Palkonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2018.(XI.13.)önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2023. 02. 17

2023.02.17.

Palkonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2018.(XI.13.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről

Palkonya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CXXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2)-(3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal Állami Főépítészének, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnak, a Kulturális Örökség Védelméért Felelős Miniszter, a Baranya Megyei Kormányhivatal örökségvédelmi hatáskörében eljáró Pécsi Járási Hivatala, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint Palkonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településfejlesztési és településrendezési dokumentumok, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézmények partnerségi egyeztetésének szabályairól szóló 7/2017. (VI.21.) önkormányzati rendeletében felsorolt partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása

1. § E rendelet célja Palkonya Község településképének, épített környezetének megőrzése érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép-érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.

2. § E rendelet területi hatálya Palkonya Község közigazgatási területére terjed ki.

3. § E rendelet előírásait Palkonya Község Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete által elfogadott településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

4. § E rendelet alkalmazásában

1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.

2. a cég nevét és székhelyét feltüntető tábla.

3. : az intézmény, vállalkozás nevét, vagy egyéb adatait feltüntető tábla.

4. tartószerkezeten elhelyezett, reklám megjelenítésére alkalmas led panel, videófal, monitor.

5. Hirdető-berendezés: hirdetések, reklámok elhelyezésére szolgáló, fixen rögzített vagy mozgó, közterületről érzékelhető szerkezet, mely képi, illetve hang effektusok megjelenítésére, valamint információk tárolására is alkalmas.

6. Hirdetővitrin: közösségi célú hirdetések elhelyezésére szolgáló, közterületről látható, átlátszó burkolattal ellátott berendezés.

7. Illeszkedés szabályai – az illeszkedés elve: a település építészeti karakterét megőrző, a környező meglévő építmények paramétereit, karakterét, elhelyezkedését figyelembe vevő, a település egészének arányrendszerét szem előtt tartó, anyaghasználatában és színezésében környezetéhez alkalmazkodó tervezői metódus.

8. az A0 (841x1189 mm) méretet meghaladó méretű, hirdetések elhelyezésére alkalmas közterületről látható építmény.

9. Rikító szín: nagy telítettségű, élénk, erőteljes, figyelemfelkeltő színek.

10. Védett érték: helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény, építményrész, egyéb elem.

II. Fejezet

A helyi védelem

3. A helyi védelem célja

5. § (1) A helyi védelem célja Palkonya Község településképe és történelme szempontjából meghatározó, hagyományt őrző építészeti örökségeinek és táji értékeinek védelme, a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(2) A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő értékek számbavétele, meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, valamint a nyilvánossággal történő megismertetése.

4. A helyi védelem fajtái

6. § (1) Az építészeti értékek helyi védelme egyedi és területi lehet.

(2) Az egyedi védelem kiterjedhet:

a) az építmény teljes külső megjelenésére, valamint a hozzá tartozó földrészletre (H1),

b) vagy az építmény valamely részértékére (H2).

(3) A területi védelem kiterjedhet:

a) az épített környezet olyan összefüggő részére, amely a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságát képviseli,

b) olyan településrészre, térre, utcára, utcaszakaszra, ahol a település, illetve a környék arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak.

(4) A helyi védelem alatt álló értékeket e rendelet 1. melléklete tünteti fel.

5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai

7. § (1) A helyi védelem alá helyezés folyamata kérelemre vagy hivatalból indul.

(2) A helyi védelem alá helyezést vagy annak megszüntetését bármely természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet - írásban - a polgármesternél kezdeményezheti.

(3) A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védelemre javasolt érték megnevezését,

b) egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát,

c) területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,

d) a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot,

e) a kezdeményezés rövid indokolását,

f) a védendő érték fotódokumentációját, helyszínrajzát,

g) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét

(4) A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védelem alatt álló érték megnevezését,

b) egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát,

c) területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,

d) a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,

e) a védett érték felmérési és fotódokumentációját,

f) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.

(4) A védelem megszűnik, ha

a) a védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül;

b) a védett érték magasabb jogszabályi védettséget kap;

c) a Képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.

(5) A helyi védelem alá helyezésről, annak módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:

a) az érintett ingatlan tulajdonosát (tulajdonosait) postai úton,

b) műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,

c) az illetékes építésügyi hatóságot,

d) a kezdeményezőket.

