A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselő- testülete 6/2013.(X. 01.) önkormányzati rendelete A közterületek használatáról és közterületek rendjéről szóló 22/2009.(X.01.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2013. 10. 01- 2017. 06. 29

Csákberény Községi Önkormányzat

Képviselő-testületének

22/2009.(X.1.) sz. rendelete



A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről



Csákberény Község Önkormányzata területén lévő közterületek alapvetően a közösség céljait szolgálják, s e célok elérése azonos feltételek szerint bárki által használhatók. Mivel azonban a közterület korlátozott mértékben rendelkezésre álló közjószág, továbbá, mert a közterületek megfelelő igénybevétele számos egyéb tevékenység előfeltétele, és a közterülete használatát és rendjét magasabb szintű jogszabály nem szabályozza, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 1.§ (1), és a 8. § (1) bekezdésében ill. az Alkotmány (1949. évi XX. Törvény) 44/A. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Község Önkormányzatának Képviselő- testülete az alábbi rendeltet alkotja

A KÖZTERÜLET- HASZNÁLATB SZABÁLYAI


A rendelet hatálya


1.§



(1)A rendelet hatálya Csákberény Község Önkormányzata illetékességi területén található valamennyi közterületre

kiterjed, az országos közutak kivételével.


(2)E rendelet alkalmazása szempontjából közterület:

A közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésnek megfelelően bárki használhat, és az ingatlan nyilvántartás ekként tart nyilván, továbbá az egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrész.


(3)E rendelet hatálya nem terjed ki a közutak igazgatásáról szóló 19/1994.(V.31.) KHVM. Rendelet 4. számú

mellékletében foglalt tevékenységekre, díjfizetési kötelezettségekre és az azokkal kapcsolatos hatósági eljárásokra.


(4)Jelen rendelet előírásai kiterjednek valamennyi természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem

Rendelkező gazdasági társaságra.


A közterület-használata és a közterület-használati engedély



2.§


(1)A közterületet rendeltetésének megfelelő célra – a jogszabályok keretei között –

bárki szabadon használhatja.


(2)A közterület rendeltetésszerű használata, mások hasonló célú jogait nem csorbíthatja.


(3) Rendeltetéstől eltérő célú a közterület használata, ha a használat a közterület vagy

                 annak meghatározott része mások általi rendeltetésszerű igénybevételét az e

                 rendeletben megfogalmazott módon akadályozza.


(4) Gépjármű közterületen való parkolása olyan közterület- használat, melynek egyes

kérdéseiről külön jogszabály rendelkezik.


(1)A közterület rendeletetéstől eltérő használatához (továbbiakban: közterület-használat)

közterület- használati engedély, továbbá – a jogszabályokban meghatározott

                  kivételekkel – használati díj fizetése szükséges.


(2)Közterület- használati engedélyt, a közterület- használatot megelőzően kell kérelmezni,

visszamenőleges kérelem benyújtásának nincs helye.


3.§



(1)Közterület-használati engedélyt kell beszerezni:

a.)közterületbe nyúló üzlethomlokzathoz, kirakatszekrény, védőtető, ernyőszerkezet,

átfeszítő kötél, cég- és címtábla elhelyezéséhez,

b.)hirdető- berendezés és reklámhordozó, reklámzászló elhelyezéséhez, továbbá a közterületre jogszerűen kihelyezett bármilyen építményre vagy tárgyra felszerelt reklám elhelyezéséhez (pl.: pavilonra, nyílt szerkezetű elárusítópultra, vagy építési, illetve egyéb célt szolgáló állványzatra),

c.)választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés elhelyezéséhez,

d.)árusító és árusítással kapcsolatos, valamint szolgáltató fülke, pavilon, üzlet

létesítéséhez, illetve a már meg lévő árusítóhelyek, pavilonok, üzletek

működéséhez, mozgó árusítóhelyek létesítéséhez, továbbá mozgóárusításhoz,

e.)a közúti közlekedéssel és fuvarozással kapcsolatos állomáshely, fülke és

várakozóhelyiség, üzemanyagtöltő állomás létesítéséhez,

f.)a közút területén kívül gépjármű- várakozóhelyek létesítéséhez, vállalkozói

őrzött parkoló, valamint közterületen lakossági jellegű őrzött parkoló

létesítéséhez,

g.)szobor, emlékmű, díszkút, medence és köztárgyak (pad, figyelmeztető- és

tájékoztató táblák, közvilágítási lámpák, tartóoszlopok stb.9 elhelyezéséhez,

h.)építési munkával kapcsolatos – építési engedélyhez nem kötött – létesítmények

(pl.: építési állványzat, konténer és tartozékai stb), valamint építőanyagok,

továbbá törmelékek konténerben történő elhelyezéséhez, tárolásához 72 órán túl,

i.)alkalmi és mozgóárusítás, valamint szolgáltató tevékenység végzéséhez,

valamint portrérajzoláshoz,

j.)[1]

