Egerág község képviselő testületének 1/2017 (II.17.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat és Intézményei 2017. évi költségvetéséről

Hatályos: 2018. 05. 03

Egerág község képviselő testületének 1/2017 (II.17.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat és Intézményei 2017. évi költségvetéséről

2018.05.03.

Egerág Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. §

§

E rendelet hatálya kiterjed
a) Egerág Község Önkormányzatára
b) Egerági Táltos Csikó Óvodára
c) Egerági Közétkeztetési Intézményre
d) a támogatások tekintetében mindazon természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik, illetve amelyek támogatásban részesülnek.
II. Fejezet

Önkormányzat bevételei és kiadása, kiemelt előirányzatai

2. § 1A képviselő-testület az önkormányzat 2017. évi költségvetési kiadási és bevételi főösszegét 202.873.946 forintban állapítja meg, a bevételi tételek részletezését az 5. számú melléklet, a kiadási tételeket a 6. számú melléklet mutatja.

3. § 2Az önkormányzat összesített 2017. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

adatok Ft-ban

a) állami költségvetésből kapott támogatás /a b. pont szerinti kivétellel/

70.950.204

b) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel, amelyből

67.926.994

ba) társadalombiztosítási pénzügyi alapjaiból

21.486.900

bb) a központi kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből

3.043.819

bc) elkülönített állami pénzalap bevételeként elszámolható összegből

43.396.275

c) közhatalmi bevétel

15.113.115

d) intézményi működési bevétel

13.700.677

e) egyéb tárgyi eszköz értékesítése

339.370

f) működési célú átvett pénzeszközök

500.000

g) rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

0

h) államháztartáson belüli megelőlegezés

2.381.017

i) előző évi pénzmaradvány

31.962.569

4. § 3Az önkormányzat 2017. évi kiemelt kiadási előirányzatai

adatok Ft-ban

a) működési költségvetés

88.801.688

aa) személyi jellegű kiadások

46.006.903

ab) munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

8.598.485

ac) dologi jellegű kiadások

30.632.979

ad) ellátottak pénzbeli juttatásai

1.530.700

ae) egyéb működési célú kiadások

2.032.621

b) felhalmozási költségvetés

29.648.859

ba) intézményi beruházás

12.001.801

bb) felújítás

17.647.058

c) finanszírozási költségvetés

68.428.688

ca) pénzügyi lízing törlesztése

836.759

cb) rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

cc) államháztartási megelőlegezések visszafizetése

2.245.172

cd) irányítószervi támogatások

65.346.757

d) általános tartalék

15.994.711

5. § 4Az önkormányzat képviselő-testülete az Egerági Táltos Csikó Óvoda költségvetési szerv 2017. évi költségvetési főösszegét 25.402.515 forintban állapítja meg, a bevételi és kiadási tételek részletezését a 8. számú melléklet mutatja.

6. § 5Az Egerági Táltos Csikó Óvoda költségvetési szerv 2017. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

adatok Ft-ban

a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás

25.353.549

b) intézményi működési bevétel

37

c) előző évi pénzmaradvány

48.929

7. § 6Az Egerági Táltos Csikó Óvoda költségvetési szerv 2017. évi kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak:

adatok Ft-ban

a) működési költségvetés

24.874.933

aa) személyi jellegű kiadások

18.704.448

ab) munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

4.154.520

ac) dologi jellegű kiadások

2.015.965

b) felhalmozási költségvetés

527.582

ba) intézményi beruházás

298.860

bb) intézményi felújítás

228.722

8. § 7Az önkormányzat képviselő-testülete az Egerági Közétkeztetési Intézmény költségvetési szerv 2017. évi költségvetési főösszegét 53.913.759 forintban állapítja meg, a bevételi és kiadási tételek részletezését a 9. számú melléklet mutatja.

9. § 8Az Egerági Közétkeztetési Intézmény költségvetési szerv 2017. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

adatok Ft-ban

a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás

39.993.208

b) intézményi működési bevétel

13.920.551

10. § 9Az Egerági Közétkeztetési Intézmény költségvetési szerv 2017. évi kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak:

adatok Ft-ban

a) működési költségvetés

30.740.905

aa) személyi jellegű kiadások

10.106.980

ab) munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2.272.061

ac) dologi jellegű kiadások

18.361.864

b) felhalmozási költségvetés

23.172.854

ba) intézményi beruházás

11.478.782

bb) intézményi felújítás

11.694.072

11. § A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott szociális rászorultság jellegű ellátásainak részletezését a 3. számú melléklet mutatja. A keret felosztásáról a Képviselő-testület határozattal dönt.

12. § Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet:

a) fejlesztési cél nincs

Adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összege 0 forint.

13. § Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) valamint az annak végrehajtását szabályozó 368/2011.(XII.31.) Korm.rendelet (továbbiakban: Ávr.) és annak változásai alapján a bevételek és kiadások előírt tartalmú részletezését és a költségvetési egyenleg tagolását az 1. számú melléklet, az éves előirányzat felhasználási ütemtervét a 2. számú melléklet, a költségvetési mérleg kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontását a 4. számú melléklet tartalmazza.

14. § A képviselő-testület az önkormányzat és intézménye 2017. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – létszám előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a)

- polgármester 1 fő
- közalkalmazottak
- 5 fő önkormányzati dolgozó
- 1 fő konyhai dolgozó
- 6 fő óvodai dolgozó
- Munka Törvénykönyve szerinti alkalmazottak
- 4 fő önkormányzati dolgozó
- 4 fő konyhai dolgozó
- 0,5 fő óvodai dolgozó
- önkormányzati megbízási szerződéssel foglalkoztatottak 1 fő.
Engedélyezett létszám
- önkormányzatnál 11 fő
- közétkeztetési intézménynél 5 fő
- óvodánál 6,5 fő
b) közfoglalkoztatottak éves létszám előirányzata 10 fő
III. Fejezet

A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok

15. § (1) Az értékpapír kibocsátása értékhatár tekintet nélkül a képviselő-testület hatásköre.

(2) A hitel, kölcsön felvétele és törlesztése értékhatár tekintet nélkül a képviselő-testület hatásköre.

(3) A szabad pénzeszközök betétként való elhelyezésére a polgármester jogosult. A betét elhelyezéséről a betét elhelyezést követő testületi ülésen tájékoztatni köteles a testületet.

16. § (1) Adott szabályozás kiterjed mindazon intézményekre, szervezetekre, jogi személyekre, magánszemélyekre amelyek/akik Egerág Község Önkormányzatának támogatását igénylik, és támogatásban részesülnek.

Magánszemélyek, illetve nem bejegyzett civil szervezetek intézményen, bejegyzett civil szervezeteken keresztül nyújthatnak be támogatásra pályázatot.
(2) A Képviselő-testület elrendeli a kedvezményezett szervezeteknek biztosított támogatások Támogatási szerződés alapján történő folyósítását.
(3) A (2) bekezdés szerinti szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a kedvezményezett támogatást milyen célra használhatja fel. Több cél megjelölése esetén külön-külön kell rendelkezni az egyes feladatokra fordítható támogatás összegéről.
(4) A szerződésnek tartalmaznia kell továbbá a felhasznált támogatás elszámolási módját, az elszámolás ellenőrizhetőségének lehetőségét. A támogatás felhasználásáról, a támogatott feladat jellegétől függően legkésőbb a következő év január 31-ig el kell számolni, mely határidőt a kedvezményezett kérésére a polgármester egyszeri alkalommal, illetve vis maior esetben további egy alkalommal meghosszabbíthatja.
Amennyiben a támogatott az előírt számadási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, ezt követően, a következő 3 évben önkormányzati támogatásban nem részelhet. A támogatások nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli.
(5) A pályázati önrészekre, önrészek kiegészítésére biztosított támogatások legkésőbbi elszámolási határideje megegyezik az elnyert pályázati támogatás elszámolásának határidejével.
(6) Az (1) bekezdés szerinti támogatás kiutalása előtt az önkormányzat köteles megvizsgálni, hogy a kedvezményezettnek Egerág Község Önkormányzatával szemben helyi adó köztartozása fennáll-e. Amennyiben a vizsgált tartozást állapít meg a kedvezményezettel szemben, a támogatás nem fizethető ki, ameddig igazoltan, az esedékessé vált köztartozásait maradéktalanul meg nem fizette.
(7) A hatáskörrel rendelkező bizottságok az éves költségvetési rendeletben meghatározott keretösszegéből nyújthatnak támogatást, pályázati úton vagy támogatási kérelem alapján.
(8) A támogatási szerződés mintáját a 7. számú melléklet tartalmazza. A támogatási szerződést a támogató nevében minden esetben a polgármester, akadályoztatása esetén az alpolgármester írja alá.
(9) A Támogatásokról az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. számú melléklete III. 3. pontja alapján közzétételi kötelezettség terheli az önkormányzatot.
IV. Fejezet

Záró rendelkezések

17. § (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2017. január 01. napjától kell alkalmazni.

