Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (III.12.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről

Hatályos: 2021. 03. 13- 2021. 07. 16

Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (III.12.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről

2021.03.13.

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I.29.) Kormányrendelet alapján alkalmazandó, a katasztrófavédelemről szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésben foglalt hatáskörömben eljárva, gyakorolva Gyód Község Önkormányzata Képviselő-testületének hatáskörét, az Alaptörvény 32 cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 24. § (2) bekezdése alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott 368/2011.(XII.31.) Kormányrendeletben foglaltakra – 2021. évi költségvetéséről a következőket rendelem el:

1. § (1) Gyód Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése bevételi főösszegét a 2020. évi záró maradvánnyal együtt: 131 967 000,- Ft-ban állapítja meg.

(2) A költségvetés 2021. évi bevételeit az 1. számú melléklet részletezi, a kötelező-, önként vállalt és államigazgatási feladatok bevételeit a 2. 3. 4. számú mellékletek tartalmazzák.

(3) A bevételi előirányzat felhasználási tervet a 12. számú melléklet tartalmazza.

(4) A Képviselő-testület a 2021. évben keletkező többletbevételről külön előterjesztés alapján dönt.

2. § (1) Gyód Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése kiadási főösszegét 131 967 000,- Ft-ban határozza meg.

(2) A költségvetés 2021. évi kiadásait az 1. számú melléklet részletezi, a kötelező-, önként vállalt és államigazgatási feladatok kiadásait a 2. 3. 4. számú mellékletek tartalmazzák.

(3) A beruházások és felújítások részletezését az 5. számú melléklet tartalmazza.

(4) A kiadási előirányzat felhasználási tervét a 12. számú melléklet tartalmazza.

(5) A kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a Képviselő-testület külön dönt.

3. § (1) Gyód Község Önkormányzata 2021. évi költségvetésében 4 266 447,- Ft tartalékot képez, amelyet az alábbiak szerint bont meg: általános tartalék: 4 266 447,- Ft; céltartalék: 0,- Ft.

(2) Az általános és céltartalék felhasználásáról a Képviselő-testület külön előterjesztés alapján dönt.

(3) A költségvetés bevételi és kiadási főösszege tartalmazza az Önkormányzat 2020. évi záró maradványát 28 369 956,- Ft összegben.

(4) A záró maradvány kimutatás és tartalékképzés részletes adatait a 6. számú melléklet tartalmazza.

4. § (1) A Képviselő-testület felhatalmazza Polgármesterét a 2021. évi költségvetési kiadások előirányzataihoz kapcsolódó feladatok, fejlesztések szervezésére, az azokkal kapcsolatos megrendelések és szerződések aláírására, kötelezettségvállalására és kiadásaik utalványozására.

(2) A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása, azonban a működési és felhalmozási előirányzat csoport kiemelt előirányzatai között - 1.000.000 Ft összeghatárig – az átcsoportosítás jogát a testület a polgármesterre ruházza, aki az előirányzat átcsoportosításról a legközelebbi képviselő-testületi ülésen köteles tájékoztatást adni.

(3) Gyód Község Önkormányzata létszámkeretét 7 főben határozza meg, melyet a 11. számú melléklet részletez.

5. § (1) Gyód Község Önkormányzata a Keszüi Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évi költségvetésén belül az előirányzatok átcsoportosítására, költséghelyen belüli felhasználására a Jegyzőt hatalmazza fel. A Keszüi Közös Önkormányzati Hivatal költségvetése önkormányzati ráfinanszírozást nem igényel.

(2) Gyód Község Önkormányzata a Keszüi Közös Önkormányzati Hivatal létszámkeretét 9 fő főfoglalkozású, közszolgálati tisztviselőben határozza meg.

6. § (1) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi költségvetése bevételi és kiadási főösszegét a 2020. évi záró maradvánnyal együtt: 30 488 000,- Ft-ban állapítja meg.

(2) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi bevételeit és kiadásait a 13. számú melléklet részletezi, a kötelező-, önként vállalt és államigazgatási feladatok bevételeit és kiadásait a 14. 15. 16. számú mellékletek tartalmazzák.

(3) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása beruházások és felújítások részletezését a 17. számú melléklet tartalmazza.

(4) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása bevételi és kiadási főösszege tartalmazza a Társulás 2020. évi záró maradványát 4 434,- Ft összegben. A maradvány és a tartalékképzést a 18. számú melléklet tartalmazza.

(5) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi működési bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 19. számú melléklet tartalmazza.

(6) A Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 20. számú melléklet tartalmazza.

(7) A bevételi és kiadási előirányzat felhasználási tervet a 21. számú melléklet tartalmazza.

(8) Gyód Község Önkormányzata a Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása létszámkeretét 0 főben határozza meg.

7. § (1) A Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi költségvetése bevételi és kiadási főösszegét a 2020. évi záró maradvánnyal együtt: 32 630 000,- Ft-ban állapítja meg.

(2) A Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi bevételeit és kiadásait a 22. számú melléklet részletezi, a kötelező-, önként vállalt és államigazgatási feladatok bevételeit és kiadásait a 23. 24. 25. számú mellékletek tartalmazzák.

(3) A Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ beruházások és felújítások részletezését a 26. számú melléklet tartalmazza.

(4) A Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ bevételi és kiadási főösszege tartalmazza a Társulás 2020. évi záró maradványát 222 459,- Ft összegben. A maradvány és a tartalékképzést a 27. számú melléklet tartalmazza.

(5) A Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi működési bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 28. számú melléklet tartalmazza.

(6) A Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 29. számú melléklet tartalmazza

(7) A bevételi és kiadási előirányzat felhasználási tervet a 31. számú melléklet tartalmazza.

(8) Gyód Község Önkormányzata a Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ létszámkeretét 5 főben határozza meg. A létszámkeret részletezését a 30. számú melléklet tartalmazza.

8. § (1) Gyód Község Önkormányzata 2021. évi költségvetésében tervezett több éves kihatással járó feladatait a 7. számú melléklet mutatja be.

(2) Gyód Község Önkormányzata nem rendelkezik adósságot keletkeztető ügylettel és nem is tervezi adósságot keletkeztető ügylet szerződését.

(3) Gyód Község Önkormányzata által adott közvetett támogatásokat a 8. számú melléklet tartalmazza.

(4) Gyód Község Önkormányzata 2021. évi működési bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 9. számú melléklet tartalmazza.

(5) Gyód Község Önkormányzata 2021. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként a 10. számú melléklet tartalmazza.

9. § E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

Schmidt Ferenc
polgármester

Dr. Kislaki-Frank Brigitta
jegyző

1. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2021. évi összevont költségvetés

BEVÉTELEK

adatok forintban

B1-B7. Költségvetési bevételek

Ssz.

