KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2000.(XI.17.) SZÁMÚ RENDELETE

A KÖZTEMETŐK RENDJÉRŐL ÉS A TEMETKEZÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Hatályos: 2000. 12. 01- 2006. 06. 01

Kóny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16 §. /1/ bekezdése, valamint a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. §. /3/ bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő  rendeletet alkotja:

I. Fejezet


Általános rendelkezések


1. §.


/1/ A rendelet hatálya Kóny közigazgatási területén lévő köztemetőre, valamint ezek fenntartásával és a temetéssel kapcsolatos tevékenységet végző összes jogi és magánszemélyre terjed ki.


/2/ Az önkormányzat tulajdonában működő köztemető: 487 hrsz.


/3/ Kóny község közigazgatási területén köztemető létesítése és bővítése az önkormányzat feladata.

2. §.


E rendelet alkalmazásában


a./ temető: a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerinti zöldfelületi jellegű különleges terület, amely kegyeleti célokat szolgál, közegészségügyi rendeltetésű, és amelyet az elhunytak eltemetésére, a hamvak elhelyezésére létesítettek és használnak, vagy használtak,


b./ köztemető: az önkormányzat tulajdonában lévő temető, illetőleg a temetőnek az a része, amelyben az önkormányzat a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti,


c./ kegyeleti közszolgáltatás: a köztemető fenntartását, továbbá üzemeltetését magába foglaló egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összessége.

II. Fejezet


A temetési helyek kialakításának szabályai


3. §.


/1/ Temetkezésre szolgáló temetési helyek:

a./ egyes sírhely,

b./ kettes sírhely,

c./ díszsírhely,

d./ sírbolt,

e./ urnasírhely,

f./ urnafülke /ép. engedély/

g./ urna sírbolt, /ép. engedély/

h./ családi urnasír,


/2/ A sírhelyek méretei:

                                                      hossza                                     szélessége

a./ felnőtt egyes sírhely:                    210 cm                                        90 cm

b./ felnőtt kettes sírhely:                    210 cm                                      190 cm           

c./ gyermek sírhely:                          130 cm                                        60 cm

d./ urna földbetemetése:                      60 cm                                       40 cm


/3/ A sírgödör mélysége 200 cm, a sírdomb magassága 30 cm, felhantolása nem kötelező.


/4/ A sírbolt méretei:

a./ mélysége:            190 cm                    

b./ belső hossza: 220-250 cm

c./ szélessége:   150 cm /két holttest esetén/

                          250 cm /négy holttest esetén/


/5/ a sírokat egymástól 60 cm távolságra kell elhelyezni, a sorok közötti távolságnak 100 cm-nek kell lennie, a sírhelytáblák között legalább 2 m utat kell kihagyni az új kialakításnál.

4.§.


/1/ Síremlék létesítése csak a köztemetők üzemeltetőjének történő bejelentés és nyilvántartásba vétel után engedélyezett.


/2/ A síremlék maximális magassága a csatlakozó terepszinttől 1,5 m. Magasabb síremlék csak a tulajdonos engedélyével létesíthető.


/3/ A síremlékek gondozásáról, esetleges helyreállításáról a létesítő, vagy örököse saját költségén köteles gondoskodni.


/4/ Az egy éven át gondozatlan sírhalmokat – felhívás eredménytelensége esetén – a fejfa /feliratos rész/ meghagyása mellett az üzemeltető elegyengeti és fűvel beveti. Az ezzel kapcsolatos költséget az üzemeltető a létesítőtől, /örököstől/ vagy a sírhely megváltójától igényelheti.


/5/ A már felállított síremlékeket a rendelkezésre jogosult csak az üzemeltető engedélyével távolíthatja el.


/6/ Sírbolt csak érvényes építési engedély, valamint a köztemető tulajdonosának hozzájárulásával létesíthető.


/7/ A sírhelysorokban a temetkezés az elhalálozás sorrendjében történhet.


/8/ A köztemetőkben lévő katonasíroknak, valamint a kegyeleti emlékhelyeknek lejárati ideje nincs.

III. Fejezet


Temetési hely feletti rendelkezési jog szabályai


5.§.


/1/ A sírhely használati – lejárati- ideje

a./ Egyes sírhely esetén 25 év

b./ Kettes sírhely esetén az utolsó koporsós temetés napjától számított 25 év.

c./ Sírbolt esetén          100 év

d./ Urnafülke                   25 év

e./ Urnasírhely               10 év.

6.§.


/1/ Ha a kettős sírhely megváltásától számított 25 éven belül a második temetésre nem kerül sor, a két sírhely használati jogát az első 25 év leteltétől számítva csak újra megváltással lehet fenntartani.


