Kisnyárád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2018. (IX.18.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2018. 10. 03- 2018. 10. 03

Kisnyárád Község Önkormányzat Képviselő-testületének

7/2018. (IX.18.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről


Kisnyárád Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12.§ (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CXXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2)-(3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 43/A. § (7) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró

1. Baranya Megyei Kormányhivatal Állami Főépítészének,

2. a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnak,

3. a Miniszterelnökség Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága,

4. a Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya,

5. a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint

6. Kisnyárád Község Önkormányzat Képviselő-testületének a településfejlesztési és településrendezési dokumentumok, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézmények partnerségi egyeztetésének szabályairól szóló 5/2017.(VI.29.) önkormányzati rendeletében felsorolt partnerek

véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet hatálya és alkalmazása

1. § A rendelet célja Kisnyárád község sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása.

1. a helyi építészeti örökség egyedi védelme (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás, a védelem megszüntetés szabályozásával;

2. a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával;

3. a településképi követelmények meghatározásával;

4. a Településkép védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció, a településképi véleményezési eljárás és a településkép i bejelentési eljárás szabályozásával;

5. a településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.

2. § E rendelet előírásait Kisnyárád Község Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete által elfogadott településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában:

1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.

2. Cégtábla: a cég nevét és székhelyét feltüntető tábla.

3. Címtábla: az intézmény, vállalkozás nevét, vagy egyéb adatait feltüntető tábla.

4. Fényreklám: tartószerkezeten elhelyezett, reklám megjelenítésére alkalmas led panel, videófal, monitor.

5. Hirdető-berendezés: hirdetések, reklámok elhelyezésére szolgáló, fixen rögzített vagy mozgó, közterületről érzékelhető szerkezet, mely képi, illetve hang effektusok megjelenítésére, valamint információk tárolására is alkalmas.

6. Hirdetővitrin: közösségi célú hirdetések elhelyezésére szolgáló, közterületről látható, átlátszó burkolattal ellátott berendezés.

7. Illeszkedés szabályai – az illeszkedés elve: a település építészeti karakterét megőrző, a környező meglévő építmények paramétereit, karakterét, elhelyezkedését figyelembe vevő, a település egészének arányrendszerét szem előtt tartó, anyaghasználatában és színezésében környezetéhez alkalmazkodó tervezői metódus.

8. Óriásreklám: az A0 (841x1189 mm) méretet meghaladó méretű, hirdetések elhelyezésére alkalmas közterületről látható építmény.

9. Pasztellszín: a színek világos, kis telítettségű árnyalatai, melyek között  előnyben kell részesíteni a meleg árnyalatokat, mint a bézs, narancs, sárga, barna, vörös árnyalatai.

10. Rikító szín: nagy telítettségű, élénk, erőteljes, figyelemfelkeltő színek.

11. Védett érték: helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény, építményrész, egyéb elem.

II. Fejezet

A helyi védelem

3. A helyi védelem célja

4. § (1) A helyi védelem célja Kisnyárád község településképe és történelme szempontjából meghatározó, hagyományt őrző építészeti örökségeinek védelme, a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(2)     A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő értékek számbavétele, meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, valamint a nyilvánossággal történő megismertetése.

4. A helyi védelem fajtái

5. §      (1) Az építészeti értékek helyi védelme egyedi és területi lehet.

(2)     Az egyedi védelem kiterjedhet:

a)      az építmény egészére, vagy egyes részleteire,

b)      az építmény egészéhez vagy annak egy részéhez tartozó földrészletre,

(3)     A területi védelem kiterjedhet:

a)      az épített környezet olyan összefüggő részére, amely a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságát képviseli;

b)      olyan településrészre, térre, utcára, utcaszakaszra, ahol a település, illetve a környék arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak;

c)      a helyileg védett építmény környezetére.

(4)     A helyi védelem alatt álló értékeket e rendelet 1. melléklete tünteti fel.

5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai

6. § (1) A helyi építészeti örökség értékeinek feltárása, számbavétele, védetté nyilvánítása, fenntartása, fejlesztése, őrzése, védelmének biztosítása a települési önkormányzat feladata.

(2)     A helyi védelem alá helyezést vagy annak megszüntetését bármely természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet - írásban - a polgármesternél kezdeményezheti.

(3)     A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a)      a védelemre javasolt érték megnevezését,

aa)   egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát,

ab)  területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,

b)      a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot,

c)      a kezdeményezés rövid indokolását,

d)     a védendő érték fotódokumentációját, helyszínrajzát,

e)      a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét

(4)     A helyi védelem megszüntetésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a)      a védelem alatt álló érték megnevezését,

aa)   egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát,

ab)  területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,

b)      a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,

c)      a védett érték felmérési és fotódokumentációját,

d)     a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.