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

01

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

17 665 781

02

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

22 573 220

03

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B1131

7 695 000

04

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B1132

7 829 544

05

Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04)

B113

15 524 544

06

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

2 270 000

07

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

0

08

Elszámolásból származó bevételek

B116

0

09

Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+…+08)

B11

58 033 545

10

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

4 790 270

15

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+…+14)

B1

62 823 815

16

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

0

17

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

18

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

20

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

16 767 654

21

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=16+…+20)

B2

16 767 654

22

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

23

Társaságok jövedelemadói

B312

0

24

Jövedelemadók (=22+23)

B31

0

25

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

26

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

27

Vagyoni tipusú adók

B34

8 676 743

28

Értékesítési és forgalmi adók

B351

4 102 847

29

Fogyasztási adók

B352

0

30

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

31

Gépjárműadók

B354

0

32

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

33

Termékek és szolgáltatások adói (=28+…+32)

B35

4 102 847

34

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

211 704

35

Közhatalmi bevételek (=24+...+27+33+34)

B3

12 991 294

36

Készletértékesítés ellenértéke

B401

0

37

Szolgáltatások ellenértéke

B402

300 000

38

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

B403

6 500 000

39

Tulajdonosi bevételek

B404

0

40

Ellátási díjak

B405

0

41

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

0

42

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

43

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

B4081

0

44

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

B4082

5 000

45

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=43+44)

B408

5 000

46

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

B4091

0

47

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B4092

0

48

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=46+47)

B409

0

49

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

50

Egyéb működési bevételek

B411

9 281

51

Működési bevételek (=36+…+42+45+48+...+50)

B4

6 814 281

52

Immateriális javak értékesítése

B51

0

53

Ingatlanok értékesítése

B52

4 000 000

54

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

55

Részesedések értékesítése

B54

0

56

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

57

Felhalmozási bevételek (=52+…+56)

B5

4 000 000

58

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

59

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

60

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő

B63

0

61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B64

0

62

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

200 000

63

Működési célú átvett pénzeszközök (=58+…+62)

B6

200 000

64

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

65

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

66

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő

B73

0

67

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B74

0

68

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

69

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=64+…+68)

B7

0

70

Költségvetési bevételek (=15+21+35+51+57+63+69)

103 597 044

B8. Finanszírozási bevételek

01

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8111

0

02

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

03

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8113

0

04

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03)

B811

0

05

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

06

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

07

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

08

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

09

Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08)

B812

0

10

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

B8131

28 369 956

11

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

B8132

0

12

Maradvány igénybevétele (=10+11)

B813

28 369 956

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

14

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

15

Központi, irányító szervi támogatás

B816

0

16

Lekötött bankbetétek megszüntetése

B817

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

18

Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei

B8191

0

19

Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei

B8192

0

20

Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19)

B819

0

21

Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20)

B81

28 369 956

22

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

23

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

24

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

25

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

B824

0

26

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

27

Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26)

B82

0

28

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

29

Váltóbevételek

B84

0

30

Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29)

B8

28 369 956

Összes bevétel:

131 967 000

KIADÁSOK

adatok Ft-ban

K1-K8. Költségvetési kiadások

Ssz.

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

01

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

7 567 950

02

Normatív jutalmak

K1102

0

03

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

04

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

05

Végkielégítés

K1105

0

06

Jubileumi jutalom

K1106

0

07

Béren kívüli juttatások

K1107

0

08

Ruházati költségtérítés

K1108

0

09

Közlekedési költségtérítés

K1109

0

10

Egyéb költségtérítések

K1110

0

11

Lakhatási támogatások

K1111

0

12

Szociális támogatások

K1112

0

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

200 000

14

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13)

K11

7 767 950

15

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

2 393 280

16

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

131 647

17

Egyéb külső személyi juttatások

K123

300 000

18

Külső személyi juttatások (=15+16+17)

K12

2 824 927

19

Személyi juttatások (=14+18)

K1

10 592 877

20

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

1 273 180

21

Szakmai anyagok beszerzése

K311

50 000

22

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

3 000 000

23

Árubeszerzés

K313

0

24

Készletbeszerzés (=21+22+23)

K31

3 050 000

25

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

600 000

26

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

100 000

27

Kommunikációs szolgáltatások (=25+26)

K32

700 000

28

Közüzemi díjak

K331

2 000 000

29

Vásárolt élelmezés

K332

0

30

Bérleti és lízing díjak

K333

1 934 816

31

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

2 200 000

32

Közvetített szolgáltatások

K335

6 500 000

33

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

5 000 000

34

Egyéb szolgáltatások

K337

2 750 000

35

Szolgáltatási kiadások (=28+…+34)

K33

20 384 816

36

Kiküldetések kiadásai

K341

944 905

37

Reklám- és propagandakiadások

K342

200 000

38

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37)

K34

1 144 905

39

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

4 509 378

40

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

41

Kamatkiadások

K353

0

42

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

43

Egyéb dologi kiadások

K355

2 000 000

44

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43)

K35

6 509 378

45

Dologi kiadások (=24+27+35+38+44)

K3

31 789 099

46

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

47

Családi támogatások

K42

0

48

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

49

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

50

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

51

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

52

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

53

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

5 493 734

54

Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53)

K4

5 493 734

55

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

56

A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások

K5021

0

57

A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései (K5022)

K5022

0

58

Egyéb elvonások, befizetések

K5023

0

59

Elvonások és befizetések (=56+57+58)

K502

0

60

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

63

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

31 339 058

64

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

65

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

66

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

67

Kamattámogatások

K510

0

68

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

69

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K512

2 105 000

70

Tartalékok

K513

4 266 447

71

Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70)

K5

37 710 505

72

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

73

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

74

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

236 220

75

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

12 916 615

76

Részesedések beszerzése

K65

0

77

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

78

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

3 551 265

79

Beruházások (=72+…+78)

K6

16 704 100

80

Ingatlanok felújítása

K71

19 998 632

81

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

82

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

83

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

5 283 531

84

Felújítások (=80+...+83)

K7

25 282 163

85

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

86

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

87

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

89

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

90

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

91

Lakástámogatás

K87

0

92

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

93

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

800 000

94

Egyéb felhalmozási célú kiadások (=85+…+93)

K8

800 000

95

Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94)

129 645 658

K9. Finanszírozási kiadások

01

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

02

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

03

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

04

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03)

K911

0

05

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

06

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

07

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

08

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

09

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

10

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

11

Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+10)

K912

0

12

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

2 321 342

14

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

15

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

K916

0

16

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

18

Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai

K9191

0

19

Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai

K9192

0

20

Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=18+19)

K919

0

21

Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+11+…+17+20)

K91

2 321 342

22

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

23

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

24

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

25

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

K924

0

26

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

K925

0

27

Külföldi finanszírozás kiadásai (=22+…+26)

K92

0

28

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

29

Váltókiadások

K94

0

30

Finanszírozási kiadások (=21+27+28+29)

K9

2 321 342

Összes kiadás:

131 967 000

2. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2021. évi kötelező feladatok költségvetés

3. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2021. évi önként vállalt feladatok költségvetés

4. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2021. évi államigazgatási feladatok költségvetés

5. melléklet

Gyód Község Önkormányzata Beruházások előirányzata beruházásonként

adatok forintban

Beruházás megnevezése

Kivitelezés befejezési éve

Összeg

Magyar Falu Program - temető

2021.

1 054 100

Magyar Falu Program - falugondnoki busz

2021.

14 950 000

zöldterület karbantartásra eszköz beszerzés

2021.

400 000

informatikai eszközök beszerzése

2021.

300 000

2021.

0

Beruházások előirányzata

2021.

16 704 100

Felújítások előírányzata felújításonként

adatok forintban

Felújítás megnevezése

Kivitelezés befejezési éve

Összeg

Önkormányzati fejlesztések 2020. pályázat

2021.

19 910 253

Magyar Falu Program - játszótér

2021.

4 956 810

Játszótér kiegészítő felújítása

2021.

415 100

2021.

Felújítások előirányzata

2021.

