Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017. (I.27.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről

Hatályos: 2018. 05. 31

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

  1. A rendelet hatálya
  1. § A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, valamint az önkormányzat által irányított költségvetési szervre.
  2. § (1) Az önkormányzat által irányított költségvetési szerv: Baracskai Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal).
  1. Az (1) bekezdésben felsorolt intézmény külön címet alkot. Az önkormányzat címrendjét teljes körűen a 12. melléklet tartalmazza.
  1. A költségvetés bevételei, kiadásai
  2. §1 (1) A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szervei 2017. évi költségvetésének összevont
  1. kiadási főösszegét 777.336.888 forintban,
  2. bevételi főösszegét 777.336.888 forintban állapítja meg,
  1. A 2017. évi költségvetés működési bevételeinek, kiadásainak, és a felhalmozási bevételeinek, kiadásainak egyenlege 0 millió Ft.
  2. Az (1) bekezdésben szereplő főösszegekből a képviselő-testület
  1. a Baracska község önkormányzata 2017. évi költségvetésének

aa)  kiadási főösszegét 718.339.847 forintban,

ab)  bevételi főösszegét 718.339.847 forintban állapítja meg,

  1. a Polgármesteri Hivatal 2017. évi költségvetésének

ba)  kiadási főösszegét 40.411.564 forintban,

bb)  bevételi főösszegét 40.411.564 forintban állapítja meg.

  1. a Baracskai Bóbita Óvoda 2017. évi költségvetésének

ca)  kiadási főösszegét 18.585.477 forintban,

cb) bevételi főösszegét 18.585.477 forintban állapítja meg.”

  1. § Az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal 2017. évi költségvetési mérlegét a 3. melléklet tartalmazza.
  2. § (1) Az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal 2017. évi költségvetési bevételeit kiemelt előirányzatok, rovatok és feladatellátás (kötelező, önként vállalt, államigazgatási) szerinti bontásban az 1. melléklet, 2017. évi költségvetési kiadásait kiemelt előirányzatok, rovatok és feladatellátás (kötelező, önként vállalt, államigazgatási) szerinti bontásban a 2. melléklet tartalmazza.
  1. Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal bevételeit és kiadásait kormányzati funkciónkénti, bevétel - kiadás egyenlege bontásban a 11. melléklet tartalmazza.

  1. § 2(1) Az önkormányzat és költségvetési szerve összevont működési, felhalmozási, finanszírozási bevételi előirányzatait (1. melléklet) a képviselő-testület a következők szerint határozza meg:
  1. Baracska község önkormányzat összevont, működési bevételi előirányzata összesen: 266.097.042 forint, melyből:

aa)  működési célú támogatások áht-n belül: 125.679.304 forint

ab)  közhatalmi bevételek:                                 110.723.130 forint

ac)  működési bevételek:                                   29.065.885 forint

ad)  működési célú átvett pénzeszköz:                 628 .723 forint.

  1. Baracska község önkormányzat összevont, felhalmozási bevételi előirányzata összesen: 82.421.845 forint.
  2. Baracska község önkormányzat összevont, finanszírozási bevételi előirányzata összesen: 428.818.001 forint, melyből:

Szövegdoboz: 367.887.594
0
56.698.862
4.231.545
Szövegdoboz: forint
forint
forint.
forint
ca) előző évi ktgv-i maradvány: eb) hitel felvétel:

  1. irányító szervi támogatás:

cd)  Áh-t-n belüli megelőlegezés:

2) Az (1) bekezdésben szereplő összegekből a Baracska önkormányzat működési, felhalmozási, finanszírozási bevételi előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint határozza meg:

  1. Baracska önkormányzat működési bevételi előirányzata összesen: 266.052.498 forint, melyből:

ab)  közhatalmi bevételek:                            110.723.130 foririt

ac)  működési bevételek:                                          29.021.341 forint^

ad)  működési célú átvett pénzeszköz:                 628.723 forint.

  1. Baracska önkormányzat felhalmozási bevételi előirányzata összesen: 82421.845 forint.
  2. Baracska önkormányzat finanszírozási bevételi előirányzata összesen: 369.865.504 forint, melyből:

ca) előző évi ktgv-i maradvány:                         365.633.959 forint

bb) Áht-n belüli megelőlegezés:                            4.231.545 forint

  1. Az (1) bekezdésben szereplő összegekből a Polgármesteri Hivatal működési, finanszírozási bevételi előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint határozza meg:
  1. Polgármesteri Hivatal működési bevételi előirányzata összesen: 4.519 forint, melyből:

aa)  működési célú támogatások áht-n belül:       0 forint

ab)  működési bevételek:                                     4.519 forint

ac)  működési célú átvett pénzeszköz:                 0 forint.

