Olaszliszka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete
a pénzben és természetben nyújtható szociális ellátásokról
Hatályos: 2016. 11. 18- 2017. 02. 28Olaszliszka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete
a pénzben és természetben nyújtható szociális ellátásokról
1. Bevezető rész
2. A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szoctv.) alapján kiterjed:
a) az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokra;
b) a település közigazgatási területén élő bevándorolt személyekre;
c) a település közigazgatási területén élő letelepedett személyekre;
d) a magyar hatóságok által menekültként vagy oltalmazottként elismert, a település közigazgatási területén élő személyekre;
e) arra a hajléktalan személyre, aki az ellátás igénybevételekor úgy nyilatkozott, hogy tartózkodási helye a település közigazgatási területén van.
(2) Az önkormányzat hatáskörére és illetékességére tekintet nélkül köteles az arra rászorulónak – ide értve az Szoctv. 3. § (2) bekezdésében foglalt személyeket is – átmeneti segélyt, étkezést, illetve szállást biztosítani, ha ennek hiánya az arra rászoruló személy életét, testi épségét veszélyezteti.
3. Hatásköri és általános eljárási rendelkezések
2. § (1) E rendeletet az Szoctv.-vel és a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelettel továbbá az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól szóló 62/2006. (III. 27.) Korm. rendelettel és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelettel együtt kell alkalmazni.
3. § (1) Ha e rendelet eltérő szabályt nem állapít meg, az ellátás iránti kérelmet Bodrogolaszi Közös Önkormányzati Hivatal Olaszliszkai Kirendeltségében lehet szóban vagy írásban előterjeszteni.
(2) A Hivatal szociális igazgatással foglalkozó köztisztviselői az eljárás során kötelesek a kérelmezők részére a szükséges tájékoztatást megadni, jogaikra és kötelezettségeikre a figyelmet felhívni.
(3) Amennyiben a szociális ellátást kérő az általa kérelmezett ellátás helyett más ellátásra lenne jogosult, erre a tényre a kérelme elutasításáról szóló határozatban a figyelmét fel kell hívni, illetőleg az ellátást részére hivatalból meg kell állapítani.
(4) A kérelmező köteles a jogosultság megállapítása érdekében valamennyi ellátási formához jövedelmi viszonyairól nyilatkozni és jövedelemnyilatkozatában feltüntetett jövedelmekről (családi pótlék és gyermekgondozási ellátások kivételével) a típusának megfelelő igazolást mellékelni.
(5) A települési támogatás iránti kérelmet e rendelet 3. melléklete szerinti nyomtatványon kell előterjeszteni az abban meghatározott mellékletekkel.
4. § (1) A képviselő-testület a polgármesterre átruházza a
a)1 temetési támogatás
b) az étkeztetés,
c) a házi segítségnyújtás,
d) a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
e) köztemetés
szociális ellátásokkal kapcsolatos hatásköröket.
(2)2 A képviselő-testület a Szociális és Oktatási Bizottságra (továbbiakban: Bizottság) ruházza az
a) a lakhatási települési támogatással
b) a rendkívüli települési támogatással
c) az eseti gyógyszer hozzájárulással
kapcsolatos hatásköröket.
(3) A polgármester és a bizottság a hatáskörébe tartozó ellátások esetén, a rendeletben meghatározott feltételek fennállásakor a szociális ellátásról határozattal dönt, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetében a polgármester értesíti az ellátottat.
(4) A polgármester döntése ellen a képviselő-testülethez fellebbezés nyújtható be.
5. § (1) A rendelet által alkalmazott fogalmak értelmezésére az Szoctv.-ben foglaltakat kell alkalmazni.
(2) Nincs szükség igazolásra azon adatok tekintetében, melyek a Hivatal nyilvántartásaiban fellelhetőek.
(3) A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet által említett ellátások tekintetében a kérelemhez az ott felsorolt bizonyítékokat kell csatolni.
6. § (1) A pénzbeli ellátásokat minden hónap ötödik napjáig kell kifizetni.
(2) Amennyiben az (1) bekezdésben foglalt határidő nem munkanap, a pénzbeli ellátás kifizetése a tárgyhónap ötödik napját követő első munkanap.
(3) A pénzbeli ellátás a jogosult kérése esetén a jogosult által megadott lakossági folyószámlára történő átutalással is kifizethető.
7. § (1) A jogosulatlanul igénybevett szociális ellátás és annak kamatai megtérítésének elrendelése esetén a visszafizetés méltányosságból részben vagy egészben akkor engedhető el, ha a visszafizetés olyan helyzetet eredményezne, amely a kérelmező és családja megélhetését veszélyeztetné, vagy ismételt szociális gondoskodásra szorulna.
(2) Kérelemre, a visszafizetésre részletfizetés is engedélyezhető, azonban a részletfizetés időtartama nem lehet hosszabb, mint az ellátás jogosulatlan igénybevételének időtartama.
