Somogyapáti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(X.1.) önkormányzati rendelete
A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL ÉS A KÖZTERÜLET FILMFORGATÁS CÉLÚ HASZNOSÍTÁSÁRÓL
Hatályos: 2016. 06. 02Somogyapáti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(X.1.) önkormányzati rendelete
A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL ÉS A KÖZTERÜLET FILMFORGATÁS CÉLÚ HASZNOSÍTÁSÁRÓL
Somogyapáti Község Önkormányzata Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében és a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 34. § (5) bekezdésében, valamint a 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §-ában és az egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2013. évi LXXXIV. törvény 98. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:
1. § A rendelet célja azon helyi szabályok megállapítása, melyek a településképi, településrendezési, környezetvédelmi, ellátási és közlekedésbiztonsági szempontokat alapul véve, az önkormányzat és a közterületet használó érdekeinek összhangját megteremti és érvényesíti.
A rendelet hatálya
2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed:
a) az önkormányzat tulajdonában álló és az ingatlan-nyilvántartás helyrajzi számmutatójában közterületként nyilvántartott belterületi földrészletekre (pl. közút, járda, tér),
b) az önkormányzat tulajdonában álló belterületi földrészlet, illetőleg építmény közhasználatra átadott részére, továbbá
c) az önkormányzat tulajdonában álló zöldterületekre, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közparkolókra, ha azokat nem parkolási célból veszik igénybe.
(2) A rendelet hatálya kiterjed minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, akik állandó vagy ideiglenes jelleggel a község területén tartózkodnak és tevékenykednek.
(3) A rendelet hatálya nem terjed ki a közterületek közművek elhelyezése céljából történő igénybevételére.
3. § (1) A közterületeket, azok építményeit, berendezéseit és felszereléseit rendeltetésüknek megfelelően – állaguk sérelme nélkül és az általános magatartási szabályok betartásával – bárki díjmentesen használhatja.
(2) A közterület rendeltetéstől eltérő használatának minősül, ha a használat a közterület vagy annak meghatározott része mások általi rendeltetésszerű igénybe vételét akadályozza.
(3) A közterületet rendeltetésétől eltérően használni az önkormányzat és a kérelmező közötti közterület-használati megállapodás alapján lehet.
(4) A közterület-használati megállapodást az önkormányzat képviseletében a község polgármestere köti meg.
(5) A közterület rendeltetésétől eltérő használata jelen rendeletben megállapított díj fizetése mellett történhet.
(6) Jogszabályban meghatározott esetekben a közterület-használathoz szakhatósági hozzájárulás szükséges, melyet a kérelmezőnek kell beszereznie.
(7) A közterület-használat szabályszerűségének ellenőrzéséről a polgármester és a jegyző gondoskodik. A közterület engedély nélküli vagy attól eltérő használata esetén a használót határidő tűzésével felhívja a használat megszüntetésére, és a közterület – saját költségén, kártalanítási igény nélkül történő – eredeti állapotának helyreállítására.
A közterület-használati megállapodás
4. § (1) Közterület-használati megállapodást kell kötni:
a) önálló hirdető-berendezés elhelyezésére, valamint közterületen elhelyezett nem reklámcélú berendezéseken elhelyezett reklámokra,
b) tartós elárusító hely (pavilon), illetőleg mobil (mozgatható) vagy ideiglenes elárusító hely, valamint kitelepült elárusítóhely elhelyezésére,
c) mobil tájékoztató és megállító táblák kihelyezésére,
d) építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag, törmelék, gép, berendezés, eszköz, felvonulási épület elhelyezésére,
e) mozgóbolti, - illetőleg mozgóárusításra, árusító automaták elhelyezésére, alkalmi javító és szolgáltató tevékenységre,
f) vendéglátó-ipari előkert céljára,
g) kiállítás, vásár, alkalmi vásár, politikai-, sport-, és kulturális rendezvények, árubemutató, reklámtevékenység, továbbá mutatványos tevékenység céljára, kivéve az önkormányzat kulturális rendezvényeit,
h) áru és göngyöleg elhelyezésére,
i) az üzemképtelen járművek 30 napot meghaladó tárolására mellékútvonalon, illetve lakókocsik, utánfutók és 3,5 t-nál kisebb trélerek, teher- és áruszállításra szolgáló gépjárművek, mezőgazdasági vonatató, munkagép, pótkocsi közterületen vagy mellékútvonalon történő tárolására,
j) tüzelőanyag, bútor, lakásfelszerelés, berendezési tárgy közterületen történő elhelyezéséhez, ha az a 48 órát meghaladja,
k) közterületen, illetve járműre szerelt hangosító berendezés alkalmazásával történő reklámozásra,
l) Gépjárművek parkolására rendezvények alkalmával az arra kijelölt területen.