  1. Polgármesteri Hivatal finanszírozási bevételi előirányzata összesen: 40.407.045 forint, melyből:

ba)  előző évi ktgv-i maradvány:                       2.253.635 forint

bb) irányító szervi támogatás:                            38.153.410 forint.

  1. Az (1) bekezdésben szereplő összegekből a Baracskai Bóbita Óvoda működési, finanszírozási bevételi irányzatait a képviselő-testület a következők szerint határozza meg.:
  1. Baracskai Bóbita Óvoda működési bevételi előirányzata összesen: 40.025 forint, melyből:

aa)  működési célú támogatások aht-n belül                   0 forint,

ab)  működési bevételek                                       40.025 forint,

ac)  működési célú átvett pénzeszköz:                            0 ezer forint.

  1. Baracskai Bóbita Óvoda finanszírozási bevételi irányzata összesen: 18.545.452 forint, melyből:

ba)  előző évi ktgv-i maradvány                 0 forint

bb) irányítószervi támogatás                      18.545.452 forint.

  1. Az önkormányzat és költségvetési szervei összevont működési, finanszírozási kiadási előirányzatait (2. melléklet) a képviselő-testület a következők szerint határozza meg:
  1. Baracska község önkormányzat összevont, működési kiadási előirányzata összesen: 656.182.930 forint, melyből:

aa)  személyi jellegű kiadások:                74.583.919 forint

ab)  munkaadókat terhelő járulékok:       16.054.729 forint

ac)  dologi jellegű kiadások:                     75.366.870 forint

ad)  ellátottak pénzbeli juttatásai:            6.596.817 forint

ae)  egyéb működési c. kiadás                 483.580.595 forint

  1. Baracska község önkormányzat összevont, finanszírozási kiadási előirányzata összesen: 68.124.518 forint.
  1. A (5) bekezdésben szereplő összegekből a Baracska önkormányzat működési kiadási előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint határozza meg:
  1. Szövegdoboz: 597.185.889 forint, ebből:Baracska önkormányzat működési kiadási előirányzata összesen:

aa)  személyi jellegű kiadások:                34.045.447 forint ^

Szövegdoboz: forint, önként vállalt feladatab)  munkaadókat terhelő járulékok:       6.544.595 forint

ac)  dologi jellegű kiadások:                     66.418.435 forint

af)   működési kiadásokból kötelezően ellátandó feladat: 597.18!

10.509.933 forint.

  1. Baracska önkormányzat finanszírozási kiadási előirányzata összesen: 68.124.518 forint, melyből a kötelező feladat ellátás 68.124.518 forint.
  1. A (5) bekezdésben szereplő összegekből a Polgármesteri Hivatal működési kiadási előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint határozza meg:

a) Polgármesteri Hivatal működési kiadási előirányzata összesen: 40.411.564 forint, ebből:

Szövegdoboz: aa)	személyi jellegű kiadások:
ab)	munkaadókat terhelő járulékok:
ac)	dologi jellegű kiadások:
ad)	ellátottak pénzbeli juttatásai:
ae)	működési kiadásokból államháztartási feladat 39.764.098 forint.
(8) A (5) bekezdésben szereplő összegből a Baracskai Bóbita Óvoda működési kiadási előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint állapítja meg:
a) Baracskai Bóbita Óvoda működési kiadási előirányzata összesen: 15.585.477 forint, ebből:
aa)	személyi jellegű kiadások:	12.598.588 forint,
ab)	munkaadókat terhelő járulékok: 3.019.003 forint,
ac)	dologi jellegű kiadások:	2.967.886 forint,
ad)	ellátottak pénzbeni juttatásai	0 forint,
ae)	működési kiadásokból államháztartási feladat: 18.585.477 forint, az önként vállalt feladat 0 forint”
27.939.884 forint 6.491.131 forinté 5.980.549 forint 0 forint

647.466 forint, a kötelezően vállalt feladat

  1. § 3(1) Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásai összesen (ÁFÁ-val): 327.090.764 forint. A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatalnál és a Bóbita Óvodánál nem tervez beruházást, felújítást. A felújítási és felhalmozási kiadásokból: a) a beruházások előirányzata: 300.559.054 forint,

  1. a felújítások előirányzata: 24.781.710 forint,
  2. egyéb felhalmozási kiadás:     1.750.000 forint.
  3. a felhalmozási feladok kötelezően ellátandóak.

