Mekényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2011. (III. 11.) önkormányzati rendelete

a közterület rendeltetéstől eltérő célú használatának általános szabályairól

Hatályos: 2017. 06. 01

Mekényes Községi Önkormányzat

Képviselő-testülete

10/2017.(V.31.), 7/2012. (VI.02.) rendeletével módosított


4/2011. (III.11.) rendelete


a közterület rendeltetéstől eltérő célú

használatának  általános szabályairól.


(a módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg) 



Mekényes  község területén lévő közterületek alapvetően a közösség céljait szolgálják, s e célok elérésére azonos feltételek szerint bárki által igénybe vehetők. Mivel azonban egyes esetekben a közterület korlátozott mértékben áll rendelkezésre, mert számos egyéb tevékenység előfeltétele a közterületek megfelelő igénybevétele, ezért a közterületek használatát és rendjét jogszabályban kell megállapítani.

Ezek szem előtt tartásával az Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 16.§ /1/ bekezdése valamint az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 54.§/1/ bekezdése alapján Mekényes  Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az alábbi rendeletet alkotja:

I. fejezet


Általános rendelkezések

A rendelet célja


1.§


A rendelete célja településképi, kereskedelmi, köztisztasági valamint közlekedésbiztonsági szempontok figyelembevételével meghatározni a közterület rendeltetéstől eltérő célú használatának szabályait.


A rendelet hatálya


2.§


A rendelet hatálya kiterjed:


a/ Mekényes községben  közterületként nyilvántartott bel-és külterületi földrészleteire, illetve

    építmények közhasználatra átadott részére,


b/ minden természetes és jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági

    társaságra.

Értelmező rendelkezések


3.§


E rendelet alkalmazásában:


a/ közterület: - közhasználatra szolgáló minden olyan állami  vagy önkormányzati tulajdonban  álló földterület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat és az ingatlan-      nyilvántartás ekként tart nyilván,

- egyéb ingatlanoknak a közhasználat  céljára átadott területrésze,


b/ köztárgy: közterületen vagy közhasználat céljára átadott területen álló művészeti –kegyeleti szobor, emlékmű, díszkút, szökőkút, közvilágítási, közlekedésirányítási, hírközlési, postai, kertészeti műtárgy illetőleg geodéziai jel, utcabútor , önálló reklámhordozó,


c/ reklámtábla, reklámfelület, cégfelirat, cég-és címtábla : fa, fém, műanyag illetve bármely más anyagon lévő felirat, amely a cég nevét, címét, tevékenységét a céggel kapcsolatos bármely információt illetve reklámszöveget tartalmaz,


d/ hirdetmény: papírra nyomtatott szöveges  közérdekű közlemény,


e/ plakát: papírra nyomtatott vagy ábrával, fényképpel meghatározott célra szóló felhívás vagy reklám,


f/ mozgóárusítás: amely során az üzlettel rendelkező kereskedő vagy alkalmazottja, illetve megbízottja olyan eszköz /pl.: kosár, tricikli, fagylaltos kocsi / segítségével viszi magával az üzletében forgalmazott terméket, amely nem minősül mozgóboltnak,


g/ mozgóbolt: gépjárművön üzemeltetett vagy gépjárművel vontatott kiskereskedelmi árusító hely,

II. fejezet


A közterület használata és a közterület-használati hozzájárulás


                         4.§


/1/ A közterület rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja.


/2/ A közterület rendeltetéstől eltérő használatához / továbbiakban: közterület -használat / a  Képviselő-testület hozzájárulása szükséges, mely  hatósági döntési jogkört a polgármesterre átruházza.


/3/ Közterület-használati hozzájárulást kell  beszerezni:


a/ közterületre nyúló üzlethomlokzat / portál / kirakatszekrény, üzleti védőtető / előtető/ ernyőszerkezet, hirdető-berendezés / fényreklám / továbbá cég-és címtábla elhelyezéséhez,


b/ gépkocsi parkoló kialakításához – abban az esetben ,amikor az építési telken végzendő tevékenység miatt gépjárművek elhelyezése nem biztosítható,


c/ létesítményekhez a közút  területén kívül elhelyezett járműparkoló  létrehozásához,


