Bogádmindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelete
A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
Hatályos: 2019. 04. 18Bogádmindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelete
A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
Bogádmindszent község Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében (a települési önkormányzatnak az országos szabályoknak megfelelően, illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket magába foglalóan) az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja meg.
A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet területi hatálya Bogádmindszent község teljes közigazgatási területére terjed ki.
(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ide érve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű előírások mellett csak és kizárólag e rendelet és a hozzá tartozó szabályozási terv együttes alkalmazásával szabad.
-V-1 rajz számú tervlap, Bogádmindszent igazgatási terület szabályozási terv, e rendelet 1.sz. melléklete
-V-2 rajz számú tervlap Bogádmindszent igazgatási terület szerkezeti terv, e rendelet 2. sz. melléklete
-V-3 rajz számú tervlap Bogádmindszent belterület szabályozási terv e rendelet 3. sz. melléklete
(3) Szabályozási elemek:
a) I. rendű szabályozási elemek (közlekedési elemek, terület-felhasználási módok, terület-felhasználási egység határa, amelyeket csak a településszerkezeti terv felülvizsgálatára és módosítására előírt eljárással lehet megváltoztatni, kivéve a c., pontban rögzített esetet),
b) II. rendű szabályozási elemek (az a.) és c.) pontokban nem szereplő elemek, amelyeket csak a szabályozási terv módosítására előírt eljárással lehet megváltoztatni),
c) III. rendű szabályozási elemek (hatósági eljárásban, illetve önkormányzati rendeletben módosíthatók, pontosíthatók, kiegészíthetők):
Hatósági eljárásban módosítható, vagy meghatározható:
– az illetékes szakhatóság hozzájárulásával a védősávok és területek,
– telekalakítási terv alapján a hátsó telekhatáron haladó övezet-, építési övezet és területfelhasználás-szabályozási vonal, valamint a terület-felhasználási egységen belüli területet kiszolgáló út.
Önkormányzati rendeletben módosítható, vagy meghatározható:
– a belterületi határ a beépítésre szánt területek fejlesztési ütemével összhangban,
– a sajátos jogintézmények köre,
– szakvélemény alapján a helyi védett terület, építmény, vagy objektum listája.
(4) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) előírásai alkalmazandók.
Az engedélyezés általános szabályai
2. § (1) A képviselőtestület az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységgel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárásokról szóló jogszabályban (46/1997. (XII.29.) KTM rendelet 9. §) meghatározott építési munkák körét nem bővíti.
(2) A földmunkával járó beruházások tervezése és engedélyezése során a kulturális örökségvédelemről szóló törvény (2001. évi LXIV. törvény) rendelkezéseit érvényre kell juttatni.
3. § Az építési engedélykérelmekhez a jogszabály szerint (46/1997. (XII.29.) KTM rendelet 12. §, illetve 17. §) egyéb mellékleteket nem kell csatolni, kivéve a helyi építészeti értékek védelméről szóló (HÉSZ 30. § 3. bekezdés) előírásokat.
Geológiai általános előírások
4. § (1) Új építés esetén elvi engedélyezési eljárást is kell lefolytatni és a felmerülő kérdéseket előzetesen kell tisztázni:
- Épület, vagy egyéb építmény esetén, ha annak főfala 2 m-nél nagyobb magasságú természetes vagy mesterségesen kiképzett kőzetfallal érintkezik,
- ha az építési területen vagy azzal közvetlenül szomszédos földrészleteken felszínmozgásos jelenség (terepfelszínen zökkenés, csúszás, süllyedés, időszakos vízjelentkezés) mutatkozik,
- 2 m-es vastagságot meghaladó bevágások, feltöltések, egyedi tereprendezések, továbbá vájással vagy terepszint megbontásával létesülő pincék kialakításakor.
(2) Terepszint alatti építmények (pincék) közterületet, idegen telket, meglévő építményeket hatásterületükkel nem veszélyeztethetik. Az érintett területeken az építési engedélyezési tervdokumentációnak tartalmaznia és a tervezés során figyelembe kell vennie az építési terület pince és üregviszonyait.
(3) A területet borító kőzetösszlet felszínmozgásos jelenségek kialakulására való hajlama és erózióérzékenysége miatt a csapadékvíz elvezetést kiemelt gondossággal kell megtervezni.
(4) Új területek beépítésének alapfeltétele, hogy a beépítésre tervezett területeken és közterületeken a felszíni vizek eróziómentes és akadálytalan elvezetése biztosított legyen.
(5) Mélyfekvésű, magas talajvízállású területeken építmények létrehozása előtt a talajvíz várható szintjét is tisztázó talajmechanikai, geotechnikai vizsgálatokkal kell tisztázni az igénybevett kőzettér állapotát. Felszín alatti építmények létrehozásának feltételeit a talajvíz várható szintjének ismeretében kell meghatározni.
(6) Az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységgel kapcsolatos engedélyezési eljárások közül az alábbi esetekben kell bevonni a Magyar Geológiai Szolgálatot:
- 4 beépített szintnél magasabb, vagy 7 m-nél nagyobb fesztávú tartószerkezeteket tartalmazó előregyártott, vagy vázas tartószerkezetű építményeknél,
- 3 m-nél nagyobb földvastagságot érintő tereprendezéssel járó építkezések esetén (feltöltés, bevágás),
- a felsoroltakon túlmenően azon esetekben, amikor a lakosság, a tervező vagy az Önkormányzat kedvezőtlen, az altalajjal összefüggő jelenségeket észlel.
Építési engedélykérelmek elbírálásának szabályai
5. § (1) Az építésügyi hatóság a kérelem elbírálása során vizsgálja mindazon szempontokat, melyeket számára a vonatkozó jogszabály (46/1997. (XII.29.) KTM rendelet) kötelezően meghatároz, továbbá vizsgálja, hogy a tervezett létesítmény megfelel-e az épített környezet emberhez méltó és esztétikus kialakítása elvárásainak (lásd: 1997. évi LXXVIII tv. 6. § 1/b. bek.).
