Tiszaladány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 15.) önkormányzati rendeletének indokolása
az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről
Hatályos: 2022. 02. 16az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvényt. A törvény alapján megterveztük Tiszaladány Községi Önkormányzata feladataihoz igénybe vehető központi forrásokat, a költségvetés készítése során alkalmaztuk a központi jogszabályokban és a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott előírásokat.
Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása az önkormányzatok feladata, mivel a helyi közösségek rendelkeznek leginkább azzal a tudással, amely alapján dönthetnek a jogosultság tekintetében. Az önkormányzatok szabadabban dönthetnek a támogatások nagyságáról és formájáról. Az új támogatási rendszerben senki sem maradhat ellátás nélkül, ugyanis a megfelelő forrással nem rendelkező önkormányzatok központi költségvetési forráshoz jutnak. Az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai élesen elválasztásra kerültek. Az állami felelősségi körbe tartozó ellátások járási kormányhivatali hatáskörben, az önkormányzati ellátások képviselő-testületi hatáskörben találhatóak. 2021-ben is jelentős célkitűzés tehát a segélyezettek újbóli integrálása a munka világába.
A helyi önkormányzatok számára kötelező feladatot továbbra is törvény írhat elő, az önkormányzatok eltérő adottságait (gazdasági teljesítőképesség, lakosságszám, a közigazgatási terület mérete) is figyelembe véve.
Az Mötv. szerint a helyi közügyek, illetve a helyben biztosítható közfeladatok:
településfejlesztés, településrendezés;
településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása);
a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése;
egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások;
környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás);
óvodai ellátás;
kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása;
gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások;
szociális szolgáltatások és ellátások, amelyek keretében települési támogatás állapítható meg;
lakás- és helyiséggazdálkodás;
a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása;
helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás;
honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás;
helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok;
a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is;
sport, ifjúsági ügyek;
nemzetiségi ügyek;
közreműködés a település közbiztonságának biztosításában;
helyi közösségi közlekedés biztosítása;
hulladékgazdálkodás;
távhőszolgáltatás;
víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül.
További törvényi lehetőségek helyi önkormányzati feladat-telepítésre:
törvény a felsoroltakon kívül más, a helyi közügy, helyben biztosítható közfeladat ellátását is előírhatja,
törvényben meghatározott esetekben az önkormányzat és az állam külön, a finanszírozást is rendező megállapodása alapján az önkormányzat állami feladatokat is elláthat,
a helyi önkormányzatok továbbra is önként vállalhatják olyan helyi közügyek ellátását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként vállalt feladatok ellátása azonban nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását. Finanszírozásuk forrását elsősorban az önkormányzat saját bevételei, illetve az erre a célra biztosított külön források képezhetik.
A pénzügyi terv összhangban van az önkormányzat gazdasági programjával, melyben megfogalmazott alapelvek az önkormányzat legfontosabb céljait hűen tükrözik.
A 2022. évre megfogalmazott költségvetési alapelvek a következők:
1. Takarékos, átlátható és biztonságos működtetés.
2. A kötelezően ellátandó feladatok biztosítása.
3. A szociálisan rászorultak támogatása.
4. Az elindított beruházások megvalósítása, a forrás biztosítása.
5. Tudatos városüzemeltetés és fejlesztés.
6. Az önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok részvétele az önkormányzati feladatok ellátásában.
7. Pályázatok figyelése, kapcsolódás az aktuális pályázatokhoz, a pályázatok önrészének megteremtése.
A 2022. évi költségvetési bevételek tervezett előirányzata 157 535 866Ft, melyet a finanszírozású pénzügyi műveletekből származó bevétel 124 211 448 Ft-tal egészít ki, így összesen 281 747 314 Ft forrás fog rendelkezésre állni, mely 32,89 %-kal magasabb az előző évi eredeti előirányzattól. Ennek oka az elnyert pályázatok nagy része még nem fejeződött be 2021. évben. A helyi adóbevételek nem változtak. A 2022-ben – a feladatfinanszírozás keretében – az általános működéshez és ágazati feladatokhoz kapcsolódó támogatásokból származó bevétel csak a kötelezően ellátandó feladatokra fordítható. A tervezetben államháztartáson kívüli bevétellel nem számoltunk.