(5)     A védelem megszűnik, ha

a)      a védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül,

b)      a védett érték magasabb jogszabályi védettséget kap,

c)      a Képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.

(6)     A helyi védelem alá helyezésről, annak módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:

a)      az érintett ingatlan tulajdonosát (tulajdonosait) postai úton,

b)      műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,

c)      az illetékes építésügyi hatóságot,

d)     a kezdeményezőket.

7. § A helyi védelem alá helyezést elrendelő, vagy azt megszüntető önkormányzati rendelet hatályba lépésétől számított 15 napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként való feljegyzését, vagy törlését.

8. § (1) A helyi egyedi védelem alá helyezett építmény, közterülettel határos építményrészlet, alkotás, utcabútor csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia: „Kisnyárád Község Önkormányzata által védetté nyilvánított helyi érték - évszám”. A tábla anyaga kő, fa, vagy fém.

(2)     A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(3)     A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a helyi védelem alatt álló építményen, vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

6. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása

9. § (1) A védett értékekről az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.

(2)     A nyilvántartás tartalmazza:

a)      a védett érték megnevezését, pontos helyét (helység, utca, helyrajzi szám) és tulajdonosát;

b)      a védelem fajtáját, a védetté nyilvánítás vagy a megszüntetés indokoltságát;

c)      az értékeket bemutató térképet, terv és fotóanyagot;

d)     a védetté nyilvánítást vagy megszüntetést elrendelő önkormányzati rendelet számát;

e)      a helyi értékek védelmére adott önkormányzati támogatás biztosításának időpontját, értékét és rendeltetését.

(3)     A nyilvántartás naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik.

7. A védettséghez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

10. § (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.

(2)     A védett érték megfelelő fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

(3)     A közterületen álló védett növényzet esetenként szükséges növényvédelméről, rendszeres fenntartásáról az önkormányzat köteles gondoskodni, szakértő bevonásával.

8. A helyi egyedi védelemhez kapcsolódó településképi önkormányzati támogatás és ösztönző rendszer

11. § (1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jó karban tartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat.

(2)     A támogatás mértékét az önkormányzat Képviselő-testülete évente a költségvetésben határozza meg.

(3)     A támogatás feltételeit, folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatásban részesített tulajdonossal kötött megállapodásban kell rögzíteni.

III. Fejezet

Településképi szempontból meghatározó területek

9. Kisnyárád Község településkép szempontjából meghatározó területei

12. § (1) Az önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területekként jelöli ki Kisnyárád Község teljes közigazgatási területét:

a) Falusias karakterű lakóterület,

b) Ipari mezőgazdasági területek,

c) Külterület.

(2)     A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza.

(3)     Településkép védelme szempontjából kiemelt területek a 3. melléklet szerint:

a) Táj- és természetvédelem alatt álló területek: a NATURA 2000 terület, az országos ökológiai hálózat övezete, a tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezete;

b) Örökségvédelemmel érintett területek: a műemlék területe és a régészeti lelőhely területe.

IV. Fejezet

Településképi követelmények

10. Az építmények anyaghasználatára vonatkozó építészeti követelmények

13. § (1) A község közigazgatási területén az épületek külső megjelenésében kerülendők a feltűnő, tájidegen építési elemek, a harsány, rikító színek.

(2)     Az utcaképben közvetlenül megjelenő épületek, építmények tetőfedésére hullámpala, műanyag hullámlemez, műanyag síklemez nem alkalmazható.

(3)     A harsány színű, faluképbe nem illő tetőfedő anyag alkalmazása nem engedhető meg.

(4)     Homlokzatokon és tetőhéjazatként zavaró fényhatást okozó, tükröződő felületek nem alkalmazhatók.

(5)     Az épületek homlokzatainak, nyílászáróinak színezésére rikító színek használata településkép-védelmi szempontból nem megengedett.

(6)     Az ingatlanok kerítéseinek színezésére rikító színek nem alkalmazhatók.

11. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények

14. § (1) A beépítés telepítési módja tekintetében illeszkedni kell a környező és jellemzően oldalhatáron álló beépítési módon belüli telepítési módokhoz.

(2)     Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében új épület építése a tájba illesztés fokozott figyelembe vételével történhet, a kialakult tájhasználat, telekstruktúra, a hagyományos beépítési módok megőrzése mellett.

(3)     Tetőtér csak egyszintesen építhető be.

(4)     A melléképület gerincmagassága a főépületét nem haladhatja meg.

12. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

15. § (1) A 12. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott Falusias karakterű lakóterületen új építés esetén főépület tetőidomát az utcában jellemzően kialakult tetőidomokkal összhangban kell kialakítani.

(2)     Tetőidom és hajlásszög: nyeregtető 35-42 fok hajlásszöggel, a tetőidom formája és a tetőgerinc iránya a kialakult utcaképhez igazodjon.

(3)     A melléképület tetőhajlásszöge illeszkedjen a főépület tetőszerkezetének jellemző hajlásszögéhez.

(4)     Tetőhéjalás: elsősorban hagyományos színezésű égetett agyagcserép, vagy a felületében és színében ahhoz hasonló egyéb tetőfedő anyag.

(5)     Homlokzatszínezés: a homlokzatokon a településen hagyományos színezést kell alkalmazni.

(6)     Épületszélesség: legfeljebb 8,5 m.

(7)     A tetőhéjazat cseréje esetén, egy tetőfelületen többféle anyagú, színű tetőhéjazat - kivéve a gyárilag színárnyalatos kivitelűt - nem helyezhető el.

(8)     A homlokzat felújításnak a közterületről látható épülethomlokzat egészére ki kell terjednie.

(9)     Előkert nélküli beépítésen elhelyezésre kerülő utcafronti épületek közterület felé néző homlokzatán a közterületre kivezető ereszcsatorna nem helyezhető el, kivéve a homlokzati falba beépítve, illetve takartan vagy a terepszint alatt az utcai vízelvezető hálózatba elvezetve helyezhető el.

(10) Kerítés kialakítása:

a) Utcafronton áttört, vagy épített jellegű kerítés létesíthető, a településen hagyományos építőanyagok (tégla, kovácsoltvas), formák (téglapillérek közötti tömör, mintázattal áttört, vagy kovácsoltvas mezők), és díszítések felhasználásával.

b) A pincesor területén kerítés nem létesíthető.

c) A temető területe körül áttört kerítés létesíthető.

(11) A pincesor területére vonatkozó külön előírások:

a) Bővítés lehetősége: Utcával párhuzamos tetőgerincű épület esetén oldalirányban, utcára merőleges tetőgerincű épület esetén az épület mögött történhet a kialakult épületszélesség megtartásával, a bővítendő épület párkány és gerincvonalának folytatásával.

b) Épületszélesség: kialakult, új építés esetén max. 8 m.

c) Tetőidom: nyeregtető oromfalas kialakítással (kontyolás nem megengedett), az oromfali tetőtúlnyúlás legfeljebb fél cserépnyi lehet.

d) Tető hajlásszöge: 37-45 fok

e) Tetőhéjalás: Égetett agyagcserép, vagy hódfarkú betoncserép vörös-barna színárnyalatokban

f) Támfal: Támfal csak hagyományos építőanyagból (terméskő, tégla) készülhet

g) Nyílászárók: tömör, mázolt faajtó, zsalugáteres ablak.

h) Tetőtérbeépítés esetén a tetőfelület csak tetősíkablakokkal nyitható meg.

i) Homlokzatképzés: sima vakolaton meszelés.

(12) A temető területén hagyományos építőanyagok felhasználásával, magastetős kialakítású épület helyezhető el.

16. § (1) A 12. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott Ipari mezőgazdasági területeken a tetőfedés színeként csak természetes színek (barna és árnyalatai, vörös és árnyalatai, fehér, szürke és árnyalatai) alkalmazhatók.

(2)     Épületcsoportnál azonos tetőalakítást kell alkalmazni.

(3)     Az épületek homlokzata fehér, vagy világos pasztellszínezésűek lehetnek.

(4)     A területen épített jellegű, áttört kerítés létesíthető.

17. § (1) A 12. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott Külterületen elhelyezhető építményeket az adott terület építési hagyományainak megfelelően tájba illően kell kialakítani.

(2)     A mezőgazdasági területeken elhelyezhető épületek kialakításának feltételei:

a) Az épületek külső megjelenítéséhez hagyományos, vagy ahhoz hasonló felületet adó építőanyagokat, valamint a táj építési hagyományait követő színezést kell használni.

b) Az épület a táj építési hagyományainak megfelelően egyszerű tömegű, 32-45 fok hajlásszögű, szimmetrikus nyeregtetővel fedett kialakítású legyen. Keresztszárny építhető.

c) Az épület szélességi mérete a 8,5 m-t nem haladhatja meg.