8. § (1) Helyi védelem alá helyezésről, vagy megszüntetéséről kizárólag a Képviselő-testület hozhat – e rendelet módosítása, vagy felülvizsgálata keretében – döntést.

(2) A helyi védelem alá helyezést elrendelő, vagy azt megszüntető önkormányzati rendelet hatályba lépésétől számított 15 napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként való feljegyzését

9. § (1) A védett érték csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia: „Védett - évszám”.

(2) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(3) A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a helyi védelem alatt álló építményen, vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

6. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása

10. § (1) A védett értékekről az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza:

a) a védett érték megnevezését, pontos helyét (helység, utca, helyrajzi szám) és tulajdonosát,

b) a védelem fajtáját, a védetté nyilvánítás vagy a megszüntetés indokoltságát,

c) az értékeket bemutató térképet, terv és fotóanyagot,

d) a védetté nyilvánítást vagy megszüntetést elrendelő önkormányzati rendelet számát,

e) a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat.

(3) A nyilvántartás naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik.

7. A védettséghez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

11. § (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.

(2) A védett érték megfelelő fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

8. A településképi önkormányzati támogatás és ösztönző rendszer

12. § (1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jó karban tartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást adhat.

(2) A támogatást az épület tulajdonosa 5 évenként egyszer kérheti, különleges körülmény előfordulása, vagy bekövetkezése esetén időközben is.

(3) A támogatás mértékét az önkormányzat Képviselő-testülete évente a költségvetésben határozza meg.

(4) Vissza nem térítendő támogatásra a kérelmet írásban kell benyújtani minden év február 28-ig.

(5) A kérelemhez az alábbiakat kell csatolni:

a) elvégezni kívánt munkák műszaki leírását, mely a hagyományos építészeti értékek megőrzésének módjára vonatkozik, valamint a várható költségek számítását;

b) fényképeket az épületről;

c) a tulajdonjogot igazoló tulajdoni lap másolatát.

(6) A támogatás maximális összege: 50.000 Ft.

(7) A támogatás mértékét az elvégzendő munkától függően a mellékelt dokumentumok alapján a képviselő-testület dönti el.

(8) A tervezett munkát a támogatás odaítélését követő szerződés aláírásától számított fél éven belül be kell fejezni. Amennyiben ez nem történik meg, illetve a pályázó nem a terv szerint végzi, illetve végezteti el a munkát, a támogatást vissza kell fizetni a palkonyai önkormányzat számlájára egy összegben, a mindenkori változó kamatösszeggel együtt.

(9) A támogatás odaítélése esetén a kérelmező és az Önkormányzat között létrejött szerződésben kell rögzíteni a támogatás felhasználásának módját és annak meghiúsulása esetén szankciókat.

III. Fejezet

Településképi szempontból meghatározó területek

9. Palkonya község településkép szempontjából meghatározó területek

13. § (1) Az önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területekként jelöli ki Palkonya Község teljes közigazgatási területét:

a) Falusias karakterű terület,

(2) A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza.

(3) Településkép védelme szempontjából kiemelt területek:

a) Táj- és természetvédelmi területek: országos ökológiai hálózat övezete (ökológiai folyosó), tájképvédelmi övezet;

b) Örökségvédelemmel érintett területek: műemlékek és műemléki környezet, valamint régészeti lelőhelyek és régészeti érdekű területek.

(4) A településkép védelme szempontjából kiemelt területeket a 3. melléklet tartalmazza.

IV. Fejezet

Településképi követelmények

10. Az építmények anyaghasználatára vonatkozó építészeti követelmények

14. § (1) A község közigazgatási területén az épületek, építmények külső megjelenésében kerülendők a feltűnő, tájidegen építési elemek, a harsány, rikító színek.

(2) A homlokzatok burkoló anyaga – a gazdasági területek kivételével – nagy elemes fém és műanyag hullám- illetve trapézlemez burkolat nem lehet.

(3) A harsány színű, faluképbe nem illő tetőfedő anyag alkalmazása nem engedhető meg.

(4) Homlokzatokon és tetőhéjazatként zavaró fényhatást okozó, tükröződő felületek nem alkalmazhatók.

11.Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények

15. § A 13. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott területen:

a) A beépítés telepítési módja tekintetében illeszkedni kell a környező és jellemzően oldalhatáron álló beépítési módon belüli telepítési módokhoz.

b) Az előkert mérete a környezetben kialakult állapothoz igazodó kell, hogy legyen.

c) A melléképület szélességi és magassági mérete, valamint szintszáma nem haladhatja meg a lakóépületét.