(2) Az építési övezeti, övezeti előírásoknak nem megfelelő épületek abban az esetben bővíthetők, ha:
- nem állnak építési korlátozás, vagy tilalom alatt;
- vízszintes irányú bővítésük nem jár a hatályos előírások szerint megengedhető beépítettségnél esetleg már nagyobb beépítettség további növelésével, valamint az építési határvonalak átlépésével;
- függőleges irányú bővítésük nem növeli tovább a hatályos előírások szerint megengedhető építménymagasságnál esetleg már nagyobb építménymagasságot, továbbá a telekhatároktól való távolság (a H/2 szabály alkalmazása miatt) nem korlátozza az építménymagasság növelését, továbbá az építménymagasság növelése nem korlátozza a szomszédos telkek építési lehetőségét,
- a bővítést a szomszédos épületektől betartandó távolságok nem korlátozzák.
(3) A 2. bekezdésben foglaltaktól eltérően építés (illetve telekalakítás) a szabályozási tervvel nem egyező területfelhasználás esetében akkor is engedélyezhető, ha:
a) az építés a legszükségesebb (élet-, vagyon-, vagy közbiztonság, esetleg egészségi szempontok miatt elengedhetetlen) munkálatok elvégzésére irányul,
b) a terv szerinti területfelhasználás nagyobb távlatban (tíz, vagy több év) válik esedékessé és végrehajtását a kérelmezett állapot nem akadályozza és nem teszi költségesebbé (amennyiben az építtető vállalja a kártalanítás nélküli elbontási kötelezettséget, érték létrehozása is engedélyezhető, azonban az építmény ideiglenes meglétét, illetve az építtető kártalanítás nélküli elbontási kötelezettségét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni).
(4) Azokon a beépítésre szánt területeken, melyeken az építés feltételei (például terület-előkészítés, közművesítés hiánya miatt) nem biztosítottak, építési engedély nem adható, elvi építési engedély esetében az építési engedély feltételeit a határozatban közölni kell.
(5) Épület építése csak olyan telken engedélyezhető, amelynek közterületről, vagy magánútról gépjárművel közvetlenül történő megközelítése biztosított.
(6)
Telekalakítási rendelkezések
6. § (1) Az új telkek legkisebb méreteit az építési övezeti előírások szerint kell megállapítani.
(2) A korábban kialakított építési telkek akkor is beépíthetőnek minősülnek, ha a méreteik csak a kialakításuk idején hatályos előírásoknak felelnek meg.
Közterületek használata
7. § (1) A közterületeket rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja, azonban a használat mások hasonló célú jogait nem korlátozhatja.
(2) A közterület rendeltetéstől eltérő használatához a tulajdonos önkormányzat hozzájárulása szükséges.
(3) A község közterületein engedélyezhető eltérő használat az alábbi lehet:
- hirdető (reklám) berendezés elhelyezése. Hirdető és reklámtábla különállóan lakótelken belül nem helyezhető el. Az épület homlokzatán 1 m2-nél nagyobb felületű hirdetési és reklámcélú építmény, reklámszerkezet, fényreklám és reklám-, cég-, vagy címtábla nem helyezhető el.
- árusító pavilon (mozgó árusítóhely) létesítése,
- közúti közlekedéssel kapcsolatos építmények (várakozóhely, töltőállomás) kialakítása,
- köztisztasággal kapcsolatos építmények (tárgyak) elhelyezése,
- szobor, díszkút elhelyezése,
- távbeszélő fülke, postaláda elhelyezése,
- építési munkával kapcsolatos létesítmények, állványok elhelyezése, ideiglenes építőanyag tárolás,
- rendezvények épületei.
Közterületen építményt az OTÉK 39. és 40. §-a alapján úgy kell elhelyezni, hogy az a közterület, közművek elhelyezését, üzemeltetését, karbantartását nem akadályozhatja.
(4) A közterületek eredeti rendeltetésétől eltérő használatának időtartamát, a közterület-használat egyéb feltételeit, a képviselő testület külön rendeletben szabályozza.
A közművesítés mértéke, közművek elhelyezésének, üzemeltetésének rendje
8. § (1) Közművesítettség szempontjából a beépítésre szánt területek részleges közműve-sítettségűnek minősülnek, azaz
- közüzemi energia szolgáltatást (villamos energia),
- közüzemi ivóvíz szolgáltatást,
- a szennyvíz elszállítását,
- közterületi nyitott, vagy zárt rendszerű csapadékvíz elvezetést kell biztosítani.A közüzemi szennyvízcsatorna hálózat kiépítéséig a szakszerű közműpótló (zárt gyűjtő) betervezése és kivitelezése kötelező.
(2) Az új területek beépítésének előfeltétele a közművesítés, különös tekintettel a szennyvízcsatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése, illetve a meglévő területeken a közművek megvalósításáig szakszerű közműpótló (zárt gyűjtő) betervezése és kivitelezése kötelező.
Beépítésre szánt területeken, ahol a csapadékvíz elvezetése még nem megoldott, a beépítés előtt a területek vízelvezetésének vízjogi engedély (18/1996. (VI.13.) KHVM rendelet) alapján történő megvalósítását engedélyeztetni kell.
(3) A közművek területigénnyel járó létesítményeit, továbbá a működésük által megkövetelt védőterületeket a szabályozási terven jelölt területeken kell elhelyezni.
(4) A szennyvizek elhelyezésére (kezelésére, tisztítására) vonatkozóan a mindenkori hatályos előírások mérvadók.
(5) A közművek elhelyezésével érintett területeken belül építmény elhelyezése csak az illetékes szakhatóság eseti előírásai szerint (esetleg ideiglenes jelleggel) kerülhet sor.
(6) A vonatkozó jogszabállyal (24/1994. (IX.29.) KHVM rendelettel) kötelezővé tett MSZ 7478 számú szabvány előírása szerint a távközlési hálózat részére biztosított területsávot szabadon kell hagyni, valamint betartandók a vonatkozó (9004/1982. (Közl. Ért. 16.) KPM-IPM számú együttes közlemény 4. számú szabályzata és a 30/1994. (XI.8.) IKM rendelettel) kötelezővé tett MSZ 151. sz. szabvány) előírásokban foglaltak.
Az építmények elhelyezése, kialakítása
9. § (1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6) Terepszint alatti építmény az OTÉK 1. sz. melléklete 77. pontja szerint bárhol létesíthető, de:
a) az építési telken csak az építési helyen belül emelkedhet ki a terepszintből,
b) a terepszint alatti építmény feletti zöldfelületet is csak tetőkertként szabad számításba venni az OTÉK 25. §-ában rögzítettek szerint, a terepszint alatti főfunkció (pl. üzlet, műhely, stb.) területét a szintterület mutatóban figyelembe kell venni, (szintterület mutató: egyes telkekre vonatkoztatandó viszonyszám, az egy telken elhelyezhető épület(ek) összes szintterületének és a telek területének hányadosa.
