Kisnyárád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VI.28.) önkormányzati rendelete

a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről

Hatályos: 2019. 02. 05- 2023. 02. 28

Kisnyárád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VI.28.) önkormányzati rendelete

a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről

2019.02.05.

Kisnyárád Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a temetőkről, a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 40. § (1) és (2) bekezdésében és a 41. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az 1999. évi XLIII. törvény végrehajtására kiadott 145/1999. (X.1.) Korm. rendeletben, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló 34/1999. (IX.24.) BM-EüM-IM együttes rendeletben foglaltakra, az alábbi rendeletet alkotja.

A rendelet célja

1. § A rendelet célja Kisnyárád községben

a) az elhunytak emlékének méltó megőrzése, a kegyeleti szolgáltatás kulturált színvonalon történő ellátásának biztosítása, a halottak nyughelye előtti tiszteletadás biztosítása a lelkiismereti meggyőződés, a hitéleti tevékenységek, vallási szokások tiszteletben tartásával;

b) a köztemető fenntartásának és üzemeltetésének, a temetési helyek kihasználásának szabályozása tekintettel a helyi adottságokra.

Általános rendelkezések

2. § A rendelet hatálya kiterjed Kisnyárád Község illetékességi területén lévő köztemetőre valamint a fenntartásával és a temetésekkel kapcsolatos összes tevékenységre.

3. § (1) A működő köztemető a Kisnyárád Község Önkormányzat tulajdonában lévő 285. hrsz-ú 4.468 m2 nagyságú ingatlanon lévő temető.

(2) Lezárt temető a Kisnyárád Község Önkormányzat tulajdonában lévő 282. hrsz-ú 6.829 m2 nagyságú ingatlanon lévő temető.

4. § (1) Kisnyárád Község közigazgatási területén köztemető létesítése, bővítése, lezárása és megszüntetése az önkormányzat feladata.

(2) A jelenleg működő köztemető és létesítményei fenntartásáról, valamint az ott folyó temetkezési és e rendelet szerinti egyéb tevékenységek végzéséről az önkormányzat képviselő-testülete (üzemeltető) gondoskodik.

(3) A köztemető és a létesítményei fenntartására, valamint az ott folyó temetkezési és e rendelet szerinti egyéb tevékenységek végzésére az önkormányzat képviselő-testülete Kegyeleti közszolgáltatási szerződést köthet azon vállalkozóval, aki a kormányrendeletben meghatározott szakmai követelményeknek megfelel vagy temetőgondnok alkalmazásával látja el a feladatot.

5. §1 A temetők működésének ellenőrzése:

(1) A temetők fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos feladatok ellátását a jegyző ellenőrzi.

(2) A jegyző ellenőrzési jogkörében eljárva jogszabálysértés esetén felhív a rendelkezések betartására, illetve szabálysértési eljárást folytat le.

(3) A jegyző ellenőrzi a kegyeleti közszolgáltatási szerződésben foglaltak maradéktalan teljesítését, szerződésszegés esetén kezdeményezi a szerződés felmondását.

(4) A köztemetőben vezetett nyilvántartásokba a jegyző betekinthet az ellenőrzés során, és vizsgálhatja a temetőben szolgáltatást végzők jogosultságát.

Temető létesítése, lezárása, megszüntetése, újbóli használatba vétele

6. § A temető létesítésére, lezárására, megszüntetésére, újbóli használatba vételére a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

Temetkezési helyek és szabályok

7. § (1) A halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen szabad.

(2)2 Az elhunyt temetőbe történő elhelyezését a meghatározott helyen az üzemeltető engedélyezi, a rendelet 1. mellékletében meghatározott sírhelymegváltási díj megfizetését követően. Amennyiben az elhunyt utolsó bejelentett lakcíme Kisnyárád településen volt, eltemettetése mentesül a díjfizetési kötelezettség alól.

8. § (1) A temetőt sírhely táblákra, gyermeksírhely-, urnasírhely-, sírbolt táblákra lehet felosztani.

(2) A sírhely táblák olyan temetőrészeket jelölnek, amelyeket a nyugvási idő elteltével – szabályszerű eljárás mellett – ki lehet üríteni és temetés céljából igénybe venni. Külön sírhely táblákat kell kijelölni a felnőttek, a 10 éven aluli gyermekek, valamint a halva születettek, az elvetélt magzatok és a csonkolt testrészek eltemetésére.

