Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (III.7.) önkormányzati rendelete

Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről

Hatályos: 2015. 02. 27- 2015. 03. 26

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


1. §[1] Hunya Község Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) Képviselőtestülete az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének

a) bevételi főösszegét 156.541 ezer forintban,

b) kiadási főösszegét 156.541 ezer forintban

állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.


2. §[2] Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül

a) működési bevételek előirányzata 110.351 ezer forint,

b) felhalmozási bevételek előirányzata 9.983 ezer forint,

c) működési célú finanszírozási bevételek 36.207 ezer forint

a 2. mellékletben részletezettek szerint.


3. § Az Önkormányzat bevételeinek jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza.


4. §[3] (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az Önkormányzat működési kiadásainak előirányzata 135.229 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból:

a) személyi juttatás 47.626 ezer forint,

b) munkaadót terhelő járulék 8.774 ezer forint,

c) dologi kiadás 48.423 ezer forint,

d) működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre 7.250 ezer forint,

e) működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 2.593 ezer forint,

f) működési célú céltartalék  17.314 ezer forint

g) ellátottak pénzbeli juttatása 1.500 ezer forint,

h) Elvonások és befizetések 1.749 ezer forint

a 4. mellékletben részletezettek szerint.


5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak kormányzati funkciónkénti részletezését az 5. melléklet, a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal Hunyai Kirendeltségének költségvetését a 6. melléklet tartalmazza.


6. §[4] (1) Az Önkormányzat fejlesztési kiadásainak előirányzata 21.264 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatból:

a) az Önkormányzat felújítási kiadása 9.983 ezer forint,

b) beruházási kiadás 4.534 ezer forint,

c) egyéb felhalmozási kiadás 6.747 ezer forint.

(3) Fejlesztési kiadások a 7. melléklet szerint feladatonként.


7. § A működési kiadások kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítását a 8. melléklet részletezi.


8. § A 9. melléklet tartalmazza az Önkormányzat 2014. évre várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről, az előirányzat felhasználási ütemtervet és a likviditási tervet.


9. § Az Önkormányzat 2014-2017. évek költségvetési tervszámait a 10. melléklet tartalmazza.


10. § Az Önkormányzat létszámkeretét a 11. melléklet tartalmazza.


11. § Az Önkormányzat tartós kötelezettség vállalását a 12. melléklet tartalmazza.


12. § Az önkormányzat lehetséges adósságvállalási felső határának meghatározását a 13. melléklet tartalmazza.


13. § Az Önkormányzat kiadásai készpénzben, a következő esetekben teljesíthető:

a) lakossági folyószámlával nem rendelkező ellátottak szociális juttatásainak kifizetése,

b) a kis összegű beszerzések,

c) a munkába járás költségtérítése és a munkavégzéssel összefüggő kiküldetési költségek megtérítése,

d) lakossági túlfizetések visszafizetése,

e) vásárlásra, elszámolásra kiadott előlegek,


14. § (1) Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a 2014. évi átmeneti gazdálkodásról szóló 28/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelet.


1. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez[5]


Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetésének mérlege


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D

Sor-szám

Megnevezés

2013. terv

2014. terv

2014.III.mód.






1

Intézményi működési bevétel

14 205

13 398

18.754

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

9 600

9 800

2.096

3

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belül.

0

0

41.464

4

Közhatalmi bevételek

22 020

24 420

34.367

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

12 864

7 146

13.462

6

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

0

0

208

7

Működési bevétel összesen

58 689

54 764

110.351

8

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

0

9

Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

0

10

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

0

0

0

11

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

9 983

12

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

9 983

13

Finanszírozási bevétel-működési célú

27 078

36 159

36 207

14

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

0

16

Tárgyévi bevételek összesen

85 767

90 923

156.541

17

Személyi juttatás

13 459

23 052

47.626

18

Munkaadókat terhelő járulék

3 079

4 895

8.774

20

Dologi kiadás

31 484

42 266

48.423

21

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

14 584

5 340

7.250

22

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

310

640

2.593

23

Működési célú tartalék

18 391

8 630

17.314

24

Ellátottak pénzbeli juttatása

1 050

1 500

1 500

25

Elvonások és befizetések

0

0

1 749

26

Működési kiadás összesen

82 357

86 323

135.229

27

Felújítás

1 500

0

9 983

28

Beruházás

0

900

4.534

29

Egyéb felhalmozási kiadás

1 910

3 700

6.747

30

Felhalmozási kiadás összesen

3 410

4 600

21.264

31

Finanszírozási kiadások

0

0

48

32

Tárgyévi kiadás összesen

85 767

90 923

156.541


2. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez[6]


Hunya Község Önkormányzatának bevételi forrásai 2014. évben


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D

Sor-szám

Megnevezés

2013. terv

2014. terv

2014.III.mód.