/2/ A kettős sírhelyű parcellában, illetve a kettős temetés céljára kijelölt urnafülkék esetében lehetőség van a temetett sír /fülke/ mellett még egy temetési hely /fenntartott sírhely/ megváltására.


/3/ A köztemetők üzemeltetője felajánlás esetében a megváltozott, de igénybe nem vett sírhelyet köteles a sírhellyel rendelkezni jogosulttól visszaváltani. A sírhely újra értékesítését követően a 20 % kezelési és az igénybe nem vett használati időre újra érékesítését követően a 20 % kezelési és az igénybe nem vett használati időre eső összeg levonása után – 30 napon belül – a megváltási összeget vissza kell fizetni.

7.§.


/1/  A sírbolt /kripta/ újbóli megváltására a köztemetők üzemeltetőjének engedélyével van lehetőség.


/2/ A sírbolt feletti rendelkezési jogot csak a létesítő, illetve annak örököse gyakorolhatja.


/3/ A sírboltba való temetkezési jogot a létesítő köteles azt az üzemeltetőnél elhelyezett sírbolt, illetve urnasír könyvbe bejegyeztetni.


/4/ Ha a létesítő a temetkezésről nem intézkedett, a sírboltba csak egyeneságbeli rokon és annak hozzátartozója /a Ptk. 685.§.b./ pontja alapján / temethető.


/5/ A sírbolt létesítőjének azt kell tekinteni, aki azt felépítette és minőségét a sírbolt könyvbe feljegyeztette.

8.§.


/1/ A temetési helyek használatárért az 1. számú mellékletben meghatározott megváltási díjat kell fizetni.


/2/ A megváltási díjakat minden esetben a temetést, kihantolást, rátemetést megelőzően egy összegben kell megfizetni.


/3/ a megváltási díjat az első megváltás alkalmával a temettető vagy az általa megbízott, újraváltáskor a sír felett rendelkező hozzátartozó köteles megfizetni.

IV. Fejezet


Temetési szabályok


9.§.


/1/ A temetés hamvasztással, vagy elhamvasztás nélkül történik, egyházi vagy világi szertartás keretében.


/2/ Az egyes sírhelyekbe általában egy, a kettős sírhelyekbe két felnőtt koporsó helyezhető el, Gyermeksírba 10 éven aluli gyermek temethető, ha a koporsó mérete a 120 cm-t nem haladja meg.


/3/ A temetés módjára és helyére, illetve a hamvasztásra az elhunytnak életében tett rendelkezése, ennek hiányában a temetésről /hamvasztásról/ gondoskodó személy rendelkezése az irányadó.

10.§.


/1/ A felravatalozott koporsót – az eltemettető kívánságára – a búcsúztatás /szertartás/ megkezdéséig nyitva lehet tartani. Nem lehet nyitva tartani az oszlási, vagy roncsolt állapotban lévő holttest koporsóját.


/2/ A fertőző betegségben elhunytak koporsóját légmentesen lezárt állapotban kell felravatalozni és azt felnyitni nem szabad. A gyászolók a koporsóval nem érintkezhetnek.

11.§.


/1/  A rátemetés a 25. év porladási idő előtti temetkezés. Rátemetés egyes és kettes sírhelyre csak olyan esetben végezhető, ahol a második koporsó aljzata legalább 1,6 m mélységre kerüljön.


/2/ Rátemetésre vonatkozó engedély csak abban az esetben adhatók, ha a sírhelytáblát még nem zárták le.


/3/ Betemetett gyermeksírba a sír mélyítése mellett – díjfizetés ellenében – még egy 10 éven aluli gyermek koporsója rátemethető.


/4/ Urnát sírhelybe és sorboltba, sírnyitási engedély nélkül is lehet elhelyezni, de a rátemetés a használati időt nem hosszabbítja meg.


/5/ Betemetett egyes felnőtt sírba 2 urna, kettős felnőtt sírba 2-2 urna, gyermeksírba 1 urna rátemethető. Az üres sírhelynél az engedélyezett urnaszám az előző kétszerese. Az urnát úgy kell elhelyezni, hogy a talajszinttől legalább 0,5 mélyre kerüljön.

V. Fejezet


A köztemetők fenntartása, üzemeltetése


12.§.


/1/ A köztemető fenntartásáról, üzemeltetéséről a temető tulajdonosa /továbbiakban üzemeltető/ saját költségvetésében, a Polgármesteri Hivatal útján gondoskodik.


/2/ A köztemetők ellenőrzését Kóny Község Jegyzője látja el.


/3/ A köztemető fenntartásához és üzemeltetéséhez szükséges pénzügyi fedezet Kóny Község Képviselő-testülete az önkormányzat éves költségvetésében biztosítja.