k.)kiállítás, vásár, sport- és kulturális rendezvények, valamint mutatványos

tevékenység folytatásához, valamint az ezekhez kapcsolódó ideiglenes

parkolók létesítéséhez,

l.)közhasználatra még át nem adott közterületek ideiglenes hasznosításához és használatához,

m.)a közlekedésben való részvétel feltételeivel nem rendelkező üzemképtelen,

(1/1975.(II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 5.§ (1) bek.) illetve a

közlekedésben részt nem vevő, reklámhordozó céllal elhelyezett járművek

tárolásához,

n.)a közterület egyéb turisztikai, kereskedelmi, vendéglátó – ipari hasznosításához

(pl.: vendéglátó-ipari terasz, előkert, üzleti szállítás, rakodás, göngyölegtárolás,

o.)továbbá Csákberény Község területén lévő zöldterületek ideiglenes

igénybevételéhez, fák és zöldterületek védelmét szolgáló berendezések

elhelyezéséhez, amennyiben azok reklámcélokat szolgálnak,

p.)a 89/1988. (XII. 20.) Mt. rendelet 7.§ -ban meghatározott közúti közlekedési szolgáltatáshoz használt, illetve nem közúti közlekedési szolgáltatáshoz használt 3500 kg össz tömegű, vagy annál nagyobb súlyú gépjárművek közúton, illetve más közterületen történő 4 órát meghaladó, maximum 30 napig történő tárolásához,

q.)közút, járda, zöld építéssel kapcsolatos igénybevételhez 72 órán túl,

r.)távközlési közmű hibaelhárításhoz 72 órán túl.



(2)Közművek, építmények, vonalas létesítményeit, berendezéseit létesíteni, áthelyezni,

üzemeltetni, fenntartani csak a tulajdonos Csákberény Községi Önkormányzattal kötött megállapodás alapján és a külön jogszabályokban rögzített kártalanítás megfizetésével lehet.



(3)Nem kell közterület- használati engedély:

a.)a közút, a járda és a zöldterület építésével, javításával és fenntartásával

kapcsolatos 72 órai időtartamot meg nem haladó közterület igénybevételéhez,

b.)az úttartozékok és a közúti közlekedés szervezésének és irányításának céljait

szolgáló berendezések elhelyezéséhez, (pl.: közterület- fenntartó síkosság

mentesítésére szolgáló anyagtároló konténer),

c.)a távközlési kábelek, valamint közműves berendezések, illetve létesítmények hibaelhárítása érdekében a 72 órai időtartamot meg nem haladó munkák elvégzéséhez,

d.)[2]

e.) nem közterületen épült üzlet homlokzatának, kirakatszekrényének, védőtető- ernyőszerkezetének elhelyezésére, cím- és cégtábla elhelyezésére, ha az a közterületbe 10 cm-en túl nem nyúlik be, vagy ha azok közterülettel érintkező felülete üzlethomlokzat, kirakatszekrény, védőtető és ernyőszerkezet esetében a 2 négyzetmétert, cím- és cégtábla esetén, pedig az 1 négyzetmétert nem  haladja meg,

f.)az élet-és balesetveszély elhárításához szükséges időtartamot meg nem haladó munkálatok elvégzéséhez,

g.)a fák és a zöldterületek védelmét szolgáló berendezések elhelyezéséhez, ha

azok reklámcélokat nem szolgálnak,

h.)építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag, törmelék konténerben

történő tárolására 72 órás időtartamig.



(4)A (3) bekezdésben felsorolt közterület- használati engedély nélkül végezhető

Közterület- igénybevételt a hatóságnál – lehetőleg az igénybevétel megkezdése előtt 1 nappal, de legkésőbb a használat megkezdésekor – be kell jelenteni



[1] Hatályon kívül helyezve a 6/2013.(X.01.) számú önkormányzati rendelet 1. §-val, Hatálytalan: 2013.október 1-től

[2] Hatályon kívül helyezve a 6/2013.(X.01.) számú önkormányzati rendelet 2. §-val, Hatálytalan: 2013. október 1-től

4. §



(1)Nem adható közterület- használati engedély:

