Söréd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (IV.1.) önkormányzati rendelete

A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról

Hatályos: 2014. 04. 01- 2015. 11. 29

Söréd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45.§ (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, ugyanezen törvény 44/C. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el

1. A rendelet tárgya


1. §  (1) A rendelet személyi hatálya kiterjed Söréd Község közigazgatási területén minden olyan közcsatornával el nem látott területen vagy közcsatornával ellátott, de közcsatornára rá nem kötött ingatlan tulajdonosára, vagyonkezelőjére vagy egyéb jogcímen használójára (a továbbiakban együtt: ingatlantulajdonos).

(2) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed az (1) bekezdés szerinti ingatlantulajdonosnál keletkező, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíznek begyűjtésére, valamint az erre vonatkozó közszolgáltatás ellátására.

(3) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás (a továbbiakban: közszolgáltatás) az alábbi tevékenységekre terjed ki:

a) az ingatlanon keletkező, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ideiglenes tárolására szolgáló gyűjtőhelyről történő begyűjtésére, továbbá az elszállítást végző közszolgáltató részére átadott nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíznek az ártalmatlanítás céljából történő  elszállítására,

b) az a) pontban foglaltak szerint gyűjtött, begyűjtött és elszállított szennyvíz ártalmatlanítása céljából a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíznek az arra kijelölt szennyvíztisztító telepen történő elhelyezésére.

2.§  (1) Söréd község közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló közszolgáltatást a Pataki Attila, Csákberény, Petőfi u. 32. szám alatti telephellyel működő vállalkozó látja el a Söréd község Önkormányzatával (a továbbiakban: Önkormányzat) kötött szerződés alapján.

(2) Söréd község közigazgatási területén lévő ingatlanokon keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizeket a Mór Város Önkormányzat tulajdonában lévő, a FEJÉRVÍZ Zrt. által üzemeltetett, Mór, Velegi u. 1073/1 hrsz. szám alatti szennyvíztisztító telep szennyvízfogadó műtárgyában kell elhelyezni.

2. Az Önkormányzat közszolgáltatással kapcsolatos feladatai


3. § A közszolgáltatás tekintetében az Önkormányzat feladata

a) a közszolgáltatás körébe tartozó, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz rendszeres átvételének, elszállításának és ártalmatlanításának megszervezése és ellenőrzése,

b) a közszolgáltatás ellátására közszolgáltató kiválasztása, a közszolgáltatóval közszolgáltatási szerződés megkötése.

3. A közszolgáltató és az ingatlantulajdonos jogai és kötelezettségei


4. § (1) A közszolgáltató a közszolgáltatást a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002.(IV.10.) EüM rendelet 6. §-ban foglalt eszközzel és az ott meghatározott feltételek szerint köteles ellátni.

(2) A közszolgáltató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet köteles az ingatlantulajdonos megrendelésétől számított 72 órán belül begyűjteni és a 2. § (2) bekezdésben megjelölt szennyvíztisztító telepre szállítani. 

5. § (1) A közszolgáltató nyilvántartást köteles vezetni az ivóvízhálózatba bekapcsolt, de a szennyvízhálózatba be nem kapcsolt felhasználók vízfelhasználásáról, a közszolgáltatás ellátása során ezekről a helyekről elszállított szennyvíz mennyiségéről.

(2) Az ingatlanok vízfelhasználását és az ingatlanról elszállított szennyvíz mennyiségét össze kell hasonlítani. Amennyiben az elszállított szennyvíz mennyisége nem éri el a vízfelhasználás 70 %-át, úgy a közszolgáltató köteles értesíteni a jegyzőt.

6. §  (1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező közműpótló létesítmények ürítéséből származó, illetve közüzemi csatornahálózatba vagy más befogadóba, vagy szennyvíztisztítóba nem vezetett háztartási szennyvizet a környezetvédelmi és a közegészségügyi előírások, illetve az egyéb hatósági előírások szerint gyűjteni, valamint átadni.

