Hetvehely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2005. (VI. 1.) önkormányzati rendelete
a község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról
Hatályos: 2005. 07. 01Hetvehely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2005. (VI. 1.) önkormányzati rendelete
a község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról
A Község Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. § (3) bekezdés c.) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:
A RENDELET HATÁLYA
1. § (1) Jelen rendelet a község igazgatási területére terjed ki.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott területen területet felhasználni, építési telket, vagy területet kialakítani, a földrészleteken építési tevékenységet folytatni, rendeltetést megváltoztatni, ilyen célra hatósági engedélyt adni az Országos Településrendezési és Építési követelményekről szóló 253/1997 Korm. rendelet továbbiakban: (OTÉK) előírásainak, valamint jelen szabályzatban foglaltaknak megfelelően szabad.
(3) Jelen szabályzat az alábbi melléklettel együtt érvényes:
1. melléklet: A PÉCSÉPTERV STÚDIÓ dokumentációjának SZ-1 jelű és SZ-2 jelű 1:10000, illetve 1:2000 léptékű szabályozási tervlapjai
2. melléklet: a régészeti és építészeti védettséghez
3. melléklet: Helyi értékvédelmi kataszter, amely tartalmazza az ismert régészeti lelőhelyek pontos helyét és leírását, a védett építmények jegyzékét és a védett elemek leírását, illetve a javasolt módosításokat
(4) Jelen rendelet az építészeti értékek helyi védelméről szóló 9/2000 (X. 18.) Önkormányzati rendelettel együtt kell alkalmazni.
FOGALOM MEGHATÁROZÁS
2. § (1) Jelen szabályzat alkalmazása során az alábbi felsorolt fogalmakon kívül az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ában, illetve az OTÉK 1. számú mellékletében meghatározott fogalomértelmezéseket kell használni:
Nagy haszonállat: ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, sertés, kecske, juh, strucc.
Kis haszonállat: tyúk, csirke, lúd, kacsa, húsgalamb, húsnyúl, nutria, prémes állat.
Árutermelő állattartás: 10-nél több nagy haszonállat, 200-nál több kis haszonállat tartása.
„K” kialakult állapot. Kialakult állapot azt jelenti, hogy a terület kialakult rendezettsége megfelelő, új építés, vagy bővítés esetén a beépítés hagyományos rendjét kell betartani, építési engedélyt az illeszkedés elvének figyelembevételével lehet kiadni. Kialakult állapotra vonatkozó előírást kell használni az épületek az övezeti előírásokban „K” betűvel meghatározott jellemzőivel kapcsolatban. Amennyiben az alkalmazható jellemzők nem magától értetődőek, azokat elvi engedély keretében kell tisztázni. A jellemzőket az építési hatóság határozza meg az önkormányzati-, annak hiányában a megyei főépítész állásfoglalásának figyelembevételével.
A SZABÁLYOZÁS ELEMEI
3. § (1) A szabályozás elemei a település alakításában játszott szerepüknek megfelelően I., II., vagy III. rendűek lehetnek.
(2) Az I. rendű szabályozási elemek a település egésze szempontjából a legfontosabbak, ezért ezeket csak a településszerkezeti terv felülvizsgálatára és módosítására előírt eljárással lehet megváltoztatni. I. rendűnek kel tekinteni azokat a közlekedési elemeket, területfelhasználási módokat és területfelhasználási egység határokat, amelyek a településszerkezeti tervben jelölve vannak.
(3) Településszerkezeti terv módosítása nélkül, szabályozási tervvel módosítható a területfelhasználási egység határa egy teleksáv mértékéig.
(4) A II. rendű szabályozási elemek egy- egy településrész szempontjából fontosak, ezeket csak a szabályozási terv módosítására előírt eljárással lehet megváltoztatni. II. rendűnek kell tekinteni minden szabályozási elemet, amit a (2) és (5) bekezdés tételesen nem sorol fel.
(5) A III. rendű szabályozási elemek hatósági eljárásban, illetve önkormányzati rendeletben módosíthatók, pontosíthatók, kiegészíthetők a rendelkezési tervi célok megvalósítása érdekében.
az illetékes szakhatóság hozzájárulásával a védősávok és-területek,
telekalakítási terv1 alapján a hátsó telekhatáron haladó övezet- és
területfelhasználási- szabályozási vonal, valamint a terület- felhasználási egységen belüli területet kiszolgáló út.
a belterületi határ a beépítésre szánt területek fejlesztési ütemével összhangban,
a sajátos jogintézmények köre,
szakvélemény alapján a helyi védelem területen, épületen és objektumon.
