Tataháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2018 . (XI.7.) önkormányzati rendelete
A településkép védelméről
Hatályos: 2018. 11. 07Tataháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2018 . (XI.7.) önkormányzati rendelete
A településkép védelméről
2018-11-07-tól
Tataháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CXXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében az állami főépítészi hatáskörben eljáró Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Kulturális Örökség Védelméért Felelős Miniszter, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal örökségvédelmi hatáskörében eljáró Kecskeméti Járási Hivatala, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, valamint Tataháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 7/2017. (IX.27.) önkormányzati rendeletében felsorolt partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
Általános rendelkezések
1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása
1. §
E rendelet célja Tataháza Község településképének, épített környezetének megőrzése érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép-érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.
2. §
E rendelet területi hatálya Tataháza Község közigazgatási területére terjed ki.
3. §
2. Értelmező rendelkezések
4. §
E rendelet alkalmazásában:
- Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.
- Cégtábla: a cég nevét és székhelyét feltüntető tábla.
- Címtábla: az intézmény, vállalkozás nevét, vagy egyéb adatait feltüntető tábla.
- Fényreklám: tartószerkezeten elhelyezett, reklám megjelenítésére alkalmas led panel, videófal, monitor.
- Földszínek: tört, meleg színek, melyek a barna-vörös-narancs-sárga-zöldessárga színtartomány közepesen telített árnyalatai.
- Hirdető-berendezés: hirdetések, reklámok elhelyezésére szolgáló, fixen rögzített vagy mozgó, közterületről érzékelhető szerkezet, mely képi, illetve hang effektusok megjelenítésére, valamint információk tárolására is alkalmas.
- Információs célú berendezés: az önkormányzati hirdetőtábla, az önkormányzati faliújság, az információs vitrin, az útbaigazító hirdetmény, a közérdekű molinó, valamint a CityLight és CityBoard formátumú eszköz.
- Más célú berendezés: elsődleges funkcióját tekintve közterületi, köztéri bútor, különösen a pad, a kerékpárállvány, a hulladékgyűjtő, a telefonfülke, a reklámfelületet is tartalmazó, közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés, korlát.
- Óriásreklám: az A0 (841x1189 mm) méretet meghaladó méretű, hirdetések elhelyezésére alkalmas közterületről látható építmény.
- Pasztellszín: a színek világos, kis telítettségű árnyalatai, melyek között előnyben kell részesíteni a meleg árnyalatokat, mint a bézs, narancs, sárga, barna, vörös árnyalatai.
- Rikító szín: nagy telítettségű, élénk, erőteljes, figyelemfelkeltő színek.
- Természetes szín: zöld és árnyalatai, barna és árnyalatai, vörös és árnyalatai, fehér, szürke és árnyalatai.
- Védett érték: helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény, építményrész, egyéb elem.
A helyi védelem
3. A helyi védelem célja, feladata
5. §
(1) A helyi védelem célja Tataháza Község településképe és történelme szempontjából meghatározó, hagyományt őrző építészeti örökségeinek és táji értékeinek védelme, a jövő nemzedékek számára történő megóvása.
- A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő értékek számbavétele, meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, valamint a nyilvánossággal történő megismertetése.
4. A helyi védelem fajtái
6. §
(1) Az építészeti értékek helyi védelme egyedi és területi lehet.
- Az egyedi védelem kiterjedhet:
- az építmény egészére, építményrészletre, vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra;
- az épület, építmény egészéhez vagy annak egy részéhez tartozó földrészletre,
- A helyi egyedi védelem alatt álló értékeket e rendelet 1. melléklete tünteti fel.
5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai
7. §
(1) A helyi védelem alá helyezésre bármely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet – a polgármesterhez írásban benyújtott – kezdeményezése alapján kerülhet sor. A kezdeményezésre a településrendezési eszközök keretében elkészült örökségvédelmi hatástanulmány is javaslatot tehet.
- A helyi védelem alá helyezésrevonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
- a védelemre javasolt érték megnevezését,címét, helyrajzi számát,
- a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot,
- a kezdeményezés rövid indokolását,
- a védendő érték fotódokumentációját, helyszínrajzát,
- a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.