1

Intézményi működési bevétel

14 205

13 398

18.754

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

9 600

9 800

2.304

3

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről..

0

0

41.464

4

Közhatalmi bevételek

22 020

24 420

34.367

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

12 864

7 146

13.462

6

Működési bevétel összesen

58 689

54 764

110.351

7

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

0

8

Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

0

9

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérítése államháztartáson kívülrőll

0

0

0

10

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

9 983

11

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

9 983

12

Finanszírozási bevétel-működési célú

27 078

36 159

36 207

13

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

0

14

Tárgyévi bevételek összesen

85 767

90 923

156.541


3. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez[7]


Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi bevételeinek részletezése


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D


Sor-szám

Megnevezés

2013. terv

2014. terv

2014.III.módo-sítás








1

Bérleti díj

912

1 092

4.143


2

Intézményi ellátási díjak

6 742

6 741

7.237


3

Alkalmazottak térítése

318

319

82


4

Államháztartáson belül továbbszámlázott szolgáltatás

3 927

2 295

2 197


5

ÁFA befizetések

1 946

2 371

2 589


6

Mázsálási díj

100

200

200


7

Helypénz

120

240

240


8

Sírhely értékesítése

40

40

68


9

Jogosítványújítás

100

100

100


10

Kamatbevételek

0

0

674


11

Egyéb működési bevételek

0

0

1.224


12

Saját bevétel összesen:

14 205

13 398

18.754


13

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

14

Rendszeres segély átvett pénz

0

0

0

15

Mezőőri jár. átvett pénz

0

0

0

16

Közcélú munkavégzők támogatása

0

0

0

17

Egyéb átvett pénzeszköz

0

0

0

18

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

0

19

Működési célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérülés összesen

9600

9800

2.304

20

Vállalkozásoktól átvett pénzeszköz

0

0

0

21

Magánszemélytől átvett pénzeszköz

0

0

0

22

Egyéb működési célú kölcsön visszafizetése

0

0

0

23

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belül

0

0

41.464

24

Közhatalmi bevételek




25

Igazgatási szolgáltatási díj

20

20

20

26

Állandó jelleggel végzett iparűzési adó

14 000

16 000

24.232

27

Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési adó

0

0

60

28

Építményadó

0

0

0

29

Magánszemélyek kommunális adója

4 000

4 500

5.515

30

Pótlékok, bírságok bevétele

0

0

469

31

Gépjármű adó

4 000

3 900

4.071

32

Különféle bírságok

0

0

0

33

Önkormányzati lakások lakbérbevétele

0

0

0

34

Mezőőri járulék bevétele

0

0

0

35

Közhatalmi bevételek összesen

22 020

24 420

34.367

36

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása




37

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

8 277

0

0

38

Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok támogatása

5 639

8 060

8 060

39

-Zöldterület gazdálkodás támogatása

2 235

2 239

2 239

40

-Közvilágítás támogatása

3 204

3 710

3 710

41

-Köztemető fenntartás támogatása

100

100

100

42

-Közutak fenntartásának támogatása

100

2 011

2 011

43

Beszámítás összege

-6 831

-6 642

-6 642

44

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása

3 000

3 000

3 000

45

Nem közművel összegyűjtött háztartási szenyvíz ártalmatlanítása

0

25

25

46

Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése

0

0

1.751

47

Hozzájárulás a pénzbeni szociális ellátásokhoz

1 921

1 856

1 856

48

Falugondnoki szolgáltatás

0

0

0

49

Kulturális feladatok támogatása - Könyvtár

773

765

765

50

Központosított működési célú támogatás

85

82

3.003

51

Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás

0

0

0


Önkormányzatok kiegészítő támogatása

0

0

1.645

52

Egyéb központi támogatás

0

0

0

53

Önkormányzat működési költségvetésének támogatása

12 864

7 146

13.462

54

Működési bevétel összesen

58 689

54 764

110.351

55

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

0

56

Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése

0

0

0

57

Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek értékesítése

0

0

0

58

Pénzügyi befektetések bevételei

0

0

0

59

Koncesszióból származó bevételek

0

0

0

60

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. összesen

0

0

0

61

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

0

62

Felhalmozási célú támogatás, kölcsön bevétele

0

0

0

63

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről összesen

0

0

0

64

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér államháztartáson kívülről

