Kisherend község képviselő testületének 4/2004 (II.20.) önkormányzati rendelete

a Helyi Építési Szabályzatról

Hatályos: 2004. 02. 20- 2018. 05. 07

Kisherend Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV törvény 16.§-ában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében - a település önkormányzatának az országos szabályoknak megfelelően, illetve az azokban megengedett eltérésekkel, a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket magába foglalóan - az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja meg:


A rendelet hatálya

1.§


(1) A rendelet hatálya Kisherend teljes közigazgatási területére terjed ki.


(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani. építményt, építményrészt, épületet tervezni, kivitelezni, építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni, lebontani, használni vagy elmozdítani, rendeltetését megváltoztatni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű előírások megtartása mellett csak és kizárólag e rendelet és a mellékleteként szereplő TT-0112 jelzőszámú, a Kokas és Társa Építész és Településtervező Iroda által……….év……….hónapjában véglegesített (az igazgatási területet ábrázoló 1:10.000 m.a. V-1 jelű, és a belterületet ábrázoló 1 :2000 m.a. V-2 jelű) szabályozási tervek együttes alkalmazásával szabad. A rendeletben nem szabályozott esetekben a 36/2002.(III. 7.) Korm. rendelettel módosított 253/1997.(XII.20.) Korm. rendelet (a továbbiakban OTÉK) előírásai szerint kell eljárni.


(3) A rendelet területi és tárgyi hatályát érintően minden természetes es JogI személyre nézve kötelező előírásokat tartalmaz.


A szabályozási elemek értelmezése

2.§


(1) A szabályozási terven kötelezőnek kell tekinteni és meg kell tartani:


  • a szabályozási vonalat és a szabályozási szélességet.

b} az övezeti besorolást, lehatárolást és az övezeti jellemzőket.

c) a védőterületek határát,

d) beépítésre szánt területen az egyes területek felhasználásának módját és határát,

e) a közigazgatási és a belterületi határvonalat.

f) a beépítésre szánt - nem szánt területek határát.


(2) Bontásból eredő új építéseknél a kötelező erejű utcai építési vonal a lebontott épület utcai homlokvonalával azonos, ha a terv másképp nem rendelkezik.


(3) A kötelező elemektől való eltérés csak e rendelet. ill. a szabályozási terv módosításával történhet.


(4) Jelen rendelet és a hozzá tartozó szabályozási tervek módosítása nélkül változtatható szabályozási elemek


a) A helyi védettségű épületek törlése, vagy újabbak védetté nyilvánítása jelen rendelet és a hozzá tartozó szabályozási tervek módosítása nélkül, önálló önkormányzati rendelettel történhet az Önkormányzati Főépítész, ennek hiányában a Területi Főépítész szakvéleménye alapján.

b) A sajátos jogintézmények törlése, vagy újabbak bevezetése jelen rendelet és a hozzá tartozó szabályozási tervek módosítása nélkü/, önálló önkormányzati rendelettel történhet.

c) A szabályozási tervlapokon beépítésre szánt területként jelölt területek jelen rendelet módosítása nélkül belterületbe vonhatók.

d) Hírközlési magaslétesítmény (adótorony) elhelyezése jelen rendelet 3.§ (4) bekezdése és 4.§ (3) d) pontja figyelembevételével jelen rendelet módosítása nélkül engedélyezhető.


(5) A szabályozási terven jelölt irányadó szabályozási elemek a következők:


a) az irányadó telekhatár.

b) a tervezett utak tengelyvonala,

c) beépítésre nem szánt területen az egyes területek felhasználásának módja és            lehatárolása.


(6) Az irányadó szabályozási elemek vagy a szabályozás lehetséges változatára utalnak, vagy pontosításuk továbbtervezést igényel. Az ezektől való eltérés a jelen rendeletben foglalt rendelkezések keretei között a rendelet, ill. a szabályozási terv módosítása nélkül engedélyezhető.


(7) Az irányadó szabályozási elemek a következőképpen értelmezendők:


a) Az irányadó telekhatár jelen rendelet keretei között az érintett tulajdonosok szándékától függően, az övezeti előírások a9ta lehetőségeken belül módosítható javaslat.

b) A tervezett utak tengelyvonala, hossz- és keresztszelvényei az engedélyezési tervek készítése során pontosítandók.

c) Beépítésre nem szánt területen a terület-felhasználási mód (pl. mezőgazdasági területből erdőterület), illetve az övezeti besorolás (pl. szántóból gyep) művelési ág váltás során bekövetkező megváltoztatása jelen rendelet és a hozzá tartozó szabályozási tervek módosítása nélkül történhet az illetékes szakhatóságok (minden esetben a területileg illetékes Földhivatal. erdőterületet érintő esetekben ezen túlmenően az Állami Erdészeti. Szolgálat Pécsi Igazgatósága) beleegyező szakvéleménye alapján.


(8) Az építési hely értelmezése oldalhatáron álló beépítési mód esetén:

a) Észak-déli, vagy ahhoz közelítő irányú közterületre fűzött építési telkek esetén az építési hely a telek északi oldalhatárára tapadjon, ha a szabályozási terv nem jelöli másként.

b) Kelet-nyugati, vagy ahhoz közelítő irányú közterületre fűzött építési telkek esetén az építési hely a telek keleti oldalhatárára tapadjon, ha a szabályozási terv nem jelöli másként.


(9) A kötelező elemek értelmezése irányadó telekhatárral lehatárolt építési telken:


a) A kötelező elemek helye a telekhatár függvénye, véglegessé a telekalakítási eljárás lefolytatása után, a telek pontos kitűzése és földhivatali átvezetése után válik.


(10) Az övezeti előírásokban szereplő épületszélesség fogalom értelmezése:


a) Négyszög alaprajz esetén a rövidebb alaprajzi méret.

b) Épületszárnyakkal tagolt (L. T stb.) alaprajz esetén az épületszárnyak szélességi mérete.


(11) Az övezeti előírásokban szereplő homlokzatmagasság fogalom értelmezése:


a) A homlokzatmagasság az építmény terepcsatlakozása feletti vetületének átlagos magassága, melynek számítása során figyelmen kívül kell hagyni

a1) a kémények, szellőzőkürtők, tetőszerelvények magasságát,

a2) a vizsgált homlokzatfelülettől 12 m-nél távolabbi (hátrább álló) építményrészeket,

a3) a vizsgált homlokzatfelület vízszintes összhosszának egyharmadát meg nem haladó összhosszúságú és legfeljebb 3 m magasságú

-tetőfelépítmény, építményrész, attika, álló tetőablak stb.,

-a terepbevágás mögötti homlokzatrész magasságát,

a4) a magastető és oromfalainak 6 m-t meg nem haladó magasságú részét. A gömb. félgömb. donga, vagy sátortető alakú építmények homlokzatmagasságát, ha az a

-12 m magasságot nem haladja meg, a vetületmagasság felében.

-12 m magasságot meghaladja, a vetületmagasság 6 m-rel csökkentett értékében kell meghatározni.

I.                   Fejezet

Építési engedélyezés általános szabályai

3.§


Engedélyhez kötött építési munkák


(1) A Képviselő-testület az egyes építményekkel. építési munkákkal és építési tevékenységgel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XI1.29.) KTM rendelet 9.§-ában meghatározott építési munkák körét bővíti, és az alábbi építési munkákat is az enqedélvköteles építési munkákhoz sorolja:


a) helyi védettségű építményen közterületről látható helyen bármilyen reklám. hirdetés elhelyezése,

b) helyi védettségű építményen végzett bármilyen külső felújítási és korszerűsítési munka akkor is, ha az a teherhordó szerkezetet, illetve a homlokzati megjelenést nem befolyásolja.


(3) Gazdasági területen több épület egy telken való elhelyezési igénye esetén. valamint V-3 jelű övezetben az építési engedély csak kétlépcsős engedélvezési eljárás lefolytatása után adható ki (1.lépcsö: a telek beépítésével kapcsolatos követelményeket, illetve az építészeti követelményeket tisztázó elvi építési engedélyezési terv, 2.lépcsö: építési engedélyezési terv).


