Endrőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2005.( VIII.22 .) önkormányzati rendelete
A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
Hatályos: 2005. 09. 22- 2016. 02. 18Endrőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2005.( VIII.22 .) önkormányzati rendelete
A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
2005-09-22-tól 2016-02-18-ig
ENDRŐC község Önkormányzata Képviselőtestülete
6/2005. (VIII.22.) rendelete
A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
Endrőc község Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi LXV. tör vény 16.§-
ában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi
LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása
érdekében (a települési önkormányzatnak az országos szabályoknak megfelelően,
illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének
felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített érté-
keinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket,
jogokat és kötelezettségeket magába foglalóan) az alábbi önkormányzati rendeletet
alkotja meg.
A rendelet hatálya
1.§
1. A rendelet területi hatálya Endrőc község teljes közigazgatási területére terjed ki.
2. A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani, épületet és más épít-
ményt (a műtárgyakat is ide értve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani,
korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt
adni az általános érvényű előírások mellett csak és kizárólag e rendelet (és a hozzá
tartozó szabályozási terv együttes) alkalmazásával szabad. E rendeletben nem sza-
bályozott kérdésekben az országos településrendezési és építési követelményekről
szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) előírásai alkalma-
zandók.
3. Szabályozási elemek:
a.) I. rendű szabályozási elemek (közlekedési elemek, területfelhasználási módok,
területfelhasználási egység határa (kivéve a c. pontban rögzített esetet), ame-
lyeket csak a településszerkezeti terv felülvizsgálatára és módosítására előírt
eljárással lehet megváltoztatni),
b.) II. rendű szabályozási elemek (az a.) és c.) pontokban nem szereplő elemek,
amelyeket csak a szabályozási terv módosítására előírt eljárással lehet meg-
változtatni),
c.) III. rendű szabályozási elemek (hatósági eljárásban, illetve önkormányzati ren-
deletben módosíthatók, pontosíthatók, kiegészíthetők):
Hatósági eljárásban módosítható, vagy meghatározható:
– az illetékes szakhatóság hozzájárulásával a védősávok és területek,
– telekalakítási terv alapján a hátsó telekhatáron haladó övezet-, építési öve-
zet és területfelhasználás-szabályozási vonal, valamint a terület-
felhasználási egységen belüli területet kiszolgáló út.
Önkormányzati rendeletben módosítható, vagy meghatározható:
– a belterületi határ a beépítésre szánt területek fejlesztési ütemével össz-
hangban,
– a sajátos jogintézmények köre,
– szakvélemény alapján a helyi védett terület, építmény, vagy objektum listá-
ja.
4. A rendelet a HÜBNER Tervezo KFT 08/2004. munkaszámú dokumentációjának
TSZT, KSZT, BSZT rajzszámú tervlapjaival együtt érvényes.
I. FEJEZET
Az engedélyezés általános szabályai
2.§
1. A képviselőtestület az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevé-
kenységgel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárásokról szóló jogszabályban
(46/1997. (XII.29.) KTM rendelet 9.§) meghatározott építési munkák körét nem bővíti.
2. A földmunkával járó beruházások tervezése és engedélyezése során a kulturális
örökségvédelemről szóló törvény (2001. évi LXIV. törvény) rendelkezéseit érvényre
kell juttatni.
3.§
Az építési engedélykérelmekhez a jogszabály szerint (46/1997. (XII.29.) KTM rendelet
12.§, illetve 17.§) egyéb mellékleteket nem kell csatolni, kivéve a helyi építészeti érté-
kek védelmérol szóló (HÉSZ 26.§ 3. bekezdés) előírásokat.
Geológiai általános előírások
4.§
1. Új építés esetén elvi engedélyezési eljárást is kell lefolytatni és a felmerülő kérdé-
seket előzetesen kell tisztázni:
- Épület, vagy egyéb építmény esetén, ha annak főfala 2 m-nél nagyobb magasságú
természetes vagy mesterségesen kiképzett kőzetfallal érintkezik,
- ha az építési területen vagy azzal közvetlenül szomszédos földrészleteken fel-
színmozgásos jelenség (terepfelszínen zökkenés, csúszás, süllyedés, időszakos
vízjelentkezés) mutatkozik,
- 2 m-es vastagságot meghaladó bevágások, feltöltések, egyedi tereprendezések,
továbbá vájással vagy terepszint megbontásával létesülő pincék kialakításakor.
2. A bevágásokkal, tereplépcsőkkel tagolt területek beépítése előtt mérnökgeológiai,
geotechnikai vizsgálatokra alapozva kell tisztázni a beépítés feltételeit.
3. Terepszint alatti építmények (pincék) közterületet, idegen telket, meglévő építmé-
nyeket hatásterületükkel nem veszélyeztethetik. Az érintett területeken az építési en-
gedélyezési tervdokumentációnak tartalmaznia és a tervezés során figyelembe kell
vennie az építési terület pince és üregviszonyait.
4. A bányafelügyelet szakhatóságként működik közre a 300 m -nél nagyobb alapterü- 2
letű föld alatti tárolótérrel (pince) érintett területen, illetve nyilvántartott ásványvagyon
előfordulást érintő külterületi építmény építése, vagy bővítése esetén a biztonság,
illetve az ásványvagyon-gazdálkodás követelményeinek érvényre juttatása érdeké-
ben.
5. Ásványi nyersanyag kitermelésével járó tevékenység (bányászat, tereprendezés,
egyes építési tevékenységek, vízrendezés) csak érvényes bányászati illetve külön
jogszabály alapján kiadott hatósági engedély birtokában végezhető. Ezen tevékeny-
ségek végzéséhez a Bányakapitányság engedélye, illetve más hatóság engedélye
esetén a Bányakapitányság szakhatósági állásfoglalása szükséges.
6. A területet borító kőzetliszt felszínmozgásos jelenségek kialakulására való hajlama
és erózióérzékenysége miatt a csapadékvíz elvezetést kiemelt gondossággal kell
megtervezni.
7. Új területek beépítésének alapfeltétele, hogy a beépítésre tervezett területeken és
közterületeken a felszíni vizek eróziómentes és akadálytalan elvezetése biztosított
legyen.
8. Mélyfekvésű, magas talajvízállású területeken építmények létrehozása előtt a talaj-
víz várható szintjét is tisztázó talajmechanikai, geotechnikai vizsgálatokkal kell tisztáz-
ni az igénybevett kőzettér állapotát. Felszín alatti építmények létrehozásának feltétele-
it a talajvíz várható szintjének ismeretében kell meghatározni.
9. Jelentősebb mértékű, vagy felszínmozgásra veszélyes területek igénybevétele,
illetve belterületbe vonás előtt az építési tevékenység megalapozására geotechnikai,
mérnökgeológiai szakági munkarész készítése szükséges.
10. Az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységgel kapcsola-
tos engedélyezési eljárások közül az alábbi esetekben kell bevonni a Magyar Geoló-
giai Szolgálatot:
- 7 m-nél nagyobb fesztávú tartószerkezeteket tartalmazó előregyártott, vagy
vázas tartószerkezetű építményeknél,
- meredek, csúszásveszélyesnek ismert területek beépítésekor,
- 5 m-nél nagyobb szabad magasságú földet megtámasztó építményeknél,
- 3 m-nél nagyobb földvastagságot érintő tereprendezéssel járó építkezések
esetén (feltöltés, bevágás),
a felsoroltakon túlmenően azon esetekben, amikor a lakosság, a tervező vagy az Ön-
kormányzat kedvezőtlen, az altalajjal összefüggő jelenségeket észlel.
Építési engedélykérelmek elbírálásának szabályai
5.§
1. Az építésügyi hatóság a kérelem elbírálása során vizsgálja mindazon szemponto-
kat, melyeket számára a vonatkozó jogszabály (46/1997. (XII.29.) KTM rendelet) köte-
lezően meghatároz, továbbá vizsgálja, hogy a tervezett létesítmény megfelel-e az épí-
tett környezet emberhez méltó és esztétikus kialakítása elvárásainak (lásd: 1997. évi
LXXVIII tv. 6.§ 1/b. bek.).
2. Az építési övezeti, övezeti előírásoknak nem megfelelő épületek abban az esetben
bővíthetők, ha:
ß nem állnak építési korlátozás, vagy tilalom alatt;
ß vízszintes irányú bővítésük nem jár a hatályos előírások szerint megengedhető
beépítettségnél esetleg már nagyobb beépítettség további növelésével, valamint
az építési határvonalak átlépésével;
ß függőleges irányú bővítésük nem növeli tovább a hatályos előírások szerint meg-
engedhető építménymagasságnál esetleg már nagyobb építménymagasságot, to-
vábbá a telekhatároktól való távolság (a H/2 szabály alkalmazása miatt) nem korlá-
tozza az építménymagasság növelését, továbbá az építménymagasság növelése
nem korlátozza a szomszédos telkek építési lehetőségét,
ß a bővítést a szomszédos épületektől betartandó távolságok nem korlátozzák.