(7) Az építési helyen belül az épületet – az építési engedélyezési eljárás során – úgy kell elhelyezni, hogy a felszíni vizek akadálytalan és eróziómentes lefolyása, ugyanakkor a létrehozott építmények állékonysága is biztosított legyen.
(8) 10 m-nél magasabb önálló hírközlési építmény, szerkezet a belterületen, illetve mezőgazdasági területen gyepterületen belül, illetve táj- és természetvédelmi területen és a korlátozott használatú mezőgazdasági területeken belül nem helyezhető el.
Az állattartó épületek elhelyezésére, kialakítására vonatkozó szabályok lakóterületen
10. §
Járművek elhelyezése
11. § (1) Az OTÉK 42. §. (10), (11) bekezdésben, a várakozó helyek kialakítására és számára vonatkozó, szabályoktól való eltérést önálló parkolási rendeletben kell meghatározni.
Tűzvédelem
12. § (1) Az építmények közötti tűztávolságok, telepítési távolságok tekintetében a beépítésre szánt területek kialakításánál figyelembe kell venni az és Építési OTÉK 36. § (1)-(3) bekezdésében foglaltakat a vonatkozó rendelettel (36/2002. (III.7.) korm. rendelet) együtt.
A tűzrendészetre vonatkozó rendelkezések figyelembevétele mellett, ha a kialakult állapot indokolja, az építmények közötti (tűz)távolságot a meglévő állapotnak megfelelően csökkenteni lehet a HÉSZ 9. § 6. bekezdése alapján, de ehhez ki kell kérni az illetékes elsőfokú tűzvédelmi hatóság szakhatóságának állásfoglalását.
(2) Az építési telkek kialakítása és az azokon elhelyezésre kerülő építmények létesítése során az OTÉK 52. § a tűzbiztonságra előírt a) – e) pontjai betartandók, az építményekkel szemben támasztott tűzvédelmi követelmények teljesítésével kapcsolatban a vonatkozó rendelet (2/2002. (I.23.) BM rendelet 5. sz. melléklet I/1.-I/9. fejezet) előírásait kell figyelembe venni.
(3) A település tűzivíz (oltóvíz) ellátását, valamint a tűzoltás előfeltételeit (tűzoltási út, terület, stb.) a vonatkozó rendelettel (35/1996.(XII.29.) BM rendelet) közzétett Országos Tűzvédelmi Szabályzat 46-55. §-nak az oltóvízzel kapcsolatos előírásai szerint kell kialakítani, illetve biztosítani.
(4) A III-V. tűzállósági fokozatú (fa, vagy más éghető anyagú külső térelhatároló szerkezetű, falazatú, héjazatú) anyagból létesítendő építmények esetében be kell szerezni az illetékes elsőfokú tűzvédelmi hatóság szakhatóságának állásfoglalását.
A belterületi határ megállapítása
13. § (1) A község belterületét növelni, illetve csökkenteni a szabályozási terven jelölt területtel, a tényleges felhasználás szándékának testületi határozattal történő megerősítését követően lehet.
(2) A tervezett belterület bővítés az igények ismeretében ütemezetten történhet az 1. § (3.) bekezdés c. pontjában foglaltak szerint.
Településszerkezet, területfelhasználás
14. § A szabályozási terv
a) a község közigazgatási területét beépítésre szánt, valamint beépítésre nem szánt területre, ezeken belül pedig különböző területfelhasználási egységekre osztja fel;
b) a beépítésre szánt területbe tartozó területfelhasználási egységek területeit különböző építési övezetekbe sorolja;
c) a beépítésre nem szánt területbe tartozó területfelhasználási egységek területeit különböző övezetekbe sorolja;
d) az építési övezeteket, illetőleg övezeteket közterületekre és közterületnek nem minősülő területekre osztja.
15. § A község beépítésre szánt területén a következő területfelhasználási egységek vannak:
a) lakóterület (falusias lakóterület): Lf,
b) vegyes terület (településközpont vegyes terület): Vt,
c) gazdasági terület (kereskedelmi szolgáltató és ipari gazdasági terület): Gksz, Gip,
d) különleges terület: K.
16. § A község beépítésre nem szánt területén a következő területfelhasználási egységek vannak:
a) közlekedési, közműelhelyezési, hírközlési terület: KÖ,
b) zöldterület: Z,
c) erdőterület: E,
d) mezőgazdasági terület: M,
e) vízgazdálkodási terület: V.
A szabályozási elemek értelmezése, fogalommeghatározás
17. § (1) A szabályozási elemeket e rendelet 1 § (3) bekezdése tartalmazza.
(2) A szabályzatban használt homlokzatmagasság meghatározása:
- az építmények egyes homlokzatfelületeinek külön-külön számított (az OTÉK 1. sz. mellékletének 23. pontja szerint) F/L értéke.
(3) Megjegyzés:
- az építési övezetek építési használatát tartalmazó táblázatokban a telkekre és építménymagasságokra vonatkozó értékek új telekalakításokra, illetve új épületek építésére értendők,
- a K jel a kialakult állapotra utal.
(4) Szintterület mutató: egyes telkekre vonatkoztatandó viszonyszám, az egy telken elhelyezhető épület(ek) összes szintterületének és telekterületének hányadosa.
(5) A jelenlegi közterület felöli telekhatár – amennyiben a terv másként nem rendelkezik – kötelező szabályozási vonalnak tekintendő.
A SZABÁLYOZÁSI TERV TERÜLETÉNEK BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEI
Falusias lakóterület (Lf)
18. § (1) A területen az OTÉK 14. § (1) és (2) bekezdésében megnevezett építmények helyezhetők el.
(2) A falusias lakóterületen elhelyezhető gazdasági célt szolgáló épületekre – mező- és erdőgazdasági építmény, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület, kézműipari építmény – vonatkozó szabályok:
2.1. A gazdálkodási célú épület – ha a telken lakóépület is van – nem lehet nagyobb az építési telek méretének 15%-ánál. A lakótelek beépítettsége a gazdálkodás építményeivel együtt sem lehet nagyobb az övezetekre vonatkozó mértéknél.