(4) A település területén távközlési, illetve hírközlési magasépítmény (adótorony) helyének kijelölése a 9/2000. (IV. 19.) KHVM rendelettel módosított, a távközlési építmények engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 29/1999.(X.6.) KHVM rendelet és a vonatkozó szabványok, valamint jelen rendelet 4.§(3) bekezdése előírásain túlmenően az alábbi feltételekkel történhet:


a) Adótorony a település belterületén, illetve külterületi, természeti értéket képviselő földrészletein (gyepek, rétek, legelök) , továbbá kertes mezőgazdasági területen nem helyezhető el.


4.§


(1) Az építési engedélykérelmekhez a 45/1997.(XII.29.)KTM rendelet szerinti tartalmi követelményeken túlmenően a következő műszaki munkarészeket kell csatolni:


a) Lf-K jelű övezet V-2 tervlapon jelölt részein a későbbi felszínmozgások elkerülése érdekében mérnökgeológiai és geotechnikai munkarésszel kiegészített talajmechanikai szakvéleménvt

b) Hírközlési magaslétesítmény (adótorony) elhelyezésének engedélyezési kérelméhez csatolandó munkarészek, állásfoglalások:

- Tájrendezési szakági alátámasztó munkarész a tájbailleszthetőség igazolására (szakhatóság a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság)

c) Kertes mezőgazdasági területen (Mk) az építési engedélyezési tervdokumentáció helyszínrajzán az ingatlan pince- és üregviszonyait is ábrázolni kell.


(2) Az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően helyi egyedi védelem alatt álló építmény esetében az építési hatósági engedélyezés során az építésügyi hatóság elrendelheti


a) az építmény( ek) építéstörténeti kutatását.

b) az Önkormányzati Főépítész, ennek hiányában a Területi Főépítész eseti véleményének megkérését,

c) az építmény(ek)en még meglévő, illetve rontott homlokzat esetén az eredeti homlokzati tagozatok, részletek, valamint az eredeti arányú nyílászárók visszaállítását,

d) meghatározhatja az építmény homlokzati burkolatát, színezését.



(3) Gazdasági és általános mezőgazdasági területen technológiai jellegű építmények elhelyezési igénye esetén az építésügyi hatóság az övezeti előírásokban megengedett építménymagasságtól eltérő mértéket is megállapíthat technológiai és műszaki indoklás alapján.


(4) Lakóterületen a történetileg kialakult, 14 m-nél keskenyebb, már beépült, vagy korábbi bontás miatt megüresedett telkeken az eredetit meg nem haladó építménymagassággal és épületszélességgel épülő, "O-E" tűzveszélyességi osztályba sorolható bővítmények, illetve új épületek esetében a kialakult telepítési távolságok tarthatók, de az alkalmazható szerkezeti elemek meghatározására az építési engedélyezési eljárásba az illetékes tűzvédelmi szakhatóságot be kell vonni.


(5) A Baranya Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat


a) szakhatóságként működik közre:

Termőföldön történő beruházások megvalósításának és üzemeltetésének engedélyezéséhez, valamint a más célra időlegesen hasznosításra kerülő vagy hasznosított termőföld újrahasznosítására készített tervhez az 1994.évi LV. tv.70.§ (2) bek. értelmében.

b) engedélyező hatóságként működik közre:

Bármilyen külterületi mezőgazdasági művelési ágba tartozó földrészleten történő tereprendezés esetén az 1994.évi LV. tv. 62.§ (4) bek. b) pontjának, valamint a 69.§ (1) bek. a) pontjának értelmében.


(6) A Magyar Geológiai Szolgálat Dél-Dunántúli Területi Hivatalát az építési engedélyezési eljárásba a következő esetekben kell bevonni:


a) 3 m-nél nagyobb földvastagságot érintő tereprendezéssel járó építkezés esetén (feltöltés, bevágás),

b) 5 m-nél nagyobb szabad magasságú földet megtámasztó építményeknél,

c) meredek, csúszásveszélyesnek ismert területek beépítésekor,

d) a felsoroltakon túlmenően azon esetekben, amikor a lakosság, a tervező, vagy az Önkormányzat kedvezőtlen, az altalajjal összefüggő jelenségeket észlel.


(7) A Pécsi Bányakapitányság szakhatósági állásfoglalása szükséges az ásványi nyersanyag - a termőföldről szóló 1994. évi L V.tv. 3.§ e) bek. meghatározott talaj kivételével - kitermelésévei járó építési, tereprendezési és vízrendezési tevékenységek engedélyezési eljárásaiban, amennyiben a kitermelt ásványi nyersanyag a kitermelés helyéről elszállításra, illetve nem a kitermelései érintett területen deponálásra kerül, és ennek során üzletszerűen hasznosul, értékesül.


(8) Bármilyen fokú régészeti védettségű területen lévő építmények építési hatóság; ügyeibe a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt véleményező szakhatóság ként be kell vonni.


(9) Erdőterületen lévő építmények építés; hatósági ügyeibe az Állam; Erdészeti Szolgálat Pécsi Igazgatóságát véleményező szakhatóságként be kell vonni.


(10) A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 46.§ (1) bekezdése alapján termőföld más célú hasznosításához a területileg illetékes Földhivatal engedélye szükséges.


Építési engedélykérelmek elbírálásának szabályai

5.§


(1) Az építésügyi hatóság a kérelem elbírálása során vizsgálja mindazon szempontokat, melyeket számára az 1997. évi LXXVIII. törvény és módosítása, valamint a 46/1997.(XI1.29.)KTM rendelet kötelezően meghatároz.


(2) Azokon a területeken, ahol a terület felhasználása, vagy az építés minösége (övezete) a szabályozási terven jelöltek szerint megváltozik, építés és telekalakítás csak a változásnak megfelelően engedélyezhető.


(3) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően építés, illetve telekalakítás a szabályozási tervvel nem egyező terület-felhasználás esetében akkor is engedélyezhető, ha:


a) az építés a legszükségesebb (élet-, vagyon-, vagy közbiztonság, esetleg egészségi szempontok miatt elengedhetetlen) munkálatok elvégzésére irányul,

b) a terv szerinti terület-felhasználás nagyobb távlatban (legalább tíz év) válik esedékessé, és végrehajtását a kérelmezett állapot nem akadályozza, és nem teszi költségesebbé,

c) a terv szerinti terület-felhasználás. nagyobb távlatban (legalább tíz év) válik esedékessé, és végrehajtását a kérelmezett állapot költségesebbé teszi ugyan, de az építtető meghatározott időre vállalja a kártalanítás nélküli elbontás kötelezettségét és ezt az ingatlan-nyilvántartásba be is jegyzik.


(4) Azokon a beépítésre szánt területeken, melyeken az építés feltételei (terület-előkészítés, köz- és magánterületeken a felszíni vizek akadálytalan és eróziómentes elvezetése, közművesítés hiánya miatt) nem biztosítottak, építési engedély nem adható, elvi építési engedély esetében az építési engedély feltételeit a határozatban közölni kell.


(5) A szennyvízcsatorna-hálózat kiépülését követően a település belterületén az építési engedély megadásának feltétele az ingatlan szennyvízhálózatra kötése.


(6) Épület építése csak olyan telken engedélyezhető, amelynek közterületről, vagy önálló helyrajzi számmal rendelkező magánútról gépjárművel közvetlenül történő megközelítése biztosított.


(7) Minden beépítésre szánt területen az építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához az OTÉK 42.§-ában meghatározott mértékű járműtárolót, parkolóhelyet, rendszeres teherszállítás esetén rakodóhelyet saját telken belül kell biztosítani.

II.                Fejezet

Településszerkezet, terület-felhasználás

6.§


(1) A belterületi határvonalat a V-1 és V-2 jelű (szabályozási) tervlapok tüntetik fel. A település fejlesztéssel érintett, jelen rendelet hatálybalépésekor külterületi földrészleteinek belterületbe vonását a szabályozási tervlapokon ábrázolt belterületi határvonalon belül a konkrét építési igényekkel alátámasztott ütemezéssel, szakaszosan kell végrehajtani.


