Kémes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről
Hatályos: 2019. 06. 01Kémes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről
Kémes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya Kémes Községi Önkormányzatra, képviselő-testületére, és szakfeladataira, és az általa irányított költségvetési szervre terjed ki.
(2) A rendelet személyi hatálya kiterjed a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó e rendelet hatálya alá tartozó szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre.
KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI
Az önkormányzat és költségvetési szerveinek
2018. évi költségvetése
2. §1 A képviselő-testület az önkormányzat 2018. évi költségvetését
3. § (1)2
(2)3 Az Önkormányzat 2018. évi
a) helyi adó bevételének összege: 1.880.000,-Ft,
b) az állami támogatás összege 272.106.770,-Ft,
(3)4
(4)5
4. § A 2. § szerinti költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait figyelembe véve a költségvetési egyenleg összege 0,-Ft, melyből
a) a működési hiány 0,-Ft
b) a felhalmozási hiány 0,-Ft.
5. § (1) Az Önkormányzat az 4. § szerinti költségvetési működési hiány finanszírozásáról rövid lejáratú hitel felvételételről gondoskodik.
(2)6 Az Önkormányzat a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit e rendelet 8. melléklete tartalmazza.
(3)7 Az Önkormányzat a Stabilitási tv. 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit e rendelet 3. melléklete tartalmazza.
A 2018. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
6. § (1) A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása. Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet vagy elkülönített állami pénzalap az önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatni köteles.
(2) A képviselő-testület az első negyedév kivételével- negyedévenként, de legkésőbb a költségvetési szerv számára a költségvetési beszámoló irányító szervhez történő megküldésének külön jogszabályban meghatározott határidejéig, december 31-i hatállyal dönt a költségvetési rendeletének ennek megfelelő módosításáról.
(3) Az önkormányzat részére engedélyezett központi pótelőirányzat esetén II. negyedévben, III. negyedévben és IV. negyedévben módosítható a rendelet.
(4) Az évközi központi előirányzat zárolást haladéktalanul a Képviselő-testület elé kell terjeszteni rendeletmódosítási javaslattal.
7. § (1) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert 2.000.000,-Ft. értékhatárig terjedően:
a) az önkormányzat költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatai közötti évközi átcsoportosításra
b) bevételeinek és kiadásainak módosítására
(2) Az átcsoportosítás, módosítás végrehajtásáról a polgármester annak végrehajtását követő képviselő-testületi ülésen köteles beszámolni.
8. § (1)8 Az önkormányzat a civil szervezetek és egyházak támogatására 295.000,-Ft-ot biztosít.
(2) A támogatás folyósítására és elszámolására az Ávr. 72. § -73. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
9. § A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, valamint az önkormányzati költségvetési szervek vezetőit a 2018. évi költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.
10. § (1) A költségvetés végrehajtása során a költségvetési szerv az Alapító Okiratban meghatározott feladatát látja el.
(2) A költségvetési szervnek a 30 napot meghaladó elismert tartozásállományáról adatszolgáltatási kötelezettsége van az önkormányzat felé.
(3) A költségvetési szerv finanszírozása a költségvetési rendeletben meghatározott keretek között havonta történik a székhely önkormányzat költségvetési elszámolási számlájáról.
11. § (1) Az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester az önkormányzat költségvetése körében átmeneti intézkedést hozhat, amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén beszámol.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörben a polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.
12. § A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy e rendelet 6. mellékletében felsorolt felhalmozási kiadási előirányzatok erejéig - az ott meghatározott feladatok szerint - kötelezettséget vállaljon.
13. § (1) Az önkormányzat a gazdálkodás során év közben átmenetileg szabad pénzeszközeit értékpapír, befektetési jegy, vásárlás-, illetve pénzintézeti lekötés útján hasznosítja.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott pénzügyi műveletekkel kapcsolatos szerződések megkötésére a képviselő-testület a polgármestert felhatalmazza.
14. § A képviselő-testület elfogadta a polgármester beszámolóját a költségvetési rendelet megalkotásáig a helyi önkormányzatot megillető bevételek beszedéséről és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások teljesítéséről, melyeket ez a rendelet beépítve tartalmaz.
Záró rendelkezések
15. § (1) Ez a rendelet 2018. március 14. napján lép hatályba, de a jóváhagyott előirányzatok 2018. január 1. napjától alkalmazandók.
(2)9 E rendelet mellékletei a következők:
1. melléklet: az önkormányzat címrendje
2. melléklet: az önkormányzat 2018. évi pénzforgalmi mérlege
3. melléklet: az önkormányzat 2018. évi költségvetési bevételei előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban
4. melléklet: az önkormányzat működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások 3 éves alakulását bemutató mérlege
5. melléklet: az önkormányzat cofogonkénti előirányzatonkénti kiadásainak és bevételeinek részletezése
6. melléklet: az önkormányzat felújítási és beruházási előirányzatainak feladatonkénti felsorolása
7. melléklet: az önkormányzat közvetett támogatásai
8. melléklet: az önkormányzat adósságállománya
9. melléklet: az önkormányzat 2018. évi engedélyezett létszáma
10. melléklet: az önkormányzat több éves kihatással járó feladatai előirányzata éves bontásban melléklet: az önkormányzat tulajdonosi részesedéseiről szóló tájékoztató
(3) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
1-15. melléklet10
Cím |
Alcím |
Kormányzati funkció |
Előirányzat csoport |
Kiemelt előirányzat |
1. Kémes Községi |
|
|
||
kötelező feladat |
működési |
személyi jellegű kiadások |
||
munkaadókat terhelő járulék |
||||
dologi kiadások |
||||
átadott pénzeszközök |
||||
egyéb működési célú kiadás |
||||
nem kötelező feladat |
felhalmozás |
felújítás |
||
beruházás |
||||
013320 |
Köztemető fenntartás és műk. |
|||
kötelező feladat |
működési |
dologi kiadások |
||
egyéb működési célú kiadás |
||||
nem kötelező feladat |
felhalmozás |
felújítás |
||
beruházás |
||||
041231, 041232, 041233, 041237 |
Közfoglalkoztatás |
|||
kötelező feladat |
működési |
személyi jellegű kiadások |
||
szociális hozzájárulási adó |
||||
dologi kiadások |
||||
átadott pénzeszközök |
||||
egyéb működési célú kiadás |
||||
kötelező feladat |
felhalmozás |
felújítás |
||
beruházás |
||||
064010 |
Közvilágítás |
|||
kötelező feladat |
működési |
dologi kiadások |
||
066010 |
Zöldterület-kezelés |
|||
kötelező feladat |
működési |
dologi kiadások |
||
066020 |
Községgazdálkodás |
|||
kötelező feladat |
működési |
személyi jellegű kiadások |
||
munkaadókat tehelő járulék |
||||
dologi kiadások |
||||
átadott pénzeszközök |
||||
egyéb működési célú kiadás |
||||
nem kötelező feladat |
felhalmozás |
felújítás |
||
beruházás |
||||
082044 |
Könyvtár |
|||
kötelező feladat |
működési |
személyi jellegű kiadások |
||
munkaadókat terhelő járulék |
||||
dologi kiadások |
||||
egyéb működési célú kiadás |
||||
082091, 082092 |
Művelődési ház |
|||
kötelező feladat |
működési |
személyi jellegű kiadások |
||
munkaadókat terhelő járulék |
||||
dologi kiadások |
||||
átadott pénzeszközök |
||||
egyéb működési célú kiadás |
2. melléklet
(Ft-ban)
B E V É T E L E K |
K I A D Á S O K |
||||
---|---|---|---|---|---|
|
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
|
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
M Ű K Ö D T E T É S |
|||||
Működési bevételek |
16 781 618 |
16 965 474 |
Személyi juttatások |
47 800 090 |
50 700 600 |
Közhatalmi bevételek |
1 880 000 |
1 880 000 |
Munkaadókat terhelő kiadások |
6 787 639 |
6 787 639 |
Önkormányzat működési költségvetési támogatása |
175 377 748 |
272 106 770 |
Dologi kiadások |
39 964 903 |
76 966 086 |
Működési célú tám. ÁHT belülről |
0 |
0 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 086 000 |
6 789 251 |
Működési célú pénzeszköz átvétel |
810 000 |
810 000 |
Műk.célú tám. ÁHT belülre |
93 008 457 |
97 236 533 |
ÁHT belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
Műk.célú tám. ÁHT kívülre |
730 000 |
765 000 |
Pénzmaradvány |
11 331 811 |
8 540 929 |
Műk. célú visszatérítendő támogatás |
0 |
0 |
Finanszírozási kiadás |
3 643 525 |
3 643 525 |
|||
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
206 181 177 |
300 303 173 |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN |
198 020 614 |
242 888 634 |
F E L H A L M O Z Á S |
|||||
Felhalmozási bevételek |
3 000 000 |
3 000 000 |
Felhalmozási kiadások |
1 875 000 |
1 875 000 |
Területi kiegyenlítő támogatás |
0 |
0 |
Felújítás |
2 499 050 |
2 761 050 |
Támogatásértékű felhalmozási bevétel |
0 |
0 |
Beruházás |
5 080 897 |
55 747 078 |
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel |
0 |
0 |
Fejlesztési célú kölcsönnyújtás |
0 |
0 |
Felhalmozási célú hitel felvétele |
0 |
0 |
Hitel törlesztés |
0 |
0 |
Hitel |
0 |
2 790 882 |
Felhalmozási céltartalék |
1 705 616 |
2 822 293 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
3 000 000 |
5 790 882 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN |
11 160 563 |
63 205 421 |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
209 181 177 |
306 094 055 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
209 181 177 |
306 094 055 |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
209 181 177 |
