Pécsdevecser Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.16.)önkormányzati rendelete

a szociális ellátások helyi szabályairól

Hatályos: 2017. 03. 17- 2018. 08. 14

Pécsdevecser Község  Önkormányzata Képviselő- testületének 2/2015.(II.16.) rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól

Pécsdevecser  Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában foglalt feladatkörében eljárva, a szociális igazgatásról szóló, többször módosított 1993. évi III. tv. (továbbiakban: Szt.) 92.§ (2) bekezdésében valamint 132.§ (4)  bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

  1. fejezet

Általános rendelkezések

  1. A rendelet célja

A rendelet célja, hogy megállapítsa az önkormányzat által a helyi sajátosságoknak megfelelő szociális rászorultságtól függő pénzben, valamint természetben biztosított szociális ellátások formáit, szervezeti keretei, az eljárási és jogosultsági szabályokat, továbbá azok igénybevételének és érvényesítésének módját, feltételeit és garanciáit.

  1. A rendelet hatálya

1.§ (1) A rendeletet alkalmazni kell  a Pécsdevecser Község Önkormányzata közigazgatási területén élő

a) lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokra,

b) bevándoroltakra és letelepedettekre,

c) hontalanokra

d) a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre

e) az Szt. a 7. § (1) bekezdésében meghatározott ellátások tekintetében az (1)

bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát

megerősítő országoknak Magyarország területén jogszerűen tartózkodó

            állampolgáraira is.

      (2)             A rendelet hatálya kiterjed a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek

beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad

mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország  területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint Pécsdevecser közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

     (3)              A személyes gondoskodást nyújtó ellátások tekintetében Pécsdevecser Község  Önkormányzata által szervezett és nyújtott ellátásokra. 

  1. Eljárási rendelkezések

 2. § (1)                       Az e rendeletben szabályozott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások megállapítása és a szociális alapszolgáltatások igénybevétele iránti kérelmeket az Újpetrei Közös Önkormányzati Hivatalban (továbbiakban: közös  hivatal) lehet szóban, vagy írásban előterjeszteni. A kérelem formanyomtatványon vagy szabad megfogalmazású kérelem formájában nyújtható be

(2)                   Amennyiben az e rendeletben szabályozott szociális alapszolgáltatások biztosítása társulás keretében fenntartott útján történik az alapszolgáltatás igénybevétele iránti kérelmet az ellátást végző intézmény vezetőjéhez lehet szóban vagy írásban előterjeszteni.

(3)                   Civil  szervezetek, nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, családvédelemmel foglalkozó intézmény, gyermek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet, illetve természetes személy is kezdeményezheti a hivatalból történő eljárást. Eljárás kezdeményezésük nem terjed ki intézményi ellátás igénybevételének kezdeményezésére.

(4)                   A személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatások igénybevétele önkéntes. Az ellátást igénylő a kérelmét a „A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről” szóló 9/1999.(XI.24.) SZCSM rendelet 1.számú melléklete szerinti formanyomtatványon nyújthatja be.

 (5)                  A kérelmet – ha törvény másként nem rendelkezik – az a szociális hatáskört gyakorló szerv bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakcíme van. A kérelmező lakcíme az a lakóhely vagy tartózkodási hely, ahol életvitelszerűen lakik. A lakcím megállapítása szempontjából a személyiadat-és lakcímnyilvántartás adatai az irányadók.

3.§  (1) A kérelmező a kérelmében saját, valamint a vele egy háztartásban lakó személyek adatairól, jövedelmi viszonyairól köteles nyilatkozni, továbbá a jövedelmi adatokra vonatkozó bizonyítékokat a kérelem benyújtásával egyidejűleg kell becsatolnia.

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások megállapítása iránti kérelem tartalmazza:

a) az ellátást igénylő személynek az Szt. 18. §-ának a) c) h) pontjában szereplő adatait,          

b) az igényelt szociális ellátás jogosultsági feltételeire vonatkozó adatokat,                               nyilatkozatokat.

A jövedelemtől függő szociális ellátások esetében a jövedelem típusának megfelelő igazolás vagy annak fénymásolata a jövedelemről tett nyilatkozat melléklete.

(2)       A jogosultság megállapításakor

  1. a havi rendszerességgel járó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelmét,
  2. a nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző 12 hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagát kell figyelembe venni.

      Jövedelem igazolható:

  1. havonta rendszeresen mérhető jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó átlagkeresetéről szóló munkáltatói igazolást,
  2. munkanélküli ellátásról a kérelem benyújtását megelőző hónapban folyósított ellátás igazoló szelvényt, ennek hiányában a munkaügyi kirendeltség által kiállított igazolást,
  3. a társadalombiztosítás keretében folyósított ellátások esetében a kérelem benyújtását megelőző hónapban kifizetett ellátás igazoló szelvényét, ennek hiányában az utolsó havi bankszámla kivonatot,
  4. vállalkozó esetében az illetékes APEH igazolását, a kérelem benyújtását megelőző gazdasági év személyi jövedelemadó alapjáról.

(3)       A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni

  1. a kérelem benyújtását megelőzően megszűnt havi rendszeres jövedelmet,
  2. a vállalkozásból származó jövedelmet, feltéve, hogy a vállalkozási tevékenység megszűnt.
  3. A közfoglalkoztatásból származó jövedelemnek az öregségi nyugdíj legkisebb összegét meghaladó részét.

(4)                   A jogosultsági feltételek megállapításához e §-ban szabályozottakon túl szükséges egyes speciális igazolások és bizonyítékok köre a konkrét ellátási forma szabályozásánál kerül felsorolásra.

(5)                   Nincs szükség igazolásra azon adatok tekintetében, amelyek a közös hivatal nyilvántartásában fellelhetők,  valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 36. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerint az adat, illetve igazolás beszerezhető. 

4.§ (1)             A rendszeres ellátások folyósítása havonta, a tárgyhót követő hó 10. napjáig

            folyószámlára történő utalással, szolgáltatóhoz történő utalással, postai úton történő

            utalással kerül kifizetésre. A házipénztárból történő, döntést követő azonnali kifizetés

      létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került személy esetében történhet.                         A rendkívüli települési támogatás  a megállapítást követő 3 napon belül kerül kifizetésre.