(2) Nem köthető közterület-használati megállapodás:
a) a főút-hálózathoz tartozó közutak használatára, kivéve, ha azt különösen fontos érdek teszi szükségessé (pl. építési munka végzése),
b) településképi, műemléki és környezeti követelményeket nem kielégítő közterület-használatra,
c) jogszabály által meghatározott, közterületen nem árusítható termékek forgalomba hozatalára,
d) a közlekedés biztonságát zavaró (utak és útkereszteződések, csomópontok beláthatóságát takaró) berendezések és anyagok elhelyezésére,
e) szeszesital és áru forgalmazására, kivéve az üzletek elé történő kitelepülést és a jelentősebb kulturális-, sport- és politikai célú rendezvényekhez, árubemutatáshoz, reklámtevékenységhez kapcsolódó alkalmi árusítást, valamint az áru pavilonból történő árusítását,
f) sátorgarázs elhelyezésére,
g) göngyöleg tárolására, amennyiben az nem közterületi árusításhoz vagy rakodáshoz kapcsolódik.
(3) A közterület kezelőjének hozzájárulása alapján közterület-használati megállapodás nélkül igénybe vehető a közterület:
a) autóbuszmegállóban lévő fedett várakozóhely, távbeszélőfülke, a közterületbe benyúló védőtető (előtető) és ernyőszerkezet, valamint a köztisztasági szelektív hulladékgyűjtés eszközeinek elhelyezésére,
b) köztisztasággal kapcsolatos építmények és tárgyak elhelyezésére,
c) szobor, emlékmű, díszkút, vízmedence, szökőkút, alapzatos zászlórúd és köztárgyak (pl. közvilágítási lámpák, tartóoszlopok),
d) közérdekűnek minősített rendezvényre vonatkozó figyelemfelhívó kifeszített molinó elhelyezéséhez,
e) az önkormányzat vagy intézményei által szervezett kulturális és sport rendezvények megtartásához,
f) a nem vállalkozási célú közterület-használat esetén akkor, ha a használatba adó kérelemre a közterület-használati díj fizetése alól felmentést ad (18. § (2) bek.), illetve a gyülekezési törvény hatálya alá eső közterület-használatra.
(4) A hozzájárulással engedélyezett közterület-használat esetén – értelemszerűen – alkalmazni kell a rendelet 11-16. és 19-20. §-ainak rendelkezéseit.
A közterületen elhelyezhető árusítóhelyek létesítési szabályai
5. § (1) Tartós elárusítóhely (pavilon) elhelyezésére pályázati eljárás lefolytatása útján vagy kérelemre köthető közterület-használati megállapodás.
(2) A pályázatot a képviselő-testület által kijelölt helyre elhelyezhető tartós elárusítóhely (pavilon) létesítésére kell kiírni. A pályázati eljárás szabályait a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(3) Tartós elárusító helyet kérelemre, a polgármester által jóváhagyott helyen lehet létesíteni.
(4) Tartós elárusítóhely (pavilon) létesítésére a közterület-használati megállapodást maximum 5 éves időtartamra lehet kötni, mely időtartam – indokolt esetben közös megegyezéssel – meghosszabbítható.
6. § Mobil ideiglenes elárusító hely közterületen 6.00 és 20.00 óra között helyezhető el.
7. § Idény-jellegű kitelepüléssel történő közterület-használatra csal egy szezonra köthető közterület-használati megállapodás.
