Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete

Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről

Hatályos: 2015. 08. 25- 2015. 10. 29

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


1. §[1] Hunya Község Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2015. évi költségvetésének

a) bevételi főösszegét 122.014 ezer forintban,

b) kiadási főösszegét 122. ezer forintban

állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.

2. §[2] Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül

a) működési bevételek előirányzata 84.687 ezer forint,

b) felhalmozási bevételek előirányzata 1.823 ezer forint,

c) működési célú finanszírozási bevételek 35.504 ezer forint

a 2. mellékletben részletezettek szerint.

3. § Az Önkormányzat bevételeinek jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza.

4. §[3] (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az önkormányzat működési kiadásainak előirányzata 103.947 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból:

a) személyi juttatás 39.421 ezer forint,

b) munkaadót terhelő járulék 7.430 ezer forint,

c) dologi kiadás 46.528 ezer forint,

d) működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre 6.278 ezer forint,

e) működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 703 ezer forint,

f) működési célú céltartalék  0 ezer forint,

g) ellátottak pénzbeli juttatása 2.880 ezer forint,

h) elvonások és befizetések 707 ezer forint

a 4.melléklet szerint.

5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak kormányzati funkciónkénti részletezését az 5. melléklet tartalmazza.

6. § (1)[4] Az Önkormányzat fejlesztési kiadásainak előirányzata 18.019 ezer forint.

(2)[5] Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatból:

a) az önkormányzat felújítási kiadása 24 ezer forint,

b) beruházási kiadás 17.995 ezer forint,

c) egyéb felhalmozási kiadás  0 forint.

(3) Fejlesztési kiadások a 6. melléklet szerint feladatonként.

7. § A működési kiadások kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítását a 7. melléklet részletezi.

8. § A 8. melléklet tartalmazza az Önkormányzat 2015. évre várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről, az előirányzat felhasználási ütemtervet és a likviditási tervet.

9. § Az Önkormányzat 2015-2018. évek költségvetési tervszámait a 9. melléklet tartalmazza.

10. § Az Önkormányzat létszámkeretét a 10. melléklet tartalmazza.

11. § Az önkormányzat lehetséges adósságvállalási felső határának meghatározását a 11. melléklet tartalmazza.

12. § A közvetett támogatások mérlegét a 12. melléklet tartalmazza.

13. § (1) Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a 2015. évi átmeneti gazdálkodásról szóló 17/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelet.


1. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez[6]


Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetésének mérlege


Adatok E Ft-ban


A

B

C


Megnevezés

2015. terv

2015.II. mód.ei.

1

Intézményi működési bevétel

15 440

15 642

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

11 725

44 346

3

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

779

4

Közhatalmi bevételek

23 920

23 920

5

Működési bevétel összesen

51 085

84 687

6

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés stb.

0

0

7

Felhalmozási célú támog, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

8

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

0

1 823

9

Felhalmozási bevételek összesen

0

1 823

10

Finanszírozási bevétel-működési célú

29 598

35 504

11

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

12

Finanszírozási bevétel összesen

29 598

35 504

13

Tárgyévi bevételek összesen

80 683

122 014

14

Személyi juttatás

13 319

39 421

15

Munkaadókat terhelő járulék

3 835

7 430

16

Dologi kiadás

40 483

46 528

17

Működési célú támogatásértékű kiadás

5 372

6 278

18

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

535

703

19

Elvonások és befizetések

0

707

20

Működési célú tartalék

0

0

21

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 880

2 880

22

Működési kiadás összesen

66 424

103 947

23

Felújítás

0

24

24

Beruházás

14 259

17 995

25

Felhalmozási kiadás összesen

14 259

18 019

26

Finanszírozási kiadások

0

48

27

Tárgyévi kiadás összesen

80 683

122 014


2. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez[7]


Hunya Község Önkormányzatának bevételi forrásai 2015. évben


Adatok E Ft-ban


A

B

C


megnevezés

2015. terv

2015.II. mód.ei.