  1. Pécsdevecser község területén a rendeletben leírt szociális ellátások ügyében az egyes ellátási formáknál szabályozottak szerinti szerv jár el.

  1. A polgármester döntése ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a képviselőtestülethez lehet fellebbezni. A fellebbezést a képviselőtestülethez címezve, a közös hivatalnál kell benyújtani. A közös hivatal a fellebbezést a szükséges iratok becsatolásával a képviselőtestület soron következő ülése elé terjeszti.

  1.  A képviselőtestület döntése ellen a kézhezvételtől számított 30 napon belül keresettel lehet élni az illetékes bíróságnál. A pert az önkormányzat ellen kell indítani.

5. § (1) Amennyiben a pénzbeli és természetbeni ellátás iránti kérelemben előadottakat a képviselő-testület vitatja, illetve hivatalos tudomás szerint a kérelemben leírtak nem felelnek meg a valóságnak, a kérelem megalapozott elbírálása érdekében az igénylőnél környezettanulmányt kell készíteni.

(2) A közös hivatal a kérelem benyújtásakor saját adatbázisa (adónyilvántartás, ingatlan-nyilvántartás stb.) alapján vizsgálja kérelmező és vele közös háztartásban élő személyek vagyoni helyzetét.

(3)                   Nem kell környezettanulmányt készíteni az igénylőről, ha életkörülményeit a közös önkormányzati hivatal már bármely ügyben vizsgálta és azokban lényeges változás nem feltételezhető.

(4)       A képviselő-testület által szabályozott támogatási formákat csak az veheti igénybe, illetve        az         kaphatja,

a) akinek nem áll fenn köztartozása (adótartozás) az önkormányzattal  szemben

b) önhibáján kívül került rossz szociális helyzetbe

            c) értékesíthető vagyontárggyal nem rendelkezik

6.§ (1)                         Települési támogatás, önkormányzati segély egészben vagy részben természetbeni szociális ellátás formájában is nyújtható. A folyósítás módjáról az ellátást megállapító határozatban rendelkezni kell.

7. § A szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához, ha a kérelmező életvitele alapján                    vélelmezhető, hogy a jövedelemigazolásban feltüntetett összegen felül egyéb jövedelemmel is rendelkezik, a kérelmező kötelezhető arra, hogy családja vagyoni                      viszonyairól a 63/2006.(III.27.) Korm. r. 1. sz. melléklete szerinti formanyomtatványon             nyilatkozzék.

8.§ A szociális ellátásra jogosultság, a jogosultat érintő jog és kötelezettség megállapítására,    továbbá a hatósági ellenőrzésre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános    szabályairól szóló törvény (Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

II. fejezet

Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások

9.§ Szociális rászorultság esetén a jogosult számára a települési önkormányzat képviselő-testülete az Szt.-ben, illetve e rendeletében meghatározott feltételek szerint

a)települési támogatást és

b)rendkívüli települési támogatást

állapít meg.

  1. Települési támogatás

2.1. Lakhatáshoz kapcsolódó kiadások támogatása

10.§ (1) A lakhatási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, háztartásoknak az általuk

            lakott lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik (közüzemi díjaik) viseléséhez

            nyújtott hozzájárulás.

  1. Az önkormányzat képviselőtestülete lakhatási támogatást nyújt annak a személynek akinek
    1. egyedül élő esetén a jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át
    2. családban élő esetén az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %-át

és az Szt. szerinti vagyona nincs

  1. Egy háztartásban élő személynek csak azok számítanak, akik ténylegesen, életvitelszerűen az adott lakásban élnek (nemcsak oda vannak bejelentve).  Külön háztartásnak számít a különálló közüzemi szolgáltatási hely.

  1.             A lakhatási támogatás egy hónapra jutó összege
    1. egyedülélő esetén 2.000,-Ft
    2. két fős háztartás esetén 2.000 Ft
    3. három  és attól több személyből álló háztartás esetén 3.000,-Ft.

  1. A rendeletben előírt feltételek esetén a lakhatási támogatás a kérelem benyújtását követő hónaptól tárgyév december 31-ig jár.

  1. A támogatás ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától.

(7)             A lakhatási kiadások igazolásának módja:       

a) lakásbérleti vagy albérleti szerződés, bérleti díj fizetésének igazolása

b) közüzemi (villany, gáz, víz, szemétszállítási díj) számla

tüzelőanyag számlával történő igazolása.

  1. A lakhatási támogatás kifizetésének módja közüzemi számlák rendezése esetén szolgáltatóhoz történő utalással. Egyéb esetben házipénztárból történő kifizetéssel történik.

  1.             Megszűnik a támogatás:
  1.       a megállapított idő elteltével,
  2.  a támogatásra okot adó körülmények megváltozásával.

  1. Gyógyszertámogatás

 11.§. (1) A képviselő-testület  évente maximum 4 esetben  a létfenntartást veszélyeztető,        rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan, vagy tartósan létfenntartási

            gondokkal küzdő személy részére gyógyszertámogatást állapít meg,ha

  1. egyedül élő esetén a jövedelme az öregségségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át nem haladja meg,
  2. családban élő esetén az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át nem haladja meg.

  1. Gyógyszertámogatás összege a kiváltandó recepten(recepteken) meghatározott gyógyszerek ellenértéke, de alkalmanként legfeljebb maximum 5 000 Ft lehet. A gyógyszertámogatás kifizetése készpénzben a házipénztár útján történik.

3.      Rendkívüli települési támogatás

12.§ (1) A település képviselő-testülete rendkívüli települési támogatásban            részesíti azt,                             akiknek

a)   családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi

nyugdíjminimum 130 %-át,

b)egyedülállóknál és gyermeküket egyedül nevelő szülőknél a nyugdíjminimum 150 %-át.

és a kérelmezőnek/családnak vagyona nincs.