(2) Jelen rendelet és a hozzá tartozó szabályozási tervek


a) a település igazgatási területét beépítésre szánt, valamint beépítésre nem szánt területre, ezeken belül pedig különböző terület-felhasználási egységekre osztja fel,

b) a beépítésre szánt területbe tartozó terület-felhasználási egységek területeit különböző építési övezetek be ,

c) a beépítésre nem szánt területbe tartozó terület-felhasználási egységek területeit különböző övezetek be sorolja,

d) az építési övezeteket, illetőleg övezeteket közterületekre és közterületnek nem minősülő területekre osztja.


(3) Kisherend község igazgatási területének beépítésre szánt területei a következő terület-felhasználási kategóriákba sorolhatók:


a) lakóterület

                        falusias lakóterület,

b) gazdasági terület

                        ipari terület,

c) különleges terület

temető területe,

sírkert területe,

sportolási célú terület.


(4) A település igazgatási területének beépítésre nem szánt területei a következők:


  • közlekedési és közműterület,
  • zöldterület,
  • erdőterület,
  • mezőgazdasági terület,
  • vízgazdálkodási terület.


(5) A terület-felhasználási egységeket, határaikat és jelkulcsukat a V-1 és V-2 jelű szabályozási tervek mutatják be.


BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK

Általános előírások

7.§


(1) A közművesítettség mértéke


a) A település beépítésre szánt területein az építési telkek teljes közművesítettség esetén építhetők be. A szennyvízcsatorna kiépítéséig korszerű közműpótlóként zárt szennyvíztároló, vagy szennyvíztisztító berendezés alkalmazandó.


(2) Környezetterhelési határértékek


a) Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél teljesíteni kell a környezeti levegőtisztasági követelményeket és a levegőtisztaság-védelmi előírásokat, valamint határértékeket. [Jóváhagyáskor: A levegő védelmével kapcsolatosan a 21/2001. (11.14.) Korm. rendelet és a végrehajtására kiadásra kerülő jogszabályok szabályait kell alkalmazni. A légszennyezettségi határértékeket. a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeit a 14/2001. (V. 9.) KöM­EüM-FVM együttes rendelet tartalmazza. Az egyes tevékenységek és berendezések illékony szerves vegyület kibocsátásának korlátozásáról a 10/2001. (IV.19.) KöM, a 140 kWth és az ennél nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről a 23/2001. (XI.13.) KöM rendelet rendelkezik.]

b) Élővízbe bocsátott szennyezőanyag-tartalomra vonatkozó határértékeket be kell tartani. [Jóváhagyáskor: a határértékeket a 3/1984. (II. 7.) OVH rendelkezés határozza meg, melyet a jogszabályban előírtak szerint fokozatosan vált fel a felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól szóló 203/2001. (X.26.) Korm. rendelet. A használt és szennyvizek kibocsátási határértékeiről és alkalmazásuk szabályairól szóló 9/2002. (111.22.) KöM­KöViM együttes rendelet szerint 2003. január 01-től kell a határértékeket megállapítani és alkalmazni.]

c) A közcsatorna-hálózatba bocsátott szennyvíz vagy folyékony hulladék esetén a szennyezőanyag-tartalomra vonatkozó küszöbértékeket be kell tartani. [Jóváhagyáskor: a küszöbértékeket a csatornabírságról szóló 204/2001. (X.26.) Korm. rendelet tartalmazza.]

d) Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység úgy létesíthető, illetve üzemeltethető, hogy zajkibocsátása nem haladhat ja meg az előírt zajterhelési határértéket a zajtól védendő területeken. [Jóváhagyáskor: a zajkibocsátásra vonatkozó zajterhelési határértéket a 8/2002. (111.22.) KöM-EüM együttes rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza, mely a kibocsátási határérték megállapításának az alapja.]

e) Meglévő közlekedési útvonalak melletti, új telekalakítású és tervezésű, vagy

megváltozott övezeti besorolású területeken, megfelelő beépítési távolság meghatározásával, az épületek védett homlokzatainak megfelelő tájolással, illetve műszaki intézkedésekkel kell biztosítani az előírt zajterhelési határértékek teljesülését. [Jóváhagyáskor: az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (111.22.) KöM-EüM együttes rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza. ]

f) Új út létesítésének, valamint a forgalmi viszonyok lényeges és tartós megváltozását eredményező felújítás, korszerűsítés tervezésekor a zajterhelési határértékeket érvényesíteni kell. Ennek érdekében a hosszú távra tervezett forgalom figyelembe vételévei zajcsökkentő létesítmények. berendezések alkalmazását kell szükség esetén előírni. [Jóváhagyáskor: Az. érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (111.22.) KöM-EüM együttes rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.}

g) Épületek zajtól védendő helyiségeiben az épület rendeltetésszerű használatát biztosító különböző technikai berendezésektől és az épületen belől vagy azzal szomszédos épületben folytatott tevékenységből eredő együttes zaj nem haladhatja meg az előírt határértékeket. [Jóváhagyáskor: az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (111.22.) KöM-EüM együttes rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza.]


(3) A terepszint alatti építmények


a) Beépítésre szánt területen terepszint alatti építmény a megfelelő műszaki megoldások alkalmazásával bárhol létesíthető.

b) A település területén pince csak geotechnikai munkarésszel kiegészített talajmechanikai szakvélemény alapján létesíthető.

c) Pince csak épített szerkezettel alakítható ki.

d) Terepszint alatti építmény csak az építési helyen belül emelkedhet ki a terepszintből.

e) Terepszint alatti építmény földalatti részei sem nyúl hatnak a szomszédos ingatlanok alá.


Falusias lakóterület

8.§


(1) A község összes lakóterülete falusias lakóterület. amely lakóépületek. mező- és erdőgazdasági építmények, továbbá a helyi lakosságot szolgáló, nem zavaró hatású kereskedelmi, szolgáltató és kézműipari építmények elhelyezésére szolgál.


(2) A területen az OTÉK 14.§ (2) bekezdése szerinti építmények helyezhetők el.


(3) A terület övezeti tagozódását a V-2 jelű (szabályozási) terv lap tünteti fel. Az építési övezetekben betartandó telekalakítási és építési előírások a következők:


  • Az "Lf-K" jelű építési övezet.


Az építési telek kialakítására és beépítésére vonatkozó paraméterek

lakásszám

max.2 db

legkisebb telekterület

kialakult és beépített 360 m2,

kialakult, újonnan beépíthető 800 m2,

újonnan kialakítható és beépíthető 800 m2

Legkisebb/legnagyobb utcai telekszélesség

kialakult 10m / 50 m,

újonnan kialakítható 18 m / 30 m

Beépítési mód

oldalhatáron álló, hagyományoshoz igazodó fésűs

beépítés

Legnagyobb beépítettség

30%, de legfeljebb 500 m2

Legkisebb/legnagyobb építménymagasság

lakóépület esetében 4,00 m  /l 5,00 m

gazdasági épület és garázs esetében

3,00 m / 5,00 m

(ezen belül az utcai homlokzat magassága a

történetileg kialakult utcaképhez igazodjon, és a

megengedett legnagyobb értéket a lejtő felöli

homlokzat magassága se haladja meg

Előkert

a kialakult utcaképhez igazodjon

Oldalkert

OTÉK szerint

            (ld. jelen rendelet 4.§ (4) bekezdést is)

Hátsókert

a Deák Ferenc utca nyugati oldalán az utcafronttól

számított 70 m építhető be, de legalább 6 m,

a Deák Ferenc utca keleti oldalán az utcafronttól

számított 40 m építhető be, de legalább 6 m

Zöldfelületi mutató

min. 40%



Épületekre vonatkozó megkötések

Tetőidom és hajlásszög

Nyeregtető 35-42 fok hajlásszöggel, a tetőidom formája és a tetőgerinc iránya a kialakult utcaképhez igazodjon

Tetőhéjalás

elsősorban hagyományos színezésű égetet agyagcserép, vagy a felületében és színében ahhoz hasonló egyéb tetőfedő anyag

Homlokzatszínezés

a homlokzatokon a településen hagyományos színezést kell alkalmazni

Épületszélesség

legfeljebb 8,5 m

Utcai kerítés

épített jellegű, legfeljebb 1,8 m magas kerítés a településen hagyományos építőanyagok (tégla, kovácsoltvas), formák (téglapillérek közötti tömör, mintázattal áttört, vagy kovácsoltvas mezők), és díszítések felhasználásával


  • Az "Lf-1" jelű építési övezet.