d/ mozgóárusítás , mozgóbolt működése,


e/ építési szabályzatban előírt parkoló helyek használatához,


f/ építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék elhelyezéséhez, amennyiben   a közterület használatának időtartama 48 órát meghaladja,


g/-  vendéglátóipari kerthelységhez  történő igénybevételhez,

   -  üzleti szállítás vagy rakodás alkalmával árukirakodáshoz, amennyiben a  4 órát  

      meghaladja,


h/ kiállítás, alkalmi vásár, sport és kulturális rendezvények, továbbá  mutatványos tevékenység  céljára terület igénybevételéhez,


i/ tüzelő 10 napon  túli közterületen történő tárolásához,


j/ köztárgyak közül  önálló reklámhordozó elhelyezéséhez,



/4/ Nem kell közterület-használati  hozzájárulás:


a/ a közút / járda / építésével, javításával, fenntartásával kapcsolatban a közút / járda / területének elfoglalásához,


b/ úttartozékok és a közúti közlekedés irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezésére,


c/ üzlethomlokzat, kirakatszekrény, hirdető-berendezés / fényreklám / cég-és címtábla elhelyezéséhez, ha az a közterületbe 15 cm,-en túl nem nyúlik be,


d/ ingó dolog vagy tárgy /pl. költözködés során bútorok és háztartási felszerelések stb. / rakodásához és tárolásához, feltéve , hogy az 24 órát nem haladja meg, és a közlekedést nem akadályozza,


e/ építéshez szükséges anyagok, segédeszközök és segédszerkezetek 48 óránál rövidebb időtartamú lerakására, illetve elhelyezésére , amely a közlekedést nem akadályozza,


f/ közmű -és egyéb vezetékek / elektromos, gáz, víz, csatorna stb. / halasztást nem tűrő hibaelhárítás esetén,


g/ mezőgazdasági termékek 48 órát meg nem haladó tárolásához,


h/ távbeszélőfülke, postai levélszekrény elhelyezéséhez, 


i/ díszítési célú tárgyak  /pl: virágláda, virágkosár / elhelyezéséhez,



/5/ Nem adható közterület-használati hozzájárulás:


a/ település rendezési tervtől eltérő tárgyak elhelyezésére,


b/ sátorgarázs létesítésére,


c/ közterületen történő alkalmi árusításra,


d/ haszonjármű tárolására / tehergépkocsi, autóbusz, mezőgazdasági vontató, lassújármű, munkagép / jármű javítására,


e/ érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező, forgalomból véglegesen kivont bármilyen típusú gépjármű tárolására, tekintet nélkül arra, hogy rendszámmal rendelkezik vagy nem,


                                                                        5. §


Nem helyezhető el hirdető-berendezés és hirdetmény:


  • útkereszteződés előtt és után 30 mtávolságon belül,
  • közúti jelzőtábla tartóoszlopon,
  • parkban,
  • közterületen álló fákon, padokon,
  • emlékműveken, szobrokon,
  • azokon a helyeken ahol a közlekedés biztonságát ahirdető-berendezés veszélyezteti,

A közterület-használati hozzájárulás kérelmezése, kiadása, időtartama

6.§


/1/ A közterület-használati hozzájárulást annak kell írásban kérnie, aki a közterületet használni kívánja.


/2/ A hozzájárulás iránti kérelemnek tartalmaznia kell:


  • a kérelmező nevét, lakcímét / székhelyét /,
  • a közterület-használat célját és időtartamát,
  • a közterület-használat helyének pontos terület nagyságát / m2/ és módjának meghatározását,
  • vendéglátókerthelység esetén a nyitvatartási idő közlését,
  • vendéglátó kerthelység létesítését célzó közterület -használati hozzájárulás iránti kérelemhez a kérelmezőnek csatolni kell az első fokú építési hatósággal egyeztetett vázlatot,

7.§


/1 / A közterület-használati hozzájárulásnak tartalmaznia  kell:


  • jogosult nevét, lakhelyét / cég esetén székhelyét, telephelyét /
  • a közterület-használat célját, időtartamát, a közterület-használat helyét, módját és mértékét / m2/ és egyéb feltételeinek meghatározását,
  • a hozzájárulás érvényének megszűnése vagy visszavonása esetére az eredeti állapot – kártalanítási igény nélkül – helyreállításának kötelezettségét,
  • a közterület használat időtartama alatt a szükséges állagmegóvási, karbantartási és tisztán tartási kötelezettség előírásait,

-  a közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét és megfizetésének         

     módját,időpontját, a díjfizetés elmulasztása esetén annak jogkövetkezményeit,

  • Az anyagok és szerkezetek tárolásával kapcsolatosan a határozatban ki kell kötni, hogy a tárolás csak a munka – baleset-és egészségvédelmi óvórendszabályokban előírt módon történhet.


