Fertőhomok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (I. 31.) önkormányzati rendeletének indokolása

a köztisztviselők illetménykiegészítéséről és illetményalapjáról

Hatályos: 2025. 02. 01

Fertőhomok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (I. 31.) önkormányzati rendeletének indokolása

2025.02.01.
a köztisztviselők illetménykiegészítéséről és illetményalapjáról
Általános indokolás
A Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 64. § (5) bekezdése szerint „a helyi önkormányzat képviselő-testülete rendeletben a 2025. évben – az önkormányzat saját forrásai terhére – a helyi önkormányzat képviselő-testületének polgármesteri hivatalánál, {…}, illetve a közös önkormányzati hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában – a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően – az (1) bekezdésben meghatározottnál (ez az a bizonyos 38 650 forint) magasabb összegben állapíthatja meg az illetményalapot. A magasabb illetményalap szerint megállapított havi illetmény nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által Hivatalos Értesítőben közétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét”.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 234. § (3) és (4) bekezdése szerint a helyi önkormányzat rendeletben egységesen valamennyi felsőfokú iskolai végzettségű és/vagy középiskolai végzettségű köztisztviselőnek illetménykiegészítést állapíthat meg, amelynek mértéke - községi önkormányzat esetében - a köztisztviselő alapilletményének legfeljebb 20%-a lehet.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti illetményalap összegét 2025. évben – 2008. óta változatlanul - 38 650 forintban állapította meg az Országgyűlés. 2017. óta viszont 2025-ben is lehetőséget ad a jogalkotó arra, hogy a helyi önkormányzat ettől eltérjen. Ezt az összeget évente kell megállapítani. A 2024. évi inflációs hatásokra figyelemmel az illetményalap összegét a Képviselő-testület 2025. évre 84 270 Ft összegben állapítja meg, ami 4,99%-os – a KSH által közzétett 3,7%-os inflációs mértéknél minimálisan nagyobb mértékű – bérrendezést eredményez (megjegyzendő, hogy 2024. évben - a 2023. évi 17,6%-os mértékű - infláció alatti, 15%-os mértékben növekedett az illetményalap).
A 2. §-hoz
Az illetménykiegészítést évente a tárgyévre kell megállapítani. A megelőző években a Képviselő-testület hivatalánál foglalkoztatott középiskolai végzettségű köztisztviselők jogosultak voltak az alapilletményük 20%-ának megfelelő összegű illetménykiegészítésre. Az illetménykiegészítés ezúttal is csak a középiskolai végzettségű köztisztviselőket illeti meg, változatlanul 20%-os mértékkel. A rendelet illetménykiegészítés része így bérfejlesztést ugyan nem, viszont az előző évek illetményeinek szinten tartását lehetővé teszi.
A 3–5. §-hoz
A rendelet időbeli hatályáról és az év első napjától történő visszamenőleges alkalmazásáról rendelkezik, továbbá figyelemmel arra, hogy mind az illetményalap, mind az illetménykiegészítés tárgy évre állapítható meg, az azonos tárgykörben megalkotott 2024. évi önkormányzati rendeletet helyezi hatályon kívül.