0

0

0

65

Lakáskölcsön visszafizetés

0

0

0

66

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

0

0

0

67

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása




68

Központosított felhalmozási célú támogatás

0

0

0

69

Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás

0

0

0

70

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása össz.

0

0

9 983

71

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

9 983


4. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez[8]


Hunya Község Önkormányzatának kiadásai 2014. évben


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D

Sor-szám

Megnevezés

2013. terv

2014. terv

2014.III. módosítás






1

Személyi juttatás

13 459

23 052

47.626

2

Munkaadókat terhelő járulék

3 079

4 895

8.774

3

Dologi kiadás

31 484

42 266

48.423

4

Egyéb működési célú támogatások kiadásai ÁHT-n belül

14 584

5 340

7.250

5

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

310

640

2.593

6

Működési célú tartalék

18 391

8 630

17.314

7

Ellátottak pénzbeli juttatása

1 050

1 500

1 500

8

Elvonások és befizetések

0

0

1 749

9

Működési kiadás összesen

82 357

86 323

135.229

10

Felújítás

1 500

0

9 983

11

Beruházás

0

900

4.534

12

Egyéb felhalmozási kiadás

1 910

3 700

6.747

13

Felhalmozási kiadás összesen

3 410

4 600

21.264

14

Finanszírozási kiadások

0

0

48

15

Tárgyévi kiadás összesen

85 767

90 923

156.541


5. melléklet a 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez[9]


Hunya Község Önkormányzatának kiadásai kormányzati funkció szerinti bontásban 2014. évben


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D

E

Sor-szám

Kormányzati funkció száma

Kormányzati funkció megnevezése

2013. terv

2014. terv

2014.III.mó-dosítás







1

051030

Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalm.




2


Személyi juttatás

0

0

0

3


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

4


Dologi kiadás

3 145

3 230

3 230

5


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

110

0

6


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

110

7


Működési célú tartalék

0

0

0

8


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

9


Működési kiadás összesen

3 145

3 340

3 340

10

063020

Víztermelés-, kezelés ellátás




11


Személyi juttatás

0

0

0

12


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

13


Dologi kiadás

31

2 764

3 774

14


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

136

136

15


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

1 667

16


Egyéb elvonások és befizetések kiadásai

0

0

1 749

17


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

18


Működési kiadás összesen

31

2 900

7 326

19

045160

Közutak üzemeltetése, fenntartása




20


Személyi juttatás

0

0

0

21


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

22


Dologi kiadás

165

4 888

5328

23


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

24


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

25


Működési célú tartalék

0

0

0

26


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

27


Működési kiadás összesen

165

4 888

5 328

28

066010

Zöldterület kezelés (parkgondozás




29


Személyi juttatás

714

736

826

30


Munkaadókat terhelő járulék

185

202

219

31


Dologi kiadás

220

482

866

32


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

33


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

34


Működési célú tartalék

0

0

0

35


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

36


Működési kiadás összesen

1 119

1 420

1911

37

011130

Önkormányzatok jogalkotó és ált. ig tev.