AZ ÉPÍTÉS ENGEDÉLYEZÉSÉNEK SAJÁTOS FELTÉTELEI
4. § (1) Az építési engedélyezési eljárásba az alábbi esetekben szakhatóságként be kell vonni a területileg illetékes elsőfokú
jelen szabályzat mellékletében felsorolt nyilvántartott régészeti lelőhelyen belüli építkezés esetén,
a kijelölt műemléki környezeten belüli építkezés esetén.
ha az építés 3,0 méternél magasabb, megtámasztatlan löszpart magasságának kétszeresénél közelebb történik,
ha 3,0 méternél nagyobb földvastagságot érintő tereprendezéssel jár az építkezés,
ha a szabályozási tervlapon jelölt felszínmozgásos területen belül történik az építkezés.
TERÜLET-HASZNÁLAT RENDSZERE
5. § (1) Az 1. § (1) bekezdésében lehatárolt területen – az OTÉK szerint – az alábbi megnevezésű, és jelű terület-felhasználási egységek találhatók.
Beépítésre szánt területek:
falusias lakóterület Lf
településközpont vegyes terület Vt
jelentős mértékű zavaró hatású gazdasági ipari terület Gipz
(különleges) temetői terület Kt
(különleges) bánya terület Kb
Beépítésre nem szánt területek:
közúti közlekedési terület KÖu
kötöttpályás közlekedési terület KÖk
védelmi erdőterület Ev
gazdasági erdőterület Eg
egészségügyi-szociális, turisztikai erdőterület Ee
általános mezőgazdasági terület Má
korlátozott mezőgazdasági terület Mko
kertes mezőgazdasági terület Mke
zöldterület Z
vízgazdálkodási terület V
(2) A területfelhasználási egységek területe – amennyiben annak több felhasználási módú, vagy építési feltételű része van – övezetekre, illetve építési övezetekre tagolódik.
(3) Az övezetek, építési övezetek területe telkekre, építési telkekre és ezek megközelítését biztosító kiszolgáló köz-, illetve magánutakra bontható.
BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK
Általános szabályok
6. § (1) A helyi értékvédelmi terület kivételével a területfelhasználási egységeken belül telekalakítási engedélyezési eljárás keretében 150 m-t meg nem haladó hosszúságú kiszolgáló út alakítható ki.
(2) A területen az adott építési övezetben megengedett funkciót nem zavaró közmű létesítmények – trafó, gáznyomás szabályozó – számára önálló telek is kialakítható. E telket és beépítésük paramétereit az építési hatóság az övezeti előírásoktól eltérően is megállapíthatja.
(3) A meglévő telek akkor is beépíthető, ha a telek területe és szélessége az építési övezetben megengedett helyett, csak a táblázatban zárójelben szereplő értéket éri el. Az út számára történő terület átadásból származó területcsökkenés nem érinti a telek eredeti beépíthetősége megállapított bruttó beépíthetőség nagyságát.
(4) Az építési övezetre megengedett legnagyobb beépítettséget meghaladó meglévő épületen építési engedély köteles munka csak a zárójelben meghatározott beépítési mértékig és csak a tömegén belül folytatható.
(5) Lakó és vegyes területen az épületet a teleknek a közterület felőli 50 méteres sávjában kell elhelyezni. Az építési telkek szabályozási tervben jelölt be nem építhető része, valamint a telek homlokvonalától 50 m-nél távolabb eső része a beépítettség és a zöldfelületi arány számítása során nem vehető figyelembe.
(6) A telek beépítése során az előkert méretét környezetében meglévőhöz alkalmazkodóan, újonnan kialakított telekcsoportnál pedig 5 méter.
(7) A beépítésre szánt területen – az OTÉK 32. §-ában felsorolt építményeket kivéve – építést engedélyezni csak legalább a részleges közművesítettség kiépítése esetén szabad.
(8) Szintalatti beépítés nem haladhatja meg az adott építési övezetre megengedett beépítés kétszeresét.
Lakóterület
7. § (1) A területek elsősorban lakóépületek elhelyezésére szolgálnak, de elhelyezhető más az OTÉK -ban meghatározott funkciójú épület, is az ott meghatározott feltételekkel – az üzemanyagtöltő állomás kivételével.