8. § (1) A közút területének közlekedésre szolgáló részén – a járda kivételével – kereskedelmi tevékenység nem folytatható. A közút területének egyéb részén, illetve a közút mellett a közút forgalombiztonságát érintő kereskedelmi tevékenység csak a közút kezelőjének hozzájárulása esetén végezhető.
(2) Az üzlettel rendelkező vállalkozó (kereskedő) árukészletét - közterület-használati megállapodással - az üzlet homlokzatával érintkező közterületen, illetve idényjelleggel árusíthatja.
(3) Az üzlettel rendelkező vállalkozóval (kereskedővel) az üzlet homlokzatát meghaladó területre is köthető közterület-használati megállapodás, amennyiben a kérelem az alap-profillal megegyező tevékenység folytatására irányul és ehhez az érintett /szomszédos/ üzlettulajdonosok hozzájárulnak.
(4) Az üzlettel nem rendelkező vállalkozó (kereskedő) közterületen az (1) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével - a szükséges hatósági engedélyek és a közterület kezelőjének hozzájárulása esetén megkötött közterület használati megállapodás alapján - a 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletében meghatározott termékeket értékesíthet.
(5) Közterületen - az engedélyezett vendéglátó kitelepülések és majális jellegű rendezvények kivételével - szeszesital nem fogyasztható és szeszesital árusítás csak az engedélyben foglaltak szerint folytatható.
9. § (1) A közterület használója köteles az igénybe vett területet és környezetét folyamatosan tisztán és rendezett állapotban tartani és a keletkezett hulladék, szemét elszállíttatásáról, illetve zöldterületen lévő reklámtábla 1 m-es környezetében a zöldterület karbantartásáról gondoskodni. Közterületen szervezett alkalmi rendezvény esetén a használó ezen kötelezettségének a rendezvény befejezését követő 12 órán belül köteles eleget tenni.
(2) Közterületen történő árusítás vagy alkalmi rendezvény esetén az engedélyes – a közterület-használati engedély előfeltételeként – az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettsége biztosítékaként, azzal arányos – a közterület-kezelő vagy közút kezelője által megállapított mértékű – óvadékot köteles előzetesen megfizetni. Az óvadék összege csak az (1) bekezdésben meghatározott feladatok elvégzésére használható fel.
(3) A használó köteles a közterület-használati megállapodást, valamint a tevékenység folytatásához szükséges engedélyeket (pl. vállalkozói, működési engedély, stb.) a helyszínen tartani és azokat az önkormányzat ellenőrzéssel megbízott képviselője, a szakhatóságok, vagy a rendőrség ellenőrzése esetén kérésre felmutatni.
A közterületen elhelyezhető mobil tájékoztató, megállító táblák,
és egyéb hirdető-berendezések elhelyezésének szabályai
10. § (1) A mobil tájékoztató és megállító tábláknak meg kell felelniük a településképi követelményeknek. A rajtuk elhelyezett információ közízlést, más kereskedelmi érdeket és jogszabályt nem sérthet. A megfelelő településképi követelmények biztosítása érdekében a polgármester kérheti a képviselő-testület véleményét.
(2) Mobil tájékoztató és megállító tábla közterületen az elhelyező kereskedelmi vagy szolgáltató egység nyitva tartási ideje alatt helyezhető el.
(3) A mobil tájékoztató és megállító tábla 12 m2-nél nagyobb táblafelületű önálló hirdető-berendezést közterületen elhelyezni nem lehet.
(4) Mobil tájékoztató és megállító tábla kihelyezésére az jogosult, aki tevékenységét az adott közterülettel érintkező üzletben végzi.
A közterület filmforgatás célú hasznosításáról
11. § A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mgtv.) szerinti filmalkotás forgatása céljából történő közterület-használat (a továbbiakban: filmforgatás célú közterület-használat) vonatkozásában a jelen rendelet 11. § foglaltakat kell alkalmazni.
(1) A filmforgatás célú közterület-használattal összefüggő, Mgtv-ben meghatározott képviselő-testületi hatásköröket a polgármester gyakorolja.