4. A 2. bekezdésben foglaltaktól eltérően építés (illetve telekalakítás) a szabályozási
tervvel nem egyező területfelhasználás esetében akkor is engedélyezhető, ha:
a.) az építés a legszükségesebb (élet- , vagyon-, vagy közbiztonság, esetleg egészsé-
gi szempontok miatt elengedhetetlen) munkálatok elvégzésére irányul,
b.) a terv szerinti területfelhasználás nagyobb távlatban (tíz, vagy több év) válik ese-
dékessé és végrehajtását a kérelmezett állapot nem akadályozza és nem teszi
költségesebbé (amennyiben az építtető vállalja a kártalanítás nélküli elbontási kö-
telezettséget, érték létrehozása is engedélyezhető, azonban az építmény ideigle-
nes meglétét, illetve az építtető kártalanítás nélküli elbontási kötelezettségét az in-
gatlan- nyilvántartásba be kell jegyeztetni).
5. Azokon a beépítésre szánt területeken, melyeken az építés feltételei (például terü-
let-előkészítés, közművesítés hiánya miatt) nem biztosítottak, építési engedély nem
adható, elvi építési engedély esetében az építési engedély feltételeit a határozatban
közölni kell.
6. Épület építése csak olyan telken engedélyezhető, amelynek közterületről, vagy ma-
gánútról gépjárművel közvetlenül történő megközelítése biztosított.
7. Állattartó épület építésének engedélyezési eljárásánál a vonatkozó önkormányzati
rendeletben megfogalmazott külön feltételrendszer meglétét is vizsgálni kell.
Telekalakítási rendelkezések
6.§
1. Az új telkek legkisebb méreteit az építési övezeti előírások szerint kell megállapíta-
ni.
2. A korábban kialakított építési telkek akkor is beépíthetőnek minősülnek, ha a mére-
teik csak a kialakításuk idején hatályos előírásoknak felelnek meg.
Közterületek használata
7.§
1. A közterületeket rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja,
azonban a használat mások hasonló célú jogait nem korlátozhatja.
2. A közterület rendeltetéstől eltérő használatához a tulajdonos önkormányzat hozzá-
járulása szükséges.
3. A község közterületein engedélyezhető eltérő használat az alábbi lehet:
ß hirdető (reklám) berendezés elhelyezése. Hirdető és reklámtábla különállóan lakó-
telken belül nem helyezhető el. Az épület homlokzatán 1 m2-nél nagyobb felületű
hirdetési és reklámcélú építmény, reklámszerkezet, fényreklám és reklám-, cég-,
vagy címtábla nem helyezheto el.
ß árusító pavilon (mozgó árusítóhely) létesítése,
ß közúti közlekedéssel kapcsolatos építmények (várakozóhely, töltőállomás) kialakí-
tása,
ß köztisztasággal kapcsolatos építmények (tárgyak) elhelyezése,
ß szobor, díszkút elhelyezése,
ß távbeszélő fülke elhelyezése,
ß építési munkával kapcsolatos létesítmények, állványok elhelyezése, ideiglenes
építőanyag tárolás,
ß rendezvények épületei.
Közterületen építményt az OTÉK 39. és 40.§-a alapján úgy kell elhelyezni, hogy az a
közterület, közművek elhelyezését, üzemeltetését, karbantartását nem akadályozhat-
ja.
4. A közterületek eredeti rendeltetésétol eltérő használatának időtartamát, a közterü-
let-használat egyéb feltételeit, illetőleg a használat díját a közterület tulajdonosa ese-
tenként, pályázat útján, esetleg a tulajdonosi elvárásokat és az engedély nélküli hasz-
nálat szankcióit tartalmazó külön rendeletben szabályozza.
A közművesítés mértéke, közművek elhelyezésének, üzemeltetésének rendje
8.§
1. Közművesítettség szempontjából a beépítésre szánt területek részleges közműve-
sítettségűnek minosülnek, azaz
ß közüzemi energia szolgáltatást (villamos energia),
ß közüzemi ivóvíz szolgáltatást,
ß a szennyvíz elszállítását,
ß közterületi nyitott, vagy zárt rendszerű csapadékvíz elvezetést
kell biztosítani.
A közüzemi szennyvízcsatorna hálózat kiépítéséig a szakszerű közműpótló (zárt gyűj-
tő) betervezése és kivitelezése kötelező.
2. Az új területek beépítésének előfeltétele a közművesítés, különös tekintettel a
szennyvízcsatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése, illetve a meglévő terü-
leteken a közművek megvalósításáig szakszerű közműpótló (zárt gyűjtő) betervezése
és kivitelezése kötelező.
Az ingatlanok vízcsatlakozása/rákötése a szennyvízcsatorna-hálózatra annak kiépülé-
sét követően egy éven belül kötelező. A felhagyott szennyvíz gyujtőtárolókat és szik-
kasztókat a csatornára rákötést követően 60 napon belül meg kell szüntetni.
Beépítésre szánt területeken, ahol a csapadékvíz elvezetése még nem megoldott, a
beépítés előtt a területek vízelvezetésének vízjogi engedély (18/1996. (VI.13.) KHVM
rendelet) alapján történő megvalósítását engedélyeztetni kell.
3. A közművek területigénnyel járó létesítményeit, továbbá a működésük által megkö-
vetelt védőterületeket a szabályozási terven jelölt területeken kell elhelyezni.
4. A szennyvizek elhelyezésére (kezelésére, tisztítására) vonatkozóan a mindenkori
hatályos előírások mérvadók.
5. A közművek elhelyezésével érintett területeken belül építmény elhelyezése csak az
illetékes szakhatóság eseti előírásai szerint (esetleg ideiglenes jelleggel) kerülhet sor.
6. A nyomvonalas közmuvek tervezőinek be kell tartani az elhelyezés területét biztos í-
tó 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet 26.§ (1) bekezdésének és a nyomvonal jellegű
építmények keresztezéséről és megközelítéséről szóló 4/1981. (III.11.) KPM- IpM
együttes rendelet 5.§ (2) bekezdése alapján kiadott 9004/1982. KPM-IPM számú
együttes közleményének előírásait. További műszaki iránymutatást az MSZ 7487 ad,
míg a nyomvonalas távközlési építmények engedélyezésének feltételeit a 29/1999.
(X.6.) KHVM rendelet határozza meg.
Az építmények elhelyezése, kialakítása
9.§
1. A területen csak olyan településképi és építészeti szempontból igényes - elsősor-
ban egyedi tervezésű - építmények építhetők, amelyeket a telek adottságainak, a kör-
nyezetük jellegének, a rendeltetésük követelményeinek, az építőanyagok sajátossá-
gainak megfelelően alakítottak ki.
2. Az egy telken lévő építmények tömegeit és homlokzatait (homlokzati színezéseket)
úgy kell kialakítani, hogy azok egymással összhangban legyenek és formai szem-
pontból egységes építmény-együttes hatását keltsék.
4. Az épületek homlokzatainak, kerítéseinek egységét meg kell tartani, azt részleges
átalakítással vagy átfestéssel megbontani nem szabad.
5. Oldalhatáron álló beépítési mód esetében az épületek az oldalhatáron sorosan, az
utcai építési vonaltól minimálisan 5,0 méteres távolságban keresztszárnnyal is bővül-
hetnek.
6. Az előírásoknak nem megfelelő kialakult oldalkert esetében az építmények közötti
telepítési távolság fenntartható, az eredeti épület kontúrján belül új épület építhető a
tűzvédelmi szakhatóság hozzájárulásával.
7. Terepszint alatti építmény az OTÉK 1. sz. melléklete 77. pontja szerint bárhol léte-
síthető, de:
a.) az építési telken csak az építési helyen belül emelkedhet ki a terepszintből,
b.) a terepszint alatti építmény feletti zöldfelületet is csak tetőkertként szabad szá-
mításba venni az OTÉK 25.§-ában rögzítettek szerint, a terepszint alatti főfunk-
ció (pl. üzlet, műhely, stb.) területét a szintterület mutatóban figyelembe kell
venni, (szintterület mutató: egyes telkekre vonatkoztatandó viszonyszám, az
egy telken elhelyezhető épület(ek) összes szintterületének és a telek területé-
nek hányadosa.
8. Az építési helyen belül az épületet – az építési engedélyezési eljárás során – úgy
kell elhelyezni, hogy a felszíni vizek akadálytalan és eróziómentes lefolyása, ugyan-
akkor a létrehozott építmények állékonysága is biztosított legyen.
9. 10 m-nél magasabb önálló hírközlési építmény, szerkezet a belterületen, illetve me-
zőgazdasági területen gyepterületen belül, illetve táj- és természetvédelmi területen és
a korlátozott használatú mezőgazdasági területeken belül nem helyezhető el.