306 094 055 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
209 181 177 |
306 094 055 |
3. melléklet |
|||
Kémes Községi Önkormányzat |
|||
2018. évi költségvetési bevételei |
|||
Megnevezés |
Eredeti |
Módosított |
|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
10 020 696 |
10 098 044 |
|
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak |
|
|
|
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és |
|
|
|
|
|
|
|
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
|
|
|
Önkormányzatok működési támogatásai (B11) |
109 784 597 |
119 067 834 |
|
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
|
|
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai |
|
|
|
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B16) |
- |
- |
|
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
- |
- |
|
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) |
- |
- |
|
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16) |
- |
- |
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
175 377 748 |
272 106 770 |
|
Vagyoni tipusú adók (B34) |
980 000 |
980 000 |
|
ebből: építményadó (B34) |
- |
- |
|
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
- |
- |
|
Gépjárműadók (B354) |
900 000 |
900 000 |
|
ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető |
|
|
|
Termékek és szolgáltatások adói (B35) |
900 000 |
900 000 |
|
Egyéb közhatalmi bevételek (B36) |
- |
- |
|
ebből: egyéb bírság (B36) |
- |
- |
|
Közhatalmi bevételek (B3) |
1 880 000 |
1 880 000 |
|
Készletértékesítés ellenértéke (B401) |
787 400 |
787 400 |
|
Szolgáltatások ellenértéke (B402) |
9 347 089 |
9 530 945 |
|
ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel (B402) |
- |
- |
|
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (B403) |
750 000 |
750 000 |
|
ebből: államháztartáson belül (B403) |
- |
- |
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
2 504 129 |
2 504 129 |
|
Általános forgalmi adó visszatérítése (B407) |
3 363 000 |
3 363 000 |
|
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (B4082) |
30 000 |
30 000 |
|
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (B408) |
30 000 |
30 000 |
|
Egyéb működési bevételek (B411) |
- |
- |
|
Működési bevételek (B4) |
16 781 618 |
16 965 474 |
|
Ingatlanok értékesítése (B52) |
3 000 000 |
3 000 000 |
|
Felhalmozási bevételek (B5) |
3 000 000 |
3 000 000 |
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
|
ebből: háztartások (B64) |
- |
- |
|
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (B65) |
700 000 |
700 000 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) |
810 000 |
810 000 |
|
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
197 849 366 |
294 762 244 |
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
|
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (B811) |
- |
2 790 882 |
|
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
11 331 811 |
8 540 929 |
|
Maradvány igénybevétele (B813) |
11 331 811 |
8 540 929 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
- |
- |
|
Belföldi finanszírozás bevételei (B81) |
11 331 811 |
11 331 811 |
|
Finanszírozási bevételek (B8) |
11 331 811 |
11 331 811 |
Kémes Községi Önkormányzat |
||
2018. évi költségvetési kiadásai |
||
|
Eredeti |
Módosított |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
36 490 749 |
35 740 345 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
364 000 |
419 000 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (K1113) |
116 982 |
945 892 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (K11) |
36 971 731 |
37 105 237 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
6 322 932 |
7 421 557 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját |
|
|
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
4 505 427 |
978 897 |
Külső személyi juttatások (K12) |
10 828 359 |
13 595 363 |
Személyi juttatások (K1) |
47 800 090 |
50 700 600 |
|
|
|
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
- |
- |
ebből: egészségügyi hozzájárulás (K2) |
- |
- |
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
- |
- |
ebből: munkaadót a foglalkoztatottak részére történő kifizetésekkel |
|
|
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
- |
- |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
110 236 |
110 236 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
11 738 939 |
9 763 670 |
Készletbeszerzés (K31) |
11 849 175 |
9 873 906 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
397 000 |
597 000 |
Kommunikációs szolgáltatások (K32) |
397 000 |
597 000 |
Közüzemi díjak (K331) |
3 099 000 |
3 099 000 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
612 188 |
612 188 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
854 100 |
1 387 956 |
Közvetített szolgáltatások (K335) |
750 000 |
750 000 |
Egyéb szolgáltatások (K337) |
7 460 838 |
42 253 509 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
- |
- |
Szolgáltatási kiadások (K33) |
12 776 126 |
48 102 653 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
164 000 |
164 000 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (K34) |
164 000 |
164 000 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
|
|
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
700 000 |
1 289 000 |
Kamatkiadások (K353) |
20 000 |
20 000 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
6 610 473 |
6 610 470 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (K35) |
14 778 602 |
18 228 527 |
Dologi kiadások (K3) |
39 964 903 |
76 966 086 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai (K47) |
6 086 000 |
100 000 |
Egyéb nem intézményi ellátások (K48) |
- |
6 689 251 |
ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás |
|
|
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) |
- |
- |
ebből: önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és |
|
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
6 086 000 |
6 789 251 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
|
|
Elvonások és befizetések (K502) |
- |
2 385 040 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (K506) |
93 008 457 |
94 851 493 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
- |
- |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (K512) |
730 000 |
765 000 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K512) |
- |
- |
ebből: egyéb vállalkozások (K512) |
- |
- |
Tartalékok (K513) |
1 705 616 |
2 822 293 |
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
95 444 073 |
100 823 826 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (K62) |
- |
40 173 089 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
- |
472 440 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
4 000 700 |
3 249 806 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
1 080 197 |
11 851 743 |
Beruházások (K6) |
5 080 897 |
55 747 078 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
786 652 |
992 951 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása (K73) |
1 181 100 |
1 181 104 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
531 298 |
586 995 |
Felújítások (K7) |
2 499 050 |
2 761 050 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre (K84) |
1 875 000 |
1 875 000 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8) |
1 875 000 |
1 875 000 |
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
205 537 652 |
302 450 530 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
3 643 525 |
3 643 525 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (K91) |
3 643 525 |
3 643 525 |
Finanszírozási kiadások (K9) |
3 643 525 |
3 643 525 |
4. melléklet
Kémes Községi Önkormányzat 2018. évi költségvetés
Működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások 3 éves alakulását bemutató mérleg
Ft-ban
Megnevezés |
2018 |
2019 |
2020 |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK |
|||
Működési bevételek |
16 965 474 |
17 474 438 |
17 998 671 |
Közhatalmi bevételek |
1 880 000 |
1 936 400 |
1 994 492 |
Önkormányzat működési költségvetési támogatása |
272 106 770 |
280 269 973 |
288 678 072 |
Működési célú tám. ÁHT belülről |
0 |
0 |
0 |
Működési célú pénzeszköz átvétel |
810 000 |
834 300 |
859 329 |
ÁHT belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
0 |
Pénzmaradvány |
8 540 929 |
8 797 157 |
9 061 072 |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
300 303 173 |
309 312 268 |
318 591 636 |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK |
|||
Személyi juttatások |
50 700 600 |
52 221 618 |
53 788 267 |
Munkaadókat terhelő kiadások |
6 787 639 |
6 991 268 |
7 201 006 |
Dologi kiadások |
76 966 086 |
79 294 269 |
81 673 097 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 789 251 |
6 992 929 |
7 202 716 |
Műk.célú tám. ÁHT belülre |
97 236 533 |
100 153 629 |
103 158 238 |
Műk.célú tám. ÁHT kívülre |
765 000 |
787 950 |
811 589 |
Műk. célú visszatérítendő támogatás |
0 |
0 |
0 |
Finanszírozási kiadás |
3 643 525 |
3 752 831 |
3 865 416 |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
242 888 634 |
250 194 493 |
257 700 328 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK |
|||
Felhalmozási bevételek |
1 125 000 |
1 158 750 |
1 193 513 |
Területi kiegyenlítő támogatás |
0 |
0 |
0 |
Támogatásértékű felhalmozási bevétel |
0 |
0 |
0 |
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel |
0 |
0 |
0 |
Felhalmozási célú hitel felvétele |
0 |
0 |
0 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
1 125 000 |
1 158 750 |
1 193 513 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK |
|||
Felhalmozási kiadások |
0 |
16 865 313 |
17 371 272 |
Felújítás |
2 761 048 |
2 843 879 |
2 929 196 |
Beruházás |
5 090 754 |
14 021 434 |
14 442 077 |
Fejlesztési célú kölcsönnyújtás |
0 |
0 |
0 |
Hitel törlesztés |