25 282 163

6. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2020.12.31. maradvány, tartalékképzés 2021.év

Bank

adatok forintban

Megnevezés

Bankok

Számlaszám

Egyenleg

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD BEFEJEZETT VIZIKÖZMŰ

11731001-15334709-08110000

46 340

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD BÍRSÁG SZÁMLA

11731001-15334709-03610000

0

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD CSALÁDTÁMOGATÁSI FOLYÓSZ

11731001-15334709-10010000

183

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD EGYÉB BEVÉTELEK

11731001-15334709-08800000

0

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD GÉPJÁRMŰADÓ BESZEDÉSI SZ

11731001-15334709-08970000

28 840

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD IPARŰZÉSI ADÓ BESZEDÉSI

11731001-15334709-03540000

0

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD KÉSEDELMI PÓTLÉK SZÁMLA

11731001-15334709-03780000

0

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD KÖLTSÉGVETÉSI ELSZÁMOLÁS

11731001-15334709

27 678 623

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD KÖZFOGLALKOZTATÁS ALSZÁM

11731001-15334709-10020009

251 432

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD KÖZS. IDEGEN BEVÉTEL

11731001-15334709-04400000

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD KÖZSÉG ELJÁRÁSI ILLETÉK

11731001-15334709-03470000

0

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD LETÉTI SZÁMLA

11731001-15334709-06530000

0

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLI

11731001-15334709-02820000

0

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD ÖNKORM. KÜLSŐ MBÉR

11769006-00204455

0

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD ÖNKORM. SAJÁT MBÉR

11769006-00204448

0

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD TÁMOP 3.1.11.12/2-2012-0

11731001-15334709-10040007

260 169

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD TÁMOP 6.1.2.-11/1-2012-1088

11731001-15334709-10030008

322

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD TÁRS.ÖSSZ. MEGV. KÖZMFEJL..

11731001-15334709-00930000

5 217

Gyód Község Önkormányzata

GYÓD TERMŐFÖLD BÉRBEAD. SZÁRM.

11731001-15334709-08660000

0

Gyód Község Önkormányzata

Idegen pénzeszközök

11731001-15334709-10000000

0

Bank összesen:

28 271 126

Pénztár:

Megnevezés

Pénztár

Egyenleg

Gyód Község Önkormányzata

Főpénztár

422 205

Pénztár összsen:

422 205

Záró pénzkészlet összesen:

28 693 331

Pénzkészletet módosító tételek (1.+2.+3.+4.):

-323 375

1. Forgótőke elszámolási számla (+)

60 000

2. Folyósított, megelőlegezett TB ellátás (+)

31 820

3. Túlfizetések (-)

-386 355

4. Letéti összeg (-)

0

4. Más szervezetet megillető bevételek (-)

-28 840

= Záró maradvány

28 369 956

Tartalékképzés 2021 év

Záró maradvány:

28 369 956

Zártkerti pályázat 2019. pályázati támogatása

2 497 534

Konzorciumi pályázat támogatása

14 270 120

Magyar Falu Program 2020.- játszótér támogatás felhasználása 2021. évben

-4 956 810

Magyar Falu Program 2020. - temető pályázat felhasználása 2021. évben

-1 054 100

önkormányzati fejlesztések 2020 támogatás felhasználása 2021. évben

-19 910 253

Magyar Falu Program 2020. - falugondnoki busz támogatás felhasználása 2021. évben

-14 950 000

Céltartalék

0

Általános tartalék

4 266 447

Tartalék összesen:

4 266 447

7. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2021 évi költségvetésében tervezett többéves kihatással járó döntések számszerűsítése éves bontásban

adatok forintban

Sor-
szám

Kötelezettség jogcíme

Kiadás összege évenként

Összesen

2021.

2022.

2023.

2024.

I.

Személyi juttatások (1.+2.)

9 961 230

4 433 280

4 433 280

4 433 280

23 261 070

1.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

7 567 950

2 040 000

2 040 000

2 040 000

13 687 950

2.

Választott tisztségviselők juttatásai

2 393 280

2 393 280

2 393 280

2 393 280

9 573 120

II.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 173 180

687 158

687 158

687 158

3 234 654

III.

Közüzemi díjak

1 734 000

1 734 000

1 734 000

1 734 000

6 936 000

IV.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

403 380

403 380

403 380

403 380

1 613 520

V.

Egyéb dologi kiadások (1.-4.)

198 686

205 170

205 170

205 170

814 196

1.

Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás tagdíja

72 500

72 500

72 500

72 500

290 000

2.

Mecsek - Dráva Önkormányzati Társulás tagdíja

116 186

122 670

122 670

122 670

484 196

3.

Mecsekvidék - tagdíj

10 000

10 000

10 000

10 000

40 000

VI.

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (1.+2.)

596 294

596 294

596 294

596 294

2 385 176

1.

ÁLHUBÁL működési támogatás

95 028

95 028

95 028

95 028

380 112

2.

PKSZAK működési támogatás

501 266

501 266

501 266

501 266

2 005 064

Összesen:

14 066 770

8 059 282

8 059 282

8 059 282

38 244 616

8. melléklet

Gyód Község Önkormányzata által adott közvetett támogatások

adatok forintban

Sor-szám

Bevételi jogcím

Kedvezmények összege

I.

Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen

0

1.

-ebből: Építményadó

0

2.

Telekadó

0

3.

Magánszemélyek kommunális adója

0

4.

Pótlék

0

5.

Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

0

II.

Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

0

Összesen:

0

9. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2021. évi működési bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként

adatok forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi előirányzat

Megnevezés

2021. évi előirányzat

1

Önkormányzatok működési támogatásai

58 033 545

Személyi juttatások

10 592 877

2

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről

4 790 270

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 273 180

3

Működési bevételek

6 814 281

Dologi kiadások

31 789 099

4

Működési célú átvett pénzeszközök

200 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

5 493 734

5

Közhatalmi bevételek

12 991 294

Egyéb működési célú kiadások

33 444 058

6

Tartalékok

4 266 447

I.

Költségvetési bevételek összesen (1+…+6)

82 829 390

Költségvetési kiadások összesen (1+...+6)

86 859 395

II.

Működési célú finan.bevételek összesen

6 351 347

Működési célú finan.kiadások összesen

2 321 342

BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II)

89 180 737

KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II)

89 180 737

10

Költségvetési hiány:

4 030 005

Költségvetési többlet:

11

Tervezési hiány:

Tervezési többlet:

10. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2021. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként

adatok forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi előirányzat

Megnevezés

2021. évi előirányzat

1

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

16 767 654

Beruházások

16 704 100

2

Felhalmozási bevételek

4 000 000

Felújítások

25 282 163

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

0

Egyéb felhalmozási kiadások

800 000

4

Tartalékok

0

I.

Költségvetési bevételek összesen (1+…+6)

20 767 654

Költségvetési kiadások összesen (1+...+6)

42 786 263

II.

Felhalmozási célú finan.bevételek összesen

22 018 609

Felhalmozási célú finan.kiadások össz.

0

BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II)

42 786 263

KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II)

42 786 263

10

Költségvetési hiány:

22 018 609

Költségvetési többlet:

11

Tervezési hiány:

Tervezési többlet:

11. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2021. évi létszámkeret meghatározása

adatok főben

Sor-szám

Megnevezés

Létszám fő (Tervezett átlagos statisztikai állományi létszám, éves)

01

miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes

0

02

miniszter, miniszterrel azonos illetményre jogosult vezető

0

03

kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos, miniszterelnöki megbízott

0

04

közigazgatási államtitkár

0

05

államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár) (közigazgatási) államtitkárral azonos illetményre jogosult vezető (közigazgatási) államtitkári illetményhez kötött illetményre jogosult vezető MNB elnök béréhez kötött illetményre jogosult vezető képviselői tiszteletdíjhoz kötött illetményre jogosult vezetőosult vezető

0

06

helyettes államtitkár helyettes államtitkárral azonos illetményre jogosult vezető helyettes államtitkári illetményhez kötött illetményre jogosult vezető

0

07

főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető (Kttv. 236. § (5) bek.)