A megjelenő pályázati lehetőségeket folyamatosan vizsgáljuk, mert rendkívül fontos az önkormányzat költségvetésének külső forrásokkal való bővítése. Az elnyert pályázatainkhoz kapcsolódó beruházások, s feladatok 100 %-os intenzitásúak, így hitelfelvétellel nem számoltunk.
Az önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas közszolgáltatásokat kíván nyújtani. A feladatellátás tárgyi és személyi feltételei biztosítottak, azonban a működési célú kiadások az Önkormányzat tervezett bevételének az 53,17 %-át teszik ki, így beruházási és felújítási kiadásokra (település fejlesztésre) a tervezett források 39,04 %-át tudjuk előirányozni.
A 2022. évben a költségvetési bevételek 13,17 %-át fordítja az Önkormányzat az intézményi feladatellátásra. Az Önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2022-ben is jelentős támogatást tud nyújtani a nehéz anyagi helyzetben lévők számára.
A költségvetési rendeletben szereplő bevételi jogcímek részletezése:
Önkormányzatok működési támogatásai: 88 932 271 Ft
Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 48 798 328 Ft
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 4 545 720 Ft
Közhatalmi bevételek: 7 000 000 Ft
Működési bevételek: 8 259 547 Ft
Felhalmozási bevételek: 0 Ft
Működési célú átvett pénzeszközök: 0 Ft
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 Ft
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről: 0 Ft
Belföldi értékpapírok bevételei: 0 Ft
Költségvetési, vállalkozási maradvány igénybevétele: 124 211 448 Ft
Finanszírozási bevételek: 0 Ft
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei: 0 Ft
A 2022. évi költségvetési kiadások tervezett előirányzata 259 796 750 Ft, melyet a finanszírozású célú pénzügyi műveletek kiadásai 21 950 564 Ft-tal egészítenek ki, így összesen 281 747 314 Ft kiadással számoltunk, mely 32,89 %-kal magasabb az előző évi eredeti előirányzattól.
Az önkormányzat intézményeiben foglalkoztatottak létszámkerete a javaslat szerint 41 fő, ebből 33 fő közfoglalkoztatott. Az előző évhez képest az álláshelyek száma nem változott. A köztisztviselői illetményalap (38 650 Ft). A minimálbér 167 400 Ft-ról 200 000 Ft-ra, a garantált bérminimum 219 000 Ft-ról 260 000 Ft-ra növekedett. Nagy terhet ró településünkre a minimálbér emelkedése, mely közel 4 000 000 Ft-tal növeli a személyi juttatások és járulékok előirányzatát.
A 2022. évben a dologi kiadások emelkedésével kell számolni az energiaköltségek növekedésével összefüggésben.
Az Önkormányzat által elfogadott 2019-2024. évekre szóló gazdasági programjában megfogalmazottak alapján az elmúlt évben megkezdett és finanszírozható beruházásokat a költségvetésben beterveztük, melyek közül a legfontosabbak az alábbiak:
Közfoglalkoztatás keretében eszközök pótlása, beszerzése
Magyar Falu Program keretében elnyert pályázatok megvalósítása (szolgálati lakás felújítása)
Belterületi csapadékvíz probléma megoldása EU-s támogatás keretében
Az Önkormányzat a Tokaji Többcélú Kistérségi Társulásban továbbra is részt vesz, mint tag, melynek fenntartásához a tagdíj összegével tervez hozzájárulni.