Az állattartó épületek elhelyezésére, kialakítására vonatkozó szabályok
lakóterületen
10.§
1. Állattartó épület ott létesíthető, ahol az állattartásról szóló önkormányzati rendelet
ezt lehetővé teszi. Az állattartási rendelet korszerusítését – jelen szabályozási rende-
lettel párhuzamosan, azzal szinkronban – el kell végezni.
2. A meglévő gazdasági épületek állattartási épületté történő átalakítási, bővítési
munkái is építési engedélyhez kötöttek.
3. Betartandó a (49/2001. (IV.3.) Korm. rendelet 1 sz. mellékletében) foglaltak, mely
az állattartó telepek építése, vagy felújítása során figyelembe veendő előírásokat tar-
talmazza.
4. Az állattartó épületek elhelyezésekor és telepek létesítésekor betartandó legkisebb
távolságok és védőtávolságok vonatkozásában a vonatkozó rendeletben (41/1997.
(V.28.) FM számú rend.), valamint az Országos Tisztifoorvosi Hivatal által kiadott OTH
3003/98. számú levelében foglaltakat kell figyelembe venni (lásd: 1. számú melléklet a
HÉSZ 10.§-ához).
Járművek elhelyezése
11.§
1. Az OTÉK 42.§. (10), (11) bekezdésben, a várakozó helyek kialakítására és számá-
ra vonatkozó, szabályoktól való eltérést önálló parkolási rendeletben kell meghatároz-
ni.
Tuzvédelem
12.§
1. Az építmények közötti tűztávolságok, telepítési távolságok tekintetében a beépítés-
re szánt területek kialakításánál figyelembe kell venni az Országos Településrendezé-
si és Építési Követelményekről (OTÉK) szóló 253/1997. (XII.29.) korm. rendelet 36.§
(1)-(3) bekezdésében foglaltakat a vonatkozó rendelettel (36/2002. (III.7.) korm. ren-
delet) együtt.
2. Az építési telkek kialakítása és az azokon elhelyezésre kerülő építmények létesíté-
se során a vonatkozó rendelet (253/1997. (XII.20.) korm. rendelet 52.§) a tűzbizton-
ságra előírt a) – e) pontjai betartandók, az építményekkel szemben támasztott tűzvé-
delmi követelmények teljesítésével kapcsolatban a vonatkozó rendelet (2/2002. (I.23.)
BM rendelet 5. sz. melléklet I/1.-I/9. fejezet) előírásait kell figyelembe venni.
3. A település tűzivíz (oltóvíz) ellátását, valamint a tűzoltás előfeltételeit (tűzoltási út,
terület, stb.) a vonatkozó rendelettel (35/1996.(XII.29.) BM rendelet) közzétett Orszá-
gos Tűzvédelmi Szabályzat 46-55.§-nak az oltóvízzel kapcsolatos előírásai szerint kell
kialakítani, illetve biztosítani.
4. A III-V. tűzállósági fokozatú (fa, vagy más éghető anyagú külső térelhatároló szer-
kezetű, falazatú, héjazatú) anyagból létesítendő építmények esetében be kell szerezni
az illetékes elsőfokú tűzvédelmi hatóság szakhatóságának állásfoglalását.
II. FEJEZET
A belterületi határ megállapítása
13.§
1. A község belterületét növelni, illetve csökkenteni a szabályozási terven jelölt terület-
tel, a tényleges felhasználás szándékának testületi határozattal történő megerősítését
követően lehet.
2. A tervezett belterület bővítés az igények ismeretében ütemezetten történhet (lásd:
1.§ 3. bekezdés c. pontja).
Településszerkezet, területfelhasználás
14.§
A szabályozási terv
a.) a község közigazgatási területét beépítésre szánt, valamint beépítésre nem szánt
területre, ezeken belül pedig különböző területfelhasználási egységekre osztja fel;
b.) a beépítésre szánt területbe tartozó területfelhasználási egységek területeit külön-
böző építési övezetekbe sorolja;
c.) a beépítésre nem szánt területbe tartozó területfelhasználási egységek területeit
különböző övezetekbe sorolja;
d.) az építési övezeteket, illetőleg övezeteket közterületekre és közterületnek nem
minosülő területekre osztja.
15.§
A község beépítésre szánt területén a következo területfelhasználási egységek van-
nak:
a.) lakóterület (falusias lakóterület): Lf,
b.) különleges terület: K.
16.§
A község beépítésre nem szánt területén a következő területfelhasználási egységek
vannak:
a.) közlekedési, közműelhelyezési, hírközlési terület: KÖ,
b.) zöldterület: Z,
c.) erdőterület: E,
d.) mezőgazdasági terület: M,
e.) vízgazdálkodási terület: V.
A szabályozási elemek értelmezése, fogalommeghatározás
17.§
1. Lásd az 1.§ 3. bekezdésében.
2. A szabályzatban használt homlokzatmagasság meghatározása:
- az építmények egyes homlokzatfelületeinek külön- külön számított (az OTÉK 1. sz.
mellékletének 23. pontja szerint) F/L értéke.
3. Megjegyzés:
ß az építési övezetek építési használatát tartalmazó táblázatokban a telkekre és
építménymagasságokra vonatkozó értékek új telekalakításokra, illetve új épületek
építésére értendok,
ß a K jel a kialakult állapotra utal.
4. Szintterület mutató: egyes telkekre vonatkoztatandó viszonyszám, az egy telken
elhelyezhető épület(ek)
A SZABÁLYOZÁSI TERV TERÜLETÉNEK BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEI
Falusias lakóterület (Lf)
18.§
1. A területen az OTÉK 14.§ (1) és (2) bekezdésében megnevezett építmények he-
lyezhetők el.
2. A falusias lakóterületen elhelyezhető gazdasági célt szolgáló épületekre – mező- és
erdőgazdasági építmény, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület, kézműipari
építmény – vonatkozó szabályok:
2.1. A gazdálkodási célú épület – ha a telken lakóépület is van – nem lehet nagyobb
az építési telek méretének 15%-ánál. A lakótelek beépítettsége a gazdálkodás épít-
ményeivel együtt sem lehet nagyobb az övezetekre vonatkozó mértéknél.
2.2. Gazdálkodás céljára elsosorban a meglévő gazdasági épületeket kell felhasznál-
ni.
2.3. A meglévő gazdasági épület felhasználásakor
a.) állattartó épület esetében a lakóépülettel esetleg meglévő közvetlen kapcsolatot
meg kell szüntetni,
b.) a gazdasági épület telekhatáron álló – vagy csorgóközzel a telekhatáron álló –
épületrészén – falán, tűzfalán – a telekhatárra néző nyílást, természetes, vagy
mesterséges szellőzőberendezést meg kell szüntetni.
2.4. A gazdálkodás célját szolgáló épület a községben kialakult oldalhatáron álló be-
építésnek megfeleloen oldalhatáron, illetve csorgóközzel az oldalhatárra helyezhető
el.
2.5. A telkek beépítésének hagyományai szerint a gazdálkodás célját szolgáló épület
a gazdasági udvar végén keresztbefordítottan is építhető. Keresztcsűrök zártsorúan is
elhelyezhetők, ez esetben is biztosítani kell a hátsókertbe való bejárást.
3. A kialakult építési övezetekben maximum két telek vonható össze. Az újonnan ki-
alakuló lakóterületen a telek legnagyobb szélessége 40,0 m.
4. A terület építési övezeteit, valamint az azokban betartandó telekalakítási és beépí-
tési eloírásokat a következo táblázatok tartalmazzák:
Lf-1 jelu építési övezet OTÉK HÉSZ
A kialakítható legkisebb telekterület méret - K – 2000 m2
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete - K –24 m
A beépítési mód - K
oldalhatáron álló
* A megengedett legnagyobb építménymagasság - 4,5 m
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 30 30 %
A zöldfelület legkisebb mértéke 40 40 %
* Kivételt képez a harangláb, harangtorony építmény vagy templom épület.
Lf-2 jelu építési övezet OTÉK HÉSZ
A kialakítható legkisebb telekterület méret - K – 2000 m2
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete - K – 20 m
A beépítési mód - K
oldalhatáron álló
A megengedett legnagyobb építménymagasság - 4,5 m
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 30 30 %
A zöldfelület legkisebb mértéke 40 40 %
Ahol a terv külön nem jelöli, a területen az elő-, oldal- és hátsókert méretét az
OTÉK 35.§-a szerint kell meghatározni.
Az Lf-1 és Lf-2 jelu építési övezetben az utcai homlokzatmagasság a kialakulthoz
igazodjon.
5. A telek beépítettség az Lf-1-es jelű építési övezetben 100,0 m mélységgel számí-
tandó.