(2) A képviselő testülete az önkormányzat tulajdonában lévő közterületek filmforgatási célú használatának díját az 1./ számú melléklet szerinti díjtételek alapján állapítja meg.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott díj megfizetése alól mentesség nem adható.
(4) Kedvezmény kizárólag közérdekű célokat szolgáló filmalkotások forgatása esetén adható. Közérdekű célokat szolgálnak különösen az oktatási, a tudományos és az ismeretterjesztő témájú filmalkotások.
(5) A közterület használati díjkedvezmény mértéke maximum 50% lehet.
(6) A filmforgatás célú közterület-használat nem haladhatja meg az egy hét időtartamot.
(7) Vasárnap és ünnepnapokon filmforgatás célú közterület-használat nem engedélyezhető. A közterület-használat naponta 7 és 21 óra közötti időtartamra vonatkozhat.
(8) A forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli természeti események esetén a közterület-használati engedélyt olyan időtartamban kell meghosszabbítani és a közterület-használatot engedélyezni, ameddig a filmforgatás akadályozott volt.
(9) A közterület-használatot a (8) bekezdés szerinti esemény esetén az akadály elhárulása után azonnal, természeti esemény esetén az esetleges kárelhárítást és helyreállítást követően újra biztosítani kell.
(10) A település központjában, valamint a polgármesteri hivatal előtti közterületen a közterület-használat együttesen (forgatási helyszín, technikai kiszolgálás, stáb-parkolás) nem haladhatja meg a 150 m2 területet.
(11) Kizárólag stáb-parkolás vagy technikai kiszolgálás céljából történő közterület használathoz az e rendelet szerinti közterület-használati hozzájárulás szükséges.
(12) A filmforgatás során a szomszédos lakó ingatlanok gyalogos vagy gépkocsival történő megközelítését a közterület-használó köteles folyamatosan biztosítani. E kötelezettséget nem tartalmazó hatósági szerződés nem hagyható jóvá.
(13) Ha az Mgtv. szerinti hatósági szerződés megküldésének időpontjában a közterületre vonatkozóan érvényes közterület használati szerződés van, a közterület-használat jóváhagyását meg kell tagadni.
12. § (1) A közterület-használati kérelmet annak kell előterjesztenie, aki a közterületet használni kívánja.
(2) Ha a közterület ideiglenes jellegű használata építési munka végzésével kapcsolatos állvány, építőanyag, törmelék, stb. elhelyezése céljából szükséges, a kérelmet a kivitelezőnek kell előterjesztenie.
13. § (1) A közterület-használatra vonatkozó kérelmet a község polgármesteréhez kell benyújtani. A polgármester a közterület-használati megállapodás megkötéséről – vagy annak megtagadásáról – a kérelem benyújtásától, illetve a jogerős építési engedély bemutatásától számított 30 napon belül köteles dönteni.
(2) Építési engedély köteles közterület-használat esetében a kérelmező köteles a jogerős építési engedélyt a polgármesternek bemutatni a közterület-használati megállapodás megkötése céljából.
14. § (1) A közterület-használati kérelemnek tartalmaznia kell:
a) a használatot kérő nevét, állandó lakóhelyének (telephelyének) címét,
b) a közterület-használat célját és időtartamát,
c) a közterület-használat helyének, módjának és mértékének pontos meghatározását,
(2) A kérelemhez csatolni szükséges:
a) a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat (pl. társasági szerződés, alapító okirat, cégbírósági bejegyző végzés, vállalkozói igazolvány, működési engedély, őstermelői igazolvány) hiteles másolatát,
b) 2 db, a közterület-használatát és berendezését tartalmazó helyszínrajzot (vázlatot) (1:50 vagy 1:100 méretarányban), amely feltünteti a használni kívánt közterületen és annak közvetlen környezetében található létesítményeket és növényzetet. A közterület jellegétől függően a helyszínrajzban szereplő adatok csatolásától el lehet tekinteni.
c) Az érintett közterület tulajdonosának vagy kezelőjének hozzájárulását (a közút, járda, közlekedés biztonságát befolyásoló esetben, valamint az út menti terület igénybevétele esetén közútkezelési hozzájárulás),
d) Mutatványos tevékenységhez a jogszabályban meghatározott eszközök érvényes műszaki vizsgáját igazoló okirat másolatát.