- A helyi védelem alá helyezés értékvizsgálat alapján történik. Az értékvizsgálatot és szakmai indoklást az önkormányzat készíti vagy készítteti el.
- A védetté nyilvánítással kapcsolatos javaslatot – az erről szóló döntést megelőzően – helyben szokásos módon 30 napra közzé kell tenni.
- A közzététel időtartama alatt a javaslat és az értékvizsgálat megtekintését biztosítani kell. A kezdeményezéssel kapcsolatosan 30 napon belül írásos észrevételt lehet tenni.
- A helyi védelem megszüntetését a tulajdonos kezdeményezheti.
- A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
- a védelem alatt álló érték megnevezését, címét, helyrajzi számát
- a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,
- a védett érték felmérési és fotódokumentációját,
- a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.
- A védelem megszűnik, ha
- a védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül;
- a védett érték magasabb jogszabályi védettséget kap;
- a Képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.
- A helyi védelem alá helyezésről, annak módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:
- az érintett ingatlan tulajdonosát (tulajdonosait) postai úton,
- műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,
- az illetékes építésügyi hatóságot,
- a kezdeményezőket.
- Helyi védelem alá helyezésről, vagy megszüntetéséről kizárólag a Képviselő-testület hozhat – e rendelet módosítása, vagy felülvizsgálata keretében – döntést.
8. §
A helyi védelem alá helyezést elrendelő, vagy azt megszüntető önkormányzati rendelet hatályba lépésétől számított 15 napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként való feljegyzését.
9. §
(1) A védett érték csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia:
„Tataháza Község Önkormányzata által védetté nyilvánított helyi érték - évszám”
- A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.
- A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a helyi védelem alatt álló építményen, vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.
6. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása
10. §
(1) A védett értékekről az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.
- A nyilvántartás tartalmazza:
- a védett érték megnevezését, nyilvántartási számát,
- a védett érték pontos helyét (cím, helyrajzi szám) és tulajdonosát,
- a védelem típusát,
- a védelem szakszerű, rövid indoklását az értékvizsgálat alapján,
- az értékeket bemutató térképet, terv és fotóanyagot,
- a védett érték állapotfelmérésének adatait, a helyreállítási javaslatot
- a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat, valamint
- minden egyéb adatot, amely a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben a nyilvántartást vezető indokoltnak tart.
- A nyilvántartás naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik.
7. A védettséghez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek
11. §
(1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.
- A védett érték megfelelő fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.
8. A helyi egyedi védelemhez kapcsolódó településképi önkormányzati támogatás és ösztönző rendszer
12. §
(1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jó karban tartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat.
- A támogatás mértékét az önkormányzat Képviselő-testülete évente a költségvetésben határozza meg.
- A támogatási kérelmet legkésőbb a naptári évet megelőző év szeptember hó 30. napjáig lehet benyújtani a Képviselő-testülethez.
- A támogatás feltételeit, folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatásban részesített tulajdonossal kötött megállapodásban kell rögzíteni.
- A támogatás kifizetésére az elvégzett munkáról szóló eredeti számlák, és fényképek becsatolását követően kerülhet sor.
III. Fejezet
Településképi szempontból meghatározó területek
9. Tataháza Község településkép szempontjából meghatározó területei
13. §
(1) Az önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területekként jelöli ki Tataháza Község teljes közigazgatási területét:
- Központi településrész,
- Falusias jellegű terület,
- Kertes területek,
- Gazdasági területek,
- Külterület.
- A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza.
- Településkép védelme szempontjából kiemelt területek:
- Táj- és természetvédelmi területek: országos ökológiai hálózat övezetei (magterület, ökológiai folyosó), természeti terület, egyedi tájértékek;
- Örökségvédelemmel érintett területek: műemlékek és műemléki környezet, valamint régészeti lelőhelyek és régészeti érdekű területek.
- A településkép védelme szempontjából kiemelt területek felsorolása és lehatárolása függelékként e rendelethez csatolandó.