  1. Rendkívüli élethelyzetnek kell tekinteni különösen, ha a kérelmezőnek
  1. tartós betegség miatt jelentős jövedelem-kiesése van,
  2. elemi kár, baleset, tragikus helyzet miatt anyagi segítségre szorul,
  3. körülményeihez képest jelentős beiskolázási kötelezettségek merülnek fel.
  4. Rendszeres pénzellátás iránti kérelme folyamatban van, és megélhetését ezen időszak alatt más jövedelemből, megtakarításból biztosítani nem tudja
  5. gyermek fogadásának előkészítéséhez nem rendelkezik megtakarítással
  6. nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartáshoz
  7. nevelt gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez anyagi segítségre szorul
  8. a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorul

  1. Elutasítható annak a személynek rendkívüli települési támogatás iránti kérelme, aki önhibájából (alkoholizmus, munkakerülés, játékszenvedély stb.)került nehéz anyag helyzetbe, ugyanakkor anyagi helyzetének javítására, munkavégzésre, fizikai, szellemi és lelkiállapota figyelembevételével nehézségek nélkül képes

(4)A polgármester különös méltánylást érdemlő esetben értékhatárra, jövedelemre és egyéb pénzbeli ellátásokra tekintet nélkül, - a rendkívüli körülmények figyelembevételével – rendkívüli települési támogatásban részesítheti  a kérelmezőt.

13.§ (1) A települési támogatás egyszeri összegét a rászorultsághoz igazodóan 10.000,-Ft-ig

            terjedő összegben lehet megállapítani, és naptári éven belül legfeljebb 6 alkalommal.

(2)Amennyiben az egy határozattal megállapított összegeket részletenként kell kifizetni, a határozatban fel kell sorolni a későbbi kifizetések időpontját és a kifizetendő összeget. Az ilyen kifizetések egy alkalomnak számítanak a (3) bekezdés alkalmazása szempontjából.

(3)A kifizetés naptári évében egy család részére kifizetett önkormányzati segély összege nem haladhatja meg a 20.000,-Ft-ot.

(4)A megállapított segély folyósítása készpénzben, vásárlási utalványban vagy az igénylő költségeinek közvetlen átvállalásával valósulhat meg. Amennyiben az ügy összeg körülményeire tekintettel feltételezhető, hogy a kérelmező a készpénz-segélyt nem a rendeltetésének megfelelően használja fel, a segélyt részben vagy egészben utalvány, illetve közvetlen számlakiegyenlítés formájában kell adni. Az utalvány élvezeti cikkek, alkohol vásárlására felhasználni tilos!

(5)A rendkívüli települési támogatás megállapítását követően a természetbeni ellátás – jogosult számára történő biztosításáról, az ellátás megszervezéséről a jegyző gondoskodik

(6)Települési támogatás kérelemre vagy hivatalból – különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, továbbá más családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezésére – is megállapítható.

  1. A települési támogatás kifizetése házipénztár útján történik.

  1. . Gyermek születésével kapcsolatos költségekhez hozzájárulás

14.§ (1) A polgármester gyermekszületés címén 25.000,-Ft támogatásban részesesíti azt a

            Pécsdevecseren életvitelszerűen tartózkodó szülőt, akinek gyermeke született, és a

            kérelmét a gyermek születésétől számított 3 hónapon belül benyújtja.

  1. A kérelemhez mellékelni kell a gyermek születési anyakönyvi kivonatát.

3.2. Temetési segély

15.§ (1)           A polgármester temetési segélyt nyújthat annak a helybeli lakosnak, aki meghalt          személy eltemettetéséről gondoskodik.

(2) Temetési segély nem állapítható meg annak a személynek, aki a hadigondozásról szóló

      1994. évi XLV. Tv. alapján temetési hozzájárulásban részesül.

  1. A temetési segély összege 30.000,-Ft.

(4) A temetési segély iránti kérelmet a haláleset bekövetkezésétől számított 30 napon belül            kell előterjeszteni. A kérelemhez a halotti anyakönyvi kivonat és a temetési számla   másolatát csatolni kell.

  1. Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges információk rendelkezésre állnak a döntés lehetőleg azonnal meghozatalra kerül, egyébként az eljárási határidő l5 nap.

III. FEJEZET

Természetben nyújtott szociális ellátások

4. Szociális tűzifa támogatás

16.§ (1) Az önkormányzat tüzelőtámogatásban részesíti elsősorban azt az aktív korúak

ellátásában, időskorúak járadékában, adósságkezelési támogatáshoz kapcsolódó adósságcsökkentő támogatásban, lakásfenntartási támogatásban részesülő személyt, valamint azt a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családot, akinek

családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum

  1. %-át.

(2)A kérelemről a képviselőtestület dönt.

(3)  Tüzelőtámogatásként egy háztartásban maximum 5 m3 fa adható.

17..§  Az Szt.-ben szabályozott köztemetés biztosítása esetén a polgármester jár el.

IV. FEJEZET

 Személyes gondoskodást nyújtó ellátások

18. § A személyes gondoskodás keretében tartozó szociális alapellátási formák a következők:

a)  szociális étkeztetés

b)  házi segítségnyújtás

c)  családsegítés                      

6.  Az ellátások igénybevétele

19.§ (1) E rendeletben felsorolt személyes gondoskodást nyújtó alapellátások keretében az

ellátást biztosító intézménybe történő felvétel, valamint az ellátások igénybevétele iránti kérelmet a hivatalhoz illetve az intézmény vezetőjéhez kell benyújtani a 9/1999.(XI.24.) SzCsM. Rendelet 1. sz. melléklete szerinti formanyomtatványon.

  1. A jogviszony keletkezéséről és az ellátás iránti kérelemről az étkeztetés kivételével a szolgáltató központ vezetője dönt. Szociális étkeztetési kérelemről a polgármester dönt.

  1. Külön eljárás nélkül akkor biztosítható ellátás, ha indokolt az igénylő azonnali ellátása. Az írásos kérelmet és a jövedelemigazolást ebben az esetben is mellékelni kell.

  1. Az intézményvezető illetve a polgármester külön eljárás nélkül ellátásban részesíti azt, aki a 9/1999.(XI.24.) SzCsM rendelet 15.§.(1.) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel.

7.Étkeztetés

20.§ (1) Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri

         meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére

         tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen

  1. koruk,
  2. egészségi állapotuk,
  3. fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük,
  4. szenvedélybetegségük, vagy
  5. hajléktalanságuk

miatt.

(2) Kora miatt jogosult a szociális étkeztetés igénybevételére az, aki az 60. életévét betöltötte.