1

Saját bevétel

15 440

15 642

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

11 725

44 346

3

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

779

4

Közhatalmi bevételek

23 920

23 920

5

Működési bevétel összesen

51 085

84 687

6

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés stb.

0

0

7

Felhalmozási célú támog, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

8

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérítés államháztartáson kívülről

0

1 823

9

Felhalmozási bevételek összesen

0

1 823

10

Költségvetési bevételek

51 085

86 510

11

Finanszírozási bevétel-működési célú

29 598

35 504

12

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

13

Tárgyévi bevételek összesen

80 683

122 014


3. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez[8]


Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi bevételeinek részletezése


Adatok E Ft-ban


A

B

C


megnevezés

2015. terv

2015.II. mód.ei.

1

Készletértékesítés ellenértéke

40

40

2

Szolgáltatások ellenértéke

7 991

6460

3

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

1 785

1785

4

Tulajdonosi bevételek

3 105

3105

5

Ellátási díjak

0

1531

6

Kiszámlázott általános forgalmi adó

2 519

2519

7

Kamatbevételek

0

202

8

Saját bevétel összesen:

15 440

15 642

9

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

0

0

10

Zöldterület gazdálkodás támogatása

2 239

2 239

11

Közvilágítás támogatása

4 192

4 192

12

Köztemető fenntartás támogatása

100

100

13

Közutak fenntartásának támogatása

2011

2011

14

Beszámítás összege

-11 616

-11 616

15

Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása

25

25

16

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása

3 000

3 000

17

Központosított működési célú támogatás-lakott külterület

74

74

18

Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése

0

825

19

Hozzájárulás a pénzbeni szociális ellátásokhoz

0

0

20

Falugondnoki szolgáltatás

0

0

21

Kulturális feladatok támogatása - Könyvtár

1 200

1 200

22

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

261

23

Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás

0

0

24

Egyéb központi támogatás

0

0

25

Önkormányzat működési költségvetésének támogatása

1 225

2 311

26

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről

10 500

42 035

27

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

11 725

44 346

28

Vállalkozásoktól átvett pénzeszköz

0

759

29

Magánszemélytől átvett pénzeszköz

0

20

30

Egyéb működési célú kölcsön visszafizetése

0

0

31

Működési célú átvett pénzeszköz visszatérülés összesen

0

779

32

Igazgatási szolgáltatási díj

20

20

33

Iparűzési adó

16 000

16000

34

Építményadó

0

0

35

Magánszemélyek kommunális adója

4 000

4000

36

Pótlékok, bírságok bevétele

0

0

37

Gépjármű adó

3 900

3900

38

Különféle bírságok

0

0

39

Önkormányzati lakások lakbérbevétele

0

0

40

Mezőőri járulék bevétele

0

0

41

Közhatalmi bevételek összesen

23 920

23 920

42

Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése

0

0

43

Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek  értékesítése

0

0

44

Pénzügyi befektetések bevételei

0

0

45

Koncesszióból származó bevételek

0

0

46

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés összesen

0

0

47

Felhalmozási célú támog, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

48

Felhalmozási célú támogatás, kölcsön bevétele

0

0

49

Felhalmozási célú támog, kölcsön államháztartáson belülről összesen

0

0

50

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér államháztartáson kívülről

0

1823

51

Lakáskölcsön visszafizetés

0

0

52

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz visszatérítés államháztartáson kívülről

0

1823

53

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása



54

Központosított felhalmozási célú támogatás

0

0

55

Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás

0

0

56

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása össz.

0

0

57

Felhalmozási bevételek összesen

0

1 823

58

Költségvetési bevételek összesen

51 085

86 510


4. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez[9]


Hunya Község Önkormányzatának kiadásai 2015. évben


Adatok E Ft-ban


A

B

C


Megnevezés

2015. terv

2015.II. mód.ei.