16. § A 13. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott területen: Épületet, építményt úgy kell elhelyezni, hogy telepítésével, műszaki megoldásaival alkalmazkodjon a természetes terepadottságokhoz.

17. § Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében új épület építése a tájba illesztés fokozott figyelembe vételével történhet, a kialakult tájhasználat, telekstruktúra, a hagyományos beépítési módok megőrzése mellett.

12.Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

18. § (1) A 13. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott területen az új épület tömegarányait, fő méreteit a tágabb környezetében lévő hagyományos épületekhez harmonikusan illeszkedve, azok homlokszélessége, tetőformája figyelembevételével alakítható ki.

(2) A területen az épületek, építmények kialakítása során a 24. §-ban előírtakat kell alkalmazni.

(3) A lakótelken épülő gazdasági-kiszolgáló épületek lehetőleg egy tömegben, a lakóépülettel azonos, vagy azzal harmonizáló megjelenésű homlokzatképzéssel létesíthetők.

(4) Az utcai kerítést a védett kerítésekkel analóg módon kisméretű téglából, tömören, felületét nyersen hagyva vagy a helyben szokásos módon festve kell kialakítani, legfeljebb 1,8 m magassággal

19. § (1) A 13. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott területen elhelyezhető építményeket az adott terület építési hagyományainak megfelelően tájba illően kell kialakítani.

(2) Az épületek tetőgerince a tereplejtés irányával párhuzamos legyen.

(3) Helyi értékvédelmi területen az épületek, építmények kialakítása során a 24. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.

13.Táj- és természetvédelmi területekre vonatkozó építészeti követelmények

20. § (1) Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében tájszerkezetbe illeszkedő módon, a tájra jellemző anyaghasználattal valósulhat meg az építés.

(2) A homlokzatokon csak olyan színárnyalatok alkalmazhatók, amelyek a hagyományos építőanyagok (cserép, fa, egyéb természetes anyagok) színeire jellemzők. A harsány, rikító színek használatát kerülni kell.

(3) Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében közmű vezetékeket és járulékos közmű építményeket tájba illesztett módon, a természetvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával – beleértve a felszín alatti vonalvezetést is – kell elhelyezni.

14. A közterületekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

21. § (1) Gyalogos, kerékpáros és gépkocsi közlekedési nyomvonalak mellett, valamint a településképileg értékes látványok irányában, csak 2,20 m törzsmagasságnál nagyobb, lehetőleg 2-szer iskolázott sorfa minőségű faiskolai anyag telepíthető.

(2) Fásítás, fasor kialakítása során tájban honos fa- és cserjefajokat kell alkalmazni.

(3) 18 m közterület szélességet elérő közutakon kétoldali fasort kell telepíteni.

(4) Fasoroknak az épületek utcai homlokzatától való telepítési távolsága a 20 éves korban várható lombkorona-átmérő méretének legalább a 2/3-a.

(5) A közterületek berendezését (utcabútorok, világítótestek, kandeláberek, pavilonok, autóbuszvárók, mérnöki műtárgyak, stb.) ezek módosítását és az utcákon megjelenő hirdetéseket az épületek jellegéhez, a falu hangulatához igazodva kell kialakítani.

(6) A közmű vezetékek elhelyezésénél, átalakításánál elsőbbséget kell biztosítani a fasorok, a közcélú növényzet elhelyezhetőségének.

15. A zöldfelület kialakításának követelményei

22. § (1) A telek területének burkolatlan és be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani az épülettel egy időben.

(2) A telekre előírt zöldfelületnek legalább az 1/3-át egybefüggően kell kialakítani.

(3) A település zöldfelületeinek védelme érdekében belterületen - mellmagasságban mért - 15 cm törzsátmérőt elérő vagy meghaladó fa kivágása - a gyümölcsfák kivételével - kizárólag hatósági engedéllyel történhet. A pótlási értéket a Radó-féle módszer alapján kell kiszámolni.

(4) A növények telekhatártól való minimális telepítési távolsága:

a) sövény, cserje esetén: 1,0 méter

b) fa esetén:

ba) belterületen a fa teljes kifejletkor várható koronaátmérőjének 1/3 része

bb) belterületen a fa teljes kifejletkor várható koronaátmérőjének 2/3 része

bc) erősen sarjadzó tövű cserje esetén: 2,0 méter.