(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.

Hegyi Győző
polgármester

dr. Korossy Ildikó
jegyző

1. melléklet

Egerág Község Önkormányzat 2017. évi költségvetési mérlege

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Önkormányzatok működési támogatásai

1.

Személyi juttatások

39 093 058

46 006 903

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

15 829 416

16 899 012

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7 781 649

8 598 485

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása - Óvodai nevelés, bölcsödei ellátás

22 997 236

24 831 130

3.

Dologi kiadások

30 429 583

30 632 979

Települési önkormányzat szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetés feladatainak támogatása

23 604 405

23 611 242

4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6 655 560

1 530 700

Települési önkormányzatok kulturális támogatása - Könyvtári közművelődési feladatok támogatása

1 200 000

1 200 000

5.

Egyéb működési célú kiadások

630 000

2 032 621

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

4 281 373

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

Elszámolásból származó bevételek

0

127 447

1.

Beruházási kiadások

12 827 616

12 001 801

2.

Működési támogatásértékű bevétel

34 761 900

49 701 116

2.

Felújítási kiadások

0

17 647 058

3.

Közhatalmi bevételek

11 926 350

15 113 115

III.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

4.

Készletértékesítés ellenértéke

7 925 373

8 456 476

1.

Rövid lejáratú hitel visszafizetése

9 712 957

0

5.

Szolgáltatások ellenértéke

452 900

914 014

2.

Pénzügyi lízing törlesztése

0

836 759

6.

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

173 228

268 149

3.

Államháztartási megelőlegezések visszafizetése

2 245 172

2 245 172

7.

Tulajdonosi bevételek

0

1 077 800

4.

Intézmény finanszírozás

59 457 329

65 346 757

8.

Térítési díjak

0

8 047

IV:

Általános tartalék

0

15 994 711

9.

Kiszámlázott ÁFA

2 186 623

2 703 712

10.

Kamatbevétel

39 046

37 534

11.

Egyéb működési bevételek

5 136 957

234 945

12.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

500 000

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

1.

Felhalmozási támogatásértékű bevételek

0

18 225 878

2.

Egyéb tárgyi eszköz értékesítés

0

339 370

III.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

1.

Rövid lejáratú hitelek

9 712 957

0

2.

Államháztartáson belüli megelőlegezés

0

2 381 017

3.

Előző évi pénzmaradvány

32 886 533

31 962 569

Bevétel összesen:

168 832 924

202 873 946

Kiadás összesen:

168 832 924

202 873 946

Egerági Táltos Csikó Óvoda 2017. évi költségvetési mérlege

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Kamatbevétel

0

37

1.

Személyi juttatások

17 722 279

18 704 448

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

3 902 270

4 154 520

III.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

3.

Dologi kiadások

1 421 616

2 015 965

1.

Előző évi pénzmaradvány

48 929

48 929

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

2.

Intézmény finanszírozás

22 997 236

25 353 549

1.

Beruházási kiadások

0

298 860

2.

Felújítási kiadások

0

228 722

Bevétel összesen:

23 046 165

25 402 515

Kiadás összesen:

23 046 165

25 402 515

Egerági Közétkeztetési Intézmény 2017. évi költségvetési mérlege

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Szolgáltatások ellenértéke

9 968 307

6 628 323

1.

Személyi juttatások

10 415 597

10 106 980

2.

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

48 031

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 322 035

2 272 061

3.

Térítési díjak

2 682 845

2 775 319

3.

Dologi kiadások

25 900 613

18 361 864

4.

Kiszámlázott ÁFA

3 415 811

2 551 950

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

5.

Áfa visszatérítés

5 136 957

1 911 000

1.

Beruházási kiadások

24 162 725

11 478 782

6.

Kamatbevétel

0

176

2.

Felújítási kiadások

0

11 694 072

7.

Egyéb működési bevételek

5 136 957

5 752

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

III.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

1.

Intézmény finanszírozás

36 460 093

39 993 208

Bevétel összesen:

62 800 970

53 913 759

Kiadás összesen:

62 800 970

53 913 759

Egerág Község Önkormányzat és intézményei 2017. évi összevont költségvetési mérlege

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Önkormányzatok működési támogatásai

1.

Személyi juttatások

67 230 934

74 818 331

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

15 829 416

16 899 012

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

14 005 954

15 025 066

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása - Óvodai nevelés, bölcsödei ellátás

22 997 236

24 831 130

3.

