Nagypall Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2004. ( IV.28.) számú rendelete

a község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról

Hatályos: 2017. 06. 09

a módosító 3/2009. (III. 27.) és a 9/2017. (V.25.) rendelettel egységes szerkezetben


A Község Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. § (3) bekezdés c.) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:


A rendelet hatálya


1. §

  1. Jelen rendelet hatálya a község igazgatási területére terjed ki.
  2. Az (1) bekezdésben meghatározott területen területet felhasználni, építési telket, vagy területet kialakítani, a földrészleteken építési tevékenységet folytatni, rendeltetést megváltoztatni, ilyen célra hatósági engedélyt adni az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997 Korm. rendelet (továbbiakban: OTÉK) előírásainak, valamint jelen szabályzatban foglaltaknak megfelelően szabad.

(3) Jelen szabályzat az alábbi mellékletekkel együtt érvényes:

  1. számú melléklet: A Pécsépterv Stúdió dokumentációjának SZ-1 jelű 1:10000 léptékű és az SZ-2 jelű 1:2000 léptékű szabályozási tervlapjai.
  2. [1]számú melléklet: A beépítésre szánt területek övezeti paramétereit összefoglaló táblázat.
  3. számú melléklet: Helyi értékvédelmi kataszter, amely tartalmazza az ismert régészeti lelőhelyek pontos helyét és leírását, a védett építmények jegyzékét és a védett elemek leírását, illetve a javasolt módosításokat


Fogalom meghatározás


2. §[2]

„K” kialakult állapot: A terület kialakult rendezettsége megfelelő, új építés, vagy bővítés esetén a beépítés hagyományos rendjét kell betartani, építési tevékenységet végezni az illeszkedés elvének figyelembevételével lehet. Kialakult állapotra vonatkozó előírást kell használni az épületnek az övezeti előírásokban „K” betűvel meghatározott jellemzőivel kapcsolatban.


A szabályozás elemei


3. §[3]


Az építés engedélyezésének sajátos feltételei


4. §[4]



Területhasználat rendszere

5. §

  1. [5]Az 1. § (1) bekezdésben lehatárolt területen - az OTÉK szerint – az alábbi megnevezésű, és jelű terület-felhasználási egységek találhatók.

Beépítésre szánt területek:

falusias lakóterület                                    Lf

különleges intézmény                                Ki

(különleges) temetői terület                     Kt
(különleges) sportterület                         Ks

Beépítésre nem szánt területek:

közúti közlekedési terület                         KÖu
zöldterület (közpark)                                Z
védelmi erdőterület                                  Ev
turisztikai erdő                                          Ee

gazdasági erdőterület                               Eg
korlátozott mezőgazdasági terület           Mko

kertes mezőgazdasági terület                   Mke
vízgazdálkodási terület                             V

  1. A területfelhasználási egységek területe – amennyiben annak több felhasználási módú, vagy építési feltételű része van – övezetekre, illetve építési övezetekre tagolódik.
  2. Az övezetek, építési övezetek területe telkekre, építési telkekre és ezek megközelítését biztosító kiszolgáló köz-, illetve magánutakra bontható.

Beépítésre szánt területek


Általános szabályok


6. §

  1. A helyi értékvédelmi terület kivételével a területfelhasználási egységeken belül telekalakítási engedélyezési eljárás keretében 150 m-t meg nem haladó hosszúságú kiszolgáló út alakítható ki.
  2. [6]A beépítésre szánt területeken található egyes építési övezetek övezeti paramétereit a rendelet 2. melléklete tartalmazza.
  3. [7]A meglévő telek akkor is beépíthető, ha a telek területe és szélessége az építési övezetben megengedett helyett, csak a zárójelben szereplő értéket éri el.
  4. Lakó [8]területen az épületet a teleknek a közterület felőli 50 méteres sávjában kell elhelyezni. Az építési telkek szabályozási tervben jelölt be nem építhető része, valamint a telek homlokvonalától 50 m-nél távolabb eső része a beépítettség és a zöldfelületi arány számítása során nem vehető figyelembe.
  5. [9]A telkek beépítése során az előkert méretét környezetében meglévőhöz alkalmazkodóan kell kialakítani. Újonnan kialakított telekcsoportnál az előkert legalább 5 m.
  6. [10]A beépítésre szánt területen – az OTÉK 32. §-ában felsorolt építményeket kivéve – új beépítetlen telken építési tevékenységet végezni csak legalább a részleges közművesítettség kiépítése esetén szabad.
  7. Szintalatti beépítés nem haladhatja meg az adott építési övezetre megengedett beépítés kétszeresét.