0 |
0 |
0 |
Felhalmozási céltartalék |
0 |
0 |
0 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
0 |
16 865 313 |
17 371 272 |
ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI ÖSSZESEN |
301 428 173 |
310 471 018 |
319 785 149 |
ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI ÖSSZESEN |
242 888 634 |
267 059 806 |
275 071 600 |
43 411 212 44 713 548
5. melléklet
Kémes Községi Önkormányzat 2018. évi állami támogatásai jogcímenkénti
Jogcím |
Eredeti |
Módosított |
Helyi önkormányzatok működésének általános |
10 020 696 |
10 098 044 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési |
57 335 800 |
61 905 900 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti |
|
|
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak |
1 800 000 |
1 867 756 |
Működési célú központosított előirányzatok (B115) |
0 |
4 073 960 |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
109 784 597 |
119 067 834 |
Összesen |
219 569 194 |
238 135 668 |
6. melléklet
Felújítási kiadások előirányzata feladatonként
Ft-ban
|
2018. évi előirányzat |
Módosított előirányzat |
Ingatlanok felújítása (K71) |
786 652 |
992 951 |
Felújítás ÁFÁ-ja (K74) |
531 298 |
586 995 |
ÖSSZESEN: |
1 317 950 |
1 579 946 |
Beruházási kiadások előirányzata feladatonként
Beruházás megnevezése |
2018. évi |
Módosított |
---|---|---|
Immateriális javak beszerzése (K61) |
0 |
0 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (K62) |
0 |
40 173 089 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
0 |
472 440 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
4 000 700 |
3 249 806 |
Beruházás ÁFÁ-ja (K67) |
1 080 197 |
11 851 743 |
ÖSSZESEN: |
5 080 897 |
55 747 078 |
EU-s finanszírozásból megvalósuló beruházás
Beruházás megnevezése |
2018. évi |
Módosított |
---|---|---|
Összesen |
0 |
0 |
7. melléklet |
|||
Kémes Községi Önkormányzat 2018. évi közvetett támogatásai |
|||
Közvetett támogatás megnevezése |
Megnevezés, indoklás (önkormányzati rendelet, |
Közvetett támogatás |
|
mértéke % |
összege eFt |
||
ellátottak térítési díja |
|||
nyújtott kölcsön |
|||
helyi adó kedvezmény, mentesség |
|||
helyiségek, eszközök hasznosításából származó kedvezmény, mentesség |
|||
egyéb nyújtott kedvezmény |
|||
Közvetett támogatás öszesen: |
0 |
8. melléklet
Kémes Községi Önkormányzat 2018. évi adósságállománya
Ft-ban
|
2018.01.01-én |
2018. 12.31-én |
fennálló |
fennálló |
|
tartozás |
tartozás |
|
Rövid lejáratú átmeneti munkabér hitel |
0 |
0 |
Rövid lejáratú átmeneti likvid hitel |
0 |
0 |
Pályázati hitel |
0 |
0 |
Egyéb hosszú lejáratú kötelezettség |
0 |
0 |
Mindösszesen: |
0 |
0 |
9. melléklet
Kémes Községi Önkormányzat 2018. évi létszámadatai
|
Önkormányzati dolgozók |
||
Engedélyezett létszám |
Tényleges létszám 2018.XII.31- |
Átlagos létszám |
|
Közalkalmazottak |
1 |
1 |
1 |
Közfoglalkoztatottak |
23 |
23 |
23 |
Munka törvénykönyve hatálya alá |
2 |
2 |
2 |
MINDÖSSZESEN |
26,00 |
26,00 |
26,00 |
10. melléklet
Kémes Községi Önkormányzat 2018. évi költségvetés Több éves kihatással járó feladatok előirányzata éves bontásban
|
Összes |
2018 |
2019 |
2020 |
Összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
Vállalt jövőbeni kötelezettségek |
||||
---|---|---|---|---|
Összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
11. melléklet
Az önkormányzat tulajdonosi részesedéseiről szóló tájékoztató
Gazdálkodó szervezet neve |
Részvény/törzsbetét összege |
|
1. |
Kémes Jövőért Kft. |
500 000 |
Tulajdonosi részesedés |
|
|
|
|
|
|
---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
60 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
0 |
Önkormányzatnak |
0 |
0 |
||
Villányi Társulás |
0 |
0 |
||
Egyéb önkormányzati társulás |
0 |
0 |
||
Bőköz |
0 |
0 |
||
Óvodai Társulás |
0 |
0 |
||
61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
63 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
64 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
65 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K511 |
0 |
0 |
Non-profit |
0 |
0 |
||
Lakosság |
0 |
0 |
||
66 |
Tartalékok |
K512 |
0 |
0 |
67 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+…+66) |
K5 |
0 |
0 |
68 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
69 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
70 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
71 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
0 |
0 |
72 |
Jármű vásárlás |
K65 |
0 |
0 |
73 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
74 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
0 |
0 |
75 |
Beruházások (=68+…+74) |
K6 |
0 |
0 |
76 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
77 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
78 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
79 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
0 |
80 |
Felújítások (=76+...+79) |
K7 |
0 |
0 |
81 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
82 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
83 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
84 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
87 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
0 |
0 |
89 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+…+88) |
K8 |
0 |
0 |
90 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89) |
K1-K8 |
22 000 |
883 000 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
041237 Start Helyi sajátosságokr a épülő közfoglalkozt |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
1 |
2 |
3 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
0 |
0 |
2 943 108 |
1 930 301 |
0 |
0 |
828 000 |
0 |
3 323 419 |
1 437 510 |
Közalkalmazottak alapilletménye |
0 |
0 |
2 499 096 |
1 873 601 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Munkatörvénykönyve által foglalkoztatottak alapilletménye |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
828 000 |
0 |
3 323 419 |
1 437 510 |
||
Bérkompenzáció |
0 |
0 |
15 900 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Pótlék |
0 |
0 |
428 112 |
56 700 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Céljuttatás, projektprémium (keresetkiegészítés) |
K1103 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
0 |
0 |
96 000 |
76 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (betegszabadság) |
K1113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
29 156 |
61 605 |
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
0 |
0 |
3 039 108 |
2 006 301 |
0 |
0 |
828 000 |
0 |
3 352 575 |
1 499 115 |
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Megbízási díj |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Reprezentáció |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
0 |
0 |
3 039 108 |
2 006 301 |
0 |
0 |
828 000 |
0 |
3 352 575 |
1 499 115 |
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
0 |
0 |
614 283 |
413 625 |
0 |
0 |
161 460 |
0 |
340 540 |
152 235 |
Szociális hozzájárulási adó |
0 |
0 |
580 004 |
386 487 |
0 |
0 |
161 460 |
0 |
340 540 |
152 235 |
||
Korkedvezmény-biztosítási járulék |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Munkáltatói szja |
0 |
0 |
18 276 |
14 469 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
EHO |
0 |
0 |
16 003 |
12 669 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Könyv beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Gyógyszerbeszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Folyóirat beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
041237 Start Helyi sajátosságokr a épülő közfoglalkozt |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
Egyéb információhordozó beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Szakmai anyagok beszerzése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
300 000 |
0 |
130 000 |
55 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Gyógyszer, vegyszer beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Irodaszer |
0 |
0 |
40 000 |
25 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Vegyszerbeszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Tüzelőanyag beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Hajtó-és kenőanyag beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés |
0 |
0 |
40 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb készlet |
300 000 |
0 |
50 000 |
30 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Munkaruha, védőruha beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
300 000 |
0 |
130 000 |
55 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
0 |
0 |
102 000 |
55 000 |
135 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Telefon |
0 |
0 |
42 000 |
30 000 |
70 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Internet |
0 |
0 |
60 000 |
25 000 |
65 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
0 |
0 |
102 000 |
55 000 |
135 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
65 000 |
0 |
280 000 |
197 000 |
480 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Villamosenergia szolgáltatás |
30 000 |
0 |
40 000 |
30 000 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Gázenergia |
5 000 |
0 |
200 000 |
160 000 |
350 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Víz,- és csatornadíjak |
30 000 |
0 |
40 000 |
7 000 |
30 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
612 188 |
0 |
0 |
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Államháztartáson belül továbbszámlázott szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Államháztartáson kívül továbbszámlázott szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
310 000 |
1 200 000 |
100 000 |
25 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Szállítási szolgáltatás |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Szemétszállítás |
0 |
