Nagyváty Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V.11.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Hatályos: 2021. 05. 12Nagyváty Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V. 11.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Nagyváty Község Önkormányzata Képviselő-testületének – a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021.(I.29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti – hatáskörében eljáró Nagyváty község polgármestere az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A rendelet hatálya kiterjed Nagyváty Község Önkormányzatára (a továbbiakban: Önkormányzat).
2. § (1) Nagyváty Község Önkormányzata Képviselőtestülete az Önkormányzat 2020. évi költségvetése teljesítésének
- a) bevételi főösszegét 75.591.732.- Ft-ban
- b) kiadási főösszegét 65.426.769.- Ft-ban állapítja meg.
(2) Az Önkormányzat bevételeit és kiadásait az 1. melléklet tartalmazza.
(3) A bevételeket kormányzati funkciók szerint a 2. melléklet, a kiadásokat kormányzati funkciók szerint a 3. melléklet tartalmazza.
(4) Az Önkormányzat működési bevételek és kiadások mérlegét a 4. melléklet tartalmazza.
(5) Az Önkormányzat felhalmozási bevételek és kiadások mérlegét az 5. melléklet tartalmazza.
(6) Az Önkormányzat beruházási és felújítási kiadásait a 6. és a 7. melléklet tartalmazza.
3. § (1) Az Önkormányzatnak adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei nem voltak.
(2) Az Önkormányzatnak Európai Uniós támogatással megvalósuló projektje nem volt.
4. § A 2.§(1) bekezdés szerinti bevételi és kiadási főösszeg kiemelt előirányzatonkénti részletezését, az összevont létszámkimutatás önkormányzati szinten az 8. melléklet tartalmazza.
5. § (1) Az Önkormányzatnak nem volt többéves kihatással járó döntése.
(2) Az Önkormányzat nem adott közvetettt támogatásokat.
(3) Az Önkormányzat 2020-ban céljelleggel juttatott támogatását a 9. melléklet tartalmazza.
6. § (1) Az Önkormányzat előirányzat-felhasználási tervét a 10. melléklet tartalmazza.
(2) Az Önkormányzat maradvány-kimutatását a 11. melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat összevont költségvetési mérlegét az 12. melléklet tartalmazza
7. § Az Önkormányzat 2020. évi gazdálkodása során keletkezett, jogszabályok szerint felülvizsgált költségvetési pénzkészlete 6.125.182.- Ft-ban kerül meghatározásra a 11. mellékletben foglaltaknak megfelelően.
8. § Az Önkormányzat pénzügyi nyilvántartása alapján 2020. december 31-i fordulónappal elkészített vagyonkimutatását a 13. melléklet tartalmazza.
9. § Ez a rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba.
1. melléklet
2020. évi költségvetés összevont mérlege
B E V É T E L E K | ||||
1. sz. táblázat | Forintban | |||
Sor- | Bevételi jogcím | 2020. évi előirányzat | 2020. év mód. | 2020. évi tény |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | 25 484 210 | 28 090 516 | 28 090 516 |
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 10 142 810 | 10 142 810 | 10 142 810 |
1.2. | Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | |||
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | 13 541 400 | 13 826 506 | 13 826 506 |
1.4. | Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | 1 800 000 | 2 000 000 | 2 000 000 |
1.5. | Működési célú központosított előirányzatok | |||
1.6. | Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai | 2 121 200 | 2 121 200 | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | 3 392 149 | 13 616 682 | 13 616 682 |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |||
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei | 3 392 149 | 13 616 682 | 13 616 682 |
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | |||
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | 21 708 779 | 21 708 779 | |
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |||
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | 21 708 779 | 21 708 779 | |
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | |||
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) | 1 210 000 | 461 872 | 461 872 |
4.1. | Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.) | 460 000 | 433 371 | 433 371 |
4.1.1. | - Vagyoni típusú adók | 460 000 | 433 371 | 433 371 |
4.1.2. | - Termékek és szolgáltatások adói | |||
4.2. | Gépjárműadó | 700 000 | ||
4.3. | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | |||
4.4. | Egyéb közhatalmi bevételek | 50 000 | 28 501 | 28 501 |
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | 2 198 602 | 1 259 958 | 1 259 958 |
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | 886 000 | 886 000 | |
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | 2 143 600 | 247 598 | 247 598 |
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |||
5.4. | Tulajdonosi bevételek | 50 000 | 40 500 | 40 500 |
5.5. | Ellátási díjak | |||
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |||
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |||
5.8. | Kamatbevételek | 5 002 | 13 | 13 |
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |||
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |||
5.11. | Egyéb működési bevételek | 85 847 | 85 847 | |
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |||
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |||
6.2. | Ingatlanok értékesítése | |||
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |||
6.4. | Részesedések értékesítése | |||
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |||
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |||
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |||
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |||
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |||
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 32 284 961 | 65 137 807 | 65 137 807 |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |||
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |||
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |||
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.2. | Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.4. | Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | 15 979 039 | 9 365 340 | 9 365 340 |
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | 15 876 417 | 9 252 568 | 9 252 568 |
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | 102 622 | 112 772 | 112 772 |
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | 1 088 585 | 1 088 585 | |
