Várbalog Község Önkormányzatának Képviselő-testületének rendelete
a közterületek használatának, valamint a reklámtevékenység, reklámkihelyezések és választási hirdetmények elhelyezésének szabályozásáról
Hatályos: 2016. 09. 20- 2021. 11. 07Várbalog Község Önkormányzatának Képviselő-testületének rendelete
a közterületek használatának, valamint a reklámtevékenység, reklámkihelyezések és választási hirdetmények elhelyezésének szabályozásáról
Várbalog Község Önkormányzatának a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a közterületek használatának, valamint a reklámkihelyezések szabályait az alábbiakban állapítja meg.
Általános rendelkezések
1. § A rendelet célja azoknak a helyi szabályoknak a megállapítása, amelyek községképi, ellátási, közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi szempontok, valamint a rendezvények megtartásával kapcsolatos követelmények figyelembevételével meghatározzák a közterület eredeti funkciójától eltérő használatát, és a közterület tisztántartását.
2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Várbalog község közigazgatási területén
A közterület használata és a közterület-használati engedély
3. § (1) A közterületet rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja. A rendeltetésszerű használat mások hasonló célú jogait nem csorbíthatja.
(2) A közterület rendeltetéstől eltérő használatához (továbbiakban: közterület-használat) a tulajdonos hozzájárulása szükséges. E rendelet tekintetében a tulajdonosi jogokat a Polgármester gyakorolja. A Polgármester ezen jogkörét a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltsége útján gyakorolja.
(3) Az eltérő használat során a közterületen elhelyezett szerkezetek, tárgyak anyagának, formájának összhangban kell lennie a környezetben lévő létesítményekkel. Jó karbantartásukról a használó folyamatosan köteles gondoskodni.
(4) Közterületen nem tárolható:
Közterület-használat az illetékes szakhatóságok hozzájárulásával
4. § (1) Építéshatósági engedély köteles minden önálló tartószerkezettel rendelkező közterületbe nyúló hirdető-berendezés, fényreklám, figyelmeztető, tájékoztató, megállító, cég-, illetve címtábla, kirakatszekrény, ernyőszerkezet, előtető, valamint vendéglátó- és egyéb kereskedelmi egységek előtti előkert létesítése.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni homlokzatmódosítással nem járó, a homlokzat részének tekinthető üvegfelületre festett vagy ragasztott reklámfelirat vagy jelzés, valamint az (1) bekezdésben említett esetekben akkor, ha a közterületre kihelyezett vagy közterületre benyúló tárgy, egyéb létesítmény 1 m2-nél nem nagyobb felületét, illetve 1 m-nél nem nagyobb belógású, amennyiben az nem igényli a közterület felbontását, és amennyiben a létesíteni kívánt felépítmény nem tartozik az építési, fennmaradási, engedélyezési, eljárási jogszabályok hatálya alá.
(3) A közút és a járda területét érintő közterület-használati engedély megadásához az illetékes közút kezelője, és amennyiben az teljes útlezárásra, forgalomelterelésre vonatkozik a rendőrség hozzájárulása szükséges.
(4) A szakhatósági hozzájárulás beszerzése az eljáró hatóság feladata.
A közterület-használat időtartama és a közterület-használat iránti engedély kérelmezése
5. § (1) Közterület-használati engedélyt annak kell kérnie, aki a közterületet használni kívánja. A közterület-használat iránti kérelmet 15 munkanappal a kívánt tevékenység folytatása előtt kell benyújtani. A közterület-használati engedély csak meghatározott időtartamra vagy meghatározott feltétel bekövetkezéséig adható.
(2) Közterület-használati engedély iránti kérelmet szóban vagy a rendelet 3. számú és 4. számú mellékleteit képező formanyomtatványokon írásban lehet benyújtani a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltségében (9243 Várbalog, Fő u. 1.) a közterület-használat céljának és időtartamának megjelölésével.