/4/ A köztemetőt üzemeltető köteles a nyitvatartási időt a temető rendjét szabályozó hirdetményeket a bejáratnál, jól látható helyen kifüggeszteni.


/5/ A temetőkben fa ültetése – az üzemeltetőn kívül – csak az üzemeltető hozzájárulásával engedélyezhető. Az ültetésnél az örökzöld és a kis lombkoronájú fafajták elsőbbségét biztosítani kell.

13.§.


/1/ A köztemető üzemeltetője a nyilvántartó könyv, a sírbolt könyv vezetése mellett köteles urna könyvet és betűsoros névmutatót vezetni, amely az eltemetett halottak nevét és sírhelyeik pontos megjelölését tartalmazza.


/2/ A nyilvántartásnak az 1999. évi XLIII. törvény 18.§./2/ bekezdésében foglaltakon túlmenően tartalmaznia kell a megváltásra jogosult személy nevét és címét, illetve csatolni kell a halottvizsgálati bizonyítvány egy példányát.


/3/ A nyilvántartási adatokról tájékoztatást – a halott nevének, a temetés időpontjának és a temetés helyének kivételével – csak bírósági és hatósági eljárásokhoz lehet adni.


/4/ Urna kiadása esetén az átvétel igazolása, illetőleg e körülmények nyilvántartásba való feljegyzése az üzemeltető feladata.


/5/ a köztemető üzemeltetője köteles a nyilvántartó könyvvel összhangban temetőtérképet vezetni. A temetési rend megváltoztatása, a temetőtérkép módosítása csak a tulajdonos hozzájárulásával történhet.


/6/ A temetői nyilvántartásokat a köztemető fennállásáig meg kell őrizni. Azt követően azokat a területileg illetékes levéltárnak kell átadni.

VI. Fejezet


A köztemető rendje


14.§.


/1/ A köztemető nyitvatartási ideje:   április 01-október 31.           07.00-19.00

                                                      november 01 – március 31. 07.30-17.00

     Halottak napja alkalmával a temető egész nap nyitva tart.


/2/ A köztemetőben a járműforgalom –kivéve a köztemetők fenntartását és a temetkezési szolgáltatásokat ellátó járműveket – tilos.


/3/ A köztemetőben mindenki köteles a helynek, a kegyeletnek megfelelő magatartást tanúsítani.


/4/ A köztemetők területén 12 éven aluli gyermek csak felnőtt felügyelete mellet tartózkodhat.


/5/ Kutyát – kivéve vakvezető kutyát, illetve a köztemető őrzését szolgáló kutyát – vagy egyéb más állatot a köztemető területére bevinni tilos.


/6/ A köztemetőben csak a sírok, síremlékek, sírbotok díszítésére szolgáló olyan tárgyak helyezhetők el, melyek mérete a sírhely méretét nem haladja meg.


/7/ Egyéb tárgyak elhelyezéséhez az üzemeltető írásos engedélye szükséges. Az engedély nélkül elhelyezett, a temető rendjét zavaró tárgyakat az üzemeltető jogosult eltávolítani.

15.§.


/1/ Szemetet csak az arra kijelölt hulladékgyűjtő helyre szabad elhelyezni. A hulladékgyűjtő edények kiürítéséről, a hulladék kezelésről a köztemető üzemeltetője gondoskodik.


/2/ A köztemetőben kegyeleti gyertyát, mécsest legkésőbb a köztemető zárása előtt fél órával szabad meggyújtani. A tűzveszély elkerüléséhez szükséges intézkedéseket annak kell megtennie, aki a gyertyát vagy mécsest meggyújtotta.


/3/ Tilos a köztemetőben lévő sírokat, az azokon lévő tárgyakat, síremlékeket, fákat, bokrokat, tájékoztató táblákat, épületeket, illetve bármely ott elhelyezett tárgyat megrongálni, beszennyezni, a sírok díszítésre szolgáló virágokat letépni, eltávolítani, illetéktelenül elvinni, a köztemetőből kivinni.


/4/ A sírok, síremlékek közötti terület gondozása 20 cm  szélességben az örökös – rendezni jogosult – kötelessége. Az urnaoszlopok és a családi urnasírok közötti mögötti, melletti terület gondozásáról a köztemetők üzemeltetője gondoskodik.


/5/ A köztemető területén a sírok gondozása kivételével a talajt és a gyepet az üzemeltető engedélye nélkül felásni, elszállítani, azt sírhantolásra használni tilos.

16.§.


/1/ A köztemető területére csak kész síremlék, vagy sírbolt építéséhez szükséges építőanyag vihető be. A tárolt anyag az utak forgalmát, a szomszédos sírok megközelíthetőségét nem zavarhatja.