(3) (A kérelem nyomtatványt az Ör. 3. számú melléklete tartalmazza)
15. § (1) A közterület-használat megállapodásnak tartalmaznia kell:
a) a használó nevét és állandó lakóhelye (telephelye) címét,
b) a közterület-használat célját és időtartamát,
c) a közterület-használat helyének, módjának, mértékének és feltételeinek pontos meghatározását,
d) a szükséges szakhatósági hozzájárulásokban foglalt előírásokat,
e) építési engedély köteles közterület-használat esetében a jogerős építési engedély kibocsátójának megnevezését, az engedély keltét és ügyiratszámát,
f) a megállapodás használatba adó részéről történő azonnali felmondása eseteit és az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását,
g) a közterület-használati díj fizetésének mértékét és módját,
h) a közterületen szervezett rendezvény jellegétől függően a szükséges pótlólagos mobil szeméttárolók és illemhelyek elhelyezésére vonatkozó előírást.
(2) Építési munka végzésére kötött közterület-használati megállapodásban a használatba adónak ki kell kötnie:
a) a gyalogosok számára védőtetővel ellátott átjáró létesítését és szükség szerinti kivilágítását, amennyiben a használó a járdát teljes egészében elfoglalja és a gyalogosközlekedés a másik oldalon lévő járdára nem terelhető át,
b) a közlekedés útjában álló oszlopok és ezek alátéteinek fehérre való festését,
c) a járda- és útburkolatok, kertészeti létesítmények, fák, csatornák, árkok, korlátok, szobrok, építmények, úttartozékok, stb. kímélését, továbbá a közterület folyamatos tisztántartásának és visszaadás előtti feltakarításának kötelezettségét,
d) szükség szerint kikötheti a törmelék konténerben történő tárolását,
e) szükség szerint kiköthet a településképi követelményeket kielégítő kerítés létesítését.
16. § (1) Adott közterület használatára – a pályázati eljárás, illetve a (3) és (4) bekezdésben foglaltak kivételével - a használatba adás feltételeinek megléte esetén az elsőként kérelmező élvez elsőbbséget.
(2) A közterület használója a közterület-használat újbóli kérelmezésekor - a pályázati eljárást, illetve a (3) és (4) bekezdésben foglaltakat kivéve - elsőbbséget élvez.
(3) Meghatározott eseményhez kapcsolódó ideiglenes árusítás esetén – amennyiben a közterület-használati kérelmek száma meghaladja az igényelhető árusítóhelyek számát vagy a már kijelölt árusítóhelyre több kérelem érkezik – a közterületek használóinak kiválasztása – a pályázati eljárást kivéve – sorsolás útján történik.
(4) A (3) bekezdés szerinti sorsolást az eseményt megelőző 30 napon belül a polgármester folytatja le. A sorsolás részletes szabályait a polgármester az érdekeltek számára hozzáférhető szabályzatban állapítja meg.
17. § A közterület-használati megállapodás egy-egy példányát megkapja:
a) a használó,
b) a közreműködő szakhatóság,
c) az ellenőrzéssel megbízott szervezet,
d) építési engedély köteles közterület-használat esetében az engedélyező hatóság.
A közterület-használati díj
18. § (1) A használó a közterület-használatért a szerződéskötéskor, naptári évenként előre díjat köteles fizetni. A díj mértékét a rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza. Pályázati eljárás során (az Ör. 1. számú melléklete) a 2. sz. melléklet szerinti díjtételektől felfelé el lehet térni. Egy évnél rövidebb időtartamra szóló használat esetén a díj egy- összegben, indokolt kérelem alapján – kivételesen – maximum 3 részletben fizethető.
(2) Az elfoglalt közterület nagyságának meghatározásánál a létesítmény közterületen elfoglalt területét, valamint a használathoz szükséges csatlakozó területet együttesen kell figyelembe venni.