(3) Az építési munka végzésével kapcsolatos tevékenységre – állvány, építőanyag, törmelék elhelyezésére – közterület-használati engedély csak az építési munka végzésének tartalmára adható. Ha a közterület ideiglenes jellegű használata építési munka végzésével kapcsolatos építési anyag, állvány stb. elhelyezésével kapcsolatos, az engedélyt a kivitelezőnek kell megkérnie. Amennyiben a közterület-használat olyan létesítmény felállítására irányul, amelynek létesítéséhez építéshatósági engedély szükséges, az engedélyt a főlétesítményhez kapcsolódó építéshatósági eljárás keretében kell megkérni.
(4) Az országgyűlési képviselő és az önkormányzati képviselő, valamint az egyéb képviseleti szervekbe való választással, továbbá népszavazással kapcsolatos hirdető-berendezések elhelyezéséhez a választás napjának kitűzését követő naptól a választások napját követő 15. napig terjedő időszakra adható közterület-használati engedély.
(5) A közterület-használati engedély nem pótolja a jogszabályokban előírt egyéb hatósági, illetve szakhatósági engedélyek (pl. építésügyi, egészségügyi, rendészeti szakhatóságok engedélyei) beszerzését.
(6) A közterület-használati engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
Közterület-használati engedély megadása
6. § (1) A közterület-használati engedély iránti kérelem elbírálása során figyelembe kell venni a helyi építésügyi szabályokat, a településrendezési terv, településképi követelményeket, műemlékvédelmi, helyi értékvédelmi, köztisztasági előírásokat, továbbá az érintett szakhatóságok véleményezésében foglalt egyéb előírásokat, követelményeket.
(2) A kérelem elbírálása során elsőbbséget kell biztosítani az építmények építésével, javításával és karbantartásával kapcsolatos közterület-használatnak.
(3) A közterület-használati engedély megadása a 2004. évi CXL. törvényben szabályozott hatósági szerződés formájában történik.
(4) Az engedély megadásának a feltétele, hogy a hatósági szerződésben az ügyfél aláveti magát a szerződésszegés esetére vonatkozó jogkövetkezménynek. Ha az ügyfél a szerződésben foglaltakat megszegi, a szerződés jogerős és végrehajtható határozatnak minősül és a hatóság-az addigi teljesítések figyelembevételével-hivatalból intézkedik a végrehajtás elrendeléséről.
(5) A közterület-használati engedélyt meg kell küldeni:
A közterület-használati engedély érvényének megszűnése
7. § (1) A közterület-használati engedély érvénye megszűnik:
A közterület-használati díj
8. § (1) A közterület használatáért közterület-használati díjat kell fizetni. A díjat a jogosult a közterület tényleges használatára, illetve a közterületen elhelyezett létesítmény tényleges üzemeltetésére tekintet nélkül köteles megfizetni.
(2) A díjfizetési kötelezettség megállapításánál az alábbi szempontokat kell figyelembe venni, értelemszerűen alkalmazva jelen rendelet 2. számú mellékletét:
Fizetési kötelezettség teljesítésének elmulasztása
9. § (1) Attól az engedélyestől, aki a számára megállapított közterület-használati díjat az engedélyben megjelölt módon és határidőn belül nem fizeti meg, a közterület-használati engedélyt meg kell vonni.
(2) Az engedély megvonását követően fel kell szólítani a közterület használóját az eredeti állapot visszaállítására, a közterületen álló épület, építmény, berendezés lebontására, a közterületre kitett tárgy, illetve tárgyak eltávolítására. Amennyiben a közterület használója a felszólításnak a megadott határidőn belül nem tesz eleget vagy tartózkodási helye, telephelye, személye ismeretlen, úgy a közterület kezelője a közterület használója költségére és veszélyére – annak díjfizetési kötelezettsége fenntartásával – intézkedik az adott közterület eredeti állapotának visszaállításáról, a közterületen található valamennyi építmény és egyéb tárgy eltávolításáról.
(3) Az engedély megvonása előtt az engedélyest fel kell szólítani tartozása 8 napon belüli rendezésére.