6. A területre vonatkozó részletes eloírások:
a.) A területen a kialakult egységes karakter megorzése érdekében csak olyan
építmények építhetők, amelyek illeszkednek a terület történeti hagyományai-
hoz, a beépítés karakteréhez, a telek adottságaihoz, valamint a rendeltetésük
követelményeihez. A tetőformát, a tető hajlásszögét, a tetőfedés anyagát, az
épület tömegformálását a környezethez illeszkedve kell kialakítani, illetve meg-
választani. Az illeszkedési feltétel teljesítésének igazolásához az építési ható-
ság és a tervező kérheti a megyei főépítész állásfoglalását. Az épületek töme-
géből adódó változatos tetőformák, a hagyományokban gyökerező kontyolások
és fióktetők alkalmazása ajánlott.
b.) Az egyes épületek egységes megjelenését biztosítani kell. Az adott épületen
csak egységes építőanyagok (tetőfedés, homlokzatképzés, stb.), egységes
színezés alkalmazható. Az épület portáljait a teljes épületre egymással össz-
hangban, egységesen kell kialakítani.
c.) A héjalás cserép, vagy cserép jellegű, a környezethez illeszkedő színezésű le-
gyen.
d.) Lakóépülettől különálló épület (gazdasági épület) – kialakult állapot kivételével
– legfeljebb 4,0 m építménymagasságú, a helyi hagyományoknak megfelelő ki-
alakítású, anyaghasználatú lehet.
7. Az építési telekre megengedett legnagyobb szintterület mutató 0,5.
Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület (Gksz)
19.§
1. A területen az OTÉK 19.§-ában megnevezett építmények helyezhetők el.
2. E területfelhasználási egységbe (területbe) a Rákóczi utca mentén kialakítandó
kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területek tartoznak.
3. A területen betartandó telekalakítási és beépítési eloírásokat a következo táblázat
tartalmazza:
Gksz jelu építési övezet OTÉK HÉSZ
A kialakítható legkisebb telekterület méret - K – 1000 m2
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete - K – 20 m
A beépítési mód - K
szabadonálló
A megengedett legnagyobb építménymagasság - K – 6,0 m
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 60 50 %
A zöldfelület legkisebb mértéke 20 20 %
4. A területre a jelenlegi telekstruktúra megváltoztatásához szükség esetén telekalakí-
tási terv készítendő.
6. Az építési telekre megengedett legnagyobb szintterület mutató 1,5.
Ipari gazdasági terület (Gip)
20.§
1. A területfelhasználási egységben elsősorban az ipari, energiaszolgáltatási és tele-
pülésgazdálkodási, valamint mezőgazdasági építmények helyezhetok el.
2. A területen nem helyezhető el:
ß egészségügyi, szociális épület,
ß roncsautó tároló és bontó telepek.
3. E területfelhasználási egységbe az igazgatási területen kialakult mezőgazdasági
üzemi terület (major) tartozik.
4. A területen betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázat
tartalmazza:
Gip jelu építési övezet OTÉK HÉSZ
A kialakítható legkisebb telekterület méret - K – 1500 m2
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete - K – 30 m
A beépítési mód - szabadonálló
* - 3,0-5,0 m A megengedett legkisebb/legnagyobb építménymagasság
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 50 40 %
A zöldfelület legkisebb mértéke 25 30 %
* a legnagyobb építménymagasság értékét indokolt esetben meghaladhatja
a technológiai szempontból szükséges építmények (kémény, stb.) magassá-
ga. Az indokoltságot az építési hatóság bírálja el.
5. Az építési telekre megengedett legnagyobb szintterület mutató 1,0.
Különleges területek (K)
21.§
1. A különleges területbe azok a területek tartoznak, amelyek a rajtuk elhelyezendo
építmények különlegessége miatt (jelentos hatást gyakorolnak a környezetükre, vagy
a környezetük megengedett külső hatásaitól is védelmet igényelnek) és más beépítés-
re szánt területfelhasználású területektől eltérnek.
2. K-t jelu építési övezet: temető
K-t jelu építési övezet OTÉK HÉSZ
A kialakítható legkisebb telekterület méret - m2 nincs
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete - m kikötés
mélységi mérete - m
A beépítési mód - szabadonálló
* A megengedett legkisebb/legnagyobb építménymagasság - 4,0 m
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 40 40 %
A zöldfelület legkisebb mértéke 40 50 %
* Kivételt képez a harangláb, harangtorony építmény.
3. K-sp jelu építési övezet: sportterület
K-sp jelu építési övezet OTÉK HÉSZ
A kialakítható legkisebb telekterület méret - m2 nincs
A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete - m kikötés
mélységi mérete - m
A beépítési mód - szabadonálló
* A megengedett legkisebb/legnagyobb építménymagasság - 3,5-7,5 m
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 40 10 %
A zöldfelület legkisebb mértéke 40 60 %
* Kivételt képez a sportterület üzemeltetése szempontjából szükséges berendezés,
építmény.
A SZABÁLYOZÁSI TERV TERÜLETÉNEK BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEI
Közlekedési, közműelhelyezési, terület
22.§
1. E területfelhasználási egység (terület) az OTÉK 26.§ (1) és (3) bekezdésben leírt
célra szolgál.
2. Az e területbe tartozó közterületek telekhatárait, szabályozási szélességét a szabá-
lyozási terv jelöli. E területsávba eső meglévő épületeken mindennemű építési tevé-
kenység – a területsáv kialakításának várható idejét, az épületeknek a területsávban
elfoglalt helyét, az épület sajátosságait (eszmei és gazdasági értékét) mérlegelve, az
illetékes közlekedési szakhatóság állásfoglalásának figyelembe vételével – engedé-
lyezhető.
3. A közutak építési területének legkisebb szélességét – ahol a szabályozási terv
másként nem jelöli – az OTÉK 26.§ (2) bekezdés szerint kell biztosítani.
4. A község közúti átkelési szakaszai, valamint lakóútjai – mivel közlekedési és közmű
létesítmények a meglévő szélességek mellett elhelyezhetők – a jelenlegi szabályozási
szélességükben megmaradnak.
5. Az építési telkeket kiszolgáló utak építési területének a szélessége a keresztmet-
szeti elemek helyszükségletének méretezése alapján telekalakítási eljárás keretében
csökkenthető, amennyiben ahhoz az út- és közműkezelők, valamint a szakhatóságok
hozzájárulnak.
6. Hírközlési létesítmények közterületen az ágazati szabványok, szakhatósági előírá-
sok betartásával helyezhetők el.
7. Közút területét – szélességben, vagy hosszúságban – ütemezve kialakítani nem
szabad.
8. Azoknál a területeknél, ahol a közlekedés területeinek, létesítményeinek védőtávol-
sága (OTÉK) nem biztosítható, a közlekedés elemeire környezeti hatásvizsgálatot kell
végezni és egyedi vizsgálat alapján meghatározni a szükséges muszaki és szervezési
intézkedéseket.
9. A dűlőutak szélessége kialakult, új dűlőút minimális szabályozási szélessége 8,0 m.
10. Közterületen való építkezés, közmű- és útépítés nem károsíthatja a meglévő és
tervezett növénysávot. A „Fák védelmérol” szóló 21/1970 (VI.21.) kormányrendelet
betartása kötelező.
11. 18 m szabályozási szélességet elérő közutak mellett legalább 1 oldalon fasort kell
telepíteni.
12. A közlekedési létesítmények elhelyezéséhez szükséges területek határát a szabá-
lyozási terv tartalmazza.
kategóriája tervezési szabály. övezeti
az út jele, neve meglévo tervezett széles-
osztálya sége (m) jele
58143. átk. szak., gyűjtőút K.VI.C 21 - 27 KÖu-1
Fo u.
tervezett kiszolgáló K.VIII.C 16 KÖu-2
új lakóutca út
Zöldterület
23.§
1. E területfelhasználási egységbe (területbe) a közparkok (Z) tartoznak.
2. A területen legfeljebb 3,5 m építménymagasságú építmények helyezhetők el.
3. A közparkokat külön kertépítészeti terv alapján kell kialakítani és fenntartani.
4. A közparkokban az OTÉK 27.§ (4) és (5) bekezdése szerint helyezhető el épít-
mény.
5. A meglévő és újonnan létesítendő zöldterületek és felületek folyamatos fenntartásá-
ról, esetenkénti felújításáról gondoskodni kell.
Erdőterület
24.§
1. Az erdőterület a település bel- , illetve külterületének legalább 1500 m -t meghaladó
2
nagyságú, erdei növénytársulásokkal borított része.
2. A szabályozási terven az erdőterületek elsődleges rendeltetésük alapján gazdasági
( Eg ), védelmi ( Ev ) egységbe tartoznak, más területfelhasználási egységbe csak a
településrendezési terv módosításával sorolhatók át.