38


Személyi juttatás

3 253

4 000

4 000

39


Munkaadókat terhelő járulék

554

908

908

40


Dologi kiadás

77

0

0

41


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

42


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

43


Működési célú tartalék

0

0

0

44


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

45


Működési kiadás összesen

3 884

4 908

4 908

46

041232

Start közmunkaprogram - Téli közfoglalkoztatás



47


Személyi juttatás

0

8 662

12 634

48


Munkaadókat terhelő járulék

0

1 169

1 756

49


Dologi kiadás

0

0

89

50


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

51


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

52


Működési célú tartalék

0

0

0

53


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

54


Működési kiadás összesen

0

9 831

14 479

55

041237

Közfoglalkoztatási mintaprogram




56


Személyi juttatás

0

0

0

57


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

58


Dologi kiadás

0

0

0

59


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

60


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

61


Működési célú tartalék

0

0

0

62


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

63


Működési kiadás összesen

0

0

0

64

064010

Közvilágítás




65


Személyi juttatás

0

0

0

66


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

67


Dologi kiadás

3 556

3 810

3 810

68


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

69


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

70


Működési célú tartalék

0

0

0

71


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

72


Működési kiadás összesen

3 556

3 810

3 810

73

066020

Községgazdálkodás




74


Személyi juttatás

100

961

1 259

75


Munkaadókat terhelő járulék

27

260

426

76


Dologi kiadás

5 482

5 707

7 365

77


Működési célú támogatásértékű kiadás

14 184

4 284

3 489

78


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

100

270

556

79


Működési célú tartalék

18 391

8 630

17 314

80


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

81


Működési kiadás összesen

38 284

20 112

30 409

82

011130

Finanszírozási műveletek




83


Személyi juttatás

0

0

0

84


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

85


Dologi kiadás

0

0

0

86


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

87


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

88


Működési célú tartalék

0

0

0

89


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

90


Működési kiadás összesen

0

0

0

91

107051

Étkeztetés




92


Személyi juttatás

3 217

3 255

3 546

93


Munkaadókat terhelő járulék

767

885

958

94


Dologi kiadás

5 695

5 970

5 863

95


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

96


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

97


Működési célú tartalék

0

0

0

98


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

99


Működési kiadás összesen

9 679

10 110

10 367

100

013350

Önkormánmyzati vagyonnal való gazdálkodás



101


Személyi juttatás

0

0

0

102


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

103


Dologi kiadás

318

533

533

104


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

105


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

106


Működési célú tartalék

0

0

0

107


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

108


Működési kiadás összesen

318

533

533

109

091110

Óvodai nevelés ellátás működtetési feladatai



110


Személyi juttatás

0

0

0

111


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

112


Dologi kiadás

102

102

113

113


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

114


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

115


Működési célú tartalék

0

0

0

116


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

117


Működési kiadás összesen

102

102

113

118

092120

Köznev. int. 5-8 évf. tanulók nev. Okt. műk. feladat



119


Személyi juttatás

0

0

0

120


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

121


Dologi kiadás

2 540

2 540

2 540

122


Működési célú támogatásértékű kiadás

0



123


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

124


Működési célú tartalék

0

0

0

125


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

126


Működési kiadás összesen

2 540

2 540

2 540

127

107060

Egyéb szoc. Pénzbeli ellátások, támogatások



128


Személyi juttatás

0

0

0

129


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

130


Dologi kiadás

0

0

0

131


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

132


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

133


Működési célú tartalék

0

0

0

134


Ellátottak pénzbeli juttatása

950

1 100

1 100

135


Működési kiadás összesen

950

1 100

1 100

136

103010

Elhunyt személyek háramaradottainak pénzbeni ellátása


137


Személyi juttatás

0

0

0

138


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

139


Dologi kiadás

0

0

0

140


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

141


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

142


Működési célú tartalék

0

0

0

143


Ellátottak pénzbeli juttatása

100

300

300

144


Működési kiadás összesen

100

300

300

145

101150

Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások



146


Személyi juttatás

0

0

0

147


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

148


Dologi kiadás

0

0

0

149


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

150


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

151


Működési célú tartalék

0

0

0

152


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

100

100

153


Működési kiadás összesen

0

100

100

154

047410

Ár- és belvízvédelem




155


Személyi juttatás

0

0

0

156


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

157


Dologi kiadás

432

305

399

158


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

159


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

160


Működési célú tartalék

0

0

0

161


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

162


Működési kiadás összesen

432

305

399

163

072111

Háziorvosi alapellátás




164


Személyi juttatás

5 438

5 438

11 925

165


Munkaadókat terhelő járulék

1 468

1 471

2 675

166


Dologi kiadás

2 479

2 451

2 241

167


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

168


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

169


Működési célú tartalék

0

0

0

170


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

