Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IX.29.)
a közterület elnevezés, átnevezés és a házszámozás rendjéről
Hatályos: 2014. 09. 30- 2023. 05. 31Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IX.29.)
a közterület elnevezés, átnevezés és a házszámozás rendjéről
Halmaj Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (5) bekezdésében és a 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 3. pontjában valamint az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet célja, hogy a közterületek elnevezésének és a házszám-megállapításának az egységes rendjét biztosítsa és ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedéstájékozódási és nyelvhelyességi szempontokat.
(2) Halmaj település közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.
2. § (1) E rendelet alkalmazásában:
a) közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontjában meghatározott terület
b) Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés j) pontjában meghatározott név.
c) Házszám: olyan számmal, vagy számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.
2. A közterületek elnevezésére vonatkozó szabályok
3. § (1) Halmaj község belterületén és a külterületi lakott helyeken a közterületeket el kell nevezni.
(2) A közterület elnevezése előtagként a közterület nevéből, és utótagként a közterület jellegére utaló meghatározásból (út, utca, tér stb.) áll.
(3) A közterületek elnevezésénél figyelemmel kell lenni a helyi kulturális, természeti vagy történelmi értékekre, sajátosságokra, a magyar nyelvhelyesség követelményeire, továbbá arra, hogy az elnevezés közérthető legyen.
(4) A község területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.
(5) Az újonnan létesített közterület nevét a közterületnek a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban történő bejegyzést követő egy éven belül meg kell állapítani.
(6) Ha egy közterület település-rendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik - az elkülönüléstől számított egy éven belül - új nevet kell adni a közterületnek.
(7) A közterület nevének megváltozására a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
4. § (1) A közterületek elnevezésére, illetve annak megváltoztatására irányuló eljárás hivatalból vagy kérelemre indulhat.
(2) A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
(3) A közterület elnevezéséről szóló döntést a helyben szokásos módon – önkormányzat honlapján és az önkormányzat hirdetőtábláján - közzé kell tenni.
3. Házszám megállapítására vonatkozó szabályok
5. § (1) A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat házszámmal kell ellátni. A közterületen több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.
(2) A külterületi ingatlant – közterületi elnevezés hiányában – helyrajzi számmal kell jelölni.
(3) A közterület házszámai a magasabb rendű, főbb közlekedési úthoz csatlakozó végétől kezdődnek. Abban az esetben, ha az utak azonos rendűek, a számozást a meglévő, nagyobb telekszámmal rendelkező utcától kell kezdeni, bal oldalon páratlan, jobb oldalon páros, 1-től növekvő számozással.
(4) A csak egy oldalon beépített közterület házszám megállapítása 1-től kezdődően folyamatosan történhet.
(5) Terek esetén a házszám megállapítás 1-től kezdődően folyamatosan, az óramutató járásával megegyezően alakítandó ki.
(6) Saroktelek esetében csak annak az oldalnak kell házszámot megállapítani, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.
(7) Az ingatlanok számozása arab számmal történik.
(8) Telekfelosztás esetén keletkező új helyrajzi számú ingatlanok esetén a kisebb számú ingatlan marad az eredeti számon, a további ingatlanok számozását pedig alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli nagybetűinek alkalmazásával kell elvégezni.
(9) Telekegyesítés esetén után az ingatlanok házszámát össze kell vonni. A házszámot úgy kell feltüntetni, hogy az egyesítés előtti legalacsonyabb és legmagasabb számot kötőjellel kell összekötni.
6. § (1) Az ingatlan házszámát a jegyző határozattal állapítja meg.
(2) Házszám megállapításra irányuló eljárás kérelemre és hivatalból indulhat. A már megállapított házszámok megváltoztatására csak indokolt esetben, olyan rendezetlen állapot megszüntetése érdekében kerülhet sor, amely az ingatlanok azonosítását akadályozza.
(3) A házszám megállapításáról szóló határozatot az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon kívül közölni kell az ingatlannal közvetlenül határos ingatlan tulajdonosával, továbbá az ingatlan- vagy lakcímnyilvántartó hatóságokkal.
(4) A házszám megállapítására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényt kell alkalmazni.
4. Záró rendelkezések
7. § (1) E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
(2) E rendelet §-ainak rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglévő közterületek házszámozását nem érintik.