0

08

főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, közös önkormányzati hivatal jegyzője

0

09

NAV főigazgató, NAV szakfőigazgató, NAV főigazgató-helyettes, NAV igazgató, NAV igazgató-helyettes

0

10

számvevő főigazgató, főtitkár, igazgató, Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, főtitkára

0

11

számvevő igazgató-helyettes, elnöki (alelnöki) főtanácsadó, Versenytanács tagja

0

12

számvevő osztályvezető-főtanácsos, elnöki (alelnöki) tanácsadó, ellenőrzésvezető, főosztályvezető-helyettes, Gazdasági Versenyhivatal irodavezető, irodavezető-helyettes, csoportvezető

0

13

fővárosi és megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, járási hivatal vezetője

0

14

fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatója, igazgatója, járási hivatalvezető helyettese

0

15

Kttv.136. § (1) bekezdés szerinti vezető

0

16

Kttv.136. § (1) bekezdés szerinti vezető-helyettes

0

17

Kttv. 136. § (3) bekezdés a) pontja szerinti vezető, b) pontja szerinti vezető-helyettes, tankerületi központ kormánytisztviselő vezetője

0

18

I. besorolási osztály összesen

0

19

II. besorolási osztály összesen

0

20

III. besorolási osztály összesen

0

21

vezető-kormányfőtanácsos, vezető-hivatalifőtanácsos, kormányhivatali kiemelt ügyintézői osztályba tartozó kormánytisztviselő

0

22

kormány-főtanácsos, hivatali főtanácsos II., kormányhivatali felsőfokú végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő

0

23

hivatali főtanácsos I.

0

24

vezető-kormánytanácsos, vezető-hivatalitanácsos, kormányhivatali érettségi végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő

0

25

kormánytanácsos, hivatalitanácsos, kormányhivatali kormányzati ügykezelő

0

26

KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN (=01+…+25)

0

27

igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes)

0

28

főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető

0

29

főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs

0

30

"A", "B" fizetési osztály összesen

0

31

"C", "D" fizetési osztály összesen

0

32

"E"-"J" fizetési osztály összesen

0

33

kutató, felsőoktatásban oktató

0

34

gyakornok (pedagógus)

0

35

pedagógus I.

0

36

pedagógus II.

0

37

mesterpedagógus

0

38

kutatótanár

0

39

pedagógus (magasabb) vezetői megbízással

0

40

KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=27+...+39)

0

41

Kúria bírája, Legfőbb Ügyészség ügyésze

0

42

ítélőtábla bírája, fellebbviteli főügyészség ügyésze

0

43

törvényszék bírája, főügyészség ügyésze

0

44

helyi bírósági bíró, helyi ügyészség ügyésze

0

45

bírósági titkár, alügyész, igazságügyi szakértő

0

46

bírósági fogalmazó, ügyészségi fogalmazó, szakértőjelölt

0

47

szakirányú felsőfokú végzettségű tisztviselő és technikus

0

48

nem szakirányú felsőfokú és középfokú végzettségű tisztviselő technikus és írnok

0

49

vezető

0

50

fizikai dolgozó, fizikai alkalmazott

0

51

BÍRÁK, ÜGYÉSZEK, IGAZSÁGÜGYI ÉS ÜGYÉSZSÉGI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=41+...+50)

0

52

országos parancsnok, országos parancsnok-helyettes, NAV szakfőigazgató

0

53

főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, igazgató, osztályvezető, NAV főigazgató, NAV főigazgató-helyettes, NAV igazgató-helyettes, főosztályvezetőnek minősülő vezető, NAV főigazgatónak minősülő vezető

0

54

NAV főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, főosztályvezető-helyettesnek minősülő vezető, NAV főigazgató-helyettesnek minősülő vezető, osztályvezetőnek minősülő vezető, NAV főosztályvezetőnek minősülő vezető, főosztályvezető-helyettesnek minősülő vezető

0

55

I. besorolási osztály összesen

0

56

II. besorolási osztály összesen

0

57

RENDVÉDELMI SZERVEK ÖSSZESEN (=52+...+56)

0

58

Főigazgató, igazgató, főosztályvezető, osztályvezető

0

59

"A", "B" munkakör összesen

0

60

"C", "D" munkakör összesen

0

61

"E", "F" munkakör összesen

0

62

RENDVÉDELMI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=58+...+61)

0

63

Tábornokok, tisztek

0

64

Zászlósok, altisztek

0

65

Diplomáciai szolgálatot teljesítők

0

66

Szerződéses legénységi állomány

0

67

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEI ÖSSZESEN (=63+...+66)

0

68

Vezető

0

69

"A", "B" fizetési osztály összesen

0

70

"C", "D" fizetési osztály összesen

0

71

"E"-"J" fizetési osztály összesen

0

72

Pedagógus

0

73

HONVÉDELMI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=68+...+72)

0

74

vezető, igazgató, elnök, igazgató-helyettes, elnök-helyettes, hivatalvezető, hivatalvezető-helyettes, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (vezető)

0

75

felsőfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető)

0

76

középfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető)

1

77

fizikai alkalmazott, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (fizikai alkalmazott)

0

78

ösztöndíjas foglalkoztatott

0

79

közfoglalkoztatott

5

80

Munka Törvénykönyve vezetőkre vonatkozó rendelkezései alapján foglalkoztatott vezető

0

81

EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN (=74+…+80)

6

82

országgyűlési képviselő

0

83

köztársasági elnök

0

84

alkotmánybíró

0

85

Kúria elnöke, legfőbb ügyész

0

86

alapvető jogok biztosa, helyettes biztos

0

87

Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke

0

88

egyéb választott tisztségviselő (vezető)

0

89

egyéb választott tisztségviselő (nem vezető)

0

90

polgármester, főpolgármester

1

91

helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja

0

92

alpolgármester, főpolgármester-helyettes, megyei közgyűlés elnöke, alelnöke

0

93

VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN (=82+...+92)

1

94

FOGLALKOZTATOTTAK ÖSSZESEN (=26+40+51+57+62+67+73+81+93)

7

95

Nyitólétszám (az időszak első napján munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók statisztikai állományi létszáma) (fő)

7

96

Munkajogi nyitólétszám (az időszak első napján munkaviszonyban állók létszáma) (fő)

7

97

Üres álláshelyek száma az időszak első napján

0

98

Tartósan (legalább három hónapja) üres álláshelyek száma az időszak első napján

0

99

Átlagos statisztikai állományi létszám (tényleges éves átlagos statisztikai állományi létszám) (fő)

7

100

az Európai Unió költségvetésében biztosított forrásból finanszírozott, határozott idejű jogviszony keretében foglalkoztatottak száma az időszak első napján

0

101

prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek száma az időszak első napján

0

102

prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek száma az időszak első napján

0

103

a Romák foglalkoztatása a közigazgatásban program keretében a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban foglalkoztatottak száma az időszak első napján

0

104

ösztöndíjas foglalkoztatottak száma az időszak első napján (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet )

0

105

munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek száma az időszak első napján

0

12. melléklet

Gyód Község Önkormányzata 2021. évi előirányzat felhasználási terve

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

Bevételek

B1

Önkormányzatok működési támogatásai

7 363 215

5 041 873

5 041 873

5 041 873

5 041 873

5 041 873

5 041 873

5 041 873

5 041 873

5 041 873

5 041 873

5 041 870

62 823 815

B2

Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül

0

0

0

2 497 534

0

0

0

14 270 120

0

0

0

0

16 767 654

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

6 495 647

0

0

0

0

0

6 495 647

0

0

0

12 991 294

B4

Működési bevételek

567 856

567 856

567 856

567 856

567 856

567 856

567 856

567 856

567 856

567 856

567 856

567 865

6 814 281

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

4 000 000

0

0

0

4 000 000

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

200 000

0

0

0

0

0

0

0

200 000

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B8

Finanszírozási bevételek

28 369 956

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

28 369 956

Bevételek összesen:

36 301 027

5 609 729

12 105 376

8 107 263

5 809 729

5 609 729

5 609 729

19 879 849

16 105 376

5 609 729

5 609 729

5 609 735

131 967 000

Kiadások

K1

Személyi juttatások

882 739

882 739

882 739

882 739

882 739

882 739

882 739

882 739

882 739

882 739

882 739

882 748

10 592 877

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szha.