Ezt a tényt a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból szolgáltatott adat igazolja. Egészségi állapota miatt jogosult a szociális étkeztetés igénybevételére az, aki ezt a tényt 2 évnél nem régebbi szakorvosi vagy háziorvosi véleménnyel igazolja. A fogyatékosságot, pszichiátriai betegséget, szenvedélybetegséget a kiállító szerv határozatával, okiratával, szakvéleményével kell igazolni.

(3)Az ellátás iránti kérelmet a kérelmező lakóhelye szerinti települési önkormányzathoz

lehet benyújtani. Az ellátás iránti kérelemről a polgármester dönt.

(4)Ha az igényt az intézmény legalább az igénybejelentést követő hó első munkanapjától nem teljesíti a bejelentés elfogadása és a befizetés teljesítése ellenére, vagy a bejelentést nem fogadja el, a kérelmet ennek feltüntetésével a hivatalnál kell benyújtani, és a képviselőtestület dönt a kérdésben.

(5)Az étkeztetést az önkormányzat Újpetre Község Önkormányzatával kötött ellátása szerződés keretében biztosítja.

8. Házi segítségnyújtás

21.§ (1) Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.

(2) A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell           

a) az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését,

b) az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás

körülményeinek megtartásában való közreműködést,

c) a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást.

(3) Az ellátás iránti kérelmet az intézmény vezetőjéhez lehet benyújtani. Az ellátás iránti

      kérelemről az intézmény vezetője dönt.

(4) Az ellátás igénybevétele, valamint annak megszüntetése az intézményvezető 

intézkedése alapján az Sztv. 93.§.- 94/A.§. rendelkezéseinek megfelelően történik.

9.Családsegítés

22.§ (1)           A családsegítés az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családok, illetve személyek szociális és mentálhigiénés ellátása.

(2) A családsegítő szolgálat tevékenysége körében

  1.  közreműködik az igénylőcsaládi gondjainak rendezésében,életvitelét hátrányosan befolyásoló okok feltárásában, illetve megszüntetésében,mentális problémáinak megoldásában,
  2.  az igénylő kérelmére, problémáinak rendezése érdekében életvezetési és egyéb tanácsokat ad, segítséget nyújt,
  3.  folyamatosan figyelemmel kíséri a működési területén élő lakosság szociális helyzetét,
  4.  kezdeményezi a települési önkormányzatnál az önkormányzat kötelező feladatának nem minősülő ellátás helyben történő megszervezését,új szociális ellátások bevezetését, egyes szociálisan rászoruló csoportok, személyek e törvényben meghatározott vagy más speciális ellátását.

  1. A családsegítést az önkormányzat a Beremendi Szociális Alapszolgáltatási Társulás keretében látja el.

10. Az intézményvezető és az ellátást igénybevevő

között kötendő megállapodás

23. § (1) Az intézményvezető az intézményi ellátás igénybevételekor írásban megállapodást köt a szolgáltatásban részesülő személlyel, illetve törvényes képviselőjével. A megállapodásban ki kell térni az Szt. 94/B. és 94/D. §-ában foglaltakon túl az alábbiakra is:

a) étkeztetés esetén az étkeztetés módjára;

b) házi segítségnyújtás esetén a segítségnyújtás tartamára, időpontjára;

c) a személyi térítési díj összegére és a megfizetés időpontjára, módjára;

d) az ellátástól való távolmaradás esetén (pl. betegség, kórházi ápolás, elutazás) az előzetes bejelentési kötelezettség szabályaira;

e) az ellátás megkezdésének időpontjára

f) az ellátás megszüntetésének eseteire vonatkozó figyelmeztetésre

g) a döntések elleni jogorvoslat módjára.

11. Az intézményi jogviszony megszűnése

24.§ (1)  Az intézményi ellátás megszűnik az  Szt. 100. § és 101.§-ában foglalt esetekben és módon.

(2)  Az alapellátás megszűnik, ha az igénylõ:

      a)     a térítési díjat 3 hónapon keresztül nem fizeti ki, kivéve, ha ingyenes ellátásban kell részesíteni,

      b)     a szolgáltatást 2 hónapon keresztül nem veszi igénybe,

      c)    elhalálozik,

      d)     kéri az ellátás megszüntetését.     

(3) Az alapellátás megszüntetése az intézményvezető hatásköre. Az ellátás megszűnéséről az

      intézményvezető írásban értesíti az ellátásban részesülőt.

  1. A térítési díj megállapítására, beszedésére vonatkozóan e rendeletben nem szabályozott

            kérdések tekintetében az Szt. 114-119. §-ában foglaltak az irányadók.

VI. FEJEZET

Záró rendelkezések

25.§ (1) E rendelet 2015. március  1.  napján lép hatályba. Hatályba lépésével egyidejű-

             leg a szociális igazgatásról és ellátásról szóló 10/2003.(IX.15.) számú rendelet       

             hatályát veszti.

(2) A rendelet rendelkezéseit a határozattal jogerősen el    nem bírált, folyamatban lévő

 ügyekben is alkalmazni kell.

  1. Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, és e törvény végrehajtására hozott jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.

Rumszauer Ilona                                                         Spánné Csalos Beáta

polgármester                                                               jegyző

A rendeletet a képviselő-testület a 2015. február 10-i ülésén fogadta el. Kihirdetésre került 2015. február 16-án.

                                                                                                          Spánné Csalos Beáta

                                                                                                                      jegyző

Pécsdevecser Község  Önkormányzata Képviselő- testületének 2/2015.(II.16.) rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól

Pécsdevecser  Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában foglalt feladatkörében eljárva, a szociális igazgatásról szóló, többször módosított 1993. évi III. tv. (továbbiakban: Szt.) 92.§ (2) bekezdésében valamint 132.§ (4)  bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

Általános rendelkezések

  1. A rendelet célja

A rendelet célja, hogy megállapítsa az önkormányzat által a helyi sajátosságoknak megfelelő szociális rászorultságtól függő pénzben, valamint természetben biztosított szociális ellátások formáit, szervezeti keretei, az eljárási és jogosultsági szabályokat, továbbá azok igénybevételének és érvényesítésének módját, feltételeit és garanciáit.

  1. A rendelet hatálya

1.§ (1) A rendeletet alkalmazni kell  a Pécsdevecser Község Önkormányzata közigazgatási területén élő

a) lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokra,

b) bevándoroltakra és letelepedettekre,

c) hontalanokra

d) a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre

e) az Szt. a 7. § (1) bekezdésében meghatározott ellátások tekintetében az (1)

bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát

megerősítő országoknak Magyarország területén jogszerűen tartózkodó

            állampolgáraira is.