(2) Az Lf-1 jelű falusias lakóterületen lakóépületet a közterülethez csatlakozó 20 m-en belül, állattartó és gazdasági épületet 20 méteren túl kell elhelyezni.
(3) Az Lf-1 jelű lakóterületen egy telken legfeljebb két lakás létesíthető.
(4) Lf-2 jelű falusias lakóterületen üdülőépület is elhelyezhető.
(5) A területen árutermelő állattartás nem folytatható.
(6) A település építési övezetein alkalmazható legkisebb telekméreteket, előírt beépítési módot, legnagyobb beépítettséget és a legkisebb zöldfelületi arányt, továbbá a megengedhető legnagyobb építménymagasságot az alábbi táblázat tartalmazza.
Övezeti jele |
Beépítési módja |
Legkisebb telekterület |
Legkisebb telek-szélessége |
Legnagyobb beépítettség |
Legkisebb zöldfelületi aránya |
Legnagyobb építmény- magassága |
m2 |
m |
% |
% |
m |
||
Lf-1 |
K |
800 (200) |
16 (12) |
30 (45) |
40 (30) |
4,5 (K) |
Lf-2 |
K |
K |
K |
K |
40 |
3,5 (K) |
Településközpont vegyes terület
8. § (1) A területen az OTÉK-ban meghatározott funkciójú épületek helyezhetők el, de nem létesíthető, nem korszerűsíthető, nem bővíthető raktározási, nagykereskedelmi és termelési célú épület, valamint üzemanyagtöltő állomás és gépjárműtároló – a személygépjármű tároló kivételével.
(2) A Vt jelű területen egy telken legfeljebb két lakás létesíthető.
(3) A területen árutermelő állattartás nem folytatható.
(4) A terület építési övezetein alkalmazható legkisebb telekméreteket, előírt beépítési módot, legnagyobb beépítettségét és a legkisebb zöldfelületi arányt, továbbá a megengedhető legnagyobb építménymagasságot az alábbi táblázat tartalmazza.
Övezeti jele |
Beépítési módja |
Legkisebb telekterület |
Legkisebb telek-szélessége |
Legnagyobb beépítettség |
Legkisebb zöldfelületi aránya |
Legnagyobb építmény- magassága |
m2 |
m |
% |
% |
m |
||
Vt |
K |
500 |
16 (12) |
45 |
30 |
7,5 (K) |
Gazdasági terület
9. § (1) A Gipz jelű gazdasági területen az OTÉK-ban meghatározott funkciójú létesítményeken kívül mezőgazdasági üzemi épületek is elhelyezhetők.
(2) A telkek új beépítése során – amennyiben a szabályozási tervben meghatározott építési hely ezt másként nem jelöli – legalább 10,0 m előkertet kell biztosítani.
(3) A terület építési övezetein alkalmazható legkisebb telekméreteket, előírt beépítési módot, legnagyobb beépítettséget és a legkisebb zöldfelületi arányt, továbbá a megengedhető legnagyobb építménymagasságot az alábbi táblázat tartalmazza.
Övezeti jele |
Beépítési módja |
Legkisebb telekterület |
Legkisebb telek-szélessége |
Legnagyobb beépítettség |
Legkisebb zöldfelületi aránya |
Legnagyobb építmény- magassága |
m2 |
m |
% |
% |
m |
||
Gipz |
SZ |
2000 |
30 |
30 |
40 |
7,5* (K) |
Különleges terület
10. § (1) Kt jelű különleges temetői területen épület csak a temetést szolgáló funkcióval létesíthető.
(2) A temető 50 m-es környezetében kegyeletet sértő épület nem helyezhető el.
(3) Kb jelű különleges bánya területen bányászati létesítmények helyezhető el.
(4) A terület építési övezetein alkalmazható legkisebb telekméreteket, előírt beépítési módot legnagyobb építménymagasságot az alábbi táblázat tartalmazza.
Övezeti jele |
Beépítési módja |
Legkisebb telekterület |
Legkisebb telek-szélessége |
Legnagyobb beépítettség |
Legkisebb zöldfelületi aránya |
Legnagyobb építmény- magassága |
m2 |
m |
% |
% |
m |
||
Kt |
SZ |
2000 (K) |
30 (K) |
10 (K) |
40 |
4,5 (K)* 3 |
Kp |
SZ |
2000 (K) |
K |
10 (K) |
40 |
7,5** 4 |
BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK
Közlekedési és közműterület
11. § (1) A közlekedési és közmű terület a következő övezetekre oszlik:
hálózati szerepű út övezete Köu-1
kiszolgálóutak övezete Köu-2
önálló gyalogút övezete Köu-gy
kötöttpályás közlekedési terület Kök
kerékpárút övezete Köu-k
(2) Trafó, gáznyomás szabályzó, közlekedési építmény a területen elhelyezhető.