Dologi kiadások

57 751 812

51 010 808

Települési önkormányzat szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetés feladatainak támogatása

23 604 405

23 611 242

4.

Ellátottak pénzbeli és természetbeni juttatásai

6 655 560

1 530 700

Települési önkormányzatok kulturális támogatása - Könyvtári közművelődési feladatok támogatása

1 200 000

1 200 000

5.

Egyéb működési célú kiadások

630 000

2 032 621

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

4 281 373

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

Elszámolásból származó bevételek

0

127 447

1.

Beruházási kiadások

36 990 341

23 779 443

2.

Működési támogatásértékű bevétel

34 761 900

49 701 116

2.

Felújítási kiadások

0

29 569 852

3.

Közhatalmi bevételek

11 926 350

15 113 115

III.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

4.

Készletértékesítés ellenértéke

7 925 373

8 456 476

1.

Rövid lejáratú hitel visszafizetése

9 712 957

0

5.

Szolgáltatások ellenértéke

10 421 207

7 542 337

2.

Pénzügyi lízing törlesztése

0

836 759

6.

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

173 228

316 180

3.

Államháztartási megelőlegezések visszafizetése

2 245 172

2 245 172

7.

Tulajdonosi bevételek

0

1 077 800

4.

Intézmény finanszírozás

59 457 329

65 346 757

8.

Térítési díjak

2 682 845

2 783 366

IV.

Általános tartalék

0

15 994 711

9.

Kiszámlázott ÁFA

5 602 434

5 255 662

10.

Áfa visszatérítés

5 136 957

1 911 000

11.

Kamatbevétel

39 046

37 747

12.

Egyéb működési bevételek

10 273 914

240 697

13.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

500 000

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

1.

Felhalmozási támogatásértékű bevételek

0

18 225 878

2.

Egyéb tárgyi eszköz értékesítés

0

339 370

III.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

1.

Rövid lejáratú hitelek

9 712 957

0

2.

Államháztartáson belüli megelőlegezés

0

2 381 017

3.

Előző évi pénzmaradvány

32 935 462

32 011 498

4.

Intézmény finanszírozás

59 457 329

65 346 757

Bevétel összesen:

254 680 059

282 190 220

Kiadás összesen:

254 680 059

282 190 220

2. melléklet

üres cím

Egerág Község Önkormányzata 2017. évi előirányzat felhasználási ütemterve

forintban

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat

január

február

március

április

május

június

július

augusztus

szeptember

október

november

december

I.

Működési költségvetési bevétel

126 233 434

1.

Önkormányzatok működési támogatásai

98 392 957

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

15 829 416

1 319 118

1 319 118

1 319 118

1 319 118

1 319 118

1 319 118

1 319 118

1 319 118

1 319 118

1 319 118

1 319 118

1 319 118

Települési önkormányzat köznevelési támogatása

22 997 236

1 916 436

1 916 436

1 916 437

1 916 436

1 916 436

1 916 437

1 916 436

1 916 436

1 916 437

1 916 436

1 916 436

1 916 437

Települési önkormányzat szociális, gyermekjóléti feladatainak támogatása

23 604 405

1 967 034

1 967 034

1 967 034

1 967 034

1 967 034

1 967 034

1 967 034

1 967 034

1 967 034

1 967 034

1 967 034

1 967 031

Települési önkormányzatok kulturális támogatása - Könyvtári közművelődési feladatok támogatása

1 200 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülről

34 761 900

3 787 850

4 357 850

10 387 851

1 679 817

1 949 817

1 679 817

1 679 817

1 949 817

1 679 817

1 979 817

1 679 817

1 949 813

2.

Közhatalmi bevételek

11 926 350

2 981 588

2 981 587

2 981 588

2 981 587

3.

Működési bevételek

15 914 127

1 326 177

1 326 177

1 326 178

1 326 177

1 326 177

1 326 178

1 326 177

1 326 177

1 326 178

1 326 177

1 326 177

1 326 177

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

III.

Finanszírozási bevételek

Előző évi pénzmaradvány

32 886 533

32 886 533

Rövid lejáratú hitel

9 712 957

9 712 957

Bevétel összesen:

168 832 924

10 416 615

20 699 572

19 998 206

8 308 582

8 578 582

44 176 704

8 308 582

8 578 582

11 290 172

8 608 582

8 308 582

11 560 163

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat

január

február

március

április

május

június

július

augusztus

szeptember

október

november

december

I.