1 200 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Bank költség |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások |
300 000 |
0 |
100 000 |
25 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
041237 Start Helyi sajátosságokr a épülő közfoglalkozt |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
375 000 |
1 200 000 |
380 000 |
222 000 |
1 480 000 |
0 |
0 |
612 188 |
0 |
0 |
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
0 |
0 |
30 000 |
4 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
0 |
0 |
30 000 |
4 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
185 000 |
324 000 |
200 000 |
90 000 |
560 000 |
0 |
0 |
165 292 |
0 |
0 |
40 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
41 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
40 000 |
0 |
627 509 |
0 |
249 884 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Adók, díjak |
40 000 |
0 |
10 000 |
0 |
40 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb dologi kiadások |
0 |
0 |
617 509 |
0 |
209 884 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
225 000 |
324 000 |
827 509 |
90 000 |
809 884 |
0 |
0 |
165 292 |
0 |
0 |
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
900 000 |
1 524 000 |
1 469 509 |
426 000 |
2 924 884 |
0 |
0 |
777 480 |
0 |
0 |
46 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők természetbeni támogatása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Óvodáztatási támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
48 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
49 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
51 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
52 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Oktatásben résztvevők pénzbeni juttatásai (Bursa) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 986 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Települési lakásfenntartási támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 200 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Átmeneti segély |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 458 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Temetési segély |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
228 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Szülési segély |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Önkormányzat által saját hatáskörben adott pénzügyi ellátás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Önkormányzat által saját hatáskörben adott természetbeni ellátás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 086 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
55 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
56 |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
58 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
041237 Start Helyi sajátosságokr a épülő közfoglalkozt |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
60 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Önkormányzatnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Villányi Társulás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb önkormányzati társulás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Bőköz |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Óvodai Társulás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
63 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
64 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
65 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Non-profit |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Lakosság |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
66 |
Tartalékok |
K512 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
67 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+…+66) |
K5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
68 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
69 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
70 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
71 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
72 |
Jármű vásárlás |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
73 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
74 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
75 |
Beruházások (=68+…+74) |
K6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
76 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
77 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
79 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
80 |
Felújítások (=76+...+79) |
K7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
81 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
83 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
84 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
041237 Start Helyi sajátosságokr a épülő közfoglalkozt atás 2017. |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
87 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
89 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+…+88) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
90 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89) |
K1-K8 |
900 000 |
1 524 000 |
5 122 900 |
2 845 926 |
2 924 884 |
6 086 000 |
989 460 |
777 480 |
3 693 115 |
1 651 350 |
|
|
|
|
041233 |
|
---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
1 |
2 |
3 |
26 |
27 |
28 |
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
1 259 665 |
752 339 |
0 |
Közalkalmazottak alapilletménye |
0 |
0 |
0 |
||
Munkatörvénykönyve által foglalkoztatottak alapilletménye |
1 259 665 |
752 339 |
0 |
||
Bérkompenzáció |
0 |
0 |
0 |
||
Pótlék |
0 |
0 |
0 |
||
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Céljuttatás, projektprémium (keresetkiegészítés) |
K1103 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (betegszabadság) |
K1113 |
7 906 |
18 315 |
0 |
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
1 267 571 |
770 654 |
0 |
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
0 |
0 |
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
0 |
0 |
0 |
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
0 |
0 |
950 000 |
Megbízási díj |
0 |
0 |
950 000 |
||
Reprezentáció |
0 |
0 |
0 |
||
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
0 |
0 |
950 000 |
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
1 267 571 |
770 654 |
950 000 |
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
129 143 |
79 846 |
166 725 |
Szociális hozzájárulási adó |
129 143 |
79 846 |
166 725 |
||
Korkedvezmény-biztosítási járulék |
0 |
0 |
0 |
||
Munkáltatói szja |
0 |
0 |
0 |
||
EHO |
0 |
0 |
0 |
||
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
0 |
0 |
0 |
Könyv beszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
Gyógyszerbeszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
Folyóirat beszerzés |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
041233 |
|
---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
Egyéb információhordozó beszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
Szakmai anyagok beszerzése |
0 |
0 |
0 |
||
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
0 |
0 |
280 179 |
Gyógyszer, vegyszer beszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
Irodaszer |
0 |
0 |
0 |
||
Vegyszerbeszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
Tüzelőanyag beszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
Hajtó-és kenőanyag beszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb készlet |
0 |
0 |
280 179 |
||
Munkaruha, védőruha beszerzés |
0 |
0 |
0 |
||
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
0 |
0 |
280 179 |
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
0 |
0 |
0 |
Telefon |
0 |
0 |
0 |
||
Internet |
0 |
0 |
0 |
||
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
0 |
0 |
0 |
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
0 |
0 |
0 |
Villamosenergia szolgáltatás |
0 |
0 |
0 |
||
Gázenergia |
0 |
0 |
0 |
||
Víz,- és csatornadíjak |
0 |
0 |
0 |
||
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
0 |
0 |
0 |
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
0 |
0 |
0 |
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
Államháztartáson belül továbbszámlázott szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
||
Államháztartáson kívül továbbszámlázott szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
||
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
0 |
0 |
0 |
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
0 |
0 |
0 |
Szállítási szolgáltatás |
0 |
0 |
0 |
||
Szemétszállítás |
0 |
0 |
0 |
||
Bank költség |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
041233 |
|
---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
0 |
0 |
0 |
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
0 |
0 |
0 |
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
0 |
0 |
0 |
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
0 |
0 |
75 649 |
40 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
0 |
41 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
0 |
0 |
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
0 |
0 |
0 |
Adók, díjak |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb dologi kiadások |
0 |
0 |
0 |
||
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
0 |
0 |
75 649 |
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
0 |
0 |
355 828 |
46 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
47 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők természetbeni támogatása |
0 |
0 |
0 |
||
Óvodáztatási támogatás |
0 |
0 |
0 |
||
48 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
49 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
50 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
51 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