                        a.)  tömegközlekedési járművek megállóiba, kivéve, ha a közterület

      igénybevétele az utasforgalom céljait, illetve az utasok ellátását,    tájékoztatását szolgálja,vagy ha a létesítmény a fedett váróhellyel egyszerre, egységes megjelenéssel épül, és nem zavarja az utasok tájékozódását és nem jelent balesetveszélyt,

b.)lakó- vagy középületek homlokzatától 3 m-en belül pavilon vagy a hozzá

tartozó szerkezeti elemek elhelyezésére,

c.)közutak, illetve a hozzá tartozó területekre, kivéve a mozgó hírlapárusítást és a reklámzászlók elhelyezését,

d.)műemléki, műemlék jellegű épületeken hirdető berendezések, illetve

reklámfelületek, reklámzászló elhelyezésére,

e.)közterületen nem árusítható termékek forgalmazásához, illetve jogszabály által tiltott használatra,

f.)árusító, kereskedelmi és szolgáltató célokat szolgáló 12 m2 alapterületet

meghaladó egyedi zárt szerkezetű pavilonok létesítéséhez,

g.)árusító, kereskedelmi és szolgáltató célokat szolgáló 3 m2 alapterületet

meghaladó nyílt szerkezetű pultok és állványok létesítéséhez,

h.)olyan tevékenység gyakorlására, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné,

i.)olyan létesítmények és berendezések létesítésére, amelyek működtetéséhez a szükséges energia- és vízellátás, csatorna vagy a szabványoknak megfelelő zárt rendszerű szennyvízelvezetés és hulladéktárolás nem biztosítható, vagy a felhasználás mértéke nem állapítható meg,

j.)jármű iparszerű javítására, mosására,

k.)  közúti közlekedési szolgáltatáshoz, illetve nem közúti közlekedési

                              szolgáltatáshoz használt 3500 kg össz tömegű, vagy annál nagyobb súlyú

                              gépjárművek tárolásához 30 napon túli időszakra,

l.)garázsépületek, ipari raktározási objektumok elhelyezésére,

m.)törmelékek lerakására 72 órán túli időszakra, kivéve a konténerben való tárolást,

n.)élelmiszerárusításra a közúttól számított 10 m-en belül,




(2)Megtagadható a közterület- használati engedély kiadása, ha a kért közterület- használat

a.)a lakosság nyugalmának túlzott mértékű zavarásával járna,

b.)veszélyeztetné a közrendet, a közbiztonságot,

c.)a közterület rendeltetésszerű használatának indokolatlan mértékű zavarásával járna,

d.)indokolatlanul korlátozná a település közlekedését.

                                                                                                                                                                                        



A közterület- használati díj



5. §



(1)A közterület használatáért a közterület- használati engedély jogosultja közterület-

       használati díjat köteles fizetni. A díjat a jogosult a közterület tényleges használatára, illetve a közterületen elhelyezett létesítmény tényleges üzemeltetésére tekintet nélkül a közterület- használati engedélyben rögzített időtartamra és módon köteles megfizetni, kivéve, ha a tevékenységét hatósági intézkedés miatt kénytelen szüneteltetni, vagy ha a meghatározott ideig tartó szüneteltetést a közterület- használati engedély jogosultja nyolc nappal a szüneteltetés megkezdése előtt írásban bejelenti.




(2)A létesítménnyel elfoglalt közterület nagyságánál a létesítmény

négyzetméterekben számított alapterületét vagy területét, továbbá a hozzá tartozó – az alapterületen túlnyúló – szerkezet (ponyva, tető stb.) területének vetületét együttesenkell figyelembe venni.



(3)Hirdetőtábla és hirdető berendezés, zászló stb. esetén annak hirdetőfelületét kell

számításba venni.


(4)A számítás szempontjából minden töredék négyzetméter egész négyzetméternek

számít.



(5)A közterület- használati díjak évi, havi, napi, vagy idénydíjak. Egyes díjtételeknél a használati idő szerint töredékdíj is megállapítható. Minden megkezdett naptári

időegység egész időegységnek számít.



(6)A közterület használati díjat Csákberény Község Önkormányzata számlájára csekken kell befizetni, a közterület használat megkezdése előtt, illetve a közterület használati engedélyben meghatározott rendszerességgel.


