Almamellék Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

Az építményadóról

Hatályos: 2015. 10. 13

Almamellék Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

Az építményadóról

2015.10.13.

Almamellék Község Önkormányzata a helyi adókról szóló többszörösen módosított 1990. évi C. tv.(továbbiakban: Htv.) l. §. /l/ bekezdésében az 5. §. 6. §-aiban, valamint a 43. §-ában kapott felhatalmazás alapján a község illetékességi területére "Az építményadóról" 2011. január l-i hatállyal a következő rendeletet alkotja (a dőlt betűs szöveg a Htv. szövege):

Adókötelezettség

1. § (1) Adóköteles az Önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és nem

lakás céljára szolgáló épület, épületrész.(üdülő, hétvégi ház, lakóház , egyéb épületek)
továbbiakban együtt: építmény.
(2) 1
(3) Az adókötelezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed az építmény rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül.
(4) Az adókötelezettség kiterjed a jogi személyek által fenntartott építményekre is.
(5) 2
(6) Azt, hogy az épület adóztatás szempontjából lakásnak vagy nem lakás célját szolgáló
épületnek minősül, az ingatlan nyilvántartásban szereplő bejegyzés dönti el.

Az adó alanya

2. § (1) a., magánszemély

b., jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság,
c., magánszemélyek, jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülések, akik e
rendelet hatályba lépésének napján, illetve azt követően a naptári év első napján az
építmény tulajdonosai.
(2) Több tulajdonos esetén a tulajdonos társak megállapodása szerinti tulajdonos az adó alanya.
Megállapodás hiányában a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok.
(3) Ha az építményt az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak
gyakorlására jogosult az adó alanya. (A tulajdonos, vagyoni értékű jog jogosítottja a továb-
biakban: tulajdonos)
Az adó alanya az, aki a naptári év (továbbiakban: év) első napján az építmény tulajdonosa.
(4) Valamennyi tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapo-
dásban rögzített tulajdonos az adóalany.

Tárgyi adómentesség

3. § Mentes az adó alól:

a./ állandó lakás céljára szolgáló lakóház, (olyan építmény, amelyet az adóalany ténylegesen életvitelszerűen lakás céljára használ)
b./ gazdasági épület, mezőgazdasági épület
c./ sportegyesület használatában lévő sportolási célokra szolgáló épület.
d./ Htv.3. §.(2.bek.)- ben felsorolt adóalanyok tulajdonában kezelésében levő adótárgyak.
e./ Htv.13. §.- ban felsorolt adótárgyak.

Az adókötelezettség keletkezése és megszűnése

4. § (1) Az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély jogerőre emelkedését követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült, vagy anélkül

használatba vett építmény esetében az adókötelezettség a tényleges használatba vételt követő
nap első napján keletkezik.
(2) Az adókötelezettség megszűnik az építmény megszűnése évének utolsó napján.
Az építménynek az év első felében történő megszűnése esetén a második félévre vonatkozó
adókötelezettség megszűnik.
(3) Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti. {Htv:14. §(4)}
(4) Évközi változás: (adás-vétel, ajándékozás, stb.) esetén az adókötelezettség a tulajdonos-
változást követő év január 1. napján kezdődik.
(5) Htv.14/A. §-ában felsorolt adófelfüggesztés esetei.

Az adó alapja

5. § Az adó alapja az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete.

Az adó mértéke

6. § Az adó évi mértéke: 200 Ft/m2

II.Fejezet

ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

Az adó megállapítása és megfizetése

7. § (1) Az adót az önkormányzati adóhatóság az 1.számú melléklet szerinti bevallás alapján kivetéssel állapítja meg.

(2) Az adóhatóság által megállapított adót az adózónak félévenként, két egyenlő

részletben kell az adóév március 15-ig ,illetve szeptember 15-ig megfizetnie

{Art.25. § (1) bek. C pontja és 2. melléklet II.A) 1.pont.}
(2) Az e rendeletben megállapított adót Almamellék Önkormányzat 5080004911001421
számú építményadó beszedési számlájára kell befizetni.

Záró rendelkezések

8. § (1) Ez a rendelet 2011. január l-én lép hatályba, egyidejűleg 19/2007 (XII.20.) önkormányzati

rendelet hatályát veszti.
(2) E rendelet kihirdetéséről a körjegyző az SZMSZ - ben foglaltak szerint gondoskodik.

Értelmező rendelkezések

9. § E rendelet alkalmazásában:

(1) Önkormányzat illetékességi területe: (Htv.52. §.1.pontja)

(2) Építmény: (Htv. 52. §.5.pont.)

(3) Épület: (Htv. 52. §.6.pontja)

(4) Hasznos alapterület: (Htv. 52. §.9.pont)

(5) Kiegészítő helyiség: (Htv. 52. §.10.pont)

(6) Vagyoni értékű jog: (Htv. 52. §.3.pontja.)

(7) Lakossági alapellátás, szolgáltatás: Olyan kereskedelmi alapellátási és
szolgáltatási tevékenység, mely a lakosság mindennapi szükségleteit, igényeit
elégíti ki.