(2) Az önkormányzat a működési, felújítási és felhalmozási kiadások teljesítéséhez nem vesz fel hitelt.

  1. §[1] Baracska Község Önkormányzata a működési kiadások között 2017. évben 442.746.096 forint tartalékot képez, melyből az általános tartalék összege 96.625.700 Ft, mely az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgál. A céltartalék összege 346.120.396 Ft, melyből a víztermelés és kezelés feladataira 430.180 Ft, a szennyvíz gyűjtés és tisztítás feladataira 6.842.297 Ft, az óvoda energetikai felújítására 82.416.854 Ft, a Kozma Ferenc általános iskola tornatermének felépítésére 256.431.065 Ft fordítandó.
  2. § Az önkormányzat és költségvetési szervének működési és fejlesztési célú bevételeinek és kiadásainak 2018-2021. évi (a hitel visszafizetési ideje alatti) alakulását az 5. melléklet tartalmazza.
  3. § Az Önkormányzat és költségvetési szervének 2017. évi előirányzat-felhasználási ütemtervét a 6. melléklet tartalmazza.

11 §[2] (1) Az önkormányzat 2017. évi bevételeit és kiadásait kormányzati funkció szerinti bontásban a 9. melléklet tartalmazza.

(2) A Polgármesteri Hivatal és a Baracskai Bóbita Óvoda 2017. évi bevételeit és kiadásait kormányzati funkció szerinti bontásban a 10. melléklet tartalmazza.

  1. § Az önkormányzat több éves kihatással járó feladatait, hitelállományát éves bontásban a 7. melléklet tartalmazza.
  2. § (1) A közvetett támogatások (pl. adóelengedések, adókedvezmények) előre behatárolható, 2017. évet érintő adatait a 8. melléklet tartalmazza.
  1. Az önkormányzat saját bevételeinek részletezését, az adósságot keletkeztető ügyletekből származó tárgyévi fizetési kötelezettségei megállapításához a 13. melléklet tartalmazza.
  2. Az EU-s támogatással megvalósuló programok és projektek felsorolását a 14. melléklet tartalmazza.
  1. Költségvetési létszámkeret
  1. § [3](1) Az önkormányzat és költségvetési szervének 2017. évi költségvetési engedélyezett létszámát a 4. melléklet tartalmazza. A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szerveinek létszám­előirányzatát:
  1. 38,00 fő átlagos statisztikai állományi létszámban (átlaglétszámban), melyből az önkormányzat 4,00 fő,
  2. 38,00 fő az év utolsó napján foglalkoztatható záró-létszámban, melyből az önkormányzat 4,00 fő állapítja meg.
  1. A képviselő-testület az önkormányzatnál az (1) bekezdés szerinti létszám előirányzatából a közfoglalkoztatott munkavállalók átlagos statisztikai létszámát 10,00 főben állapítja meg.
  2. A Polgármesteri Hivatal átlagos statisztikai létszámát 9,00 főben - ebből a köztisztviselők száma 8,00 fő - és az év utolsó napján foglalkoztatható 9,00 fő záró létszámban - ebből a köztisztviselők száma 8,00 fő - határozza meg.

6. Záró rendelkezések

23. § Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2017. január 1. napjától kell alkalmazni.

Szövegdoboz: Boriszov Zoltán s.k. polgármesterSzeleczkyné Szabó Katalin s.k. jegyző

A rendelet kihirdetése megtörtént: 2017. január 27-én.

Szeleczkyné Szabó Katalin jegyző

  1. A Baracskai Bóbita Óvoda átlagos statisztikai létszámát 15 főben (2017.szeptember 1-2017. december 31.) állapítja meg, az év utolsó napján foglalkoztatható 15,0 fő záró létszámban határozza meg.”
  1. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok
  1. § (1) Ha év közben - a rendelet készítésekor nem ismert - többletbevétel keletkezik, vagy a bevételek a tervezettől elmaradnak, e tényről a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
  1. A meghatározott tartalékok előirányzatának módosításáról, felhasználásáról csak a képviselő-testület dönthet a költségvetési rendelet módosítása során.
  2. A képviselőtestület az önkormányzat bevételi és kiadási főösszegeinek módosítását és a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát évi 200.000 Ft összeghatárig a polgármesterre átruházza. Egyéb esetekben a képviselőtestület a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát fenntartja magának.
  3. A (3) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni.
  4. Az önkormányzat és költségvetési szerve a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 42. §-ban, az Áht. 34. §-ában foglaltak, valamint e rendeletben foglaltak figyelembevételével módosíthatják egyes kiemelt, ezen belül részelőirányzataikat.
  1. § (1) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött működési hiány külső finanszírozási módja likvid hitelfelvétel a számlavezető pénzintézettől.