Működési költségvetési kiadás

1.

Személyi juttatások

39 093 058

4 619 009

4 687 836

4 687 838

2 788 708

2 788 708

2 788 707

2 788 708

2 788 708

2 788 708

2 788 707

2 788 708

2 788 713

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7 781 649

793 079

806 246

806 246

597 342

597 342

597 342

597 342

597 342

597 342

597 342

597 342

597 342

3.

Dologi kiadások

24 881 468

2 073 456

2 073 456

2 073 455

2 073 456

2 073 456

2 073 455

2 073 456

2 073 456

2 073 455

2 073 456

2 073 456

2 073 455

4.

Szociális támogatások

6 655 560

554 630

554 630

554 630

554 630

554 630

554 630

554 630

554 630

554 630

554 630

554 630

554 630

5.

Működési átadott pénzeszközök

II.

Felhalmozási kiadás

1.

Felhalmozási átadott pénzeszközök

0

2.

Beruházási kiadások

12 827 616

3 206 904

3 206 904

3 206 904

3 206 904

3.

Felújítási kiadások

0

III.

Tartalékok

1.

Általános tartalék

0

-

IV.

Finanszírozási kiadás

77 593 573

8 929 477

5 643 147

8 071 385

5 296 094

5 296 094

7 724 333

5 296 094

5 296 094

7 724 333

5 296 094

5 296 094

7 724 334

Kiadás összesen:

168 832 924

16 969 651

13 765 315

19 400 458

11 310 230

11 310 230

16 945 371

11 310 230

11 310 230

16 945 372

11 310 229

11 310 230

16 945 378

3. melléklet

üres cím

Egerág Község Önkormányzat 2017. évi szociális ellátásai

forintban

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Lakhatási támogatás

600 000

Települési támogatás

6 055 560

Összesen:

6 655 560

4. melléklet

üres cím

Egerág Község Önkormányzata 2017. évi költségvetési bevételei és kiadásai kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban

KÖTELEZŐ FELADATOK

forintban

Bevételek

Eredeti előirányzat

Kiadások

Eredeti előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTEL

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Önkormányzat működési támogatásai

98 392 957

1.

Személyi juttatások

39 093 058

2.

Közhatalmi bevételek

0

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7 781 649

3.

Működési bevételek

0

3.

Dologi kiadások

12 955 118

4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6 655 560

5.

Tartalék

0

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Felhalmozási célú támogatások - Áht. belülről

0

1.

Felhalmozási átadott pénzeszközök

0

2.

Felhalmozási bevételek

0

2.

Beruházási kiadások

12 827 616

3.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

3.

Felújítási kiadások

0

III.

MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

32 886 533

III.

MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

77 593 573

IV.

FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

0

IV.

FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

0

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

131 279 490

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

156 906 574

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Bevételek

Eredeti előirányzat

Kiadások

Eredeti előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTEL

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Önkormányzat működési támogatásai

0

1.

Személyi juttatások

0

2.

Közhatalmi bevételek

0

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

3.

Működési bevételek

15 914 127

3.

Dologi kiadások

0

4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

5.

Tartalék

0

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Felhalmozási célú támogatások - Áht. belülről

0

1.

Felhalmozási átadott pénzeszközök

0

2.

Felhalmozási bevételek

0

2.

Beruházási kiadások

0

3.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

3.

Felújítási kiadások

0

III.

MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

0

III.

MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

0

IV.

FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

9 712 957

IV.

FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

0

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

25 627 084

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

0

ÁLLAMI (ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK)

Bevételek

Eredeti előirányzat

Kiadások

Eredeti előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTEL

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Önkormányzat működési támogatásai

0

1.

Személyi juttatások

0

2.

Közhatalmi bevételek

11 926 350

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

3.

Működési bevételek

0

3.

Dologi kiadások

11 926 350

4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

5.

Tartalék

0

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Felhalmozási célú támogatások - Áht. belülről

0

1.

Felhalmozási átadott pénzeszközök

0

2.

Felhalmozási bevételek

0

2.

Beruházási kiadások

0

3.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

3.

Felújítási kiadások

0

III.

MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

0

III.

MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

0

IV.

FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

0

IV.

FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

0

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

11 926 350

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

11 926 350

ÖSSZESEN

Bevételek

Eredeti előirányzat

Kiadások

Eredeti előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTEL

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Működési célú támogatások - Áht. belülről

98 392 957

1.

Személyi juttatások

39 093 058

2.

Közhatalmi bevételek

11 926 350

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7 781 649

3.