(3) A közterület-használati díj megállapítása szempontjából minden megkezdett év, hónap, nap, m2 és fm egésznek számít.
(4) A használó a közterület-használati díjat a tényleges üzemeltetésre tekintet nélkül köteles megfizetni.
(5) Mozgó árusítással elfoglalt legkisebb területként – a díjfizetés szempontjából - 2 m2-t kell figyelembe venni.
(6) A közterületbe 10 cm-en túl benyúló kirakatszekrény, a mozgatható vitrin és árubemutató állvány, valamint a próba-baba helyfoglalásáért a kitelepült árusítás díjfeltételeit kell alkalmazni. (az Ör. 2. számú melléklet IV. címe).
(7) Tartós elárusítóhely (pavilon) használatára vonatkozó díjtételt kell alkalmazni a falazott vagy előre gyártott elemekből készült tartós elárusítóhelyekre és az 1997. előtt épült 12 m2-nél nagyobb pavilonra is.
Mentesség a közterület-használati díj fizetése alól
19. § (1) Nem kell közterület-használati díjat fizetni:
a) a fegyveres erők, a fegyveres testületek, a rendészeti szervek, a mentők, továbbá a vízügyi szolgálat létesítményei elhelyezésére,
b) közműveknek, valamint a köztisztasági, postai és távközlési tevékenységgel foglalkozó szerveknek üzemviteli feladatok ellátását szolgáló közérdekű berendezések elhelyezésére,
c) a közforgalmú közúti- és légi közlekedési vállalatoknak a feladatuk ellátását szolgáló létesítményei elhelyezésére,
d) a szobrok, emlékművek, díszkutak, vízmedencék, szökőkutak, alapzatos zászlórudak és a köztárgyak elhelyezésére, valamint
e) a közvetlen életveszély elhárításának céljára szükséges területhasználat után,
f) a rendelet 4. § (3) bekezdés a-d) pontjai értelmében a közterület-kezelő hozzájárulásán alapuló közterület-használatért.
(2) Vállalkozási célú közterület-használat kivételével a használatba adó - különösen indokolt esetben, kérelemre - a közterület-használati díj fizetése alól felmentést adhat, illetőleg részletfizetést engedélyezhet.
(3) A (2) bekezdésben foglalt kedvezmény nem adható, ha a kérelmező a közterületet közterület-használati megállapodás nélkül, vagy a megállapodásban foglaltaktól eltérően használja.
(4) A közterület-használati díjfizetés alóli mentesség nem mentesíti a használót a közterület-használattal kapcsolatos járulékos költségek – így különösen a terület helyreállítása, tisztántartás, irányító táblák elhelyezése – viselése alól.
20. § (1) A közterület-használat megszűnik
a) a közterület-használati megállapodásban meghatározott idő lejártával,
b) a megállapodás használó részéről történő felmondásával,
c) a megállapodás használatba adó részéről történő azonnali felmondásával.
(2) A használatba adó a közterület-használati megállapodást azonnali hatállyal felmondhatja, ha:
a) a használó a közterületet nem a közterület-használati megállapodásban meghatározott célra és módon használja, vagy díjfizetési kötelezettségének kétszeri felszólításra nem tesz eleget,
b) a használó a közterületen folytatott tevékenységére jogosító okirat érvényessége megszűnt,
c) a közterület-használatot közérdekből kell megszüntetni.
(3) Az (1) bekezdés b) pontja, valamint a (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti megszűnés esetében a már esedékessé vált és befizetett közterület-használati díjat visszakövetelni nem lehet.
(4) Nem köthető használati megállapodás azzal, akinek a használatba-adóval szemben lejárt tartozása áll fenn.
21. § (1) A közterület-használati megállapodás másra át nem ruházható.
(2) A közterület-használat megszűnése esetén a használó saját költségén köteles az eredeti állapotot helyreállítani. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni akkor is, hogyha a közterület-használatot hozzájárulás alapján engedélyezték. (4. § (3) bek.)