52 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
Oktatásben résztvevők pénzbeni juttatásai (Bursa) |
0 |
0 |
0 |
||
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
Települési lakásfenntartási támogatás |
0 |
0 |
0 |
||
Átmeneti segély |
0 |
0 |
0 |
||
Temetési segély |
0 |
0 |
0 |
||
Szülési segély |
0 |
0 |
0 |
||
Önkormányzat által saját hatáskörben adott pénzügyi ellátás |
0 |
0 |
0 |
||
Önkormányzat által saját hatáskörben adott természetbeni ellátás |
0 |
0 |
0 |
||
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
0 |
0 |
0 |
55 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
56 |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
0 |
0 |
57 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
58 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
041233 |
|
---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
60 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
0 |
0 |
Önkormányzatnak |
0 |
0 |
0 |
||
Villányi Társulás |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb önkormányzati társulás |
0 |
0 |
0 |
||
Bőköz |
0 |
0 |
0 |
||
Óvodai Társulás |
0 |
0 |
0 |
||
61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
63 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
64 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
65 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K511 |
0 |
0 |
0 |
Non-profit |
0 |
0 |
0 |
||
Lakosság |
0 |
0 |
0 |
||
66 |
Tartalékok |
K512 |
0 |
0 |
0 |
67 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+…+66) |
K5 |
0 |
0 |
0 |
68 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
69 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
70 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
0 |
71 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
0 |
0 |
702 282 |
72 |
Jármű vásárlás |
K65 |
0 |
0 |
0 |
73 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
74 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
0 |
0 |
189 618 |
75 |
Beruházások (=68+…+74) |
K6 |
0 |
0 |
891 900 |
76 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
0 |
77 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
78 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
79 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
0 |
0 |
80 |
Felújítások (=76+...+79) |
K7 |
0 |
0 |
0 |
81 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
82 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
83 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
84 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
041233 |
|
---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
87 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
0 |
0 |
0 |
89 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+…+88) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
90 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89) |
K1-K8 |
1 396 714 |
850 500 |
2 364 453 |
|
|
|
|
|
|
|
041233 |
|
|
|
|
018030 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
1 |
2 |
3 |
29 |
30 |
31 |
32 |
33 |
34 |
35 |
36 |
37 |
38 |
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
720 000 |
9 104 040 |
0 |
8 370 270 |
2 030 097 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Közalkalmazottak alapilletménye |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Munkatörvénykönyve által foglalkoztatottak alapilletménye |
720 000 |
9 104 040 |
0 |
8 370 270 |
2 030 097 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Bérkompenzáció |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Pótlék |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
03 |
Céljuttatás, projektprémium (keresetkiegészítés) |
K1103 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (betegszabadság) |
K1113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
720 000 |
9 104 040 |
0 |
8 370 270 |
2 030 097 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
3 124 530 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Megbízási díj |
3 124 530 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Reprezentáció |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
3 124 530 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
3 844 530 |
9 104 040 |
0 |
8 370 270 |
2 030 097 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
688 755 |
887 625 |
0 |
816 084 |
197 934 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Szociális hozzájárulási adó |
688 755 |
887 625 |
0 |
816 084 |
197 934 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Korkedvezmény-biztosítási járulék |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Munkáltatói szja |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
EHO |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
110 236 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Könyv beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Gyógyszerbeszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Folyóirat beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
041233 |
|
|
|
|
018030 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
Egyéb információhordozó beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Szakmai anyagok beszerzése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés |
110 236 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
4 200 000 |
1 912 660 |
491 600 |
1 935 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Gyógyszer, vegyszer beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Irodaszer |
200 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Vegyszerbeszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Tüzelőanyag beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Hajtó-és kenőanyag beszerzés |
0 |
387 000 |
168 200 |
130 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb készlet |
4 000 000 |
1 389 160 |
207 400 |
1 591 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Munkaruha, védőruha beszerzés |
0 |
136 500 |
116 000 |
214 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
4 310 236 |
1 912 660 |
491 600 |
1 935 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Telefon |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Internet |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
0 |
50 000 |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Villamosenergia szolgáltatás |
0 |
50 000 |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Gázenergia |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Víz,- és csatornadíjak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
0 |
100 000 |
50 000 |
59 100 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Államháztartáson belül továbbszámlázott szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Államháztartáson kívül továbbszámlázott szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
1 000 000 |
125 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Szállítási szolgáltatás |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Szemétszállítás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Bank költség |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások |
0 |
125 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
041233 |
|
|
|
|
018030 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
1 000 000 |
275 000 |
60 000 |
59 100 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
2 783 764 |
590 668 |
148 932 |
538 542 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
40 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
41 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
5 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Adók, díjak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb dologi kiadások |
5 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
7 783 764 |
590 668 |
148 932 |
538 542 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
13 094 000 |
2 778 328 |
700 532 |
2 533 142 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
46 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők természetbeni támogatása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Óvodáztatási támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
48 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
49 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
51 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
52 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Oktatásben résztvevők pénzbeni juttatásai (Bursa) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Települési lakásfenntartási támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Átmeneti segély |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Temetési segély |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Szülési segély |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Önkormányzat által saját hatáskörben adott pénzügyi ellátás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Önkormányzat által saját hatáskörben adott természetbeni ellátás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
55 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
56 |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
58 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
041233 |
|
|
|
|
018030 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
60 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 489 642 |
0 |
57 335 800 |
30 443 021 |
Önkormányzatnak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Villányi Társulás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Egyéb önkormányzati társulás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Bőköz |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 489 642 |
0 |
0 |
0 |
||
Óvodai Társulás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
57 335 800 |
30 443 021 |
||