      (2) A rendelet hatálya kiterjed a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek

beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad

mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország  területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint Pécsdevecser közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

     (3) A személyes gondoskodást nyújtó ellátások tekintetében Pécsdevecser Község  Önkormányzata által szervezett és nyújtott ellátásokra. 

  1. Eljárási rendelkezések

 2. § (1)                       Az e rendeletben szabályozott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások megállapítása és a szociális alapszolgáltatások igénybevétele iránti kérelmeket az Újpetrei Közös Önkormányzati Hivatalban (továbbiakban: közös  hivatal) lehet szóban, vagy írásban előterjeszteni. A kérelem formanyomtatványon vagy szabad megfogalmazású kérelem formájában nyújtható be

(2)       Amennyiben az e rendeletben szabályozott szociális alapszolgáltatások biztosítása társulás keretében fenntartott útján történik az alapszolgáltatás igénybevétele iránti kérelmet az ellátást végző intézmény vezetőjéhez lehet szóban vagy írásban előterjeszteni.

(3)       Civil  szervezetek, nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, családvédelemmel foglalkozó intézmény, gyermek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet, illetve természetes személy is kezdeményezheti a hivatalból történő eljárást. Eljárás kezdeményezésük nem terjed ki intézményi ellátás igénybevételének kezdeményezésére.

(4)       A személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatások igénybevétele önkéntes. Az ellátást igénylő a kérelmét a „A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről” szóló 9/1999.(XI.24.) SZCSM rendelet 1.számú melléklete szerinti formanyomtatványon nyújthatja be.

 (5)      A kérelmet – ha törvény másként nem rendelkezik – az a szociális hatáskört gyakorló szerv bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakcíme van. A kérelmező lakcíme az a lakóhely vagy tartózkodási hely, ahol életvitelszerűen lakik. A lakcím megállapítása szempontjából a személyiadat-és lakcímnyilvántartás adatai az irányadók.

3.§  (1) A kérelmező a kérelmében saját, valamint a vele egy háztartásban lakó személyek adatairól, jövedelmi viszonyairól köteles nyilatkozni, továbbá a jövedelmi adatokra vonatkozó bizonyítékokat a kérelem benyújtásával egyidejűleg kell becsatolnia.

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások megállapítása iránti kérelem tartalmazza:

a) az ellátást igénylő személynek az Szt. 18. §-ának a) c) h) pontjában szereplő adatait,  

b) az igényelt szociális ellátás jogosultsági feltételeire vonatkozó adatokat,                            nyilatkozatokat.

A jövedelemtől függő szociális ellátások esetében a jövedelem típusának megfelelő igazolás vagy annak fénymásolata a jövedelemről tett nyilatkozat melléklete.

(2)       A jogosultság megállapításakor

  • a havi rendszerességgel járó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelmét,
  • a nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző 12 hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagát kell figyelembe venni.

      Jövedelem igazolható:

  • havonta rendszeresen mérhető jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó átlagkeresetéről szóló munkáltatói igazolást,
  • munkanélküli ellátásról a kérelem benyújtását megelőző hónapban folyósított ellátás igazoló szelvényt, ennek hiányában a munkaügyi kirendeltség által kiállított igazolást,
  • a társadalombiztosítás keretében folyósított ellátások esetében a kérelem benyújtását megelőző hónapban kifizetett ellátás igazoló szelvényét, ennek hiányában az utolsó havi bankszámla kivonatot,
  • vállalkozó esetében az illetékes APEH igazolását, a kérelem benyújtását megelőző gazdasági év személyi jövedelemadó alapjáról.

(3)       A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni

  • a kérelem benyújtását megelőzően megszűnt havi rendszeres jövedelmet,
  • a vállalkozásból származó jövedelmet, feltéve, hogy a vállalkozási tevékenység megszűnt.
  • A közfoglalkoztatásból származó jövedelemnek az öregségi nyugdíj legkisebb összegét meghaladó részét.

(4)       A jogosultsági feltételek megállapításához e §-ban szabályozottakon túl szükséges egyes speciális igazolások és bizonyítékok köre a konkrét ellátási forma szabályozásánál kerül felsorolásra.

(5)       Nincs szükség igazolásra azon adatok tekintetében, amelyek a közös hivatal nyilvántartásában fellelhetők,  valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 36. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerint az adat, illetve igazolás beszerezhető. 

4.§ (1) A rendszeres ellátások folyósítása havonta, a tárgyhót követő hó 10. napjáig

            folyószámlára történő utalással, szolgáltatóhoz történő utalással, postai úton történő

            utalással kerül kifizetésre. A házipénztárból történő, döntést követő azonnali kifizetés

      létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került személy esetében történhet.              A rendkívüli települési támogatás  a megállapítást követő 3 napon belül kerül kifizetésre.

  1. Pécsdevecser község területén a rendeletben leírt szociális ellátások ügyében az egyes ellátási formáknál szabályozottak szerinti szerv jár el.

  1. A polgármester döntése ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a képviselőtestülethez lehet fellebbezni. A fellebbezést a képviselőtestülethez címezve, a közös hivatalnál kell benyújtani. A közös hivatal a fellebbezést a szükséges iratok becsatolásával a képviselőtestület soron következő ülése elé terjeszti.

  1. A képviselőtestület döntése ellen a kézhezvételtől számított 30 napon belül keresettel lehet élni az illetékes bíróságnál. A pert az önkormányzat ellen kell indítani.

5. § (1) Amennyiben a pénzbeli és természetbeni ellátás iránti kérelemben előadottakat a képviselő-testület vitatja, illetve hivatalos tudomás szerint a kérelemben leírtak nem felelnek meg a valóságnak, a kérelem megalapozott elbírálása érdekében az igénylőnél környezettanulmányt kell készíteni.

(2) A közös hivatal a kérelem benyújtásakor saját adatbázisa (adónyilvántartás, ingatlan-nyilvántartás stb.) alapján vizsgálja kérelmező és vele közös háztartásban élő személyek vagyoni helyzetét.