171


Működési kiadás összesen

9 385

9 360

16 841

172

072311

Fogorvosi alapellátás




173


Személyi juttatás

0

0

0

174


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

175


Dologi kiadás

1 565

1 795

2 876

176


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

177


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

178


Működési célú tartalék

0

0

0

179


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

180


Működési kiadás összesen

1 565

1 795

2 876

181

074031

Család és nővédelmi egészségügyi gondozás



182


Személyi juttatás

0

0

0

183


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

184


Dologi kiadás

867

1 053

642

185


Működési célú támogatásértékű kiadás

400

400

400

186


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

187


Működési célú tartalék

0

0

0

188


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

189


Működési kiadás összesen

1 267

1 453

1 042

190

102030

Idősek nappali ellátása




191


Személyi juttatás

0

0

0

192


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

193


Dologi kiadás

838

738

1 630

194


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

520

520

195


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

196


Működési célú tartalék

0

0

0

197


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

198


Működési kiadás összesen

838

1 258

2 150

199

084031

Civil szervezetek működési támogatása




200


Személyi juttatás

0

0

0

201


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

202


Dologi kiadás

0

0

0

203


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

204


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

210

260

260

205


Működési célú tartalék

0

0

0

206


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

207


Működési kiadás összesen

210

260

260

208

041233

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás




209


Személyi juttatás

737

0

13 436

210


Munkaadókat terhelő járulék

78

0

1 831

211


Dologi kiadás

0

0

1 856

212


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

122

213


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

214


Működési célú tartalék

0

0

0

215


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

216


Működési kiadás összesen

815

0

17 245

217

082044

Könyvtári szolgáltatások




218


Személyi juttatás

0

0

0

219


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

220


Dologi kiadás

2 177

2 080

2 080

221


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

222


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

223


Működési célú tartalék

0

0

0

224


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

225


Működési kiadás összesen

2 177

2 080

2 080

226

082092

Közművelődés-hagyományos közösségi, kult.értékek gondozása


227


Személyi juttatás

0

0

0

228


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

229


Dologi kiadás

880

1 900

2 095

230


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

231


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

232


Működési célú tartalék

0

0

0

233


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

234


Működési kiadás összesen

880

1 900

2 095

235

013320

Köztemető fenntartás és működtetés




236


Személyi juttatás

0

0

0

237


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

238


Dologi kiadás

191

1 067

332

239


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

240


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

241


Működési célú tartalék

0

0

0

242


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

243


Működési kiadás összesen

191

1 067

332

244

081030

Sportlétesítmények működtetése, fejlesztése



245


Személyi juttatás

0

0

0

246


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

247


Dologi kiadás

724

851

851

248


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0

249


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

250


Működési célú tartalék

0

0

0

251


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

252


Működési kiadás összesen

724

851

851

253

106020

Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások


254


Személyi juttatás

0

0

0

255


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

0

256


Dologi kiadás

0

0

0

257


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

2 583

258


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0

259


Működési célú tartalék

0

0

0

260


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

261


Működési kiadás összesen

0

0

2 583

262


Összesen:




263


Személyi juttatás

13 459

23 052

47 626

264


Munkaadókat terhelő járulék

3 079

4 895

8 774

265


Dologi kiadás

31 484

42 266

48 423

266


Működési célú támogatásértékű kiadás

14 584

5 450

7 250

267


Elvonások , különféle befizetések

0

0

1 749

268


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

310

530

2 593

269


Működési célú tartalék

18 391

8 630

17 314

270


Ellátottak pénzbeli juttatása

1 050

1 500

1 500

271


Működési kiadás összesen

82 357

86 323

135 229


6. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez[10]


Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatalának a hunyai kirendeltségének 2014. évi költségvetése


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D


Sor-szám

Megnevezés

2013. terv

2014. terv

2014.III.módo-sítás



1

Bevételek





2

Közös hivatal működésének támogatása

8 277

7 649

7 649


3

Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása





4

Normatív lakásfenntartási támogatás

0

0

698


5

Foglalkoztatást helyettesítő támogatás

0

0

648


6

Rendszeres szociális segély

0

0

405


7

Kiegészítő  gyermekvédelmi támogatás

0

0

92


8

Óvodáztatási támogatás

0

0

0


9

Közös Hivatal működéséhez biztosított kiegészítő támogatás Hunya részéről

5 108

3 409

3 261


10

Közös Hivatalnál jelentkező segélyek önereje Hunya részéről

0

0

0


11

Bevételek összesen

13 385

11 058

12 753


12

Kiadások





13

Személyi juttatás

6 167

5 958

6 455


14

Munkaadókat terhelő járulék

1 686

1 600

1 738


15

Dologi kiadás

5 082

3 300

3 331


16

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

0


17

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

0


18

Működési célú tartalék

0

0

0


19

Ellátottak pénzbeli juttatása

450

200

1 229


20

Működési kiadás összesen

13 385

11 058

12 753



7. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez[11]