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | 1 088 585 | 1 088 585 | |
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |||
13.3. | Betétek megszüntetése | |||
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |||
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |||
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |||
15. | Váltóbevételek | |||
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |||
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | 15 979 039 | 10 453 925 | 10 453 925 |
18. | KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16) | 48 264 000 | 75 591 732 | 75 591 732 |
K I A D Á S O K | ||||
2. sz. táblázat | Forintban | Forintban | ||
Sor- | Kiadási jogcímek | 2020. évi előirányzat | 2020. év mód. | 2020. évi tény |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) | 46 974 632 | 56 017 312 | 45 852 349 |
1.1. | Személyi juttatások | 14 285 086 | 19 789 949 | 19 789 949 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 189 952 | 2 463 419 | 2 463 419 |
1.3. | Dologi kiadások | 16 376 400 | 16 932 136 | 15 713 155 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 5 700 000 | 7 265 258 | 7 165 258 |
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | 255 000 | 720 568 | 720 568 |
1.6. | - az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | 55 714 | 55 714 | |
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |||
1.8. | - Elvonások és befizetések | |||
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | 250 000 | 235 254 | 235 254 |
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |||
1.16. | - Kamattámogatások | |||
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | 5 000 | 429 600 | 429 600 |
1.18. | Tartalékok | |||
1.19. | - az 1.18.-ból: - Általános tartalék | |||
1.20. | - Céltartalék | 8 168 194 | 8 845 982 | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | 270 000 | 18 555 052 | 18 555 052 |
2.1. | Beruházások | 270 000 | 2 108 414 | 2 108 414 |
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |||
2.3. | Felújítások | 16 078 508 | 16 078 508 | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |||
2.5. | Egyéb felhalmozási kiadások | 368 130 | 368 130 | |
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | 368 130 | 368 130 | |
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
2.12. | - Lakástámogatás | |||
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |||
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 47 244 632 | 74 572 364 | 64 407 401 |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |||
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |||
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |||
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |||
5.4. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |||
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |||
5.6. | Éven túlilejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |||
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) | 1 019 368 | 1 019 368 | 1 019 368 |
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |||
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 1 019 368 | 1 019 368 | 1 019 368 |
6.3. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |||
6.4. | Pénzügyi lízing kiadásai | |||
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |||
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |||
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külf. kormányoknak,nemz.szerv-nek | |||
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |||
8. | Váltókiadások | |||
9. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai | |||
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | 1 019 368 | 1 019 368 | 1 019 368 |
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+10) | 48 264 000 | 75 591 732 | 65 426 769 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE | ||||
3. sz. táblázat | forintban | |||
1 | Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) | -14 959 671 | -9 434 557 | 730 406 |
2. | Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) (+/-) | 14 959 671 | 9 434 557 | 9 434 557 |
2. melléklet
Bevételek kormányzati funkciónként
Megnevezés | Összesen | 011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége | 018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel | 018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek | 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás | 042130 Növénytermesztés, állattenyésztés és kapcsolódó szolgáltatások | 066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások | 082092 Közművelődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása | 107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás | 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások | 900020 Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről | 900090 Vállalkozási tevékenységek kiadásai és bevételei |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) | 10 142 810 | 0 | 10 142 810 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) | 13 143 646 | 0 | 13 143 646 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) | 682 860 | 0 | 682 860 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (03+04) (B113) | 13 826 506 | 0 | 13 826 506 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) | 2 000 000 | 0 | 2 000 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) | 2 121 200 | 0 | 2 121 200 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11) | 28 090 516 | 0 | 28 090 516 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+…+44) (B16) | 13 616 682 | 0 | 0 | 1 460 984 | 12 155 698 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: központi költségvetési szervek (B16) | 968 196 | 0 | 0 | 968 196 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B16) | 492 788 | 0 | 0 | 492 788 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) | 12 155 698 | 0 | 0 | 0 | 12 155 698 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1) | 41 707 198 | 0 | 28 090 516 | 1 460 984 | 12 155 698 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=71+…+80) (B25) | 21 708 779 | 0 | 0 | 21 708 779 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: központi költségvetési szervek (B25) | 21 708 779 | 0 | 0 | 21 708 779 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2) | 21 708 779 | 0 | 0 | 21 708 779 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Vagyoni tipusú adók (=110+…+115) (B34) | 433 371 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 433 371 | 0 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) | 433 371 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 433 371 | 0 |
Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+…+183) (B36) | 28 501 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 28 501 | 0 |
Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3) | 461 872 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 461 872 | 0 |
Készletértékesítés ellenértéke (B401) | 886 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 771 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 115 000 | 0 |
Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402) | 247 598 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 247 598 |
Tulajdonosi bevételek (>=192+…+197) (B404) | 40 500 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 5 000 | 0 | 0 | 0 | 35 500 | 0 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206) (B4082) | 13 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 11 | 0 | 0 | 0 | 2 | 0 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408) | 13 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 11 | 0 | 0 | 0 | 2 | 0 |
Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411) | 85 847 | 4 | 0 | 0 | 4 | 0 | 54 463 | 10 | 21 | 1 | 31 344 | 0 |
Működési bevételek (=185+186+189+191+198+…+200+207+215+216+217) (B4) | 1 259 958 | 4 | 0 | 0 | 4 | 771 000 | 59 474 | 10 | 21 | 1 | 181 846 | 247 598 |
Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7) | 65 137 807 | 4 | 28 090 516 | 23 169 763 | 12 155 702 | 771 000 | 59 474 | 10 | 21 | 1 | 643 718 | 247 598 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) | 9 252 568 | 0 | 0 | 9 252 568 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele (B8132) | 112 772 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 112 772 |
Maradvány igénybevétele (=294+295) (B813) | 9 365 340 | 0 | 0 | 9 252 568 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 112 772 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) | 1 088 585 | 0 | 1 088 585 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=286+293+296+…+301+304) (B81) | 10 453 925 | 0 | 1 088 585 | 9 252 568 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 112 772 |
Finanszírozási bevételek (=305+311+312+313) (B8) | 10 453 925 | 0 | 1 088 585 | 9 252 568 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 112 772 |
Bevételek összesen (282+314) (B1-B8) | 75 591 732 | 4 | 29 179 101 | 32 422 331 | 12 155 702 | 771 000 | 59 474 | 10 | 21 | 1 | 643 718 | 360 370 |
3. melléklet
Kiadások kormányzati funkciónként
Megnevezés | Összesen | 011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége | 013320 Köztemető-fenntartás és -működtetés | 018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel | 018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek | 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás | 051030 Nem veszélyes (települési) hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása | 062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk | 064010 Közvilágítás | 066010 Zöldterület-kezelés | 066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások | 074040 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás | 082092 Közművelődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása | 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés | 107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás | 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások | 900090 Vállalkozási tevékenységek kiadásai és bevételei |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) | 15 262 377 | 0 | 0 | 0 | 0 | 11 920 638 | 0 | 0 | 0 | 65 406 | 932 100 | 0 | 0 | 0 | 2 344 233 | 0 | 0 |
Béren kívüli juttatások (K1107) | 35 600 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 35 600 | 0 | 0 |
Ruházati költségtérítés (K1108) | 22 556 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 22 556 | 0 | 0 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) | 11 880 | 0 | 0 | 0 | 0 | 11 880 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) | 425 536 | 0 | 0 | 0 | 0 | 241 966 | 0 | 0 | 0 | 0 | 94 770 | 0 | 0 | 0 | 88 800 | 0 | 0 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11) | 15 757 949 | 0 | 0 | 0 | 0 | 12 174 484 | 0 | 0 | 0 | 65 406 | 1 026 870 | 0 | 0 | 0 | 2 491 189 | 0 | 0 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) | 3 972 000 | 3 972 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) | 60 000 | 60 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) | 4 032 000 | 4 032 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Személyi juttatások (=15+19) (K1) | 19 789 949 | 4 032 000 | 0 | 0 | 0 | 12 174 484 | 0 | 0 | 0 | 65 406 | 1 026 870 | 0 | 0 | 0 | 2 491 189 | 0 | 0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2) | 2 463 419 | 646 085 | 0 | 0 | 0 | 1 208 896 | 0 | 0 | 0 | 10 138 | 179 702 | 0 | 0 | 0 | 418 598 | 0 | 0 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) | 2 234 120 | 589 740 | 0 | 0 | 0 | 1 041 282 | 0 | 0 | 0 | 10 138 | 179 702 | 0 | 0 | 0 | 413 258 | 0 | 0 |
ebből: rehabilitációs hozzájárulás (K2) | 45 725 | 45 725 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) | 167 614 | 0 | 0 | 0 | 0 | 167 614 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) | 15 960 | 10 620 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 5 340 | 0 | 0 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) | 5 412 211 | 86 318 | 0 | 0 | 0 | 896 501 | 0 | 20 250 | 0 | 174 161 | 985 755 | 12 000 | 176 330 | 0 | 944 029 | 2 113 135 | 3 732 |
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) | 5 412 211 | 86 318 | 0 | 0 | 0 | 896 501 | 0 | 20 250 | 0 | 174 161 | 985 755 | 12 000 | 176 330 | 0 | 944 029 | 2 113 135 | 3 732 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) | 108 018 | 108 018 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) | 125 794 | 73 554 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 29 218 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 23 022 |
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) | 233 812 | 181 572 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 29 218 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 23 022 |
Közüzemi díjak (K331) | 1 111 046 | 354 461 | 9 807 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 426 556 | 0 | 166 675 | 0 | 100 491 | 0 | 0 | 0 | 53 056 |