A költségvetési rendeletben szereplő kiadási jogcímek részletezése:
Személyi juttatások: 81 317 532 Ft
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 10 629 774 Ft
Dologi kiadások: 50 325 116 Ft
Ellátottak pénzbeli juttatásai: 5 000 000 Ft
Egyéb működési célú kiadások: 2 530 851 Ft
Beruházások: 70 905 721 Ft
Felújítások: 39 087 756 Ft
Egyéb felhalmozási kiadások: 0 Ft
Finanszírozási kiadások: 21 950 564 Ft
Tisztelt Képviselő-testület!
Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a Tiszaladány Községi Önkormányzatának 2022. évi költségvetési javaslatát az alábbiak szerint terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé.
Az Áht. 23. § (2) bekezdése rögzíti a helyi önkormányzat költségvetési rendeletének tartalmára vonatkozó előírásokat. Az Áht. 23. § (2) bekezdésének a) és b) pontja szerint elkülönülnek egymástól a helyi önkormányzat költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai, valamint a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek (ide értve az önkormányzati hivatalt is) költségvetési bevételei és kiadásai.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
I.
A KÖLTSÉGVETÉSI POLITIKA CÉLJAI ÉS KERETEI
Az éves költségvetési javaslat kidolgozásának alapját
a Magyar Köztársaság 2022. évi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény,
II.
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ELŐIRÁNYZATAI
A BEVÉTELEK VÁRHATÓ ALAKULÁSA
Az önkormányzat 2022. évre tervezett költségvetési bevételeinek összege 157 535 866 Ft.
1. Önkormányzat működési támogatásai bevételeink 31,6 %-át képezik, összesen 88 932 271 Ft állami támogatással számoltunk.
A Felhasználási kötöttséggel járó támogatás összege 67 334 664 Ft az 5. számú tájékoztatóban rögzített jogcímek alapján.
Kiegészítő támogatás jogcímen 21 597 607 Ft bevétellel számolunk, mely a működőképességet megőrző támogatást takarja, illetve a polgármester béremelkedés kompenzációja.
1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről címszó alatt az alábbi jogcímeken tervezünk bevételt:
OEP-től átvett támogatás: 2 550 865 Ft
Közfoglalkoztatásra átvett: 46 247 463 Ft
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belül 4 545 720 FT előirányzattal számolunk a közfoglalkoztatás keretében.
4. Közhatalmi bevételek 7 000 0000 Ft-ot képviselnek a tervezetben az alábbi megbontásban:
A helyi adóbevételek összege 6 000 000 Ft (költségvetési bevételeink 3,3%-a), mely a következő jogcímekre bontható:
Kommunális adó: 1 000 000 Ft
Iparűzési adó: 5 000 000 Ft
A bírságok, pótlékok, egyéb bevételek 1 000 000 Ft-os tervezett összege a helyi adókhoz kapcsolódó pótlékokat, bírságokat, valamint a talajterhelési díjat tartalmazza.
5. Működési bevételek összege 8 259 547 Ft, mely elsősorban az intézményi térítési díjakat tartalmazza, valamint az intézmények egyéb bevételei (bérleti díjak) is itt jelennek meg.
6. A felhalmozási célú bevételek jogcímen bevételt nem terveztünk
7. Átvett pénzeszközök jogcímen bevételt nem terveztünk.
Finanszírozási bevételek 124 211 448 Ft-ot képviselnek a tervezetben.
Hiány belső finanszírozása jogcímen 124 211 448 Ft pénzmaradvánnyal számolunk.
A KIADÁSOK VÁRHATÓ ALAKULÁSA
Az önkormányzat 2022. évre tervezett költségvetési kiadásainak összege 259 796 750 Ft.