3. Az erdőterületeken az erdő rendeltetésének megfelelo építmények helyezhetők el.
4. A terv erdőterületei - építési szempontból - az alábbi területegységekre tagolódnak:
- Ev - védelmi (védett és védo) rendeltetésu erdőterületek, a területen építményt
elhelyezni nem lehet,
- Eg - gazdasági rendeltetésű erdőterületek,
5. Ahol az erdő adott létesítmény védelmét szolgálja ( Ev ), ott bekerítése engedélyez-
hető. A véderdő létesítése és fenntartása az adott létesítmény tulajdonosát terheli. A
védelmi rendeltetésű erdőben tarvágás nem, csak szálalóvágás, vagy természetes
felújítás engedélyezhető.
6. Az Eg – jelű területeken 100 000 m -t (10 ha-t) meghaladó területnagyságú föld- 2
részleteken 0,5%-os beépítettséggel, az erdő rendeltetésének megfelelo építmények
helyezhetők el.
a) A földrészleteken létesítendő épületek legnagyobb építménymagassága
7,5 m lehet. A legnagyobb építménymagasság értékét indokolt esetben meg-
haladhatja a technológiai szempontból szükséges építmények (kémény, stb.)
magassága. Az indokoltságot a megyei főépítész és az építési hatóság bírálja
el.
b) Az épületek a térség építési hagyományainak megfeleloen egyszeru tömegű,
30-45° hajlásszögű, szimmetrikus nyeregtetővel fedett kialakításúak lehetnek.
7. Az erdőterületeken az országos és helyi építési előírásokon túl az adott terület mu-
velési ágának megfeleloen az erdőkre, a föld- és talajvédelemre valamint a termé-
szetvédelemre vonatkozó előírásokat is be kell tartani.
8. Erdőt felszámolni, megszüntetni csak környezeti hatástanulmány alapján lehet,
amelynek tisztáznia kell, hogy
ß az erdő rendeltetését igénylő területhasználat, tevékenység megszűnt-e,
ß a megszűnő erdő kiváltható-e új telepítéssel,
ß a megszűnés milyen környezeti, természeti, ökológiai és társadalmi hatásokkal
jár.
9. Belterületen erdőt kivágni csak engedély alapján és biológiailag egyenértékű erdő-
terület visszapótlása esetében lehet. Az egyenértékű erdősítést kiviteli tervben kell
rögzíteni, megadva a telepítés helyét, módját, területnagyságát, biológiai értékét és a
visszapótlás, elofásítás ütemét.
10. A meglévő - és a fenti szabályok szerint nem beépíthetőnek minosülő - beépített
ingatlanokon álló épületek kontúrjukon belül felújíthatók és korszerűsíthetők.
11. A véderdő jellegű fejlesztéseket úgy kell megvalósítani, hogy azok egy része köz-
használati, közparki funkció ellátására is alkalmas legyen.
12. A külterületi szántó- és szőlőterületek közé ékelődött - és a szabályozási tervlapon
jelölt - erdőtagok fennmaradását biztosítani kell, amit tájképi, klimatikus, csapadékvíz
visszatartó és eróziót mérséklő hatásuk is indokol.
13. Erdotelepítésnél, fasorok létesítésénél elsosorban a tájra jellemző, őshonos, hosz-
szú életű fafajokat kell alkalmazni.
14. Az erdősítési programokat lehetőleg a másképpen gazdaságosan nem hasznosít-
ható földterületeken kell megvalósítani.
Vízgazdálkodási terület
25. §
1. E területfelhasználási egységbe az OTÉK 30.§ (1) bekezdése szerinti területek,
valamint a vízmuterületek tartoznak, ahol az OTÉK 30.§ (2) bekezdése szerint lehet
építményeket elhelyezni.
2. A parti sávok, vízjárta területek, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett terüle-
tek használatáról és hasznosításáról szóló 46/1999. (III.18.) Kormányrendeletben fog-
laltakat be kell tartani.
3. V-1 jelu terület: vízgazdálkodási terület, tó, árok, patak,
V-2 jelu terület: vízgazdálkodási terület, mocsár, vízállás,
V-3 jelu terület: vízgazdálkodási terület, vízmu terület.
Mezőgazdasági terület
26. §
1. E területfelhasználási egység (terület) az OTÉK 29.§-a szerinti célt szolgálja.
2. A termőföldön történő építmény létesítéséhez a vonatkozó jogszabály (1994. évi
LV. tv. 70.§ (2) bekezdésének a) pontja) értelmében a földhasználónak talajvédelmi
szakhatósági hozzájárulást kell beszerezni az építési engedélyhez, elsosorban a hu-
muszos termőréteg megóvása és a csapadékvizek megfelelő elvezetése ellenőrzésé-
nek érdekében.
a) Termőföldet más célú hasznosítással járó beruházás céljára csak kivételesen –
elsősorban gyengébb minőségű termoföld igénybevételével – lehet felhasznál-
ni.
b) Az igénybevételt az indokolt szükségleteknek megfelelő legkisebb területre kell
korlátozni.
c) A beépítésre szánt területek folyamatosan, a településfejlesztés megvalósítá-
sától függoen vonhatók belterületbe.
d) Hatósági engedéllyel lehet külterületi földet belterületbe vonni.
e) A termőföld más célú hasznosítását a területileg illetékes földhivatal engedé-
lyezi.
3. Bármilyen termőföldön történő tereprendezéshez (akár építmény elhelyezése ese-
tén is) a talajvédelmi hatóság engedélyét be kell szerezni az 1994. évi LV. tv. 62.§ (4)
bekezdésének b) pontja és a 69.§ (1) bekezdésének a) pontja értelmében.
4. A szabályozási terven jelölt mezőgazdasági rendeltetésű terület erdőterületté az
illetékes hatóságok jóváhagyásával, a településrendezési terveken nem jelölt közle-
kedési és vízgazdálkodási rendeltetésű területté a szabályozási terv módosításával
sorolható.
5. Gyepterületek megszüntetése és létesítése csak szakhatósági vélemény alapján
engedélyezhető.
6. A mezőgazdasági terület a következő övezetekre tagolódik:
ß nem beépíthető terület Má-0
ß általános (szántó) Má-1
ß korlátozott használatú terület (gyep, legelő) Má-2
7. Az előírások szerint maximálisan beépített földrészlet tovább nem osztható.
8. Általános mezőgazdasági övezet ( Má ):
a.) Ebbe az övezetbe sorolandók a szabályozási tervben jelölt nem beépíthető te-
rület ( Má-0 ), szántó ( Má-1 ), gyep, legelő ( Má-2 ).
b.) Az övezet területén erdő is létesíthető.
c.) Szántó művelési ágú földrészleten építmény csak 100 000 m -nél nagyobb
2
(minimum 100 m szélességű) telekterületen helyezhető el.
d.) Az Má-0 jelű nem beépíthető mezőgazdasági terület, mely természeti értéket
hordoz, fás legelő, vízállásos terület. A privatizáció során a kialakult földrész-
letek az övezetben tovább nem oszthatók.
e.) Az Má-1 jelu övezetben a maximális beépítettség 3%, de nem lehet nagyobb
a maximális beépítettség 500 m - nél. A területen megvalósítandó létesítmény 2
építési engedély köteles, környezetét minimum 15 m-es sávban zöldfelület-
ként rendezni kell. Megoldását az engedélyezési terv részeként kell kezelni.
Az övezetben önálló lakóépület nem létesíthető, lakóépület a terület max.
1,5%- ában építhető, amennyiben gazdasági épület is létesül.
Az épület földszintes, legfeljebb 4,50 m építménymagasságú lehet. A legna-
gyobb építménymagasság értékét indokolt esetben meghaladhatja a techno-
lógiai szempontból szükséges építmények (kémény, stb.) magassága. Az in-
dokoltságot az építési hatóság bírálja el.
Magastető esetén a tetőformát, a tető hajlásszögét, a tetőfedés anyagát, az
épület tömegformálását a környezethez illeszkedve kell kialakítani, illetve
megválasztani. Az illeszkedési feltétel teljesítésének igazolásához az önkor-
mányzat és a tervező kérheti a területi főépítész állásfoglalását.
A keletkező szennyvizet zárt tárolóban kell gyűjteni és alkalmanként arra kije-
lölt ürítőhelyre kell szállítani.
Épület a dűloút tengelyétől minimum 10,00 m-re helyezhető el.
f.) Az Má-2 jelű övezetben gyep valamint a szőlő, gyümölcsös művelési ágú föld-
részletek nem beépíthetők, ezeken a területeken épület nem helyezhető el.
Olyan korlátozott használatú általános mezőgazdasági terület, ahol az alap-
funkció mellett a környezet-, tájvédelem, ökológiai értékek is jelentősek.
Gyepterületek más művelési ágba való sorolása a táj- és természetvédelmi
szakhatóság engedélyével minosíthetők át.
9. Birtoktest – birtokközpont kialakítására vonatkozó szabályok:
ß A mezőgazdasági területen több önálló telekből birtoktest alakítható ki az
OTÉK 29.§ 5. pontja szerint.