(8) Közszolgáltató szervezet: (Htv. 52. §.35.pontja)

(9) Gazdasági épület: Állattartást szolgáló épület, valamint ehhez kapcsolódó raktárak, tárolók,
továbbá a növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épületek, külterületi gazdasági épületek

(pl. műtrágya tároló, magtár, bortároló, stb.)

(10) Állandó lakás céljára szolgáló lakóház: Olyan lakás amelybe az adóalany családjából
legalább 2 személy – egyedülálló esetén az adóalany – állandó lakosnak bejelentkezett
az adótárgyba, és a lakást életvitelszerűen lakja.
(11) Állandó lakos : Aki lakcímbejelentés szabályai szerint nyilvántartásba vett lakóhellyel –
nem magyar állampolgár esetén – tartózkodási hellyel rendelkezik Almamellék község
illetékességi területén, amennyiben e lakcímet az adóévet megelőző év december 31.-ig
létesítette.
(12) Nem állandó lakás céljára szolgáló lakóház: Olyan ingatlan nyilvántartásba bejegyzett
lakóház, amelybe állandóra nem jelentkezett be a tulajdonos, illetve közvetlen hozzátartozója.

(13) Építmény megszűnése: (Htv. 52. §.12.pontja)

(45) Nevelési oktatási intézmény (Htv. 52. §.14.pontja)

Jogharmonizációs záradék

10. § E rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló Brüsszelben, 1991. december 16.-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-val összhangban az Európai Közösség legfontosabb alapelveivel összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.

1. melléklet a 8/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelethez

B E V A L L Á S

………… évi építményadó megállapításához

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján

1. Az építmény/ek/ ( nem lakás céljára szolgáló) címe:

……………………………………………………………………………………………….
postai irányitó száma: ………………. helyrajzi száma: …………………………………..

1. Az építmény használatbavételi vagy fennmaradási engedélye kiadásának (ennek hiányában

használatbavételének) éve …………….

2. Az adó alanyának:

Neve: …………………………………. Anyja neve: ……………………….
Születési helye: ……………………………………. Születési éve: …………………………………..
Címe: …………………………………………………………………………………………………..
Adóazonositó jele: ………………………… Adószáma: …………………………………………….
Tulajdoni hányada:…………………………. Vagyoni értékű joga: ………………………………….

3. Az adóalany mellett az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdonostárs/ak/:

Neve: …………………………………. Anyja neve: ……………………….
Születési helye: ……………………………………. Születési éve: …………………………………..
Címe: …………………………………………………………………………………………………..
Adóazonositó jele: ………………………… Adószáma: …………………………………………….
Tulajdoni hányada:…………………………. Vagyoni értékű joga: ………………………………….
Neve: …………………………………. Anyja neve: ……………………….
Születési helye: ……………………………………. Születési éve: …………………………………..
Címe: …………………………………………………………………………………………………..
Adóazonositó jele: ………………………… Adószáma: …………………………………………….
Tulajdoni hányada:…………………………. Vagyoni értékű joga: ………………………………….

4. Az 1.) pontban megjelölt helyrajzi számon található építmény alapterülete ( a kiegészítő helyiségek nélkül: …………………. m2

Adóalap: ……………… m2

II.

Egyéb építmény/ek/ és építményrész/ek/

1. Az 1. pontban megjelölt helyrajzi számon található egyéb építmény/ek/ és építményrész/ek/

2. a .) műhely: ……………….m2

3. b.) üzlethelyiség: ……………….m2

4. c.) kereskedelmi szálláshely (panzió, szálloda, camping stb.) ……………….m2

5. d.) raktár ………………..m2

6. e.) iroda ………………..m2

7. f .) egyéb építmény ………………..m2

Adóalap: ……………….m2

Amennyiben Ön nem kizárólagos tulajdonos, azonban a társtulajdonosoktól átvállalja az adófizetést, abban az esetben az adóbevalláshoz MEGÁLLAPODÁST kell csatolni.
A megállapodást valamennyi tulajdonosnak alá kell írnia.
______________________________________________________________________________
Tulajdonostársak nyilatkozata:
Alulírottak megállapodunk, hogy az 1. pontban feltüntetett épitmény után az adóalanyisággal kapcsolatos jogokkal és kötelezettségekkel (adófizetés, bevallás stb.)
Név: …………………………………………………………………………………………………
Cím: ……………………………………………………………………………………………
Tulajdonost ruházzuk fel.
Tulajdonostársak aláírása: ………………………………. …………………………………..

………………………………. …………………………………..

Vétel, átalakulás, megszűnés stb. esetén:
Eladó – előző tulajdonos – neve: …………………………………………………………………...
Címe: ……………………………………………………………………………………………….
Szerződés kelte: …………………………………………………………………………………….
Megjegyzés: ………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………

Almamellék, 200… év……………………hó……..nap
…………………………………...
aláírás
1

Hatályon kívül helyezte a 7/2015(X.12.) önkormányzati rendelet

2

Hatályon kívül helyezte a 7/2015(X.12.) önkormányzati rendelet