(5) A 13. § 1. bekezdés, b) pontjában megjelölt településrészen olyan növény, melynek nagy gyökere van, nem telepíthető.

(6) A településképi szempontból meghatározó területeken a telepítendő növényfajok kiválasztásakor a tájban honos, a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokat kell telepíteni.

(7) Építési, közmű- és útépítési munka engedélyezési tervéhez, amennyiben az meglevő, legalább 15 cm törzsátmérőjű fát is érint, favédelmi tervet kell készíteni.

(8) A lombkorona fedettség kiszámításánál a fák lombkoronájának átmérőjét a Schmidt-féle táblázat teljes kifejletre vonatkozó adataival kell figyelembe venni. A számításnál a meglévő fákon kívül csak a legalább 25 cm törzs körméretű többéves előnevelt fák kiültetése vehető figyelembe.

(9) A településképi szempontból meghatározó területeken, a tájidegen, invazív növényfajok nem alkalmazhatók.

16.Helyi védett területre vonatkozó területi építészeti követelmények

23. § Helyi értékvédelmi területen – a gazdasági területek kivételével - az általános érvényű szabályokon kívül még az alábbiakat kell betartani:

a) (a) A kialakult keresztcsűrös, valamint hátsókerti beépítés – a telek szélességétől függetlenül – fenntartható, felújítható és tömegén belül korszerűsíthető. Ez a beépítési rend új építés esetén is létrehozható.

b) 20 m-t meghaladó telekszélesség esetén, nem zavaró funkciójú épület, legfeljebb 3,0 m építménymagassággal, a főépülettel szemben lévő oldalhatár utcai részén elhelyezhető, illetve megtartható az elsőfokú tűzrendészeti hatóság hozzájárulásával.

17.Helyi védett területre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

24. §1 Helyi értékvédelmi területen – a gazdasági területek és az egészségügyi erdő terület kivételével - az általános érvényű szabályokon kívül még az alábbiakat kell betartani:

a) Az épületeket magas tetővel kell ellátni, a tető lejtésszögét 37-50° között kell megválasztani. A hajlított ház utcai szárnyát kivéve, az új épület, épületszárny, illetve a ráépített tető szélessége utcafronton nem haladhatja meg a 7,0 m-t, mely alól a főépítész az alábbi esetekben felmentést adhat:

aa) ha az épület tömegelrendezése indokolja,

ab) az épület korábbi megjelenésének újjáépítése esetén (H2 helyi védett homlokzat),

ac) a népi építészetre jellemző kialakítást elősegítő átépítés esetén.

b) Az épületek tető héjalásához égetett cserepet kell használni, a homlokzati kialakításuk a főépületnél simított vakolattal, a gazdasági épületeknél az előbbi mellett még teli hézagolt nyers téglával is történhet.

c) A homlokzat színezését a területen lévő védett épületekkel összhangban kell elvégezni.

d) Nem létesíthető a tető síkjából kiugró tetőablak.

e) Az utcai homlokzaton erkély vagy loggia nem létesíthető.

18.Helyi védelem alá helyezett értékekre vonatkozó

egyedi építészeti követelmények

25. § (1) A „H1” jelzésű épületeket hagyományos építészeti tömegükben, tetőformájukban kell megtartani, érintetlenül hagyva a homlokzati nyílásrendet és a nyílások osztását, megőrizve a homlokzati tagozatokat.

(2) A védett épületek belső korszerűsítését, átalakítását, esetleg bővítését a védettség nem akadályozza, sőt a védelem érdekében elő kell segíteni ezen épületek mai igényeknek megfelelő használatát.

(3) A belső átalakításokat az eredeti szerkezet és belső értékek elvárható tiszteletben tartásával kell megoldani.

(4) Védett épületeket úgy lehet bővíteni, hogy az eredeti épületek tömegformája, homlokzati kialakítása, utcaképi szerepe ne változzon, illetve gondosan mérlegelt kompromisszum árán a legkisebb kárt szenvedje és a tervezett bővítés a régi épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.