/2/ A közterület-használati hozzájárulás más személyre nem ruházható át.


/3/ A közterület-használati hozzájárulásban szabályozni kell a vendéglátó-ipari kerthelység nyitva tartását. A nyitva tartás 08 órától 22 óráig adható, zeneszolgáltatás kizárásával.

8.§


/1/ A közterület-használati hozzájárulás  meghatározott időre, maximum egy évre adható.


/2/ A közterület-használati hozzájárulás érvénye megszűnik:

-  a hozzájárulásban meghatározott idő elteltével,

-  a hozzájárulásban meghatározott feltétel bekövetkeztével,

  • a közterület használatát és rendjét érintő jogszabályok megváltoztatása miatti

visszavonással,

  • rendkívüli visszavonással, ha a jogosult:

   - a közterületet nem a hozzájárulásban szereplő célra, mértékben és módon

     használja,

   - a közterület-használó díjfizetési kötelezettségének felszólítás ellenére

     sem tesz eleget.


/3/ A közterület-használati hozzájárulás érvénye akkor is megszűnik, ha a jogosult bejelenti,

hogy a közterület használatával felhagy. Az eredeti állapotot – kártalanítási igény nélkül – köteles visszaállítani.


/4/ A közterület-használati hozzájárulás érvénye a lejárta előtt legalább 15 nappal benyújtott kérelemre meghosszabbítható. A meghosszabbítás kérelmezésére és az engedélyezésre az e rendeletben vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.


/5/ A jogosult kérelmére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség teljesítésére halasztás adható. Ezen időtartamra a rendeletben megállapított  díjat kell fizetni.


/6/ Aki a közterületet a hozzájárulástól eltérő módon, illetve azt meghaladó mértékben használ, köteles a felhívásra a jogellenes  közterület-használatot haladéktalanul megszüntetni, továbbá kártalanítás nélkül a közterület eredeti állapotát helyreállítani.


9.§


A közterület-használati díj


/1/ A közterület használatáért a ténylegesen igénybe vett terület nagyságának megfelelően e rendelet 1 számú mellékletében meghatározott díjat kell fizetni. A közterület használati díj

meghatározásakor minden megkezdett naptári hó valamint  m2 egésznek számít.


/2/ A közterület-használati díj az önkormányzat bevételét képezi,melyet csekken vagy a hivatal házipénztárában lehet minden hónap 15. napjáig befizetni.


/3/ A közterület-használati  díj nem lehet kevesebb 500 Ft-nál.

10.§


Mentesség a közterület-használati díj fizetése alól


Nem kell közterület-használati díjat fizetni:


a/ fegyveres erők, a fegyveres testületek, rendészeti szervek,polgárőrség,  mentők , tűzoltók műtárgyainak alaptevékenységük céljára és idejére történő elhelyezésük után,


b/ a közműveknek valamint köztisztasági szerveknek a feladatuk ellátását szolgáló közérdekű létesítményei  elhelyezése után,


c/ állami, önkormányzati  szervek és  intézményeik valamint helyi civil szervezetek  által szervezett rendezvények után,


d/ közvetlen  életveszély elhárításának céljára szükséges területek igénybevétele után,


e /a postai és távközlési tevékenységgel kapcsolatos  létesítmények és berendezések elhelyezéséért,


f/ azon parkolók után, melynek létesítését jogszabály kötelezően írja elő,


g/ kereskedelmi és vendéglátóegységek előtt kihelyezett hulladékgyűjtő után,


                                                                  III. fejezet

Közterület felbontás rendje


                                                                      11.§


/1/ Közterület bontási munkát  a jegyző hozzájárulásával lehet végezni a külön jogszabályban foglaltak szerint.