1

Személyi juttatás

13 319

39 421

2

Munkaadókat terhelő járulék

3 835

7 430

3

Dologi kiadás

40 483

46 528

4

Működési célú támogatásértékű kiadás

5 372

6 278

5

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

535

703

6

Elvonások és befizetések

0

707

7

Működési célú tartalék

0

0

8

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 880

2 880

9

Működési kiadás összesen

66 424

103 947

10

Felújítás

0

24

11

Beruházás

14 259

17 995

12

Felhalmozási kiadás összesen

14 259

18 019

13

Finanszírozási kiadások

0

48

14

Tárgyévi kiadás összesen

80 683

122 014


5. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez[10]


Hunya Község Önkormányzatának kiadásai kormányzati funkció szerinti bontásban 2014. évben


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D


Kormányzati funkció

Megnevezés

2015. terv

2015.II. mód.ei.

1

051030

Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalm.



2


Személyi juttatás

0

0

3


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

4


Dologi kiadás

3 713

3713

5


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

110

110

6


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

7


Működési célú tartalék

0

0

8


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

9


Működési kiadás összesen

3 823

3 823

10

063020

Víztermelés-,kezelés, ellátás



11


Személyi juttatás

0

0

12


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

13


Dologi kiadás

2 764

2796

14


Működési célú támogatásértékű kiadás belülre

136

137

15


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

35

16


Elvonások és befizetések

0

707

17


Működési célú tartalék

0

0

18


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

19


Működési kiadás összesen

2 900

3 675

20

045160

Közutak üzemeltetése, fenntartása



21


Személyi juttatás

0

0

22


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

23


Dologi kiadás

3 030

3228

24


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

25


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

26


Működési célú tartalék

0

0

27


Ellátottak pénzbeli juttatása

0


28


Működési kiadás összesen

3 030

3 228

29

066010

Zöldterület kezelés(parkgondozás)



30


Személyi juttatás

760

760

31


Munkaadókat terhelő járulék

208

208

32


Dologi kiadás

462

462

33


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

34


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

35


Működési célú tartalék

0

0

36


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

37


Működési kiadás összesen

1 430

1 430

38

011130

Önkormányzatok jogalkotó és ált.ig.tev.