IV. Fejezet
Településképi követelmények
10. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények
14. §
(1) Új épületeket, építményeket a meglévő állapothoz igazodóan kell elhelyezni és kialakítani, úgy hogy azok a történeti fejlődés során kialakult jelenlegi telekstruktúrát és helyi építészeti karaktert megőrizzék.
- Gazdasági területeken épületet, építményt úgy kell elhelyezni, hogy telepítésével, műszaki megoldásaival alkalmazkodjon a természetes terepadottságokhoz.
- Kertes területeken, valamint Külterületenaz épületet a terepadottságokhoz igazodóan kell telepíteni.
11. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények
15. §
(1) Központi településrész területen a tetők formája, gerincvonala az adott utcaszakaszon kialakult állapothoz és utcaképhez igazodó lehet.
- Új lakó- és középület építése vagy felújítása esetén alkalmazható tető-héjazati anyag: a hagyományos égetett cserép színárnyalatainak megfelelő színű cserép, betoncserép, bitumenes zsindely, vagy cserépfedést utánzó fémlemez.
- Az egy telken lévő építmények tömegei és homlokzatai úgy alakítható ki, hogy azok egymással összhangban legyenek és formai szempontból egységes építmény-együttes hatását keltsék.
- Homlokzat színezése során a fehér, a tört-fehér, ill. pasztellszínek és földszínek alkalmazhatók.
- Az utcafronton áttört, vagy tömör kerítés létesíthető. Az alkalmazott anyag- és színhasználat harmonizáljon az épülettel.
- Előkert nélküli beépítésen elhelyezésre kerülő utcafronti épületek közterület felé néző homlokzatán a közterületre kivezető ereszcsatorna nem helyezhető el, kivéve a homlokzati falba beépítve, illetve takartan vagy a terepszint alatt az utcai vízelvezető hálózatba elvezetve helyezhető el.
16. §
(1) Falusias jellegű területenaz új épületek tömegaránya, fő méretei a környezetében már meglévő épületekhez illeszkedve alakítható ki.
- Új lakóház 25-45°-os tetőhajlásszögű magastetővel létesíthető. Az épület tetőgerince nem térhet el az utcában jellemzően kialakult tetőgerinc iránytól.
- A tetőhéjalás hagyományos színezésű égetett agyagcserép, vagy a felületében és színében ahhoz hasonló egyéb tetőfedő anyag lehet.A harsány színű, faluképbe nem illő tetőfedő anyag alkalmazása nem engedhető meg.
- A tetőhéjazat cseréje esetén, egy tetőfelületen többféle anyagú, színű tetőhéjazat - kivéve a gyárilag színárnyalatos kivitelűt - nem helyezhető el.
- A homlokzatfelújítás csak a közterületről látható épülethomlokzat egészére kiterjedően történhet.
- Homlokzat színezése során fehér, tört-fehér, illetve pasztellszínek és földszínek alkalmazhatók.
- Saroktelek esetén a lakóépület mindkét utcai homlokzata az utcák felé egyenrangú homlokzatokkal alakítható ki.
- A lakótelken épülő gazdasági-kiszolgáló épületek a lakóépülettel azonos, vagy azzal harmonizáló megjelenésű homlokzatképzéssel létesíthetők.
- Az utcafronton áttört, vagy tömör kerítés létesíthető. Saroktelkek esetében a telek határain épített kerítés a telek sarokpontjától 2-2 m-es távolságig a lábazat feletti teljes felületen áttört kialakítással létesíthető.
- Az épületek homlokzatainak, nyílászáróinak, kerítéseinek színezésére rikító színek használata településkép-védelmi szempontból nem megengedett.
17. §
(1) Kertes területeken az elhelyezhető épületeket, építményeket az adott terület építési hagyományainak megfelelően tájba illő, természetes anyagból alakítható ki.
- Az épületek külső megjelenítéséhez elsősorban hagyományos építőanyagok (kő, tégla, vályog, fa, cserép, nád) használhatók.
- Az épületek homlokzata fehér, vagy világos föld-, ill. pasztellszínezésűek lehetnek.