Hunya Község Önkormányzat 2014. fejlesztési kiadásainak részletezése


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D


Sor-szám

Megnevezés

2013. évi terv

2014. évi terv

2014. évi III. módosítás








1

Felújítások





2

Útfelújítás

1 500


9 983


2

Hunya Község Önkormányzat felújítások összesen

1 500


9 983


3

Beruházások





4

Szelektív hulladékgyűjtő beszerzése


500

500


5

3 db gáztűzhely beszerzése (Konyha- MORA gáztűzhely)


300

300


6

Konyha részére kis értékű eszközök



11


7

1 db Hűtőgép beszerzése Háziorvos


100

100


8

Windows 7 beszerzése



62


9

Fóliasátor építése



130


10

Mikró szórófejes öntözőrendszer bővítése



100


11

Kerti kiülő Idősek Klubjánál.



764


12

Óvodához mérleghinta beszerzése



70


13

Játszótérhez Fitnesz eszközök beszerzése



1 000


14

HUSQARNA Fűkasza



170


15

Kis értékű eszközök a mezőgazdasági programhoz



77


16

Temetőhöz tető építése.



851


17

Hosszabb távú programhoz kis értékű tárgyi eszköz beszerzés



112


18

Idősek klubjába mosógép



80


19

Mode Com 15,6 notebook beszerzése



159


20

Szünetmentes PANNON POWER 600 VA M600 áramforrás



33


21

Szarvasi Presszó kávéfőző



15


22

Hunya Község Önkormányzat beruházások összesen

0

900

4 534


23

Egyéb felhalmozási kiadások





24

Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások





25

KEOP-1.3.0/09-11-2012-0009 "Békés megyei Ivóvízminőség-javító Program"

1910

3700

6 747


26

Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre



27

Önkormányzat által nyújtott lakástámogatás

0


0

28

Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása




29

Első lakáshoz jutók kölcsöne



0

30

Felhalmozási célú céltartalék



0

31

Hunya Község Önkormányzat egyéb fejlesztési kiadások összesen

0

4 600

21 264

32

Finanszírozási kiadások


0

48

33

Finanszírozási kiadások összesen

0

0

48









8. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez[12]


Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi feladatfinanszírozása


Adatok E Ft-ban

Sor-szám

Megnevezés

Állami támogatás

Saját bevétel

Átvett pe.

Bevétel összesen

2014. évi műk. Kiad.

műk hiány "-" többlet "+"



1

Helyi önkormányzatok működésének ált. tám.




0


0


2

Települési Önk. Műk. Ált. tám.




0


0


3

Önkorm. Hiv mák. Tám. -igazgatás




0


0


4

Települési önk. Műk. Tám. Ált. tám.összesen





0

0


5

Település -üzemelt. Kaocs feladatok tám.




0


0


6

Zöldterület gazdálkodással kapcs feladat

81



81

1 911

-1 830


7

Közvilágítás

1 734



1 734

3 810

-2 076


8

Köztemető

100

68


168

332

-164


9

Közutak. Fenntartása

2 012



2 012

5 328

-3 316


10

Beszámítás összege




0


0


11

Településüzemeltetés összesen

3 927

68


3 995

11 381

-7 386


12

Egyéb önkormányzati kötelező feladatok

1 500



1500


1 500


13

polgármester tiszteletdíja




0

4 908

-4 908


14

mezőőri feladatok


0

0

0

0

0


15

települési hulladékkezelés

25



25

3 340

-3 315


16

Város és község gazdálkodás

1 478

4 769

1 005

7 252

18 963

-11 711


17

Önkormányzati vagyon működtetése


2 448


2 448

533

1 915


18

Óvoda

0



0

183

-183


19

Iskola




0

2 540

-2 540


20

Start közmunka - téli közfoglalkoztatás



5 005

5 005

8 597

-3 592


21

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás



17 845

17 845

16 568

1 277


22

Víztermelés-,kezelés, ellátás

2 677

1 515

1 749

5 941

7 325

-1 384


23

Ár-és belvízvédelemmel összefüggő tevékenység

0



0

399

-399


24

Egyéb önkormányzati köt. Feladatok összesen

5 680

8 732

25 604

40 016

63 356

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     -23 340


25

Telep. Önk. Szoc és gyemek jóléti feladatok tám.