Falusias lakóterület



7. §

  1. A terület elsősorban lakóépületek elhelyezésére szolgál, de elhelyezhető más az OTÉK-ban meghatározott funkciójú épület is az ott meghatározott feltételekkel – az üzemanyagtöltő állomás kivételével.
  2. Az Lf-1 jelű falusias lakóterületen lakóépületet a közterülethez csatlakozó 20 m-en belül, állattartó és termelési épületet 20 méteren túl kell elhelyezni.
  3. Az Lf-2 építési övezetben a hátsókert mérete nulla méter. Az épület hátsókerti részét a telekhatárokon tűzfalként kell kialakítani.
  4. Lakóterületeken egy telken legfeljebb két lakás létesíthető.
  5. [11]
  6. [12] [13]


Különleges intézményterület


7/1. §[14]

  1. A különleges intézményterület az alapfokú ellátásnál magasabb szintű azon intézménykategóriák elhelyezésére szolgál, amelyet az OTÉK a központi vegyes területen engedélyez.
  2. [15]



Különleges temetői terület


8. §

  1. [16]
  2. Épület csak a temetést szolgáló funkcióval létesíthető.
  3. [17]

Különleges sportterület


  1. [18]
  2. A területen a sportolást és a használók ellátását szolgáló létesítmények helyezhetők el.
  3. A területen telekmegosztás nem készíthető[19].



Beépítésre nem szánt területek


Közlekedési és közműterület


9. §

  1. A közlekedési és közmű terület a következő övezetekre oszlik:
  • összekötő utak övezete                                      KÖu-2
  • belterületi lakóutak                                             KÖu-3
  • kiemelt mezőgazdasági út                                  KÖu-4
  • önálló gyalogút övezete                                      KÖu-gy
  • kerékpárút övezete                                             KÖu-k
  1. Trafó, gáznyomás-szabályozó, közlekedési építmény a területen elhelyezhető.



Zöldterület


10. §

  1. A terület fásított és részben más növénnyel betelepített járműforgalom elöl elzárt közterület.
  2. A területen belül a zöldfelületnek 75 %-ot, lombkorona fedettségnek 30 %-ot el kell érni. Épület legfeljebb 2 %-os beépítettséggel és 4,5 m építménymagassággal helyezhető el.
  3. [20]


Erdőterület


11. §

  1. A területen lévő erdők rendeltetésük szerint Eg jelű gazdasági erdők, Ev jelű védelmi erdők és Ee jelű turisztikai erdők lehetnek.
  2. [21]

Mezőgazdasági terület


12. §

  1. A mezőgazdasági területen belül az alábbi területfelhasználási egységek találhatók

 jelű általános mezőgazdasági terület

Mke jelű kertes mezőgazdasági terület

Mko jelű korlátozott használatú mezőgazdasági terület


 jelű általános mezőgazdasági terület

  1. A területhez azok a mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél az alapfunkciót érdemben nem korlátozzák környezet- és tájvédelmi, vagy ökológiai érdekek.
  2. A területen lakóépület csak birtokközpont részeként helyezhető el.

Mko jelű korlátozott használatú mezőgazdasági terület

  1. A területhez azok a mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél az alapfunkció mellett a környezet- és tájvédelmi, valamint ökológiai érdekek is jelentős szerepet játszanak.
  2. A terület földrészletein a legeltetéses állattartást, valamint a pihenést, testedzést, tájékoztatást szolgáló, és a terület fenntartásához szükséges építmények és épületek helyezhetők el.
  3. A területen belül a művelési ág nem módosítható szántóra, szőlőre, gyümölcsösre.

Mke jelű kertes mezőgazdasági terület

  1. A terület a kiskertgazdálkodás céljait szolgálja.
  2. A terület földrészletein lakás és állattartó épület nem helyezhető el.


A mezőgazdasági területek közös előírásai

  1. Az OTÉK által értelmezett mezőgazdasági birtokközpont csak az Má jelű területen helyezhető el. A birtokközpont beépített területe nem haladhatja meg a birtoktest területének 1,5 %-át.
  2. Ma és Mko jelű mezőgazdasági területen építési helyet kialakítani, és azon épületet elhelyezni csak albetétben lehatárolt, művelésből kivont telekrészen lehet.
  3. Az Ma és Mko jelű övezetekben 10,0 m-nél keskenyebb elő-, oldal- és hátsókert nem alakítható ki.
  4. [22]


Vízgazdálkodási terület


13. §

  1. A V jelű vízgazdálkodási övezet a vízművek, valamint az állandó vízfolyások és állóvizek, területét és partját foglalja magába.
  2. A V jelű övezetben végzett minden telekalakítási és építési tevékenységhez a vízügyi hatóság engedélye szükséges.
  3. Az állandó vízfolyások és állóvizek partjától (telekhatárától) számított 6,0 m szélességben karbantartás céljára szolgalmat kell biztosítani. 