18. §
(1) Gazdasági területekenaz épületeket, építményeket az adott terület építési hagyományainak megfelelően tájba illően alakítható ki.
(2)Tetőfedés színeként természetes színek alkalmazhatók.
(3)A területen magas és lapos tetővel kialakított épülettömeg egyaránt alkalmazható.
(4)
Különleges mezőgazdasági üzemi övezet területén az előírt elő-, oldal- és hátsókertek területén legalább egy fasorból és egy sövénysorból álló takaró növényzet telepítendő.
19. §
(1) A Külterületenelhelyezhető építmények
- A homlokzatokon (falburkolat, tető) olyan színárnyalatok alkalmazhatók, amelyek a hagyományos építőanyagok (cserép, fa, egyéb természetes anyagok) színeire jellemzők.
- Az épületek tetőgerince a tereplejtés irányával párhuzamosan alakítandók ki.
Parkerdő területen az épületek természetes anyagból, magastetővel készülhetnek.
12. A közterületekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények
20. §
(1) Azon közterületek, ahol a szabályozási szélesség lehetővé teszi, fásított zöldfelülettel alakítandók ki. Az egységes utcaképi megjelenés érdekében az egyes utca, vagy útszakaszok mentén azonos fafajú fasorok létesíthetők.
- A külterületi fasorok telepítésekor tájhonos fajokat kell alkalmazni.
- A közterületek burkolata, és berendezései (utcabútorok, hirdető-berendezések, világítótestek, pavilonok, autóbuszvárók, stb.) az utcakép jellegzetességének megtartásával helyezhetők el.
- A közterületi és közlekedési területekhez kapcsolódó zöldfelületeken:
- Fa és örökzöld épülettől, kerítéstől 2,00 m-re telepíthető.
- A közhasználatra igénybe vehető zöldterületeken nem telepíthető nagymennyiségű pollent képző vagy allergiát okozó növényzet.
13. A zöldfelület kialakításának követelményei
21. §
(1) ) A településképi szempontból meghatározó területeken tájban honos és a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajok telepíthetők. A Duna-Tisza közén természetesen előforduló növényfajok listáját a 3. melléklet tartalmazza.
- Magánterületen az alábbi ültetési távolságokat kell betartani:
- 4,0 méternél alacsonyabb fa a telekhatártól 2,0 méter,
- egyéb gyümölcsfa – diófa kivételével – telekhatártól 3,0 méter,
- diófa és magas növésű díszfák telekhatártól 5,0 m.
- Védőfásításokkal gondoskodni kell a szántóföldi porszennyezés, valamint az élővizek szennyezésének megakadályozásáról.
- A településképi szempontból meghatározó területekenidegenhonos inváziós növényfajok növényfajok nem alkalmazhatók. A kerülendő inváziós növényfajok listája függelékként e rendelethez csatolandó.
14. Helyi egyedi védelem alá helyezett értékekre vonatkozó építészeti követelmények
22. §
(1) A védett épületeket hagyományos építészeti tömegükben, tetőformájukban kell megtartani, érintetlenül hagyva a hagyományos homlokzati nyílásrendet, és a nyílások osztásait, megőrizve a homlokzati tagozatokat és díszítéseket.
- A védett épületeket úgy lehet bővíteni, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati kialakítása, utcaképi megjelenése ne változzon, illetve a legkisebb kárt szenvedjen, és a tervezett bővítés a régi épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.
- Az épület jellegéhez szorosan hozzátartozó építmények (kerítés, kapu, szegletkő, rács) lehetőség szerint eredeti állapotukban megőrzendők.
- Reklámcélú építmény, reklámhordozó, reklámnak minősülő falfestés, felirat, plakát helyi egyedi védelem alatt álló épületen, illetve az előtte levő közterületen nem helyezhető el.
- A helyi védelem alatt álló épületen cégér, cégtábla csak az épület architektúrájához, formavilágához illeszkedő módon helyezhető el.
- Védett épület bontása csak a teljes műszaki és erkölcsi avulás esetén lehetséges, a védettség megszüntetését követően.