2.2. Gazdálkodás céljára elsősorban a meglévő gazdasági épületeket kell felhasználni.
2.3. A meglévő gazdasági épület felhasználásakor
a) állattartó épület esetében a lakóépülettel esetleg meglévő közvetlen kapcsolatot meg kell szüntetni,
b) a gazdasági épület telekhatáron álló – vagy csorgóközzel a telekhatáron álló – épületrészén – falán, tűzfalán – a telekhatárra néző nyílást, természetes, vagy mesterséges szellőzőberendezést meg kell szüntetni.
(3) A kialakult építési övezetekben maximum két telek vonható össze. Az újonnan kialakuló lakóterületen a telek legnagyobb szélessége 40,0 m.
(4) A terület építési övezeteit, valamint az azokban betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázatok tartalmazzák:
Lf-1 jelű építési övezet |
HÉSZ |
||
A kialakítható legkisebb telekterület méret |
- |
K – 900 |
m2 |
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete |
- |
K –14 |
m |
A beépítési mód |
- |
K |
|
A megengedett legnagyobb építménymagasság |
- |
4,5* |
m |
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
30 |
30** |
% |
A zöldfelület legkisebb mértéke |
40 |
40 |
% |
Lf-2 jelű építési övezet |
HÉSZ |
||
A kialakítható legkisebb telekterület méret |
- |
K – 600 |
m2 |
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete |
- |
K – 14 |
m |
A beépítési mód |
- |
K |
|
A megengedett legnagyobb építménymagasság |
- |
4,5 |
m |
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
30 |
30 |
% |
A zöldfelület legkisebb mértéke |
40 |
40 |
% |
|
HÉSZ |
||
A kialakítható legkisebb telekterület méret |
- |
K – 500 |
m2 |
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete |
- |
K – 16 |
m |
A beépítési mód |
- |
K |
|
A megengedett legnagyobb építménymagasság |
- |
4,5 |
m |
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
30 |
30 |
% |
A zöldfelület legkisebb mértéke |
40 |
40 |
% |
Lf-4 jelű építési övezet (új lakóterület) |
HÉSZ |
||
A kialakítható legkisebb telekterület méret |
- |
700 |
m2 |
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete |
- |
14 |
m |
A beépítési mód |
- |
oldalhatáron álló |
|
A megengedett legnagyobb építménymagasság |
- |
4,5 |
m |
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
30 |
30 |
% |
A zöldfelület legkisebb mértéke |
40 |
40 |
% |
Településközpont (vegyes) területe (Vt)
19. § (1) A területen az OTÉK 16. §-ában megnevezett építmények helyezhetők el.
(2) E területfelhasználási egységbe (területbe) a községközpont és környezetének területe tartozik.
(3) A területen betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázat tartalmazza:
Vt jelű építési övezet |
HÉSZ |
||
A kialakítható legkisebb telekterület méret |
- |
K – 400 |
m2 |
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete |
- |
K – 15 |
m |
A beépítési mód |
- |
K |
|
A megengedett legnagyobb építménymagasság* |
- |
K –-5,0 |
m |
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
80 |
50 |
% |
A zöldfelület legkisebb mértéke |
10 |
25 |
% |
Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület (Gksz)
20. § (1) A területen az OTÉK 19. §-ában megnevezett építmények helyezhetők el.
(2) E területfelhasználási egységbe (területbe) a meglévő iparterület melletti illetve a település központ mentén kialakítandó kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület tartozik.
(3) A területen betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázat tartalmazza:
Gksz jelű építési övezet |
HÉSZ |
||
A kialakítható legkisebb telekterület méret |
- |
K – 1000 |
m2 |
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete |
- |
K – 20 |
m |
A beépítési mód |
- |
K |
|
A megengedett legnagyobb építménymagasság |
- |
K – 6,0 |
m |
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
60 |
50 |
% |
A zöldfelület legkisebb mértéke |
20 |
20 |
% |
Ipari gazdasági terület (Gip)
21. § (1) A területfelhasználási egységben elsősorban az ipari, energiaszolgáltatási és településgazdálkodási, valamint mezőgazdasági építmények helyezhetők el.
(2) A területen nem helyezhető el:
- egészségügyi, szociális épület,
- roncsautó tároló és bontó telepek.
(3) E területfelhasználási egységbe az igazgatási területen kialakult mezőgazdasági üzemi terület (major) tartozik.
(4) A területen betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázat tartalmazza:
Gip jelű építési övezet |
HÉSZ |
||
A kialakítható legkisebb telekterület méret |
- |
K – 1500 |
m2 |
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete |
- |
K – 30 |
m |
A beépítési mód |
- |
szabadonálló |
|
A megengedett legkisebb/legnagyobb építménymagasság* |
- |
3,0-5,0 |
m |
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
50 |
40 |
% |
A zöldfelület legkisebb mértéke |
25 |
30 |
% |
Különleges területek (K)
22. § (1) A különleges területbe azok a területek tartoznak, amelyek a rajtuk elhelyezendő építmények különlegessége miatt (jelentős hatást gyakorolnak a környezetükre, vagy a környezetük megengedett külső hatásaitól is védelmet igényelnek) és más beépítésre szánt területfelhasználású területektől eltérnek.
(2) K-t jelű építési övezet: temető
K-t jelű építési övezet |
HÉSZ |
||
A kialakítható legkisebb telekterület méret |
- |
nincs |
m2 |
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete |
- |
m |
|
mélységi mérete |
- |
m |
|
A beépítési mód |
- |
szabadonálló |
|
A megengedett legkisebb/legnagyobb építménymagasság |
- |
4,0* |
m |
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
40 |
40 |
% |
A zöldfelület legkisebb mértéke |
40 |
40 |
% |
K-sp jelű építési övezet |
HÉSZ |
||
A kialakítható legkisebb telekterület méret |
- |
nincs |
m2 |
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete |
- |
m |
|
mélységi mérete |
- |
m |
|
A beépítési mód |
- |
szabadonálló |
|
A megengedett legkisebb/legnagyobb építménymagasság |
- |
3,5-7,5 |
m |
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
40 |
10 |
% |
A zöldfelület legkisebb mértéke |
40 |
60 |
% |
A SZABÁLYOZÁSI TERV TERÜLETÉNEK BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEI
Közlekedési, közműelhelyezési, terület
23. § (1) E területfelhasználási egység (terület) az OTÉK 26. § (1) és (3) bekezdésben leírt célra szolgál.