(3)     Gazdasági rendeltetésű erdőterületen elhelyezhető épületek kialakításának feltételei:

a) Az épületek külső megjelenítéséhez hagyományos építőanyagokat, valamint a táj építési hagyományait követő színezést kell használni.

b) Az épületek a táj építési hagyományainak megfelelően egyszerű tömegű, 30-45 fok hajlásszögű, szimmetrikus nyeregtetővel fedett kialakításúak legyenek. Keresztszárny építhető.

18. § Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében:

a)      Az építmény anyaga természetes alapanyagú, a környezethez illeszkedő legyen.

b)      Az építmények tetőfedő anyaga hullámpala nem lehet.

c)      Közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a természetvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával kell elhelyezni.

13. A közterületekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

19. § (1) A 20 m közterületi szélességet elérő közlekedési területeken legalább egyoldali (K-Ny irányú úttengely esetén a déli, É-D irányú úttengely esetén a nyugati oldalon) fásított sávot kell létesíteni.

(2)     Fásítás, fasor kialakítása, a pótlásra előírt faj kiválasztása során a nemesített faiskolai cserje- és fafajok mellett a termőhelyi adottságoknak megfelelő, helyben honos fajokat is alkalmazni kell, a 6. mellékletben felsorolt fafajok kizárásával.

(3)     Közlekedési nyomvonalak mellé legalább 2,20 m törzsmagasságú, lehetőleg kétszer iskolázott sorfa minőségű faiskolai anyag telepíthető. Fasoroknál a minimális telepítési tőtávolság, és az épülethomlokzatoktól való minimális telepítési távolság 4,0 m. Ezen túlmenően épületek homlokzata előtt a benapozás biztosítására is figyelemmel kell lenni.

(4)     A közterületen elhelyezhető építményekkel szembeni elvárások a következők:

a) Árusítópavilon magastetős kialakítással, hagyományos építőanyagok felhasználásával létesíthető. Egy-egy közterületi szakaszon csak azonos formájú, anyagú és színű pavilonok állíthatók fel.

b) A közúti közlekedéssel kapcsolatos várakozóhelyek a település teljes területén egységes kialakítással, hagyományos építőanyagok felhasználásával létesíthetők.

(2)     Személygépkocsi parkolók kizárólag fás-cserjés zöldsávokkal tagolt kialakításban létesíthetők. A parkolókban 6 gépkocsi-állásonként 1 db közepes termetű fa ültetése kötelező.

(3)     Közterületi burkolat bontása akkor végezhető, amennyiben a helyreállítás a burkolatszéltől számított legalább 1,5 m távolságig történik meg, kivéve kiselemes burkolat esetén; kiselemes burkolatbontás esetén a javítást az eredetivel megegyező színű, formájú és méretű kiselemes burkolattal lehet elvégezni.

14. A zöldfelület kialakításának követelményei

20. § (1) Falusias karakterű lakóterületen a településkép védelme érdekében az építési tevékenységgel érintett telken a zöldfelületek kialakításának módja:

a) Fát, 3 m-nél magasabbra növő bokrot a szomszédos, nem közterületi telek határától legalább 1,5 m távolságra, 3 m-nél magasabbra nem növő növényzetet 0,7 m távolságra kell ültetni.

b) Fás szárú növények az épülettől legalább 3 m távolságra telepíthetők.

(2)     A településképi szempontból meghatározó területeken a telepítendő növényfajok kiválasztásakor a tájban honos, a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokat kell telepíteni.

(3)     A településképi szempontból meghatározó területeken a 6. mellékletben felsorolt tájidegen, invazív növényfajok nem alkalmazhatók.

15. Helyi egyedi védelem alá helyezett értékekre vonatkozó építészeti követelmények

21. § (1) Helyi védettségű épületen végzett bármilyen építési munka esetén a hagyományos homlokzati és tömegarányok, párkány- és gerincmagasságok, nyílásrendek, a nyílások osztása, a homlokzati tagozatok megőrzendők.

(2)     Helyi védettségű épület úgy bővíthető, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati kialakítása, utcaképi szerepe ne változzon, illetve gondosan mérlegelt kompromisszum árán a legkisebb kárt szenvedje.

(3)     Az épület bővítése általános esetben az épület mögött, fésűs beépítés esetén az oldalhatár mentén hosszirányban, illetve ha a telekszélesség lehetővé teszi, udvari keresztszárnnyal is lehetséges az utcai homlokzattól legalább 10 m-rel hátrahúzva. A keresztszárny szélessége a főépület szélességét nem haladhatja meg, és csak azzal azonos hajlásszögű és anyagú, szimmetrikus nyeregtetővel fedhető.

(4)     A pincesorok területén bővítés a 15. § (11) bekezdésében meghatározott előírások szerint történhet.