106 098

106 098

106 098

106 098

106 098

106 098

106 098

106 098

106 098

106 098

106 098

106 102

1 273 180

K3

Dologi kiadások

1 649 091

2 649 091

1 649 091

1 649 091

2 649 091

1 649 091

4 649 091

3 649 091

2 649 091

3 649 098

2 649 091

2 649 091

31 789 099

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

457 811

457 811

457 811

457 811

457 811

457 811

457 811

457 811

457 811

457 811

457 811

457 813

5 493 734

K5

Egyéb működési célú kiadások

2 611 588

2 611 588

4 716 588

2 611 588

2 611 588

2 611 588

2 611 588

2 611 588

2 611 588

6 878 037

2 611 588

2 611 588

37 710 505

K6

Beruházások

1 054 100

0

0

14 950 000

400 000

0

300 000

0

0

0

0

0

16 704 100

K7

Felújítások

2 625 955

0

0

2 745 955

0

0

0

0

19 910 253

0

0

0

25 282 163

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

800 000

0

0

0

0

0

0

0

0

800 000

K9

Finanszírozási kiadások

2 321 342

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

2 321 342

Kiadások összesen:

11 708 724

6 707 327

7 812 327

24 203 282

7 107 327

5 707 327

9 007 327

7 707 327

26 617 580

11 973 783

6 707 327

6 707 342

131 967 000

13. melléklet

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi összevont költségvetés

BEVÉTELEK

adatok forintban

B1-B7. Költségvetési bevételek

Ssz.

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

01

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

0

02

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

0

03

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B1131

0

04

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B1132

0

05

Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04)

B113

0

06

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

0

07

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

0

08

Elszámolásból származó bevételek

B116

0

09

Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+…+08)

B11

0

10

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

30 482 764

15

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+…+14)

B1

30 482 764

16

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

0

17

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

18

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

20

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

21

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=16+…+20)

B2

0

22

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

23

Társaságok jövedelemadói

B312

0

24

Jövedelemadók (=22+23)

B31

0

25

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

26

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

27

Vagyoni tipusú adók

B34

0

28

Értékesítési és forgalmi adók

B351

0

29

Fogyasztási adók

B352

0

30

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

31

Gépjárműadók

B354

0

32

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

33

Termékek és szolgáltatások adói (=28+…+32)

B35

0

34

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

0

35

Közhatalmi bevételek (=24+...+27+33+34)

B3

0

36

Készletértékesítés ellenértéke

B401

0

37

Szolgáltatások ellenértéke

B402

0

38

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

B403

0

39

Tulajdonosi bevételek

B404

0

40

Ellátási díjak

B405

0

41

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

0

42

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

43

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

B4081

0

44

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

B4082

802

45

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=43+44)

B408

802

46

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

B4091

0

47

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B4092

0

48

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=46+47)

B409

0

49

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

50

Egyéb működési bevételek

B411

0

51

Működési bevételek (=36+…+42+45+48+...+50)

B4

802

52

Immateriális javak értékesítése

B51

0

53

Ingatlanok értékesítése

B52

0

54

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

55

Részesedések értékesítése

B54

0

56

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

57

Felhalmozási bevételek (=52+…+56)

B5

0

58

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

59

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

60

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő

B63

0

61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B64

0

62

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

0

63

Működési célú átvett pénzeszközök (=58+…+62)

B6

0

64

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

65

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

66

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő

B73

0

67

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B74

0

68

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

69

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=64+…+68)

B7

0

70

Költségvetési bevételek (=15+21+35+51+57+63+69)

30 483 566

B8. Finanszírozási bevételek

01

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8111

0

02

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

03

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8113

0

04

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03)

B811

0

05

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

06

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

07

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

08

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

09

Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08)

B812

0

10

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

B8131

4 434

11

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

B8132

0

12

Maradvány igénybevétele (=10+11)

B813

4 434

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

14

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

15

Központi, irányító szervi támogatás

B816

0

16

Lekötött bankbetétek megszüntetése

B817

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

18

Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei

B8191

0

19

Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei

B8192

0

20

Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19)

B819

0

21

Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20)

B81

4 434

22

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

23

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

24

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

25

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

B824

0

26

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

27

Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26)

B82

0

28

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

29

Váltóbevételek

B84

0

30

Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29)

B8

4 434

Összes bevétel:

30 488 000

KIADÁSOK

adatok Ft-ban

K1-K8. Költségvetési kiadások

Ssz.

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

01

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

0

02

Normatív jutalmak

K1102

0

03

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

04

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

05

Végkielégítés

K1105

0

06

Jubileumi jutalom

K1106

0

07

Béren kívüli juttatások

K1107

0

08

Ruházati költségtérítés

K1108

0

09

Közlekedési költségtérítés

K1109

0

10

Egyéb költségtérítések

K1110

0

11

Lakhatási támogatások

K1111

0

12

Szociális támogatások

K1112

0

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

0

14

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13)

K11

0

15

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

16

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

0

17

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

18

Külső személyi juttatások (=15+16+17)

K12

0

19

Személyi juttatások (=14+18)

K1

0

20

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

0

21

Szakmai anyagok beszerzése

K311

0

22

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

0

23

Árubeszerzés

K313

0

24

Készletbeszerzés (=21+22+23)

K31

0

25

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

0

26

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

0

27

Kommunikációs szolgáltatások (=25+26)

K32

0

28

Közüzemi díjak

K331

0

29

Vásárolt élelmezés

K332

0

30

Bérleti és lízing díjak

K333

0

31

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

0

32

Közvetített szolgáltatások

K335

0

33

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

0

34

Egyéb szolgáltatások

K337

85 236

35

Szolgáltatási kiadások (=28+…+34)

K33

85 236

36

Kiküldetések kiadásai

K341

0

37

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

38

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37)

K34

0

39

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

0

40

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

41

Kamatkiadások

K353

0

42

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

43

Egyéb dologi kiadások

K355

0

44

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43)

K35

0

45

Dologi kiadások (=24+27+35+38+44)

K3

85 236

46

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

47

Családi támogatások

K42

0

48

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

49

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

50

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

51

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

52

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

53

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

0

54

Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53)

K4

0

55

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

56

A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások

K5021

0

57

A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései (K5022)

K5022

0

58

Egyéb elvonások, befizetések

K5023

0

59

Elvonások és befizetések (=56+57+58)

K502

0

60

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

63

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

0

64

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

65

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

66

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

67

Kamattámogatások

K510

0

68

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

69

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K512

0

70

Tartalékok

K513

0

71

Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70)

K5

0

72

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

73

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

74

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

75

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

0

76

Részesedések beszerzése

K65

0

77

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

78

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

0

79

Beruházások (=72+…+78)

K6

0

80

Ingatlanok felújítása

K71

0

81

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

82

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

83

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

0

84

Felújítások (=80+...+83)

K7

0

85

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

86

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

87

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

89

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

90

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

91

Lakástámogatás

K87

0

92

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

93

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

94

Egyéb felhalmozási célú kiadások (=85+…+93)

K8

0

95

Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94)

85 236

K9. Finanszírozási kiadások

01

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

02

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

03

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

04

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03)

K911

0

05

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

06

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

07

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

08

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

09

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

10

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

11

Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+10)

K912

0

12

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

0

14

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

30 402 764

15

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

K916

0

16

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

18

Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai

K9191

0

19

Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai

K9192

0

20

Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=18+19)

K919

0

21

Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+11+…+17+20)

K91

30 402 764

22

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

23

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

24

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

25

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

K924

0

26

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

K925

0

27

Külföldi finanszírozás kiadásai (=22+…+26)

K92

0

28

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

29

Váltókiadások

K94

0

30

Finanszírozási kiadások (=21+27+28+29)

K9

30 402 764

Összes kiadás:

30 488 000

14. melléklet

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi kötelező feladatok költségvetés

15. melléklet

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi önként vállalt feladatok költségvetés

16. melléklet

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi államigazgatási feladatok költségvetés

17. melléklet

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása Beruházások előirányzata beruházásonként

adatok forintban

Beruházás megnevezése

Kivitelezés befejezési éve

Összeg

2021.