15. Védett érték területén elhelyezett sajátos építményekre, műtárgyakra vonatkozó egyedi építészeti követelmények
23. §
(1) Utcai homlokzaton, tetőfelületen elektronikus hírközlési építmények és berendezései (antennák, antennatartó szerkezetek, parabola antenna stb.), közüzemi szolgáltatások mérő órái, nyomásszabályozó, valamint mesterséges szellőzés kültéri egysége nem helyezhető el.
- Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető.
- Gáznemű égéstermékek nem vezethetők ki a műemléki környezetben lévő, helyi egyedi védelem alatt nem álló épületek utcai homlokzatán, valamint helyi egyedi védelem alatt álló épületek összes homlokzatán.
16. Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére vonatkozó szabályok
24. §
(1) A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak, elhelyezésére nem alkalmas területek:lakóterülettől és lakóépülettől, valamint a természeti területek és az országos ökológiai hálózat övezetének határától mért 200 m távolságon belül.
- A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezése – a környezetbe illesztés feltételeivel – elsősorban a település külterülete alkalmas.
- Amennyiben 300 m-es körzetben már meglevő antenna áll, új antenna elhelyezése elsősorban a meglévő antennatartó-szerkezet igénybevételével történhet.
25. §
(1) A településképi szempontból meghatározó területeken a felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények a településképi és tájképvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett helyezhetők el.
- Belterületen, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a villamos-energia ellátás hálózatai föld feletti vezetésűek, új vezetékes energiaellátási és elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell feszíteni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot lehetőleg földkábelbe fektetve kell építeni.
- Jelentősebb energiaigény növekedés esetén a tervezett transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.
- A közművek elrendezését úgy kell megtervezni, hogy ahol mód van rá, fasor illetve zöldsáv részére biztosítani lehessen a helyet.
- Közművezeték, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.
17. Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények
26. §
(1) A tervezett lakóépületek és intézmények homlokzatára szerelt kapcsolószekrények és a dobozok helyét és a színét, az épület stílusához, a homlokzat színéhez igazodva kell kiválasztani. A berendezéseket az épületek alárendelt homlokzatára kell felszerelni, illetve a kerítésbe kell beépíteni – a közmű üzemeltetők előírásait figyelembe véve.
- Épület közvetlenül közterület felé néző homlokzatán vezeték (kábel, gáz- és egyéb csővezeték) nem vezethető látható módon, a falsíkon kívül.
- A középnyomású hálózatról ellátott tervezett fejlesztési területeken a földgáz nyomását csökkentő szabályozó berendezéseknek a telepítését a környezetbe illeszkedve kell megoldani. Lehetőség szerint ezen berendezések a telkek udvarán növényzet takarásában helyezendők el, illetve az épületek alárendelt homlokzatára szerelendők.
- Klímaberendezés kültéri egysége, valamint parabola-antenna lakóterületen lévő utcai homlokzaton, tetőfelületen, valamint szomszédos, beépíthető ingatlanra néző tetőfelületen nem helyezhető el kivéve műszaki szükségszerűség.
27. §
(1) A rendelet hatálya alá tartozó területen reklámok, reklámhordozók, cég-, címtáblák és cégérek csak a jelen rendeletben előírt célra és módon, településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően helyezhető el, szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. és 2. mellékletei által meghatározott területfelhasználású területen és módon.
- A település területén csak a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus hirdető-berendezés, egyéb reklámhordozó, tájékoztató (információs) rendszer helyezhető el.
28. §
Helyi népszavazás, rendezvény, vagy a település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző 3 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó tájékoztató reklámhordozó, reklám, molinó, transzparens, hirdetmény a közterületen, illetve magánterületen elhelyezhetők.
19. Cég- és címtáblára vonatkozó településképi követelmények
29. §
(1) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.
- Új épület létesítésénél, meglévő épületek átalakításánál vagy homlokzatának felújításakor a közterülettől látható felületen cég-, címtáblát, cégért úgy lehet elhelyezni, hogy az épület architektúráját ne változtassa meg.