(3) A közterület-használat megszűnése esetén a tartós elárusító helyet (pavilont) - közterület-használati díj fizetési kötelezettség mellett - akkor nem kell eltávolítani a közterületről, ha ott az építési szabályok szerint továbbra is fennmaradhat és a volt használó tulajdonjogának az új pályázat nyertesére történt átruházását a versenytárgyalás eredményének közlésétől számított 30 napon belül igazolja a használatba adónál.
A közterület használatbavételi megállapodás nélküli igénybevételének jogkövetkezményei
22. § (1) Közterület használati megállapodás nélküli, valamint a megállapodásban meghatározott időtartam lejárta utáni használat esetén a jogosulatlan használó köteles:
Értelmező rendelkezések
23. §
.
Vegyes rendelkezések
24. § (1) E rendelet kihirdetés napjával lép hatályba.
(2) A rendelet kihirdetéséről az SZMSZ szerinti, helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik.
(3) E rendelet 2013. október 01. napjával lép hatályba.
(4) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének figyelembevételével készült és azzal összeegyeztethető szabályozást tartalma.
1. melléklet
1. Közterületen tartós árusítóhelyek (pavilonok) pályázat útján létesíthetőek (Ör. 5. § (1) bek.), pályázat írható ki továbbá bármely közterületi árusítóhelyre.
2. A pályázatot Kisdobsza Község Önkormányzata hirdeti meg.
3. A pályázati hirdetménynek tartalmaznia kell:
a) a hasznosításra meghirdetett közterületek helyét (település, út, utca, tér, házszám, helyrajzi szám), méretét (területét),
b) a közterület-használat célját és az ott folytatható tevékenység megjelölését,
c) a közterület-használat időtartamát, jellegét,
d) a közterület használatával kapcsolatos előzetes hatósági, szakhatósági feltételeket és kikötéseket,
e) a pályázati letét összegét, a közterület-használati alapdíj egy havi összegével, azzal a tájékoztatással, hogy a közterület-használat iránti kérelem benyújtására való jogot - az egyéb feltételek fennállása esetén - az a pályázó szerzi meg, aki a pályázati tárgyalás során a legmagasabb összegű közterület-használati díj fizetésére tett ajánlatot,
f) a pályázati ajánlat benyújtásának, valamint a pályázati letét megfizetésének módját, helyét és határidejét,
g) a pályázni jogosultak körét,
h) a pályázati tárgyalás megtartásának helyét és időpontját.
4. A pályázati ajánlatot a pályázati hirdetményben megjelölt szervhez kell írásban benyújtani és tartalmaznia kell:
a) a pályázó nevét, címét, tevékenységét és az annak gyakorlására jogosító okirat számát,
b) a pályázó által tervezett közterület-használati célt,
c) nyilatkozatot arról, hogy a pályázó a pályázati feltételeket elfogadja,
d) igazolást a pályázati letét összegének megfizetéséről.
5. Pályázati tárgyalást egynél több pályázat beérkezése esetén kell tartani, legkésőbb a hirdetmény levételének napját követő 15 napon belül. A tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a pályázati ajánlatát az előírt tartalommal és határidőben benyújtotta.
6. A pályázati tárgyaláson részt vevők közül az lesz a pályázat nyertese, aki a pályázati feltételeknek megfelel és a pályázati tárgyalás során a legnagyobb összegű közterület-használati díj megfizetésére tett ajánlatot, egyező ajánlatok esetén, sorsolással kell dönteni.
7. A pályázati tárgyalást a ………………. Község Önkormányzatának Képviselő-testülete folytatja le. A tárgyalásról jegyzőkönyvet kell vezetni, amely tartalmazza:
a) a pályázók nevét, címét,
b) a pályázati tárgyalás lefolytatását,
c) a legmagasabb összegű közterület-használati díjra tett ajánlat összegét, az ajánlatot tevő nyertes pályázó adatait, az utána következő legmagasabb ajánlatot tevő adatait és ajánlata összegét.