(2) Az e területbe tartozó közterületek telekhatárait, szabályozási szélességét a szabályozási terv jelöli. E területsávba eső meglévő épületeken mindennemű építési tevékenység – a területsáv kialakításának várható idejét, az épületeknek a területsávban elfoglalt helyét, az épület sajátosságait (eszmei és gazdasági értékét) mérlegelve, az illetékes közlekedési szakhatóság állásfoglalásának figyelembe vételével – engedélyezhető.
(3) A közutak építési területének legkisebb szélességét – ahol a szabályozási terv másként nem jelöli – az OTÉK 26. § (2) bekezdés szerint kell biztosítani.
(4) A község közúti átkelési szakaszai, valamint lakóútjai – mivel közlekedési és közmű létesítmények a meglévő szélességek mellett elhelyezhetők – a jelenlegi szabályozási szélességükben megmaradnak.
(5) Az építési telkeket kiszolgáló utak építési területének a szélessége a keresztmetszeti elemek helyszükségletének méretezése alapján telekalakítási eljárás keretében csökkenthető, amennyiben ahhoz az út- és közműkezelők, valamint a szakhatóságok hozzájárulnak.
(6) Hírközlési létesítmények közterületen az ágazati szabványok, szakhatósági előírások betartásával helyezhetők el.
(7) Közút területét – szélességben, vagy hosszúságban – ütemezve kialakítani nem szabad.
(8) Azoknál a területeknél, ahol a közlekedés területeinek, létesítményeinek védőtávolsága (OTÉK) nem biztosítható, a közlekedés elemeire környezeti hatásvizsgálatot kell végezni és egyedi vizsgálat alapján meghatározni a szükséges műszaki és szervezési intézkedéseket.
(9) A dűlőutak szélessége kialakult, új dűlőút minimális szabályozási szélessége 8,0 m.
(10) Közterületen való építkezés, közmű- és útépítés nem károsíthatja a meglévő és tervezett növénysávot. A „Fák védelméről” szóló 21/1970 (VI.21.) kormányrendelet betartása kötelező.
(11)
|
kategóriája |
tervezési |
szabály. |
övezeti |
|
Meglévő |
tervezett |
||||
5801. átk. szak., |
gyűjtőút |
főút |
K. IV.C |
19 |
KÖu-1 |
58149. átk. szak., távlatban ök. út (Kossuth L., Arad u.) |
gyűjtőút |
K.V.C |
22 |
KÖu-2 |
|
35 hrsz. út |
kiszolgáló |
gyűjtőút |
K.V.C |
15 |
KÖu-2 |
Új u. (133 hrsz.) |
kiszolgáló |
K.VIII.C |
24 |
KÖu-3 |
|
többi lakóút |
kiszolgáló |
K.VIII.C |
5-20 |
KÖu-3 |
Zöldterület
24. § (1) E területfelhasználási egységbe (területbe) a közparkok (Z) tartoznak.
(2) A területen legfeljebb 3,5 m építménymagasságú építmények helyezhetők el.
Erdőterület
25. § (1) Az erdőterület a település bel-, illetve külterületének legalább 1500 m2-t meghaladó nagyságú, erdei növénytársulásokkal borított része.
(2) A szabályozási terven az erdőterületek elsődleges rendeltetésük alapján gazdasági (Eg), védelmi (Ev) egységbe tartoznak, más területfelhasználási egységbe csak a településrendezési terv módosításával sorolhatók át.
(3) Az erdőterületeken az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el.
(4) A terv erdőterületei - építési szempontból - az alábbi területegységekre tagolódnak:
- Ev - védelmi (védett és védő) rendeltetésű erdőterületek, a területen építményt elhelyezni nem lehet,
- Eg - gazdasági rendeltetésű erdőterületek,
(5) Ahol az erdő adott létesítmény védelmét szolgálja (Ev), ott bekerítése engedélyezhető. A véderdő létesítése és fenntartása az adott létesítmény tulajdonosát terheli. A védelmi rendeltetésű erdőben tarvágás nem, csak szálalóvágás, vagy természetes felújítás engedélyezhető.
(6) Az Eg – jelű területeken 100 000 m2-t (10 ha-t) meghaladó területnagyságú földrészleteken 0,5%-os beépítettséggel, az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el.
a) A földrészleteken létesítendő épületek legnagyobb építménymagassága
7,5 m lehet. A legnagyobb építménymagasság értékét indokolt esetben meghaladhatja a technológiai szempontból szükséges építmények (kémény, stb.) magassága. Az indokoltságot a megyei főépítész és az építési hatóság bírálja el.
b)
(7) Az erdőterületeken az országos és helyi építési előírásokon túl az adott terület művelési ágának megfelelően az erdőkre, a föld- és talajvédelemre valamint a természetvédelemre vonatkozó előírásokat is be kell tartani.
(8) Erdőt felszámolni, megszüntetni csak környezeti hatástanulmány alapján lehet, amelynek tisztáznia kell, hogy
- az erdő rendeltetését igénylő területhasználat, tevékenység megszűnt-e,
- a megszűnő erdő kiváltható-e új telepítéssel,
- a megszűnés milyen környezeti, természeti, ökológiai és társadalmi hatásokkal jár.
(9) Belterületen erdőt kivágni csak engedély alapján és biológiailag egyenértékű erdőterület visszapótlása esetében lehet. Az egyenértékű erdősítést kiviteli tervben kell rögzíteni, megadva a telepítés helyét, módját, területnagyságát, biológiai értékét és a visszapótlás, előfásítás ütemét.
(10) A meglévő - és a fenti szabályok szerint nem beépíthetőnek minősülő - beépített ingatlanokon álló épületek kontúrjukon belül felújíthatók és korszerűsíthetők.
(11) A véderdő jellegű fejlesztéseket úgy kell megvalósítani, hogy azok egy része közhasználati, közparki funkció ellátására is alkalmas legyen.
(12) A külterületi szántó- és szőlőterületek közé ékelődött - és a szabályozási tervlapon jelölt - erdőtagok fennmaradását biztosítani kell, amit tájképi, klimatikus, csapadékvíz visszatartó és eróziót mérséklő hatásuk is indokol.
(13)
(14) Az erdősítési programokat lehetőleg a másképpen gazdaságosan nem hasznosítható földterületeken kell megvalósítani.
Vízgazdálkodási terület
26. § (1) E területfelhasználási egységbe az OTÉK 30. § (1) bekezdése szerinti területek, valamint a vízműterületek tartoznak, ahol az OTÉK 30. § (2) bekezdése szerint lehet építményeket elhelyezni.
(2) A parti sávok, vízjárta területek, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról szóló 46/1999. (III.18.) Kormányrendeletben foglaltakat be kell tartani.