- Az épületeken elhelyezhető cégérek szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.
- Táblaszerűen kialakított cégér felülete nem haladhatja meg az 1,0 m²-t. Műemléki környezetben, műemléképületen, helyi értékvédelmi területen táblaszerűen kialakított cégér legnagyobb magassági vagy szélességi mérete nem haladhatja meg a 0,5 m-t és összfelülete nem lehet 1,0 m²-nél nagyobb.
20. Reklámra, reklámhordozóra vonatkozó településképi követelmények
30. §
(1) A0-ás (841x1189 mm), illetve ezt meghaladó ívméretű óriásreklám a település közigazgatási területén nem helyezhető el.
(2) A település területén az épületek tetőzetén reklámhordozók, fényreklámok nem helyezhetők el.
(3) Épülethomlokzaton reklám, reklámhordozó felület, gépjárműforgalmat nem zavaró elhelyezéssel és mérettel helyezhető el.
(4) Üzlethelyiségenként legfeljebb egy db álló A1-es méretű kétoldalas vagy fordított „V” alakú mobil reklámtábla helyezhető el a közterületen, mely az üzlet kirakatától maximum 1,5 méterre állhat, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.
(5) Reklámcélú védőháló, illetve ponyva – az építés, felújítás ideje alatt - épületállványon elhelyezhető, amennyiben azt más jogszabály nem tiltja. A felületen továbbá az építkezésre vonatkozó tájékoztatás, épületterv, látványterv tüntethető fel.
(6) Építési reklámháló kihelyezése az építési tevékenység időtartamára településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően lehetséges
31. §
(1) Az épületeken elhelyezhető reklámhordozó szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.
(2) Fényreklám kialakítására vonatkozó előírások:
a) a reklámok csak alacsony fényintenzitásúak lehetnek,
b) nem alakítható ki villogó effektussal, illetve
c) a lakások rendeltetésszerű használatát nem zavarhatja.
(3) Belterületen 1,0 m²-es nagyságot meghaladó reklám, reklámhordozó szerkezet nem helyezhető el, és nem engedélyezhető 1,0 m² felületet meghaladó reklámjellegű homlokzatfestés sem.
21. Információs vagy más célú berendezések elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények
32. §
(1) Információs célú berendezés az alábbi gazdasági reklámnak nem minősülő közérdekű információ közlésére létesíthető:
a) az önkormányzat működés körébe tartozó információk;
b) a település szempontjából jelentős eseményekkel kapcsolatos információk;
c) a településen elérhető szolgáltatásokkal, ügyintézési lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatás nyújtása;
d) idegenforgalmi és közlekedési információk;
e) a társadalom egészét vagy széles rétegeit érintő, elsősorban állami információk;
f) gazdasági reklámnak nem minősülő közérdekű információk.
(2) Az információs célú berendezés felületének legfeljebb kétharmada vehető igénybe reklám közzétételére, felületének legalább egyharmada az (1) bekezdés szerinti közérdekű információt kell, tartalmazzon.
(3) A más célú berendezés reklámcélra nem használható, kivéve a közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés. A közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés egész felülete hasznosítható reklámcélra.
V. Fejezet
A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció
33. §
(1) A település főépítésze - alkalmazása hiányában a polgármester - szakmai konzultáció keretében tájékoztatást ad a településképi követelményekről, valamint a hatályos településrendezési eszközben foglalt előírásokról.
(2) Az építtetőnek vagy meghatalmazottjának az építés megkezdése előtt szakmai konzultációt kell kérni:
a) Ha a tervezett építési tevékenység a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI.13.) a Korm. rendelet hatálya alá tartozó, egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység alapján történő új lakóépület építése, illetve meglévő épület bővítése történik.
b) Lakóépület magastetőtől (25-45°) eltérő tetőkialakítása esetén
c) Közterületen kapubeálló, híd építése, átépítése esetén.
d) Új elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén:
da) műtárgynak minősülő antenna szerkezetnél, ha annak bármelyirányú mérete a bruttó 6 m-t meghaladja,
db) antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelésénél, ha az antenna bármelyirányú mérete a 4,0 m-t meghaladja.