Működési bevételek

15 914 127

3.

Dologi kiadások

24 881 468

4.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6 655 560

5.

Egyéb sajátos bevételek

0

5.

Egyéb működési célú kiadások

0

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

1.

Felhalmozási célú támogatások - Áht. belülről

0

1.

Beruházási kiadások

0

2.

Felhalmozási bevételek

0

2.

Felújítási kiadások

12 827 616

3.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

3.

Egyéb felhalmozási kiadások

0

III.

MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

32 886 533

III.

MŰKÖDÉSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

77 593 573

IV.

FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

9 712 957

IV.

FELHALMOZÁSI FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

0

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

168 832 924

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

168 832 924

5. melléklet

Bevételek

adatok ezer forintban

Éves tervezett

Megállapított éves tám.

I.1.b) Település üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása összesen:

7 384 159

I.1.ba) zöldterület gazdálkodással kapcs feladatok.

2 172 020

I.1. bb) Közvilágítás fenntartásának támogatása

2 848 000

I.1. bc) Köztemető fenntartás tám.

1 399 389

I.1.bd) Közutak fenntartása

964 750

Egyéb önk. Feladatok támogatása beszámítás után

6 000 000

I.1.c) Egyéb kötelező önk. Feladatok támogatása. (Mötv. 13. § )

6 000 000

V. infó Beszámítás összege

-

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

30 600

I. jogcímekhez kapcsolódó kiegészítés

2 414 657

2016. évről áthúzódó bérkompenzáció

Önkormányzatra jutó településüzemeltetési és egyéb kötelező feladatok támogatása összesen:

15 829 416

II.1.- II.2. ÓVODA állami támogatása

22 997 236

III. Szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatok támogatása

23 604 405

III.2 Hozzájárulás pénzbeli szociális ellátásokhoz

7 360 000

III.5. GYERMEKÉTKEZTETÉS TÁMOGATÁSA

16 244 405

Dolgozók bértámogatása

7 572 480

Üzemeltetési költség

8 361 845

Szünidei gyermekétkeztetés

310 080

IV. Közművelődés támogatása

1 200 000

2016. évi állami támogatás összesen

63 631 057

Helyi adó bevételek

9 798 644

HIPA

7 712 595

kommunális adó

1 786 049

Késedelmi pótlék, bírság

300 000

Gépjárműadó /40%/

2 100

- megosztott bev.

2 127 706

Mezőőri támogatás

1 080 000

Földalapú támogatás

600 000

OEP Háziorvosi Ifj. EÜ.

15 908 400

Védőnői szolgálat finanszírozása

4 249 400

Bérleti és lízingdíj bevételek

365 000

Zöldségbolt értékesítés bevétele

5 275 740

Start munkában megtermelt készlet értékesítés

2 649 633

Továbbszámlázott telefon- és vízdíjak

173 228

Orvosi alkalmassági bevétel

87 900

Kamatbevételek

39 046

ÁFA bevételek

2 186 622

Pályázati visszaigényelt ÁFA

5 136 957

Közfoglalkoztatási pályázat

6 324 100

Földutas pályázat nettó

6 600 000

Hitel felvétel pályázati ÁFA-hoz

9 712 957

Pénzmaradvány

32 886 533

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

168 832 924

6. melléklet

üres cím

Önkorm. Jogalkotás

Zöldterület gazdálkodás

Közvilágítás

Köztemető fenntartás

Közutak fenntartása

Város és községgazd.

Szociális támogatások

Közfoglalkoztatás

Személyszállítás

Házi segítségnyújtás

Növénytermesztés

Intézményen kívüli gyermekétkeztetés

Háziorvosi szolgálat

Védőnői szolg.

Zöldségbolt

Húsbolt

Önkorm.elszám.költségvetési szervekkel

Művelődési Ház

Kormányzati funkció összesen

Személyi juttatások

0

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

2 505 000

2 609 152

5 664 739

1 764 500

3 066 150

2 489 200

8 805 696

1 902 750

300 000

29 107 187

K1109

Közlekedési költségtérítés

800 000

800 000

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

6 146 813

6 146 813

K122

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját fogl.