Mentesség a közterület- használati díj alól



6.§



(1)Nem kell közterület- használati díjat fizetni:

a.)a közterület- fenntartói szolgáltatást nyújtó szervezet által fenntartott

létesítményekért,

b.)a közterületi rendezvényeken egészségügyi és köztisztasági célokat

szolgáló létesítményekért és tárgyakért,

c.)a szobrok, emlékművek, dísz kutak, szökőkutak vízmedencék és más

köztárgyak elhelyezéséért,

d.)a fegyveres erők, a fegyveres testületek, a rendészeti szervek, a mentők, a

tűzoltóság és a vízügyi szolgálat közterületi létesítményeiért,

e.)azokért a létesítményekért, tárgyakért és eszközökért, amelyek közvetlen

életveszély vagy balesetveszély elhárítását szolgálják a közterületen,

f.)közműveknek, köztisztasági szerveknek feladatuk ellátását szolgáló

közérdekű létesítményeinek elhelyezéséhez,

g.)postai, távközlési tevékenységgel kapcsolatos létesítmények és berendezé-

sek elhelyezéséhez,

h.)műemlékvédelem alatt álló építmények felújítási munkálataival kapcso-

latos közterület használatért,

i.)a hulladékhasznosítási célból elhelyezett hulladékgyűjtő létesítmények,

j.)az önkormányzat, illetve intézménye által szervezett lomtalanítás ideje alatt a kihelyezett lomok után,

k.)kereskedelmi, vagy vendéglátó- ipari egységek elé kihelyezett hulladékgyűjtő edények esetén, ha azok reklámozási célokat nem szolgálnak.



A közterület- használati, engedélyezési eljárás



7. §




(1)A közterület- használati engedélyezési eljárás során a közigazgatási hatósági 

eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. Törvény rendelkezései szerint kell eljárni.


(2)Közterület- használati engedély csak ideiglenes jelleggel – meghatározott

időtartamra, vagy meghatározott feltétel bekövetkeztéig – adható.


(3)A közterület- használati engedély iránti kérelmet e rendelet 2. számú

melléklete szerinti formanyomtatványon kell benyújtani, az abban felsorolt

                  mellékletek csatolásával együtt. Ha a kérelmező (ügyfél) nem személyesen jár

                  el, úgy a meghatalmazást telje bizonyító erejű magánokiratba, vagy közokiratba

                  kell foglalni.



(4)A települési szilárd hulladék képződésével járó közterület használathoz

      közterület- használati engedély csak akkor adható, ha a kérelmező igazolja, hogy a  

      települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást – ennek teljesítésére

                  jogosult szolgáltató útján – igénybe veszi.


(5)A közterület- használati engedély nem pótolja a jogszabályokban előírt egyéb –

hatósági, illetve szakhatósági – engedélyek, (pl.: építésügyi, rendészeti szakhatóságok engedélyei) illetve hozzájárulások beszerzését.


(6)Az építési munka végzésével kapcsolatos tevékenységre – állvány, építőanyag,

törmelék nem közúton történő elhelyezésére – közterület- használati engedély csak az építési munka végzésének tartamára adható.    


8. §



(1)A közterület- használati engedélyezési eljárásban figyelembe kell venni a

település rendezésére irányuló terveket és szabályokat, továbbá érvényesíteni kell a települési, műemlékvédelmi, a közegészségügyi és a köztisztasági előírásokat is.


(2)A kérelem elbírálása során elsőbbséget kell biztosítani az építmények építésével,

javításával és karbantartásával kapcsolatos közterület- használatnak.


(3)A reklám, illetve a hirdetés céljából engedélyezett közterület- használat nem

akadályozhatja az állami és önkormányzati ünnepekkel, megemlékezésekkel és az állami és önkormányzati rendezvényekkel kapcsolatos lobogózási kötelezettségek teljesítését.


(4)A közterület- használati engedély megtagadása esetén a kérelmet benyújtót

tájékoztatni kell a jogorvoslat lehetőségéről és annak módjáról.

9. §



(1)A közterület- használati engedélynek tartalmaznia kell különösen:

a.)a jogosult nevét és lakóhelyének, illetve székhelyének, telephelyének címét,

b.)a közterület- használat célját és időtartamát, illetve azt a feltételt, amelynek bekövetkeztéig a hozzájárulás érvényes, illetőleg utalást arra, hogy az engedély visszavonásig érvényes,

c.)a közterület- használat helyének, módjának, mértének és egyéb feltételeinek pontos meghatározását,

d.)utalást arra, hogy a hozzájárulás csak a közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában foglalt előírások megvalósítása esetén érvényes,

e.)az engedély érvényének megszűnése vagy annak visszavonása esetén az eredeti állapot – kártalanítási igény nélküli – helyreállításának kötelezettségét,

f.)közterület- használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét és megfizetésének módját,

g.)a jogosult közterületet érintő tevékenységében részt vevő bejelentett családtagjainak, alkalmazottainak, illetve megbízottjának nevét és lakcímét,

h.)a közterület- használat jellegétől függően egyéb hatósági, szakhatósági előírásokról és kikötésekről szóló tájékoztatást, a településképi követelményeket, a környezetvédelmi, valamint a munka-, egészségvédelmi és balesetvédelmi előírásokra történő utalást,

i.)a közterület- használattal járó járulékos költségek (energiadíj, vízdíj stb.) viselésének és megfizetésének módját,

j.)a közterület- használat időtartama alatt a szükséges állagmegóvási, karbantartási és tisztántartási kötelezettség előírását,

k.)az esetleges szerzői jogdíj megfizetésére irányuló kötelezettség teljesítésére szóló felhívás,

l.)a jogorvoslati eljárás lehetőségéra és módjára vonatkozó tájékoztatást.