ß A 3%-os beépíthetőség a birtoktestet alkotó földrészletekre külön-külön vonat-
kozik.
ß A beépíthetőség alapján kiszámított épületeket a birtokközpont, vagy indokolt
esetben kiegészítő központ telkén is el lehet helyezni, ha
- a telek területe a minimális 10 000 m -t eléri,
2
- a létesítmény nincs a szomszédos telekre korlátozó hatással,
- a beépítettség a 45%-ot nem haladja meg.
ß A birtokközpontban/kiegészítő központban legfeljebb 7,5 m építménymagassá-
gú épületek létesíthetők. A legnagyobb építménymagasság értékét indokolt
esetben meghaladhatja a technológiai szempontból szükséges építmények
(kémény, stb.) magassága. Az indokoltságot az építési hatóság bírálja el.
ß A birtokközpont és kiegészítő központ kialakításához előzetes elvi építési en-
gedélyt kell kérni.
10. A termőföldön történő beruházásokat a talajvédelmi beruházások károsítása nél-
kül kell megvalósítani.
11. Gondoskodni kell a meliorációs beruházások során elkészült úthálózat fenntartá-
sáról.
12. Telkesítéseknél, az úthálózat módosításainál úgy kell eljárni, hogy az ne segítse
elő a deflációs, eróziós kártételek, valamint szélsőséges vízháztartási helyzet kialaku-
lását.
III. FEJEZET
Értékvédelem
Helyi védett épületek
27.§
1. A szabályozási terv készítése során elvégzett építészeti értékvizsgálat alapján helyi
védelemben ( HV ) részesült épületek listáját a 3. számú melléklet tartalmazza.
2. A helyi védelemben részesült épületek körét bővíteni, illetve szűkíteni a megyei
főépítész szakvéleménye alapján lehet.
3. A helyi védelem kiterjed az épületek, építmények teljes tömegére, szerkezetére,
anyagaira, díszítésére, színezésére és közvetlen környezetére, (telkére, hozzá tartozó
területére), és kiterjedhet kerítésére, kapuzatára, a csatlakozó terület kialakítására,
burkolatára.
28.§
1. A védett épületek felújítási (bővítési) munkái során az épületek építészeti alaktani
rendje / alapvető tömege, utcai és udvari (tornácos) fohomlokzata, azokon a nyílás-
rend, tagozatok - lényegében a védelem tárgya - nem változhat.
2. Védett épület bővítése az oldalhatár mentén ill. rövid keresztszárnnyal az udvari
részen történhet. A keresztszárny a lakóház eredeti főbejárata (konyhai bejárat) után
helyezhető el, így a lakóház eredeti tömegéből és tornácából a nagyobb rész érintet-
len maradhat.
3. A védett épület közvetlen szomszédságában lévő építkezés engedélyezési doku-
mentációját ki kell egészíteni utcaképpel, amely az adott építkezés két-két szomszé-
dos épületének utcai homlokzatát, kerítését, kapuzatát, valamint a jellemző növényze-
tet is tartalmazza.
4. Védett épületen végzendő minden olyan építési, tatarozási munkát, amely az épület
megjelenésében (akárcsak színében is) változást okoz, csak az építési hatóság előze-
tes hozzájárulásával lehet végezni.
29.§
1. A tulajdonos köteles az épület, építmény jókarban tartásáról gondoskodni, azt a
meghatározott módon és idoszakonként felülvizsgálni.
2. Ha a védelem érdeke megköveteli, az első fokú építési hatóság elrendelheti a vé-
dett épület jókarban tartására vonatkozó kötelezettség teljesítését, elrendelheti a ko-
rábban, vagy engedély nélkül kivitelezett - a védelem tárgyát torzító - átalakítások,
toldások, stb. helyreállítását.
3. A védett épületek helyreállítási, állagmegóvási munkáit az Önkormányzat indokolt
esetben támogathatja.
4. Utcaképvédelem (védett településkép): a képviselőtestület által védetté nyilvánított
utcakép az épített és táji környezet együttese. A védett településkép az épített és ter-
mészetes környezet elemeit egyaránt magába foglalja, így különösen az épülethom-
lokzatokat, sziluetteket, műtárgyakat, növényeket, közterületi bútorzatokat és burkola-
tokat. A védett településkép része lehet a terület használati módja.
Táj- és természetvédelem
30.§
1. Táj – és természeti oltalom alatt álló értékek és területek a Természet védelméről
szóló 1996.évi LIII trv. hatálya alá tartozó értékek és területek. Ezek Endrőc köz-
igazgatási területén a következők: a nemzeti ökológiai hálózat övezete, a tájkép-
védelmi terület, a védett élőlények és élőhelyeik.
2. A természeti területek használata és fejlesztése során a természetkímélő haszná-
lati módok figyelembe vételével biztosítani kell a táj jellegének, esztétikai, termé-
szeti értékeinek, a tájra jellemző természeti rendszereknek és az egyedi tájérté-
keknek a megóvását. A táj és természetvédelmi oltalom alatt álló területeken törté-
nő tevékenységek végzéséhez az illetékes táj-és természetvédelmi szakhatóság
engedélye szükséges.
3. A nemzeti ökológiai hálózatra, természeti területre az életbe lépő jogszabályok
hatályosak.
4. Tájképvédelmi övezetben Az MSZ 20376-1:9999, MSZ 20379-1:9999 alapján tájba
illesztett építmény, vonalas mű helyezhető el.
5. A tájképvédelmi övezetben az MSZ 20372, és MSZ 20373 alapján végzett tájesz-
tétikai minősítés és tájjeleg védelem betartásával lehet a területhasználat-váltást
és új létesítményt, a rendezési tervben meghatározottól eltérő tevékenységet foly-
tatni.
6. A tájképvédelmi övezetben, és a nemzeti ökológiai hálózatban 10 m-nél magasabb
létesítmény elhelyezése építési engedélyköteles.
7. Természetközeli állapotú vizes élőhelyek a település területén lévő időszakos vagy
állandó vízborítású területei, a vízfolyások partjai ill. azok 20-20 méter széles parti
sávjai. Ezek rendeltetése elsosorban ökológiai valamint tájvédelmi jellegu. Elsőd-
leges céljuk a növényzet és életközösségek fenntartása, és a táj diverzitásának
biztosítása.
8. Az egyedi tájértékek rongálása, zavarása, értékük csökkentése tilos, bárminemű
beavatkozás végzéséhez az illetékes táj- és természetvédelmi szakhatóság állás-
foglalása szükséges. Az egyedi tájértékek közvetlen környezetében végzendő te-
vékenység engedélyezési dokumentációba táj-és kertépítészmérnök által készített
tervet, valamint esztétikai értékvizsgálatot kell csatolni. A dokumentációknak az
MSZ20375:2003, MSZ20381:1999 és a hamarosan hatályba lépő „Épületek, épít-
mények tájba illesztése a Dél-Dunántúlon” c. muszaki irányelvnek kell megfelelni.
Régészeti lelőhelyek védelme
31.§
1. A település teljes közigazgatási területén a nyilvántartott régészeti lelőhelyek ese-
tében alkalmazni kell a kulturális örökség védelméről szóló vonatkozó törvényt (2001.
évi LXIV. törvény), mivel ezek a törvény erejénél fogva ex lege védettek.
2. A település közigazgatási területén található vízfolyások, tavak, nádasok magas
partvonulatai a vonatkozó törvény (2001. évi LXIV. törvény) szerint régészeti érdekű
területek.
3. Művelési ágváltás (különösen szőlő, gyümölcsös és erdő telepítése esetén), továb-
bá minden szántási mélységet meghaladó földmunkával járó fejlesztésnél, beépítés-
nél a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal véleményét ki kell kérni mindaddig, amíg a
település teljes közigazgatási területének régészeti topográfiája elkészül, s a nyilván-
tartott adatok Endrőc község Helyi Építési Szabályzatában rögzítésre nem kerülnek.
4. Beépítésre szánt, vagy már beépített területeken az ismert régészeti lelőhelyeken
talajbolygatással járó tevékenység (közmű vezetése, árokásás, tereprendezés, stb.) a
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélye alapján végezhető. A Hivatal az enge-
dély megadását kötheti előzetes kutatáshoz.
5. Beépítésre nem szánt területeken lehetőség van a művelési ág változtatására
(szántott lelőhelyek esetében kifejezetten kívánatos), azonban ezt is a Hivatal előze-
tes engedélyéhez kell kötni.
6. A védett régészeti lelőhelyek területén a KÖH engedélye szükséges egyébként épí-
tési, vagy más hatósági engedélyhez nem kötött 30 cm mélységet meghaladó föld-
munkával járó, illetőleg a terület jellegét veszélyeztető, befolyásoló változtatásokhoz,
munkálatokhoz, tevékenységekhez. Más hatóság engedélyéhez kötött talajbolygatás-
sal járó, illetve a terület használati módjával összefüggő tevékenység esetén a KÖH-t
szakhatóságként meg kell keresni.