(3) A táblákat folyószámmal ellátott sorokra, a sorokat pedig sorszámokkal sírhelyekre kell felosztani. A díszsírhelyeket, sírbolthelyeket külön kell megjelölni.

(4) A sírhelyeket a temetés alatt álló sírhely táblákban – fő szabályként – folytatólagos sorrendben kell felhasználni.

(5) A betelt sírhely táblákat az utolsó temetés napjával le kell zárni. A lezárt táblába csak rátemetéssel lehet temetni.

(6) Az elhamvasztott halott hamvait tartalmazó urnát a temetőn belüli sírhelyben (rátemetéssel), urnasírban vagy sírboltban lehet elhelyezni.

(7) A lezárt temetőkben temetkezési tevékenységet nem lehet folytatni. A lezárt temetőket mindaddig kegyeleti helyként kell gondozni, amíg felszámolásáról döntés nem születik.

(8) Lezárt temetőkből és sírhely táblából a holttest maradványokat exhumálás útján lehet áthelyezni a használatban lévő temetőben (sírhely táblába).

Az exhumálást csak az illetékes tisztifőorvos engedélye és előírásai szerint lehet elvégezni, lezárt temetőből történő elszállításhoz az üzemeltető külön engedélyes is szükséges.

9. § (1) Az egyes temetkezési helyekért – a díszsírhelyek kivételével – az elhunyt hozzátartozójának, illetve az eltemetésre kötelezettnek díjat kell fizetni. A díj mértékét a rendeletet 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) Az egyszeri megváltás időtartama:

a) sírbolt esetén 60 év

b) urnasírbolt esetén 25 év

c) sírhely esetén 25 év

d) urnafülke, urnasírhely esetén 10 év

(3) A használati idő eltelte után a temetkezési helyek – külön tiltó rendelkezés hiányában – újabb ciklusra megválthatók.

(4) Ha a használati idő leteltét követően a sírboltot 5, az egyéb temetkezési helyeket 3 éven belül ismételten nem váltják meg, az üzemeltető jogosult azt minden megtérítési igény nélkül újból felhasználni.

(5) Sírhely tábla vagy az egész temető lezárásáról és/vagy kiürítéséről az önkormányzat képviselő-testülete dönt. A temető kiürítését megelőzően azt három alkalommal egy országos lapban és a helyi sajtóban, valamint a temetői hirdetőtáblán közhírré kell tenni úgy, hogy az első közzététel a kiürítés előtt 6 hónappal, a továbbiak pedig 2 havonta történjenek.

(6) Ha a használat a (4) és (5) bekezdésben foglalt okok miatt szűnik meg, a temetkezési hely feltárásakor a kiürített sírokból származó holttestmaradványokat közös sírhelyben kell elhelyezni, amelyről az elhunyt hozzátartozói, az ő rendelkezésük hiányában a kegyeleti szokások, valamint a közegészségügyi előírások betartása mellett az üzemeltető köteles gondoskodni.

(7) A temetkezési helyek használatának jogát magánszemélyek között átruházni nem lehet, de a sírhelyet újra megváltó hozzátartozó használati jogot szerez.

(8) Lezárt temető vagy temetőrész betemetett sírjai, sírboltjai felett létesített síremlék a használati idő le nem jártáig – kegyeleti szempontokból – nem idegeníthetők és más sírra, sírboltra nem helyezhetők át.

(9) Kiürítés során a temetőben felállított síremléket lebontani, áthelyezni, azzal rendelkezni csak az üzemeltetőnek történt előzetes bejelentése után szabad. A rendelkezési jogosultságot a bejelentés során valószínűsíteni kell. Mindez csak a temetőrész lezárásakor gyakorolható.

9/A. §3

A sírhelyek méretezése, a sírjelek alkalmazása, a kegyeleti tárgyak és a növényzet elhelyezés, a sírgondozás szabályai

10. § (1) A temetőben lévő sírhelyek méretei:

a) Felnőtt sírhely 2,10 m hosszú,
2,00 m mély,
0,90 m széles
b) Gyermek sírhely 1,30 m hosszú,
1,60 m mély,
0,60 m széles
c) Urna földbe temetésénél: 0,80 m hosszú,
1,00 m mély,
0,60 m széles
(2) 4

11. § Sírboltok (kripta) méretezése:

(1) A rendelet hatálybalépése után építendő sírboltokban legalább kettő koporsó, illetve urna számára kell helyet biztosítani, egyebekben az irányadó az elhelyezendő koporsók, illetve urnák száma.