Vásárolt élelmezés (K332) | 669 607 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 565 512 | 0 | 104 095 | 0 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) | 78 233 | 21 618 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 13 465 | 0 | 0 | 0 | 0 | 43 150 | 0 | 0 |
Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) | 5 440 339 | 1 632 618 | 0 | 0 | 0 | 148 798 | 891 176 | 571 111 | 0 | 0 | 723 338 | 0 | 587 721 | 0 | 590 232 | 264 000 | 31 345 |
ebből: biztosítási díjak (K337) | 268 647 | 138 180 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 261 | 0 | 0 | 0 | 4 010 | 0 | 0 | 0 | 125 196 | 0 | 0 |
Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) | 7 299 225 | 2 008 697 | 9 807 | 0 | 0 | 148 798 | 891 176 | 571 111 | 426 556 | 13 465 | 890 013 | 0 | 688 212 | 565 512 | 633 382 | 368 095 | 84 401 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) | 2 726 640 | 290 621 | 2 760 | 0 | 0 | 265 165 | 240 609 | 132 668 | 115 170 | 50 658 | 365 891 | 0 | 120 482 | 152 688 | 282 692 | 667 695 | 39 541 |
Egyéb dologi kiadások (K355) | 41 267 | 1 997 | 0 | 0 | 0 | 6 | 0 | 2 | 0 | 6 | 27 000 | 0 | 12 245 | 0 | 10 | 1 | 0 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) | 2 767 907 | 292 618 | 2 760 | 0 | 0 | 265 171 | 240 609 | 132 670 | 115 170 | 50 664 | 392 891 | 0 | 132 727 | 152 688 | 282 702 | 667 696 | 39 541 |
Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) | 15 713 155 | 2 569 205 | 12 567 | 0 | 0 | 1 310 470 | 1 131 785 | 724 031 | 541 726 | 238 290 | 2 297 877 | 12 000 | 997 269 | 718 200 | 1 860 113 | 3 148 926 | 150 696 |
Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+…+119) (K48) | 7 165 258 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 7 165 258 | 0 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) | 7 109 298 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 7 109 298 | 0 |
ebből: önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott más ellátás (K48) | 55 960 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 55 960 | 0 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4) | 7 165 258 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 7 165 258 | 0 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) | 55 714 | 0 | 0 | 55 714 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502) | 55 714 | 0 | 0 | 55 714 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+…+160) (K506) | 235 254 | 0 | 0 | 0 | 235 254 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) | 40 000 | 0 | 0 | 0 | 40 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K506) | 103 743 | 0 | 0 | 0 | 103 743 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) | 91 511 | 0 | 0 | 0 | 91 511 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+…+188) (K512) | 429 600 | 5 000 | 0 | 0 | 424 600 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K512) | 61 000 | 5 000 | 0 | 0 | 56 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: egyéb vállalkozások (K512) | 368 600 | 0 | 0 | 0 | 368 600 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési célú kiadások (=121+126+127+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5) | 720 568 | 5 000 | 0 | 55 714 | 659 854 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) | 1 660 168 | 706 632 | 0 | 0 | 0 | 145 590 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 807 946 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) | 448 246 | 190 791 | 0 | 0 | 0 | 39 310 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 218 145 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Beruházások (=191+192+194+…+198) (K6) | 2 108 414 | 897 423 | 0 | 0 | 0 | 184 900 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 026 091 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ingatlanok felújítása (K71) | 12 746 345 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 12 746 345 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) | 3 332 163 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 3 332 163 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felújítások (=200+...+203) (K7) | 16 078 508 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 16 078 508 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre (=229+…+238) (K84) | 368 130 | 0 | 0 | 0 | 368 130 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: központi költségvetési szervek (K84) | 2 222 | 0 | 0 | 0 | 2 222 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K84) | 365 908 | 0 | 0 | 0 | 365 908 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=205+206+217+228+239+241+253+254+255) (K8) | 368 130 | 0 | 0 | 0 | 368 130 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8) | 64 407 401 | 8 149 713 | 12 567 | 55 714 | 1 027 984 | 14 878 750 | 1 131 785 | 16 802 539 | 541 726 | 313 834 | 3 504 449 | 12 000 | 2 023 360 | 718 200 | 4 769 900 | 10 314 184 | 150 696 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) | 1 019 368 | 0 | 0 | 1 019 368 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=273+286+…+292+295) (K91) | 1 019 368 | 0 | 0 | 1 019 368 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Finanszírozási kiadások (=296+304+305+306) (K9) | 1 019 368 | 0 | 0 | 1 019 368 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kiadások összesen (=267+307) (K1-K9) | 65 426 769 | 8 149 713 | 12 567 | 1 075 082 | 1 027 984 | 14 878 750 | 1 131 785 | 16 802 539 | 541 726 | 313 834 | 3 504 449 | 12 000 | 2 023 360 | 718 200 | 4 769 900 | 10 314 184 | 150 696 |
Átlagos statisztikai állományi létszám | 19 | 5 | 0 | 0 | 0 | 13 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 |
4. melléklet
Működési bevételek és kiadások mérlege
Bevételek | Kiadások | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés | 2020. ÉVI EREDETI ELŐIRÁNYZAT | 2020. ÉVI MÓD. | 2020. ÉVI tény | Megnevezés | 2020. ÉVI EREDETI ELŐIRÁNYZAT | 2020. ÉVI MÓD. | 2020. ÉVI tény |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
Önkormányzatok működési támogatásai | 25 484 210 | 28 090 516 | 28 090 516 | Személyi juttatások | 14 285 086 | 19 789 949 | 19 789 949 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 3 392 149 | 13 616 682 | 13 616 682 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 189 952 | 2 463 419 | 2 463 419 |
2.-ból EU-s támogatás | Dologi kiadások | 16 376 400 | 16 932 136 | 15 713 155 | |||