7. A nyilvántartott régészeti lelőhelyek területén minden, az eddigi használattól eltérő
hasznosításhoz, építkezéshez, földmunkához a KÖH szakhatósági hozzájárulása
szükséges.
8. Régészeti érdekű területet érintő tervezés esetén ki kell kérni a KÖH véleményét.
9. Amennyiben a település közigazgatási területén bárhol – nyilvántartott régészeti
lelőhelyeken és a régészeti érdekű területeken kívül – építkezés, vagy művelés kap-
csán régészeti leletek, vagy régészeti objektumok előkerülése esetén a munkákat fel
kell függeszteni és értesíteni kell a Megyei Múzeumot és a KÖH-t.
IV. FEJEZET
Környezet- és természetvédelmi szabályok
Hatálya kiterjed a föld és a víz védelmére, a levegő tisztántartására, az élővilág-, táj-
és természet védelmére, a települési környezet megóvására, zaj- és rezgések elleni
védelemre, valamint a hulladékkezelésre.
Környezet- és tájvédelem
32.§
Általános követelmények:
1. A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek
tervezett használati módját lehetetlenné teszik. [Jelenleg: a követelményeket a kör-
nyezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény tartalmazza.]
2. Újabb területek belterületbe vonása, a termőföldön történő beruházások a környe-
ző területeken a talajvédő gazdálkodás feltételeit nem ronthatják, nem csökkenthetik a
meglévő talajvédelmi létesítmények működőképességét. A beruházások megvalósítá-
sa és üzemeltetése során a termőföldrol szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelő-
en kell eljárni. [Jelenleg: 1994. évi LV. törvény 70.§-a szerint.]
3. A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési
mód változtatás(-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgálta-
tó tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvé-
delmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a szakhatóságok előírása
szerint. [Jelenleg: a környezeti hatásvizsgálatról szóló 20/2001. (II.14.) Kormányren-
delet, vagy a “telepengedély” alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenysége-
ket a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet határozza meg.]
4. Az újonnan kijelölt építési övezetek területei beépítésének előfeltétele a közműve-
sítés, a szennyvízcsatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítéséig a meglévő
övezetek területein a közművek megvalósítására szakszerű közműpótló (zárt gyűjtő)
betervezése és kivitelezése kötelező. [Jelenleg: A felszín alatti vizek védelméről szóló
219/2004. (VII.21.) Kormányrendelet, a felszíni vizek minősége védelmének szabálya-
iról szóló 220/2004. (VII.21.) Kormányrendelet és a felszín alatti víz állapota szem-
pontjából érzékeny területen levő települések besorolásáról szóló 27/2004. (XII.25.)
KvVM rendelet szerint.]
5. A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden
telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásba csak az első
fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad
csapadékvizet bevezetni. [Jelenleg: A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény,
valamint a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Kor-
mányrendelet szerint kell eljárni.]
6. A parti sávok, vízjárta területek, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett terü-
letek használatáról és hasznosításáról szóló vízügyi követelményeket be kell tartani,
valamint az előírásoknak megfelelő védősáv fennmaradását biztosítani kell. [Jelenleg:
A vízügyi követelményeket a 46/1999. (III.18.) Kormányrendelet tartalmazza.]
7. A vizek és közcélú vizilétesítmények fenntartása esetén a jogszabályi előírásokat
érvényesíteni kell. [Jelenleg: A követelményeket a 120/1999. (VIII.6.) Kormányrende-
let tartalmazza.]
8. Tilos a környezeti levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezést vagy
határértéken felüli légszennyezettséget okoz, valamint a környezeti levegő bűzzel való
terhelése. [Jelenleg: A levegő védelmével kapcsolatosan kiadott 21/2001. (II.14.)
Korm. rendelet 5.§- a szerint.]
9. Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélye-
zési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni. [Jelenleg: A levegővédelmi
övezet meghatározását a 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet 6.§-a és 2. sz. melléklete
szerint kell elvégezni.]
10. A település fejlesztése során előnyben kell részesíteni a hulladékszegény techno-
lógiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes tevékenységeket. [Jelenleg: A hulladék-
gazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény elvárásai figyelembe vételével.]
Környezetterhelési határértékek:
1. Az új létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák
üzemeltetésénél teljesíteni kell a környezeti levegőtisztasági követelményeket és a
levegőtisztaság-védelmi előírásokat, valamint határértékeket. [Jelenleg: Az új
létesítmény kialakításánál, a meglévő, illetve új technológiák üzemeltetésénél a
levegő védelmével kapcsolatosan kiadott és többször módosított 21/2001. (II.14.)
Korm. rendelet és a végrehajtására kiadásra kerülő jogszabályok szabályait kell
alkalmazni. A légszennyezettségi határértékeket, a helyhez kötött légszennyező
pontforrások kibocsátási határértékeit a 4/2004. (IV.7.) KvVM-ESZCSM-FVM együttes
rendelettel módosított 14/2001. (V.9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet tartalmazza.
Az egyes tevékenységek és berendezések illékony szerves vegyület kibocsátásának
korlátozásáról a 10/2001. (IV.19.) KöM, a 140 kW és az ennél nagyobb, de 50 MW -
th th
nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező
anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről a 23/2001. (XI.13.) KöM rendelet
rendelkezik.]
2. Élővízbe és a közcsatorna-hálózatba bocsátott szennyvíz vagy folyékony hulladék
esetén a szennyezőanyag-tartalomra vonatkozó határértékeket, küszöbértékeket be
kell tartani. [Jelenleg: A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló, mó-
dosított 220/2004. (VII.21.) Kormányrendelet és a vízszennyező anyagok kibocsátása-
ira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól szóló 28/2004.
(XII.25.) KvVM rendelet szerint.]
3. Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység úgy létesíthető, illetve üzemel-
tethető, hogy zajkibocsátása nem haladhatja meg az előírt zajterhelési határértéket a
zajtól védendő területeken. [Jelenleg: Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékeny-
ség létesíthetésének, illetve üzemeltetésének zajkibocsátási, zajterhelési határértéke-
it, a zajtól védendő területeken a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 1. sz.
melléklete tartalmazza, mely a kibocsátási határérték megállapításának az alapja.]
4. Meglévő közlekedési útvonalak melletti, új telekalakítású és tervezésű, vagy meg-
változott övezeti besorolású területeken, megfelelő beépítési távolság meghatározá-
sával, az épületek védett homlokzatainak megfelelő tájolással, illetve műszaki intéz-
kedésekkel kell biztosítani az előírt zajterhelési határértékek teljesülését. [Jelenleg: Az
érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes ren-
delet 3. sz. melléklete tartalmazza.]
5. Új út létesítésének, a forgalmi viszonyok lényeges és tartós megváltozását ered-
ményező felújítás, korszerűsítés tervezésekor a zajterhelési határértékeket érvényesí-
teni kell. Ennek érdekében a hosszú távra tervezett forgalom figyelembe vételével
zajcsökkentő létesítmények, berendezések alkalmazását kell szükség esetén előírni.
[Jelenleg: Az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM
együttes rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.]
6. Épületek zajtól védendő helyiségeiben az épület rendeltetésszerű használatát biz-
tosító különböző technikai berendezésektől és az épületen belül vagy azzal szomszé-
dos épületben folytatott tevékenységből eredő együttes zaj nem haladhatja meg az
előírt határértékeket. [Jelenleg: Az érvényesítendő zajterhelési határértékeket a
8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza.]
Speciális eljárási szabályok:
1. Az egyes tevékenységek környezetet terhelő kibocsátásainak megelőzése érde-
kében a környezeti elemeket terhelő kibocsátások, valamint a környezetre ható ténye-
zok csökkentésére, illetőleg megszűntetésére irányuló, az elérhető legjobb technoló-
gián alapuló intézkedéseket az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás
során állapítja meg a környezetvédelmi hatóság. [Jelenleg: az egységes környezet-
használati engedélyezési eljárások részletes szabályait a 193/2001. (X.19.) Korm.
rendelet tartalmazza.]
2. A “környezetre jelentős hatást gyakorló tevékenységek”-re környezeti hatásvizs-
gálatot kell készíteni a vonatkozó jogszabályok szerint, és környezetvédelmi engedé-
lyezési eljárást kell lefolytatni. [Jelenleg: A “környezetre jelentős hatást gyakorló tevé-
kenységek” körét a 20/2001. (II.14.) Kormányrendelet határozza meg. A környezeti
hatásvizsgálat készítésének és a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatá-
sának szabályait az 1995. évi LIII. törvény, illetve a 20/2001. (II.14.) Kormányrendelet
tartalmazza.]