61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
63 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
64 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
65 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Non-profit |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Lakosság |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
66 |
Tartalékok |
K512 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
67 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+…+66) |
K5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 489 642 |
0 |
57 335 800 |
30 443 021 |
68 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
69 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
70 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
71 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
2 298 418 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
72 |
Jármű vásárlás |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
73 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
74 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
620 579 |
270 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
75 |
Beruházások (=68+…+74) |
K6 |
2 918 997 |
1 270 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
76 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
77 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
78 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
79 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
80 |
Felújítások (=76+...+79) |
K7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
81 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
83 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
84 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
041233 |
|
|
|
|
018030 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
87 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
89 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+…+88) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
90 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89) |
K1-K8 |
20 546 282 |
14 039 993 |
700 532 |
11 719 496 |
2 228 031 |
0 |
3 489 642 |
0 |
57 335 800 |
30 443 021 |
|
|
|
|
|
---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
1 |
2 |
3 |
39 |
40 |
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
0 |
36 490 749 |
Közalkalmazottak alapilletménye |
0 |
4 372 697 |
||
Munkatörvénykönyve által foglalkoztatottak alapilletménye |
0 |
31 617 340 |
||
Bérkompenzáció |
0 |
15 900 |
||
Pótlék |
0 |
484 812 |
||
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
03 |
Céljuttatás, projektprémium (keresetkiegészítés) |
K1103 |
0 |
0 |
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
0 |
364 000 |
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
0 |
0 |
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
0 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (betegszabadság) |
K1113 |
0 |
116 982 |
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
0 |
36 971 731 |
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
6 322 932 |
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
0 |
0 |
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
0 |
4 505 427 |
Megbízási díj |
0 |
4 505 427 |
||
Reprezentáció |
0 |
0 |
||
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
0 |
10 828 359 |
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
0 |
47 800 090 |
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
0 |
6 787 639 |
Szociális hozzájárulási adó |
0 |
6 623 382 |
||
Korkedvezmény-biztosítási járulék |
0 |
0 |
||
Munkáltatói szja |
0 |
87 575 |
||
EHO |
0 |
76 682 |
||
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
0 |
110 236 |
Könyv beszerzés |
0 |
0 |
||
Gyógyszerbeszerzés |
0 |
0 |
||
Folyóirat beszerzés |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
Egyéb információhordozó beszerzés |
0 |
0 |
||
Szakmai anyagok beszerzése |
0 |
0 |
||
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés |
0 |
110 236 |
||
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
0 |
11 738 939 |
Gyógyszer, vegyszer beszerzés |
0 |
0 |
||
Irodaszer |
0 |
409 000 |
||
Vegyszerbeszerzés |
0 |
0 |
||
Tüzelőanyag beszerzés |
0 |
0 |
||
Hajtó-és kenőanyag beszerzés |
0 |
2 285 700 |
||
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés |
0 |
40 000 |
||
Egyéb készlet |
0 |
8 537 739 |
||
Munkaruha, védőruha beszerzés |
0 |
466 500 |
||
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
0 |
11 849 175 |
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
0 |
0 |
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
0 |
397 000 |
Telefon |
0 |
222 000 |
||
Internet |
0 |
175 000 |
||
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
0 |
397 000 |
28 |
Közüzemi díjak |
K331 |
0 |
3 099 000 |
Villamosenergia szolgáltatás |
0 |
1 775 000 |
||
Gázenergia |
0 |
1 135 000 |
||
Víz,- és csatornadíjak |
0 |
189 000 |
||
29 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
612 188 |
30 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
0 |
0 |
31 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
0 |
854 100 |
32 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
750 000 |
Államháztartáson belül továbbszámlázott szolgáltatások |
0 |
0 |
||
Államháztartáson kívül továbbszámlázott szolgáltatások |
0 |
750 000 |
||
33 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
0 |
0 |
34 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
0 |
7 460 838 |
Szállítási szolgáltatás |
0 |
1 160 000 |
||
Szemétszállítás |
0 |
1 200 000 |
||
Bank költség |
0 |
930 000 |
||
Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások |
0 |
4 170 838 |
|
|
|
|
|
---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
35 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
0 |
12 776 126 |
36 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
0 |
164 000 |
37 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
38 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
0 |
164 000 |
39 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
0 |
7 448 129 |
40 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
700 000 |
41 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
20 000 |
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
43 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
0 |
6 610 473 |
Adók, díjak |
0 |
510 000 |
||
Egyéb dologi kiadások |
0 |
6 100 473 |
||
44 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
0 |
14 778 602 |
45 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
0 |
39 964 903 |
46 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
47 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők természetbeni támogatása |
0 |
0 |
||
Óvodáztatási támogatás |
0 |
0 |
||
48 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
49 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
50 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
51 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
52 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
100 000 |
Oktatásben résztvevők pénzbeni juttatásai (Bursa) |
0 |
100 000 |
||
53 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
5 986 000 |
Települési lakásfenntartási támogatás |
0 |
1 200 000 |
||
Átmeneti segély |
0 |
4 458 000 |
||
Temetési segély |
0 |
228 000 |
||
Szülési segély |
0 |
100 000 |
||
Önkormányzat által saját hatáskörben adott pénzügyi ellátás |
0 |
0 |
||
Önkormányzat által saját hatáskörben adott természetbeni ellátás |
0 |
0 |
||
54 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
0 |
6 086 000 |
55 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
56 |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
0 |
57 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
58 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
60 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
93 008 457 |
Önkormányzatnak |
0 |
0 |
||
Villányi Társulás |
0 |
639 994 |
||
Egyéb önkormányzati társulás |
0 |
100 000 |
||
Bőköz |
0 |
3 489 642 |
||
Óvodai Társulás |
0 |
88 778 821 |
||
61 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
62 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
63 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
64 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
65 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K511 |
0 |
730 000 |
Non-profit |
0 |
730 000 |
||
Lakosság |
0 |
0 |
||
66 |
Tartalékok |
K512 |
0 |
1 705 616 |
67 |
Egyéb működési célú kiadások (=55+…+66) |
K5 |
0 |
95 444 073 |
68 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
69 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
70 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
71 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
0 |
4 000 700 |
72 |
Jármű vásárlás |
K65 |
0 |
0 |
73 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
74 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
0 |
1 080 197 |
75 |
Beruházások (=68+…+74) |
K6 |
0 |
5 080 897 |
76 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
786 652 |
77 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
78 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
1 181 100 |
79 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
531 298 |
80 |
Felújítások (=76+...+79) |
K7 |
0 |
2 499 050 |
81 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
82 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
83 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
84 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
1 875 000 |
85 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
86 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
87 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
0 |
0 |
89 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+…+88) |