(2)A közterület- használati engedélyt meg kell küldeni:

a.)a kérelmezőnek,

b.)az eljárásban érintett hatóságnak, szakhatóságnak,

c.)a közterület- használati díj beszedésével megbízott szervnek,

d.)mindazoknak a felügyeleti, ellenőrzési és rendészeti hatóságoknak, amelyek hatáskörét a közterület- használattal kapcsolatos tevékenység érinti.



(3)A hozzájárulás megtagadását közölni kell.

a.)a kérelmezővel és

b.)az eljárásban érintett szakhatóságokkal.








A közterület- használati engedély érvényének megszűnése és a közterület- használat szüneteltetése




10. §



(1)Megszűnik a közterület- használat érvénye akkor, ha a közterületen folytatott

tevékenységre jogosító okirat érvénye megszűnik vagy a jogosult a tevékenységfolytatására való jogosultságát, egyébként elveszti.


            (2)  Megszűnik a közterület- használati engedély érvénye a jogosult halálával vagy                            -  jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaság esetén -

                  jogutód nélküli megszűnésével.


            (3)  Megszűnik  a közterület- használati engedély érvénye akkor is, ha a jogosult                                           bejelenti, hogy a közterület használatával felhagy.


            (4)  Az országgyűlési, önkormányzati és egyéb választással keletkező testületekbe                 történő választással, továbbá népszavazással összefüggésben a választási hirdető                    berendezések elhelyezése céljából adott közterület- használati engedélyek érvénye           a választások befejezését követő 15. nappal szűnik meg.                     


(1)A közterület- használati engedély érvénye a lejárta előtt legalább 15 nappal

benyújtott kérelemre meghosszabbítható. A meghosszabbítás kérelmezésére és a meghosszabbítás engedélyezésére az e rendeletben, az eredeti engedély megadására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.


(2)Nem hosszabbítható meg az engedély érvényessége az (5) bekezdésben szabá-

lyozott esetekben, valamint az üzemképtelen járművek, illetve gépek tárolása céljából.



11.§



(1)Ha a közterület- használati engedély érvényét veszti, a jogosult kártalanítási igény 

Köteles a közterület eredeti állapotát – különösen annak tisztaságát – haladéktalanul helyreállítani.


(2)Az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség teljesítésére a

Közterület- használat jellegétől függő, de legfeljebb 15 napos halasztást adhat a jogosult kérelmére.


(3)A közterület használattal járó kötelezettségek – így különösen a közterület- hasz-

nálati díj megfizetése – szempontjából azt az időt is be kell számítani a közterület- használatba, ameddig a jogosult az eredeti állapotot hiánytalanul helyre nem állította.


(4)Arra az időtartamra, amely a közterület- használati engedély lejáratától a közte-

rület eredeti állapotának helyreállításáig eltelik, az egyébként irányadó díjtétel kétszeresét kell megfizetni.

11/A §[1]


A közterület filmforgatási célú használata”


 (1) A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mgtv.) szerinti

filmalkotás forgatása céljából történő közterület-használat (a továbbiakban: filmforgatás célú

közterület-használat) vonatkozásában a rendelet szabályait az e szakaszban foglalt

eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A filmforgatás célú közterület-használattal összefüggő, Mgtv-ben meghatározott

képviselő-testületi hatásköröket a polgármester gyakorolja.

(3) Mentesség kizárólag közérdekű célokat szolgáló filmalkotások forgatása esetén adható.

Közérdekű célokat szolgálnak különösen az oktatási, a tudományos és az ismeretterjesztő

témájú filmalkotások.

(4) A közterület használati díjkedvezmény mértéke maximum 50% lehet.

(5) A filmforgatás célú közterület-használat nem haladhatja meg az egy hét időtartamot.

(6) Vasárnapra és ünnepnapra vonatkozó közterület-használat nem hagyható jóvá.     A közterület-használat naponta 7 és 21 óra közötti időtartamra vonatkozhat.