(5)     A belső átalakításokat az eredeti szerkezet és belső értékek tiszteletben tartásával kell megoldani.

(6)     Helyi védelem alatt álló keresztek felújítása során az eredeti anyaghasználatot és formai elemeket kell követni.

(7)     Közterületre néző homlokzatra nem helyezhető ki gázkészülék égéstermék kivezetése, parabola antenna, illetve klímaberendezés.

(8)     Reklámcélú építmény, reklámhordozó, reklámnak minősülő falfestés, felirat, plakát helyi egyedi védelem alatt álló épületen, illetve az előtte levő közterületen nem helyezhető el.

(9)     Egész épület, vagy szerkezeti elemek bontása csak a teljes műszaki és erkölcsi avulás esetén lehetséges, a védettség 6. § szerinti megszüntetését követően.

16. Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

22. § (1) A tervezett lakóépületek és intézmények homlokzatára szerelt gépészeti kapcsolószekrények és a dobozok helyét és a színét, az épület stílusához, a homlokzat színéhez igazodva lehet kiválasztani. A berendezések a közmű üzemeltetők előírásainak figyelembe vételével az épületek alárendelt homlokzatára szerelhetők, illetve építhetők a kerítésbe.

(2)     Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény (a tetősíkból kiállók kivételével) a homlokzat vagy tetőhéjazat színéhez illeszkedően alakítható ki.

(3)     Parabola-antenna, valamint klímaberendezés kültéri egysége utcai homlokzaton nem helyezhető el.

17. Felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó közös szabályok

23. § (1) A településképi szempontból meghatározó területen a felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények a településképi és tájképvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett helyezhetők el.

(2)     Belterületen, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a villamos-energia ellátás hálózatai föld feletti vezetésűek, új villamos-energia elosztási, közvilágítási vezetékeket és az elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell feszíteni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot lehetőleg földkábelbe fektetve kell építeni.

(3)     Jelentősebb energiaigény növekedés esetén a tervezett transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.

(4)     A közművezetékek telepítésénél, az elrendezés tervezésénél az utak fásítását is figyelembe kell venni.

(5)     Közművezeték, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.

(6)     Közterületen lámpákkal káprázást, vakítást, ártó fényhatást okozni nem szabad, ingatlan használatát korlátozni tilos.

(7)     A fényszennyezés elkerülésének érdekében a kültéri világítás a tényleges használat idejéhez igazítandó, illetve 22 óra, vagy éjfél után közvilágítás fénye csökkenthető.

18. Vezeték nélküli elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó szabályok

24. § A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére nem alkalmas területek a 12. § (1) bekezdés a) pontjában és a (2) bekezdésében a meghatározott területek.

25. § (1) A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezése – a környezetbe illesztés feltételeivel – elsősorban a település külterülete alkalmas.

(2)     Amennyiben 300 m-es körzetben már meglevő antenna áll, új antenna elhelyezése csak a meglévő antennatartó-szerkezet igénybevételével történhet.

19. Reklámra, reklámhordozóra, cég- és címtáblára vonatkozó általános településképi követelmények

26. § (1) A település területén csak a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus hirdető-berendezés, egyéb reklámhordozó, tájékoztató (információs) rendszer helyezhető el, az e rendelet szerinti településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően.

(2)     Az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett reklámhordozót, reklámtartóberendezést, hirdető-berendezést, tájékoztató (információs) rendszert, cég-, címtáblát, cégért a tulajdonosnak 30 napon belül el kell távolítania. Felújítást követően az új településképi előírások szerint helyezhetők el.

20. Cég- és címtáblára vonatkozó településképi követelmények

27. § (1) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

(2)     Új épület létesítésénél, meglévő épületek átalakításánál vagy homlokzatának felújításakor a közterülettől látható felületen cég-, címtáblát, cégért úgy lehet elhelyezni, hogy az épület architektúráját ne változtassa meg.

(3)     Az épületeken elhelyezhető cégérek szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

(4)     Táblaszerűen kialakított cégér felülete nem haladhatja meg az 1,0 m²-t. Műemléki környezetben, műemléképületen, helyi értékvédelmi területen táblaszerűen kialakított cégér legnagyobb magassági vagy szélességi mérete nem haladhatja meg a 0,5 m-t és összfelülete nem lehet 1,0 m²-nél nagyobb.

21. Reklámra, reklámhordozóra vonatkozó településképi követelmények

28. § (1) A0-ás (841x1189 mm), illetve ezt meghaladó ívméretű óriásreklám a település közigazgatási területén nem helyezhető el.

(2)     A település területén az épületek tetőzetén reklámhordozók, fényreklámok nem helyezhetők el.

