Nagypall Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. ( II.27.) számú rendelete

kerti hulladék égetésére, valamint a tűzgyújtásra vonatkozó szabályokról

Hatályos: 2021. 01. 23

(Egységes szerkezetben az 8/2015. (IV. 30.) Ör.-rel, a 2/2020.(II.18.) Ör.-rel, valamint az 1/2021. (I.22.) Ör.-rel)


Nagypall Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében eljáró Polgármester a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében és a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szóló 549/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet 1.§-ban kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésének 11. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


1. §

  1. [1]A rendelet hatálya kiterjed Nagypall község közigazgatási határán belül a természetes és jogi személyekre, valamint a jogi személyiség nélküli társaságokra, szervezetekre, akik állandó vagy ideiglenes jelleggel a község belterületén tartózkodnak, működnek, tevékenykednek.
  2. [2]A rendelet hatálya kiterjed kerti hulladék, a szabadtéri tűzgyújtás és egyedi tüzelőberendezésekben folytatott égetéssel kapcsolatos levegőtisztaság-védelmi tevékenységekre.

1/A. §[3]

A rendelet alkalmazása szempontjából: 

  1. avar és kerti hulladék: a kert használata során keletkező és további hasznosításra nem kerülő növényi maradvány (falomb, kaszálék, nyesedék, egyéb növényi maradvány)(továbbiakban: kerti hulladék);
  2. szabadtéri tűzgyújtás: minden olyan tűzgyújtás és égetés, amelyet szabadtéri sütés-főzés céljából folytatnak;
  3. ünnepnap: január 1., március 15., húsvét, pünkösd, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26.


2. §

  1. [4]Kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban hasznosítással (komposztálással) történik, vagy elszállításáról gondoskodni kell. A komposztálás során olyan technológiát kell alkalmazni, hogy a hulladék erjedése során a bűzös gázok a szomszédos ingatlan használóit ne zavarják. Ha ez nem lehetséges (kis méretű telek, sűrű beépítés), akkor a komposztálás nem alkalmazható.
  2. [5]Kerti hulladék égetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha kezelése az (1) bekezdésben foglalt módon nem lehetséges. A füstképződés csökkentése érdekében a kerti hulladékot előzetesen szikkasztani, szártani kell, eltüzelése folyamatosan, kis adagokban történhet.
  3. Kerti hulladék égetése megfelelő légköri viszonyok (szélcsend) esetén a tűzvédelmi szabályok szigorú betartásával kizárólag május 1-től szeptember 30-ig hétfőtől péntekig 6.00 óra és 17.00 óra között, továbbá július 1-től augusztus 31-ig szombaton 7.00 óra és 14.00 óra közötti időszakban végezhető, kivéve az országosan elrendelt általános tűzgyújtási tilalom idején. Október 1-től április 30-ig a tűzgyújtás – az országos előírásokon túl – nem esik korlátozás alá.
  4. Égetni csak megfelelően kialakított helyen lehet, ahol a személyi biztonságot nem veszélyezteti, vagyoni és környezeti kárt nem okoz.
  5. A tűz őrzéséről, állandó felügyeletről és veszély esetén annak eloltásáról a tűz gyújtója köteles gondoskodni. A tűz helyszínén olyan eszközöket, illetőleg felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható és a tűz eloltható.
  6. Az égetés befejezésével a tüzet el kell oltani, a parázslást vízzel, földtakarással vagy egyéb alkalmas módon kell megszüntetni.
  7. Az égetendő hulladék kommunális, illetve ipari eredetű (műanyag, gumi, vegyszer, festék, illetve ezek maradékai) hulladékot nem tartalmazhat.
  8. [6]Az égés folyamatának gyorsítására légszennyező, bűzös segédanyag nem alkalmazható (benzin, gázolaj, stb.).
  9. [7]Lábon álló növényzet, tarló égetése tilos!



3. §

  1. Az egyedi fűtéssel rendelkező lakóházakban csak megfelelően karbantartott tüzelőberendezésekben és csak az arra a berendezésre engedélyezett tüzelőanyag égethető.
  2. Fűtőberendezésekben ipari hulladékot, műanyagot, gumit, vegyszert, festéket, illetve ezek maradékait égetni tilos. A hulladékok nyílt téri, illetőleg háztartási tüzelőberendezésekben nem égethetők.


3/A §[8]

  1. Főzés és sütés céljából szabadtéren tüzet gyújtani és tüzelő berendezést használni csak szélmentes időben, a környezet zavarása nélkül lehet, és csak úgy, hogy az a környezetre tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen.
  2. A szabadban tüzet és üzemeltetett tüzelő berendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, veszély esetén, vagy ha arra szükség nincsen, a tüzet azonnal el kell oltani.
  3. A tüzelés és a tüzelő berendezés használatának helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.


4. §

  1. Aki e rendeletben meghatározott előírásokat nem tartja be, levegőtisztaság-védelmi bírsággal sújtható a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) kormányrendeletben foglaltak alapján.
  2. [9]Az e rendeletben megállapított rendelkezések betartását az Erzsébeti Közös Önkormányzati Hivatal ellenőrzi és a rendelet megsértőivel szemben a jegyző eljárást kezdeményezz a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező környezetvédelmi hatóságnál, vagy a hatásköri és illetékességi szabályok figyelembevételével Nagypall Község Önkormányzat 13/2013.(XII.30.) önkormányzati rendeletében foglaltak szerint jár el.


5. §

(1) E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet hatályát veszti a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztésével.[10]



Nagypall, 2021. január 21.


[1]

Módosította a 8/2015. ( IV. 30.) Ör.

[2]

Módosította a 8/2015. ( IV. 30.) Ör.

[3]

Hatályba léptette a 8/2015. ( IV. 30.) Ör.

[4]

Módosította a 8/2015. ( IV. 30.) Ör.

[5]

Módosította a 8/2015. ( IV. 30.) Ör.

[6]

Hatályba léptette a 8/2015. ( IV. 30.) Ör.

[7]

Hatályba léptette a 8/2015. ( IV. 30.) Ör.

[8]

Hatályba léptette a 8/2015. ( IV. 30.) Ör.

[9]

Módosította a 8/2015. ( IV. 30.) Ör.

[10]

Módosította az 1/2021. (I.22.) Ör.