(7) A forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli

 természeti események esetén a közterület-használati engedélyt olyan időtartamban kell

meghosszabbítani és a közterület-használatot engedélyezni, ameddig a filmforgatás

akadályozott volt. A közterület-használatot ilyen esemény esetén az akadály elhárulása után

azonnal, természeti esemény esetén az esetleges kárelhárítást és helyreállítást követően újra

biztosítani kell.

(8) A turisztikailag kiemelt területet nem kerül kijelölésre.

(9) A filmforgatás során a szomszédos lakó ingatlanok gyalogos vagy gépkocsival történő

megközelítését a közterület-használó köteles folyamatosan biztosítani.

E kötelezettséget nem tartalmazó hatósági szerződés nem hagyható jóvá.





[1] Módosítva a 6/2013.(X.01.) számú önkormányzati rendelettel, Hatályos: 2013. október 1-től

A közterület- használat ellenőrzése és a jogellenes közterület használat következményei



12. §


(1)A közterület- használati engedély eredeti példányát, illetve annak hiteles másolatát, a tevékenységet folytató személy köteles a helyszínen magánál tartani és az ellenőrzésre jogosult felhívására, a közterület- használati díj befizetését igazoló feladóvevénnyel együtt felmutatni.



13. §




(1)Aki közterületet engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon, illetve azt

Meghaladó mértékben használ, köteles a hatóság felhívására a jogellenes közterület- használatot haladéktalanul megszüntetni, továbbá kártalanítás nélkül kötelezhető a közterület eredeti állapotának helyreállítására. E kötelezettség elmulasztása esetén a hatóság az eredeti állapot helyreállítását, a kötelezettséget elmulasztó költségére elvégeztetheti, amennyiben a helyreállítására vonatkozó felhívásnak az érintett 8 napon belül nem tesz eleget.


(2)A hatóság az eredeti állapotot az erre irányuló felhívás mellőzésével és az (1)

bekezdésben megszabott határidő elteltével való tekintet nélkül azonnal helyreállíthatja, ha az élet- és balesetveszély vagy jelentős anyagi kár, a közrend, közbiztonság, illetve a közterület rendje rendeltetésszerű használata súlyos sérelmének elhárítása érdekében vagy jelentős közérdekből egyébként indokolt. Az eredeti állapot helyreállításának költségeit ebben az esetben is a jogosulatlan közterület- használó köteles viselni.



(3)Aki közterületet hozzájárulás nélkül, vagy a hozzájárulásban foglaltaktól eltérően

használ, azzal szemben – a ténylegesen használt időtartamra és területre – a rendes közterület- használati díj ötszöröse is megállapítható.



14. §


(1)Aki a közterületet az e rendeletben előírt engedély nélkül vagy attól eltérő módon,

illetve azt meghaladó mértékben használja, a rendeletben megfogalmazott kötelezettséget megszegi,  szabálysértést követ el és 30.000.- forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.


(2)A szabályértési eljárás kezdeményezése, illetve lefolytatása nem mentesít a

Közterület- használati díj megfizetése, illetve a közterület eredeti állapotba történő helyreállítására vonatkozó kötelezettség alól.

Értelmező és vegyes rendelkezések



15. §



Fogalom meghatározások e rendelet tekintetében:



Fülke: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz rögzített, illetve azon álló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas, m2-t meg nem haladó alapterületű építmény. (építmény fogalma. Étv. 2. § 8. pont)


Pavilon: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz rögzített, illetve azon álló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas, m2-t meg nem haladó alapterületű építmény.


Nyílt szerkezetű pult, illetve állvány: térelemekkel nem határolt, talajhoz nem rögzített, ideiglenes, kereskedelmi célokat szolgáló szerkezet.


Rendeltetéstől eltérő közterület használat: ha a használat a közterület vagy annak meghatározott része mások általi igénybevételét akadályozza.


Lakossági jellegű őrzött parkoló: ideiglenes jellegű parkoló, amely kizárólag az adott területen lakó népesség parkolási igényeit elégíti ki.


Épület: Az 1997. évi LXXVIII. Törvény szerint olyan építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetési – jellemzően tartózkodás – céljából.



Záró rendelkezések


16.§



            (1) Ez a rendelet 2009. október 1.-én lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. Egyben hatályát veszti Csákberény Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 31/2004. (XII. 1.) sz. rendelete, 7/2005. (II. 21.) sz. rendelete,

16/2005. (X. 27.) sz. rendelete, 13/2008. (IX. 9.) sz. rendelete és a 19/2008. (XI. 28.) sz. rendelete. A rendelet 1-es számú melléklete Csákberény Község közterületeinek közterület- használati díjtáblázata 2009. október 1. napjától, 2-es számú melléklete a közterület- használati engedély iránti kérelem.