928



928


928


26

önkorm. Hatáskörű  segélyezés




0

1 500

-1 500


27

hozzájárulás szoc ellátásÖsszesen

1 751


92

1 843

2 583

-740


28

Telep. önk. Szoc. És gyermek jóléti feladatok tám.

2 679


92

2 771

4 083

-1 312


29

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak



0


0


30

Könyvtári szolgáltatás

765



765

2 080

-1 315


31

Közművelődés-hagyományos közösségi értékek gondozása

0



0

2 095

-2 095


32

Kötelező feladat közművelődés összesen

765



765

4 175

-3 410


33

Közhatalmi bevételek


34 367


34 367


34 367


34

Kötelező feladatok összesen

13 051

43 167

25 696

81 914

82 995

-1 081


35

Önként vállalt feladatok




0


0


36

képviselők tiszteletdíja

0



0

0

0


37

Civil szervezetek támogatása

0



0

395

-395


38

Sportlétesítmények működtetése, fejlesztése

0



0

851

-851


39

Étkeztetés

215

9 276


9 491

10 603

-1 112


40

Fogorvosi alapellátás

0


2 381

2381

2 876

-495


41

Háziorvosi alapellátás

196

326

15 843

16 005

17 003

-998


42

Idősek nappali ellátása

0

560


560

2 150

-1 590


43

Család- és nővédelem

0

0

0

0

1 042

-1 042


44

Önként vállalt feladatok összesen

411

10 162

17 864

28 437

34 920

-6 483



Mindösszesen:

13 462

53 329

43 560

110 351

117 915

-7 564



9. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez


Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi előirányzatának  felhasználási ütemterve és likviditási terve


Adatok E Ft-ban

Ssz.

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Összesen


Bevételek















1

Intézményi működési bevételek

13 398

1 405

1 405

1 405

1 405

1 405

510

350

350

1 405

1 405

1 405

948

13 398

2

Műk. Célú tám. Kölcsön államh. Belülről

9 800

817

817

817

817

817

817

816

817

817

817

817

814

9 800

3

Műk célú átvett pénzeszköz

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

4

Közhatalmi bevételek

24 420

150

150

10 460

150

150

150

150

150

12 460

150

150

150

24 420

5

Önkorm. Műk. Költségvetési tám.

7 146

595

595

596

596

595

595

596

596

595

595

596

596

7 146

6

Műk. Bevétel összesen

54 764

2 967

2 967

13 278

2 968

2 967

2 072

1 912

1 913

15 277

2 967

2 968

2 508

54 764

7

Felh. Bev. Tárgyi e. ért.

0














8

Felh. Célú tám.

0


0











0

9

Felh. C. átvett pénze.

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

10

Önk. Felh. Önk. Tám.

0














11

Felh. Bev. Összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

12

Fin bev. Műk.

36 159

3 013

3 013

3 013

3 013

3 013

3 013

3 013

3 013

3 013

3 013

3 013

3 016

36 159

13

Fin bev. Felm.

0














14

Összes bevétel (1-8)

90 923

5 980

5 980

16 291

5 981

5 980

5 085

4 925

4 926

18 290

5 980

5 981

5 524

90 923

15

Kiadások















16

Személyi juttatás

23 052

3 365

3 365

3 365

3 365

1 199

1 199

1 199

1 199

1 199

1 199

1 199

1 199

23 052

17

Munkaadókat terhelő járulékok

4 895

603

603

603

603

313

310

310

310

310

310

310

310

4 895

18

Dologi és egyéb folyó kiadások

42 266

3 759

3 359

3 259

4 178

2 959

2 859

2 859

2 641

3 059

3 259

6 617

3 458

42 266

19

Működési célú tám. Ért. Kiadás

5 450

454

454

454

454

456

454

454

454

454

454

454

454

5 450

20

Műk célú pe. Átad. Államh kívülre.

530

0

0

0

60

30

260

30

30

30

30

30

30

530

21

Műk. Célú tart.