/2/ Az építkezéssel járó törmelék, hulladék elszállíttatása az építtető feladata. Ha az elszállításról a létesítő 8 napon belül nem gondoskodik, az ő költségére az üzemeltető elszállíttathatja és 6 hónapig megőrzi, majd hasznosításáról, megsemmisítéséről gondoskodik.


/3/ A temetések vagy javítások alkalmával megbontott síremlékeket, sírboltokat 6 hónapon belül eredeti állapotába kell visszaállítani.


/4/ Üzletszerű tevékenység – síremlék kiszállítása, állítása, szétszedése, javítása, összerakás, tisztítása – az üzemeltetőnél tett bejelentést követően a 2. számú mellékletben meghatározott díjak megfizetése után végezhető.

VII. Fejezet


A köztemető lezárása, megszüntetése, lezárt köztemető kiürítése, hasznosítása


17. §.


A köztemető lezárásáról az önkormányzat Képviselő-testülete dönt.

18. §.


/1/ A köztemető /temetőrész, parcella/ lezárásáról számított sírhelyhasználati idő letelte után a Képviselő-testület dönthet a köztemető /temetőrész, parcella/ megszüntetéséről, újrahasznosításáról.


/2/ Az üzemeltető a lezárt temetőrész /parcella/ megszűnte előtt köteles 6 hónappal – 2 havonta megismételve – legalább egy országos napilapban és egy területileg illetékes napilapban – egyházi /felekezeti/ érdekeltség esetén egyházi lapban is – a Polgármesteri Hivatal és a köztemető hirdetőtábláján illetve a temetői parcellában jelezni a változást.


/3/ Ha a sírhellyel, urnaoszloppal, családi urnasírhellyel rendelkezni jogosultak a lejárati időt követő 6 hónapon belül nem rendelkeznek és a felhívásnak nem tesznek eletet, vagy a sírhely használati idejét fizetés ellenében nem hosszabbítják meg, az üzemeltető jogosult a holttestek maradványait /urnáit/ közös sírhelyre áttemettetni, illetve – az eredeti sírhelyben lemélyítve elhelyezni. Az így megürült sírhely újból értékesíthető, de erről az üzemeltető köteles nyilvántartást vezetni.

19.§.


/1/ A temetési helyek kiürítése előtt síremlék, sírbolt magánforgalomban adás-vétel vagy csere tárgyát nem képezheti.


/2/ Exhumálás esetén a kiürült sírhelyet a rendelkezésre jogosult köteles a kiürítést követően 48 órán belül az üzemeltetőnek felajánlani.


/3/ Az üzemeltető köteles a használati időre eső, a kezelési költséggel /20 %/ csökkentett összeget a rendelkezésre jogosult részére az ujraérékesítést követő 30 napon belül kifizetni.


/4/ A köztemető /temetőrész, parcella/ kiürítésekor a síremlékkel a létesítő /örökös/ jogosult rendelkezni.


/5/ Ha a jogosult /örökös/ a síremlékre vonatkozóan a megjelölt időpontig nem rendelkezik, azt a megjelölt időpontot követő 6 hónap elteltével a köztemető tulajdonosa értékesítheti, de az így befolyt összeg kizárólag a köztemető fenntartására fordítható.

VIII. Fejezet


Temetkezési szolgáltatások


20.§.


/1/ Az engedéllyel rendelkező temetkezési szolgáltatók a köztemetőn belüli szolgáltatások igénybevételéért a 2. sz. mellékletben meghatározott díjat kötelesek a temetkezési szolgáltatás megkezdéséig megfizetni.


/2/ A temetkezési szolgáltatást végzőknek a temetés megkezdéséig – temetésenként – a 2. Számú mellékletben meghatározott temető-fenntartási hozzájárulási díjat kell fizetni.


/3/ A temetkezési szolgáltatók kötelesek együttműködni a köztemetők üzemeltetőjével, az illetékes hatóságokkal, más szolgáltatókkal és érdekeltekkel.


/4/ A temetkezési szolgáltatás végzése és a szertartás ideje alatt a szolgáltatást szertartást végző felelős a köztemető rendjének betartásáért, oly mértékben, amelyre a tevékenysége kiterjed.


/5/ A köztemetők üzemeltetője és a temetkezési szolgáltató a temető területén a szolgáltató által végzett tevékenységek részletes feltételeiről megállapodást köt.

IX. Fejezet


Szabálysértési rendelkezések


21.§.


Aki az e rendeletben foglalt szabályokat megsérti, szabálysértési eljárás keretében, a szabálysértésre vonatkozó szabályok szerint 30.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.

X. Fejezet


Záró rendelkezések


22. §.


E rendelet 2000. december 1-én lép hatályba. Hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Kóny Községi Közös Tanács 2/1987.(XI.19.) számú rendelete, valamint a 11/1999.(VI.03.) számú rendelete.