(5) A „H2” jelzésű épületeknél az épület valamely részértékére terjed ki a védelem. Ezen épületek felújítása, bővítése esetén ezeket az értékeket meg kell őrizni, esetleges bontás után az értékes részeket új épület létesítése esetén az épületbe lehetőleg vissza kell építeni. Amennyiben az értéket csak az épület tömege képezi, úgy a bontás után csak a meglévővel azonos, vagy ahhoz erősen hasonló párkány- és gerincmagasságú és tetőhajlásszögű új épülettel pótolható az.

(6) Reklámcélú építmény, reklámhordozó, reklámnak minősülő falfestés, felirat, plakát helyi egyedi védelem alatt álló épületen, illetve az előtte levő közterületen nem helyezhető el.

(7) A helyi védelem alatt álló épületen cégér, cégtábla csak az épület architektúrájához, formavilágához illeszkedő módon helyezhető el.

(8) Helyi védett épület bontására csak a védettség megszüntetését követően kerülhet sor.

19.Helyi védelemmel érintett területeken elhelyezett sajátos építményekre, műtárgyakra vonatkozó anyaghasználati követelmények

26. § (1) Nem helyezhető el homlokzaton égéstermék kivezető, vagy mesterséges szellőzés kültéri egysége.

Nem létesíthető fém kémény.

20. Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére vonatkozó szabályok

27. § (1) A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak, valamint szélerőmű elhelyezésére nem alkalmas területek:

a) helyi értékvédelmi terület,

b) régészeti érdekű terület,

c) műemléki környezet,

d) országos ökológiai hálózat övezete,

e) tájképvédelmi terület, valamint

f) e területek 50 m-es környezete.

(2) A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezése – a környezetbe illesztés feltételeivel – elsősorban a település külterülete alkalmas.

(3) Amennyiben 300 m-es körzetben már meglevő antenna áll, új antenna elhelyezése elsősorban a meglévő antennatartó-szerkezet igénybevételével történhet.

28. § (1) A településképi szempontból meghatározó területeken a felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények a településképi és tájképvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett helyezhetők el.

(2) Belterületen, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a villamos-energia ellátás hálózatai föld feletti vezetésűek, új vezetékes energiaellátási és elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell feszíteni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot lehetőleg földkábelbe fektetve kell építeni.

(3) Légvezeték és oszloptrafó nem helyezhető el, nem fejleszthető és nem korszerűsíthető, műemléki környezetben, helyi értékvédelmi területen.

(4) Jelentősebb energiaigény növekedés esetén a tervezett transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.

(5) Közmű vezetékeket és műtárgyaikat, közvilágítási berendezéseket úgy kell elhelyezni, hogy a meglévő fákat ne károsítsák.

(6) Közművezeték, járulékos közmű létesítmények elhelyezésénél az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.

29. § A fényszennyezés elkerülése érdekében szükséges az alábbi szempontok figyelembe vétele a közvilágítás és külső világító testek elhelyezése, korszerűsítése esetében:

a) kerülni kell a hideg fehér fényű világítást, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényt tartalmaz;

b) a világítótestek ernyőzése olyan legyen, hogy a fényt oda irányítsa, ahol arra szükség van;

c) az utcákat amennyire csak lehet egyenletesen, és amennyire csak lehet, alacsony intenzitással világítandók meg;

d) a kültéri világítás a tényleges használat idejéhez igazítandó, illetve 22 óra, vagy éjfél után közvilágítás fénye csökkenthető.

21. Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

30. § (1) A tervezett lakóépületek és intézmények homlokzatára szerelt gépészeti kapcsolószekrények és a dobozok helyét és a színét, az épület stílusához, a homlokzat színéhez igazodva lehet kiválasztani. A berendezések a közmű üzemeltetők előírásainak figyelembe vételével az épületek alárendelt homlokzatára szerelhetők, illetve építhetők a kerítésbe.

(2) Gázvezeték, gázmérő, vagy nyomásszabályozó, parabola antenna, telefon doboz az épületek utcai homlokzatán nem helyezhetők el.

(3) Klímaberendezés kültéri egysége, elektronikus hírközlési építmények és berendezései (antennák, antennatartó szerkezetek, stb.) valamint távközlési, adatátviteli berendezés kültéri egysége lakóterületen lévő utcai homlokzaton, tetőfelületen, valamint szomszédos, beépíthető ingatlanra néző tetőfelületen nem helyezhető el kivéve műszaki szükségszerűség.

(4) A csapadékvíz-, ill. szennyvíz-elvezetés, tárolás módjának és kezelésének építményei, műtárgyai a közterületet sem műszakilag, sem településkép védelmi szempontból nem zavaró módon alakítandók ki.