Közhatalmi bevételek | 1 210 000 | 461 872 | 461 872 | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 5 700 000 | 7 265 258 | 7 165 258 |
Működési bevételek | 2 198 602 | 1 259 958 | 1 259 958 | Egyéb működési célú kiadások | 255 000 | 720 568 | 720 568 |
Működési célú átvett pénzeszközök | ebből Tartalékok | ||||||
6.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||||||
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6..+8.+…+12.) | 32 284 961 | 43 429 028 | 43 429 028 | Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) | 38 806 438 | 47 171 330 | 45 852 349 |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) | 15 979 039 | 10 453 925 | 10 453 925 | Értékpapír vásárlása, visszavásárlása | |||
Költségvetési maradvány igénybevétele | 15 979 039 | 9 252 568 | 9 252 568 | Likviditási célú hitelek törlesztése | |||
Vállalkozási maradvány igénybevétele | 112 772 | 112 772 | Rövid lejáratú hitelek törlesztése | ||||
Betét visszavonásából származó bevétel | Hosszú lejáratú hitelek törlesztése | ||||||
Egyéb belső finanszírozási bevételek(áh.belüli megelőlegezés) | 1 088 585 | 1 088 585 | Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése | 1 019 368 | 1 019 368 | 1 019 368 | |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.) | Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása | ||||||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | ||||||
Értékpapírok bevételei | Váltókiadások | ||||||
Váltóbevételek | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai | ||||||
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |||||||
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.+22.+23.) | 15 979 039 | 10 453 925 | 10 453 925 | Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+23.) | 1 019 368 | 1 019 368 | 1 019 368 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+24.) | 48 264 000 | 53 882 953 | 53 882 953 | KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+23.) | 39 825 806 | 48 190 698 | 46 871 717 |
Költségvetési hiány: | 6 521 477 | 3 742 302 | 2 423 321 | Költségvetési többlet: | - | - | - |
Tárgyévi hiány: | - | - | - | Tárgyévi többlet: | 8 438 194 | 5 692 255 | 7 011 236 |
5. melléklet
Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérleg
Bevételek | Kiadások | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés | 2020. ÉVI EREDETI ELŐIRÁNYZAT | 2020. ÉVI MÓD. | 2020. ÉVI tény | Megnevezés | 2020. ÉVI EREDETI ELŐIRÁNYZAT | 2020. ÉVI MÓD. | 2020. ÉVI tény |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | Beruházások | 270 000 | 2 108 414 | 2 108 414 | |||
1.-ből EU-s támogatás | 1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | ||||||
Felhalmozási bevételek | 21 708 779 | 21 708 779 | Felújítások | 16 078 508 | 16 078 508 | ||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele | 3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | ||||||
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) | Egyéb felhalmozási kiadások | 368 130 | 368 130 | ||||
Egyéb felhalmozási célú bevételek | |||||||
Tartalékok | |||||||
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) | 21 708 779 | 21 708 779 | Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) | 270 000 | 18 555 052 | 18 555 052 | |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) | Értékpapír vásárlása, visszavásárlása | ||||||
Költségvetési maradvány igénybevétele | Hitelek törlesztése | ||||||
Vállalkozási maradvány igénybevétele | Rövid lejáratú hitelek törlesztése | ||||||
Betét visszavonásából származó bevétel | Hosszú lejáratú hitelek törlesztése | ||||||
Értékpapír értékesítése | Kölcsön törlesztése | ||||||
Egyéb belső finanszírozási bevételek | Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása | ||||||
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) | Betét elhelyezése | ||||||
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | Pénzügyi lízing kiadásai | ||||||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele | |||||||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||||||
Értékpapírok kibocsátása | |||||||
Egyéb külső finanszírozási bevételek | |||||||
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.) | Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen | ||||||
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) | 21 708 779 | 21 708 779 | KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) | 270 000 | 18 555 052 | 18 555 052 | |
Költségvetési hiány: | 270 000 | - | - | Költségvetési többlet: | - | 3 153 727 | 3 153 727 |
Tárgyévi hiány: | 270 000 | - | - | Tárgyévi többlet: | - | 3 153 727 | 3 153 727 |
6. melléklet
Beruházási kiadások
Beruházás megnevezése | Teljes költség | Kivitelezés kezdési és befejezési éve | Felhasználás | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. mód. Előirányzat |
|
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6=(2-4-5) | |
PERMETEZŐ KANNA | 29 900 | 2 020 | 29 900 | 270 000 | 29 900 | |
MOTOROS FŰRÉSZ | 155 000 | 2 020 | 155 000 | 155 000 | ||
SZÖRF FITNESZ ESZKÖZ | 242 570 | 2 020 | 242 570 | 242 570 | ||
LÁBIZOMERŐSÍTŐ FITNESZ ESZKÖZ | 263 906 | 2 020 | 263 906 | 263 906 | ||
KOMBINÁLT MELLIZOM ERŐSÍTŐ FITNESZ ESZKÖZ | 390 947 | 2 020 | 390 947 | 390 947 | ||
GÁZZSÁMOLY | 228 600 | 2 020 | 228 600 | 228 600 | ||
MOSÓGÉP | 149 998 | 2 020 | 149 998 | 149 998 | ||
HŰTŐ | 190 000 | 2 020 | 190 000 | 190 000 | ||
MOSOGATÓGÉP | 129 998 | 2 020 | 129 998 | 129 998 | ||
PORSZÍVÓ | 37 998 | 2 020 | 37 998 | 37 998 | ||
BEÉPÍTHETŐ SÜTÖ | 109 999 | 2 020 | 109 999 | 109 999 | ||
MIRKOHULLÁMÚ SÜTŐ | 39 999 | 2 020 | 39 999 | 39 999 | ||
EPSON TINTASUGARAS NYOMTATÓ | 62 999 | 2 020 | 62 999 | 62 999 | ||
KÁVÉFŐZŐ | 16 499 | 2020 | 16 499 | 16 499 | ||
NYOMTATÓ MULTI TINTATARTÁLYOS | 60 001 | 2020 | 60 001 | 60 001 | ||
ÖSSZESEN: | 2 108 414 | 2 108 414 | 270 000 | 2 108 414 |
7. melléklet
Felújítási kiadások
Felújítás megnevezése | Teljes költség | Kivitelezés kezdési és befejezési éve | Felhasználás | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi mód. Előirányzat |
|
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ ÚT-,HÍDÉPÍTÉS/FELÚJÍTÁS TÁMOGATÁSA | 11 718 275 | 2020 | 11 181 178 | 11 181 178 | ||
ÖNKORMÁNYZATI JÁRDAÉPÍTÉS/FELÚJÍTÁS ANYAGTÁMOGATÁSA | 4 925 270 | 2020 | 4 897 330 | 4 897 330 | ||
ÖSSZESEN: | 16 643 545 | 16 078 508 | 16 078 508 |
8. melléklet
Bevételek és kiadások előirányzatonként