39


Személyi juttatás

3 718

4018

40


Munkaadókat terhelő járulék

1 055

1055

41


Dologi kiadás

0

0

42


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

43


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

44


Működési célú tartalék

0

0

45


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

46


Működési kiadás összesen

4 773

5 073

47

041232

Start közmunkaprogram téli közfoglalkoztatás



48


Személyi juttatás

0

327

49


Munkaadókat terhelő járulék

0

40

50


Dologi kiadás

0

0

51


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

52


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

53


Működési célú tartalék

0

0

54


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

55


Működési kiadás összesen

0

367

56

041237

Közfoglalkoztatási mintaprogram



57


Személyi juttatás

0

18136

58


Munkaadókat terhelő járulék

0

2463

59


Dologi kiadás

0

3899

60


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

61


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

62


Működési célú tartalék

0

0

63


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

64


Működési kiadás összesen

0

24 498

65

064010

Közvilágítás



66


Személyi juttatás

0

0

67


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

68


Dologi kiadás

3 810

3810

69


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

70


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

71


Működési célú tartalék

0

0

72


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

73


Működési kiadás összesen

3 810

3 810

74

066020

Községgazdálkodás



75


Személyi juttatás

100

240

76


Munkaadókat terhelő járulék

203

203

77


Dologi kiadás

5 265

5364

78


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

4 156

4203

79


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

245

308

80


Működési célú tartalék

0

0

81


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

82


Működési kiadás összesen

9 969

10 318

83

011130

Finanszírozási műveletek



84


Személyi juttatás

0

0

85


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

86


Dologi kiadás

0

0

87


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

88


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

89


Működési célú tartalék

0

0

90


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

91


Működési kiadás összesen

0

0

92

107051

Szociális étkeztetés



93


Személyi juttatás

3303

3406

94


Munkaadókat terhelő járulék

898

924

95


Dologi kiadás

5660

5660

96


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

97


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

98


Működési célú tartalék

0

0

99


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

100


Működési kiadás összesen

9 861

9 990

101

013350

Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás



102


Személyi juttatás

0

0

103


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

104


Dologi kiadás

510

510

105


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

106


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

107


Működési célú tartalék

0

0

108


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

109


Működési kiadás összesen

510

510

110

091110

Óvodai nevelés, ellátás működtetés kiadásai



111


Személyi juttatás

0

0

112


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

113


Dologi kiadás

64

64

114


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

115


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

116


Működési célú tartalék

0

0

117


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

118


Működési kiadás összesen

64

64

119

092120

Köznev.int.5-8.évf.tanulók nev.okt.műk.feladatai



120


Személyi juttatás

0

0

121


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

122


Dologi kiadás

1 910

1910

123


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

124


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

125


Működési célú tartalék

0

0

126


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

127


Működési kiadás összesen

1 910

1 910

128

107060

Egyéb szoc.pénzbeni ellátások,támogatások



129


Személyi juttatás

0

0

130


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

131


Dologi kiadás

0

0

132


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

133


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

134


Működési célú tartalék

0

0

135


Ellátottak pénzbeli juttatása

1 200

1200

136


Működési kiadás összesen

1 200

1 200

137

103010

Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeni ellátása



138


Személyi juttatás

0

0

139


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

140


Dologi kiadás

0

0

141


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

142


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

143


Működési célú tartalék

0

0

144


Ellátottak pénzbeli juttatása

600

600

145


Működési kiadás összesen

600

600

146

101150

Betegséggel kapcsolatos pénzbeli kiadások



147


Személyi juttatás

0

0

148


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

149


Dologi kiadás

0

0

150


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

151


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

152


Működési célú tartalék

0

0

153


Ellátottak pénzbeli juttatása

240

240

154


Működési kiadás összesen

240

240

155

47410

Ár- és belvízvédelem



156


Személyi juttatás

0

0

157


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

158


Dologi kiadás

540

540

159


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

160


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

161


Működési célú tartalék

0

0

162


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

163


Működési kiadás összesen

540

540

164

072111

Háziorvosi alapellátás



165


Személyi juttatás

5 438

7576

166


Munkaadókat terhelő járulék

1 471

2046

167


Dologi kiadás

2 305

2894

168


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

169


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

170


Működési célú tartalék

0

0

171


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

172


Működési kiadás összesen

9 214

12 516

173

072311

Fogorvosi alapellátás



174


Személyi juttatás