(3) V-1 jelű terület: vízgazdálkodási terület, árok, patak, tó,
V-2 jelű terület: vízgazdálkodási terület, mocsár, vízállás,
V-3 jelű terület: vízgazdálkodási terület, vízmű terület.
Mezőgazdasági terület
27. § (1) E terület-felhasználási egység (terület) az OTÉK 29. §-a szerinti célt szolgálja.
(2) A termőföldön történő építmény létesítéséhez a vonatkozó jogszabály (1994. évi LV. tv. 70. § (2) bekezdésének a) pontja) értelmében a földhasználónak talajvédelmi szakhatósági hozzájárulást kell beszerezni az építési engedélyhez, elsősorban a humuszos termőréteg megóvása és a csapadékvizek megfelelő elvezetése ellenőrzésének érdekében.
a) Termőföldet más célú hasznosítással járó beruházás céljára csak kivételesen – elsősorban gyengébb minőségű termőföld igénybevételével – lehet felhasználni.
b) Az igénybevételt az indokolt szükségleteknek megfelelő legkisebb területre kell korlátozni.
c) A beépítésre szánt területek folyamatosan, a településfejlesztés megvalósításától függően vonhatók belterületbe.
d) Hatósági engedéllyel lehet külterületi földet belterületbe vonni.
e) A termőföld más célú hasznosítását a területileg illetékes földhivatal engedélyezi.
(3) Bármilyen termőföldön történő tereprendezéshez (akár építmény elhelyezése esetén is) a talajvédelmi hatóság engedélyét be kell szerezni az 1994. évi LV. tv. 62. § (4) bekezdésének b) pontja és a 69. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében.
(5) A szabályozási terven jelölt mezőgazdasági rendeltetésű terület erdőterületté az illetékes hatóságok jóváhagyásával, a településrendezési terveken nem jelölt közlekedési és vízgazdálkodási rendeltetésű területté a szabályozási terv módosításával sorolható.
(6) Gyepterületek megszüntetése és létesítése csak szakhatósági vélemény alapján engedélyezhető.
(7) A mezőgazdasági terület a következő övezetekre tagolódik:
- nem beépíthető terület Má-0
- általános (szántó) Má-1
- korlátozott használatú terület (gyep, legelő) Má-2
(8) Az előírások szerint maximálisan beépített földrészlet tovább nem osztható.
(9) Általános mezőgazdasági övezet (Má):
a) Ebbe az övezetbe sorolandók a szabályozási tervben jelölt nem beépíthető terület (Má-0), szántó (Má-1), gyep, legelő (Má-2).
b) Az övezet területén erdő is létesíthető.
c) Szántó művelési ágú földrészleten építmény csak 100 000 m2-nél nagyobb (minimum 100 m szélességű) telekterületen helyezhető el.
d) Az Má-0 jelű nem beépíthető mezőgazdasági terület, mely természeti értéket hordoz, fás legelő, vízállásos terület. A privatizáció során a kialakult földrészletek az övezetben tovább nem oszthatók.
e) Az Má-1 jelű övezetben a maximális beépítettség 3%. A területen megvalósítandó létesítmény építési engedély köteles, környezetét minimum 15 m-es sávban zöldfelületként rendezni kell. Megoldását az engedélyezési terv részeként kell kezelni.
Az övezetben önálló lakóépület nem létesíthető, lakóépület a terület max. 1,5%-ában építhető, amennyiben gazdasági épület is létesül.
Az épület földszintes, legfeljebb 4,50 m építménymagasságú lehet. A legnagyobb építménymagasság értékét indokolt esetben meghaladhatja a technológiai szempontból szükséges építmények (kémény, stb.) magassága. Az indokoltságot az építési hatóság bírálja el.
Az illeszkedési feltétel teljesítésének igazolásához az önkormányzat és a tervező kérheti a területi főépítész állásfoglalását.
A keletkező szennyvizet zárt tárolóban kell gyűjteni és alkalmanként arra kijelölt ürítőhelyre kell szállítani.
Épület a dűlőút tengelyétől minimum 10,00 m-re helyezhető el.
f) Az Má-2 jelű övezetben gyep valamint a szőlő, gyümölcsös művelési ágú földrészletek nem beépíthetők, ezeken a területeken épület nem helyezhető el.
Olyan korlátozott használatú általános mezőgazdasági terület, ahol az alapfunkció mellett a környezet-, tájvédelem, ökológiai értékek is jelentősek. Gyepterületek más művelési ágba való sorolása a táj- és természetvédelmi szakhatóság engedélyével minősíthetők át.
(10) Birtoktest – birtokközpont kialakítására vonatkozó szabályok:
- A mezőgazdasági területen több önálló telekből birtoktest alakítható ki az OTÉK 29. § 5. pontja szerint.
- A 3%-os beépíthetőség a birtoktestet alkotó földrészletekre külön-külön vonatkozik.
- A beépíthetőség alapján kiszámított épületeket a birtokközpont, vagy indokolt esetben kiegészítő központ telkén is el lehet helyezni, ha
* a telek területe a minimális 10 000 m2-t eléri,
* a létesítmény nincs a szomszédos telekre korlátozó hatással,
* a beépítettség a 45%-ot nem haladja meg.
A birtokközpontban/kiegészítő központban legfeljebb 7,5 m építménymagasságú épületek létesíthetők. A legnagyobb építménymagasság értékét indokolt esetben meghaladhatja a technológiai szempontból szükséges építmények (kémény, stb.) magassága. Az indokoltságot az építési hatóság bírálja el.
A birtokközpont és kiegészítő központ kialakításához előzetes elvi építési engedélyt kell kérni.
(11) A termőföldön történő beruházásokat a talajvédelmi beruházások károsítása nélkül kell megvalósítani.
(12) Gondoskodni kell a meliorációs beruházások során elkészült úthálózat fenntartásáról.
(13) Telkesítéseknél, az úthálózat módosításainál úgy kell eljárni, hogy az ne segítse elő a deflációs, eróziós kártételek, valamint szélsőséges vízháztartási helyzet kialakulását.
