Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011 (VII.27..) önkormányzati rendelete

az állattartás helyi szabályairól

Hatályos: 2011. 08. 01- 2012. 11. 30

Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az állattartás helyi szabályairól az alábbi rendeletet alkotja:

Általános rendelkezések


1. A rendelet célja, hatálya

1.§


E rendelet célja azon szabályok meghatározása, amelyek elősegítik az állattartók, valamint az állattartással érintett lakosok érdekeinek érvényesülését, s egyúttal biztosítják, hogy az állattartás mások – a szomszédos ingatlan használóinak, közterületen tartózkodó polgároknak – nyugalmát, biztonságát és testi épségét ne veszélyeztesse, mások értékeit ne károsítsa és mindenkor feleljen meg az állategészségügyi, állatvédelmi, építésügyi és környezetvédelmi előírásoknak.

2.§


(1)E rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – Ecsegfalva község közigazgatási területén folytatott állattartásra terjed ki.


(2)E rendelet hatálya nem terjed ki egészségügyi és állategészségügyi intézmény, kísérleti és kutatóintézet, cirkusz, állatkert (vadas park), gyepmesteri telep, állatforgalmazási és feldolgozó telep, vágóhíd, állatkereskedő, a fegyveres erők, rendészeti szervek által folytatott állattartásra, valamint kiállítások, rendezvények alkalmával bemutatásra kerüli állatok, lovas iskola, állatvásár, vakvezető és jelzőkutyákra, jogerős hatósági engedéllyel működő állattartó és tenyészető telep területén folytatott állattartásra, valamint a külön jogszabályban meghatározott –veszélyes - illetve veszélyesnek minősített - állatok tartására.


2. Értelmező rendelkezések


3.§


E rendelet alkalmazásában:


1. állattartó: az állat tulajdonjogával rendelkezi, vagy az állat felügyeletét ellátó személy.


2. Állat: haszonállat, kedvtelésből tartott állat


2.a) Haszonállat: gazdasági haszon céljából tartott, igénybe vett állat, ezen belül:

   aa) Nagyhaszonállat: ló, szarvasmarha, bivaly, szamár, öszvér, strucc

   ab) Közepes haszonállat: sertés, juh, kecske

   ac) Kistestű haszonállat: baromfifélék, szárnyasok, galamb, házinyúl, prémes állatok

           (nutria, pézsma, nyérc, nyest, görény, angóra, csincsilla, méh)


2.b). Kedvtelésből tartott állat: eb, macska és egyéb, az előzőekben fel nem sorolt állat, valamint a nem gazdasági céllal tartott, a 2.a) pontban felsorolt haszonállat.


3. Állattartás: olyan tevékenység, amelynél az állat tartása állati eredetű termék előállítására (pl. hús, tej, tojás, gyapjú) munkavégzésre, sportcélok elérésére, kedvtelésre irányul. Nem minősül állattartásnak a családi szükségletek kielégítésére, feldolgozás céljából vásárolt, vagy beszállított állatok legfeljebb egy hétig történő átmeneti tartása.


4. Állattartó épület: közvetlenül az állatok elhelyezésére, védelmére szolgáló létesítmény (istálló, ól, ketrec, állatkifutó)


5. Közterület: közhasználatra szolgáló, minden olyan állami, vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván.


6.Közvetlen szomszédos ingatlan: az érintett ingatlannal közvetlenül határos ingatlan.


II. fejezet

Az állattartás szabályai


1. A haszonállattartás rendje


4.§


(1) Egy belterületi ingatlanon külön engedély nélkül

a) nagy haszonállatból legfeljebb 10 db

b) közepes haszonállatból legfeljebb 20 db

c) kistestű haszonállatból legfeljebb 150 db, méh legfeljebb 50 kaptár

d) kedvtelésből tartott állatból – eb, macska kivételével – legfeljebb 10 db

e) eb, macska: legfeljebb 5 db tartható


(2) Az (1) bekezdésben meghatározott állatlétszámon felül az állatok szaporulata azok elválaszthatóságáig tartható.


(3) Külterületen az állattartásra vonatkozó szabályok és a rendelet előírásainak betartása mellett létszámkorlátozás nélkül valamennyi haszonállat tartható.


(4) a) Az (1) bekezdésben foglaltakat meghaladó állattartáshoz külön engedély szükséges.

Az állattartó köteles bejelenteni ez irányú tevékenységét a 10.§-ban foglaltak szerint az önkormányzathoz.

b) Az 5) bekezdés a) pontjában foglalt intézmények telekhatárától számított 30 méteres körzetén belül nagy haszonállatot tartani a 10.§-ban foglalt engedéllyel lehet.


(5) Tilos

a) A nevelési, oktatási, egészségügyi létesítmény, egyéb közintézmény, temető,élelmiszerbolt, vendéglátó egység területén haszonállatot tartani.

b) Lakóházakban és egyéb célú nem állattartásra szolgáló épületben (pl. pince, garázs stb.) a haszonállat tartása.