Erdőterület
12. § (1) A területen lévő erdők rendeltetésük szerint EG jelű gazdasági erdők, Ev jelű védelmi erdők, illetve Ee jelű egészségügyi-szociális, turisztikai erdők lehetnek.
(2) Véderdőben tarvágás nem, csak szálalóvágás, vagy természetes felújítás engedélyezhető
Mezőgazdasági terület
13. § (1) A mezőgazdasági területen belül az alábbi területfelhasználási egysége találhatók
Má jelű általános mezőgazdasági terület
Mko jelű korlátozott használatú mezőgazdasági terület
Mke jelű kertes mezőgazdasági terület
Má jelű általános mezőgazdasági terület
(2) A területhez azok a mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél az alapfunkciót érdemben nem korlátozzák környezet- és tájvédelmi, vagy ökológiai érdekek.
(3) A területen lakóépület csak birtokközpont részeként helyezhető el.
(4) Mko jelű korlátozott használatú mezőgazdasági terület: A területhez azok a mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél az alapfunkció mellett a környezet- és tájvédelmi, valamint ökológiai érdekek is jelentős szerepet játszanak.
(5) A terület földrészletein a legeltetéses állattartás, valamint a pihenést, testedzést, tájékoztatást szolgáló, és a terület fenntartásához szükséges építmények és épületek helyezhetők el.
(6) A területen belül a művelési ág nem módosítható szántóra, szőlőre, gyümölcsösre.
(7) Mke jelű kertes mezőgazdasági terület: A terület a kiskertgazdálkodás céljait szolgálja.
(8) A terület földrészletein lakás és állattartó épület nem helyezhető el.
(9) A mezőgazdasági területek közös előírásai: Az OTÉK által értelmezett mezőgazdasági birtokközpont beépített területe nem haladhatja meg a birtoktest területének 1,5% -át.
(10) Mezőgazdasági területen építési helyet kialakítani, és azon épületet elhelyezni csak albetétben lehatárolt, művelésből kivont telekrészen5 lehet.
(11) A területen 10,0 m-nél keskenyebb elő-, oldal- és hátsókert nem alakítható ki.
(12) A területek földrészleteinek kialakítása során alkalmazható legkisebb telekméreteket, legnagyobb beépítettséget, továbbá a megengedhető legnagyobb építménymagasságot az alábbi táblázat tartalmazza.
Övezeti jele |
Beépítési módja |
Legkisebb telekterület |
Legkisebb telek-szélessége |
Legnagyobb beépítettség |
Legnagyobb építmény- magassága |
m2 |
m |
% |
m |
||
Má, Mko |
SZ |
10000 |
50 |
1,5 |
4,5* |
Mke |
K |
1500 (720) |
20 (14) |
3 |
3,5 |
Zöldterület
14. § (1) A terület fásított és részben más növényekkel betelepített járműforgalom elől elzárt közterület.
(2) A területen belül a zöldfelületnek 75%-ot, lombkorona fedettségének 30%-ot el kell érni. Épületet legfeljebb 2%-os beépítettséggel és 4,5 m építménymagassággal helyezhető el.
(3) A területen telekosztás nem engedélyezhető.
Vízgazdálkodási terület
15. § (1) A V jelű vízgazdálkodási terület a vízművek, valamint az állandó vízfolyások és állóvizek, területeit és partjait foglalja magába.
(2) A területen végzett minden telekalakítási és építési tevékenységhez a vízügyi hatóság engedélye szükséges.
(3) Az állandó vízfolyások és állóvizek partjától (telekhatártól) számított 6,0 m szélességben karbantartás céljára szolgalmat kell biztosítani.
ÉRTÉKVÉDELEM
Régészeti védelem
16. § (1) A régészeti védelem szempontjából háromféle terület különböztethető meg6:
védetté nyilvánított lelőhely területegységben
nyilvántartásba vett lelőhely területe és
régészeti érdekű terület, ahol régészeti lelet előkerülése várható vagy feltételezhető.