0

0

175


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

176


Dologi kiadás

2 495

2495

177


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

178


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

179


Működési célú tartalék

0

0

180


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

181


Működési kiadás összesen

2 495

2 495

182

074031

Család és nővédelmi egészségügyi gondozás



183


Személyi juttatás

0

0

184


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

185


Dologi kiadás

653

653

186


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

400

400

187


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

188


Működési célú tartalék

0

0

189


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

190


Működési kiadás összesen

1 053

1 053

191

102030

Idősek nappali ellátása



192


Személyi juttatás

0

0

193


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

194


Dologi kiadás

800

800

195


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

570

570

196


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

197


Működési célú tartalék

0

0

198


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

199


Működési kiadás összesen

1 370

1 370

200

084031

Civil szervezetek működési támogatása



201


Személyi juttatás

0

0

202


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

203


Dologi kiadás

0

0

204


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

0

0

205


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

290

360

206


Működési célú tartalék

0

0

207


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

208


Működési kiadás összesen

290

360

209

041233

Huzamosabb idejű közfoglalkoztatás



210


Személyi juttatás

0

4958

211


Munkaadókat terhelő járulék

0

491

212


Dologi kiadás

0

49

213


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

0

0

214


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

215


Működési célú tartalék

0

0

216


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

217


Működési kiadás összesen

0

5 498

218

082044

Könyvtári szolgáltatások



219


Személyi juttatás

0

0

220


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

221


Dologi kiadás

1 940

1916

222


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

0

0

223


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

224


Működési célú tartalék

0

0

225


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

226


Működési kiadás összesen

1 940

1 916

227

082092

Közművelődés-hagyományos közösségi, kulturális értékek gondozása



228


Személyi juttatás

0

0

229


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

230


Dologi kiadás

3 633

4806

231


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

0

0

232


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

233


Működési célú tartalék

0

0

234


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

235


Működési kiadás összesen

3 633

4 806

236

013320

Köztemető fenntartása és működtetése



237


Személyi juttatás

0

0

238


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

239


Dologi kiadás

78

78

240


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

0

0

241


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

242


Működési célú tartalék

0

0

243


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

244


Működési kiadás összesen

78

78

245

081030

Sportlétesítmények működtetése, fejlesztése



246


Személyi juttatás

0

0

247


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

248


Dologi kiadás

851

881

249


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

0

0

250


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

251


Működési célú tartalék

0

0

252


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

253


Működési kiadás összesen

851

881

254

106020

Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások



255


Személyi juttatás

0

0

256


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

257


Dologi kiadás

0

0

258


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

0

858

259


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

260


Működési célú tartalék

0

0

261


Ellátottak pénzbeli juttatása

840

840

262


Működési kiadás összesen

840

1 698

263

Összesen




264


Személyi juttatás

13 319

39 421

265


Munkaadókat terhelő járulék

3 835

7 430

266


Dologi kiadás

40 483

46 528

267


Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

5 372

6 278

268


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

535

703

269


Elvonások és befizetések

0

707

270


Működési célú tartalék

0

0

271


Ellátottak pénzbeli juttatása

2 880

2 880

272


Működési kiadás összesen

66 424

103 947


6. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez[11]


Hunya Község Önkormányzat 2015. fejlesztési kiadásainak részletezése


Adatok E Ft-ban


A

B

C


Megnevezés

2015. évi terv

2015.II. mód.ei.

1

Felújítások

0

0

2

Útfelújítás

0

0

3

Informatikai eszköz felújítása

0

24

4

Hunya Község Önkormányzat felújítások összesen

0

24

5

Beruházások

0

0

6

KEOP-1.3.0/09-11-2012-0009 "Békés megyei Ivóvízminőség-javító Program"

10077

10077

7

Szelektív hulladékgyűjtő beszerzése

0

0

8

3 db.gáztűzhely beszerzése

0

0

9

1 db.hűtőgép beszerzése

0

0

10

Ligetbe világítás kialakítása

3191

3191

11

Konyha kis értékű tárgyi eszköz beszerzés

64

64

12

Köztemető urnafal építése

447

447

13

Önkormányzat 3 db.asztali számítógép beszerzés

480

480

14

Betonkeverő 1 db.

0

296

15

Láncfűrész 1 db.

0

127

16

Villa nyéllel 5 db.

0

10

17

Ágvágó 2db.

0

8

18

Husqvarna fűkasza

0

228

19

Saraboló kapa 10 db.

0

15

20

Kézi palántázó 5 db.

0

12

21

Gazdasági kosár 5db.

0

12

22

Nagy rekesz 10 db.

0

15

23

Kis rekesz 10 db.

0

9

24

Locsoló 10 db.

0

9

25

Műanyag láda 10 db.

0

15

26

Műanyag vödör 10 db

0

4

27

Raschel zsák 500 db.

0

30

28

Szövetzsák 150 db.

0

15

29

Benzines kerti aprító 1 db.

0

215

30

Varta akkumlátor 1 db.

0

6

31

Pedálos felmosó 6 db

0

54

32

Laptop 2 db.

0

222

33

Farkasfecskendő üveg 1 db.

0

16

34

Pendrive 1 db.

0

4

35

Öntozőszivattyú

0

189

36

Településrendezési eszközök módosítása (vagyoni értékű jogok vás.)