K8 |
0 |
1 875 000 |
90 |
Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89) |
K1-K8 |
0 |
205 537 652 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
91 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9111 |
||||||||||||
92 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
||||||||||||
93 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
||||||||||||
94 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=91+92+93) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
95 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
||||||||||||
96 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
||||||||||||
97 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
||||||||||||
98 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
||||||||||||
99 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=95+96+97+98) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
100 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
101 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
3 643 525 |
|||||||||||
102 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
||||||||||||
103 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
||||||||||||
104 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
||||||||||||
105 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
||||||||||||
106 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=94+99+100+101+102+103+104+105) |
K91 |
3 643 525 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
107 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
||||||||||||
108 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
||||||||||||
109 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
||||||||||||
110 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
||||||||||||
111 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=107+108+109+110) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
112 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
||||||||||||
113 |
Finanszírozási kiadások (=106+111+112) |
K9 |
3 643 525 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
114 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (90+113) |
3 643 525 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
041237 Start Helyi sajátosságokr a épülő közfoglalkozt atás 2017. |
|
041233 |
|
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
Eredeti előirányzat |
|||
1 |
2 |
3 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
91 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9111 |
|||||||||||||

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
61 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
62 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
63 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=60+61+62) |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
64 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
66 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
68 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=64+65+66+67) |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
69 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
1 522 648 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
695 616 |
0 |
855 768 |
0 |
0 |
0 |
70 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
71 |
Maradvány igénybevétele (=69+70) |
B813 |
1 522 648 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
695 616 |
0 |
855 768 |
0 |
0 |
0 |
72 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
74 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
75 |
Betétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
76 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
77 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=63+68+71+72+73+74+75+76) |
B81 |
1 522 648 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
695 616 |
0 |
855 768 |
0 |
0 |
0 |
78 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
79 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
80 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
81 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=78+79+80+81) |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
83 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
84 |
Finanszírozási bevételek (=77+82+83) |
B8 |
1 522 648 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
695 616 |
0 |
855 768 |
0 |
0 |
0 |
85 |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (59+84) |

666 100 |

6. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek és kiadások |
||
---|---|---|
Bevételek |
Kiadások |
|
Közmunka pályázat: |
0 |
1 270 000 |
Ingatlan felújítás |
0 |
0 |
Ingatlan felújítás áfá-ja |
0 |
0 |
Ingatlan vásárlás |
0 |
0 |
Jármű vásárlás |
0 |
0 |
Egyéb tárgyi eszköz beszerzés |
0 |
1 000 000 |
Beruházások áfá-ja |
0 |
270 000 |
Igazgatás: |
0 |
2 499 050 |
Ingatlan felújítás |
0 |
786 652 |
Egyéb tárgyi eszköz felújítás |
0 |
1 181 100 |
Felújítás áfá-ja |
0 |
531 298 |
Ingatlan vásárlás |
0 |
0 |
Gép, berendezés beszerzés |
0 |
0 |
Beruházás áfá-ja |
0 |
0 |
EFOP-1.5.3-16-2017-00052: |
0 |
891 900 |
Ingatlan felújítás |
0 |
0 |
Egyéb tárgyi eszköz felújítás |
0 |
0 |
Felújítás áfá-ja |
0 |
0 |
Ingatlan vásárlás |
0 |
0 |
Gép, berendezés beszerzés |
0 |
702 282 |
Beruházás áfá-ja |
0 |
189 618 |
EFOP-13.7.3-16-00079: |
0 |
2 918 997 |
Ingatlan felújítás |
0 |
0 |
Egyéb tárgyi eszköz felújítás |
0 |
0 |
Felújítás áfá-ja |
0 |
0 |
Ingatlan vásárlás |
0 |
0 |
Gép, berendezés beszerzés |
0 |
2 298 418 |
Beruházás áfá-ja |
0 |
620 579 |
Összesen |
0 |
7 579 947 |
8. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Tartalékok |
||
---|---|---|
Általános tartalék |
1 705 616 |
|
Céltartalék |
0 |
|
Összesen |
1 705 616 |
7. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások 3 éves alakulását bemutató mérleg
Megnevezés |
2018 |
2019 |
2020 |
|
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK |
||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
65 593 151 |
67 560 946 |
72 019 968 |
|
Közhatalmi bevételek |
1 880 000 |
1 880 000 |
1 940 160 |
|
Működési bevételek |
16 781 618 |
16 781 618 |
17 318 630 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
810 000 |
810 000 |
835 920 |
|
Önkormányzatok költségvetési támogatása |
109 784 597 |
113 078 135 |
116 696 635 |
|
Rövid járatú hitel felvétel |
0 |
0 |
0 |
|
Pénzmaradvány |
11 331 811 |
10 840 642 |
8 890 471 |
|
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
206 181 177 |
210 951 340 |
217 701 784 |
|
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK |
||||
Személyi juttatások |
47 800 090 |
49 234 093 |
50 809 584 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulás adója |
6 787 639 |
6 991 268 |
7 214 989 |
|
Dologi kiadások |
39 964 903 |
41 163 850 |
42 481 093 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 086 000 |
6 268 580 |
6 469 175 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
99 087 598 |
102 060 226 |
105 326 153 |
|
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
199 726 230 |
205 718 017 |
212 300 993 |
|
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK |
||||
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
Ingatlan érétkeasítés |
3 000 000 |
0 |
0 |
|
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
3 000 000 |
0 |
0 |
|
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK |
||||
Beruházás |
5 080 897 |
5 233 324 |
5 400 790 |
|
Felújítás |
2 499 050 |
0 |
0 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
1 875 000 |
0 |
0 |
|
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
9 454 947 |
5 233 324 |
5 400 790 |
|
HIVATAL BEVÉTELEI ÖSSZESEN |
209 181 177 |
210 951 340 |
217 701 784 |
|
HIVATAL KIADÁSAI ÖSSZESEN |
209 181 177 |
210 951 341 |
217 701 784 |
0 0 0
9. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Több éves kihatással járó feladatok előirányzata éves bontásban
|
Összes kötelezettség |
2018 |
2019 |
2020 |
Összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
||||
---|---|---|---|---|
Összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
10. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Kémes Községi Önkormányzata 2018. évi előirányzat felhasználási és likviditási terve
(adatok Ft-ban)
Megnevezés |
Eredeti |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
2018. év |
|
I. |
Bevételek |
0 |
|||||||||||||
Működési célú támogatások áht.belülről |
175 377 748 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
14 614 812 |
175 377 748 |
|
Közhatalmi bevételek |
1 880 000 |
0 |
0 |
940 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
940 000 |
0 |
0 |
0 |
1 880 000 |
|
Rövid lejáratú hitel felvétel |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési bevételek |
16 781 618 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
1 398 468 |
16 781 618 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
810 000 |
0 |
0 |
0 |
810 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
810 000 |
|
Pénzmaradvány |
11 331 811 |
11 331 811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 331 811 |
|
Felhalmozási bevételek |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
|
Bevételek összesen |
209 181 177 |
27 345 092 |
16 013 281 |
16 953 281 |
19 823 281 |
16 013 281 |
16 013 281 |
16 013 281 |
16 013 281 |
16 953 281 |
16 013 281 |
16 013 281 |
16 013 281 |
209 181 177 |
|
II. |
Kiadások |
0 |
|||||||||||||
Személyi juttatások |
47 800 090 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
3 983 341 |
47 800 090 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok, szoc.hj. |
6 787 639 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
565 637 |
6 787 639 |
|
Dologi kiadás |
39 964 903 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