(2) A koporsósírbolt belső méretei: mélysége 2,2 méter, hosszúsága 2,1 méter, szélessége koporsónként 0,9 méter.

(3) Az urnasírbolt belső méretei: mélysége 1,00 méter, hosszúsága 0,9 méter, szélessége legalább 0,6 méter, majd elhelyezendő két urnánként még 0,6 méter.

12. § (1) A sírok egymástól való oldaltávolságának 60 cm-nek, a gyermek síroknál pedig 30 cm-nek kell lennie. A sírdombok magassága legfeljebb 50 cm lehet.

(2) Mélyített felnőtt sírhelybe (220 cm) tisztiorvosi engedély alapján még egy koporsó temethető.

(3) Felnőtt sírba elhelyezett két koporsón kívül még két urna is temethető. Koporsóban történő rátemetés alkalmazása nélkül a sírban még 4 urna helyezhető el.

(4) Felnőtt sírhelydíj befizetése mellett a felnőtt sírhely táblába 10 éven aluli gyermek is temethető. Ilyen esetben azonban a sír méreteinek a felnőtt sír méreteivel azonosnak kell lenni.

(5) Az elhalálozástól számított öt éven belül sír (sírbolt) felnyitására engedély hamvasztás, más temetőbe való áthelyezés és rátemetés céljából, illetve a nyomozóhatóság rendelkezésére adható. A kolerában, pestisben, leprában, sárgalázba, kiütéses tífuszban, takonykórban, AIDS-ben, vírusos hemorrhagiás lázban elhunytak temetési helyének megnyitására csak az elhalálozástól számított egy év elteltével adható engedély.

(6) A sírhelyeket kifalazni, kibetonozni nem lehet.

(7) A sírhelyeken sírdomb kialakítása (felhantolás) nem kötelező. A hant nélküli parcellák létesítésére kijelölt területen sírdomb nem alakítható ki.

(8) Rátemetés esetén – a balesetek elkerülése végett – a síremléket a temettetőnek le kell bontania és újból, biztonságosan fel kell állíttatnia.

13. § (1) Sírboltot (kripta), urnafülke és urnasírbolt a temetőn belül kijelölt területen és a külön jogszabályban meghatározott esetekben és módon csak építési engedéllyel lehet építeni.

(2) A sírbolt építése során biztosítani kell, hogy a koporsó aljzata a talajjal érintkezzen.

(3) A sírbolt felett rendelkezőnek az tekinthető, aki a használati díját megfizette.

(4) A sírbolt (és síremlék) fenntartásáról, annak létesítője (örököse) köteles gondoskodni. Ha a sírbolt összeomlásától lehet tartani, az üzemeltető felszólíthatja a fenntartásra kötelezett személyek bármelyikét, hogy gondoskodjanak a helyreállításról. Ha a felhívás eredménytelen marad, az üzemeltető kérelmére az Építésügyi hatság elrendelheti a sírbolt eltávolítását, illetőleg a sírboltba való további temetkezést megtilthatja.

(5) Közvetlen veszély fennállása esetén a felhívás kötelező. A felhívást – a temetkezési hely megjelölésével – a temető hirdetőtábláján és a parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni.

(6) Arra nézve, hogy a sírboltba kik temetkezhetnek, a létesítőnek a sírboltkönyvbe bejegyzett rendelkezései az irányadók.

14. § (1) A holttest elhamvasztásához – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a tisztifőorvos engedélye szükséges.

(2) A kórházban elhunyt személy, valamint a rendőri intézkedéssel boncolásra szállított holtest elhamvasztását a boncorvos engedélyezi.

15. § (1) Kisnyárád Község Önkormányzat Képviselő-testülete azon elhunyt személyeknek, akik a közösségi közélet valamely területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, díszsírhelyet adományozhat.

(2) A díszsírhely használati ideje a temető fennállásáig tart, használata díjtalan.