0

200

37

Könyvtár pályázat eszközfejlesztés

0

2025

43

Hunya Község Önkormányzat beruházások összesen

14259

17995

44

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

45

Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások

0

0

46

Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

47

Önkormányzat által nyújtott lakástámogatás

0

0

48

Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása

0

0

49

Első lakáshoz jutók kölcsöne

0

0

50

Felhalmozási célú tartalék

0

0

51

Hunya Község Önkormányzat fejlesztési kiadások összesen

14 259

18 019


7. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez[12]


Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi feladatfinanszírozása


Megnevezés

Állami támogatás

Saját bevétel

Átvett pe.

Bevétel összesen

2015. évi műk. Kiad.

műk hiány "-" többlet "+"


Helyi önkormányzatok működésének ált. tám.

25



25

0

25


Települési Önk. Műk. Ált. tám.




0


0


Önkorm. Hiv mák. Tám. -igazgatás




0


0


Települési önk. Műk. Tám. Ált. tám.összesen





0

0


Település -üzemelt. Kaocs feladatok tám.




0


0


Zöldterület gazdálkodással kapcs feladat

0



0

1 430

-1 430


Közvilágítás

0



0

3 810

-3 810


Köztemető

0

40


40

78

-38


Közutak. Fenntartása

0



0

3 030

-3 030






0




Településüzemeltetés összesen

0

40


40

8 348

- 8 308


Egyéb önkormányzati kötelező feladatok

0



0


0


 polgármester tiszteletdíja




0

4 773

-4 773


mezőőri feladatok


0

0

0

0

0


települési hulladék kezelés





3 823

- 3 823


Város és község gazdálkodás

0

2 321


2 321

9 969

- 7 648


Önkormányzati vagyon működtetése


3 105


3 105

510

2 595


Óvoda

0



0

64

-64


Iskola




0

1 910

- 1 910


Start közmunka - téli közfoglalkoztatás




0

0

0


Start mintaprogram

0

0

24 506

24 506

24 506

0


Huzamosabb idejű közfoglalkoztatás

0

0

489

489

489

0


Víztermelés-,kezelés, ellátás

0



0

2 900

- 2 900


Ár-és belvízvédelemmel összefüggő tevékenység

0



0

540

- 540


Egyéb önkormányzati köt. Feladatok összesen

0

5 426

24 995

30 421

49 484

--19 063


Telep. Önk. Szoc és gyemek jóléti feladatok tám.

0



0




Önkormányzati Hatáskörű segélyezés




0

2 880

-2 880


Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások

716

0

0

716

716

0


Hozzájárulás szociális ellátásokhoz összesen




0

3 596

-2 880


Telep. önk. Szoc. És gyermek jóléti feladatok tám.

716


 0

716

3 596

-2 880


Települési önkormányzatok kulturális feladatainak



0


0


Könyvtári és közművelődési feladatok támogatása

1 200


0

1 200

1 940

- 740


Közművelődés-hagyományos közösségi értékek gondozása

0



0

3 633

- 3 633


Kötelező feladat közművelődés összesen

1 200


0

1 200

5 573

- 4 373


Fogorvosi alapellátás

0


2 000

2 000

2 495

-495


Háziorvosi alapellátás

71

222

8 500

8 793

9 285

- 492


Idősek nappali ellátása

0

444


444

1 370

-926


képviselők tiszteletdíja

0



0

0

0


Civil szervezetek támogatása

0



0

290

-290


Sportlétesítmények működtetése, fejlesztése

0



0

851

-851


Család- és nővédelem

0

0

0

0

1 053

- 1 053


Egyéb feladatok összesen:

71

666

10 500

11 237

15 344

-4 107


Kötelező feladatok összesen

2 012

6 132

35 495

43 639

82 345

- 38 706


Önként vállalt feladatok








Étkeztetés

70

9 308


9 378

9 931

-553


Önként vállalt  feladatok összesen

70

9 308


9 378

9 931

-553


Önkormányzati egyéb saját bevételek

0



0


0


Közhatalmi bevételek

0

23 920


23 920


23 920


Önk. Saját bevételek + adó bevételek mely a

0



0


0


Kötelező és önként váll. feladatok kieg. szolgál

23 920


23 920




Összesen

2 082

39 360

35 495

76 937

92 276

-15 339


Működési célú tartalék





0

0


Finanszírozási bevétel


29 900


29 900




Működési bevétel és  kiadás összesen

2 082

69 260

35 495

106 837

92 276

-15 339



8. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez[13]


Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi előirányzatának felhasználási ütemterve és likviditási terve 


Adatok E Ft-ban

Ssz.