Az építési telek kialakítására és beépítésére vonatkozó paraméterek

lakásszám

max.2 db

legkisebb telekterület

kialakult, beépített 800 m2,

újonnan kialakítható és beépíthető 900 m2

Legkisebb utcai telekszélesség

18 m

Beépítési mód

oldalhatáron álló

Legnagyobb beépítettség

30%, de legfeljebb 500 m2

Legkisebb/legnagyobb építménymagasság

lakóépület esetében 4,00 m  / 5,00 m

gazdasági épület és garázs esetében

3,00 m / 5,00 m

(ezt az értéket az utcai homlokzat magassága külön sem haladhatja meg)

Előkert

a kialakult utcaképhez igazodjon

Oldalkert

OTÉK szerint

Hátsókert

az utcafronttól számított 40 m építhető be,

de legalább 6 m,

Zöldfelületi mutató

min. 40%


Épületekre vonatkozó megkötések

Tetőidom és hajlásszög

Nyeregtető 35-42 fok hajlásszöggel, a tetőidom formája és a tetőgerinc iránya a kialakult utcaképhez igazodjon

Tetőhéjalás

elsősorban hagyományos színezésű égetet agyagcserép, vagy a felületében és színében ahhoz hasonló egyéb tetőfedő anyag

Homlokzatszínezés

a homlokzatokon a településen hagyományos színezést kell alkalmazni

Épületszélesség

max 8,5 m

Utcai kerítés

épített jellegű, legfeljebb 1,8 m magas kerítés a településen hagyományos építőanyagok (tégla, kovácsoltvas), formák (téglapillérek közötti tömör, mintázattal áttört, vagy kovácsoltvas mezők), és díszítések felhasználásával


 (4) Az elsődleges funkciót kiegészítő (gazdasági, garázs-) épületek elhelyezése:


a) Oldalhatáron álló lakóépület esetén a lakóépülettel azonos oldalhatárra. azzal építészeti egységet alkotva építendő. Az olyan saroktelkek esetében, ahol a lakóépület az utca felé néző oldal határon áll, gazdasági épület, garázs a másik oldalhatárra építendő, a szomszéd telken létesítendő hasonló funkcióval ikresítve. Gerincmagassága a lakóépületét nem haladhatja meg.

b) Szabadonálló lakóépület esetén a lakóépület takarásában, azzal építészeti egységet alkotva építendő. Gerincmagassága a lakóépületét nem haladhatja meg.

c) Újonnan épülő gazdasági épület és a lakóépülettől különálló garázs az utcafrontra nem telepíthető, ezért amennyiben megépítésükre a lakóépületét megelőzően kerül sor, az építési engedélykérelemben szereplő helyszínrajzon a lakóépület későbbi elhelyezhetőségének biztosítása érdekében annak várható helyét is jelölni kell.

d) Az oldalhatárra merőlegesen beforduló gazdasági épületek (keresztcsűrök, istállók, górék) szabályozása

d1 ) Kialakult épületek átépítése

A történetileg kialakult épületek az eredetit meg nem haladó építménymagassággal és épületszélességgel eredeti helyükön átépíthetők, a kialakult telepítési távolságok tarthatók, de az alkalmazandó szerkezeti elemek meghatározására - az építési engedélyezési eljárásba az illetékes tűzvédelmi szakhatóságot be kell vonni.

d2) Új épületek elhelyezésének feltételei

-legalább 20 m telekszélesség

-oldalhatáron álló beépítés

-legalább 20 m előkert

-OTÉK szerinti oldalkert

e) Lakóépülettel szembeni gazdasági épületek szabályozása

                        e1 ) Kialakult épületek átépítése       .

A történetileg kialakult épületek az eredetit meg nem haladó

építménymagassággal és épületszélességgel eredeti helyükön átépíthetők, a kialakult telepítési távolságok tarthatók, de az alkalmazandó szerkezeti elemek meghatározására az építési engedélyezési eljárásba az illetékes tűzvédelmi szakhatóságot be kell vonni.

e2) Új  épületek elhelyezése

Nem engedélyezhető.


(5) A területen a gáznemű égéstermékek homlokzati kivezetése a műemléki környezetbe tartozó, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló épületek kivételével a mindenkor érvényben lévő országos szabványok betartásával engedélyezhető.


(6) A területen parabola-antenna. valamint klímaberendezés kültéri egysége utcai homlokzaton nem helyezhető el.



Gazdasági terület

Ipari gazdasági terület

9.§


(1) A terület olyan gazdasági célú ipari. mezőgazdasági feldolgozó és nagyüzemi állattartó építmények elhelyezésére szolgál, amelyek más beépítésre szánt területen nem helyezhetők el.


(2) A terület lehatárolását a V-2 tervlap ábrázolja. A területen betartandó építési előírások a következők:


a) "Gip" jelü építési övezet - jelentős mértékű zavaró hatású terület nagyüzemi állattartó létesítmények számára.


Az építési telek kialakítására és beépítésére vonatkozó paraméterek

Legkisebb telekterület

15.000 m2

Legkisebb utcai telekszélesség

50 m

Beépítési mód

szabadonálló

Legnagyobb beépítettség

30%,

Legkisebb/legnagyobb építménymagasság

3,00 / 7,50 m

ld. 4.§ (3) bekezdést is

Előkert

min. 10 m (az előkertben legfeljebb 15 m2 beépített alapterületű és legfeljebb 3,5 m építménymagasságú portaépület elhelyezhető)

Oldalkert

min. 10 m

Hátsókert

min. 10 m

Zöldfelületi mutató

min. 40%

Utcai kerítés

épített jellegű, áttört, 1,8 – 2,0 m magas kerítés


(3) A területen a gáznemű égéstermékek homlokzati kivezetése a mindenkor érvényben lévő országos szabványok betartásával engedélyezhető.


Különleges területek
10.§


(1) A különleges területek lehatárolását a V-1 és V-2 jelü szabályozási terv tünteti fel.


(2) A "Kte" jelű különleges terület a település temetője. A területen a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény és az ennek végrehajtásáról szóló 145/1999.(X.1.) Korm. rendelet előírásai szerint kell eljárni.


a) A területen betartandó építési előírások a következők:

-A területen szabadonállóan, legalább 10m-es elő-, oldal-, és hátsókert megtartásával, legfeljebb 300 m2 telekterület beépítésével, legfeljebb 4,0 m-­es építménymagassággal (kivéve harangláb, harangtorony), a fő funkcióhoz kapcsolódó magastetős kialakítású, hagyományos építőanyagok felhasználásával tervezett építmény (pl. ravatalozó. kápolna) helyezhető el.

-A terület zöldfelületi mutatója min. 40%.

-A terület még fel nem használt részein az előfásítást, az utak, parcellák előzetes kialakítását kertépítészeti tervek alapján el kell végezni.

-A területet legfeljebb 2, O m magas élősövénnyel körül kell keríteni.

b) Ötven évnél régebbi síremlék lebontásához, vagy áthelyezéséhez a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakhatósági hozzájárulása szükséges.


(3) A "Ksp" jelű különleges terület a település sportolási célú területe. ahol a következő építési előírásokat kell betartani:


Az építési telek kialakítására és beépítésére vonatkozó paraméterek

legkisebb telekterület

Kialakult (3000 m2)

Beépítési mód

szabadonálló

Legnagyobb beépítettség

5 %

Legkisebb/legnagyobb építménymagasság

3,50 m / 5,00 m

Előkert

min. 5 m

Oldalkert

OTÉK szerint

Hátsókert

min. 6 m

Zöldfelületi mutató

min. 80%


(4) A "Ksk" jelű különleges terület a település valamikori temetője (sírkert).