(4) Amennyiben a közterület rendezésével kapcsolatos munkálatok a közterület kezelőjére hárulnak, úgy a közterület használóját tájékoztatni kell a rendezés napjáról és módjáról.
(5) Azon engedélyes, akinek a közterület-használati engedélye díjfizetési kötelezettsége elmulasztása miatt lett visszavonva mindaddig, amíg kamatokkal növelt összegű hátralékát nem rendezi, közterület-használati engedélyt nem kaphat. Ugyanezen szankció alkalmazható abban az esetben is, ha a közterület használója a díjfizetési kötelezettségét nem megfelelően (nem megfelelő összegben és határidővel) teljesíti.
Mentesség a közterület-használati díj fizetése alól
10. § (1) Nem kell közterület-használati díjat fizetni:
Jogellenes közterület-használat következményei
11. § (1) Aki közterületet engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon, illetve azt meghaladó mértékben használ, köteles a tulajdonos vagy egyéb ellenőrzésre feljogosított szerv vagy személy felhívására a jogellenes közterület-használatot haladéktalanul megszüntetni, továbbá kártalanítás nélkül kötelezhető a közterület eredeti állapotának helyreállítására, valamint közterület-foglalási díj megfizetésére.
(2) Az, akinek a közterület-használati engedélye bármilyen módon megszűnt, és a használt közterület eredeti állapotának visszaállítására vonatkozó kötelezettségét 8 napon belül nem teljesítette, közterület-foglalási díjat köteles fizetni.
(3) A közterület-foglalási díj mértéke a korábban kivetett közterület-használati díj tízszerese, fizetésének módja csekken vagy banki átutalással. A közterület-foglalási díjat a közterület használója addig köteles megfizetni, amíg a használt közterület eredeti állapotát vissza nem állítja, illetve a jogellenes állapotot meg nem szünteti. A közterület-foglalási díj alól mentesség nem adható.
(4) Az országgyűlési képviselői, illetve a helyhatósági választásokat követően a kihelyező, illetve az akinek az érdekében a kihelyezés történt köteles a szavazást követően:
Közterület használat külön szabályai
Alkalmi rendezvények, vásárok
12. § (1) Ha a rendezvény szervezője nem az önkormányzat, akkor külön megállapodás alapján a közterület-használattal kapcsolatos bevételek részben vagy egészben a szervező intézménynek átadhatók.
(2) A külön megállapodásban feltétlenül rögzíteni kell:
Hirdetések, választási hirdetmények elhelyezésének szabályai
13. § (1) Plakátokat, óriásplakátokat, transzparenseket és egyéb hirdetményeket az e célból létesített hirdető berendezéseken kell elhelyezni. Az engedélyezési eljárásra e rendelet rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.
(2) Az engedély nélküli hirdetési tevékenység szabálysértésnek minősül és a jogtalan közterület-használat esetén alkalmazandó szabályokat kell itt is értelemszerűen alkalmazni.
(3) A reklám, illetve a hirdetés céljából engedélyezett közterület-használat nem akadályozhatja az állami és önkormányzati ünnepekkel, megemlékezésekkel és az állami és önkormányzati rendezvényekkel kapcsolatos lobogózási kötelezettségek teljesítését.
(4) Választási hirdetményeket tilos elhelyezni:
Elektronikus hírközlési építmény létesítésének szabályai
14. § (1) Helyi önkormányzat tulajdonában lévő közterületen elektronikus hírközlési építmény abban az esetben helyezhető el, ha e célra állami tulajdonban lévő közterület nem áll rendelkezésre, vagy ez utóbbin műszaki okból, illetőleg jogszabály tiltó rendelkezése miatt az elhelyezés nem lehetséges. A helyi önkormányzat a létesítmény önkormányzati tulajdonú közterületen való elhelyezéséhez szükséges tulajdonosi hozzájárulás és területhasználati engedély megadását csak abban az esetben tagadhatja meg, ha a tulajdonosi hozzájárulás megadása különös méltánylást érdemlő települési vagy lakossági érdeket sértene, illetve, ha a területhasználati engedély megadása jogszabályban foglalt tilalomba ütközne.