Megnevezés

Módosított előirányzat

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Összesen


Bevételek















1

Önkormányzatok működési támogatása

2 082

669

164

366

192

189

72

72

72

72

72

72

70

2 082

2

Működési célú támogatások államháztartáson

36 515

2 623

2 723

10 833

3 248

3 243

1 978

1 978

1 978

1 978

1 978

1 978

1 977

36 515

3

Közhatalmi bevételek

23 920

13

314

11 978

1 792

2 213

10

10

40

7 115

15

10

410

23 920

4

Működési bevételek

15 440

511

1 042

1 259

1 122

1 121

1 484

1 484

1 484

1 484

1 484

1 484

1 481

15 440

5

Költségvetési bevételek

77 957

3 816

4 243

24 436

6 354

6 766

3 544

3 544

3 574

10 649

3 549

3 544

3 938

77 957

6

Belföldi finanszírozási bevételek

29 900




29 598






302



29 900

7

Összes bevétel (1-8)

107 857

3 816

4 243

24 436

35 952

6 766

3 544

3 544

3 574

10 649

3 851

3 544

3 938

107 857

15

Kiadások















16

Személyi juttatás

32 039

2 769

3 328

3 146

3 655

3 608

2 219

2 219

2 219

2 219

2 219

2 219

2 219

32 039

17

Munkaadókat terhelő járulékok

6 372

74

352

689

688

681

555

555

555

555

555

555

558

6 372

18

Dologi kiadások

44 362

2 052

2 628

5 769

4 565

4 125

3 603

3 603

3 603

3 603

3 603

3 603

3 605

44 362

19

Ellátottak pénzbeli juttatásai

2 880

40

15

294

86

36

344

344

344

344

344

344

345

2 880

20

Egyéb működési célú kiadások

6 623

334

347

131

101

677

719

719

719

719

719

719

719

6 623

23

Működési kiadás

92 276

5 269

6 670

10 029

9 095

9 127

7 440

7 440

7 440

7 440

7 440

7 440

7 446

92 276

24

Felújítás

0

0

0

0

0

24

0

0

0

0

0

0

0

24

25

Beruházás

5 504

60

0

802

966

473

3 115

0

64

0

0

0

0

5 504

26

Egyéb felhalmozási kiadások

10 077

0

0

0

0

0

0

0

10 077

0

0

0

0

10 077

27

Felhalmozási kiadás (17+18+19)

15 581

60

0

802

966

497

3 115

0

10 141

0

0

0

0

15 581

28

Finianszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

29

Összes kiadás (22+23)

107 857

5329

6 670

10 831

10 061

9 624

10 555

7 440

17 581

7 440

7 440

7 440

7 446

107 857


9. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez


Hunya Község Önkormányzata Működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások 2016. 2017. 2018 2019. évi tervezett alakulása


Adatok E Ft-ban


A

B

C

D

E


megnevezés

2015. terv

2016. terv

2017. terv

2018. terv

1

Működési bevétel

15 440

13 780

14193

14619

2

Működési célú támogatás államháztartáson belülről

10 500

10 094

10397

10709

3

Működési célú átvett pénzeszköz.