Jogharmonizációs záradék




17. §



            (1) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló Európai Parlament és az Európai

                  Tanács 2006/123/EK irányelvének figyelembevételével került felülvizsgálatra, és

                  Azzal összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.








Lóderer Miklós                                                                        Bendáné Perlaki Beáta


polgármester                                                                                       körjegyző







A rendeletet kihirdettem:


Csákberény, 2009. október 1.



Bendáné Perlaki Beáta


          Körjegyző



Csákberény Község közterületeinek közterület- használatai

DÍJTÁBLÁZATA

2009. október 1. napjától érvényes díjak


A táblázatban szereplő díjak a 25 % ÁFÁ-t nem tartalmazzák.



Sor-                            Közterület foglalás célja                  mérték-          díj           megjegyzés

Szám                                                                                     egység             Ft

1.                Kereskedelmi, szolgáltató és vállalkozási tevékenység


a)                árusító pavilon (könyv, újság)                            Ft/m2/hó             600.-

b)               árusító pavilon kereskedelmi célú                       Ft/m2/hó          1.000.-

c)                idényjellegű árusítás(pl:zöldség, gyümölcs,

                   dinnye, stb.) árusító asztal, nyílt szerkezetű

                   pult, állvány, gurulókocsi, büfékocsi,

                   mozgó bolt                                                          Ft/m2/hó             500.-

d)               alkalmi árusítás, ünnepek előtti árusítás

                   szervezett vásár                                                  Ft/m2/hó             300.-

e)[1]              alkalmi árusok – piaci kereskedelem                  Ft/nap             7.000.-


f)                mozgóárusítás járműről                                       Ft/nap             egyedi elbírálás

                                                                                                             min. 5.000.-

g)[2]             

                  

h)[3]             


i)                reklámcélú vagy vállalkozási rendezvények       Ft/m2/nap            300.-

j) göngyölegtárolás (kizárólag áruszállítási időszakban)       Ft/m2/nap            100.-



[1] Módosítva a 25/2009.(XI.27.) számú önkormányzati rendelettel Hatályát veszti: 2010. november 30.-én

  Módosítva 6/2010.(XI.30.) számú önkormányzati rendelettel Hatályát veszti: 2011. december 31.-én

  Módosítva a 16/2011. (XII.15.) számú önkormányzati rendelettel, Hatályos. 2012. január 1-től

[2] Hatályon kívül helyezve a 6/2013.(X.01.) számú önkormányzati rendelet 4. §- val, Hatályát veszti. 2013. október 1-től

[3] Hatályon kívül helyezve a 6/2013.(X.01.) számú önkormányzati rendelet 4. §- val, Hatályát veszti. 2013. október 1-től



2.Reklámhordozók felületi és árubemutatások


a)                óriásplakátok (szabályozási terv alapján),           Ft/db/hó          10.000.-

                   multireklámok érvényes engedéllyel 5- 12

                   m2-ig                                                                  

b)               óriásplakátok (szabályozási terv alapján),           Ft/db/hó          egyedi elbírálás, de

                   multireklámok érvényes engedéllyel                                 min. 20.000.-

                   12 m2 fölött

c)                hirdetőtábla (5 m2-ig), közterületbe 10 cm-en    Ft/m2/hó               500.-

                   túl benyúló üzlethomlokzat (portál), vitrin

d)               hirdetőtábla 5-12 m2-ig                                       Ft/m2/hó               800.-

e)                transzparens kulturális, sport céllal                     Ft/m2/nap        díjmentes

f)                transzparens üzleti és egyéb céllal                      Ft/m2/nap             100.-

g)               hirdetőoszlop                                                      Ft/db/hó            5.000.-

h)               árubemutató vagy az üzlet külső                        Ft/m2/hó              500.-

                   homlokzatára függesztett áru

i)                közterületbe nyúló üzleti védőtető (előtető)      Ft/m2/hó              100.-

                   ernyőszerkezet reklámmal

j)                előtető, védőtető, ernyőszerkezet alatti              Ft/m2/hó              450.-

                   kitelepülés

k)               közterületbe nyúló üzleti védőtető (előtető),     Ft/m2/hó         díjmentes

                   ernyőszerkezet (reklám nélküli)

l)                hirdetési céllal elhelyezett gépjármű                   Ft/db/nap          1.000.-

3. Szórakoztató tevékenységek


a)                cirkusz                                                                Ft/db/nap        20.000.-

b)               légvár                                                                  Ft/db/nap          5.000.-

c)                céllövölde                                                                       Ft/db/nap          3.000.-

d)               körhinta                                                              Ft/db/nap          4.000.-

e)                lánchinta                                                             Ft/db/nap          6.000.-

f)                kisebb terjedelmű mutatványos                          Ft/db/nap          1.500.-

                   (halászat, szerencsekerék, erőpróba stb.)

g)               szórakoztató tevékenységgel összefüggő           Ft/db/nap          1.500.-

                   árusítás (vattacukor, fagyi, pattogatott

                   kukorica, főtt kukorica, cukorka, lufi stb.)