(3) A díszsírhelybe – a sírnyitás és rátemetés szabályainak megtartása, költségeinek viselése mellett – az elhalt özvegye és az elhalt közvetlen felmenő és lemenő hozzátartozói (szülők, gyermekek) is eltemethetők.

(4) A díszsírhelyek gondozásáról az elhunytak hozzátartozói, ezek hiányában az üzemeltető köteles gondoskodni.

(5) A díszsírhely adományozásáról az elhunyt legközelebbi hozzátartozóját és a temető üzemeltetőjét írásban kell értesíteni.

(6) A díszsírhely- parcellában a koporsónak a földbe temetése vagy elhamvasztás után az urna kolumbáriumba elhelyezése megengedett.

16. § A sírjelek alkalmazásának szabályai:

(1) A temetési hely megjelölésére sírjel használható, illetve létesíthető.

(2) A sírjel nem foglalhat el a temetési helynél nagyobb méretet, magassága anyagától függően:

- műkő, terméskő legfeljebb 1,5 méter lehet;
- kopjafa legfeljebb 2,2 méter.
(3) Egyedi formájú, egyedi anyagú sírjel létesítésére építésengedély-kérelmet kell benyújtani, mellékelve a vázrajzot és az anyag jellemzését.
(4) A sírjel, vagy az azon szereplő felirat, ábra, meg kell feleljen a kegyeleti érzés elvárásainak, semmiképpen nem lehet közízlést, emlékezést sértő.

17. § (1) A temetőben csak a temetési helyek díszítését szolgáló, a kegyeleti jelleggel összefüggő tárgyak, növények helyezhetők el. Az engedély nélküli, valamint a temető rendjét megzavaró, illetve az emlékezést sértő tárgyak és növények eltávolítására az üzemeltető jogosult.

(2) Tilos a temetési helyen, mellette, vagy mögötte a gondozáshoz használatos szerszámok és egyéb eszközök tárolása.

(3) A sírokra olyan növények telepíthetők, amelyek kifejlett magassága legfeljebb 1 méter, valamint nem terjed túl a temetési hely területén. A sírokra örökzöld és lombhullató fát ültetni nem lehet.

18. § A temetési helyek gondozása során a következő körültekintő gondossággal kell eljárni:

a) a tevékenység ne sértse mások kegyeleti érzéseit;

b) a tevékenység mások sírgondozási tevékenységét meg ne akadályozza;

c) a tevékenység az utakon való közlekedést ne akadályozza;

d) a tevékenység a búcsúztatás alatt ne zavarja a szertartást;

e) a keletkező hulladékot a kijelölt gyűjtőedényekben kell elhelyezni;

f) tilos a sírhelyek környékét felásni, a talajt elhordani, vagy sírfelöntésre használni.

A temető használatának és igénybevételének szabályai

19. § (1) A temetőben mindenki köteles a hely jellegének megfelelő magatartást tanúsítani, az etnikai vagy vallási temetkezési szokásokat tiszteletben tartani, és tartózkodni a kegyeleti érzést sértő tevékenységtől, hanghatástól vagy magatartástól.

(2) Minden látogató kötelessége a temető környezetének védelme, rendjének és tisztaságának megőrzése.

20. § A köztemetőben polgári és egyházi szertartással történő temetés, búcsúztatás egyaránt lebonyolítható.

21. § (1) Az elhunytat – ha az eltemettetőnek nincs a temetőben meglévő temetési hely felett rendelkezési joga – az elhalálozás ideje szerint sorrendben következő temetési helyre kell temetni.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően kell eljárni, ha azt az elhunyt végakarata megköveteli, illetve, ha a hozzátartozó sírhelyére temetik, feltéve, hogy a sírhely használatba vételének nincs jogi akadálya.