8. Ha a pályázat nyertese a tárgyalást követő 8 napon belül nem terjeszti elő közterület használatra irányuló építési kérelmét, illetve bejelenti, hogy a közterületet nem veszi igénybe, úgy a pályázati tárgyaláson részt vett következő legmagasabb összegű közterület-használati díj fizetési ajánlatot tevő pályázó jogosult a közterület-használati (építési) kérelem előterjesztésére.
9. Ha a 8. pontban említett körülmény a pályázat nyertesének felróható okból következett be, az általa megfizetett pályázati letét 25 %-ának megfelelő összegű eljárási költséget kell fizetnie. Erre a pályázati letét használható fel.
10. A pályázat nyertese által befizetett letétet a közterület-használati megállapodás megkötése esetén a közterület-használati díj részeként kell elszámolni, a további pályázóknak pedig a pályázati tárgyalás napját követő 8 napon belül vissza kell utalni.
2. melléklet
I. Önálló hirdető-berendezés és nem reklám célú hirdető berendezésen
II. Pavilon 1300,- Ft/m2/hó
III. Ideiglenes árusítás
IV. Kitelepült árusítás 800,- Ft/m2/hó
V. Mobil árusítóhely 2200,- Ft/m2/hó
VI. Mobil tájékoztató, megállító tábla
VII. Építési munkával kapcsolatos
VIII. Mozgóárusítás 500,- Ft/nap
IX. Vendéglátóipari előkert
X. Kiállítás, sport és kulturális tevékenység 30,- Ft/m2/nap
XI. Mutatványos tevékenység, vásár, árubemutató 150,- Ft/m2/nap
XII. Áru- és göngyöleg elhelyezése 350,- Ft/m2/nap
XIII. Üzemképtelen járművek, lakókocsik, utánfutók és 3,5 t-nál
XIV. Tüzelőanyag, bútor, lakásfelszerelés, berendezési tárgy
XV. Közterületen, illetve járműre szerelt hangosító berendezés
XVI. Gépjárművek parkolása rendezvények alkalmával
XVII. A közterület filmforgatás célú használata
3. melléklet
I. 1. A kérelmező neve (cégneve): ………………………………………………………
2. Állandó lakóhely (székhelye, telephelye) címe: ……………………………………..
3. Levelezési címe: ……………………………………………………………………...
4. Születési helye, ideje, anyja neve: ……………………………………………………
5. Cégjegyzékszám: …………………………………………………………………….
6. Adószám: ………………………………………………………..
7. Bankszámlaszám: ………………………………………………..
8. Telefonszám: …………………………………………………….
II. 1. Közterület-használat
a) célja: ………………………………………………………………………….
b) időtartama (kezdő és befejező): ……………………………………………..
III. 1. A közterület-használat módja, a kihelyezésre kerülő tárgyak pontos leírása vagy fotója: ……………………………………………………………………………………..
2. Igénybe venni kívánt közterület helyének pontos meghatározása (helyszínrajz) és mértéke (négyzetméterben megadva): ……………………………………………………
IV. Az engedélyben foglalt kötelezettségek teljesítéséért felelős személy megnevezése, lakcíme, telefonszáma: ……………………………………………………………………
V. A kérelemhez csatolandó:
a) a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat (pl. társasági szerződés, alapító okirat, cégbírósági bejegyző végzés, vállalkozói igazolvány, működési engedély, őstermelői igazolvány) hiteles másolatát,
b) 2 db, a közterület-használatát és berendezését tartalmazó helyszínrajzot (vázlatot) (1:50 vagy 1:100 méretarányban), amely feltünteti a használni kívánt közterületen és annak közvetlen környezetében található létesítményeket és növényzetet. A közterület jellegétől függően a helyszínrajzban szereplő adatok csatolásától el lehet tekinteni.
c) Az érintett közterület tulajdonosának vagy kezelőjének hozzájárulását (a közút, járda, közlekedés biztonságát befolyásoló esetben, valamint az út menti terület igénybevétele esetén közútkezelési hozzájárulás),
d) Mutatványos tevékenységhez a jogszabályban meghatározott eszközök érvényes műszaki vizsgáját igazoló okirat másolatát.