Somogyviszló Község Képviselőtestületének 4/2014(VIII.28.) önkormányzati rendelete
a közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám–megállapítás szabályairól
Hatályos: 2014. 08. 28- 2016. 12. 30Somogyviszló Község Képviselőtestületének 4/2014(VIII.28.) önkormányzati rendelete
a közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám–megállapítás szabályairól
2014-08-28-tól 2016-12-30-ig
Somogyviszló Község Önkormányzat Képviselőtestülete
4/2014.(VIII.28.) önkormányzat rendelete
a közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám–megállapítás szabályairól
Somogyviszló Önkormányzat Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 51.§ (5) bekezdésében, 143.§ (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:
1.§
Általános rendelkezések
- A rendelet célja, hogy egységesen szabályozza Somogyviszló község közigazgatási területén a közterület elnevezését, utcanév-és házszám tábla elhelyezésnek rendjét.
- A község közigazgatási területén közterületet elnevezni, közterület elnevezését megváltoztatni, házszámot megállapítani, módosítani e rendelet szabályai szerint lehet.
2.§
A közterület elnevezésnek szabályai
- Minden belterületi utcát el kell nevezni és minden külterületi utcát, magán utat el lehet nevezni.
- Az úgynevezett szerviz-utakat, továbbá mezőgazdasági célú és lakónépességet nem érintő dűlő utakat nem szükséges elnevezni.
- Az elnevezett utca természetes folytatásaként nyíló új útszakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett utca nevét veszi fel.
- Elágazó, több ágú utcákat áganként kell elnevezni.
- Meglévő közterületneveket az új elnevezéseknél figyelembe kell venni, azt nem lehet felhasználni.
- A közterület elnevezése a közterület nevéből és a közterület közlekedési és funkcionális vonatkozású meghatározásból áll:
- beépített vagy beépítésre szánt területen: út, utca, tér, park, köz, sor, sétány, völgy, vagy
- a beépítésre nem szánt területen: dűlő, út áll.
3.§
- A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.
- Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet. Erre legkorábban a személy halálét követő 20 év múltán kerülhet sor.
- A személyekről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személyekről emlékezzék meg:
- akinek közismert tevékenysége a társadalmi haladást, a nemzet szellemi, anyagi gyarapodását szolgálta, és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy
- akinek a település életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult a településfejlődéshez.
- aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott.
- A személyről történő elnevezés esetén az utcanév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.
- Kizárólag családi nevet alkalmazni csak akkor lehet, ha a névadó személyiség csak így ismert.
- Ha a névadó személy foglalkozása, hivatása, vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynevéhez, akkor ezt az utcanévben is fel kell tüntetni.
4.§
- A település közterületeinek elnevezéséről közterületnév jegyzéket kell vezetni.
- A közterületnév jegyzék tartalmazza:
- a közterület elő- és utótagját,
- az időpontját,
- az elnevezést megállapító szerv nevét és határozatának számát.
- A megszűnt közterület nevét a közterület jegyzékben továbbra is fel kell tüntetni, jelölve a megszűnés okát, idejét.
- A közterület-jegyzék nyilvános, abba bárki betekinthet
5.§
- A közterület elnevezésre, az elnevezésére, az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés írásban az önkormányzathoz nyújtható be.
- A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
- a kezdeményezésnek okát (mire irányul: új elnevezésre vagy elnevezés megváltoztatására,
- az elnevezés megváltoztatásnak szükségességét,
- a javasolt elnevezés településhez kötödését,
- utalást a helytörténeti vagy egyéb vonatkozásra.
- A közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:
- polgármester,
- helyi önkormányzati képviselő,
- a település közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár,
- a település közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdásági társaság.
- A kezdeményezés szerint javasolt elnevezést lakossági véleményezésre 8 napra közzé kell tenni az önkormányzat hirdetőtábláján, majd ezt követően ülésre kell előterjeszteni.
- A közterület elnevezés és megváltoztatás előkészítő munkáit az önkormányzat polgármestere látja el.