(3) A szakmai konzultáció iránti kérelmet a polgármesternek címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell:
a) az építtető vagy kérelmező nevét, címét, telefonos elérhetőségét,
b) a tervezett építési tevékenység helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),
c) az építési tevékenység rövid leírását,
d) az építési munka jellegétől függően indokolt esetben rajzi munkarészek csatolását.
(4) A polgármester a kérelmezőt a konzultáció időpontjáról postai úton, vagy e-mailben értesíti.
(5) A szakmai konzultációt a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül kell lefolytatni.
(6) A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben a felvetett javaslatokat, valamint az önkormányzati főépítész vagy a polgármester lényeges nyilatkozatait kell rögzíteni.
VI. Fejezet
A településképi véleményezési eljárás
22. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre
34. §
Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az alábbi esetekben:
a) új építmény építési engedélyezési eljárását megelőzően,
b) meglévő építmény bővítésére, valamint a településképet érintő átalakítására irányuló építési, fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően, amelynél a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII.7.) Korm. rendelet szerinti területi építészeti-műszaki tervtanácsnak nincs hatásköre, és amennyiben összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt nem kezdeményezett az építtető.
23. A településképi véleményezési eljárás szabályai
35. §
(1) Településképi véleményezési eljárás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltak szerint kerül lefolytatásra.
(2) A polgármester véleménye a 34. §-ban meghatározott esetekben az önkormányzati főépítész szakmai álláspontján alapul.
36. §
(1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása iránti kérelmet az e rendelet 4. mellékletében foglalt mintának megfelelően kell benyújtani és a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában az az ÉTDR tárhelyére fel kell tölteni.
(2) A kérelemhez az (1) bekezdés szerinti építészeti-műszaki dokumentációt kell mellékelni a Korm. rendeletben meghatározott tartalommal.
(3) A polgármester csak a hiánytalanul összeállított tervdokumentációt véleményezi. Egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.
(4) A településképi vélemény kialakításánál a Korm. rendeletben meghatározott szempontokat és e rendelet előírásait kell figyelembe venni.
(5) A polgármester véleményében a tervezett építési tevékenységet
a) engedélyezésre – feltétel nélkül, vagy feltétel meghatározásával – javasolja, vagy
b) engedélyezésre nem javasolja, ha
ba) a kérelem vagy melléklete nem felel meg a (1) és (2) bekezdésben meghatározottaknak, vagy
bb) a főépítész szakmai álláspontja a tervezett építési tevékenységet nem támogatja.
(6) A polgármester a hiánytalan kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét a kérelmezőnek.
(7) A polgármester településképi véleményezési eljárásban hozott döntése ellen Tataháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületénél lehet fellebbezéssel élni.
VII. Fejezet
A településképi bejelentési eljárás
24. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre
37. §
(1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásrólszóló 312/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt, építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek közül:
a) Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása esetén.
b) Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.
c) Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és - tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése esetén, amennyiben közterületről látható.
d) Napenergia-kollektor, szellőző-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, áru- és pénzautomata, kerékpártartó, zászlótartó építményen vagy építményben való elhelyezése esetén.
(2) A község teljes közigazgatási területére vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:
a) meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén,
b) az önálló rendeltetési egységek számának változásakor, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználata korábbi rendeltetéshez képest
ba) jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsi-forgalmat,
bb) többlet-parkolóhelyek kialakítását teszi szükségessé,
bc) amennyiben a meglévő lakó rendeltetés megváltoztatása történik, illetve lakórendeltetésre történő változás kerül kialakításra,
bd) érinti a közterület kialakítását, a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet,
be) érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, kerékpáros forgalmát;
c) védett érték közterületre néző homlokzatán történő színezés, új tetőhéjalás, nyílászáró csere, valamint előtető építése esetén;
d) védett értéken cégér, üzletfelirat stb. elhelyezése tekintetében;
e) reklámok, reklámhordozók elhelyezésével kapcsolatban.
25. A településképi bejelentési eljárás vizsgálati szempontjai
38. §
(1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.