(3)       Nem kell környezettanulmányt készíteni az igénylőről, ha életkörülményeit a közös önkormányzati hivatal már bármely ügyben vizsgálta és azokban lényeges változás nem feltételezhető.

(4)       A képviselő-testület által szabályozott támogatási formákat csak az veheti igénybe, illetve         az             kaphatja,

a) akinek nem áll fenn köztartozása (adótartozás) az önkormányzattal       szemben

b) önhibáján kívül került rossz szociális helyzetbe

            c) értékesíthető vagyontárggyal nem rendelkezik

6.§ (1) Települési támogatás, önkormányzati segély egészben vagy részben természetbeni szociális ellátás formájában is nyújtható. A folyósítás módjáról az ellátást megállapító határozatban rendelkezni kell.

7. § A szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához, ha a kérelmező életvitele alapján                       vélelmezhető, hogy a jövedelemigazolásban feltüntetett összegen felül egyéb      jövedelemmel is rendelkezik, a kérelmező kötelezhető arra, hogy családja vagyoni              viszonyairól a 63/2006.(III.27.) Korm. r. 1. sz. melléklete szerinti formanyomtatványon      nyilatkozzék.

8.§ A szociális ellátásra jogosultság, a jogosultat érintő jog és kötelezettség megállapítására,      továbbá a hatósági ellenőrzésre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános     szabályairól szóló törvény (Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

II. fejezet

Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások

9.§ Szociális rászorultság esetén a jogosult számára a települési önkormányzat képviselő-testülete az Szt.-ben, illetve e rendeletében meghatározott feltételek szerint

  • települési támogatást és
  • rendkívüli települési támogatást

állapít meg.

  1. Települési támogatás

2.1. Lakhatáshoz kapcsolódó kiadások támogatása

10.§ (1) A lakhatási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, háztartásoknak az általuk

            lakott lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik (közüzemi díjaik) viseléséhez

            nyújtott hozzájárulás.

  1. A polgármester lakhatási támogatást nyújt annak a személynek akinek
    • egyedül élő esetén a jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át
    • többszemélyes háztartás esetén az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %-át

és az Szt. szerinti vagyona nincs

  1. Egy háztartásban élő személynek csak azok számítanak, akik ténylegesen, életvitelszerűen az adott lakásban élnek (nemcsak oda vannak bejelentve).Külön háztartásnak számít a különálló közüzemi szolgáltatási hely.

  1. A lakhatási támogatás egy hónapra jutó összege
    • egyedülélő esetén 2.000,-Ft
    • két fős háztartás esetén 2.000 Ft
    • három és attól több személyből álló háztartás esetén 3.000,-Ft.

  1. A rendeletben előírt feltételek esetén a lakhatási támogatás a kérelem benyújtását követő hónaptól tárgyév december 31-ig jár.

  1. A támogatás ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától.

(7) A lakhatási kiadások igazolásának módja:   

a) lakásbérleti vagy albérleti szerződés, bérleti díj fizetésének igazolása

b) közüzemi (villany, gáz, víz, szemétszállítási díj) számla

tüzelőanyag számlával történő igazolása.

  1. A lakhatási támogatás kifizetésének módja közüzemi számlák rendezése esetén szolgáltatóhoz történő utalással. Amennyiben a kérelmezőnek nincs tartozása egyik közüzemi szolgáltatónál sem,úgy a támogatás kifizetése házipénztárból történik.

  1.  Megszűnik a támogatás:
  •       a megállapított idő elteltével,
  • a támogatásra okot adó körülmények megváltozásával.

 11.§. (1) A képviselő-testület  évente maximum 4 esetben  a létfenntartást veszélyeztető,           rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan, vagy tartósan létfenntartási

            gondokkal küzdő személy részére gyógyszertámogatást állapít meg,ha

  • egyedül élő esetén a jövedelme az öregségségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át nem haladja meg,
  • családban élő esetén az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át nem haladja meg.

  1. Gyógyszertámogatás összege a kiváltandó recepten(recepteken) meghatározott gyógyszerek ellenértéke, de alkalmanként legfeljebb maximum 5 000 Ft lehet. A gyógyszertámogatás kifizetése készpénzben a házipénztár útján történik.

3.      Rendkívüli települési támogatás

12.§ (1) A település képviselő-testülete rendkívüli települési támogatásban    részesíti azt,                            akiknek

a)   családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi

nyugdíjminimum 130 %-át,

b)egyedülállóknál és gyermeküket egyedül nevelő szülőknél a nyugdíjminimum 150 %-át.

és a kérelmezőnek/családnak vagyona nincs.

  1. Rendkívüli élethelyzetnek kell tekinteni különösen, ha a kérelmezőnek
  • tartós betegség miatt jelentős jövedelem-kiesése van,
  • elemi kár, baleset, tragikus helyzet miatt anyagi segítségre szorul,
  • körülményeihez képest jelentős beiskolázási kötelezettségek merülnek fel.
  • Rendszeres pénzellátás iránti kérelme folyamatban van, és megélhetését ezen időszak alatt más jövedelemből, megtakarításból biztosítani nem tudja
  • gyermek fogadásának előkészítéséhez nem rendelkezik megtakarítással
  • nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartáshoz
  • nevelt gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez anyagi segítségre szorul
  • a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorul

  1. Elutasítható annak a személynek rendkívüli települési támogatás iránti kérelme, aki önhibájából (alkoholizmus, munkakerülés, játékszenvedély stb.)került nehéz anyag helyzetbe, ugyanakkor anyagi helyzetének javítására, munkavégzésre, fizikai, szellemi és lelkiállapota figyelembevételével nehézségek nélkül képes
  2. A polgármester különös méltánylást érdemlő esetben értékhatárra, jövedelemre és egyéb pénzbeli ellátásokra tekintet nélkül, - a rendkívüli körülmények figyelembevételével – rendkívüli települési támogatásban részesítheti a kérelmezőt.

13.§ (1) A települési támogatás egyszeri összegét a rászorultsághoz igazodóan 10.000,-Ft-ig

            terjedő összegben lehet megállapítani, és naptári éven belül legfeljebb 6 alkalommal.

  1. Amennyiben az egy határozattal megállapított összegeket részletenként kell kifizetni, a határozatban fel kell sorolni a későbbi kifizetések időpontját és a kifizetendő összeget. Az ilyen kifizetések egy alkalomnak számítanak a (3) bekezdés alkalmazása szempontjából.