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése | EREDETI ELŐIRÁNYZAT | MÓD. ELŐIRÁNYZAT | MÓD. ELŐIRÁNYZAT |
---|---|---|---|
B | C | D | E |
Bevételek | |||
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | 25 484 210 | 28 090 516 | 28 090 516 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 10 142 810 | 10 142 810 | 10 142 810 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | |||
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | 13 541 400 | 13 826 506 | 13 826 506 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | 1 800 000 | 2 000 000 | 2 000 000 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások | 2 121 200 | 2 121 200 | |
Elszámolásból származó bevételek | |||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | 3 392 149 | 13 616 682 | 13 616 682 |
Elvonások és befizetések bevételei | |||
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
Egyéb működési célú támogatások bevételei | 3 392 149 | 13 616 682 | 13 616 682 |
2.5.-ből EU-s támogatás | |||
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | 21 708 779 | 21 708 779 | |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |||
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | 21 708 779 | 21 708 779 | |
3.5.-ből EU-s támogatás | |||
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) | 1 210 000 | 461 872 | 461 872 |
Helyi adók (4.1.1.+…+4.1.3.) | 460 000 | 433 371 | 433 371 |
- Vagyoni típusú adók | 460 000 | 433 371 | 433 371 |
- Termékek és szolgáltatások adói | |||
- Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) | |||
Gépjárműadó | 700 000 | ||
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | |||
Egyéb közhatalmi bevételek | 50 000 | 28 501 | 28 501 |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | 2 198 602 | 1 259 958 | 1 259 958 |
Készletértékesítés ellenértéke | 886 000 | 886 000 | |
Szolgáltatások ellenértéke | 2 143 600 | 247 598 | 247 598 |
Közvetített szolgáltatások értéke | |||
Tulajdonosi bevételek | 50 000 | 40 500 | 40 500 |
Ellátási díjak | |||
Kiszámlázott általános forgalmi adó | |||
Általános forgalmi adó visszatérítése | |||
Kamatbevételek | 5 002 | 13 | 13 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |||
Biztosító által fizetett kártérítés | |||
Egyéb működési bevételek | 85 847 | 85 847 | |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |||
Immateriális javak értékesítése | |||
Ingatlanok értékesítése | |||
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |||
Részesedések értékesítése | |||
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |||
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |||
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |||
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |||
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |||
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 32 284 961 | 65 137 807 | 65 137 807 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |||
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |||
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | 15 979 039 | 9 365 340 | 9 365 340 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | 15 876 417 | 9 252 568 | 9 252 568 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | 102 622 | 112 772 | 112 772 |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | 1 088 585 | 1 088 585 | |
Államháztartáson belüli megelőlegezések | 1 088 585 | 1 088 585 | |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |||
Betétek megszüntetése | |||
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |||
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
Külföldi értékpapírok kibocsátása | |||
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |||
Váltóbevételek | |||
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |||
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | 15 979 039 | 10 453 925 | 10 453 925 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | 48 264 000 | 75 591 732 | 75 591 732 |
Kiadások | |||
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) | 46 974 632 | 56 017 312 | 45 852 349 |
Személyi juttatások | 14 285 086 | 19 789 949 | 19 789 949 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 189 952 | 2 463 419 | 2 463 419 |
Dologi kiadások | 16 376 400 | 16 932 136 | 15 713 155 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | 5 700 000 | 7 265 258 | 7 165 258 |
Egyéb működési célú kiadások | 255 000 | 720 568 | 720 568 |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | 55 714 | 55 714 | |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések | |||
- Elvonások és befizetések | |||
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | 250 000 | 235 254 | 235 254 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
- Árkiegészítések, ártámogatások | |||
- Kamattámogatások | |||
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | 5 000 | 429 600 | 429 600 |
Tartalékok | 8 168 194 | 8 845 982 | |
az 1.18-ból: - Általános tartalék | |||
- Céltartalék | 8 168 194 | 8 845 982 | |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | 270 000 | 18 555 052 | 18 555 052 |
Beruházások | 270 000 | 2 108 414 | 2 108 414 |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |||
Felújítások | 16 078 508 | 16 078 508 | |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |||
Egyéb felhalmozási kiadások | |||
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | 368 130 | 368 130 | |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
- Lakástámogatás | |||
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 47 244 632 | 74 572 364 | 64 407 401 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |||
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |||
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |||
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
Kincstárjegyek beváltása | |||
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása | |||
Belföldi kötvények beváltása | |||
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |||
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) | 1 019 368 | 1 019 368 | 1 019 368 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |||
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 1 019 368 | 1 019 368 | 1 019 368 |
Központi, irányító szervi támogatás | |||
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |||
Pénzügyi lízing kiadásai | |||