22. § A temetői rend:

(1) A köztemető nyitva tartása:

- nyári időszámítás esetén: 6.00. órától 21.00 óráig,
- téli időszámítás esetén: 7.00 órától sötétedésig.
(2) A látogatók számára a temető bejáratánál az üzemeltető tájékoztató táblát függeszt ki a temető nyitvatartásáról, vázlatos térképéről és rendjéről.
(3) A temető területére gépjárművel, motorkerékpárral és kerékpárral behajtani és ott közlekedni tilos. A temetőbe kizárólag a következő járművek hajthatnak be:
- a temető üzemeltetését és a temetkezési szolgáltatásokat ellátó jármű,
- a mozgásukban korlátozott személyeket szállító jármű,
- azon látogatók járművei, akik sírgondozáshoz szükséges, nagy méretű eszközöket, anyagokat szállítanak. A behajtást az üzemeltető engedélyezi és ellenőrzi.
(4) A temetőben 12 éven aluli gyermek csak felnőtt felügyeletével tartózkodhat.
(5) A temetőbe állatot bevinni tilos, a vakvezető kutya kivételével.
(6) A temetőben gyertyát, mécsest gyújtani olyan körültekintő gondossággal lehet, amellyel a tűzveszély elkerülhető. Avart, elszáradt koszorú-és virágmaradványt elégetni a temetőben tilos.
(7) A temetőből virágot, vagy sírokra ültetett növényeket kivinni nem lehet. A temetőből sírkövet, fejfát, síremléket, vagy ezek egy részét csak az üzemeltető írásbeli engedélyével lehet kivinni.
(8) A temető területén a szemetelés tilos, bármely hulladékot az arra kijelölt gyűjtőhelyen kell elhelyezni.
(9) Tilos az üzemeltető előzetes hozzájárulása nélkül a temetőbe építőanyagot beszállítani, építési vagy bontási munkát megkezdeni.

23. § (1) A nyitvatartási idő alatt a temetőt bárki korlátozás nélkül látogathatja, a sírokat gondozhatja.

(2) A temetőben munkáját végző vállalkozók működésük során az e rendeletben foglaltakat kötelesek betartani. Tevékenységükkel a szertartások rendjét nem zavarhatják, a látogatók kegyeleti érzéseit nem sérthetik, a szomszédos sírokban és a temető infrastrukturális létesítményeiben kárt nem okozhatnak.

24. § A rendelet hatálybalépése után ültetendő növények esetében a következő szabályokat kell alkalmazni:

(1) A temető kerítésének vonalába élő sövényt kell telepíteni.

(2) A ravatalozó és egyéb kiszolgáló épületek környékét parkszerűen kell kialakítani és fenntartani.

(3) A sírok közötti utakra növényeket telepíteni nem lehet.

25. § A temető használatával kapcsolatos bejelentéseket a fenntartóhoz kell benyújtani, aki szabálytalanság észlelése estén arra a bejelentő figyelmét felhívja és a szükséges intézkedést megteszi, vagy annak megtételét, az arra jogosultnál kezdeményezi.

A temető infrastrukturális létesítményei

26. § (1) Az önkormányzat a tulajdonában álló köztemető rendeltetésszerű használatához szükséges feltételeket az alábbiak szerint biztosítja:

- utakat alakít ki a parcellák megközelítésére,
- parkosítást, fásítást végez,
- halottak ideiglenes tárolására szolgáló tárolót (hűtőt), ravatalozót működtet,
- vízvételi lehetőséget biztosít,
- hulladéktárolót helyez el.
(2) A ravatalozó tartozékai, felszerelése: drapériák, gyertyatartók, szükséges víz és villanyvételi lehetőség.

27. § (1) A 26. § (1) bekezdésében nevesített létesítmények közül:

- sírgondozás céljára a vizet bárki ingyenesen használhatja, a keletkező hulladékot, koszorú-és virágmaradványt az erre kijelölt lakóhelyen díjtalanul lerakhatja.
(2) Díjat kell fizetni:
a) hűtő-és ravatalozó használatáért,
b) a temetőben végzett vállalkozási tevékenység során keletkezett hulladék elhelyezéséért, amennyiben annak elszállításáról nem a vállalkozó gondoskodik,
c) a temetőben végzett vállalkozási tevékenységgel összefüggő vízhasználatért.
(3) A (2) bekezdésben nevesített díjak mértékét e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

Nyilvántartások vezetése

28. § (1) Halottat csak halottvizsgálati bizonyítvány alapján szabad eltemetni vagy elhamvasztani. A halottvizsgálati bizonyítvány egy példányának megőrzéséről az üzemeltető gondoskodik.