  1. A kifizetés naptári évében egy család részére kifizetett önkormányzati segély összege nem haladhatja meg a 20.000,-Ft-ot.

  1. A megállapított segély folyósítása készpénzben, vásárlási utalványban vagy az igénylő költségeinek közvetlen átvállalásával valósulhat meg. Amennyiben az ügy összeg körülményeire tekintettel feltételezhető, hogy a kérelmező a készpénz-segélyt nem a rendeltetésének megfelelően használja fel, a segélyt részben vagy egészben utalvány, illetve közvetlen számlakiegyenlítés formájában kell adni. Az utalvány élvezeti cikkek, alkohol vásárlására felhasználni tilos!

  1. A rendkívüli települési támogatás megállapítását követően a természetbeni ellátás – jogosult számára történő biztosításáról, az ellátás megszervezéséről a jegyző gondoskodik

  1. Települési támogatás kérelemre vagy hivatalból – különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, továbbá más családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezésére – is megállapítható.

  1. A települési támogatás kifizetése házipénztár útján történik.

  1. . Gyermek születésével kapcsolatos költségekhez hozzájárulás

14.§ (1) A polgármester gyermekszületés címén 25.000,-Ft támogatásban részesesíti azt a

            Pécsdevecseren életvitelszerűen tartózkodó szülőt, akinek gyermeke született, és a

            kérelmét a gyermek születésétől számított 3 hónapon belül benyújtja.

  1. A kérelemhez mellékelni kell a gyermek születési anyakönyvi kivonatát.

3.2. Temetési segély

15.§ (1)           A polgármester temetési segélyt nyújthat annak a helybeli lakosnak, aki meghalt             személy eltemettetéséről gondoskodik.

(2) Temetési segély nem állapítható meg annak a személynek, aki a hadigondozásról szóló

      1994. évi XLV. Tv. alapján temetési hozzájárulásban részesül.

  1. A temetési segély összege 50.000,-Ft.

(4) A temetési segély iránti kérelmet a haláleset bekövetkezésétől számított 30 napon belül kell előterjeszteni. A kérelemhez a halotti anyakönyvi kivonat és a temetési számla    másolatát csatolni kell.

  1. Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges információk rendelkezésre állnak a döntés lehetőleg azonnal meghozatalra kerül, egyébként az eljárási határidő l5 nap.

  1. Beiskolázási támogatás

15/A.§ (1) A képviselő-testület a közép- és felsőoktatási hallgatók részére iskolakezdéshez

            pénzbeli támogatást nyújt iskolalátogatási igazolás ellenében, függetlenül a jogosultak

            jövedelmi viszonyaitól.

  1. A támogatás megítéléséről illetve annak pontos összegéről a képviselő-testület adott év augusztus hónapjában dönt, amennyiben azt költségvetésébe betervezte és az önkormányzat anyagi helyzete lehetővé teszi annak kifizetését.

  1. Nyugdíjasoknak nyújtandó támogatás

15/B. § (1) A képviselő-testület a nyugdíjasoknak pénzbeli támogatást függetlenül a jogosultak

            jövedelmi viszonyaitól.

  1. A támogatás megítéléséről illetve annak pontos összegéről a képviselő-testület adott év november hónapjában dönt, amennyiben azt költségvetésébe betervezte és az önkormányzat anyagi helyzete lehetővé teszi annak kifizetését.

  1. Tartós élelmiszercsomagosztás

15/C.§ (1) A képviselő-testület természetbeni hozzájárulásként – élelmiszercsomag

            formájában – élelmiszeradományt oszt. Az élelmiszeradományokhoz szükséges

            fedezetet a képviselő-testület a tárgy évben a szociális előirányzatok között tervezi

            meg a költségvetésről szóló rendeletében.

(2) Az élelmiszercsomag-adományra való jogosultságot a képviselő-testület az alábbi     feltételek alapján egyedi mérlegelés szerint állapítja meg:

            a) 55 év feletti

            b) 3 vagy több gyermeket nevelő

            c) munkanélküli

            d) gyermekét egyedül nevelő

            e) lakhatási támogatásban részesülő

            f) ápolási díjban részesülő.                

III. FEJEZET

Természetben nyújtott szociális ellátások

4. Szociális tűzifa támogatás

16.§  (1) Az önkormányzat tüzelőtámogatásban részesíti elsősorban azt az aktív korúak

ellátásában, időskorúak járadékában, lakhatáshoz kapcsolódó kiadásáok támogatásában részesülő személyt, valamint azt a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családot, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum

  1. %-át.

.

(2)A kérelemről a képviselőtestület dönt.

  1. Tüzelőtámogatásként egy háztartásban maximum 5 m3 fa adható.

  1. Az önkormányzat a szociális tűzifában részesülőktől ellenszolgáltatást nem kér.

17..§  Az Szt.-ben szabályozott köztemetés biztosítása esetén a polgármester jár el.

IV. FEJEZET

 Személyes gondoskodást nyújtó ellátások

18. § A személyes gondoskodás keretében tartozó szociális alapellátási formák a következők:

a)  szociális étkeztetés

b)  házi segítségnyújtás

c)  családsegítés                     

6.  Az ellátások igénybevétele

19.§ (1) E rendeletben felsorolt személyes gondoskodást nyújtó alapellátások keretében az

ellátást biztosító intézménybe történő felvétel, valamint az ellátások igénybevétele iránti kérelmet a hivatalhoz illetve az intézmény vezetőjéhez kell benyújtani a 9/1999.(XI.24.) SzCsM. Rendelet 1. sz. melléklete szerinti formanyomtatványon.

  1. A jogviszony keletkezéséről és az ellátás iránti kérelemről az étkeztetés kivételével a szolgáltató központ vezetője dönt. Szociális étkeztetési kérelemről a polgármester dönt.

  1. Külön eljárás nélkül akkor biztosítható ellátás, ha indokolt az igénylő azonnali ellátása. Az írásos kérelmet és a jövedelemigazolást ebben az esetben is mellékelni kell.

  1. Az intézményvezető illetve a polgármester külön eljárás nélkül ellátásban részesíti azt, aki a 9/1999.(XI.24.) SzCsM rendelet 15.§.(1.) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel.