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |||
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
Külföldi értékpapírok beváltása | |||
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |||
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |||
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |||
Váltókiadások | |||
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | 1 019 368 | 1 019 368 | 1 019 368 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | 48 264 000 | 75 591 732 | 65 426 769 |
19 | 19 | 19 | |
13 | 13 | 13 | |
9. melléklet
Céljellegű juttatások
Sor- | Támogatott szervezet neve | Támogatás célja | Támogatás összge |
---|---|---|---|
1. | EMBERI ERŐFORRÁSKEZELŐ | BURSA TÁM. | 40 000 |
2. | NAGYPETERDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL | 2019 ÉVI VÉDŐNŐI HOZZÁJ. | 91 511 |
3. | NEFELA EGYESÜLET | TAGDÍJ | 5 000 |
4. | ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY | TÁMOGATÁS | 50 000 |
5. | SZINERGIA EGYESÜLET | TAGDÍJ | 6 000 |
6. | BARANYA-VÍZ ZRT | LAKOSSÁGI VÍZ ÉS CSAT. TÁM. | 368 600 |
Összesen: | 561 111 |
10. melléklet
Előirányzat felhasználási terv
Megnevezés | Január | Február | Március | Április | Május | Június | Július | Auguszt. | Szept. | Okt. | Nov. | Dec. | Összesen: |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Bevételek | |||||||||||||
Önkormányzatok működési támogatásai | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 876 | 2 340 880 | 28 090 516 |
Működési célú támogatások ÁH-on belül | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 724 | 1 134 719 | 13 616 682 |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 065 | 1 809 064 | 21 708 779 |
Közhatalmi bevételek | 38 489 | 38 489 | 38 489 | 38 489 | 38 489 | 38 489 | 38 489 | 38 489 | 38 489 | 38 489 | 38 489 | 38 493 | 461 872 |
Működési bevételek | 104 997 | 104 997 | 104 997 | 104 997 | 104 997 | 104 997 | 104 997 | 104 997 | 104 997 | 104 997 | 104 997 | 104 992 | 1 259 958 |
Felhalmozási bevételek | |||||||||||||
Működési célú átvett pénzeszközök | |||||||||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | |||||||||||||
Finanszírozási bevételek | 10 453 925 | 10 453 925 | |||||||||||
Bevételek összesen: | 15 882 075 | 5 428 151 | 5 428 151 | 5 428 151 | 5 428 151 | 5 428 151 | 5 428 151 | 5 428 151 | 5 428 151 | 5 428 151 | 5 428 151 | 5 428 147 | 75 591 732 |
Kiadások | |||||||||||||
Személyi juttatások | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 162 | 1 649 167 | 19 789 949 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 205 285 | 205 285 | 205 285 | 205 285 | 205 285 | 205 285 | 205 285 | 205 285 | 205 285 | 205 285 | 205 285 | 205 284 | 2 463 419 |
Dologi kiadások | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 430 | 1 309 425 | 15 713 155 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai | 597 105 | 597 105 | 597 105 | 597 105 | 597 105 | 597 105 | 597 105 | 597 105 | 597 105 | 597 105 | 597 105 | 597 103 | 7 165 258 |
Egyéb működési célú kiadások | 60 047 | 60 047 | 60 047 | 60 047 | 60 047 | 60 047 | 60 047 | 60 047 | 60 047 | 60 047 | 60 047 | 60 051 | 720 568 |
Beruházások | 175 701 | 175 701 | 175 701 | 175 701 | 175 701 | 175 701 | 175 701 | 175 701 | 175 701 | 175 701 | 175 701 | 175 703 | 2 108 414 |
Felújítások | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 875 | 1 339 883 | 16 078 508 |
Egyéb felhalmozási kiadások | 30 677 | 30 677 | 30 677 | 30 677 | 30 677 | 30 677 | 30 677 | 30 677 | 30 677 | 30 677 | 30 677 | 30 683 | 368 130 |
Finanszírozási kiadások | 1 019 368 | 1 019 368 | |||||||||||
Kiadások összesen: | 6 386 650 | 5 367 282 | 5 367 282 | 5 367 282 | 5 367 282 | 5 367 282 | 5 367 282 | 5 367 282 | 5 367 282 | 5 367 282 | 5 367 282 | 5 367 299 | 65 426 769 |
Egyenleg | 9 495 425 | 60 869 | 60 869 | 60 869 | 60 869 | 60 869 | 60 869 | 60 869 | 60 869 | 60 869 | 60 869 | 60 848 | 10 164 963 |
11. melléklet
Maradvány kimutatás
Megnevezés | Összeg |
2 | 3 |
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei | 64 890 209 |
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 64 256 705 |
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) | 633 504 |
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 10 341 153 |
04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 1 019 368 |
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) | 9 321 785 |
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) | 9 955 289 |
05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei | 247 598 |
06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai | 150 696 |
III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06) | 96 902 |
07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei | 112 772 |
IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08) | 112 772 |
B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV) | 209 674 |
C) Összes maradvány (=A+B) | 10 164 963 |
E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) | 9 955 289 |
F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,09) | 18 871 |
G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F) | 190 803 |
12. melléklet
2020. évi mérleg
2 | 3 | 4 | 5 |
A/I/1 Vagyoni értékű jogok | 15 421 | 0 | 0 |
A/I/2 Szellemi termékek | 262 287 | 0 | 0 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) | 277 708 | 0 | 0 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 109 387 684 | 0 | 123 229 755 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 2 540 466 | 0 | 2 037 849 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) | 111 928 150 | 0 | 125 267 604 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) | 724 000 | 0 | 724 000 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban | 680 000 | 0 | 680 000 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések | 44 000 | 0 | 44 000 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) | 724 000 | 0 | 724 000 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) | 112 929 858 | 0 | 125 991 604 |