Értékvédelem


Táj és természetvédelem


14. §[23]



Régészeti védelem


15. §[24]



Építészeti örökség védelem


16. §


  1. Az építészeti örökség értékei országos, vagy helyi jelentőséggel bírhatnak.
  2. [25]
    1. [26]
    2. Az építészeti örökség helyi védelmének tárgyát[i] azok az értékek képezik, amelyeket jelen szabályzat 3. számú melléklete[27], illetve az Önkormányzat rendelete településtörténeti, helyi építészeti, néprajzi, vagy termeléstörténeti értéke miatt védendőnek minősít, továbbá amely országos védelemre nyert felterjesztést – a védelemről szóló határozat meghozataláig.
    3. A helyi egyedi védelem kiterjedhet az építmény teljes külső megjelenésére (H1), vagy az építmény valamely részértékére (H2),
    4. Az egyedileg védett építmények jegyzékét és a védett elemek leírását, illetve a felújításkor, vagy átalakításkor végrehajtandó módosítást a 2. számú melléklet tartalmazza.
    5. A szabályozási tervben jelölt helyi értékvédelmi területen az általános érvényű szabályokon kívül még az alábbiakat kell betartani.
  1. A területen belül a telekstruktúra nem változtatható meg, a szabályozási tervlapon jelölt változtatások kivételével
  2. Az új épületek, vagy épületbővítések helyét, tömegét és annak arányait az épület környezetében lévő, hagyományosan kialakult fésűs vagy hajlított beépítési formához kell igazítani, amit az engedélyezési dokumentációban a második szomszédot is bemutató utcaképpel, vagy fotómontázzsal kell igazolni.
  3. Az épületeket magastetővel kell ellátni, a tető lejtésszögét 37-45° között kell megválasztani. A hajlított ház utcai szárnyát kivéve, az épület, épületszárny, illetve a ráépített tető szélessége nem haladhatja meg a 7,0 m-t, a gerincmagassága pedig a 8,0 m-t.
  4. Az épületek tetőhéjalásához cserepet kell használni, a homlokzati kialakításuk simított vakolattal, a gazdasági épületeknél ezen kívül telihézagolt nyerstéglával is történhet.
  5. A homlokzat színezését a területen lévő védett épületekkel összhangban az elsőfokú építési hatóság döntése szerint kell elvégezni.
  6. Nem helyezhető el homlokzaton égéstermék kivezető, vagy mesterséges szellőzés kültéri egysége.
  7. Nem létesíthető fém kémény.
  8. Nem létesíthető a tető síkjából kiugró tetőablak.
  9. [28]
  10. [29]
  11. Az utcai homlokzaton erkély vagy loggia nem létesíthető
  12. [30]
    1. Védett építmény bontására a védettség megszüntetését követően kerülhet sor.
    2. [31]


Környezetvédelem


Általános követelmények


17. §[32]



Környezetterhelési határértékek


18. §[33]


Speciális eljárási szabályok


19. §[34]



Zöldfelületek


20. §

  1. A telek területének burkolatlan és be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani.
  2. [35]
  3. [36]
  4. A telkek beépítése során a beépítésre és burkolásra nem kerülő területek zöldfelületeit is ki kell alakítani az építéssel egyidőben.
  5. A növények telekhatártól való minimális telepítési távolsága:
  1. sövény, cserje esetén: 1,0 méter
  2. fa esetén:

külterületen   a fa teljes kifejletkor várható koronaátmérőjének 2/3 része

belterületen   a fa teljes kifejletkor várható koronaátmérőjének 1/3 része

  1. erősen sarjadzó tövű cserje esetén: 2,0 méter
  1. Gyalogos, kerékpáros és gépkocsi közlekedési nyomvonalak mellett, valamint a településképileg értékes látványok irányában, legalább 2,20 m törzsmagasságú, lehetőleg 2-szer iskolázott sorfa minőségű faiskolai anyag telepíthető.
  2. Fasoroknál a telepítési tőtávolság, és az épületek utcai homlokzatától való telepítési távolság a 20 éves korban várható lombkorona-átmérő méretének legalább a 2/3-a.
  3. A telekre előírt zöldfelület legalább 1/3-át egybefüggően kell kialakítani.