Értékvédelem
Műemlékek védelme
28. § (1) Műemlékek védelmére vonatkozó előírások
a) A település országos műemléki védelem alatt álló épületét a 2. számú függelék tartalmazza.
b) A függelék szerint védett és védelemre javasolt ingatlanokat, a védett és védendő épületeket és azok műemléki környezetét a szabályozási terv tünteti fel.
c) A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXlV. törvény értelmében
* az országosan védett épületek telkein az építésügyi hatósági jogkört a KÖH gyakorolja,
* a műemléki környezetben az építési engedélyezési eljárásokban az KÖH-t szakhatóságként be kell vonni.
d) A műemlékek és műemléki környezetük esetében a 2001. évi LXlV. törvény előírásai szerint kell eljárni.
Helyi védett épületek
29. §
30. §
31. §
Táj- és természetvédelem
32. § (1) A természeti területek használata és fejlesztése során a természetkímélő használati módok figyelembe vételével biztosítani kell a táj jellegének, esztétikai, természeti értékeinek, a tájra jellemző természeti rendszereknek és az egyedi tájértékeknek a megóvását. A táj és természetvédelmi oltalom alatt álló területeken (ökológiai hálózat, Natura 2000 területek, tájképvédelmi övezet, természeti területek, érzékeny természeti terület-fás legelő) történő tevékenységek végzéséhez az illetékes táj-és természetvédelmi szakhatóság engedélye szükséges.
(2) Az ökológiai hálózat, természeti terület és a Natura 2000 területekre az életbe lépő jogszabályok hatályosak.
(3) Bogádmindszent település közigazgatási területén a táj- és természetvédelmi védettség alatt álló természeti értékek megóvását minden területfejlesztési és rendezési beavatkozás kapcsán biztosítani kell.
(4) Külterületen folytatott tevékenység megváltozásakor a 166/1999. (XI.19.) Korm. rendeletet figyelembe kell venni.
(5) A természeti oltalomban részesülő értékekre, területekre a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. tv, az erdőkre az 1996. évi LIV. tv, az előző törvényekben nem szabályozott kérdésekben a környezet védelmének 1995. LIII. tv előírásai, valamint más, a táj-és természetvédelem körébe tartozó, hatályba lépő jogszabályok vonatkoznak.
(6) A természeti oltalomban részesülő területeken a tevékenységek megváltoztatásához az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság hozzájárulása szükséges, valamint a környezeti hatásvizsgálatról szóló 20/2001. (II.14.) Kormányrendelet szerint környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni.
(7)
(8) A tájképvédelmi övezetben, ökológiai hálózatban 20 m-nél magasabb létesítmény elhelyezése építési engedélyköteles, az építésigazgatási eljárás során a táj- és településképi vizsgálatot is el kell végezni.
(9) Természet közeli állapotú vizes élőhelyek a település területén lévő időszakos vagy állandó vízborítású területei, a vízfolyások partjai ill. azok 20-20 méter széles parti sávjai. Ezek rendeltetése elsősorban ökológiai valamint tájvédelmi jellegű. Elsődleges céljuk a növényzet és életközösségek fenntartása, és a táj diverzitásának biztosítása.
(10) Az egyedi tájértékek rongálása, zavarása, értékük csökkentése tilos, bárminemű beavatkozás végzéséhez az illetékes táj- és természetvédelmi szakhatóság állásfoglalása szükséges. Az egyedi tájértékek területén végzendő tevékenység engedélyezési dokumentációba táj-és kertépítészmérnök által készített tervet, valamint esztétikai értékvizsgálatot kell csatolni.
Régészeti lelőhelyek védelme
33. § (1) A település teljes közigazgatási területén a nyilvántartott régészeti lelőhelyek esetében alkalmazni kell a kulturális örökség védelméről szóló vonatkozó törvényt (2001. évi LXIV. törvény), mivel ezek a törvény erejénél fogva ex lege védettek.
(2) A település közigazgatási területén található vízfolyások, tavak, nádasok magas partvonulatai a vonatkozó törvény (2001. évi LXIV. törvény) szerint régészeti érdekű területek.
(3) Művelési ágváltás (különösen szőlő, gyümölcsös és erdő telepítése esetén), továbbá minden szántási mélységet meghaladó földmunkával járó fejlesztésnél, beépítésnél a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal véleményét ki kell kérni mindaddig, amíg a település teljes közigazgatási területének régészeti topográfiája elkészül, s a nyilvántartott adatok Bogádmindszent község Helyi Építési Szabályzatában rögzítésre nem kerülnek.
(4) Beépítésre szánt, vagy már beépített területeken az ismert régészeti lelőhelyeken talajbolygatással járó tevékenység (közmű vezetése, árokásás, tereprendezés, stb.) a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélye alapján végezhető. A Hivatal az engedély megadását kötheti előzetes kutatáshoz.
(5) Beépítésre nem szánt területeken lehetőség van a művelési ág változtatására (szántott lelőhelyek esetében kifejezetten kívánatos), azonban ezt is a Hivatal előzetes engedélyéhez kell kötni.
(6) A védett régészeti lelőhelyek területén a KÖH engedélye szükséges egyébként építési, vagy más hatósági engedélyhez nem kötött 30 cm mélységet meghaladó földmunkával járó, illetőleg a terület jellegét veszélyeztető, befolyásoló változtatásokhoz, munkálatokhoz, tevékenységekhez. Más hatóság engedélyéhez kötött talajbolygatással járó, illetve a terület használati módjával összefüggő tevékenység esetén a KÖH-t szakhatóságként meg kell keresni.
(7) A nyilvántartott régészeti lelőhelyek területén minden, az eddigi használattól eltérő hasznosításhoz, építkezéshez, földmunkához a KÖH szakhatósági hozzájárulása szükséges.
(8) Régészeti érdekű területet érintő tervezés esetén javasolt kérni a KÖH véleményét.
(9) Amennyiben a település közigazgatási területén bárhol – nyilvántartott régészeti lelőhelyeken és a régészeti érdekű területeken kívül – építkezés, vagy művelés kapcsán régészeti leletek, vagy régészeti objektumok előkerülése esetén a munkákat fel kell függeszteni és értesíteni kell a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságát és a KÖH-t.
Környezet- és természetvédelmi szabályok
Környezet- és tájvédelem
34. § Általános követelmények:
(1) A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek tervezett használati módját lehetetlenné teszik. [Jelenleg: a követelményeket a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény tartalmazza.]
(2) Újabb területek belterületbe vonása, a termőföldön történő beruházások a környező területeken a talajvédő gazdálkodás feltételeit nem ronthatják, nem csökkenthetik a meglévő talajvédelmi létesítmények működőképességét. A beruházások megvalósítása és üzemeltetése során a termőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni. [Jelenleg: 1994. évi LV. törvény 70. §-a szerint.]