(3)     Épülethomlokzaton reklám, reklámhordozó felület, gépjárműforgalmat nem zavaró elhelyezéssel és mérettel helyezhető el.

(4)     Plakát, falragasz az épületek közterület felé néző homlokzatain nem helyezhető el.

(5)     Reklámcélú védőháló, illetve ponyva – az építés, felújítás ideje alatt, de legfeljebb 6 hónapos időtartamra – épületállványon elhelyezhető, amennyiben azt más jogszabály nem tiltja. A felületen továbbá az építkezésre vonatkozó tájékoztatás, épületterv, látványterv tüntethető fel.

(6)     Építési reklámháló kihelyezése az építési tevékenység időtartamára településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően lehetséges

29. § (1) Az épületeken elhelyezhető reklámhordozó szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

(2)     Fényreklám kialakítására vonatkozó előírások:

a) a reklámok csak alacsony fényintenzitásúak lehetnek,

b) nem alakítható ki villogó effektussal, illetve

c) a lakások rendeltetésszerű használatát nem zavarhatja.

(3)     Belterületen 1,0 m²-es nagyságot meghaladó reklám, reklámhordozó szerkezet nem helyezhető el, és nem engedélyezhető 1,0 m² felületet meghaladó reklámjellegű homlokzatfestés sem.

22. Információs vagy más célú berendezések elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények

30. § (1) Legfeljebb 1,0 x 1,5 m felületű, önkormányzat által kifüggesztett hirdetéseket, információkat tartalmazó hirdető vitrin közterületen elhelyezhető.

(2)     Közvilágítási oszlopokon, oszloponként 1 db, maximum A1-es ívméretű, (840x597mm), nem világító kialakítású információs berendezés elhelyezhető.

(3)     Üzlethelyiségenként legfeljebb egy db álló A1-es méretű kétoldalas vagy fordított „V” alakú mobil reklámtábla helyezhető el a közterületen, mely az üzlet kirakatától maximum 1,5 méterre állhat, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.

V. Fejezet

A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció

23. Rendelkezés a szakmai konzultációról

31. § (1) A település főépítésze – alkalmazása hiányában a Polgármester – szakmai konzultációt biztosít a településképi követelményekről.

(2)     Az építtetőnek vagy meghatalmazottjának az építés megkezdése előtt szakmai konzultációt kell kérni:

a) Amennyiben a tervezett építési tevékenység a lakóépület egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó, ún. „egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység” alapján történő új lakóépület építése, illetve meglévő épület bővítése történik.

b) Fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz készített építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban.

c) Közterületen kapubeálló, híd építése, átépítése esetén.

d) Új elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén:

da) műtárgynak minősülő antenna szerkezetnél, ha annak bármelyirányú mérete a bruttó 6 m-t meghaladja,

db) antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelésénél, ha az antenna bármelyirányú mérete a 4,0 m-t meghaladja.

(3)     A szakmai konzultáció iránti kérelmet a Polgármesternek címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az építtető vagy kérelmező nevét, címét, telefonos elérhetőségét,

b) a tervezett építési tevékenység helyét, az érintett telek helyrajzi számát, az építési tevékenység rövid leírását, az építési munka jellegétől függően indokolt esetben rajzi munkarészek csatolását.

(4)     A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben a felvetett javaslatokat, valamint az önkormányzati főépítész vagy a Polgármester lényeges nyilatkozatait kell rögzíteni.

(5)     A Polgármester a kérelmezőt a konzultáció időpontjáról postai úton, vagy e-mailben értesíti.

24. A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció véleményezésének szempontjai

32. § (1) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy a beépítés módja megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének.

(2)     Építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban különösen vizsgálni kell, hogy azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez.

(3)     Illeszkedőnek tekinthető az épület, amennyiben az alábbi kritériumoknak együttesen eleget tesz:

a) környezetéhez igazodik;

b) a település építészeti karakterét megőrzi;

c) a meglévő formakultúrát megtartja;

d) léptékhelyes épülettömeget eredményez; továbbá

e) a környezetét figyelembe vevő építési anyagot és színezést alkalmaz.

VI. Fejezet

A településképi véleményezési eljárás

25. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre

33. § (1) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az alábbi esetekben:

a) új építmény építési engedélyezési eljárását megelőzően,

b) meglévő építmény bővítésére, valamint a településképet érintő átalakítására irányuló építési, fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően, amelynél a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet szerinti területi építészeti-műszaki tervtanácsnak nincs hatásköre, és amennyiben összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt nem kezdeményezett az építtető.

(2)     Településképi véleményezési eljárás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 26.§ szerint folytatható le.