4. Települési támogatás
Lakhatási támogatás
8. § (1) A Bizottság lakhatási támogatás nyújt a szociálisan rászoruló háztartások részére a háztartás tagjai által lakott lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez az e rendeletben meghatározottak feltételek fennállása esetén.
(2) Lakhatási támogatást természetbeni szociális ellátás formájában, a lakásfenntartással összefüggő azon rendszeres kiadásokhoz kell nyújtani, amelyek megfizetésének elmaradása a kérelmező lakhatását a legnagyobb mértékben veszélyezteti. Lakhatási támogatás a szemétszállítás díjához nyújtható.
(3)3 Lakhatási támogatás akkor adható, ha a háztartásban az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg
- több tagú háztartás esetén a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 200%-át,
- egyedül élő esetén a 300%-át4,
Rendkívüli települési támogatás
9. § (1)5 Kérelem alapján vagy hivatalból induló eljárásra a Szociális és Oktatási Bizottság rendkívüli települési támogatást biztosít az alábbi feltételek fennállása esetén annak a nagykorú személynek:
a) aki létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerül,
b) aki időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzd, ezért saját maga vagy családja ellátásáról más módon nem tud gondoskodni, és a rendeletben foglalt egyéb feltételeknek megfelel,
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti rendkívüli települési támogatás különösen az alábbi indokokra tekintettel állapítható meg:
a) kérelmező elemi kárt szenvedett,
b) kérelmező balesetet szenvedett vagy bűncselekmény áldozatává vált,
c) betegségből eredő többletköltség keletkezett, tartós – három hetet meghaladó – kórházi kezelés, betegség miatt jelentős jövedelem kiesése keletkezett.
(3)6 Települési támogatásra való jogosultság további feltétele, - a (5) bekezdés kivételével - hogy a család
a) nem rendelkezik vagyonnal
b) a családban az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 180%-át egyedül élő esetében a 200%-át nem haladja meg.
(4) A települési támogatás esetenkénti összege 5.000,- Ft, mely egy naptári évben legfeljebb két alkalommal adható.
(5) A (2) bekezdés a) pontja esetében méltányosságból jövedelemvizsgálat nélkül nyújtható támogatás, melynek összege 50.000,- Ft mértékig terjedhet.
(6) A létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzet bekövetkezéséről 6 hónapnál nem régebbi hivatalos igazolást (tűzoltóság által kiállított dokumentum, házi orvosi, szakorvosi igazolás, kórházi zárójelentés, rendőrségi feljelentés másolata) szükséges a kérelemhez mellékelni.
(7) Elemi kárnak kizárólag a kérelmező által életvitelszerűen lakott ingatlant érintő tűz, elemi csapás (így különösen jégeső, árvíz, belvíz, fagy, hó, szél, vihar, villámcsapás, földrengés) okozta kár minősül.
Temetési támogatás
10. § (1) A polgármester temetési támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a személynek
a) aki a meghalt – Ptk. szerinti - hozzátartozója eltemettetéséről gondoskodott és
b) családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 350 %-át.
(2) A temetési támogatás eseti jelleggel állapítható meg, összege nem haladhatja meg a helyben szokásos temetési költségnek a 10 %-át.
(3) A helyben szokásos legolcsóbb temetési költség 150.000.-Ft.
(4) A temetési támogatás iránti kérelemhez mellékelni kell a kérelmező vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozó nevére a temetési szolgáltatást végző által kiállított számla eredeti példányát, valamint a halotti anyakönyvi kivonatot.
(5) A temetési támogatás összegét, vagy a kérelem elutasításának a tényét az arról szóló határozat számával együtt a temetési számlára rá kell vezetni és a számlát a kérelmező részére vissza kell adni.
Eseti gyógyszer hozzájárulás
11. § (1) Az egészségi állapot megőrzése és helyreállítása érdekében eseti gyógyszer hozzájárulás állapítható meg annak, akinek gyógyszerköltsége illetve gyógyászati segédeszköz költsége – a rendszeres havi kiadásokat is figyelembe véve – létfenntartását veszélyezteti, és
a) akinek családjában az egy főre jutó jövedelem legfeljebb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-a vagy
b) egyedülálló személy esetén jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének legfeljebb 250%-a
és betegségére tekintettel háziorvos vagy szakorvos által vényre felírt gyógyító ellátás költsége eléri a 5.000.-Ft-ot.
(2) Nem állapítható meg gyógyszertámogatás annak a kérelmezőnek, aki közgyógyellátásban részesül vagy arra jogosult, de nem kérte annak megállapítását.
(3) Gyógyszertámogatás évente legfeljebb két alkalommal adható, a támogatás eseti összege maximum 5000,-Ft lehet.
(3) Az eseti gyógyszer hozzájárulás megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell a jövedelemigazoláson kívül, a háziorvosi vagy szakorvos igazolást a gyógyszerek illetve gyógyászati segédeszközök költségéről.