(2) Amennyiben helyi önkormányzat tulajdonában lévő közterületen elektronikus hírközlési építmény kerül elhelyezésre, akkor a helyi önkormányzatot a korlátozás mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg.
(3) Az elektronikus hírközlési építményt elhelyező szolgáltató az építési munkálatok befejeztével a környezet eredeti állapotának megfelelő helyreállítására köteles. Az elektronikus hírközlési építmény elhelyezéséhez használt önkormányzati tulajdonban lévő közterület helyreállításról az építtető köteles az eredetinél jobb minőségben gondoskodni.
(4) Az elektronikus hírközlési építményt az érintett ingatlanon úgy kell elhelyezni, hogy az a szomszédos ingatlanok tulajdonosait a jogaik gyakorlásában a környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági és építésügyi jogszabályok által megszabott határértékeken belül - a körülmények által lehetővé tett - legkisebb mértékben zavarja, ez a létesítmény elhelyezése és működtetése során bekövetkező zavarás nem minősül a Ptk.-ban meghatározott szükségtelen zavarásnak.
A közterület filmforgatási célú használatára vonatkozó szabályok
14/A. § (1) A mozgóképről szóló törvény szerinti filmalkotás forgatása céljából történő közterület-használat (a továbbiakban: filmforgatás célú közterület-használat) vonatkozásában a rendelet szabályait az e paragrafusban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Várbalog Község Önkormányzata Képviselő-testülete a filmforgatás célú közterület-használattal összefüggő mozgóképről szóló törvény meghatározott hatásköreit átruházza a polgármesterre.
(3) A filmforgatás során a szomszédos lakó ingatlanok gyalogos vagy gépkocsival történő megközelítését a közterület-használó köteles folyamatosan biztosítani.
(4) Ha a mozgóképről szóló törvény szerinti hatósági szerződés megküldésének időpontjában a közterületre vonatkozóan érvényes közterület-használati szerződés van, a közterület-használat jóváhagyását meg kell tagadni.
(5) A filmforgatás célú közterület-használat nem haladhatja meg a 10 nap időtartamot, mely indokolt esetben legfeljebb két alkalommal meghosszabbítható.
(6) A közterület-használat naponta 7.00-22.00 óra közötti időtartamra vonatkozhat, különösen indokolt esetben ettől eltérő időtartam is engedélyezhető.
(7) A forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli természeti események esetén a közterület-használati engedélyt olyan időtartamban kell meghosszabbítani és a közterület-használatot engedélyezni, ameddig a filmforgatás akadályozott volt. A közterület-használatot ilyen esemény esetén az akadály elhárulása után, természeti esemény esetén az esetleges kárelhárítást és helyreállítást követően legfeljebb 3 napon belül újra biztosítani kell.
(8) Turisztikailag kiemelt közterület az albertkázmérpusztai településrészen található várbalogi 413., 448., 449., 488., 489. ingatlanok, melyeken a filmforgatási célú közterület-használat együttesen (forgatási helyszín, technikai kiszolgálás, stáb-parkolás) nem haladhatja meg az 1.000 m2 területet.
(9) Mentes a díjfizetés alól a film forgatása, ha az filmművészeti állami felsőoktatási képzés keretében valósul meg.
Közterületeken való italozás tilalma
15. § (1) Tilos a szeszesital fogyasztás
a) a község közterületein, különösen az élelmiszereket, italokat, élvezeti és közszükségleti cikkeket árusító üzletek, továbbá munkahelyek előtt és környékén;
b) a közönség számára nyitva álló létesítményekben, illetve az ahhoz tartozó egyéb helyeken (pl. melléképület, udvar), ahol a szeszesital értékesítése nem engedélyezett;
c) a beépítetlen és bárki által megközelíthető ingatlanok területén.