- A közterület elnevezésével kapcsolatos képviselőtestületi döntést, a döntés meghozatalát követő 15 napon belül a helyben szokásos módon közzé kell tenni, továbbá a döntésről értesíteni kell az Okmányirodát, a Levéltárat, az illetékes ingatlan nyilvántartást, a helyi rendőrkapitányságot, postahivatalt, tűzoltóságot, mentőállomást, a közmű-szolgáltatókat és a cégbíróságot.
6.§
Utca névtáblák
- Az utca nevét a tájékozódást jól segítő utca-névtáblákon kell feltüntetni.
- Az utca-névtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata, kivéve a külterületi ingatlanok és magánutak esetén, ahol az utca-névtábla elhelyezésének költsége a kérelmezőt, kérelmezőket terhelik.
- A névtáblát az utcák elején, és az útkereszteződés minden oldalán ki kell helyezni.
- A megváltozott utcanevek tábláit a tájékozódás zavartalansága érdekében az elnevezéstől számított 1 évig eredeti helyükön kell hagyni, és piros színű átlós áthúzással kell ellátni.
- Az új utca-névtáblát az áthúzott régi tábla mellé kell felszerelni. A régi utca-névtáblát 1 év múltán az elhelyezhető szerveknek kell eltávolítani.
7.§
Házszám meghatározása
- A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat (épületeket, belterületen lévő építési telkeket) a közterületről jól látható táblán feltüntetett számmal kell ellátni Az utcában több ingatlan azonos számmal nem jelölhető. Ha egy ingatlan több közterülettel is érkezik, csak egy utcára kell megállapítani a házszámot.
- Az ingatlanok számozását úgy kell elvégezni, hogy a számok a településközponttól kifelé haladva növekedjenek és közterület jobb oldalán lévő ingatlanokat páratlan, a bal oldalán lévő ingatlanokat páros számmal kell ellátni. Ha a közterület teret érint, akkor a számozás az óramutató járásával megegyezően történik. Egyoldalas beépítésű utcában a számozás folyamatos.
- Az ingatlanok számozása arab számokkal történik.
- Sarok telek esetében csak arra az utcára kell házszámot adni, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.
- Tömbtelken kialakított épületnél minden lépcsőházat önálló számmal kell ellátni.
- Egy teleknek több házszámot nem lehet adni.
8.§
- Az ingatlan házszámát csak abban az esetben lehet megváltoztatni ha:
- az ingatlan házszáma az ingatlan nyilvántartásban nem szerepel, csak helyrajzi számmal meghatározott vagy,
- több ingatlan azonos utcanév és házszámmal szerepel az ingatlan nyilvántartásban vagy,
- az ingatlan az utca házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található,
- ingatlan megosztására, vagy ingatlanok egyesítésére kerül sor.
- A házszám megváltoztatására irányuló eljárás hivatalból, vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házszám változtatásához jogos érdeke fűződik.
- Telekmegosztás után a megosztott ingatlanok eredeti – alátörés nélküli – házszáma megszűnik, és újonnan kialakított telek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában a latin ábécé nagybetűivel alátörést kap: pl.:1/A/B/C.
- Telekegyesítés után keletkezett ingatlan az egyesített ingatlanok legkisebb sorszámát tartja meg.
- A házszámozást új utca esetén annak ingatlan nyilvántartásban történő átvezetését követő döntés megérkezésétől számított 30 napon belül el kell végezni.
9.§
A házszámtábla kihelyezés szabályai
- A házszámtáblát a házzal szemben állva közterületről, illetve a magánútról jól látható helyen, a házfalra vagy az utcai kerítésre kell elhelyezni.
- Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlant megfelelő házszámtáblával ellátni. A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezésről, szükség szerint cseréjéről, pótlásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni. A tábla kihelyezését a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő 30 napon belül, a cserét 15 napon belül köteles a tulajdonos elvégezni.
- A házszámtáblán a ház számozásán kívül a közterület neve is szerepelhet, más szó vagy szöveg felírása tilos.
10.§
Záró rendelkezések
- E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
- A rendelet hatálybalépést megelőző szabályok alapján megállapított közterület elnevezések, és házszámok érvényességét nem érinti.
Somogyviszló, 2014. augusztus 28.
Czupor Zoltánné | Dr. Szente Tünde |
polgármrester jegyző