1. A működési kiadások 57,66 %-ot képviselnek kiadásaink között, 149 803 273 Ft-ot kell ezekre fordítanunk az alábbi jogcímeken:
A személyi jellegű juttatások az önkormányzati és az intézményeink tekintetében 81 317 532 Ft-ot igényelnek, mely tartalmazza a törvény által előírt béreket, kötelező pótlékokat, az esedékes jubileumi jutalmakat, illetve a kötelező juttatások összegét. Az előirányzat 42 432 000 Ft értékben tartalmazza a közfoglalkoztatás keretében fizetendő béreket..
A munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó összege 10 629 774 Ft, melynek mértéke összességében 13 %. Az előirányzott összegből 5 516 160 Ft közfoglalkoztatáshoz kapcsolódik.
A dologi kiadások és egyéb folyó kiadások 50 325 116 Ft-ot jelentenek a tervezetben.
Az önkormányzat és az intézmények tekintetében a 2013. évi fenntartási, üzemeltetési kiadásokat vettük figyelembe, hogy az intézmények zavartalan működése biztosítva legyen. A központi költségvetés 2022-ben sem tartalmazza a dologi kiadások emelkedésének finanszírozását, így azt az önkormányzatnak kell magára vállalnia a saját bevételei terhére. Az intézmények költségvetésének összeállításakor tehát figyelembe vettük ezen hatásokat, s mindezekre való tekintettel minden intézménytől az eddigiekhez hasonló odafigyelést, szigorú takarékosságot kérünk.
Ellátottak pénzbeli juttatás között a segélyek jelennek meg 5 000000 Ft értékben az alábbiak szerint:
Támogatás jogcíme |
Kifizetett segély (Ft-ban) |
Lakásfenntartási támogatás |
4 374 000 |
Pénzbeni átmeneti segély |
626 000 |
A szociálpolitikai juttatások összegének a tervezésekor figyelembe vettük a szociális törvény előírásait, valamint a helyi rendeletünk szabályozását is.
Egyéb működési célú kiadásként 2 530 851 Ft került megtervezésre. 2 771 Ft értékben került megtervezésre az államháztartáson belüli kölcsön visszafizetése, míg 1 678 080 Ft-ot adunk a Tokaji Többcélú Kistérségi Társulásnak a háziorvosi ügyelet megszervezéséért, 350 000 Ft-ot tervezünk BURSA támogatásként átadni, illetve a KTPSI-t 500 000 Ft értékben.
1. A felhalmozási és tőke jellegű kiadások– az önkormányzat kiadásai között jelennek meg – 109 993 477 Ft-os tervezett előirányzata a folyamatban lévő beruházások kiadásait, az elnyert projekteket, illetve a korábbi testületi döntések hatásait foglalja magában. A költségvetési kiadások 42,34 %-át képezi ezen jogcím.
Az 6. és 7. számú mellékletekben részletesen felsoroljuk a tőkejellegű kiadások beruházásonkénti, évenkénti ütemét a támogatási szerződésnek megfelelően.
Felhalmozási célú pénzeszköz átadását nem tervezi az önkormányzat.
Finanszírozási kiadások tervezett összege: 21 950 564 Ft.
Hitelek, kölcsönök törlesztése jogcímen a 2021. évről áthúzódó 19 426 462 Ft-os likvidhitelünk visszafizetése.
Belföldi finanszírozás kiadásaként 2 524 102 Ft értékben jelenik meg a 2021. évben kiutalt, de 2022. évre járó állami támogatás összege.
Tartalékok képzésére az önkormányzatnál nem kerül sor, mert az év közben célmegjelölés nélkül jelentkező többletbevételt elsődlegesen a forráshiány csökkentésére kell fordítani.
III.
Az Áht. 24. § (4) bekezdése által előírt
MÉRLEGEK , KIMUTATÁSOK INDOKOLÁSA
1. Az önkormányzat költségvetési bevétele 157 535 866 Ft, 124 211 448 Ft az előző évi pénzmaradvány igénybevétele, összes kiadása pedig 281 747 314 Ft, az 1. számú mellékletben részletezettek szerint. Az év várható bevételi és kiadási előirányzatának teljesülését a 1. számú tájékoztató alapján prognosztizáljuk 2021. évben.