(2) Az illetékes elsőfokú Örökségvédelmi Hivatal az (1) bekezdésben felsorolt esetek közül az elsőben engedélyező, a másodikban szakhatósági közreműködő. A harmadik esetben – lelet spontán előkerülésekor – bejelentés alapján a mentő feltárást az illetékes múzeum végzi.
(3) A védett régészeti lelőhelyek területén az elsőfokú Örökségvédelmi Hivatal engedélye szükséges egyébként építési vagy más hatósági engedélyhez nem kötött, 30 cm mélységet meghaladó földmunkával járó, illetőleg a terület jellegét veszélyeztető, befolyásoló változtatásához, munkálatokhoz, tevékenységekhez. Más hatóság engedélyéhez kötött talajbolygatással járó, illetve a terület használati módjával összefüggő tevékenység esetén az elsőfokú Örökségvédelmi Hivatal szakhatóságként kell megkeresni.
(4) Az (1) bekezdésben megnevezett területeket a 3. melléklet tartalmazza
Építészeti örökség védelem
17. § (1) Az építészeti örökség értékei országos, vagy helyi jelentőséggel bírhatnak.
(2) Az országos védettségű építmények felsorolását a 2. melléklet tartalmazza.
(3) Az országosan védett építmények műemléki környezetét a szabályozási tervalap ábrázolja.
(4) Az országosan védett építmények építési ügyeiben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, mint elsőfokú építési hatóság illetékes eljárni.
(5) A helyi védelem alatt álló épületek és területekkel kapcsolatos építési ügyekben meg kell kérni az önkormányzati-, annak hiányában a megyei főépítész szakvéleményét.
(6) Az építészeti örökség helyi védelmének tárgyát7 azok az értékek képzik, amelyeket jelen szabályzat 3. melléklete tartalmaz településtörténeti, helyi építészeti, néprajzi, vagy termeléstörténeti értéke miatt védettnek minősít, továbbá amely országos védelemre nyert felterjesztést – a védelemről szóló határozat meghozataláig.
(7) A helyi egyedi védelem kiterjedhet az építmény teljes külső megjelenésére (H1), vagy az építmény valamely részértékére (H2).
(8) Az egyedileg védett építmények jegyzékét és a védett elemek leírását, illetve a felújítás, vagy átalakítás korrekciós javaslatát a 3. melléklet tartalmazza.
(9) A szabályozási tervben jelölt helyi értékvédelmi területen az általános érvényű szabályokon kívül még az alábbiakat kell betartani:
KÖRNYEZETVÉDELEM
Általános követelményekről
18. § (1) A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek tervezett használati módját lehetetlenné teszik.
(2) A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési mód változtatás(-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédelmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a szakhatóságok előírása szerint.
(3) Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélyezési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni.
(4) A település fejlesztése során előnybe kell részesíteni a hulladékszegény technológiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes tevékenységeket.
(5) Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél teljesíteni kell az érvényes előírásokban szereplő környezetterhelési határértékeket.
Speciális eljárási szabályokon
19. § (1) Az egyes tevékenységek környezetet terhelő kibocsátásainak megelőzése érdekében, a környezeti elemeket terhelő kibocsátások, valamint a környezetre ható tényezők csökkentésére, illetőleg megszüntetésére irányuló, az elérhető legjobb technológián alapuló intézkedéseket az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás során állapítja meg a környezetvédelmi hatóság.
(2) A „környezetre jelentős hatást gyakorló tevékenységek” -re környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni a vonatkozó jogszabályok szerint, és környezetvédelmi engedélyezési eljárást kell lefolytatni.
(3) Hetvehely a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló jogszabály szerint nitrátérzékeny területen fekszik. Ennek értelmében a vizek védelmét szolgáló intézkedések betartására kötelezettek a területen tevékenykedők.
(4) A település vízbázisa a felszín alatti vizek minőségi védelmét szolgáló besorolás szerint „A” fokozottan érzékeny területen helyezkedik el. Erre tekintettel fokozott műszaki védelmet kell biztosítani az építmények létesítésekor és a tevékenységek végzésekor. A felszín alatti vizek minőségének védelme érdekében a kockázatos anyagok elhelyezésére, továbbá a felszín alatti vízbe történő közvetlen és közvetett bevezetése engedély alapján történhet.
(5) Az üzletek és kereskedelmi egységek, vendéglátó üzletek a lakosság jogos érdekeit, nyugalmát sértő tevékenysége, működése esetén (pl. zavaró, határértéket meghaladó zajterhelés) a jegyző korlátozó intézkedéseket érvényesít.