8 630








8 630




0

8 630

22

Ellátottak pénzbeni juttatása

1 500

0

0

50

50

50

50

50

50

100

50

50

1 000

1 500

23

Összesen

86 323

8 181

7 781

7 731

8 710

5 007

5 132

4 902

13 314

5 152

5 302

8 660

6 451

86 323

24

Felújítás

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

25

Beruházás

900

0

0

0

900

0

0

0

0

0

0

0

0

900

26

Egyéb felhalmozási kiadások

3 700

0

0

0

0

3 700

0

0

0

0

0

0

0

3 700

27

Felhalmozási kiadás (17+18+19)

4 600

0

0

0

900

3 700

0

0

0

0

0

0

0

4 600

28

Finianszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

29

Összes kiadás (22+23)

90 923

8 181

7 781

7 731

9 610

8 707

5 132

4 902

13 314

5 152

5 302

8 660

6 451

90 923


10. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez


Hunya Község Önkormányzata Működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások

2015. 2016. 2017. évi tervezett alakulása


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D

E


megnevezés

2014. terv

2015. terv

2016. terv

2017. terv

1

Intézményi működési bevétel

13 398

13 780

14193

14619

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

9 800

10 094

10397

10709

3

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

0


4

Közhatalmi bevételek

24 420

25 153

25908

26685

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

7 146

7 146

7146

7146

6

Működési bevétel összesen

54 764

56 173

57 644

59 159

7

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0




8

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

0

0

9

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

0

0

10

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0




11

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

12

Finanszírozási bevétel-működési célú

36 159

12 123

9872

5612

13

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0




14

Tárgyévi bevételek összesen

90 923

68 296

67 516

64 771

15

Személyi juttatás

23 052

23 743

24455

25189

16

Munkaadókat terhelő járulék

4 895

4 986

5136

5290

17

Dologi kiadás

42 266

23 070

27404

24858

18

Működési célú támogatásértékű kiadás

5 450

5 613

5781

5954

19

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

530

530

530

530

20

Működési célú tartalék

8 630

1 500

1210

850

21

Ellátottak pénzbeli juttatása

1 500

1 500

1500

1500

22

Működési kiadás összesen

86 323

60 942

66 016

64 171

23

Felújítás

0




24

Beruházás

900

500

1500

600

25

Egyéb felhalmozási kiadás

3 700

6 854



26

Felhalmozási kiadás összesen

4 600

7 354

1500

600

27

Finanszírozási kiadások

0




28

Tárgyévi kiadás összesen

90 923

68 296

67 516

64 771


11. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez[13]


Hunya Község Önkormányzatának 2014. évre jóváhagyott feladatonkénti létszámkerete


Sorszám

Feladat megnevezése

2014. évi létszám (fő)

1

Önkormányzati jogalkotás és általános jogalkotói tevékenység


2

Tiszteletdíjas polgármester

1

3

Háziorvosi alapellátás


4


1

5


1

6

Konyha


7


1

8


1

9

Zöldterület kezelés


10


0,5

11

Város- és Községgazdálkodás


12


1

13

Start közmunkaprogram- téli közfoglalkoztatás

30

14

Összesen

36,5


12. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez


Hunya Község Önkormányzatának 2014. évet követő kötelezettség vállalása


Adatok E Ft-ban


A

B

C




Kötele-zettség váll.össz.

2015. évre



Ivóvízmin.javító pr. KEOP 1.3.09 saját erő szükséglete

3 700

6 854



Forrásai





Támogatás (EU Önerő Alapból)

0

0



Saját erő

3 700

6 854



13. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez


Az Önkormányzat lehetséges adósságvállalásának felső határ meghatározása


Adatok E Ft-ban


Megnevezés

Összeg




Helyi adóból származó bevétel

24400




Önkorm. Vagyon ért. És hasznosításából származó bevétel

0




Osztalék, koncesszió díj és hozambevétel

0




Tárgyieszköz és immat. Javak értékesítéséból szárm. Bev.

0




Bírságok, pótlékok és díjbevételek

0




Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés

0




Összes saját bevétel

24400









Összes saját bevétel  50%-a

12200




[1]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[2]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[3]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[4]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[5]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[6]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[7]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. §. Hatályos 2015. február 27-től.

[8]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 4. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[9]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[10]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[11]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.

[12]

Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos 2015. február 27-től.

[13]

Módosította: 7/2014. (VII. 17.) önkormányzati rendelet 8. §. Hatályos 2017. július 18-ától.