(2) A szeszesital fogyasztási tilalom nem terjed ki
a) közvetlenül közterületre kiszolgáló vendéglátó egységek által kialakított (kijelölt) fogyasztótérre,
b) alkalmi rendezvényekre (pl. majális, falunap),
c) esetenként engedélyezett árusító helyek környékére.
Közút nem közlekedési célú igénybevétele
16. § (1) A közút területén, az alatt vagy felett építmény, vagy más létesítmény elhelyezéséhez, beleértve az elektronikus hírközlési építményeket, a közút területének nem közlekedési célú elfoglalásához, ill. az út forgalmi rendjének ideiglenes megváltoztatásához a közút kezelőjének hozzájárulása szükséges.
Közterület bontása
17. § (1) Közterület bontásával járó közmű-, elektronikus hírközlési építmény építési, javítási munkálatokra a munka megkezdése előtt a közterület kezelőjének engedélyét be kell szerezni. A bontási engedély ezt követően adható ki.
(2) Kezelői hozzájárulás nélkül a közterületet bontani csak abban az esetben szabad, ha az közmű, közműalagút, vasútüzemi berendezés, távközlési vezeték vagy csővezeték hibaelhárítása, árvíz vagy belvízvédekezés, helyi vízkárelhárítás vagy elemi csapás miatt szükséges. Ebben az esetben a közterület bontását az igénybevevőnek a közút kezelőjéhez – közhasználatú zöldterület esetében a zöldterület kezelőjének - haladéktalanul be kell jelentenie és az élet- és vagyonbiztonság érdekében szükséges intézkedéseket meg kell tenni.
(3) A közterület bontása iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
Közút nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díj
18. § (1) A közút nem közlekedési igénybevételéért – az úttesten kívül végzett közműépítési vagy fenntartási munka kivételével – igénybevételi díjat kell fizetni. A díjat a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott díjat – az igénybevételt megelőzően – a hozzájárulásban meghatározott mértékben, módon és időben a közút kezelőjéhez kell befizetni.
Kezelői hozzájárulás nélküli vagy a kezelői hozzájárulástól eltérő közúthasználat
19. § (1) Ha a közutat, járdát, közterületet kezelői hozzájárulás nélkül vagy a hozzájárulásban előírt feltételektől eltérően vették igénybe, a terület-bontásoknál a munkavégzés indokolatlanul szünetel, a kezelői hozzájárulásban szereplő befejezési határidő nem biztosítható, a közútkezelő közterület-bontási díj megfizetését állapíthatja meg.
(2) A közterület bontási díjat az Önkormányzat költségvetési számlája részére kell megfizetni.
(3) Ha a közutat nem közlekedési célból a kezelő hozzájárulása nélkül, vagy a hozzájárulásban előírt feltételektől eltérően vették igénybe, a közlekedési hatóság – a közút kezelőjének kérelme alapján – az igénybevevőt az eredeti állapot helyreállítására, a hozzájárulásban előírt feltételek betartására, ill. a közút állagának védelme és a forgalom biztonsága érdekében szükséges intézkedések megtételére, továbbá pótdíj fizetésére kötelezheti.
(4) A megállapított pótdíjat – a kötelezést megállapító határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül a közút kezelőjéhez kell befizetni.
Szabálysértési rendelkezések
20. §
Záró rendelkezések
21. § (1) A rendelet 1. számú melléklete „a közterület rendeltetésétől eltérő használatra történő igénybevételének feltételeit” tartalmazza.
(2) A rendelet 2. számú melléklete „a közterület-használatra alkalmazandó díjak megállapítását” tartalmazza.
(3) A rendelet 3. számú melléklete „a közút nem közlekedési célú igénybevételéhez szükséges hozzájárulás iránti kérelmet” tartalmazza.
(4) A rendelet 4. számú melléklete „kérelem közterület-használati engedély iránt”.
22. § A rendelet kihirdetése napján lép hatályba, melyről a jegyző gondoskodik.
1. melléklet
2. melléklet
3. melléklet
4. melléklet