34. § A polgármester véleménye a 33. §-ban meghatározott esetekben az önkormányzati főépítész szakmai álláspontján alapul.

26. A településképi véleményezés szempontjai

35. § (1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2)     A településképi vélemény kialakításánál a Korm. rendeletben meghatározott szempontokat és e rendelet előírásait kell figyelembe venni.

27. A településképi véleményezési eljárás szabályai

36. § (1) A kérelmezőnek vagy meghatalmazottjának a kérelem benyújtását megelőzően a kérelem mellékletének számító építészeti-műszaki tervdokumentációt az ÉTDR tárhelyére fel kell tölteni.

(2)     A településképi véleményezési eljárás lefolytatási iránti kérelmet az e rendelet 4. mellékletében foglalt mintának megfelelően kell benyújtani

VII. Fejezet

A településképi bejelentési eljárás

28. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre

37. § A Településképi bejelentési eljárást a polgármester folytatja le, az önkormányzati főépítész szakmai álláspontjára alapozva.

38. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt, építési engedély nélkül végezhető építési munkák közül:

a) Reklámok, reklámhordozók elhelyezésével kapcsolatban.

b) Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása esetén.

c) Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és -tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése esetén, amennyiben közterületről látható.

(2)     A község teljes közigazgatási területére vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:

a) meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén, valamint az önálló rendeltetési egységek számának változásakor, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználata korábbi rendeltetéshez képest

aa) jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsi-forgalmat,

ab) többlet-parkolóhelyek kialakítását teszi szükségessé,

ac) amennyiben a meglévő lakó rendeltetés megváltoztatása történik, illetve lakórendeltetésre történő változás kerül kialakításra,

ad) érinti a közterület kialakítását, a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet,

ae) érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, kerékpáros forgalmát.

b) védett épület közterületre néző homlokzatán történő színezés, új tetőhéjalás, nyílászáró csere esetén.

c) településképet meghatározó területen az építmények homlokzatára, tetőfelületére, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített

ca) kirakat kialakítása,

cb) reklám-felületet is tartalmazó előtető, napvédő ponyva elhelyezése esetén.

d) helyi védelem alatt álló értéken cégér, üzletfelirat stb. elhelyezése tekintetében.

29. A településképi bejelentési eljárás véleményezésének szempontjai

39. § (1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2)     Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,

b) a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak

c) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

d) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.

(3)     A polgármester a tervezett építési tevékenységet a bejelentést követő 15 napon belül hatósági határozatban, a Korm. rendeletben megfogalmazott követelmények teljesülésétől függően a Korm. rendeletben foglaltak szerint tudomásul veszi vagy megtiltja.

30. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai

40. § (1) A településképi bejelentési eljárás az építtető, illetve az építési tevékenységgel érintett telek, építmény, építményrész tulajdonosa (a továbbiakban együtt: kérelmező) kérelmére indul.

(2)     A kérelmet Kisnyárád Község Polgármesteréhez a Korm. rendelet 26/B.§ (2) és (3) bekezdésekben meghatározott tartalommal, a 38. § szerinti építési tevékenység megkezdése előtt 15 nappal kell benyújtani, az e rendelet 5. mellékletét képező kérelem benyújtásával.

(3)     A Polgármester a településképi bejelentési eljárást a Korm. rendeletben meghatározottak szerint folytatja le.

(4)     A Polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntését és a döntés ellenőrzését – amennyiben a településen önkormányzati főépítész van alkalmazásában – az önkormányzati főépítész készíti elő.

(5)     A bejelentés tudomásulvételéről szóló igazolás a kiadásától számított 1 évig érvényes.

(6)     A Polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntése ellen Kisnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testületénél lehet fellebbezéssel élni.

VIII. Fejezet 

A településképi kötelezés, a településkép-védelmi bírság

31. A településképi kötelezési eljárás

41. § (1) A Polgármester kötelezési eljárást folytat le és szükség esetén kötelezést (az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására) bocsát ki

a) a településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása,

b) a bejelentési dokumentációban foglaltaktól eltérő építési tevékenység megvalósítása,

c) a Polgármester településképi bejelentést elutasító döntése ellenére megvalósított, településképi bejelentéshez kötött építési tevékenység,

d) a településképi követelmények megsértése

esetén.

(2)     A településképi kötelezési eljárásban – a kötelezés jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb 30 napos határidő kitűzésével – fel kell hívni az ingatlan tulajdonosát a kötelezés tárgyát képező állapot megszüntetésére.