(6) Közös használatban lévő udvarok esetében haszonállatot tartani csak a tulajdonos-vagy a bérlőtársak írásos hozzájárulásával lehet.

5.§


(1)Az állatok tartására szolgáló építmények létesítésekor be kell tartani az e rendelet 1. mellékletében előírt védőtávolságokat.

(2) A védőtávolságtól való eltéréshez hozzájárulás adható az olyan régi építésű (min. 20 éve épült) lakóépületek esetében, amelyeknél az állattartó melléképület egy időben létesült a régi lakóépülettel. Ez irányú kérelmet Ecsegfalva Község Polgármesteréhez kell benyújtani.

(3) Az állatok elhelyezésére szolgáló létesítményeknek meg kell felelnie az építésügyi, az állategészségügyi, a közegészségügyi, a környezetvédelmi valamint állatvédelmi előírásoknak.


6.§


(1)A település belterületén haszonállatot csak állattartó épületben lehet tartani. Az állattartó épület nagysága legfeljebb az engedélyezett mértékű állatlétszám befogadására alkalmas méretű lehet.

(2) Az állatok elhelyezésére szolgáló építményeket könnyen tisztítható, hézagmentes, szilárd, csúszásmentes burkolattal kell ellátni és zárt, szivárgásmentes trágyalétárolóba kell bekapcsolni.

(3) Az állattartásra szolgáló építmények szellőzőnyílásait a saját udvar felé kell kiképezni.

(4) Az állattartó köteles gondoskodni az állatok kedvező életfeltételeinek biztosításáról, a létesítmények tisztántartásáról, folyamatos fertőtlenítéséről, a legyek, rovarok és rágcsálók (patkányok) rendszeres irtásáról, valamint az állattartásból eredő kellemetlen szag közömbösítéséről. Az állatok elhelyezésére szolgáló helyiséget (istállót, ólat, ketrecet) vagy helyet (kifutót, karámot) rendszeresen takarítani kell. A helyiségekben szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal fertőtleníti meszelést kell végezni.

(5) Az állattartó köteles gondoskodni az állatainak megfelelő tartásáról, takarmányozásáról és gondozásáról. Az alkalmazott tartási rendszernek biztosítania kell az állatok megfigyelhetőségét és az etető-itató berendezésekhez való akadálytalan hozzáférést. Köteles továbbá a beteg illetve betegségre gyanús állatot a tartási helyen elkülöníteni és a hatósági állatorvosnak haladéktalanul bejelenteni, valamint az állatok megbetegedése esetén állatorvos igénybevételéről gondoskodni.


7.§


(1) Az ingatlan tulajdonosának (használójának) gondoskodni kell a kellemetlen szagot árasztó

takarmány fedett, zárt tárolásáról, folyamatosan gondoskodni kell a trágya, trágyalé kiürítéséről, valamint a megfelelő helyre történő elszállításáról (mezőgazdasági célú  felhasználás stb.) lakott területtől legalább 300 méterre.

(2) Az állattartónak biztosítani kell, hogy a trágyalé a szomszéd telkére, vagy a közterületre ne folyhasson át, valamint a saját telkét ne szennyezze és a talajt, talajvizet ne fertőzze. A trágya és trágyalé közcsatornába nem vezethető.


8.§


Ebtartás szabályai


(1) Az állattartó köteles az ebet úgy tartani, hogy más életét, testi épségét, tulajdonát ne veszélyeztesse, anyagi kárt ne okozzon. Az állattartó köteles gondoskodni arról, hogy az eb a közterületet ne szennyezze. Az eb által a közterületen okozott szennyeződés azonnali eltávolításáról az állattartó köteles gondoskodni.


(2) Az állattartó az ebet úgy köteles tartani, hogy az elkóborolni, közterületre felügyelet nélkül kijutni ne tudjon.

(3) Ebtartó az eb tulajdonosa és az eb felügyeletét ellátó személy.

(4) Bekerítetlen ingatlanon ebet szabadon tartani tilos. Az eb tulajdonosának kötelessége gondoskodni arról, hogy az eb a tartási helyét, illetve az ingatlan határait ne hagyhassa el.

(5) Bekerített ingatlanon, eb szabadon tartható, azonban a kerítést úgy kell kialakítani, hogy az eb közterületre való kijutását, szomszédos ingatlanokra történő bejutását, valamint a kerítés résein történő kiharapását megakadályozza.

(6) Harapós, támadó vagy kiszámíthatatlan természetű eb tartása esetén az ingatlan vagy a ház bejáratán szembetűnő módon erre utaló figyelmeztető táblát kell elhelyezni.