22. Reklámra, reklámhordozóra, cég- és címtáblára vonatkozó általános

településképi követelmények

31. § (1) A rendelet hatálya alá tartozó területen reklámok, reklámhordozók, cég-, címtáblák és cégérek csak a jelen rendeletben előírt célra és módon, településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően helyezhető el, a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. és 2. mellékletei által meghatározott területfelhasználású területen és módon.

(2) A település területén csak a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus hirdető-berendezés, egyéb reklámhordozó, tájékoztató (információs) rendszer helyezhető el.

(3) Az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett reklámhordozót, reklámtartóberendezést, hirdető-berendezést, tájékoztató (információs) rendszert, cég-, címtáblát, cégért a tulajdonosnak 30 napon belül el kell távolítania. Felújítást követően az új településképi előírások szerint helyezhetők el.

32. § Helyi népszavazás, rendezvény, vagy a település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző 3 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó tájékoztató reklámhordozó, reklám, molinó, transzparens, hirdetmény a közterületen, illetve magánterületen elhelyezhetők.

23. Cég- és címtáblára vonatkozó településképi követelmények

33. § (1) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

(2) Új épület létesítésénél, meglévő épületek átalakításánál vagy homlokzatának felújításakor a közterülettől látható felületen cég-, címtáblát, cégért úgy lehet elhelyezni, hogy az épület architektúráját ne változtassa meg.

(3) Az épületeken elhelyezhető cégérek szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

(4) Táblaszerűen kialakított cégér felülete nem haladhatja meg az 1,0 m²-t. Műemléki környezetben, műemléképületen, helyi értékvédelmi területen táblaszerűen kialakított cégér legnagyobb magassági vagy szélességi mérete nem haladhatja meg a 0,5 m-t és összfelülete nem lehet 1,0 m²-nél nagyobb.

24. Reklámra, reklámhordozóra vonatkozó településképi követelmények

34. § (1) A0-ás (841x1189 mm), illetve ezt meghaladó ívméretű óriásreklám a település közigazgatási területén nem helyezhető el.

(2) A település területén az épületek tetőzetén reklámhordozók, fényreklámok nem helyezhetők el.

(3) Épülethomlokzaton reklám, reklámhordozó felület, gépjárműforgalmat nem zavaró elhelyezéssel és mérettel helyezhető el.

(4) Plakát, falragasz az épületek közterület felé néző homlokzatain nem helyezhető el.

(5) Reklámcélú védőháló, illetve ponyva – az építés, felújítás ideje alatt, de legfeljebb 6 hónapos időtartamra - épületállványon elhelyezhető, amennyiben azt más jogszabály nem tiltja. A felületen továbbá az építkezésre vonatkozó tájékoztatás, épületterv, látványterv tüntethető fel.

(6) Építési reklámháló kihelyezése az építési tevékenység időtartamára településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően lehetséges.

35. § (1) Az épületeken elhelyezhető reklámhordozó szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

(2) Fényreklám kialakítására vonatkozó előírások:

a) a reklámok csak alacsony fényintenzitásúak lehetnek,

b) nem alakítható ki villogó effektussal, illetve

c) a lakások rendeltetésszerű használatát nem zavarhatja.

(3) Üzlethelyiségenként legfeljebb egy db álló A1-es méretű kétoldalas vagy fordított „V” alakú mobil reklámtábla helyezhető el a közterületen, mely az üzlet kirakatától maximum 1,5 méterre állhat, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.

(4) Belterületen 1,0 m²-es nagyságot meghaladó reklám, reklámhordozó szerkezet nem helyezhető el, és nem engedélyezhető 1,0 m² felületet meghaladó reklámjellegű homlokzatfestés sem.

25. Információs vagy más célú berendezések elhelyezésére vonatkozó

településképi követelmények

36. § (1) Legfeljebb 1,0 x 1,5 m felületű, önkormányzat által kifüggesztett hirdetéseket, információkat tartalmazó hirdető vitrin közterületen elhelyezhető.

(2) Közvilágítási oszlopokon, oszloponként 1 db, maximum A1-es ívméretű, (840x597mm), nem világító kialakítású információs berendezés elhelyezhető.

V. Fejezet

A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció

37. § (1) A település főépítésze - alkalmazása hiányában a polgármester - szakmai konzultációt biztosít a településképi követelményekről.

