Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2005. (IV. 1.) önkormányzati rendelete

A Helyi Építési Szabályzatról

Hatályos: 2005. 12. 01- 2011. 07. 05

Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2005. (IV. 1.) önkormányzati rendelete

A Helyi Építési Szabályzatról

2005.12.01.

Vásárosfalu község Önkormányzatának Képviselő- testülete az 1990. évi LXV. Törvény 16. §-ában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében, a települési önkormányzatnak az országos szabályoknak megfelelően, illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket magába foglalóan, az alábbi önkormányzati rendelet alkotja meg.

1. § [A rendelet hatálya]

(1) A rendelet területi hatálya kiterjed Vásárosfalu település egész közigazgatási területére.

(2) A rendelet hatálya alá tartozó területet alakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ide értve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű előírások mellett csak és kizárólag e rendelet és a hozzá tartozó szabályozási terv együttes alkalmazásával szabad.

(3) A rendelet területi és tárgyi hatályát érintően minden természetes és jogi személyre nézve kötelező előírásokat tartalmaz, amelyek alól az első fokú építési hatóság —jegyző-csak azon a területen és csak abban a körben biztosíthat eseti eltérést, ahol és amely tárgyat érintően erre az önkormányzati rendelet kifejezetten feljogosítja.

I. Fejezet

Építési engedélyezés általános szabályai

2. § Engedélyhez kötött építési munkák. A képviselő-testület az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységgel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárásokról szóló jelenleg: a 46/1997. (XII.29.) KTM-ben meghatározott építési munkák körét nem bővíti.

3. § [ Építési engedélykérelmek elbírálásának szabályai]

(1) Az építésügyi hatóság a kérelem elbírálása során vizsgálja mindazon szempontokat, melyeket számára a (vonatkozó) rendelet kötelezően meghatároz.

(2) Azokon a területeken, ahol a terület felhasználása vagy az építés minősége (övezete) a szabályozási terven jelöltek szerint megváltozik építés (és telekalakítás is) csak a változásnak megfelelően engedélyezhető.

(3)1

(4)2

(5) Épület építése csak olyan telken engedélyezhető, amelynek közterületről vagy magánútról gépjárművel közvetlenül történő megközelítése biztosított.

(6) Minden beépítésre szánt területen az építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához a vonatkozó (jelenleg: a 253/1997 (X1I.20.) Korm. Rendelet 42. §.) rendeletben meghatározott mértékű járműtárolót, várakozó (parkoló) helyet és rendszeres teherszállítás esetén rakodóhelyet kell biztosítani.

(7) Állattartó épület építésének engedélyezési eljárásánál az állattartási rendeletben megfogalmazott külön feltételrendszer meglétét is vizsgálni kell.

II. Fejezet

Településszerkezet, terület-felhasználás

4. § (1) Beépítésre szánt területre, amelyen belül az építési telkek megengedett beépítettsége legalább 10% és

(2) beépítésre nem szánt területre osztott, amelyen belül a telkek megengedett beépítettsége legfeljebb 5 % lehet.

Beépítésre szánt területek

5. § (1) A település igazgatási területének beépítésre szánt területei az építési használatuk általános jellege, valamint sajátos építési használatuk szerint az alábbi terület-felhasználási egységekre osztottak. A terület-felhasználási egységeket, határaikat és jelkulcsaikat a szabályozási terv tartalmazza.

(1) LAKÓTERÜLET Általános előírások

a) A lakóterületeken az OTÉK 13. § és 14. §-ban meghatározott funkciójú épületek helyezhetők el.

b) Az épületek csak magastetővel létesíthetők. A tető hajlásszöge 35° —nál alacsonyabb, 45°—nál meredekebb nem lehet. Tetőhéjazatként tábláslemez és palafedés alkalmazása nem megengedett.

c) Az övezet telkeit a közterületek felől legfeljebb 1,8 m magas átlátható kerítéssel, ill. élősövénnyel lehet bekeríteni.

d) Építési telkeken a be nem épített és burkolattal el nem látott területeket kertszerűen kell kialakítani és fenntartani.

e) A beépítés feltételének közművesítési mértéke: víz, villany, szennyvízcsatorna, zárt v. nyitott csapadékvíz csatorna.