(3) A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési mód változtatás(-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédelmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a szakhatóságok előírása szerint. [Jelenleg: a környezeti hatásvizsgálatról szóló 20/2001. (II.14.) Kormányrendelet, vagy a “telepengedély” alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységeket a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet határozza meg.]
(4) Az újonnan kijelölt építési övezetek területei beépítésének előfeltétele a közművesítés, különös tekintettel a szennyvízcsatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítésére, illetve a meglévő övezetek területein a közművek megvalósítására szakszerű közműpótló (zárt gyűjtő) betervezése és kivitelezése kötelező. [Jelenleg: A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII.21.) Kormányrendelet és a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII.21.) Kormányrendelet.]
(5) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni. [Jelenleg: A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, valamint a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Kormányrendelet szerint kell eljárni.]
(6) A parti sávok, vízjárta területek, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról szóló vízügyi követelményeket be kell tartani, valamint az előírásoknak megfelelő védősáv fennmaradását biztosítani kell. [Jelenleg: A vízügyi követelményeket a 46/1999. (III.18.) Kormányrendelet tartalmazza.]
(7) A vizek és közcélú vizilétesítmények fenntartása esetén a jogszabályi előírásokat érvényesíteni kell. [Jelenleg: A követelményeket a 120/1999. (VIII.6.) Kormányrendelet tartalmazza.]
(8) Tilos a környezeti levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezést vagy határértéken felüli légszennyezettséget okoz, valamint a környezeti levegő bűzzel való terhelése. [Jelenleg: A levegő védelmével kapcsolatosan kiadott 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet 5. §-a szerint.]
(9) Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélyezési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni. [Jelenleg: A levegővédelmi övezet meghatározását a 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet 6. §-a és 2. sz. melléklete szerint kell elvégezni.]
(10) A település fejlesztése során előnyben kell részesíteni a hulladékszegény technológiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes tevékenységeket. [Jelenleg: A hulladék-gazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény elvárásai figyelembe vételével.]
Környezetterhelési határértékek:
Speciális eljárási szabályok:
Tájképvédelmi követelmények
Növénytelepítési előírások
35. § I. A legkisebb ültetési (telepítési) távolság az ingatlan határától akkor, ha az ültetvény gondozását saját ingatlanon végzik:
(1)
(2)
II. Közúton és közterületen az építési területük határai és a növények között – az 1. és (3) bekezdés rendelkezésétől eltérően legalább a következő ültetési (telepítési) távolságokat kell betartani:
Egyes sajátos jogintézmények követelményrendszere
36. § (1) A rendezési tervben foglalt feladatok megvalósítása érdekében – azok aktualitása esetén – az Étv. 17. §-ába foglalt sajátos jogintézmények működtethetők jelen szabályozási terv keretén belül, külön önkormányzati rendelet szerint.
(2) Jelen rendelettel egyidejűleg az önkormányzat az alábbi sajátos jogintézményekkel él:
2.1. Építésjogi követelmények:
- a terület rendeltetésszerű használatát szolgálja,
- közérdeket nem sért,
- az építmények csak a hozzájuk tartozó terület jelentéktelen hányadát veszik igénybe, és biztosított, hogy az építmények a telek területe nélkül nem idegeníthetők el.
2.2 Elővásárlási jogi követelmények:
Elővásárlási jog illeti meg az önkormányzatot a következő területeken elhelyezkedő ingatlanok esetében:
2.3 Településrendezési kötelezések:
Záró rendelkezés
37. § (1) E rendelet és a hozzá tartozó szabályozási terv a 2005. május 1 napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépést követően keletkezett ügyekben kell alkalmazni.
1. függelék az 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelethez
2. függelék az 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelethez
Műemlék épület és műemléki környezete:
Törzsszám: |
10037 |
Név: |
Református templom |
Megye: |
Baranya megye |
Település: |
Bogádmindszent |
Hrsz: |
154 |
Jegyzék: |
Ref. templom, 18. sz. vége - 19. sz. eleje. Festett padok, karzat, szószék. |
3. függelék az 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelethez
Helyi védelemben részesült építmények:
1.) Iskola Kossuth u. 22. Hrsz.: 12
2.) Gyógyszertár, rendelő Kossuth u. 34. Hrsz.: 160
3.) Lakóépület Kossuth u. 36. Hrsz.: 158
4.) Lakóépület Kossuth u. 12. Hrsz.: 24
5.) Gazdasági épület Kossuth u. 39. Hrsz.: 155
6.) Lakóépület Kossuth u. 9. Hrsz.: 27/1
7.) Lakóépület Kossuth u. 41. Hrsz.: 152
8.) Kápolna Kossuth u. Hrsz.: 36/1
9.) Lakóépület Arad u. 45. Hrsz.: 60
10.) Református templom Arad u. Hrsz.: 67
11.) Lakóépület Arad u. 44. Hrsz.: 62
12.) Lakóépület Arad u. 27. Hrsz.: 81
4. függelék az 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelethez
Bogádmintszent közigazgatási területén található régészeti lelőhelyek listája
1. Bogádmintszent – Kisbogádi dűlő
2. Bogádmintszent – Tsz gyümölcsös
3. Bogádmintszent – Újmindszent (1.)
4. Bogádmintszent – Újmindszent (2.)
5. Bogádmintszent – Bogád
6. Bogádmintszent – Bogádi templom
7. Bogádmintszent – Mindszent, Újmindszent
8. Bogádmintszent – Hatvan, Hatvanpuszta
9. Bogádmintszent – Mindszent, Cseremkata
10. Bogádmintszent – Mészégető, téglaégető
11. Bogádmintszent – Bogádi temető
12. Bogádmintszent – Mindszenti templom
13. Bogádmintszent – Mindszenti temető
5. függelék az 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelethez
- Bogádmindszent igazgatási terület közlekedés fejlesztési javaslat, V-4 rajzszámú tervlap
1. melléklet az 5. függelékhez az 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelethez
- V-1 rajzszámú tervlap Bogádmindszent igazgatási terület szabályozási terv
2. melléklet az 5. függelékhez az 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelethez
-V-2 rajz számú tervlap Bogádmindszent igazgatási terület szerkezeti terv.
3. melléklet az 5. függelékhez az 5/2005. (IV. 19.) önkormányzati rendelethez
- V-3 rajzszámú tervlap Bogádmindszent belterület szabályozási terv