(6) A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezésének megelőzése, csökkentése érdekében érvényesíteni kell az előírásokat és a „jó mezőgazdasági gyakorlat” szabályait.
(7) A hulladékok elhelyezéséről – különös tekintettel a termelési és veszélyes hulladékokra – gondoskodni kell. Veszélyes hulladékok keletkezésével járó tevékenységek engedélyezése során a kérelmezőnek nyilatkoznia kell a hulladékok megfelelő elhelyezéséről, ártalmatlanításáról.
ZÖLDFELÜLETEK
20. § (1) A telek területének burkolatlan és be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani.
(2) A település zöldfelületeinek védelme érdekében belterületen – mellmagasságban mért – 15 cm törzsátmérőt elérő vagy meghaladó fa kivágása – a gyümölcsfák kivételével – kizárólag építési hatósági engedéllyel történhet.
(3) Építési, közmű- és útépítési munka engedélyezési tervéhez, amennyiben az meglévő, legalább 15 cm törzsátmérőjű fát is érint, favédelmi tervet kell készíteni.
(4) A telek beépítése során a beépítésre és a burkolásra nem kerülő területek zöldfelületeit is ki kell alakítani az építéssel egy időben.
(5) A növények telekhatártól való minimális telepítési távolsága:
külterületen a fa teljes kifejletkor várható koronaátmérőjének 2/3 része
belterületen a fa teljes kifejletkor várható koronaátmérőjének 2/3 része
GÉPJÁRMŰVEK ELHELYEZÉSE
21. § (1) Az építmények által keltett gépkocsi elhelyezési igényt az OTÉK szerint kell kiszámolni és a (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével kielégítésüket az építmény telkén kell biztosítani.
(2) A parkolási igény kielégítésére – a lakás és szállásférőhely által keltett igény kivételével – az utak területe is figyelembe vehető, a tulajdonos hozzájárulásával.
KÖZMŰVESÍTÉS HÍRKÖZLÉS
22. § (1) Önálló távközlési antennatorony, szélerőmű nem helyezhetők el nem, fejleszthető és nem korszerűsíthető belterületen, a szabályozási tervben jelölt helyi védelem alatt álló természeti, régészeti érdekű területen és műemléki környezetben, valamint e területek 50-m-es környezetében.
(2) Oszloptrafó nem helyezhető el, nem fejleszthető és nem korszerűsíthető, műemléki környezetben, helyi értékvédelmi területen.
(3) Nagy- és középfeszültségű elektromos vezeték beépítésre szánt területen, országos és helyi jelentőségű természetvédelmi területen légvezetékként nem helyezhető el, nem fejleszthető, nem korszerűsíthető.
(4) Fém kémény, füstkivezető nyílás az épületek utcai homlokzatán nem helyezhetők el.
(5) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni.
TELEKALAKÍTÁS
23. § Telekalakítás csak akkor engedélyezhető, ha az általa érintett minden telek és a rajta már meglévő létesítmény a telekalakítás után is megfelel a rá vonatkozó övezeti előírásoknak.
BELTERÜLET LEHATÁROLÁSA
24. § (1) A belterület határát a szabályozási terv jelöli.
(2) A rendezési tervi célok megvalósítása érdekében a beépítésre szánt területek, a település fejlődése által megkívánt ütemben, belterületbe vonhatók.
SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEK
25. § (1) A településkép javítása érdekében helyrehozatali kötelezettség rendelhető el a helyi értékvédelmi és településképileg jelentős területen.
(2) Településrendezési kötelezés: az építési telken lévő utcai épület bontását követő 3 éven belül a telek beépítését meg kell kezdeni.
ZÁRÓ RENDELKEZÉS
26. § (1) A rendelet kihirdetését követő 30-ik napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépést követően folyamatba tett ügyekben kell alkalmazni.
Jóváhagyáskor a 85/2000 (XI. 8.) FVM rendelet
A 20/2001. évi korm. rendelet B mellékletében meghatározott tevékenységek végzéséhez környezeti hatásvizsgálat szükséges.
*Kivéve harangtorony, harangláb
**Amennyiben a telepítendő technológia azt megkívánja az elsőfokú építési hatóság nagyobb építménymagasságot is engedélyezhet
Lásd még: tanyaudvar
Jóváhagyáskor a 2001. évi LXIV törvényt
Jóváhagyáskor a 66/1999 FVM rendeletet