0

2021.

0

2021.

0

2021.

0

2021.

0

Beruházások előirányzata

2021.

0

Felújítások előírányzata felújításonként

adatok forintban

Felújítás megnevezése

Kivitelezés befejezési éve

Összeg

2021.

0

2021.

0

2021.

0

2021.

0

Felújítások előirányzata

2021.

0

18. melléklet

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása

Bank

adatok forintban

Megnevezés

Bankok

Számlaszám

Egyenleg

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása

11731001-15834216

4 434

Bank összesen:

4 434

Pénztár:

Megnevezés

Pénztár

Egyenleg

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása

Főpénztár

0

Pénztár összsen:

0

Záró pénzkészlet összesen:

4 434

Pénzkészletet módosító tételek (1.+2.+3.+4.):

0

1. Forgótőke elszámolási számla (+)

0

2. Foglalkoztatottnak adott munkabérelőleg (+)

0

3. Túlfizetések (-)

0

4. Letéti összeg (-)

0

4. Más szervezetet megillető bevételek (-)

0

= Záró maradvány

4 434

Tartalékképzés 2021 év

Záró maradvány:

4 434

Bankköltségekre fordítás

-4 434

Céltartalék

0

Általános tartalék

0

Tartalék összesen:

0

19. melléklet

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi működési bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként

adatok forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi előirányzat

Megnevezés

2021. évi előirányzat

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

Személyi juttatások

0

2

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről

30 482 764

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

3

Működési bevételek

802

Dologi kiadások

85 236

4

Működési célú átvett pénzeszközök

0

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

5

Közhatalmi bevételek

0

Egyéb működési célú kiadások

0

6

Tartalékok

0

I.

Költségvetési bevételek összesen (1+…+6)

30 483 566

Költségvetési kiadások összesen (1+...+6)

85 236

II.

Működési célú finan.bevételek összesen

4 434

Működési célú finan.kiadások összesen

30 402 764

BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II)

30 488 000

KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II)

30 488 000

10

Költségvetési hiány:

Költségvetési többlet:

30 398 330

11

Tervezési hiány:

Tervezési többlet:

20. melléklet

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként

adatok forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi előirányzat

Megnevezés

2021. évi előirányzat

1

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

Beruházások

0

2

Felhalmozási bevételek

0

Felújítások

0

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

0

Egyéb felhalmozási kiadások

0

4

Tartalékok

0

I.

Költségvetési bevételek összesen (1+…+6)

0

Költségvetési kiadások összesen (1+...+6)

0

II.

Felhalmozási célú finan.bevételek összesen

0

Felhalmozási célú finan.kiadások össz.

0

BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II)

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II)

0

10

Költségvetési hiány:

Költségvetési többlet:

11

Tervezési hiány:

Tervezési többlet:

21. melléklet

Gyód és Keszü Községek Intézményfenntartó Társulása 2021. évi előirányzat felhasználási terve

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

Bevételek

B1

Önkormányzatok működési támogatásai

3 648 333

2 432 222

2 512 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 211

30 482 764

B2

Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B4

Működési bevételek

0

0

202

0

0

200

0

0

200

0

0

200

802

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B8

Finanszírozási bevételek

4 434

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

4 434

Bevételek összesen:

3 652 767

2 432 222

2 512 424

2 432 222

2 432 222

2 432 422

2 432 222

2 432 222

2 432 422

2 432 222

2 432 222

2 432 411

30 488 000

Kiadások

K1

Személyi juttatások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szha.

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K3

Dologi kiadások

0

0

21 309

0

0

21 309

0

0

21 309

0

0

21 309

85 236

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K6

Beruházások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K9

Finanszírozási kiadások

3 648 333

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 211

30 402 764

Kiadások összesen:

3 648 333

2 432 222

2 453 531

2 432 222

2 432 222

2 453 531

2 432 222

2 432 222

2 453 531

2 432 222

2 432 222

2 453 520

30 488 000

22. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi összevont költségvetés

BEVÉTELEK

adatok forintban

B1-B7. Költségvetési bevételek

Ssz.

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

01

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

0

02

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

0

03

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B1131

0

04

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B1132

0

05

Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04)

B113

0

06

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

0

07

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

0

08

Elszámolásból származó bevételek

B116

0

09

Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+…+08)

B11

0

10

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

0

15

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+…+14)

B1

0

16

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

0

17

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

18

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

20

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

21

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=16+…+20)

B2

0

22

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

23

Társaságok jövedelemadói

B312

0

24

Jövedelemadók (=22+23)

B31

0

25

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

26

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

27

Vagyoni tipusú adók

B34

0

28

Értékesítési és forgalmi adók

B351

0

29

Fogyasztási adók

B352

0

30

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

31

Gépjárműadók

B354

0

32

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

33

Termékek és szolgáltatások adói (=28+…+32)

B35

0

34

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

0

35

Közhatalmi bevételek (=24+...+27+33+34)

B3

0

36

Készletértékesítés ellenértéke

B401

0

37

Szolgáltatások ellenértéke

B402

0

38

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

B403

0

39

Tulajdonosi bevételek

B404

0

40

Ellátási díjak

B405

1 995 805

41

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

0

42

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

43

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

B4081

0

44

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

B4082

100

45

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=43+44)

B408

100

46

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

B4091

0

47

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B4092

0

48

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=46+47)

B409

0

49

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

50

Egyéb működési bevételek

B411

8 872

51

Működési bevételek (=36+…+42+45+48+...+50)

B4

2 004 777

52

Immateriális javak értékesítése

B51

0

53

Ingatlanok értékesítése

B52

0

54

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

55

Részesedések értékesítése

B54

0

56

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

57

Felhalmozási bevételek (=52+…+56)

B5

0

58

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

59

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

60

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő

B63

0

61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B64

0

62

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

0

63

Működési célú átvett pénzeszközök (=58+…+62)

B6

0

64

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

65

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

66

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektő

B73

0

67

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B74

0

68

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

69

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=64+…+68)

B7

0

70

Költségvetési bevételek (=15+21+35+51+57+63+69)

2 004 777

B8. Finanszírozási bevételek

01

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8111

0

02

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

03

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8113

0

04

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03)

B811

0

05

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

06

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

07

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

08

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

09

Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08)

B812

0

10

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

B8131

222 459

11

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

B8132

0

12

Maradvány igénybevétele (=10+11)

B813

222 459

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

14

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

15

Központi, irányító szervi támogatás

B816

30 402 764

16

Lekötött bankbetétek megszüntetése

B817

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

18

Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei

B8191

0

19

Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei

B8192

0

20

Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19)

B819

0

21

Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20)

B81

30 625 223

22

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

23

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

24

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

25

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

B824

0

26

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

27

Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26)

B82

0

28

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

29

Váltóbevételek

B84

0

30

Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29)

B8

30 625 223

Összes bevétel:

32 630 000

KIADÁSOK

adatok Ft-ban

K1-K8. Költségvetési kiadások

Ssz.