(2) Az építtetőnek vagy meghatalmazottjának az építés megkezdése előtt szakmai konzultációt kell kérni:

a) Ha a tervezett építési tevékenység a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI.13.) a Korm. rendelet hatálya alá tartozó, egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység alapján történő új lakóépület építése, illetve meglévő épület bővítése történik.

b) Lakóépület magas tetőtől (37-50°) eltérő tetőkialakítása esetén.

c) Közterületen kapubeálló, híd építése, átépítése esetén.

d) Új elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén:

e) műtárgynak minősülő antenna szerkezetnél, ha annak bármelyirányú mérete a bruttó 6 m-t meghaladja,

f) antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelésénél, ha az antenna bármely irányú mérete a 4,0 m-t meghaladja.

(3) A szakmai konzultáció iránti kérelmet a polgármesternek címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az építtető vagy kérelmező nevét, címét, telefonos elérhetőségét,

b) a tervezett építési tevékenység helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),

c) az építési tevékenység rövid leírását,

d) az építési munka jellegétől függően indokolt esetben rajzi munkarészek csatolását.

(4) A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben a felvetett javaslatokat, valamint az önkormányzati főépítész vagy a polgármester lényeges nyilatkozatait kell rögzíteni.

(5) A polgármester a kérelmezőt a konzultáció időpontjáról postai úton, vagy e-mailben értesíti.

VI. Fejezet

A településképi véleményezési eljárás

26. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre

38. § Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az alábbi esetekben:

a) új építmény építési engedélyezési eljárását megelőzően,

b) meglévő építmény bővítésére, valamint a településképet érintő átalakítására irányuló építési, fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően, amelynél a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII.7.) Korm. rendeletszerinti területi építészeti-műszaki tervtanácsnak nincs hatásköre, és amennyiben összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt nem kezdeményezett az építtető.

39. § (1) Településképi véleményezési eljárás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltak szerint kerül lefolytatásra.

(2) A polgármester véleménye a 38. §-ban meghatározott esetekben az önkormányzati főépítész szakmai álláspontján alapul.

27. A településképi véleményezési eljárás szabályai

40. § (1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása iránti kérelmet az e rendelet 4. mellékletében foglalt mintának megfelelően kell benyújtani és a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában az az ÉTDR tárhelyére fel kell tölteni.

(2) A kérelemhez az (1) bekezdés szerinti építészeti-műszaki dokumentációt kell mellékelni a Korm. rendeletben meghatározott tartalommal.

(3) A településképi vélemény kialakításánál a Korm. rendeletben meghatározott szempontokat és e rendelet előírásait kell figyelembe venni.

(4) A polgármester véleményében a tervezett építési tevékenységet

a) engedélyezésre – feltétel nélkül, vagy feltétel meghatározásával – javasolja, vagy

b) engedélyezésre nem javasolja, ha

c) a kérelem vagy melléklete nem felel meg a (1) és (2) bekezdésben meghatározottaknak, vagy

d) a főépítész szakmai álláspontja a tervezett építési tevékenységet nem támogatja.

(5) A polgármester a hiánytalan kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét a kérelmezőnek.

VII. Fejezet

A településképi bejelentési eljárás

28. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre

41. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt, építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek közül:

a) Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása esetén.

b) Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.

c) Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és - tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése esetén, amennyiben közterületről látható.

d) Napenergia-kollektor, szellőző-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, áru- és pénzautomata, kerékpártartó, zászlótartó építményen vagy építményben való elhelyezése esetén.

(2) A község teljes közigazgatási területére vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:

a) az építmények rendeltetésének módosítása vagy rendeltetési egysége számának megváltozása (a továbbiakban együtt: rendeltetésváltozás) tekintetében

b) helyi védett épület közterületre néző homlokzatán történő

c) a reklámok és reklámhordozók elhelyezése tekintetében a reklám-elhelyezési kormányrendeletben szereplő általános elhelyezési, és a településképi rendeletben szereplő különös településképi követelmények vagy - különös településképi követelmények meghatározásának hiányában - a reklám-elhelyezési kormányrendeletben szereplő általános elhelyezési követelmények érvényesítése érdekében.

d) tetőfelületére, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített

e) kirakat kialakítása,

f) reklám-felületet is tartalmazó elő tető, napvédő ponyva elhelyezése esetén;

g) helyi védelem alatt álló értéken cégér, üzletfelirat stb. elhelyezése tekintetében.