(2) A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgál az előző év költségvetési maradványának igénybevétele.

  1. § (1) A képviselő-testület a köztisztviselők illetményalapját a 24/2016.(XII.19.) önkormányzati rendeletben meghatározott mértékben 52.177 Ft-ban állapítja meg.
  1. A képviselőtestület a köztisztviselők cafeteria éves keretét bruttó 200.000 Ft összegben ( 149.009,- Ft + 50.991,-Ft jár.) állapítja meg.
  2. Az önkormányzat közalkalmazotti jogviszonyban és munkaszerződéssel foglalkoztatott dolgozói (kivéve: közfoglalkoztatottak) béren kívüli juttatása 100.000,-forint/év étkezési hozzájárulás lehet.
  1. § A Polgármesteri Hivatal részére történő finanszírozás a tényleges szükséglethez igazítva történik.
  2. § (1) A kötelezettségvállalók a forrásképződés mértékének, illetve ütemének figyelembe vételével és a költségvetési szerv biztonságos működésének szem előtt tartásával vállalhatnak kötelezettséget.
  1. A működési többletbevétel felhasználása a saját hatáskörű előirányzat-módosítás és az azzal egyidejűleg történő - képviselő-testületi - tájékoztatás után történhet.
  2. A Polgármesteri Hivatal belső szabályzatban rögzíti a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkori érvényes központi szabályozás figyelembe vételével.
  1. § Az önkormányzat és költségvetési szervénél a feladat elmaradásából származó - személyi és dologi - megtakarítások felhasználására csak a képviselőtestület engedélyével kerülhet sor.
  2. § A polgármester - a képviselőtestület utólagos tájékoztatása mellett - 200.000 Ft értékhatárig önállóan dönthet forrásfelhasználásról.
  1. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
  1. § (1) A Polgármesteri Hivatal ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetéséért és továbbfejlesztéséért a jegyző a felelős.
  1. Az önkormányzat a belső ellenőrzésről a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.
  2. Az Áht. 24. § (4) bekezdése alapján, az önkormányzat költségvetési, illetve zárszámadási rendelete előterjesztésekor bemutatandó mérlegek tartalmára vonatkozó rendelkezéseket a 3., a 6., a 7., a 8., a 13. és a 14. mellékletek tartalmazzák. A szöveges indoklásukat a 15. melléklet tartalmazza.

pénzkészleti része már januárban a költségvetési számlán megtalálható. A bevételeknél eltér az adóbeszedés, ami március és szeptember, illetve iparűzési adónál még a december, a feltöltés miatt.

A bérjellegű kiadásoknál a jubileumi jutalom kivételével (polgármesteré) havonta ismétlődnek a kiadások. Ezt követi a munkáltatói közteher fizetés is. A dologi kiadások összegét is egyenletesen osztottuk fel a 2017-es évben, ezt tettük a segélyek kifizetésével is. A kiadások között a felhalmozás, felújítás csak fagymentes hónapokban történhet, ezért ezeket az összegeket így osztottuk el. Az önkormányzat finanszírozási kiadásánál a Polgármesteri hivatal havi kiadásait, a hiteltörlesztések időpontjait vettük figyelembe.

  1. melléklet: Több éves kihatással járó feladatok: Fejlesztési hitellel rendelkezünk, melyet 2016-tól kezdtünk visszafizetni. A Pénzügyi Kerettől 2015-ben visszatérítendő fejlesztési támogatást kaptunk. 2016-2017 és 2018. években évente 750 eFt összegben kell a visszafizetést teljesíteni. 2016. decemberében támogatás érkezett az iskolai tornaterem megépítésére.
  2. melléklet: Közvetett támogatások: Az adóügyi kolléganő által közölt adatokat tartalmazza. Adókedvezményt a magánszemélyek kommunális adójánál 2017- es évre 4 fő kap, mivel ők egyedül álló, idős emberek. Részletfizetési kedvezmény több adófajtánál is előfordul, összesen 18 fő kérelmét engedélyezte a jegyzőnő, ők a tartozásaik rendezésére kapták ezt a lehetőséget.
  1. melléklet: Baracska község önkormányzat saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletekből származó tárgyévi fizetési kötelezettségek megállapításához: 2015. december 31-én került aláírásra a fejlesztési hitel felvételéről szóló szerződés. A tőke törlesztést 2016. évtől 2021. évig fizetjük.
  2. melléklet: EU-s támogatással megvalósuló programok: Bevezetésre kerül az ASP- szakrendszer, melyre támogatást kaptunk. Számítógépeket, monitorokat, kártyaolvasókat és fénymásolót vásároltunk eddig. A támogatási összeget 2017. évben migrációs feladatokra, és a rendszer beindításához, éles működéséhez kapcsolatos feladatokra fogjuk elkölteni.