II. Az önkormányzat előirányzat felhasználási tervét a 4. számú tájékoztatóban részletezzük.
III. Az önkormányzat összevont költségvetési mérlegét az 1. számú tájékoztató tábla tartalmazza, mely magában foglalja az Önkormányzat, az önállóan Tiszaladányi Fecskefészek Óvoda és Tiszaladányi Konyha bevételi és kiadási előirányzatait.
IV. A többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségeket a 2. számú tájékoztatóban részletezzük célok szerint. Ezen beruházási kiadásokhoz pályázati pénzeszközök kerülnek felhasználásra, így a támogatási szerződések szerinti ütemek szerepelnek a rendelet tervezetben.
V. A közvetett támogatások között
Az önkormányzat a helyi adó rendeleteiben meghatározott esetekben (jegyzői hatáskörben), valamint a gépjárműadóról szóló törvény rendelkezéseit figyelembe véve a törvényben meghatározott kedvezményeket, mentességeket ad (3. sz. tájékoztató).
VI.
Az önkormányzat kötelező, önként vállalt és állami (államigazgatási) feladatai
1. Kötelező feladatok
Óvodai nevelés, közművelődési, feladatok ellátása
Településüzemeltetés
Szociális alapellátások biztosítása
Házi orvosi ügyelet finanszírozása
Lakosságnak juttatott támogatás (átmeneti segélyek)
Tanyagondnoki szolgálat
2.Önként vállalt feladatok
Alap Kft. működtetése
Nonprofit szervezetek támogatása
Közfoglalkoztatás megvalósítása
3. Állami, államigazgatási feladatok
VII.
A hiány finanszírozása és az önkormányzati költségvetési adósság törlesztése
A hiány belső finanszírozására használandó fel az előző évi pénzmaradvány 124 211 448 Ft értékben.
VIII.
Az Áht. 29/A. § szerinti tervszámoknak megfelelően a költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban, és a 29/A. § szerinti tervszámoktól történő esetleges eltérés indokait az 5. sz. tájékoztató tartalmazza.
Tisztelt Képviselő-testület!
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 17. §-a alapján a költségvetési (zárszámadási) rendeletet előkészítő jegyző előzetes hatásvizsgálatot végzett, melyben felmérte a szabályozás várható következményeit.
A költségvetési rendelettervezet előzetes hatásvizsgálatának megállapításai a következők:
Társadalmi, gazdasági, hatások
A költségvetési rendeletben foglaltak végrehajtása elősegíti az önkormányzat Gazdasági Programjában megfogalmazott célok megvalósítását, a foglalkoztatás növelését.
A rendeletben foglaltak végrehajtásának gazdasági, költségvetési hatását az előterjesztés részletesen tartalmazza.
Környezeti és egészségügyi következmények
A költségvetési rendeletben foglaltak végrehajtása elősegíti a Gazdasági Programban meghatározott Környezetvédelmi Program megvalósulását.
A költségvetési rendeletben foglaltak végrehajtásának egészségügyi követelményei nincsenek.
Adminisztratív terheket befolyásoló hatások
A költségvetési rendeletben foglalt pénzügyi,- számviteli és szociális előírások végrehajtása a szakmai, ügyintézési és adminisztratív feladatok végrehajtásában többletfeladatokat jelent a költségvetési szervek számára.
A jogszabályok megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei
A költségvetési rendelet megalkotását szükségessé teszi az Mötv. és az Áht. előírásai, melynek elmaradása törvényességi mulasztásnak számít, ami támogatás megvonásával jár.
A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek
A költségvetési rendelet alkalmazásához szükséges személyi, tárgyi, szervezeti és pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak.
A rendelet-tervezet elkészítésénél figyelembe vettük a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII.14.) IRM rendelet előírásait.