150 000

2 889 058

3 039 058

K123

Egyéb külső személyi juttatások

0

Személyi juttatások összesen

8 651 813

0

0

0

0

2 609 152

0

5 664 739

1 764 500

3 066 150

2 489 200

0

9 755 696

2 889 058

1 902 750

300 000

0

0

39 093 058

K2

Szociális hozzájárulási adó 27 %

1 757 218

0

0

0

0

585 385

0

659 361

395 290

686 181

556 529

1 995 897

639 733

425 055

81 000

0

0

7 781 649

Dologi kiadások

K311

Szakmai anyagok beszerzése - gyógyszer beszerzése

200 000

100 000

300 000

K311

Szakmai anyagok beszerzése - könyv beszerzése

0

K311

Szakmai anyagok beszerzése - folyóirat beszerzése

0

K311

Szakmai anyagok beszerzése - egyéb információhordozó beszerzése

0

K311

Szakmai anyagok beszerzése - egyéb

0

K312

Üzemeltetési anyagok - élelmiszerek, élelmezési nyersanyagok

0

K312

Üzemeltetési anyagok - irodai anyagok

50 000

50 000

K312

Üzemeltetési anyagok - Tüzelőanyagok beszerzése

0

K312

Üzemeltetési anyagok - Hajtó- és kenőanyagok beszerzése

250 000

420 000

350 000

250 000

1 270 000

K312

Üzemeltetési anyagok - Munkaruha, védőruha, formaruha, egyenruha beszerzése

0

K312

Üzemeltetési anyagok - Egyéb anyagbeszerzés

170 000

375 984

200 000

280 783

1 198 850

200 000

50 000

200 000

2 675 617

K313

Árubeszerzés /Zöldségbolt/

4 196 695

4 196 695

K312

Kisértékű tárgyi eszközök, szellemi termékek beszerzése

50 000

232 284

282 284

Készletbeszerzés

170 000

375 984

0

200 000

0

530 783

0

1 198 850

420 000

350 000

450 000

0

300 000

350 000

4 196 695

0

0

232 284

8 774 596

K321

Informatikai szolgáltatások

97 000

85 000

182 000

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

100 000

270 000

40 000

410 000

Kommunikációs szolgáltatások

197 000

0

0

0

0

270 000

0

0

0

0

0

0

125 000

0

0

0

0

0

592 000

K331

Közüzemi díjak (gáz, víz, áram)

460 000

2 243 000

400 000

60 000

370 000

150 000

600 000

4 283 000

K333

Bérleti és lízing díjak

300 000

1 000 000

1 300 000

K334

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások kiadásai

35 000

260 000

300 000

450 000

300 000

1 345 000

K335

Közvetített szolgáltatások kiadásai áht-n kívülre

409 000

409 000

K335-01

Közvetített szolgáltatások kiadásai áht-n belülre

58 000

58 000

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

200 000

75 000

275 000

K337

Egyéb szolgáltatási kiadások - szállítási szolgáltatások

0

K337

Egyéb szolgáltatási kiadások

100 000

525 601

0

250 000

244 157

150 000

20 000

100 000

1 389 758

K337

Egyéb szolgáltatási kiadások - Pénzügyi szolgáltatások kiadásai

0

K337-01

Egyéb szolgáltatási kiadások - Biztosítási díjak

0

Szolgáltatási kiadások

795 000

0

2 243 000

0

260 000

1 692 601

0

0

700 000

0

360 000

244 157

1 595 000

170 000

0

0

0

1 000 000

9 059 758

Vásárolt közszolgáltatások

0

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

313 740

101 516

605 610

54 000

70 200

673 214

0

323 690

302 400

94 500

218 700

65 922

545 400

140 400

1 133 107

0

0

332 717

4 975 114

K352

Fizetendő ÁFA

500 000

500 000

Általános forgalmi adó összesen

313 740

101 516

605 610

54 000

70 200

673 214

0

323 690

302 400

94 500

218 700

65 922

545 400

140 400

1 633 107

0

0

332 717

5 475 114

K341

Kiküldetések kiadásai

200 000

200 000

K342

Reklám, propagandaköltség

0

K123

Egyéb külső személyi juttatások - Reprezentáció

0

Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások

200 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

200 000

K353

Kamatkiadások

0

K355

Egyéb dologi kiadások

50 000

100 000

150 000

K506

Működési célú pénzeszköz átadás áht-n belülre

0

K512

Működési célú pénzeszköz átadás áht-n kívülre

0

K506-08

Működési célú támogatás nyújtása társulásnak (Álhubál)

630 000

630 000

Különféle költségvetési befizetések

50 000

0

0

0

0

630 000

0

0

100 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

780 000

K513

Tartalék

0

0

Dologi kiadások összesen

1 725 740

477 500

2 848 610

254 000

330 200

3 796 597

0

1 522 540

1 522 400

444 500

1 028 700

310 079

2 565 400

660 400

5 829 802

0

0

1 565 001

24 881 468

Önkormányzati szociális ellátások

0

K46-03

Lakhatási támogatás (pénzbeli és természetbeni)