4. Kulturális és sportesemények, tömegmegmozdulások


a)                ideiglenes kiépített színpad és egyéb elkerített  Ft/m2/nap         díjmentes

                   terület (kulturális, sportrendezvények)

b)               politikai rendezvény célú ideiglenes színpad,    Ft/m2/nap         1.000.-

                   elkerített terület

c)                karitatív tevékenység, vagy közérdekű              Ft/m2/nap          díjmentes

                   díjmentes szolgáltatás


5. Építési-, szerelési munkálatok


a)                állvány és építőanyag 72 órán túli                      Ft/m2/nap              50.-

                   elhelyezése (érvényes építési engedéllyel a

                   kezdés bejelentését követő max. 2 évig)

b)               állvány és építőanyag elhelyezése 72 órán túl    Ft/m2/nap             100.-

                   egyéb esetben

c)                konténerben történő törmeléktárolás 72 órán     Ft/db/nap              250.-

                   túl (érvényes építési engedéllyel a kezdés

                   bejelentését követő max. 2 évig)

d)               konténerben történő törmeléktárolás 72 órát      Ft/db/nap              500.-

                   meghaladó időtartamra

e)                egyéb konténer (iroda, szociális, öltöző, WC)    Ft/m2/nap             100.-


6. Gépjárműtárolás


a)                üzemképtelen, illetve forgalomból kivont          Ft/db/nap               500.-

                   gép-, lakókocsi, utánfutó tárolása, max. 90

                   nap (nem hosszabbítható)


7. Különleges közterület – használat


a)                közterületre épülő egyéb létesítmények             Ft/m2/év             egyedi elbírálás,

                   (üzemanyagtöltő állomás, stb) elhelyezése                                    de min. 1.000.-


Kereskedelmi, szolgáltatási és vállalkozási tevékenységgel összefüggő árusítás esetén a                                      

foglalt terület m2-ben történő számítás alapja:

az elfoglalt hosszúság X minimum 2 méter szélességgel;

amennyiben 2 méternél szélesebb területet foglal el, úgy az elfoglalt szélesség X elfoglalt hosszúsággal. 

                                   Illetékbélyeg helye



Kérelem

Közterület- használati engedélyhez



Engedélyt kérő neve:                                       __________________________________


Az engedélyt kérő lakcíme/ telephelye:        ___________________________________

                                                                          ___________________________________

                                                                          ___________________________________


A közterület- használat helye:                        ___________________________________

                                                                           ___________________________________

                                                                           ___________________________________


A közterület- használat célja: * reklámozás, árubemutatás, vendéglátóipari előkert, árusítás,

Javító- szolgáltató tevékenység, film/ televízió felvétel, mutatványos tevékenység, építőanyag-

tárolás, tüzelőanyag tárolás, rendezvény, egyéb:__________________________________

A közterület- használat ideje:                       200____év________________hó_______naptól

                                                                         200____év________________hó_______napig

                                                                         Ez összesen_________________nap/ hó*

A közterület- használati díjat postai úton kívánom befizetni.

Az építkezés bejelentésének időpontja: (csak építőanyag- tárolás és építkezéssel kapcsolatos

Közterület- használat esetén kell kitölteni)

                                                                        200____év________________hó________napján

Az építési engedély száma: (csak építőanyag- tárolás és építkezéssel kapcsolatos közterület-

Használat esetén kell kitölteni)____________________________________________________

Csákberény Község Önkormányzata irányába tartozásom*                          van/ nincs

Szociális segélyben*                                                                            részesülök/ nem részesülök

A szükséges közművek*                                       rendelkezésre állnak/ nem állnak rendelkezésre

A tevékenységem során keletkező települési szilárd hulladék gyűjtésére alkalmas eszközzel*

                                                                                          rendelkezem/ nem rendelkezem

A közterület- használat utcanév tábla, házszámtáblát*                          takar/ nem takar

A közterület- használat módja, mértéke, pontos leírása:___________________m2 közterületen

____________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________


200_____év___________________hó_________nap



                                                                                            ________________________________

                                                                                                            cégszerű aláírás




* a megfelelő rész aláhúzandó