B/I/1 Vásárolt készletek | 0 | 0 | 791 500 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) | 0 | 0 | 791 500 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) | 0 | 0 | 791 500 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák | 9 846 034 | 0 | 6 125 182 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) | 9 846 034 | 0 | 6 125 182 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) | 9 846 034 | 0 | 6 125 182 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) | 896 003 | 0 | 286 635 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra | 236 206 | 0 | 220 728 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira | 626 183 | 0 | 0 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre | 33 614 | 0 | 65 907 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) | 4 550 779 | 0 | 4 824 779 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére | 4 487 061 | 0 | 4 761 061 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra | 63 718 | 0 | 63 718 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) | 5 446 782 | 0 | 5 111 414 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) | 30 000 | 0 | 3 933 159 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek | 0 | 0 | 3 930 904 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek | 30 000 | 0 | 2 255 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása | 210 000 | 0 | 210 000 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása | 11 130 771 | 0 | 12 265 844 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok | 200 000 | 0 | 0 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) | 11 570 771 | 0 | 16 409 003 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) | 17 017 553 | 0 | 21 520 417 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) | 139 793 445 | 0 | 154 428 703 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke | 211 326 000 | 0 | 211 326 000 |
G/II Nemzeti vagyon változásai | 5 697 012 | 0 | 6 832 085 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 5 377 000 | 0 | 5 377 000 |
G/IV Felhalmozott eredmény | -73 756 262 | 0 | -84 968 230 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény | -11 211 968 | 0 | 14 669 885 |
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) | 137 431 782 | 0 | 153 236 740 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 421 601 | 0 | 0 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) | 421 601 | 0 | 0 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) | 1 019 368 | 0 | 1 088 585 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére | 1 019 368 | 0 | 1 088 585 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) | 1 019 368 | 0 | 1 088 585 |
H/III/1 Kapott előlegek | 920 694 | 0 | 103 378 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) | 920 694 | 0 | 103 378 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) | 2 361 663 | 0 | 1 191 963 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) | 139 793 445 | 0 | 154 428 703 |
13. melléklet
Vagyonkimutatás
2 | 3 | 4 | 5 |
A/I/1 Vagyoni értékű jogok | 15 421 | 0 | 0 |
A/I/2 Szellemi termékek | 262 287 | 0 | 0 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) | 277 708 | 0 | 0 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 109 387 684 | 0 | 123 229 755 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 2 540 466 | 0 | 2 037 849 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) | 111 928 150 | 0 | 125 267 604 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) | 724 000 | 0 | 724 000 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban | 680 000 | 0 | 680 000 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések | 44 000 | 0 | 44 000 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) | 724 000 | 0 | 724 000 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) | 112 929 858 | 0 | 125 991 604 |
B/I/1 Vásárolt készletek | 0 | 0 | 791 500 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) | 0 | 0 | 791 500 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) | 0 | 0 | 791 500 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák | 9 846 034 | 0 | 6 125 182 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) | 9 846 034 | 0 | 6 125 182 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) | 9 846 034 | 0 | 6 125 182 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) | 896 003 | 0 | 286 635 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra | 236 206 | 0 | 220 728 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira | 626 183 | 0 | 0 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre | 33 614 | 0 | 65 907 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) | 4 550 779 | 0 | 4 824 779 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére | 4 487 061 | 0 | 4 761 061 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra | 63 718 | 0 | 63 718 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) | 5 446 782 | 0 | 5 111 414 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) | 30 000 | 0 | 3 933 159 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek | 0 | 0 | 3 930 904 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek | 30 000 | 0 | 2 255 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása | 210 000 | 0 | 210 000 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása | 11 130 771 | 0 | 12 265 844 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok | 200 000 | 0 | 0 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) | 11 570 771 | 0 | 16 409 003 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) | 17 017 553 | 0 | 21 520 417 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) | 139 793 445 | 0 | 154 428 703 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke | 211 326 000 | 0 | 211 326 000 |
G/II Nemzeti vagyon változásai | 5 697 012 | 0 | 6 832 085 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 5 377 000 | 0 | 5 377 000 |
G/IV Felhalmozott eredmény | -73 756 262 | 0 | -84 968 230 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény | -11 211 968 | 0 | 14 669 885 |
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) | 137 431 782 | 0 | 153 236 740 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 421 601 | 0 | 0 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) | 421 601 | 0 | 0 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) | 1 019 368 | 0 | 1 088 585 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére | 1 019 368 | 0 | 1 088 585 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) | 1 019 368 | 0 | 1 088 585 |
H/III/1 Kapott előlegek | 920 694 | 0 | 103 378 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) | 920 694 | 0 | 103 378 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) | 2 361 663 | 0 | 1 191 963 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) | 139 793 445 | 0 | 154 428 703 |