Gépjárművek elhelyezése


21. §[37]



Közművesítés hírközlés


22. §

  1. A beépítésre szánt területen elégséges oltóvizet, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépülését követően a csatorna-hálózatra történő rákötést kell az építés feltételeként megkövetelni.
  2. [38]Önálló távközlési antennatorony, szélerőmű a  218 -as helyrajzi számú telek kivételével nem helyezhető el, nem fejleszthető és nem korszerűsíthető belterületen, a szabályozási tervben jelölt helyi védelem alatt álló természeti, régészeti érdekű területen és műemléki környezetben, kertes mezőgazdasági területen, valamint e területek 50 m-es környezetében.
  3. Légvezeték és oszloptrafó nem helyezhető el, nem fejleszthető és nem korszerűsíthető, műemléki környezetben, helyi értékvédelmi területen.
  4. Nagy- és középfeszültségű elektromos vezeték beépítésre szánt területen, országos és helyi jelentőségű természetvédelmi területen légvezetékként nem helyezhető el, nem fejleszthető, nem korszerűsíthető.
  5. Gázvezeték, gázmérő, nyomásszabályozó, fém kémény, füstkivezető nyílás az épületek utcai homlokzatán nem helyezhetők el.
  6. [39]A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen csapadékvizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell.




Telekalakítás

23. §[40]



Belterület lehatárolása


24. §

  1. A belterület határát a szabályozási terv jelöli.
  2. A rendezési tervi célok megvalósítása érdekében a beépítésre szánt területek, a település fejlődése által megkívánt ütemben, belterületbe vonhatók.



Sajátos jogintézmények


25. §

  1. A településkép javítása érdekében helyrehozatali kötelezettség rendelhető el a helyi értékvédelmi és a településképileg jelentős területen.
  2. Településrendezési kötelezés: az építési telkeken lévő utcai épület bontását követő 3 éven belül a telek beépítését meg kell kezdeni.
  3. A településrendezési célok megvalósítása érdekében a következő sajátos jogintézmények rendelhetők el: elővásárlási jog, helyi közút céljára történő lejegyzés, útépítési és közművesítési hozzájárulás, településrendezési kötelezések.


Záró rendelkezés


26. §

(1)  A rendelet kihirdetését követő 30-ik napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követően folyamatba tett ügyekben kell alkalmazni.




                          Grátz Erika                                                         Dr. Tóth Sándor

                        polgármester                                                               jegyző



Záradék:


A módosított szerkezet kihirdetve Nagypall Községben 2017. május 25. napján.



Dr. Tóth Sándor

jegyző

[1]

Módosította a 9/2017. (V.25.) Ör. 2.§-a. Hatályos 2017. június 9-től.

[2]

Módosította a 9/2017. (V.25.) Ör. 3. §-a. Hatályos 2017. június 9-től.

[3]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8.§ a) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[4]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8.§ a) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[5]

Módosította a 3/2009. (III. 27.) Ör. 5. §-a. Hatályos 2009. április 11-től.

[6]

Módosította a 9/2017. (V.25.) Ör. 3.§ (1) bekezdése. Hatályos 2017. június 9-től.

[7]

Módosította a 9/2017. (V.25.) Ör. 3.§ (1) bekezdése. Hatályos 2017. június 9-től.

[8]

Szövegrészét hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § b) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[9]

Módosította a 9/2017. (V.25.) Ör. 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2017. június 9-től.

[10]

Módosította a 9/2017. (V.25.) Ör. 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2017. június 9-től.

[11]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8.§ c) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[12]

Módosította a 3/2009. (III. 27.) Ör. 6. §-a. Hatályos 2009. április 11-től.

[13]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8.§ c) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[14]

Beiktatta a 3/2009. (III. 27.) Ör. 7. §-a. Hatályos 2009. április 11-től.

[15]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8.§ d) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[16]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8.§ e) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[17]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8.§ f) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[18]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8.§ f) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[19]

Szövegrészét hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § g) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[20]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. .. 8. § h) pontja. Hatálytalan 2017. június 9-től.

[21]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. .. 8. § i) pontja. Hatálytalan 2017. június 9-től.

[22]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § j) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[23]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § k) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[24]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § k) pontja.  Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[25]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § l) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[26]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § l) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[27]

Szövegrészét módosította a 9/2017. (V.25.) Ör. 5.§-a. Hatályos 2017. június 9-től.

[28]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § m) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[29]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § m) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[30]

Hatályon kívül helyezte a 3/2009. (III. 27.) Ör. 8. §-a. Hatályát veszítette 2009. április 11-én.

[31]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § n) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[32]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § o) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[33]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § o) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[34]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § o) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[35]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § p) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[36]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § p) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.

[37]

Hatályon kívül helyezte a 3/2009. (III. 27.) Ör. 9. §-a. Hatályát veszítette 2009. április 11-én.

[38]

Módosította a 9/2017. (V.25.) Ör. 6. § (1) bekezdése. Hatályos 2017. június 9-től.

[39]

Beiktatta a 9/2017. (V.25.) Ör. 6. § (2) bekezdése. Hatályos 2017. június 9-től.

[40]

Hatályon kívül helyezte a 9/2017. (V.25.) Ör. 8. § r) pontja. Hatályát veszítette 2017. június 9-én.