600 000

600 000

K46-05

Természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás

0

K47-02

Oktatásban részt vevők pénzbeli juttatásai

0

K48

Települési támogatás

6 055 560

6 055 560

K48-17

Temetési segély

0

K48-18

Egyéb, az önkormányzat rendeletében meghatározott juttatás

0

Önkormányzati szociális ellátások összesen

0

0

0

0

0

0

6 655 560

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

6 655 560

MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

12 134 771

477 500

2 848 610

254 000

330 200

6 991 134

6 655 560

7 846 640

3 682 190

4 196 831

4 074 429

310 079

14 316 993

4 189 191

8 157 607

381 000

0

1 565 001

78 411 735

K61

Immaterális javak beszerzése, létesítése

0

K62

Ingatlanok beszerzése, létesítése

0

K63

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

0

K64

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

8 800 000

1 253 076

47 408

10 100 484

K67

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

2 376 000

338 331

12 801

2 727 132

K71

Ingatlanok felújítása

0

K72

Informatikai eszközök felújítása

0

K73

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

0

K74

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

0

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

11 176 000

0

1 591 407

60 209

0

0

0

0

12 827 616

K9113

Pályázati önerő és áfa fedezetére felvett hitel visszafizetése

4 576 000

5 136 957

9 712 957

K914

Állami megelőlegezés visszafizetése

2 245 172

2 245 172

K915

Irányító szerv alá tartozó ktgvi szervnek folyósított műk.tám. (Óvoda)

22 997 236

22 997 236

K915

Irányító szerv alá tartozó ktgvi szervnek folyósított műk.tám. (Közétkeztetés)

17 434 325

17 434 325

K915

Konyhai pályázat átadott pénzeszköz

24 162 725

24 162 725

K918

Munkaügyi Központ közfoglalkoztatási előleg visszavétel

1 041 158

1 041 158

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

4 576 000

0

0

0

0

0

73 017 573

0

77 593 573

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN:

12 134 771

477 500

2 848 610

254 000

330 200

6 991 134

6 655 560

7 846 640

3 682 190

4 196 831

19 826 429

310 079

15 908 400

4 249 400

8 157 607

381 000

73 017 573

1 565 001

168 832 924

7. melléklet

üres cím

Egerági Táltos Csikó Óvoda 2017. évi költségvetési mérlege

forintban

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

23 046 165

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

1.

Személyi juttatások

17 722 279

III.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

23 046 165

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

3 902 270

1.

Intézmény finanszírozás

22 997 236

3.

Dologi kiadások

1 421 616

2.

Előző évi pénzmaradvány

48 929

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

III.

TARTALÉKOK

IV.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

Bevétel összesen:

23 046 165

Kiadás összesen:

23 046 165

8. melléklet

üres cím

Egerági Közétkeztetési Intézmény 2017. évi költségvetési mérlege

forintban

BEVÉTELEK

Eredeti előirányzat

KIADÁSOK

Eredeti előirányzat

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

21 203 920

I.

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

33 501 288

1.

Működési bevételek

21 203 920

1.

Személyi juttatások

10 415 597

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 322 035

III.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK

41 597 050

3.

Dologi kiadások

20 763 656

1.

Intézmény finanszírozás

41 597 050

II.

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

24 162 725

1.

Beruházások

11 608 512

2.

Felújítások

12 554 213

III.

TARTALÉKOK

IV.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

5 136 957

Bevétel összesen:

62 800 970

Kiadás összesen:

62 800 970

1

A 2/2018.V.2) ö.r 1.§-ával megállapított szöveg.

2

A 2/2018.V.2) ö.r 1.§-ával megállapított szöveg.

3

A 2/2018.V.2) ö.r 1.§-ával megállapított szöveg.

4

A 2/2018.V.2) ö.r 2.§-ával megállapított szöveg.

5

A 2/2018.V.2) ö.r 2.§-ával megállapított szöveg.

6

A 2/2018.V.2) ö.r 2.§-ával megállapított szöveg.

7

A 2/2018.(V.2) ö.r 3.§-ával megállapított szöveg.

8

A 2/2018.V.2) ö.r 2.§-ával megállapított szöveg.

9

A 2/2018.V.2) ö.r 2.§-ával megállapított szöveg.