  • A terület jelenlegi beépítettsége nem növelhető.
  • Ötven évnél régebbi síremlék lebontásához, vagy áthelyezés éhez a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakhatósági hozzájárulása szükséges.
  • A temető területét mielőbb ki kell tisztítani, a még meglévő, ledőlt sírköveket fel kell állítani és jegyzékbe kell venni.

d) A terület folyamatos karbantartásáról gondoskodni kell.


A BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

Közlekedési és közműterület

11.§


  1. A közlekedési területek lehatárolását és övezeti tagozódását a V-1 és V-2 jelű szabályozási tervek tüntetik fel:


Közlekedési terület jele

Út

Kategória

Közlekedési terület szélessége

   


jelenleg

távlatban


KÖu-1

5711. sz. út

Külterületi mellékút, összekötő út (K.V.B.)

Külterületi mellékút, összekötő út (K.V.B.)

Meglévő

(12-16 m)

KÖu-2



KÖu-4

57113. sz. út



Béke utca

Külterületi mellékút, bekötő út (K.VI.B)


Belterületi mellékút, gyűjtőút (B.V.c.C.)

Külterületi mellékút, bekötő út (K.VI.B)


Belterületi mellékút, gyűjtőút (B.V.c.C.)


Meglévő

(14-16 m)


Meglévő

(12-16 m)

KÖu-2




KÖu-4

Egerágra vezető út




Egerágra vezető út belterületi szakasza


Külterületi mellékút, bekötő út

(K.VI.B.)


belterületi mellékút, gyűjtőút

(B.V.c.C.)

22 m




16 m

KÖu-3

Mezőgazdasági és külterületi egyéb utak

Külterületi mellékút, egyéb út

(K.VIII.B-C.)

Külterületi mellékút, egyéb út

(K.VIII.B-C.)

Meglévő

(8,5-12 m)

KÖu-5

Meglévő kiszolgáló utak

(B.VI.d.B-D.)

(B.VI.d.B-D.)

Meglévő

(4-18 m)


(2) A közlekedési területen az OTÉK 26.§ (3) bekezdés szerinti építmények helyezhetők el.


(3) Országos közutak melletti telken építmény csak a külön jogszabályok szerint helyezhető el.


(4) A 20 m közterület; szélességet elérő közlekedési területeken legalább egyoldali (K-Ny irányú úttengely esetén a déli, É-O irányú úttengely esetén a nyugati oldalon) fásított sávot kell létesíteni.


(5) Közlekedési terület fásításához. új fasor létesítéséhez legalább kertépítészeti engedélyezési tervet kell készíteni, amelyet az illetékes építésügyi hatósághoz kell engedélyezésre benyújtani. A tervet a területen illetékes közműszolgáltatókkal egyeztetni kell. Az egyeztetésről szóló emlékeztető, vagy jegyzőkönyv a tervezési dokumentációhoz csatolandó


(6) Fásítás. fasor kialakítása, a pótlásra előírt faj kiválasztása során a nemesített faiskolai cserje- és fafajok mellett a termőhelyi adottságoknak megfelelő, helyben honos fajokat is alkalmazni kell.


(7) Közlekedési nyomvonalak mellé legalább 2,20 m. törzsmagasságú, lehetőleg kétszer iskolázott sorfa minőségű faiskolai anyag telepíthető. Fasoroknál a minimális telepítési tőtávolság, és az épülethomlokzatoktól való minimális telepítés; távolság 4,0 m. Ezen túlmenően épületek homlokzata előtt a benapozás biztosítására is figyelemmel kell lenni.


(8) Személygépkocsi parkolók kizárólag fás-cserjés zöldsávokkal tagolt kialakításban létesíthetők. A parkolókban 3-6 gépkocsi-állásonként 1 db közepes termetű fa ültetése kötelező.


(9) A település területét érintő közművezetékek hatályos jogszabályok, illetve a tulajdoni lapra bejegyzett szolgalmi sáv szerinti védőtávolságait meg kell tartani.


Zöldterület

12.§


(1) A település zöldterületeinek lehatárolását a V-2 szabályozási tervlap tünteti fel. A területen az OTÉK 27.§-ban foglaltakon túlmenően a következő előírásokat kell megtartani:


a) A "Z" jelű övezet a településen található közparkok, játszóterek területe.

-A meglévő közparkokat kertépítészeti szakterv alapján fel kell újítani.

-A tervezett közparkok belső elrendezését, növényesítését kertépítész szaktervező által készített engedélyezési és kiviteli tervek alapján kell kialakítani és fenntartani.

-A terület beépítésével kapcsolatban ld. 18.§ (5) bekezdést.


(2) A közparkok folyamatos karbantartásáról a települési önkormányzat gondoskodik.


Erdőterület

13.§


(1) A település erdőterületeinek lehatárolását a V-1 és V-2 jelű szabályozási tervlapok tüntetik fel.


(2) A településen található erdőterületek az erdő rendeltetése szerint gazdasági rendeltetésű - "Eg" és védelmi rendeltetésű (védő) - "Ev" jelű erdők.


(3) Építési lehetőségek gazdasági rendeltetésű erdőterületen


a) Az "Eg" jelű övezet

Az övezetben bármilyen építmény csak az erdő rendeltetésének megfelelő funkcióval, 100.000 m2-t meghaladó területű földrészleten, az Állami Erdészeti Szolgálat Pécsi Igazgatóságának bevonásával helyezhető el a következő előírások szerint:

a1) Gazdasági épület elhelyezése esetén az ingatlan gépjárművel történő megközelítése köz-, vagy magánútról lakó-, vagy egyéb szállásjellegű épület elhelyezése esetén ezen túlmenően a vízellátás közművezetékről, vagy a közegészségügyi szakhatóság által igazolt vízminőséget biztosító helyi ellátással, valamint a villamos energia ellátás az engedélyezés idejére biztosított legyen.

a2) A keletkező szennyvíz gyűjtésére, tárolására, kismértékű kezelésére egyedi   közműpótló létesítmény (zárt tározó, vagy szennyvíztisztító berendezés) alakítandó ki.

a3) A megengedett legnagyobb beépítettség 0,50/0.

a4) A beépítési mód szabadonálló, az épületeket min. 10m-es elő-, oldal- és hátsókert szabadon hagyásával kell elhelyezni.

a5) Az épületek külső megjelenítéséhez hagyományos építőanyagokat, valamint a táj építési hagyományait követő színezést kell használni.

a6) Az épületek a táj építési hagyományainak megfelelően egyszerű tömegű, 30-45 fok hajlásszögű, szimmetrikus nyeregtetővel fedett kialakításúak legyenek. Keresztszárny építhető.

                        a7) Gazdasági épület kialakításának feltételei:  

-Az. épület földszintes, legfeljebb 5,0 m építménymagasságú lehet.

a8) Lakó-, vagy egyéb szállásjellegű épület kialakításának feltételei: -Az. épület legfeljebb 5,0 m építménymagasságú lehet.

-Az épület szélességi mérete a 8,5 m-t nem haladhatja meg.


(4) A védelmi rendeltetésű erdők kialakítása az Állami Erdészeti Szolgálat Pécsi Igazgatósága engedélyével, őshonos, lombhullató fafajok alkalmazásával, erdőtelepítési terv alapján történhet. Védelmi rendeltetésű erdőben épület nem helyezhető el.


(5) A táj biológiai diverzitásának megtartása érdekében a meglévő erdőtömbök a jövőben is megtartandók.


(6) Új erdő telepítésénél az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény 35.§(4) bek. szerint kell eljárni.


(7) Fentieken túlmenően a területen a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényben leírtakat, az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény vonatkozó rendelkezéseit és a végrehajtásáról szóló 29/1997.(IV.30.) FM rendeletbe foglaltakat, valamint az OTÉK 28.§-ban előírtakat kell megtartani.