3 330 409 |
39 964 903 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 086 000 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
507 167 |
6 086 000 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
95 444 073 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
7 953 673 |
95 444 073 |
|
Beruházás |
5 080 897 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 500 000 |
0 |
1 580 897 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 080 897 |
|
Felújítás |
2 499 050 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 499 050 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 499 050 |
|
Finanszírozási kiadások |
3 643 525 |
3 643 525 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 643 525 |
|
Egyéb felhalnozási célú kiadások |
1 875 000 |
0 |
0 |
0 |
1 875 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 875 000 |
|
Kiadások összesen |
209 181 177 |
19 983 750 |
16 340 225 |
16 340 225 |
18 215 225 |
19 840 225 |
16 340 225 |
20 420 172 |
16 340 225 |
16 340 225 |
16 340 225 |
16 340 225 |
16 340 225 |
209 181 177 |
|
Havi halmozott eltérés |
0 |
7 361 341 |
7 034 396 |
7 647 451 |
9 255 506 |
5 428 561 |
5 101 616 |
694 725 |
367 780 |
980 835 |
653 890 |
326 945 |
0 |
Kémes Községi Önkormányzat 2018. évi költségvetés
11. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Állami támogatás
Megnevezés |
Összeg (Ft-ban) |
---|---|
Zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása |
1 543 160 |
Közvilágítás fenntartásának támogatása |
1 248 000 |
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
15 300 |
Közutak fenntartásának támogatása |
385 900 |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
5 000 000 |
Kiegészítés |
819 236 |
Polgármesteri illetmény támogatása |
1 009 100 |
Óvodapedagógusok bértámogatása 8 hóra |
23 273 400 |
Óvodapedagógusok bértámogatása 4 hóra |
10 752 900 |
Óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenűl segítők bértámogatása 8 hóra |
5 880 000 |
Óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenűl segítők bértámogatása 4 hóra |
2 940 000 |
Óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek elismert pótlólagos összege |
0 |
Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadáshoz |
0 |
Óvoda működési támogatás 8 hóra gyermekek nevelése a napi 8 órát meghaladja |
4 193 933 |
Óvoda működési támogatás 4 hóra gyermekek nevelése a napi 8 órát meghaladja |
1 933 567 |
Társulás által fenntartott óvodába bejáró gyerek utaztatása 8 hóra |
5 292 000 |
Társulás által fenntartott óvodába bejáró gyerek utaztatása 4 hóra |
2 268 000 |
Alapfokú végzettségű pedagógus II. kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő |
802 000 |
Települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
6 086 000 |
Konyhai dolgozók bértámogatása |
9 861 000 |
Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása |
20 582 021 |
Rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének támogatása |
777 480 |
Szociális étkezés |
3 321 600 |
Könyvtár |
1 800 000 |
Összesen: |
109 784 597 |
Kémes Községi Önkormányzat 2018. évi költségvetés
12. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Sorszám |
|
Önkormányzati segély |
|
||
---|---|---|---|---|---|
|
Egyéb szociális segély |
|
|||
|
Rendszeres szociális segély az Szt. 37/B. § (1) BEK. b-c) pontok |
|
|||
|
Rendszeres szociális segély egészségkárosodott személyek részére |
|
|||
|
Foglalkoztatást helyettesítő |
|
|||
|
Rendelkezésre állási támogatás Szt. 37. § (1) bek. (bérpótló juttatás) |
|
|||
|
Start program |
|
|||
|
Idõskorúak járadéka Szt. 32/B. § (1) bek. |
|
|||
|
Lakásfenntartási támogatás (normatív) Szt. 38. § (1) bek. a) pont |
|
|||
|
Adósságkezelési szolgáltatásban részesülőknek kifizetett |
|
|||
|
Lakásfenntartási támogatás (helyi megállapítás) Szt. 38. § (1) bek. c) |
|
|||
|
Adósságcsökkentési támogatás Szt. 55/A. § b) pont |
|
|||
|
Ápolási díj (normatív) Szt. 41. § (1) bek. 43/A. § (1) és (4) bek. |
|
|||
|
Ápolási díj (helyi megállapítás) Szt.43/B. § |
|
|||
|
Átmeneti segély Szt. 45. § |
|
|
||
|
Temetési segély Szt. 46. § |
|
|
||
|
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeli |
|
|||
|
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás és a kiegészítő |
|
|||
|
Óvodáztatási támogatás Gyvt. 20/C. § |
|
|||
|
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (helyi megállapítás) Gyvt. |
|
|||
|
Egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás |
|
|
||
|
Rászorultságtól függõ pénzbeli szociális, gyermekvédelmi |
|
|
|
|
|
Természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás Szt. 47. § (1) bek. |
|
|||
|
Természetben nyújtott rendszeres szociális segély Szt. 47. § (1) bek. |
|
|||
|
Adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz-vagy áram fogyasztást |
|
|||
|
Átmeneti segély Szt. 47. § (1) bek. c) pont |
|
|||
|
Temetési segély Szt. 47. § (1) bek. d) pont |
|
|||
|
Köztemetés |
|
|||
|
Közgyógyellátás Szt. 49. § |
|
|||
|
Rászorultságtól függõ normatív kedvezmények Gyvt. 148. § (5) bek., |
|
|||
|
Étkeztetés Szt. 62. § |
|
|||
|
Házi segítségnyújtás Szt. 63. § |
|
|||
|
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Gyvt. 18. § (5) bek. |
|
|||
|
Természetben nyújtott óvodáztatási támogatás Gyvt. 20/C. § (4) bek. |
|
|||
|
Természetben nyújtott szociális ellátások összesen (21+…+32) |
|
|
|
|
|
Önkormányzatok által folyósított szociális, gyermekvédelmi |
|
|
|
|
|
Önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és |
|
|||
|
Önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és |
|
|
||
|
Önkormányzatok által folyósított ellátások összesen (34+35+36) |
|
|
|
|
13. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Cím |
Alcím |
Jogcímcsoport |
Előirányzat csoport |
Kiemelt előirányzat |
|
|
|
||
kötelező feladat |
működési |
személyi juttatás és járuléka |
||
kötelező feladat |
működési |
dologi kiadás |
||
önként vállalt feladat |
működési |
átadott pénzeszköz |
||
önként vállalt feladat |
felhalmozási |
beruházás |
||
önként vállalt feladat |
felhalmozási |
felújítás |
||
8414021 |
Közvilágítás |
|||
kötelező feladat |
működési |
dologi kiadások |
||
8414031 |
Községgazdálkodás |
|||
kiemelt előirányzat |
működési |
dologi kiadások |
||
9603021 |
Köztemető |
|||
kötelező feladat |
működési |
dologi kiadások |
||
8690411 |
Védőnő |
|||
kötelező feladat |
működési |
személyi juttatás és járuléka |
||
kötelező feladat |
működési |
dologi kiadás |
||
9101231 |
Könyvtár |
|||
kötelező feladat |
működési |
dologi kiadások |
||
9105011 |
Művelődési ház |
|||
kötelező feladat |
működési |
személyi juttatás és járuléka |
||
kötelező feladat |
működési |
dologi kiadások |
||
önként vállalt feladat |
felhalmozási |
beruházás |
||
önként vállalt feladat |
felhalmozási |
felújítás |
||
6800011 |
Lakóingatlan bérbeadás |
|||
önként vállalt feladat |
működési |
dologi kiadás |
||
8821111 |
Rendszeres szociális segély |
|||
kötelező feladat |
működési |
Rendszeres szociális segély |
||
kötelező feladat |
működési |
Fht. |
||
8821131 |
Lakásfenntartási |
|||
kötelező feladat |
működési |
lakásfenntartási támogatás |
||
8821221 |
Átmeneti segély |
|||
nem kötelező feladat |
működési |
Átmeneti segély |
||
8821231 |
Temetési segély |
|||
kötelező feladat |
működési |
Temetési segély |
||
8821291 |
Egyéb önkormányzati eseti pénzbeni támogatás |
|||
nem kötelező feladat |
működési |
Bursa ösztöndíj |
||
nem kötelező feladat |
működési |
Szülési segély |
||
nem kötelező feladat |
működési |
Egyéb természetbeni támogatás |
||
nem kötelező feladat |
működési |
dologi kiadás |
||
8904421 |
Hosszabb közfoglalkoztatás |
|||
nem kötelező feladat |
működési |
személyi juttatás és járuléka |
||
nem kötelező feladat |
működési |
dologi kiadások |
||
3811031 |
||||
nem kötelező feladat |
működési |
dologi kiadás |
KÉMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2018. ÉVI LÉTSZÁMADATAI
14. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Köztisztviselők |
Közalkalmazottak |
Egyéb dolgozók |
Összesen |
|||||||||
Engedélyezett létszám 2018.évre |
Tényleges létszám 2017.XII. 31-én |
|
Engedélyezett létszám 2018.évre |
Tényleges létszám 2017.XII. 31-én |
|
Engedélyezett létszám 2018.évre |
Tényleges létszám 2017.XII. 31-én |
|
Engedélyezett létszám 2018.évre |
Tényleges létszám 2017.XII. 31-én |
|
|
Kémes Község Önkormányzata |
||||||||||||
Választott tisztségviselő |
4,0 |
4,0 |
4,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
4,0 |
4,0 |
4,0 |
Polgármester |
1,0 |
1,0 |
1,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
1,0 |
1,0 |
1,0 |
Munka törvénykönyves |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
2,0 |
2,0 |
2,0 |
2,0 |
2,0 |
2,0 |
Közalkalmazott |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
2,0 |
2,0 |
2,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
2,0 |
2,0 |
2,0 |
Közfoglalkoztatottak |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
0,0 |
27,0 |
27,0 |
27,0 |
27,0 |
27,0 |
27,0 |
MINDÖSSZESEN |
5,00 |
5,00 |
5,00 |
2,00 |
2,00 |
2,00 |
29,00 |
29,00 |
29,00 |
36,00 |
36,00 |
36,00 |
15. melléklet az 2/2018. (III. 19.) önkormányzati rendelethez
Kémes Községi Önkormányzat 2018. évi Közvetett támogatás
Jogcím |
Összeg |
A szakaszt módosította a 3/2019.(V.31.) ÖR. 1. §-a.
A bekezdést hatályon kívül helyezte a 3/2019.(V.31.) ÖR. 3. §-a.
A bekezdést módosította a 3/2019.(V.31.) ÖR. 2. §-a.
A bekezdést hatályon kívül helyezte a 3/2019.(V.31.) ÖR. 3. §-a.
A bekezdést hatályon kívül helyezte a 3/2019.(V.31.) ÖR. 3. §-a.
A bekezdést módosította a 3/2019.(V.31.) ÖR. 4. §-a.
A bekezdést hmódosította a 3/2019.(V.31.) ÖR. 5. §-a.
A bekezdést módosította a 3/2019.(V.31.) ÖR. 6. §-a.
A bekezdést módosította a 3/2019.(V.31.) ÖR. 7. §-a.
A mellékleteket módosította a 3/2019.(V.31.) ÖR.