32. A településkép-védelmi bírság

42. § (1) Az önkormányzat képviselő-testülete, amennyiben a kötelezésben foglalt határidő eredménytelenül telt el, az ingatlantulajdonossal szemben 10.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedő, közigazgatási bírságnak minősülő településkép-védelmi bírság kiszabását rendeli el, melyet a kötelezési eljárást lefolytató Polgármester szab ki.

(2)     A településkép-védelmi bírság kiszabásánál az alábbi szempontokat kell mérlegelni:

a) a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét,

b) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,

c) a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,

d) a jogsértő állapot időtartamát,

e) a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,

f) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását, valamint

g) a jogsértést elkövető gazdasági súlyát.

(3)     A településkép-védelmi bírság megfizetésének módja közvetlenül az Önkormányzat erre a célra szolgáló bankszámlájára történő befizetéssel.

(4)     A bírság ismételten is kiszabható, a településképi követelmények teljesítéséig.

IX. Fejezet

Záró és átmeneti rendelkezések

33. Hatályba léptető rendelkezések

43. § (1) Ez a rendelet a kihirdetéstől számított tizenötödik napon lép hatályba.

(2)     E rendeletet a hatályba lépését követően indult eljárásban kell alkalmazni.

34. Hatályon kívül helyező rendelkezések

44. § (1) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Kisnyárád Község Önkormányzat Képviselő-testületének a reklámelhelyezésekről szóló 11/2017. (XI.27.) önkormányzati rendelete.

(2)   E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a helyi építési szabályzatról szóló 1/2004. (II. 16.) önkormányzati rendelet

a) 2. § (4) bekezdés a) és d) pontja;

b) 5.§-a, az azt megelőző alcímmel;

c) 8. § (3) bekezdés a) pontjában az „Épületekre vonatkozó megkötések” című táblázat

ca) „tetőidom és hajlászög”, „tetőhéjalás”, „homlokzatszínezés”, „épületszélesség” előírásait tartalmazó sorok;

cb) az „utcai kerítés” sorában „a településen hagyományos építőanyagok (tégla, kovácsoltvas), formák (téglapillérek közötti tömör, mintázattal áttört, vagy kovácsoltvas mezők), és díszítések felhasználásával” szövegrész;

d) 8. § (5), (6) bekezdései;

e) 9. § (2) bekezdés a) pont „Az építési telek kialakítására és beépítésére vonatkozó paraméterek” című táblázat „utcai kerítés” sorában „épített jellegű, áttört,” szövegrész;

f) 9. § (4) bekezdése;

g) 10. § (2) bekezdés a) pont első francia bekezdésében a „magastetős kialakítású, hagyományos építőanyagok felhasználásával tervezett” szövegrész;

h) 10. § (5) bekezdés „Épületekre vonatkozó megkötések” című táblázat „bővítés lehetősége”, „épületszélesség”, „tetőidom”, „tetőgerinc”, „tetőhajlásszöge”, „tetőhéjalás”, „kerítés”, „támfal”, „nyílászárók” és „homlokzatképzés” előírásait tartalmazó sorok.

i) 10. § (6) bekezdés „Épületekre vonatkozó megkötések” című táblázat „Tetőidom, tömeg”, „Tetőgerinc”, „Tető hajlásszöge”, „Tetőhéjalás”, „Ereszdeszkázat”, „Homlokzatképzés”, „Épületszélesség”, „Nyílászárók”, „Támfal” és „Kerítés” előírásait tartalmazó sorok;

j) 11. § (4) és (6)-(8) bekezdései;

k) 13. § (3) bekezdés a) pont a5) és a6) alpontja;

l) 15. § (2) bekezdés b) pont b4) alpontja és a b6) alpont második és harmadik francia bekezdése

m) 16. § (2) bekezdés b) pont b4) alpontja és a b6) alpont második és harmadik francia bekezdése

n) 18. § (5) bekezdés a) pont „magastetős kialakítással, hagyományos építőanyagok felhasználásával” szövegrésze;

o) 18. § (5) bekezdés b) pont „hagyományos építőanyagok felhasználásával” szövegrésze;

p) 19. § (3) és (4) bekezdése;

q) 20. § (2) bekezdése.

(3)   A rendelet hatályba lépését követő napon hatályát veszti a rendelet 44.§-a.

Kisnyárád, 2018. szeptember 13.


                 Fledrich Gabriella s.k.,                                                    Czeiner Erika s.k.,          

                       polgármester                                                                      jegyző


A fenti rendelet a mai napon az Önkormányzat hirdetőtábláján való kifüggesztéssel kihirdetésre került.


Kisnyárád, 2018. szeptember 18.

                                                                                                            Czeiner Erika s.k.,

                                                                                                                      jegyző