Mezőgazdasági terület

14.§


(1) A mezőgazdasági terület a település mezőgazdasági termelés céljára szolgáló része, ahol az OTÉK 29.§ (1) bekezdés szerinti építmények helyezhetők el.


(2) A területen a termőföld és a természeti értékek megóvása érdekében a termőföldről szóló. többször módosított 1994. évi LV. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény vonatkozó rendelkezéseit figyelembe kell venni.


(3) A termőföldön történő beruházásokat úgy kell megtervezni, hogy a létesítmények elhelyezése a környező területeken a talajvédő gazdálkodás feltételét ne akadályozza. A beruházások megvalósítása során a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 70.§-ban foglaltaknak megfelelően kell eljárni.


(4) Művelési ág váltási igényesetén ld. jelen rendelet 2.§ előírásait.


Kertes mezőgazdasági terület

15.§


(1) A terület lehatárolását a V-1 jelű szabályozási tervlap tünteti fel.


(2) Az "Mk" jelű övezet


a) Az övezetben kialakítható új földrészletek területe legalább 720 m2. szélessége legalább 14 m legyen.

b) Az övezetben az OTÉK 29.§ (3) bekezdésének figyelembevételével gazdasági épület, megfelelő művelési ág és telekterület esetén (OTÉK 29.§ (4) bekezdés) lakóépület építhető a következő előírások szerint:

b1) Gazdasági épület elhelyezése esetén az ingatlan gépjárművel történő megközelítése köz-, vagy magánútról, lakóépület elhelyezése esetén ezen túlmenően a vízellátás közművezetékről, vagy a közegészségügyi szakhatóság által igazolt vízminőséget biztosító helyi ellátással, valamint a villamos energia ellátás az engedélyezés idejére biztosított legyen.

b2) A keletkező szennyvíz gyűjtésére, tárolására, kezelésére egyedi közműpótló létesítmény (zárt tározó, vagy szennyvíztisztító berendezés) alakítandó ki.

b3) A beépítési mód oldalhatáron álló, az épületeket min. 5 m-es előkert. OTÉK szerinti oldalkert, és legalább 6 m-es hátsókert szabadon hagyásával kell elhelyezni. Az ettől eltérő, kialakult állapot megtartható, átépítés esetén az új épület az eredeti helyére visszaépíthető.

b4) Az épületek külső megjelenítéséhez hagyományos építőanyagokat, valamint a táj építési hagyományait követő színezést kell használni.

b5) Az épületek a táj építési hagyományainak megfelelően egyszerű tömegű. 30-45 fok hajlásszögű, szimmetrikus nyeregtetővel fedett kialakításúak legyenek. Keresztszárny építhető.

b6) Gazdasági épület kialakításának feltételei:

-Az épület földszintes, legfeljebb 5, O m építménymagasságú lehet.

b7) Lakóépület kialakításának feltételei:

-Az épület legfeljebb 5,0 m építménymagasságú lehet.

-Az épület szélességi mérete a 8,5 m-t nem haladhatja meg.

c) Az övezet területén birtokközpont nem alakítható ki.

d) Terepszint alatti építmények közterület, vagy idegen telek alá nem nyúlhatnak, azokat, és a meglévő építményeket hatásterületükkel nem érinthetik.


Általános mezőgazdasági terület

16.§


(1) Az általános mezőgazdasági területek ("Má") lehatárolását és övezeti besorolását a V-1 és V-2 szabályozási terv tartalmazza.


(2) Az "Má-1" jelű övezetbe a szántóföldek területe tartozik.


a) Az övezet művelési ágának megfelelően hasznosítandó.

b)Az övezetben bármilyen építmény csak az ingatlan művelési ágához kötődö funkcióval, 10.000 m2-t meghaladó területű telken, az OTÉK 29.§ (3) és (4) szerinti beépítettséggel helyezhető el a következő előírások szerint:

b1) Gazdasági épület elhelyezése esetén az ingatlan gépjárművel történő megközelítése köz-, vagy magánútról, lakóépület elhelyezése esetén ezen túlmenően a vízellátás közművezetékről, vagy a közegészségügyi szakhatóság által igazolt vízminőséget biztosító helyi ellátással, valamint a villamos energia ellátás az engedélyezés idejére biztosított legyen.

b2) A keletkező szennyvíz gyűjtésére, tárolására, kezelésére egyedi közműpótló létesítmény (zárt tározó, vagy szennyvíztisztító berendezés) alakítandó ki.

b3) Az épületeket szabadonállóan, legalább 10-10 m-es elő-, oldal-, és hátsókert szabadon hagyásával kell elhelyezni. Kivétel ez alól a 018/19­018/37 hrsz, ingatlanok területe, ahol a határoló 56113 sz. út felől az előkert legalább 100 m.

b4) Az épületek külső megjelenítéséhez hagyományos, vagy ahhoz hasonló felületet adó építőanyagokat, és a táj építési hagyományait követő színezést kell használni.

b5) Gazdasági épület kialakításának feltételei:

-Az épület földszintes, legfeljebb 7,5 m építménymagasságú lehet (Id. még 4.§ (3) bekezdést is).

b6) Lakóépület kialakításának feltételei:

-Az épület legalább 4,0 m, de legfeljebb 5,0 m építménymagasságú lehet.

-Az épület a táj építési hagyományainak megfelelően egyszerű tömegű, 32-45 fok hajlásszögű, szimmetrikus nyeregtetővel fedett kialakítású legyen. Keresztszárny építhető.

-Az. épület szélességi mérete a 8,5 m-t nem haladhatja meg.


(3) Birtokközpont. vagy a birtokközponthoz tartozó kiegészítő központ kialakításának feltételei:


a) Birtokközpont, illetve a hozzá tartozó kiegészítő központ az OTÉK 29.§ (5)­(8) bekezdése, valamint jelen rendelet 16.§ (2) bekezdés b) pont b1)-b6) alpontja előírásai szerint alakítható ki.

b) A birtokközpont határai mentén, azoktól legalább 1,5 m távolságra a jelen rendelet 25. §-ban részletezett beültetési kötelezettség alapján kertépítész szaktervező által kiválasztott, őshonos fajokból álló legalább 10m széles többszintes növényállomány telepítendő és tartandó fenn.


Vízgazdálkodási terület

17.§


(1) A "V" jelű terület a vízgazdálkodással kapcsolatos területek elhelyezésére szolgál (vízfolyások, tavak, jelentősebb árkok, vízmű területek).


(2) A terület lehatárolását a V-1 és V-2 szabályozási terv ábrázolja.


(3) A "V-1" jelű övezetbe az állandó vízfolyások, jelentősebb árkok területe tartozik. Az övezetben csak a vízügyi jogszabályokban megengedett vízkár-elhárítási létesítmények helyezhetők el. Az övezetben a hullámterek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról szóló 46/1999.(111.18.) Korm. rendelet előírásait be kell tartani.


(4) A "V-2" jelű övezet a település területén tervezett tó területe. A tavak kialakítása vízjogi engedély-köteles. Az övezetben a vízkár-elhárítási, a vízi sport és a sporthorgászás célját szolgáló közösségi létesítmények építményei kétlépcsős engedélyezési eljárás lefolytatása után helyezhetők el a következő előírások betartásával:


a) szabadonálló beépítési mód

b) legfeljebb 2 % beépítettség

c) épületenként legfeljebb 150 m2 beépített alapterület

d) legalább 3 m, de legfeljebb 4,5 m építménymagasság

e) 30-45 fok hajlásszögű magastetővel fedett, hagyományos színezésű épület elsősorban égetett agyagcserép, vagy a színében és felületében ahhoz hasonló egyéb tetőfedő anyagú héjalással

f) legalább 10m-es elő-, oldal- és hátsókert


(5) A "V-3" jelű övezetbe a település területén található vízmű területek tartoznak. Az övezetben a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízlétesítmények védelméről szóló 123/1997.(VII.18.)sz. Kormányrendelet előírásait kell betartani.