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

01

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

18 293 555

02

Normatív jutalmak

K1102

0

03

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

04

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

05

Végkielégítés

K1105

0

06

Jubileumi jutalom

K1106

1 315 440

07

Béren kívüli juttatások

K1107

0

08

Ruházati költségtérítés

K1108

0

09

Közlekedési költségtérítés

K1109

98 868

10

Egyéb költségtérítések

K1110

0

11

Lakhatási támogatások

K1111

0

12

Szociális támogatások

K1112

0

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

50 000

14

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13)

K11

19 757 863

15

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

16

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

480 000

17

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

18

Külső személyi juttatások (=15+16+17)

K12

480 000

19

Személyi juttatások (=14+18)

K1

20 237 863

20

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

3 121 544

21

Szakmai anyagok beszerzése

K311

33 000

22

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

750 000

23

Árubeszerzés

K313

0

24

Készletbeszerzés (=21+22+23)

K31

783 000

25

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

0

26

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

15 000

27

Kommunikációs szolgáltatások (=25+26)

K32

15 000

28

Közüzemi díjak

K331

450 000

29

Vásárolt élelmezés

K332

5 500 000

30

Bérleti és lízing díjak

K333

0

31

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

0

32

Közvetített szolgáltatások

K335

0

33

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

400 000

34

Egyéb szolgáltatások

K337

250 000

35

Szolgáltatási kiadások (=28+…+34)

K33

6 600 000

36

Kiküldetések kiadásai

K341

0

37

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

38

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37)

K34

0

39

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

1 857 593

40

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

41

Kamatkiadások

K353

0

42

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

43

Egyéb dologi kiadások

K355

15 000

44

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43)

K35

1 872 593

45

Dologi kiadások (=24+27+35+38+44)

K3

9 270 593

46

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

47

Családi támogatások

K42

0

48

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

49

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

50

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

51

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

52

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

53

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

0

54

Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53)

K4

0

55

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

56

A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások

K5021

0

57

A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései (K5022)

K5022

0

58

Egyéb elvonások, befizetések

K5023

0

59

Elvonások és befizetések (=56+57+58)

K502

0

60

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

63

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

0

64

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

65

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

66

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

67

Kamattámogatások

K510

0

68

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

69

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K512

0

70

Tartalékok

K513

0

71

Egyéb működési célú kiadások (=55+59+…+70)

K5

0

72

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

73

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

74

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

75

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

0

76

Részesedések beszerzése

K65

0

77

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

78

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

0

79

Beruházások (=72+…+78)

K6

0

80

Ingatlanok felújítása

K71

0

81

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

82

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

83

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

0

84

Felújítások (=80+...+83)

K7

0

85

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

86

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

87

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

89

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

90

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

91

Lakástámogatás

K87

0

92

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

93

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

94

Egyéb felhalmozási célú kiadások (=85+…+93)

K8

0

95

Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+71+79+84+94)

32 630 000

K9. Finanszírozási kiadások

01

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

02

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

03

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

04

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03)

K911

0

05

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

06

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

07

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

08

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

09

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

10

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

11

Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+10)

K912

0

12

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

0

14

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

15

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

K916

0

16

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

18

Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai

K9191

0

19

Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai

K9192

0

20

Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=18+19)

K919

0

21

Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+11+…+17+20)

K91

0

22

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

23

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

24

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

25

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

K924

0

26

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

K925

0

27

Külföldi finanszírozás kiadásai (=22+…+26)

K92

0

28

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

29

Váltókiadások

K94

0

30

Finanszírozási kiadások (=21+27+28+29)

K9

0

Összes kiadás:

32 630 000

23. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi kötelező feladatok költségvetés

24. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi önként vállalt feladatok költségvetés

25. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi államigazgatási feladatok költségvetés

26. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ Beruházások előirányzata beruházásonként

adatok forintban

Beruházás megnevezése

Kivitelezés befejezési éve

Összeg

2021.

0

2021.

0

2021.

0

2021.

0

2021.

0

Beruházások előirányzata

2021.

0

Felújítások előírányzata felújításonként

adatok forintban

Felújítás megnevezése

Kivitelezés befejezési éve

Összeg

2021.

0

2021.

0

2021.

0

2021.

0

Felújítások előirányzata

2021.

0

27. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ

Bank

adatok forintban

Megnevezés

Bankok

Számlaszám

Egyenleg

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ

11731001-15807690

182 869

Bank összesen:

182 869

Pénztár:

Megnevezés

Pénztár

Egyenleg

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ

Főpénztár

39 590

Pénztár összsen:

39 590

Záró pénzkészlet összesen:

222 459

Pénzkészletet módosító tételek (1.+2.+3.+4.):

0

1. Forgótőke elszámolási számla (+)

0

2. Foglalkoztatottnak adott munkabérelőleg (+)

0

3. Túlfizetések (-)

0

4. Letéti összeg (-)

0

4. Más szervezetet megillető bevételek (-)

0

= Záró maradvány

222 459

Tartalékképzés 2021 év

Záró maradvány:

222 459

Működési költségekre fordítás 2021. évben

-222 459

Céltartalék

0

Általános tartalék

0

Tartalék összesen:

0

28. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi működési bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként

adatok forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi előirányzat

Megnevezés

2021. évi előirányzat

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

Személyi juttatások

20 237 863

2

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

3 121 544

3

Működési bevételek

2 004 777

Dologi kiadások

9 270 593

4

Működési célú átvett pénzeszközök

0

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

5

Közhatalmi bevételek

0

Egyéb működési célú kiadások

0

6

Tartalékok

0

I.

Költségvetési bevételek összesen (1+…+6)

2 004 777

Költségvetési kiadások összesen (1+...+6)

32 630 000

II.

Működési célú finan.bevételek összesen

30 625 223

Működési célú finan.kiadások összesen

0

BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II)

32 630 000

KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II)

32 630 000

10

Költségvetési hiány:

30 625 223

Költségvetési többlet:

11

Tervezési hiány:

Tervezési többlet:

29. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege kiemelt előirányzatonként

adatok forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi előirányzat

Megnevezés

2021. évi előirányzat

1

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

Beruházások

0

2

Felhalmozási bevételek

0

Felújítások

0

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

0

Egyéb felhalmozási kiadások

0

4

Tartalékok

0

I.

Költségvetési bevételek összesen (1+…+6)

0

Költségvetési kiadások összesen (1+...+6)

0

II.

Felhalmozási célú finan.bevételek összesen

0

Felhalmozási célú finan.kiadások össz.

0

BEVÉTEL ÖSSZESEN (I+II)

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+II)

0

10

Költségvetési hiány:

Költségvetési többlet:

11

Tervezési hiány:

Tervezési többlet:

30. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi létszámkeret meghatározása

adatok főben

Sor-szám

Megnevezés

Létszám fő (Tervezett átlagos statisztikai állományi létszám, éves)

01

miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes

0

02

miniszter, miniszterrel azonos illetményre jogosult vezető

0

03

kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos, miniszterelnöki megbízott

0

04

közigazgatási államtitkár

0

05

államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár) (közigazgatási) államtitkárral azonos illetményre jogosult vezető (közigazgatási) államtitkári illetményhez kötött illetményre jogosult vezető MNB elnök béréhez kötött illetményre jogosult vezető képviselői tiszteletdíjhoz kötött illetményre jogosult vezetőosult vezető

0

06

helyettes államtitkár helyettes államtitkárral azonos illetményre jogosult vezető helyettes államtitkári illetményhez kötött illetményre jogosult vezető

0

07

főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető (Kttv. 236. § (5) bek.)

