Sajóvelezd Község Képviselő-testülete 12/2013(X.24.) önkormányzati rendelet
A települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről
Hatályos: 2013. 10. 25- 2014. 02. 06Sajóvelezd Község Képviselő-testülete 12/2013(X.24.) önkormányzati rendelet
A települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről
2013-10-25-tól 2014-02-06-ig
Sajóvelezd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a vízgazdálkodásról szóló 1995 évi LVII. törvény 44/ C § (2) bekezdésében megfogalmazott felhatalmazás alapján Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011 évi CLXXXIX. törvény . 13.§ (1) bekezdése 5.; 11.; és 19. pontjában meghatározott feladatkörében a következőket rendeli el.
1. Általános rendelkezések
1.§
Sajóvelezd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a település közigazgatási területén keletkező települési folyékony hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését közszolgáltatás keretében biztosítja.
2.§
A rendelet hatálya kiterjed a település közigazgatási területén található ingatlanok tulajdonosaira, birtokosaira vagy használóira.
3.§
E rendelet alkalmazásában:
Települési folyékony hulladék (TFH):a háztartásokból származó folyékony hulladék.
Hulladékkezelési közszolgáltatás: a TFH rendszeres gyűjtésére, elszállítására, esetleges hasznosítására irányuló közszolgáltatás, amely a kijelölt szolgáltató szállítóeszközével az ingatlanon összegyűjtött és a szolgáltató rendelkezésére bocsátott folyékony hulladék összegyűjtésére és elszállítására irányul.
Ingatlantulajdonos: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet,illetve tulajdonközösség, akinek/amelynek ingatlanán TFH keletkezik, függetlenül attól, hogy tulajdonosa,birtokosa vagy használója az ingatlannak.
Háztartás: minden olyan ingatlan, amely a lakhatás, pihenés, üdülés célját szolgálja, a tulajdonviszonyokra tekintet nélkül.
Ártalmatlanító hely: a TFH ártalmatlanítását szolgáló, kizárólag erre a célra létesített és az Önkormányzat által kijelölt lerakóhely, létesítmény.
Hulladékkezelési tevékenység:a hulladék gyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása és ártalmatlanítása.
Közszolgáltató: Sajóvelezd Község közigazgatási területén közszolgáltatás ellátására meghatározott, arra kizárólagosan feljogosított hulladékkezelő.
Közszolgáltatási díj: az ingatlantulajdonos által a közszolgáltatás igénybevételéért a Szolgáltatónak fizetendő, az Önkormányzat rendeletében meghatározott ellenérték.
4.§
Sajóvelezd Község területén a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatást Csuzda László Putnok, Héti út 14. szám alatti szolgáltató végzi közszolgáltatási szerződés alapján.
2. A közszolgáltatás ellátásának rendje
5.§
(1) A települési folyékony hulladék szállítása az erre a célra készített különleges rendeltetésű, zárt rendszerű, gépi üzemeltetésű, csepegés, bűz- és szaghatást kizáró eszközzel, a Vgtv. 44/F. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon végezhető.
(2) A közszolgáltatás teljesítéséből eredő szennyezés esetén a begyűjtést végző köteles a Vgtv. 44/F. § (6) bekezdésében foglaltak szerint köteles eljárni.
6.§
A TFH leürítése az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. Putnoki Szennyvíztisztító telepére valamint a CLAIR-TECH Koncessziós Vízgazdálkodási Kft. (Miskolc) által üzemeltetett borsodbótai szennyvíztisztító telepre történhet.
3. Az ingatlantulajdonosok és a közszolgáltató jogai és kötelezettségei
7.§
A közszolgáltató köteles:
a) ügyfélszolgálati és ügyeleti feladatokat ellátni
b) a közszolgáltatás ellátásához kapcsolódó nyilvántartási rendszert vezetni
c) a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges mennyiségű és minőségű jármű, gép, eszköz, berendezéssel rendelkezni valamint a szükséges létszámú és képzettségű szakembert alkalmazni.
d.) A közszolgáltatás feltételeiben,rendjében bekövetkezett változásokról a változás bekövetkezte előtt 15 nappal,írásban,vagy hirdetmény útján az ingatlantulajdonosokat és az önkormányzatot tájékoztatni.
8.§
(1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező TFH-t - a külön jogszabályban meghatározott műszaki és közegészségügyi hatósági előírások szerint – gyűjteni.
(2) A tulajdonos köteles a közszolgáltatást igénybe venni, a hulladékot a rendeletben megjelölt Közszolgáltatónak átadni és részére a rendelet szerinti közszolgáltatási díjat megfizetni.
(3) Az ingatlantulajdonos a TFH elszállítását arra jogosulatlan személlyel nem végeztethet.
(4) A TFH elszállítását az ingatlantulajdonosnak kell a közszolgáltatónál megrendelni, melynek a Közszolgáltató köteles 3 munkanapon belül eleget tenni.
(5) Az ingatlantulajdonos köteles a közszolgáltatás elvégzéséhez szükséges feltételeket biztosítani,tulajdonosi,használati viszonyaiban bekövetkezett változásokat 15 napon belül a közszolgáltatónak írásban bejelenteni.4. A közszolgáltatási szerződés egyes tartalmi elemei,a közszolgáltatás díja
9.§
A közszolgáltatási szerződésnek tartalmaznia kell:
a./ a felek megnevezését és egyéb azonosító adatait,
b./ a szerződés tárgyát,
c./ a szerződés időbeli hatályát,
d./ a közszolgáltatás díját, megfizetésének módját
e./ a közszolgáltatás teljesítésének feltételeit,
f./ egyéb,a szerződő felek által lényegesnek tartott feltételeket.
10.§
Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatásért díjat köteles fizetni,melynek összege jelenleg 1323.-Ft+Áfa
5. Adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettség
11.§
(1) A közszolgáltató a közszolgáltatás igénybevételére köteles ingatlantulajdonosokról nyilvántartást vezet,melynek során a közszolgáltató köteles a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992.évi LXIII.törvény rendelkezéseinek megfelelően eljárni,megteremteni az adatkezelés személyi tárgyi feltételeit,gondoskodni az adatok biztonságáról
(2) Az adatkezelés célja a közszolgáltatással összefüggően az ingatlantulajdonos személyének megállapításához,a közszolgáltatási díj behajtásához szükséges és arra alkalmas adatbázis létrehozása és működtetése.
(3) A közszolgáltató az ingatlantulajdonos személyes adatait a szerződéses viszony létrejöttétől annak megszűnéséig,díjhátrálék esetén a tartozás fennállásáig kezelheti.,azt harmadik félnek- a település jegyzőjének kivételével- nem adhatja ki.A jogviszony megszünését követően a kezelt adatokat meg kell semmisíteni.
6. Záró rendelkezések
12.§
(1)A rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Hatályát veszti Sajóvelezd Község Önkormányzat Képviselő-Testülete a település folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 4/2004.(III.11.)önkormányzati rendelete,valamint módosításai,a 13/2004(IX.15.),a 3/2008.(II.15.),a 18/2008.(XII.19.),a 2/2011.(II.8.),az 1/2012(II.8.)önkormányzati rendeletek.
Pál Katalin Schlögl Zoltánné
Polgármester jegyző
A rendelet kihirdetésre került.
Sajóvelezd,2013. október 24.
Schlögl Zoltánné
jegyző