Közterületek kialakítása és használata

18.§


(1) A Kisherend igazgatási területén található közterületek az önkormányzat nyilvántartása szerinti közutak, utak és parkok, amelyeket rendeltetésüknek megfelelő célra bárki szabadon használhat, azonban a használat mások hasonló célú jogait nem korlátozhatja.


(2) A közterület rendeltetéstől eltérő használatához a tulajdonos önkormányzat hozzájárulása szükséges.


(3) Amennyiben az eltérő használat építési tevékenységgel is összefügg, a tulajdonosi hozzájáruláson túl az építési hatóság engedélyét is be kell szerezni.


(4) A település közterületein engedélyezhető eltérő használat az alábbi lehet:

            a) Belterületen lévő közterületeken

-hirdető (reklám) berendezés,

-árusítópavilon,

-közúti közlekedéssel kapcsolatos várakozóhelyek,

-köztisztasággal kapcsolatos tárgyak,

-szobor, díszkút, pihenőpad,

-távbeszélő fülke,

-építési munkával kapcsolatos létesítmények (állványok) elhelyezése. -építőanyag-tárolás.

b) Külterületen lévő közterületeken

-közúti közlekedéssel kapcsolatos várakozóhelyek.

-szobor,

-köztisztasággal kapcsolatos tárgyak elhelyezése.


(5) A közterületen elhelyezhető építményekkel szembeni elvárások a következők:

a) Árusítópavilon legfeljebb 6,0 m2 alapterülettel, legfeljebb 3,0 m-es építménymagassággal, magastetős kialakítással, hagyományos építőanyagok felhasználásával létesíthető.

b) A közúti közlekedéssel kapcsolatos várakozóhelyek a település teljes területén egységes kialakításúak legyenek, az építmények legfeljebb 15 m2 alapterülettel, legfeljebb 3,0 m-es építménymagassággal, hagyományos építőanyagok felhasználásával létesíthetők.

c) Zöldterületen épület nem helyezhető el.


III. Fejezet

Kulturális örökségvédelem

19.§


(1) A település jellegzetes építészeti és településképi karakterének megőrzése érdekében az alábbi építmények helyi egyedi védelemben részesülnek:


Helyi védettséqű építmények (H)


  • Fő u. 30.hrsz.: 95/2 lakóép., harangláb. kőkereszt. emlékmű
  • Fő u. 30.hrsz.: 2kerítés
  • Fő u. 30.hrsz.: 3kerítés
  • Fő u. 30.hrsz.: 117 lakóépület
  • Fő u. 30.hrsz.: 4lakóház, kerítés
  • Fő u. 30.hrsz.: 5kerítés
  • Fő u. 30.hrsz.: 6kerítés
  • Fő u. 30.hrsz.: 7kerítés
  • Fő u. 30.hrsz.: 106 lakóépület
  • Fő u. 30.hrsz.: 10lakóépület
  • Fő u. 30.hrsz.: 11lakóépület
  • Fő u. 30.hrsz.: 99lakóépület, nyári konyha, kerítés
  • Fő u. 30.hrsz.: 92lakóépület
  • Fő u. 30.hrsz.: 89lakóépület, nyári konyha
  • Fő u. 30.hrsz.: 20lakó- és gazdasági épület
  • Fő u. 30.hrsz.: 26lakó- és gazdasági épület
  • Fő u. 30.hrsz.: 31kerítés
  • Fő u. 30.hrsz.: 43lakó- és gazdasági épület
  • Fő u. 30.hrsz.: 54lakóépület, présház
  • Petőfi S. utca 1.hrsz.: 130 lakóépület (nyaraló)
  • Fő utca eleje hrsz.: 150 (út)kőkereszt
  • Temető hrsz.: 047/4 kőkereszt
  • Bekötőút hrsz.: 046kőkeresztek


(2) Helyi védettségű épületekkel és építményekkel kapcsolatos bárminemű építési munka esetén a következő előírásokat kell betartani:


a) Helyi védettségű épületen végzett bármilyen építési munka esetén a hagyományos homlokzati és tömegarányok, párkány- és gerincmagasságok, nyílásrendek, a nyílások osztása. a homlokzati tagozatok megőrzendők.

b) Helyi védettségű épület úgy bővíthető, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati kialakítása, utcaképi szerepe ne változzon, illetve gondosan mérlegelt kompromisszum árán a legkisebb kárt szenvedje.

Az épület bővítése az épület mögött, fésűs beépítés esetén az oldalhatár mentén hosszirányban, illetve ha a telekszélesség lehetővé teszi, udvari keresztszárnnyal is lehetséges az utcai homlokzattói legalább 5 m-rel hátrahúzva. A keresztszárny szélessége a főépület szélességét nem haladhatja meg, és csak azzal azonos hajlásszögű és anyagú szimmetrikus nyeregtetővel fedhető.

c) A belső átalakításokat az eredeti szerkezet és belső értékek tiszteletben tartásával kell megoldani.

d) Helyi védettségű épület bontására csak a műszaki és erkölcsi avultság beálltával kerülhet sor, a védettség megszüntetését követően. A bontási engedélykérelemhez csatolni kell az épület felmérési és fotódokumentációját.


(3) A település különböző fokú régészeti védettségű területeit a V-1 szabályozási terv tünteti fel.


a) Nyilvántartott régészeti lakóhely és környezete A település területén római sírok, egy ismeretlen korú temető, valamint egy Árpád-kori település ismert, de pontos lokalizációval egyik lelőhely sem bír. A feltételesen beazonosított terület a régészetileg érintett területeknél kerül felsorolásra.

-A területen minden, az eddigi használattói eltérő hasznosításhoz a KÖH előzetes engedélye szükséges (2001. évi LXIV. tv. 63.§(4) a), 65.§(1)).

-A beruházás feltételeként előírt régészeti feltárás költségei a beruházót terhelik (2001. évi LXIV. tv. 22 és 23.§, 18/2001 NKÖM rendelet 14.§).

-A kialakult használat folytatható, de attól a lelőhely nem károsodhat.

-Lelet, vagy jelenség előkerülésekor a végzett tevékenységet fel kell függeszteni, és a KÖH nyilatkozatát kell kérni a további teendőkről.

b) Régészetileg érintett terület (feltételezett, de pontosan nem lokalizálható lelőhely) a 09/47-48 hrsz. ingatlanok területe.

-A jelenlegi művelési ág megváltoztatása csak a KÖH engedélyével történhet. -A területen a beruházásokhoz szükséges engedélyeket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal (KÖH) véleményeztetni kell.

-A munka megkezdéséről a KÖH-t tájékoztatni kell.

-Lelet vagy jelenség előkerülésekor a 2001. évi LXIV. törvény szerint kell eljárni.

c) Régészeti érdekű terület (talaj bolygatásával járó tevékenység során régészeti szempontból kiemelten vizsgálandó terület) a 047/9 hrsz. ingatlan belterületbe vonni kívánt része; és a 142 hrsz.

-A területen a beruházásokhoz szükséges engedélyeket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal (KÖH) véleményeztetni kell.

-A munka megkezdéséről a KÖH-t tájékoztatni kell.

-Lelet, vagy jelenség előkerülésekor a 2001. évi LXIV. törvény szerint kell eljárni.


IV.             Fejezet

Az élővilág, a táj és a természet védelme

20.§


(1) A természeti területek és értékek megóvása érdekében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, az erdők védelmében az. 1996. évi LIV. törvény rendelkezéseit, továbbá a természetvédelemmel összefüggő. előző törvényekben nem szabályozott kérdésekben a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.