(7) Tilos ebet beengedni, bevinni, illetve tartani a vakvezető és jelzőkutya, valamint az intézmény őrzését szolgáló eb kivételével:

a) vendégforgalmat lebonyolító nyilvános helyiségbe

b) üzletbe

c) nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális létesítmény területére

d) ügyfélforgalmat lebonyolító közintézmény épületébe

e) sportpálya és játszótér területére

f) temető területére


9.§


(1) Állatot legeltetni csak felügyelet mellett, az állattartó tulajdonában, használatában álló területeken, a legeltetésre vonatkozó egészségügyi előírások betartásával szabad.

(2) Állatot a község belterületén, közterületen legeltetni, közterületen hagyni tilos.

(3) Amennyiben az állat a közterületen történi áthajtása során a közterületet szennyezi, az állattartó köteles azt haladéktalanul eltávolítani.


10.§


(1) Az e rendelet 4.§. (4) bekezdése szerinti engedélyköteles állattartás esetén a tevékenység megkezdése előtt az állattartó köteles bejelenteni Ecsegfalva Község Önkormányzatához az ilyen irányú szándékát. A kérelemben fel kell tüntetni: a településen belül mely helyszínen, hány db és milyen fajtájú állatot kíván tartani. Ehhez milyen védőtávolság biztosított, az állatok részére a minimális férőhelyet módjában áll-e biztosítani, továbbá, a tartási technológia (takarmányozás, takarítás, trágyakezelés) rövid leírását is. A bejelentéshez csatolni kell az ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanok tulajdonosai mindegyikének beleegyező nyilatkozatát.

(2) A polgármester akkor engedélyezheti az állattartást, ha a kérelem megfelel az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek, továbbá a telek területe meghaladja a 800 m2-t. A védőtávolságra az 1. számú melléklet szabályait kell alkalmazni.

(3) A polgármester által kiadott engedély határozatlan időre szól és mindaddig fennáll amíg az engedély kiadásának feltételei fennállnak. Az engedély visszavonható, ha az engedély kiadásának feltételeiben olyan változás következik be, amely az engedély kiadását nem tenné lehetővé.

11.§


(1) Ecsegfalva községben – az ezen állattartási rendeletben szabályozott – az állattartással kapcsolatos hatósági ügyekben a képviselő-testület a hatáskörét a polgármesterre ruházza át.

(2) A polgármester jelen rendeletben meghatározott feladat-és hatásköreit az Önkormányzat útján látja el.

(3) Az állatoknak nem e rendelet szerinti tartása esetén – amennyiben magasabb szintű jogszabály az intézkedésre nem a jegyzőt vagy más hatóságot jogosít fel – a polgármester az állattartót megfelelő tartásra kötelezi, vagy az állattartást korlátozza, vagy megtiltja.


12.§


Szabálysértési rendelkezések


Szabálysértést követ el és 30.000,-Ft-ig terjedi pénzbírsággal sújtható, aki:

a) Olyan helyen tart állatot ahol ezt a rendelet tiltja

b) E rendeletben megengedett számú haszonállatnál engedély nélkül több állatot tart

c) A trágyatárolásra és elszállításra vonatkozó előírásokat megszegi

d) Haszonállatot közterületen engedély nélkül legeltet

e) Nem biztosítja ingatlanán az állattartási szabályok ellenőrzésének lehetőségét

f) Aki e rendelet 8.§ (7) bekezdés a), c-d), e) pontjából a játszótér kivételével és f) pontjában foglalt szabályokat megszegi.


13.§


Záró rendelkezések


(1)  E rendelet 2011. augusztus 1. napján lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépését követő napon, hatályát veszti Ecsegfalva Község Önkormányzatának 5/2002.(XII.20.önkormányzati rendelete.

(3)  E rendelet rendelkezéseit a rendelet hatályba lépése után indult ügyekben kell alkalmazni. 

(4) Az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott védőtávolságokat csak e rendelet hatálybalépését követően létesített állattartó épületek esetében és a 10.§-ban foglalt engedély kiadása esetében kell alkalmazni.


Ecsegfalva, 2011. július 26.





                        Kovács Mária                                                            Dr. Nagy Éva        

                         polgármester                                                 megbízott körjegyző helyettes



Kihirdetve: 2011. július 26.



                                                                                                          Dr. Nagy Éva        

                                                                                              megbízott körjegyző helyettes







1.  melléklet

Ecsegfalva Község Önkormányzatának

az állattartás helyi szabályairól szóló

10/2011.(VII.27.) önkormányzati rendelethez




Az állattartás céljára szolgáló létesítmény építése, bővítése esetén betartandó védőtávolságok:


1.

a) Nagy haszonállat lakóépülettől 10 m ásott kúttól 15 m

b) Közepes haszonállat lakóépülettől 6 m ásott kúttól 15 m

c) Kis haszonállat lakóépülettől 6 m ásott kúttól 10 m

d) Trágyatároló lakóépülettől 10 m ásott kúttól 15 m