12. sz. melléklet

Baracska Község Önkormányzat 2017. évi Címrendje

1. Helyi önkormányzat: Baracska Község Önkormányzata Általa irányított költségvetési szerv:

- Baracskai Polgármesteri Hivatal

15.sz. melléklet

Szöveges indoklás a 2017. évi költségvetés a 3., 6., 7., 8., 13. és a 14. mellékletéhez

3. melléklet : 1. táblázat: Baracska község önkormányzatának összevont 2017. évi költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban: A költségvetés egyenlege 0. A bevételek 34,6 %-a működési, 0 %-a felhalmozási és 65,5 %-a finanszírozási bevétel. A működési bevételen belül az áht-n belüli támogatások 43,8 %-ot, a közhatalmi bevételek 43,1 %-ot és az egyéb működési bevételek 13,1 %-ot képviselnek. Az összes bevétel 14,8 %-a a közhatalmi bevétel. A kiadások 38,3 %-a működési kiadás, 53,7 %-a felhalmozási kiadás és 8,0 %-a a finanszírozási kiadás. A működési kiadásokból 28,4 %-a személyi juttatás, 6,4 % a munkaadókat terhelő járulék, 30,7 % a dologi kiadás, 11,3 % az ellátottak pénzbeli juttatása, és 23,2 % az egyéb működési kiadás. A felhalmozási kiadásból 92,1 % a beruházás és 7,3 % a felújítás. Az összes kiadásnak 10,9 %-a személyi juttatás, 2,5 %-a a munkáltatókat terhelő járulék.

  1. táblázat: Baracska község önkormányzatának 2017. évi költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban: A bevételek 36,9 %-a működési 0 %-a felhalmozási és 63,1 %-a finanszírozási bevétel. A működési bevételekből 43,8 % az áht-n belüli támogatás, 43,1 % a közhatalmi bevétel, és 13,1 % az egyéb működési bevétel. Az összes bevétel 16,2 %-a működési támogatás áht-n belülről, 15,9 %-a a közhatalmi bevétel. A kiadások 33,9 %-a működési, 57,5 %-a felhalmozási és 8,6 %-a finanszírozási kiadás. A működési kiadásnak 19,2 %-a a személyi juttatás, a járulék 4,4 %, a dologi kiadás 34,6 %, az ellátottak pénzbeli juttatása 13,7 %, és az egyéb működési kiadás 28,1 % ebből 2,8% a tartalék. A felhalmozási kiadásoknak 92,1 %-a beruházás, és 7,3 %-a felújítás. Az összes kiadásnak 6,5 %-a személyi juttatás, a járulék pedig 1,5 %, a dologi kiadás 11,7 %.
  2. táblázat: a Polgármesteri Hivatal 2017. évi költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban: Az összes bevételének a 99,98 %-a finanszírozási bevétel. A kiadásainak 100 %-a működési kiadás, ebből 71,9 % a személyi juttatás, 16,3 % a járulék és 11,8 % a dologi kiadás.

6. melléklet: Előirányzat felhasználási terv: A bevételek és kiadások nagy része havonta ismétlődik. Kamat bevételünk csak negyedévente várható. A költségvetési maradvány záró

  1. §[4] Baracska Község Önkormányzata a működési kiadások között 2017. évben 442.746.096 forint tartalékot képez, melyből az általános tartalék összege 96.625.700 Ft, mely az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgál. A céltartalék összege 346.120.396 Ft, melyből a víztermelés és kezelés feladataira 430.180 Ft, a szennyvíz gyűjtés és tisztítás feladataira 6.842.297 Ft, az óvoda energetikai felújítására 82.416.854 Ft, a Kozma Ferenc általános iskola tornatermének felépítésére 256.431.065 Ft fordítandó.