(2) A temető fenntartója az új sírmezők (sírnegyedek, sírparcellák) megnyitása előtt köteles gondoskodni a sírnyilvántartási térkép elkészítéséről és annak a jegyző által történő jóváhagyásáról. A temetőtérképet a temető-nyilvántartó könnyvel összhangban az üzemeltető köteles vezetni. A temetési rend megváltoztatása (sírok átminősítése) csak a jegyző engedélyével történhet a térkép módosításával. A temető dokumentációját a temető kiürítésének elrendeléséig az üzemeltetőnek a tűztől védve, páncélszekrényben kell megőriznie, azt követően pedig átadni a Baranya Megyei Levéltárnak.

(3)5 A nyilvántartó könyvbe minden temetést (urna elhelyezést) időrend szerint a következő adatokkal kell bejegyezni: folyószám, a temetés (urnaelhelyezés vagy a hamvak szétszórásának) napja, az elhalt családi neve és utóneve, születési családi és utóneve, születési ideje, anyja neve, legutolsó lakóhelyének a címe, az elhalálozás időpontja, a sírhelytábla, sírhelysor, temetési hely száma, valamint az eltemettető, illetve a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy neve, lakcíme, és a síremlékre vonatkozó bejegyzések.

(4) Külön jegyzéket kell vezetni a temetőben elhelyezett halva született gyermekekről. A jegyzéken fel kell tüntetni a halva született magzat anyjának nevét, az elhantolás (urna elhelyezés) időpontját és a föléje tűzött fejfa sorszámát.

(5) A sírboltkönyv a sírboltban elhelyezett halottak bejegyzésére szolgál. A sírbolt könyvet a (3) bekezdésben meghatározott tartalommal kell vezetni, a sírbolt számának feltüntetésével. A sírboltkönyvbe be kell vezetni a létesítőnek a sírboltra vonatkozó rendelkezéseit.

(6) A nyilvántartási adatokról tájékoztatást – a halott nevének, a temetés időpontjának és a temetkezés helyének kivételével – csak bírósági és hatósági eljárásokhoz lehet adni.

(7)6 A temető üzemeltetője köteles gondoskodni a nyilvántartó könyvbe, illetve a sírbolt könyvbe bejegyzett (tárolt) személyes adatok biztonságáról.

29. §7

Záró rendelkezések

30. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

(2) A rendelet kihirdetéséről a körjegyző gondoskodik.

1. melléklet8

Fizetendő díjak

Temetkezési helyek feletti rendelkezési jog megszerzéséért

Újraváltásért

1./ Egyes sírhely

2.000.- Ft

4.000.- Ft

2./ Kettős sírhely

4.000.- Ft

8.000.- Ft

3./ Sírbolt (kripta)

5.000.- Ft/személy

10.000.- Ft/személy

4./ Úrnasírhely

2.000.- Ft

4.000.- Ft

2. melléklet9

Hűtő használati díj: 500.- Ft/nap/halott
Ravatalozó használati díj: 1000.- Ft/alkalom

27. § (2) bekezdés b) pontja díja: 1.000.- Ft/szállítás

27. § (2) bekezdése c) pontja díja: 300.- Ft/m3

1

Módosította a 2/2019. (II.4.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2019. február 5-től

2

Módosította a 2/2019. (II.4.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2019. február 5-től

3

A megelőző alcímmel együtt beiktatta a 13/2014. (XII.5.) önkormányzati rendelet 1. §-a, módosította a 4/2015. (II.24.) 1. §-a, hatályon kívül helyezte a 11/2018. (XI.27.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatálytalan 2018. december 1-jétől

4

Beiktatta a 13/2014. (XII.5.) önkormányzati rendelet 2. §.a, módosította a 4/2015. (II.24.) 2. §-a, hatályon kívül helyezte a 11/2018. (XI.27.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatálytalan 2018. december 1-jétől

5

Módosította a 14/2005. (IX.15.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2005. szeptember 15-től

6

Beiktatta a 14/2005. (IX.15.) önkormányzati rendelet 2. §-a, htályos 2005. szeptember 15-től

7

Hatályon kívül helyezte a 11/2018. (XI.27.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatálytalan 2018. december 1-jétől

8

Módosította a 2/2019. (II.4.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2019. február 5-től

9

Módosította a 2/2019. (II.4.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2019. február 5-től