(2) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítását az ingatlantulajdonosnak kell megrendelni a közszolgáltatótól.

(3) A szennyvíz elszállítását arra jogosulatlan személlyel az ingatlantulajdonos nem végeztetheti el.

(4) Az ingatlantulajdonos köteles megfelelő rendszerességgel és időben elvégeztetni a közszolgáltatást és az elvégzéséhez a szükséges feltételeket biztosítani, így különösen a gyűjtőhely megközelíthetőségét a szállítójármű számára oly módon köteles biztosítani, hogy az elláthassa feladatát.

 (5) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatásért az 1. mellékletben meghatározott mértékű díjat köteles fizetni a közszolgáltatónak. 

4. A közszolgáltatási szerződés létrejötte


7. § (1) A közszolgáltatást igénybevevő ingatlantulajdonos és a közszolgáltató között a Ptk. -közüzemi szerződésekre vonatkozó – 387 – 388. §-a szerint szerződéses jogviszony jön létre.

(2) A szerződés létrejön

a) az ingatlantulajdonos megrendelésével,

b) a közszolgáltatás igénybevételével.

5.      A közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemei


8. § (1) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződésben meg kell határozni:

a) a szerződő felek megnevezését és azonosító adatait (közszolgáltatást igénybe vevő természetes személy neve, lakcíme, születési helye és ideje, anyja neve; jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek székhelye, adószáma és számlavezető pénzintézete),

b) a szerződés tárgyát,

c) a közszolgáltatás teljesítésének kezdő napját,

d) a teljesítés helyét,

e) a begyűjtésre vonatkozó szabályokat,

f) a felek jogait és kötelezettségeit,

g) a közszolgáltatási díj megállapítását, a számlázásnak és a számla kiegyenlítésének módját,

h) a szerződés módosításának, felmondásának feltételeit,

i) az irányadó jogszabályok megnevezését.

(2) A közszolgáltató jogosult az (1) bekezdés a) pontjában felsorolt személyes adatok kezelésére a közszolgáltatás teljesítése érdekében. A személyes adatok kezelése során a közszolgáltató az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni. 

6.      A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtésével és elszállításával kapcsolatos kötelezettségek, a közszolgáltatás igénybevételének módja és feltételei


9. § (1) Az ingatlantulajdonos a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet az ingatlana területén belül, zárt, vízzáró kivitelű közműpótló létesítményben köteles gyűjteni.

(2) A közműpótló létesítménybe csak háztartási szennyvíz vezethető. Tilos a közműpótló létesítménybe mérgező-, tőz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti a begyűjtést, ürítést végző vagy más személyek élet- és testi épségét, egészségét, valamint a szennyvíztisztító telep rendeltetésszerű működését és a műtárgyainak állagát.

(3) Ismeretlen összetételű szennyvizet veszélytelenségének vagy veszélyességének megállapításáig veszélyes hulladéknak kell tekinteni, amely esetekben a közszolgáltató a mindenkori jogszabályi előírások figyelembevételével megfelelő intézkedések mellett megtagadhatja annak elszállítását.

(4) A közszolgáltató a háztartási szennyvíz elszállítását nem tagadhatja meg, kivéve a (3) bekezdésben foglaltakat.

7. A közszolgáltatás díja


10. § Az érvényes díjtételeket e rendelet 1. melléklete tartalmazza. 

11.§ (1) A közszolgáltató a díjat a közszolgáltatás elvégzését követően azonnal számla alapján jogosult beszedni.

(2) A közszolgáltató a Ptk-ban meghatározott mértékű késedelmi kamatot jogosult felszámítani a közszolgáltatási díjat késedelmesen teljesítő ingatlantulajdonossal szemben.

5.      Záró rendelkezések


12. § (1) Ez a rendelet 2014. április 1 -én lép hatályba.

Mellékletek