Gyód község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (VIII.24.) önkormányzati rendelete

közterületek elnevezéséről és a házszám megállapítás szabályairól

Hatályos: 2014. 08. 24

Gyód község Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 51. §. (5) bekezdésében és a 143. §. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a.) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 13. §. (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:



I.


ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK


1.§.


(1)A rendelet célja, hogy Gyód  község közigazgatási területén a közterületek elnevezésének és a házszám megállapításnak az egységes rendjét biztosítsa, és ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési, tájékozódási és nyelvhelyességi szempontokat.

(2)A község közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.


2.§.


E rendelet alkalmazásában:

a.) Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény 2. §. 13. pontjában meghatározott terület

b.) Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007 (XI.14.) Korm. Rendelet 2. §. (3) bekezdés j.) pontjában meghatározott név.

c.) Házszám: olyan számmal, vagy számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan nyilvántartásban helyrajzi számmal megjelölt ingatlanhoz tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.


II.


A KÖZTERÜLET ELNEVEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK


3.§.


(1)Gyód község belterületén a közterületeket el kell, a külterületi közterületeket el lehet nevezni.

(2)A közterület elnevezése előtagként a közterület nevéből, és utótagként a közterület jellegére utaló meghatározásából áll.

(3)A közterületek elnevezésénél figyelemmel kell lenni a helyi kulturális, természeti vagy történelmi értékekre, sajátosságokra, a magyar nyelvhelyesség követelményeire, továbbá arra, hogy az elnevezés közérthető legyen.

(4)A község közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.

(5)Az újonnan létesített közterület nevét a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban történő bejegyzését követő egy éven belül kell megállapítani.

(6)A közterület nevének megváltoztatására a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.


4.§.


(1)A közterület elnevezésére, illetve annak megváltoztatására irányuló eljárás írásbeli kezdeményezés alapján hivatalból indulhat.

(2)A közterület elnevezésével kapcsolatos előkészítő feladatokat a jegyző látja el.

(3)A közterület-nevének megállapítása és megváltoztatása Gyód község Önkormányzata Képviselő - Testületének hatáskörébe tartozik.

(4)A közterület elnevezéséről szóló döntést a helyben szokásos módon közzé kell tenni.


5.§.


(1)A közterületi névtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(2)A közterületi névtáblákat jól látható, az eligazodást, tájékoztatást segítő helyen, a helyszíni adottságok figyelembevételével kell elhelyezni.

(3)A régi elnevezést feltüntető névtáblákat a változásról szóló döntést követő egy évig átlós vonallal áthúzva az eredeti helyén kell hagyni. Az új elnevezést feltüntető névtáblákat közvetlenül a régi mellett kell elhelyezni.


III.


A HÁZSZÁM MEGÁLLAPÍTÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK


6.§.


(1)A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat házszámmal kell ellátni. A közterületen több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.

(2)Külterületi ingatlant – közterületi elnevezés hiányában – helyrajzi számmal kell jelölni.

(3)A közterület házszám-megállapítását úgy kell elvégezni, hogy az utca egyik oldalán a páros, a másik oldalán a páratlan számok legyenek. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, az érintett közterület számozását a célszerűség és a jobb tájékozódás elveinek figyelembe vételével kell megállapítani.

(4)A csak egy oldalon beépíthető közterület házszám megállapítás 1-től kezdődően folyamatosan is történhet.

(5)Terek esetén a házszám megállapítás 1-től kezdődően folyamatosan, az óramutató járásával megegyezően alakítandó ki.

(6)Saroktelek esetében csak annak az oldalnak kell házszámot megállapítani, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejáró van.


7.§.


(1)Az ingatlanok számozására arab számot kell használni. Kisegítő jelzésként alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli betűi vagy arab számok is alkalmazhatók.

(2)Telekfelosztás során keletkező új helyrajzi számú ingatlanok esetén a kisebb számú ingatlan marad az eredeti számon, a további ingatlanok számozását pedig alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli nagybetűinek alkalmazásával kell elvégezni.

(3)Telekegyesítés után az ingatlanok házszámát össze kell vonni. A házszámot úgy kell feltüntetni, hogy az egyesítés előtti legalacsonyabb és legmagasabb számot kötőjellel kell összekötni.

(4)Ha az ingatlanon újabb lakások létesülnek, akkor a többlakásos épület házszámának megállapítását úgy kell elvégezni, hogy meglévő házszámot meghagyva alátöréssel, a magyar ABC ékezet nélküli kisbetűivel kell az új lakásokat ellátni.


8.§.


(1)E rendelet 6-7. §-ainak rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglévő közterület házszámozását nem érintik.

(2)A már megállapított házszámok megváltoztatására csak indokolt esetben, olyan rendezetlen állapot megszüntetése érdekében kerülhet sor, amely az ingatlanok azonosítását akadályozzák.


9.§.


(1)Az ingatlan házszámát a képviselő-testület által átruházott hatáskörében a jegyző határozattal állapítja meg.

(2)A házszám-megállapításra irányuló eljárás írásbeli kezdeményezés alapján hivatalból indulhat.

(3)Több ingatlant érintő házszám megállapítás közterületenként egy határozatban történik.

(4)A házszám megállapításról szóló határozatot az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon túl közölni kell az ingatlannak közvetlenül határos ingatlan tulajdonosaival, továbbá az ingatlan – vagy lakcímnyilvántartó hatóságokkal.

(5)A házszám megállapítására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.


10. §


(1)Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlan házszámát, vagy helyrajzi számát tartalmazó táblát az ingatlan utcafronti kerítésére, házfalára, vagy külön tartószerkezeten, a közterületről jól látható módon kihelyezni.












IV.


ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


11.§.


Ez a rendelet kihirdetése napján  lép hatályba.


Gyód,  2014. augusztus 18.



P.H.



.........................................................                                     ........................................................

      Schmidt Ferenc                                                                      Dr. Barta Zsuzsanna

            polgármester                                                                                    jegyző











Záradék:


A rendeletet a mai napon kihirdettem.


Kelt: Gyód, 2014. augusztus 24.


P.H.

                                                                                             

dr.Barta Zsuzsanna

jegyző