7.Étkeztetés

20.§ (1) Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri

         meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére

         tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen

  • egészségi állapotuk,
  • fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük,
  • szenvedélybetegségük, vagy

miatt.

(2) Kora miatt jogosult a szociális étkeztetés igénybevételére az, aki az 60. életévét betöltötte.

Ezt a tényt a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból szolgáltatott adat igazolja. Egészségi állapota miatt jogosult a szociális étkeztetés igénybevételére az, aki ezt a tényt 2 évnél nem régebbi szakorvosi vagy háziorvosi véleménnyel igazolja. A fogyatékosságot, pszichiátriai betegséget, szenvedélybetegséget a kiállító szerv határozatával, okiratával, szakvéleményével kell igazolni.

(3)Az ellátás iránti kérelmet a kérelmező lakóhelye szerinti települési önkormányzathoz

lehet benyújtani. Az ellátás iránti kérelemről a polgármester dönt.

  1. Ha az igényt az intézmény legalább az igénybejelentést követő hó első munkanapjától nem teljesíti a bejelentés elfogadása és a befizetés teljesítése ellenére, vagy a bejelentést nem fogadja el, a kérelmet ennek feltüntetésével a hivatalnál kell benyújtani, és a képviselőtestület dönt a kérdésben.

  1. Az étkeztetést az önkormányzat Újpetre Község Önkormányzatával kötött ellátása szerződés keretében biztosítja.

8. Házi segítségnyújtás

21.§ (1) Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.

(2) A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell     

a) az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését,

b) az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás

körülményeinek megtartásában való közreműködést,

c) a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást.

(3) Az ellátás iránti kérelmet az intézmény vezetőjéhez lehet benyújtani. Az ellátás iránti

      kérelemről az intézmény vezetője dönt.

(4) Az ellátás igénybevétele, valamint annak megszüntetése az intézményvezető 

intézkedése alapján az Sztv. 93.§.- 94/A.§. rendelkezéseinek megfelelően történik.

9.Családsegítés

22.§ (1)           A családsegítés az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családok, illetve személyek szociális és mentálhigiénés ellátása.

(2) A családsegítő szolgálat tevékenysége körében

  • közreműködik az igénylőcsaládi gondjainak rendezésében,életvitelét hátrányosan befolyásoló okok feltárásában, illetve megszüntetésében,mentális problémáinak megoldásában,
  • az igénylő kérelmére, problémáinak rendezése érdekében életvezetési és egyéb tanácsokat ad, segítséget nyújt,
  • folyamatosan figyelemmel kíséri a működési területén élő lakosság szociális helyzetét,
  • kezdeményezi a települési önkormányzatnál az önkormányzat kötelező feladatának nem minősülő ellátás helyben történő megszervezését,új szociális ellátások bevezetését, egyes szociálisan rászoruló csoportok, személyek e törvényben meghatározott vagy más speciális ellátását.

  1. A családsegítést az önkormányzat a Beremendi Szociális Alapszolgáltatási Társulás keretében látja el.

10. Az intézményvezető és az ellátást igénybevevő

között kötendő megállapodás

23. § (1) Az intézményvezető az intézményi ellátás igénybevételekor írásban megállapodást köt a szolgáltatásban részesülő személlyel, illetve törvényes képviselőjével. A megállapodásban ki kell térni az Szt. 94/B. és 94/D. §-ában foglaltakon túl az alábbiakra is:

a) étkeztetés esetén az étkeztetés módjára;

b) házi segítségnyújtás esetén a segítségnyújtás tartamára, időpontjára;

c) a személyi térítési díj összegére és a megfizetés időpontjára, módjára;

d) az ellátástól való távolmaradás esetén (pl. betegség, kórházi ápolás, elutazás) az előzetes bejelentési kötelezettség szabályaira;

e) az ellátás megkezdésének időpontjára

f) az ellátás megszüntetésének eseteire vonatkozó figyelmeztetésre

g) a döntések elleni jogorvoslat módjára.

11. Az intézményi jogviszony megszűnése

24.§ (1)  Az intézményi ellátás megszűnik az  Szt. 100. § és 101.§-ában foglalt esetekben és módon.

(2)  Az alapellátás megszűnik, ha az igénylõ:

      a)     a térítési díjat 3 hónapon keresztül nem fizeti ki, kivéve, ha ingyenes ellátásban kell részesíteni,

      b)     a szolgáltatást 2 hónapon keresztül nem veszi igénybe,

      c)    elhalálozik,

      d)     kéri az ellátás megszüntetését. 

(3) Az alapellátás megszüntetése az intézményvezető hatásköre. Az ellátás megszűnéséről az

      intézményvezető írásban értesíti az ellátásban részesülőt.

  1. A térítési díj megállapítására, beszedésére vonatkozóan e rendeletben nem szabályozott

            kérdések tekintetében az Szt. 114-119. §-ában foglaltak az irányadók.

VI. FEJEZET

Záró rendelkezések

25.§ (1) E rendelet 2015. március  1.  napján lép hatályba. Hatályba lépésével egyidejű-

             leg a szociális igazgatásról és ellátásról szóló 10/2003.(IX.15.) számú rendelet       

             hatályát veszti.

(2) A rendelet rendelkezéseit a határozattal jogerősen el    nem bírált, folyamatban lévő

 ügyekben is alkalmazni kell.

  1. Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, és e törvény végrehajtására hozott jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.

Rumszauer Ilona                                                        Spánné Csalos Beáta

polgármester                                                              jegyző

A rendeletet a képviselő-testület a 2015. február 10-i ülésén fogadta el. Kihirdetésre került 2015. február 16-án.

                                                                                                           Spánné Csalos Beáta

                                                                                                                      jegyző

Módosította a 7/2015.(IV.8.) önkormányzati rendelet 1.§.-a.

Módosította a  7/2015.(IV.8.) önkormányzati rendelet 2.§.-a.

Módosította a 5/2017.(III.16.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2017. március 17. napjától.

Beillesztette a 7/2015.(IV.8.) önkormányzati rendelet 3.§-a.

Beillesztette a 10/2015.(IX.24.) önkormányzati rendelet 1.§.-a.

Módosította a 10/2015.(IX.24.) önkormányzati rendelet 2.§.-a.

Beillesztette a 10/2015.(IX.24.) önkormányzati rendelet 3.§.-a