0

08

főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, közös önkormányzati hivatal jegyzője

0

09

NAV főigazgató, NAV szakfőigazgató, NAV főigazgató-helyettes, NAV igazgató, NAV igazgató-helyettes

0

10

számvevő főigazgató, főtitkár, igazgató, Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, főtitkára

0

11

számvevő igazgató-helyettes, elnöki (alelnöki) főtanácsadó, Versenytanács tagja

0

12

számvevő osztályvezető-főtanácsos, elnöki (alelnöki) tanácsadó, ellenőrzésvezető, főosztályvezető-helyettes, Gazdasági Versenyhivatal irodavezető, irodavezető-helyettes, csoportvezető

0

13

fővárosi és megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, járási hivatal vezetője

0

14

fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatója, igazgatója, járási hivatalvezető helyettese

0

15

Kttv.136. § (1) bekezdés szerinti vezető

0

16

Kttv.136. § (1) bekezdés szerinti vezető-helyettes

0

17

Kttv. 136. § (3) bekezdés a) pontja szerinti vezető, b) pontja szerinti vezető-helyettes, tankerületi központ kormánytisztviselő vezetője

0

18

I. besorolási osztály összesen

0

19

II. besorolási osztály összesen

0

20

III. besorolási osztály összesen

0

21

vezető-kormányfőtanácsos, vezető-hivatalifőtanácsos, kormányhivatali kiemelt ügyintézői osztályba tartozó kormánytisztviselő

0

22

kormány-főtanácsos, hivatali főtanácsos II., kormányhivatali felsőfokú végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő

0

23

hivatali főtanácsos I.

0

24

vezető-kormánytanácsos, vezető-hivatalitanácsos, kormányhivatali érettségi végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő

0

25

kormánytanácsos, hivatalitanácsos, kormányhivatali kormányzati ügykezelő

0

26

KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN (=01+…+25)

0

27

igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes)

0

28

főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető

0

29

főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs

0

30

"A", "B" fizetési osztály összesen

1

31

"C", "D" fizetési osztály összesen

2

32

"E"-"J" fizetési osztály összesen

0

33

kutató, felsőoktatásban oktató

0

34

gyakornok (pedagógus)

0

35

pedagógus I.

1

36

pedagógus II.

0

37

mesterpedagógus

0

38

kutatótanár

0

39

pedagógus (magasabb) vezetői megbízással

1

40

KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=27+...+39)

5

41

Kúria bírája, Legfőbb Ügyészség ügyésze

0

42

ítélőtábla bírája, fellebbviteli főügyészség ügyésze

0

43

törvényszék bírája, főügyészség ügyésze

0

44

helyi bírósági bíró, helyi ügyészség ügyésze

0

45

bírósági titkár, alügyész, igazságügyi szakértő

0

46

bírósági fogalmazó, ügyészségi fogalmazó, szakértőjelölt

0

47

szakirányú felsőfokú végzettségű tisztviselő és technikus

0

48

nem szakirányú felsőfokú és középfokú végzettségű tisztviselő technikus és írnok

0

49

vezető

0

50

fizikai dolgozó, fizikai alkalmazott

0

51

BÍRÁK, ÜGYÉSZEK, IGAZSÁGÜGYI ÉS ÜGYÉSZSÉGI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=41+...+50)

0

52

országos parancsnok, országos parancsnok-helyettes, NAV szakfőigazgató

0

53

főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, igazgató, osztályvezető, NAV főigazgató, NAV főigazgató-helyettes, NAV igazgató-helyettes, főosztályvezetőnek minősülő vezető, NAV főigazgatónak minősülő vezető

0

54

NAV főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, főosztályvezető-helyettesnek minősülő vezető, NAV főigazgató-helyettesnek minősülő vezető, osztályvezetőnek minősülő vezető, NAV főosztályvezetőnek minősülő vezető, főosztályvezető-helyettesnek minősülő vezető

0

55

I. besorolási osztály összesen

0

56

II. besorolási osztály összesen

0

57

RENDVÉDELMI SZERVEK ÖSSZESEN (=52+...+56)

0

58

Főigazgató, igazgató, főosztályvezető, osztályvezető

0

59

"A", "B" munkakör összesen

0

60

"C", "D" munkakör összesen

0

61

"E", "F" munkakör összesen

0

62

RENDVÉDELMI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=58+...+61)

0

63

Tábornokok, tisztek

0

64

Zászlósok, altisztek

0

65

Diplomáciai szolgálatot teljesítők

0

66

Szerződéses legénységi állomány

0

67

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEI ÖSSZESEN (=63+...+66)

0

68

Vezető

0

69

"A", "B" fizetési osztály összesen

0

70

"C", "D" fizetési osztály összesen

0

71

"E"-"J" fizetési osztály összesen

0

72

Pedagógus

0

73

HONVÉDELMI ALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=68+...+72)

0

74

vezető, igazgató, elnök, igazgató-helyettes, elnök-helyettes, hivatalvezető, hivatalvezető-helyettes, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (vezető)

0

75

felsőfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető)

0

76

középfokú végzettségű, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (nem vezető)

0

77

fizikai alkalmazott, a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (fizikai alkalmazott)

0

78

ösztöndíjas foglalkoztatott

0

79

közfoglalkoztatott

0

80

Munka Törvénykönyve vezetőkre vonatkozó rendelkezései alapján foglalkoztatott vezető

0

81

EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN (=74+…+80)

0

82

országgyűlési képviselő

0

83

köztársasági elnök

0

84

alkotmánybíró

0

85

Kúria elnöke, legfőbb ügyész

0

86

alapvető jogok biztosa, helyettes biztos

0

87

Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke

0

88

egyéb választott tisztségviselő (vezető)

0

89

egyéb választott tisztségviselő (nem vezető)

0

90

polgármester, főpolgármester

0

91

helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja

0

92

alpolgármester, főpolgármester-helyettes, megyei közgyűlés elnöke, alelnöke

0

93

VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN (=82+...+92)

0

94

FOGLALKOZTATOTTAK ÖSSZESEN (=26+40+51+57+62+67+73+81+93)

5

95

Nyitólétszám (az időszak első napján munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók statisztikai állományi létszáma) (fő)

5

96

Munkajogi nyitólétszám (az időszak első napján munkaviszonyban állók létszáma) (fő)

5

97

Üres álláshelyek száma az időszak első napján

0

98

Tartósan (legalább három hónapja) üres álláshelyek száma az időszak első napján

0

99

Átlagos statisztikai állományi létszám (tényleges éves átlagos statisztikai állományi létszám) (fő)

5

100

az Európai Unió költségvetésében biztosított forrásból finanszírozott, határozott idejű jogviszony keretében foglalkoztatottak száma az időszak első napján

0

101

prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek száma az időszak első napján

0

102

prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek száma az időszak első napján

0

103

a Romák foglalkoztatása a közigazgatásban program keretében a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban foglalkoztatottak száma az időszak első napján

0

104

ösztöndíjas foglalkoztatottak száma az időszak első napján (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet )

0

105

munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek száma az időszak első napján

0

31. melléklet

Gyód-Keszüi Általános Művelődési Központ 2021. évi előirányzat felhasználási terve

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

Bevételek

B1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B2

Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B4

Működési bevételek

167 065

167 065

167 065

167 065

167 065

167 065

167 065

167 065

167 065

167 065

167 065

167 062

2 004 777

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B8

Finanszírozási bevételek

3 870 792

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 222

2 432 211

30 625 223

Bevételek összesen:

4 037 857

2 599 287

2 599 287

2 599 287

2 599 287

2 599 287

2 599 287

2 599 287

2 599 287

2 599 287

2 599 287

2 599 273

32 630 000

Kiadások

K1

Személyi juttatások

1 686 488

1 686 488

1 686 488

1 686 488

1 686 488

1 686 488

1 686 488

1 686 488

1 686 488

1 686 488

1 686 488

1 686 495

20 237 863

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szha.

260 128

260 128

260 128

260 128

260 128

260 128

260 128

260 128

260 128

260 128

260 128

260 136

3 121 544

K3

Dologi kiadások

772 549

772 549

772 549

772 549

772 549

772 549

772 549

772 549

772 549

772 549

772 549

772 554

9 270 593

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K6

Beruházások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Kiadások összesen:

2 719 165

2 719 165

2 719 165

2 719 165

2 719 165

2 719 165

2 719 165

2 719 165

2 719 165

2 719 165

2 719 165

2 719 185

32 630 000