/2/ Közterület felbontásához hozzájárulást új közmű létesítése, közmű rekonstrukciója esetén a beruházó kérelmére lehet kiadni.


/3/ A közműjavítás esetén a bontási hozzájárulást a közmű kezelője is kérheti.


A közterület bontásához szükséges hozzájárulás iránti kérelem

12.§


/1/ A közterület bontási hozzájárulás kiadására kérelem alapján kerül sor.


/2/ A közterület bontásához  szükséges hozzájárulás iránti  kérelemnek tartalmaznia kell a

külön jogszabályban foglaltakon túlmenően:


a/ a felbontást kérő nevét és címét,

b/ az igénybevétel céljának és módjának leírását,

c/ az igénybe vett közterület jellegét,helyét,

d/ az elfoglalni kívánt terület pontos nagyságát  m2-ben és pontos paramétereit,

e/ az igénybevételért és szakszerű helyreállításáért felelős személy nevét és címét,

f/ az igénybevétel  időtartamát,

A közterület bontásához  történő hozzájárulás


13.§


 A közterület felbontási hozzájárulásnak tartalmaznia kell:


a/ a 7.§/1/ bekezdésében foglaltakat,

b/ a közterület helyreállítására vonatkozó minőségi követelményeket,

c/ helyreállítás határidejét,

d/ helyreállításért felelős személy nevét és címét,

e/ garanciális, szavatossági elemeket,

f/ késedelmes helyreállítás esetén felszámolásra kerülő késedelmi díj mértékét,

g/ nem teljesítés esetén az önkormányzat által közterület-helyreállítás jogát és a helyreállítás    költségének azonnali beszedési megbízással történő érvényesítés lehetőségét,

Közterületen történő munkavégzés


14.§


/1/ A közterületet igénybevevő köteles:


a/ bontási munkákkal érintett területtel  szomszédos ingatlanok tulajdonosait a bontási munkák megkezdése előtt 5 nappal értesíteni a bontás kezdéséről és helyreállítás várható időpontjáról, kivéve a váratlan hiba elhárítás esetét,


b/ közterület szakszerű helyreállítását elvégezni,


c/ a kivitelezési munkák megkezdését legalább 3 nappal a hivatalnak bejelenteni,


d/ gondoskodni a folyamatos munkavégzésről,


e/ munkahelyet és felvonulási területet tisztán tartani, a felesleges földet, törmeléket, szemetet folyamatosan elszállítani,


f/ munkaterületen lévő csapadékvíznyelő rácsokat letakarni, a munka befejezése után az aknákat felülvizsgálni és gondoskodni az eredeti állapot helyreállításáról,

g/ gondoskodni a csapadékvíz elvezetéséről,


/2/ Amennyiben a helyreállított szilárd burkolat a garanciális idő alatt megsüllyed, a kérelmező köteles a burkolatot a megsüllyedt szakaszon teljes szélességben helyreállítani.

Ha ezt nem  teszi meg, a munkát az önkormányzat jogosult a kérelmező terhére elvégezni és a helyreállítás költségét a kérelmező bankszámlájáról azonnali beszedési megbízással leemelni.

IV.fejezet


[1]15.§

Hatályon kívül helyezve

Záró rendelkezés

16.§


/1/ A közterület-használati hozzájárulás nem mentesíti a használót más hatósági engedélyek beszerzése alól. Az egyéb hatósági engedélyezési eljárások lefolytatásánál a közterület használati hozzájárulás, tulajdonosi hozzájárulásnak minősül.


[2]/2/ Jelen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. A rendelet hatályba lépésekor  folyamatban lévő ügyekben e rendeletben foglaltak szerint kell eljárni.


Mekényes, 2011. március 09.



    Major  Ottó                             Uti Ferencné

                                       polgármester                               jegyző  



ZÁRADÉK

A rendelet kihirdetve.

Mekényes, 2011. március 11.


Egységes szerkezetbe foglalva: 2017. június 02.



dr. Morvay Klaudia

jegyző

[1]

Hatályon kívül helyezte a 7/2012. (VI.02.) rendelet                    (Hatálytalan: 2012. június 02-től)

[2]

Módosította a 10/2017.(V.31.) rendelet                                         (Hatályos: 2017. június 01-től)

Mellékletek