A környezet védelme

21.§


(1 ) Általános követelmények


a) A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek tervezett használati módját lehetetlenné teszik. [Jóváhagyáskor: a követelményeket a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi Lill. törvény tartalmazza.]

b) A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési mód változtatás(-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédelmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a szakhatóságok előírása szerint. [Jóváhagyáskor: a "telepengedély" alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységeket a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet határozza meg.]

c) Az új területek beépítésének előfeltétele a közművesítés, különös tekintettel a szennyvízcsatorna és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítésére, illetve a meglévő területeken a szennyvíz-csatorna megvalósításáig szakszerű közműpótló (zárt gyűjtő, vagy szennyvíztisztító berendezés) betervezése és kivitelezése kötelező.

d) A csapadékvíz elvezetéséről, vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni.

e) A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezésének megelőzése. csökkentése érdekében be kell tartani a "jó mezőgazdasági gyakorlat" szabályait. [Jóváhagyáskor: a 49/2001. (IV. 3.) Karm. rendelet 1. sz. melléklete szerint.]

f) Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélyezési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni. [Jóváhagyáskor: a 21/2001. (11.14.) Korm. rendelet 6.§-a és 2. sz. melléklete szerint.]

g) A település fejlesztése során előnyben kell részesíteni a hulladékszegény technológiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes technológiákat.


(2) Speciális eljárási szabályok


a) Az egyes tevékenységek környezetet terhelő kibocsátásainak megelőzése érdekében a környezeti elemeket terhelő kibocsátások, valamint a környezetre ható tényezők csökkentésére, illetőleg megszüntetésére irányuló, az elérhető legjobb technológián alapuló intézkedéseket az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás során állapítja meg a környezetvédelmi hatóság. [Jóváhagyáskor: az egységes környezethasználati engedélyezési eljárások részletes szabályait a 193/2001. (X.19.) Korm. rendelet tartalmazza.]

b) A "környezetre jelentős hatást gyakorló tevékenységek"-re környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni a vonatkozó jogszabályok szerint, és környezetvédelmi engedélyezési eljárást kell lefolytatni. [Jóváhagyáskor: A "környezetre jelentős hatást gyakorló tevékenységek" körét a 20/2001. (11.14.) Kormányrendelet határozza meg. A környezeti hatásvizsgálat készítésének és a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatásának szabályait az 1995. évi LIII. törvény, illetve a 20/2001. (11.14.) Kormányrendelet tartalmazza.]

c) Kisherend a felszín alatti vizek minőségi védelmét szolgáló besorolás szerint "C" - kevésbé érzékeny felszín alatti vízminőségi területen helyezkedik el. A felszín alatti vizek minőségének védelme érdekében a kockázatos anyagok elhelyezése, továbbá a felszín alatti vízbe történő közvetlen és közvetett bevezetése engedély alapján történhet. [Jóváhagyáskor: a _ kockázatos anyagok elhelyezése, továbbá a felszín alatti vízbe történő közvetlen és közvetett bevezetésének engedélyezése a 33/2000. (111.17.) Kormányrendelet szerint történhet.]

d) A parti sávok, vízjárta területek, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról szóló vízügyi követelményeket be kell tartani, valamint a szabályozási tervlapon szerepeltetett védősáv fennmaradását biztosítani kell. [Jóváhagyáskor: a vízügyi követelményeket a 46/1999. (111.18.) Kormányrendelet tartalmazza.]

e) Beruházások megvalósítása során a termőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni [Jóváhagyáskor: az 1994. évi LV. törvény 70.§-ának előírásai szerint].

f) A telephely-engedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységek engedélyezése a környezeti kölcsönhatások ellenőrzése alapján történhet a szakhatóságok előírásai szerint. [Jóváhagyáskor: a „Telepengedély" alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységeket a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet határozza meg.]

g) A hulladékok elhelyezéséről - különös tekintettel a termelési és veszélyes hulladékokra - gondoskodni kell. Veszélyes hulladékok keletkezésévei járó tevékenységek engedélyezése során a kérelmezőnek nyilatkoznia kell a hulladékok megfelelő elhelyezéséről, ártalmatlanításáról. [Jóváhagyáskor: a hulladékok elhelyezésévei, ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységek végzése során a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény és a 98/2001. (VI. 15.) Kormányrendelet, illetve a hulladékgazdálkodási törvény végrehajtására hatályba kerülő jogszabályok előírásait kell figyelembe venni, és betartani. A hulladékok jegyzékét a 10/2002. (111.26.) KöM rendelettel módosított 16/2001. (V11.18.) KöM rendelet tartalmazza.]


Tűzvédelmi rendelkezések

22.§


(1) Az 1996. évi XXXI. tv. 18.§ (2) bek. a) pontja szerint a gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyeknek, jogi személyeknek, a jogi és magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteinek az oltóvíz biztosításáról gondoskodniuk kell. A gazdálkodó tevékenységet nem folytató magánszemélyek részére az oltóvíznyerési lehetőségek biztosítása az önkormányzat feladata. Az oltóvizet az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (továbbiakban OTSZ) szerint kell biztosítani.


(2) A településen a mértékadó tűzszakasz területe az OTSZ 46.§-a szerint nem lehet nagyobb, mint amit a terület tűzoltó vízforrásaiból biztosítható oltóvíz-intenzitás megenged.


(3) Az újonnan építendő, illetve meglévő, de felújítandó közlekedési utak esetén figyelemmel kell lenni a mód. 35/1996.(XII.29.) BM. sz. rendelet 1.sz. mellékletét képező OTSZ 22.§(1) bekezdésére (szélesség, teherbírás, fordulási sugarak, stb.).


Ásványvagyon gazdálkodási követelmények

23.§


(1) A Pécsi Bányakapitányság szakhatósági állásfoglalása szükséges az ásványi nyersanyag - a termőföldről szóló 1994. évi LV.tv. 3.§ e) bek. meghatározott talaj kivételével - kitermelésévei járó építési, tereprendezési és vízrendezési tevékenységek engedélyezési eljárásaiban, amennyiben a kitermelt ásványi nyersanyag a kitermelés helyéről elszállításra, illetve nem a kitermeléssel érintett területen deponálásra kerül, és ennek során üzletszerűen hasznosul, értékesül.


(2) A felhasználni kívánt ásványi nyersanyagokat (homok, kavics, agyag, stb.) érvényes hatósági engedéllyel rendelkező kitermelőhelyről (bányából) kell beszerezni.


V.              Fejezet

Egyes sajátos jogintézmények követelményrendszere

24.§


(1) A település beépítésre szánt területein épület csak építési telken helyezhető el.


(2) A település beépítésre nem szánt területein új építményt építeni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, rendeltetését, vagy használati módját megváltoztatni csak akkor szabad, ha


a) a terület rendeltetésszerű használatát szolgálja,

b) közérdeket nem sért,

c) az építmények csak a hozzájuk tartozó terület jelentéktelen hányadát veszik igénybe és biztosított, hogy az építmények a telek területe nélkül nem idegeníthetők el.


A település területét érintő tilalmak, korlátozások, kötelezések

25.§


(1 ) Kiszolgáló- és lakóút céljára történő lejegyzés


a) A települési önkormányzat a V-2 tervlapon Köu-6 övezeti jellel ellátott utak szabályozási vonallal lehatárolt részét kiszolgáló út céljára lejegyzi.

b) Az érintett területen az 1999. évi CXV. törvény 16. §-a szerint kell eljárni.


(2) Településrendezési kötelezések


a) Beültetési kötelezettség

A helyi építési szabályzat a közérdekű környezetalakítás céljából az alábbi ingatlanokon az övezeti előírásokban meghatározott módon és telekrészen a használatbavételi engedély megadásának feltételeként elvégzendő beültetési kötelezettséget ír elő:

  • Birtokközpont. valamint a hozzá tartozó kiegészítő központ területén.

b) Településrendezési kötelezéssel érintett területeken az 1997. évi LXXVIII. törvény és módosítása szerint kell eljárni.


VI.                 Fejezet

Záró rendelkezések

26.§



Ez a rendelet 2004. február 20-án lép hatályba.

Rendelkezéseit a hatálybalépést követően keletkezett ügyekben kell alkalmazni.


Kisherend, 2004. február 19.




                        Völgyi Sándor                                                                        dr. Kósa Péter

                         polgármester                                                                              körjegyző



Záradék:


A rendelet 2004. február 20. napján kihirdetésre került.



                                                                                  Dr. Kósa Péter

                                                                                       körjegyző