0

0

0


4

Közhatalmi bevételek

23 920

25 153

25908

26685

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

1 225

7 146

7146

7146

6

Működési bevétel összesen

51 085

56 173

57 644

59 159

7

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0




8

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

0

0

9

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

0

0

10

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0




11

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

12

Finanszírozási bevétel-működési célú

29 598

6 769

11 472

7 312

13

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0




14

Tárgyévi bevételek összesen

80 683

62 942

69 116

66 471

15

Személyi juttatás

13 319

13 743

14 455

15 189

16

Munkaadókat terhelő járulék

3 835

4 986

5136

5290

17

Dologi kiadás

40 483

33 070

37 404

34 858

18

Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre

5 372

5 613

5 781

5 954

19

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

535

530

530

530

20

Működési célú tartalék

0

1 500

1210

850

21

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 880

3 000

3 100

3 200

22

Működési kiadás összesen

66 424

62 442

67 616

65 871

23

Felújítás

0




24

Beruházás

4 182

500

1500

600

25

Egyéb felhalmozási kiadás

10 077




26

Felhalmozási kiadás összesen

14 259

500

1500

600

27

Finanszírozási kiadások

0




28

Tárgyévi kiadás összesen

80 683

62 942

69 116

66 471


10. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez


Hunya Község Önkormányzatának 2015. évre jóváhagyott feladatonkénti létszámkerete



Feladat megnevezése

2014. évi nyitó



létszám  (fő)


Önkormányzati jogalkotás és ált. iog tev.



          Tiszteletdíjas polgármester

0,25


Háziorvosi alapellátás



          Háziorvos

1


          Ápoló

1


Konyha



          Élelmezésvezető

1


          Szakács

1


Zöldterület kezelés



          Takarító

0,5


Start közmunkaprogram téli közfoglalkoztatás

25


Összesen

29,75


11. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez


Az önkormányzat lehetséges adósságvállalásának felső határ meghatározása

A figyelembe vehető saját bevételek:

Adatok ezer Ft-ban


A

C

1

Saját bevétel megnevezése, azonosító adatai

Bevétel összege

2

Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel

23 900

3

Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel

3 105

4

Az osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel

0

5

A tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel

0

6

Bírság-, pótlék- és díjbevétel

0

7

A kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés

0

8

Összesen

27 005

9

Összes saját bevétel 50 %-a

13 502

10

Adósságot keletkeztető ügylet



12. melléklet a 2/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelethez


2015. évi közvetett támogatások kimutatása mérlegszerűen


Adatok ezer forintban

A

B

C

D

E

Sorszám

Megnevezés

Alapadó

Költségvetésben tervezett bevétel

Közvetett támogatás

1

Magánszemélyek Kommunális adója

4 789

4 000

789

2

Iparűzési adó

16 116

16 000

116

3

Összesen:

20 905

20 000

905


A 2015. évi adóbevételeket az adómérséklések, adóelengedések, kedvezmények módosítják. Így a költségvetésben tervezett helyi adóbevétel összesen 20 000 ezer forint. A közvetett támogatásokat a helyi adórendeletben szabályozott kedvezmények, mentességek jelentik, illetve ide tartozik még a méltányosságból nyújtott adómérséklés, adóelengedés.

A magánszemélyek kommunális adója jogcímen kedvezményben részesülnek, akik a tárgyév január 1. napján a 65. életévüket betöltötték és egyedül vannak bejelentve az ingatlanba.  A kedvezmény mértéke 3 000 Ft/év. Szintén kedvezményben részesül, akinek az adó tárgyát képező ingatlan a település külterületén található, ennek mértéke 4 000 Ft/év. Az így megállapított közvetett támogatások összege 789 ezer forint.

Az iparűzési adónál azoknak biztosít az önkormányzat mentességet, akiknek a vállalkozás szintű adóalapja az 500 ezer forintot nem haladja meg. Az így megállapított közvetett támogatás összege 116 ezer forint.


[1]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bek. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[2]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bek. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[3]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bek. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[4]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bek. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[5]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bek. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[6]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[7]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdés. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[8]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 3. §. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[9]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 4. § (2) bekezdés. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[10]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 5. §. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[11]

Módosította: 13/2015. (VIII. 24.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdés. Hatályos 2015. augusztus 25-től.

[12]

Módosította: 12/2015. (VI. 30.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdés. Hatályos 2015. július 1-től.

[13]

Módosította: 12/2015. (VI. 30.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos 2015. július 1-től.