(2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki dokumentáció tartalma
a) megfelel-e az e rendeletben foglalt előírásoknak,
b) kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e,
c) a b) pont szerinti előírásoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e.
(3) Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:
a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,
b) a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak
c) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,
d) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.
(4) A rendeltetésváltozással kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:
a) a tervezett rendeltetés, illetve az azzal összefüggő használat sajátosságaiból eredően nem korlátozza-, illetve zavarja-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát;
b) a rendeltetésváltozás nem eredményezi-e az épület tömegének, illetve homlokzatainak településképi szempontból kedvezőtlen megjelenését.
(5) A polgármester a tervezett építési tevékenységet a jogszabályban előírt határidőn belül hatósági határozatban, a Korm. rendeletben megfogalmazott követelmények teljesülésétől függően a Korm. rendeletben foglaltak szerint tudomásul veszi vagy megtiltja.
26. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai
39. §
(1) A településképi bejelentési eljárás az építtető, illetve az építési tevékenységgel érintett telek, építmény, építményrész tulajdonosa (a továbbiakban együtt: kérelmező) kérelmére indul.
(2) A kérelmet Tataháza Község Polgármesteréhez a Korm. rendelet 26/B.§ (2) és (3) bekezdésekben meghatározott tartalommal, a 37. § szerinti építési tevékenység megkezdése előtt 15 nappal kell benyújtani, az e rendelet 5. mellékletét képező kérelem benyújtásával.
(3) A polgármester a településképi bejelentési eljárást a Korm. rendeletben meghatározottak szerint folytatja le.
(4) A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntését és a döntés ellenőrzését - amennyiben a településen önkormányzati főépítész van alkalmazásában - az önkormányzati főépítész készíti elő.
(5) A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntése ellen Tataháza Község Önkormányzatának Képviselő-testületénél lehet fellebbezéssel élni.
VIII. Fejezet
A településképi kötelezés, a településkép-védelmi bírság
40. §
(1) Településképi követelmény megszegésének minősül:
a) az e rendelet előírásainak nem megfelelő építés, az előírásoktól eltérő szín és anyaghasználat, formai kialakítás,
b) a 39. § (2) bekezdés szerinti bejelentés elmulasztása,
c) a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése.
(2) A településképi követelmények megszegése esetén a polgármester felhívja az ingatlantulajdonos figyelmét a jogszabálysértésre és végzésben megfelelő határidőt biztosít a jogszabálysértés megszüntetésére.
(3) A (2) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester – önkormányzati hatósági döntéssel – az ingatlantulajdonost az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti, egyidejűleg 1.000.000 forintig terjedő, közigazgatási bírságnak minősülő településkép-védelmi bírságot szabhat ki.
(4) A településkép-védelmi bírság összege:
a) a településképi bejelentés elmulasztása esetén legalább 10.000 forint,
b) a bejelentési dokumentációban foglaltaktól eltérő építési tevékenység megvalósítása esetén az eltérés mértékétől függően legalább 50.000 forint,
c) a polgármester tiltása ellenére megvalósított építési tevékenység esetén legalább 100.000 forint, legfeljebb 500.000 forint,
d) az e rendelet előírásaitól eltérő építészeti és településképi kialakítás esetén legalább 50.000 forint, legfeljebb 500.000 forint
e) a településképi kötelezésben foglaltak végre nem hajtása esetén alkalmanként legalább 50.000, legfeljebb 1.000.000 forint.
(5) A bírság ismételten is kiszabható, a településképi követelmények teljesítéséig.
(6) A határidőre be nem fizetett településkép-védelmi bírság behajtására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény előírásai az irányadók.
IX. Fejezet
Zárórendelkezések
27. Hatályba léptető rendelkezések
41. §
(1)Ez a rendelet 2018. november hó 7. napján lép hatályba.
(2) E rendeletet a hatályba lépését követően indult eljárásban kell alkalmazni.
Tataháza, 2018. november 7.
………………………………….. ……………………………………
Vörös István Pozsgainé dr. Juhász Ildikó
Polgármester jegyző