29. A településképi bejelentési eljárás véleményezésének szempontjai

42. § (1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki dokumentáció tartalma

a) megfelel-e a településképi rendeletben foglalt előírásoknak,

b) kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e,

c) a b) pont szerinti előírásoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e.

(3) Az építmény, épületrész megjelenésével, kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez.

(4) Illeszkedőnek tekinthető az épület, amennyiben az alábbi kritériumoknak együttesen eleget tesz:

a) környezetéhez igazodik;

b) a település építészeti karakterét megőrzi;

c) a meglévő formakultúrát megtartja;

d) léptékhelyes épülettömeget eredményez; továbbá

e) a környezetét figyelembe vevő építési anyagot és színezést alkalmaz.

(5) A polgármester a tervezett építési tevékenységet a jogszabályban előírt határidőn belül hatósági határozatban, a Korm. rendeletben megfogalmazott követelmények teljesülésétől függően a Korm. rendeletben foglaltak szerint tudomásul veszi vagy megtiltja.

30. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai

43. § (1) A településképi bejelentési eljárás az építtető, illetve az építési tevékenységgel érintett telek, építmény, építményrész tulajdonosa (a továbbiakban együtt: kérelmező) kérelmére indul.

(2) A kérelmet Palkonya Község Polgármesteréhez a Korm. rendelet 26/B. § (2) és (3) bekezdésekben meghatározott tartalommal, a 41. § szerinti építési tevékenység megkezdése előtt 15 nappal kell benyújtani, az e rendelet 5. mellékletét képező kérelem benyújtásával.

(3) A településképi bejelentési eljárás során hiánypótlásra nincs lehetőség.

(4) A polgármester a településképi bejelentési eljárást a Korm. rendeletben meghatározottak szerint folytatja le.

(5) A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntését és a döntés ellenőrzését - amennyiben a településen önkormányzati főépítész van alkalmazásában - az önkormányzati főépítész készíti elő.

(6) A bejelentés tudomásulvételéről szóló igazolás a kiadásától számított 1 évig érvényes.

(7) A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntése ellen Palkonya Község Önkormányzatának Képviselő-testületénél lehet fellebbezéssel élni.

VIII. Fejezet

A településképi kötelezés, a településkép-védelmi bírság

44. § (1) Településképi követelmény megszegésének minősül:

a) az e rendelet előírásainak nem megfelelő építés, az előírásoktól eltérő szín és anyaghasználat, formai kialakítás,

b) a 43. § (2) bekezdés szerinti bejelentés elmulasztása,

c) a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése.

(2) A településképi követelmények megszegése esetén a polgármester felhívja az ingatlantulajdonos figyelmét a jogszabálysértésre és végzésben megfelelő határidőt biztosít a jogszabálysértés megszüntetésére.

(3) A (2) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester – önkormányzati hatósági döntéssel – az ingatlantulajdonost az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti, egyidejűleg 10.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedő, közigazgatási bírságnak minősülő településkép-védelmi bírságot szabhat ki.

(4) A településkép-védelmi bírság kiszabásánál az alábbi szempontokat kell mérlegelni:

a) a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét,

b) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,

c) a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,

d) a jogsértő állapot időtartamát,

e) a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,
f) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását, valamint
g) a jogsértést elkövető gazdasági súlyát.
(5) A bírság ismételten is kiszabható, a településképi követelmények teljesítéséig.
(6) A határidőre be nem fizetett településkép-védelmi bírság behajtására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény előírásai az irányadók.
IX. Fejezet

Záró és átmeneti rendelkezések

31. Hatályba léptető rendelkezések

45. § (1) Ez a rendelet 2018. december 1. napján lép hatályba.

(2) E rendeletet a hatályba lépését követően indult eljárásban kell alkalmazni.

32. Hatályon kívül helyező rendelkezések

46. § (1) Hatályát veszti Palkonyai Önkormányzat Képviselő-testületének a reklámelhelyezésekről szóló 10/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete.

(2) Hatályát veszti Palkonyai Önkormányzat Képviselő-testületének a reklámok, reklámhordozók elhelyezésével kapcsolatos településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 11/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete.

2. melléklet

üres cím

3. melléklet

üres cím

4. melléklet

üres cím

5. melléklet

üres cím
1

A 24. § a Palkonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.