5. Köztemetés
12. § (1) Az Sztv. 48. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a polgármester a visszafizetést elrendelő határozat jogerőre emelkedését követő 21 napon belül az eltemettetésre köteles személy által benyújtott kérelem alapján, méltányosságból a köztemetés költségeinek megtérítését legfeljebb 12 havi részletben engedélyezheti.
(2) A polgármester az eltemettetésre köteles személyt a megtérítési kötelezettség alól részben vagy egészben mentesítheti, ha az eltemettetésre köteles személy családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100 %-át, egyedül élő esetén a 150 %-át.
6. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások
13. § Az Önkormányzat a szociálisan rászoruló személyek részére - a szociális törvény 86. § (1) bekezdése alapján - a következő alapellátási formákat nyújtja:
- az étkeztetést,
- a házi segítségnyújtást,
- a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást
- a családsegítést.
A személyes gondoskodást nyújtó ellátások közös szabályai
14. § (1) A képviselő-testület az Önkormányzat működési területén biztosítja az arra rászoruló polgárok részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátásokat.
(2) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátást kérelemre lehet megállapítani.
(3) A személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák megszűnnek:
a) az ellátott halálával,
b) az ellátott kérelmének visszavonásával,
c) Olaszliszka községben az életvitelszerű tartózkodása megszűnésével.
(4) Az ellátást meg kell szüntetni, ha az éves felülvizsgálat során megállapítható, hogy az ellátott az ellátásra nem jogosult.
(5) Az ellátott köteles jelezni az Önkormányzatnak, ha életében olyan változás következik be, amely érinti az ellátásra való jogosultságát, illetve a fizetendő térítési díjat. Amennyiben az ellátott életében olyan változás következik be, amely érinti az ellátásra való jogosultságát, illetve az ellátásért fizetendő térítési díjat, az ellátott köteles a változás bekövetkezését követő 15 napon belül jelezni ezt a tényt az Önkormányzat részére.
Étkeztetés
15. § (1) Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek azt biztosítani.
(2) Az étkeztetés igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult, akinek önálló képessége olyan mértékben csökkent, hogy önállóan étkezéséről gondoskodni nem tud,
a) 65. életévét betöltötte, vagy
b) korhatárra tekintet nélkül, akinek
ba) egészségi állapota vagy,
bb) fogyatékossága vagy,
bc) pszichiátriai betegsége, vagy
bd) szenvedélybetegsége, vagy
be) hajléktalansága
indokolja.
(3) Az Önkormányzat az Sztv. 62. §-a szerinti étkeztetést az önkormányzat konyhájáról biztosítja. A jogosultságot - kérelemre - a polgármester állapítja meg.
(4) Az étel kiszállításáról igény esetén az Önkormányzat szociális gondozók útján gondoskodik.
Házi segítségnyújtás
Családsegítés
17. § Az önkormányzat családsegítés körébe tartozó feladatait a Zempléni Családokért Alapítvánnyal kötött feladatellátási szerződés alapján látja el.
18. § (1) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele önkéntes és térítésköteles szolgáltatás.
(2) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást Olaszliszka Község Önkormányzata közvetlenül – költségvetési szerv alapítása nélkül – szakfeladati finanszírozás keretében a tulajdonában álló Szociális Ellátó Központjában (3933 Olaszliszka, Bánom utca 2. szám) látja el.
(3) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szociálisan rászorult [Szoctv. 65. § (4) bekezdés] és szociálisan nem rászorult ellátottjának számított térítési díját az Olaszliszka Község Önkormányzata Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjának és az önkormányzat által nyújtott szolgáltatások díjának megállapításáról szóló rendelete tartalmazza, azzal, hogy a szociálisan rászoruló igénybevevő esetében a havi térítési díj nem haladhatja meg a havi jövedelem 2 %-át.
(4) A díjak megtérítése utólag, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig történik.
7. Záró rendelkezések
19. § (1) E rendelet 2015. március 1. napján lép hatályba.
(2) E rendelet hatályba lépésével hatályát veszti Olaszliszka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011 (IV. 11.) rendelete a szociális ellátásokról.
Az 4. § (1) bekezdés a) pontja az Olaszliszka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016. (I.15.) önkormányzati rendelete 4. §-ával bekezdésével megállapított szöveg.
Az 4. § (2) bekezdése az Olaszliszka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016. (I.15.) önkormányzati rendeletének 2. §-ával megállapított szöveg.
Az 8. § (3) bekezdése az Olaszliszka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016. (I.15.) önkormányzati rendeletének 3. §-ával megállapított szöveg.
Megállapította Olaszliszka Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016.(XI.17.) önkormányzati rendeletének 1. §-a.
Az 9. § (1) bekezdése az Olaszliszka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016. (I.15.) önkormányzati rendeletének 4. §-ával megállapított szöveg.
A 9. § (3) bekezdése az Olaszliszka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016.(XI.17.) önkormányzati rendeletének 2. §-ával megállapított szöveg.