3. Endrőc a felszín alatti vizek minőségi védelmét szolgáló besorolás szerint érzé-
keny felszín alatti vízminoségi területen helyezkedik el. A felszín alatti vizek minősé-
gének védelme érdekében a kockázatos anyagok elhelyezése, továbbá a felszín alatti
vízbe történő közvetlen és közvetett bevezetése tilos, illetve a létesítési engedélyezés
során megállapított feltételek szerint – engedély alapján - történhet. [Jelenleg: a koc-
kázatos anyagok elhelyezése, továbbá a felszín alatti vízbe történő közvetlen és köz-
vetett bevezetésének engedélyezése a felszín alatti vizek védelmérol szóló 219/2004.
(VII.21.) Kormányrendelet és a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny terü-
leten levő települések besorolásáról szóló 27/2004. (XII.25.) KvVM rendelet előírásai
szerint történhet.]
4. Erdőterületeket érintő beruházások során az erdő védelméről szóló jogszabály-
ban foglaltaknak megfeleloen kell eljárni. [Jelenleg: az 1996. évi LIV. törvény és a
29/1997. (IV.30.) FM rendelet szerint.]
5. A telephelyengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységek
engedélyezése a környezeti kölcsönhatások ellenőrzése alapján történhet a szakha-
tóságok előírásai szerint. [Jelenleg: a “telepengedély” alapján gyakorolható ipari és
szolgáltató tevékenységeket a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet határozza meg.]
6. Az üzletek és kereskedelmi egységek, vendéglátó üzletek a lakosság jogos érde-
keit, nyugalmát sértő tevékenysége, működése esetén (pl. zavaró, határértéket meg-
haladó zajterhelés) a jegyző korlátozó intézkedéseket érvényesít. [Jelenleg: az üzle-
tek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló
többször módosított 4/1997. (I.22.) Kormányrendelet 17.§ (4) bekezdése és 18.§-a.]
7. Beruházások megvalósítása során a termőföldrol szóló jogszabályban foglaltak-
nak megfeleloen kell eljárni. [Jelenleg: az 1994. évi LV. törvény 70.§-ának előírásai
szerint.]
8. A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezésének megelőzése, csökkentése
érdekében érvényesíteni kell az előírásokat és a “jó mezőgazdasági gyakorlat” szabá-
lyait. [Jelenleg: a 49/2001. (IV.3.) Korm. rendelet és az 1. sz. melléklete szerint.]
9. Endrőc településen az állattartásra vonatkozó önkormányzati rendelet szerinti
volumenben és az építmények közötti legkisebb távolságok megtartásával építhetők
állattartó létesítmények.
10. A hulladékok elhelyezéséről - különös tekintettel a termelési és veszélyes hulladé-
kokra - gondoskodni kell. Veszélyes hulladékok keletkezésével járó tevékenységek
engedélyezése során a kérelmezőnek nyilatkoznia kell a hulladékok megfelelő elhe-
lyezéséről, ártalmatlanításáról. [Jelenleg: a hulladékok elhelyezésével, ártalmatlanítá-
sával kapcsolatos tevékenységek végzése során a hulladékgazdálkodásról szóló
2000. évi XLIII. törvény és a 98/2001. (VI.15.) Kormányrendelet előírásait kell figye-
lembe venni és betartani, illetve a hulladékgazdálkodási törvény végrehajtására ha-
tályba kerülő jogszabályokat. A hulladékok jegyzékét a többször módosított 16/2001.
(VII.18.) KöM rendelet tartalmazza.]
11. Az engedélyezési tervdokumentációnak tartalmaznia kell az építési és bontási
hulladékok kezelésére, a keletkezett hulladékok mennyiségének tervezésére és el-
számolására, azaz építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos tevékenységre vo-
natkozó tervlapokat. [Jelenleg: az építési és bontási hulladékok kezelésének részletes
szabályairól szóló 45/2004. (VII.26.) BM-KvVM együttes rendelet 2. és 3. sz. mellékle-
te tartalmazza.]
Növénytelepítési előírások
34.§
I. A legkisebb ültetési (telepítési) távolság az ingatlan határától akkor, ha az ültetvény
gondozását saját ingatlanon végzik:
1. Az ingatlan déli és nyugati határától:
a.) szőlő, valamint 3 m- nél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb bokor
(élősövény) esetében 0,6 m;
b.) 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb fa esetében 1,0 m;
c.) 3 m-nél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb bokor (élősövény), valamint a
d.) és e.) pontban nem szereplő gyümölcsfa esetében 2,0 m;
d.) cseresznyefa esetében 2,5 m;
e.) dió- és gesztenyefa, továbbá minden egyéb fa esetében 4,0 m;
2. Az ingatlan északi és keleti határától:
a.) 1 m-nél magasabbra nem növő bokor (élosövény), gyümölcsfaiskolai nevelés
alatt álló növény, továbbá szőlő, köszméte, ribizke és málnabokor esetében
esetében 0,8 m;
b.) 2 m-nél magasabbra nem növő bokor (élősövény) esetében 1,2 m;
c.) minden egyéb gyümölcsbokor (mogyoró, stb.) estében 2,0 m;
d.) birs-, naspolya-, birsalanyra oltott körtefa esetében 2,5 m;
e.) törpealanyra oltott almafa, továbbá meggy-, szilva- és mandulafa esetében 3,5 m;
f.) vadalanyra oltott alma-, körte- és kajszifa esetében 4,0m;
g.) cseresznyefa esetében 5,0 m;
h.) dió- és gesztenyefa, továbbá minden fel nem sorolt gyümölcsfa esetében 8,0 m.
II. Közúton és közterületen az építési területük határai és a növények között – az 1. és
2. bekezdés rendelkezésétől eltérően legalább a következő ültetési (telepítési) távol-
ságokat kell betartani:
a.) minden gyümölcs- és egyéb 3 m-nél magasabbra nem növő fa, valamint bokor
esetében legalább 1,5 m;
b.) a 3 méternél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa esetében legalább 2,5
m távolságra szabad ültetni (telepíteni).
A fák, bokrok, sövények ágai a szomszédos telkekre nem nyúlhatnak át.
3. A közutak építési területén fasorokat kell telepíteni. A fasorok helyét a közművek és
az útburkolatok tervezésekor biztosítani kell.
4. Az új jármű-várakozóhelyeket az OTÉK 42.§ (7) bekezdése szerint fásítani kell.
V. FEJEZET
Egyes sajátos jogintézmények követelményrendszere
35.§
1. A rendezési tervben foglalt feladatok megvalósítása érdekében – azok aktualitása
esetén – az Étv. 17.§-ába foglalt sajátos jogintézmények működtethetők jelen szabá-
lyozási terv keretén belül, külön önkormányzati rendelet szerint.
2. Jelen rendelettel egyidejűleg az önkormányzat az alábbi sajátos jogintézményekkel
él:
2.1. Építésjogi követelmények:
a.) A település beépítésre szánt területén épület csak építési telken helyezhető el (ki-
vételt képeznek ez alól a közterületen, zöldterületen történő építések).
b.) A település beépítésre nem szánt területein új építményt építeni, meglévő épít-
ményt átalakítani, bővíteni, rendeltetését, vagy használati módját megváltoztatni
csak akkor szabad, ha:
ß a terület rendeltetésszerű használatát szolgálja,
ß közérdeket nem sért,
ß az építmények csak a hozzájuk tartozó terület jelentéktelen hányadát veszik
igénybe, és biztosított, hogy az építmények a telek területe nélkül nem idege-
níthetők el.
2.2. Elővásárlási jogi követelmények:
Elővásárlási jog illeti meg az önkormányzatot a következő területeken elhelyezkedő
ingatlanok esetében:
a.) A terv szerinti új közterületek területeire,
b.) A terv szerinti közterület-szélesítésekhez szükséges területsávokra, amennyiben
azok a helyi közút céljára történő lejegyzés hatálya alá nem tartoznak. Az elővásárlási
jogot az ingatlannyilvántartásba be kell jegyezni.
c.) Ezen ingatlanokon az elővásárlási jog gyakorlása előtt is csak olyan építési mun-
kák, valamint telekalakítás végezhető, mint amilyen a szabályozási tervnek megfelel,
továbbá amit az Étv. 22.§-a tartalmaz.
2.3. Településrendezési kötelezések:
a.) Helyrehozatali kötelezettség: lásd: Építészeti értékek esetében
b.) Beültetési kötelezettség: közérdeku környezetalakítás céljából a terv a szabályo-
zási terven jelölt helyeken és területeken (fasorok, védőerdő sávok) fásítást ír elő.
VI. FEJEZET
Záró rendelkezés
36.§
1. E rendelet és a hozzá tartozó szabályozási terv a kihirdetéstől számított 30. napon,
2005. szeptember hó 22. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépést köve-
tően keletkezett ügyekben kell alkalmazni.
Endrőc, 2005. augusztus 22.
________________________________ __________________________
Horváth György Magda Zoltánné
polgármester jegyző