(2) FALUSIAS LAKÓTERÜLETEK 1.

a) Lfl, K, 30%, 4,5, 1.000 m2 jellel ellátott falusias lakóterületi besorolású az SZ 1. szabályozási terv szerinti 6,7,10,11,12 sz. tömb, mely a kialakult beépítésnek megfelelő szabadon álló, vagy oldalhatáron álló beépítési móddal alakítható ki.

b) Az övezetben kialakítható új telek területe nem lehet kisebb 1.000 m2-nél,

c) A területen megengedett építési használat határértékei: megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség: 0,4, megengedett legnagyobb beépítettség: 30%, megengedett legkisebb építménymagasság:3,0 m, megengedett legnagyobb építménymagasság:4,5 m, megengedett legkisebb zöldfelület: 50%.

d) Állattartás céljára szolgáló melléképületek, melléképítmények az állattartási rendelet szerint létesíthetők.

e)3

(3) FALUSIAS LAKÓTERÜLETEK 2.

a) Lf2, O, 30%, 4,5, 1.000 m2 jellel ellátott falusias lakóterületi besorolású az SZ 1. szabályozási terv szerinti 2,3,4 sz. tömb, mely oldalhatáron álló beépítési móddal alakítható ki.

b) Az övezetben kialakítható új telek területe nem lehet kisebb 1.000 m2-nél, a szélessége 16 m-nél, a méysége 40 m-nél

c) A területen megengedett építési használat határértékei megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség: 0,4, megengedett legnagyobb beépítettség: 30%, megengedett legkisebb építménymagasság:3,0 m, megengedett legnagyobb építménymagasság:4,5 m, megengedett legkisebb zöldfelület: 50%, oldalkert min 6 m.

d) Állattartás céljára szolgáló melléképületek, melléképítmények az állattartási rendelet szerint létesíthetők.

e)4

(4) FALUSIAS LAKÓTERÜLETEK 3.

a) Lf3, SZ, 30%, 6,0, 1500 m2 jellel ellátott településközponti vegyes terület az SZ 1 szabályozási terv szerinti 9 jelű tömb. Az építési övezetben épületek szabadon álló beépítési móddal alakíthatók ki.

b) Az övezetben telekosztással kialakítható új telek területe nem lehet kisebb 1500 m2-nél, átlagos szélessége nem lehet kevesebb 18 méternél, mélysége nem lehet kevesebb 50 méternél.

c) A területen megengedett építési használat határértékei megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség: 0,8, megengedett legnagyobb beépítettség: 30%, megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m, megengedett legkisebb zöldfelület: 40%.

d) Állattartás céljára szolgáló melléképületek, melléképítmények az állattartási rendelet szerint létesíthetők.

e)5

(5) KERESKEDELMI-SZOLGÁLTATÓ GAZDASÁGI TERÜLET

a) Gksz jellel ellátott gazdasági terület a T 1 szabályozási terven jelölt tömb.

b) A területen az OTÉK 19. § (2) bekezdésében meghatározott rendeltetésű építmények, épületek létesíthetők, szabadon álló beépítési móddal.

c)6 Az építési helyet az OTÉK 35. § (2), (3), (4) bekezdése szerint kell meghatározni.

d) Az övezetben telekosztással kialakítható új telek területe nem lehet kisebb 3000 m2-nél, átlagos szélessége 30 méternél, mélysége 50 méternél.

e) A területen megengedett építési használat határértékei: megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség: 0,6, megengedett legnagyobb beépítettség: 40%, megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m, megengedett legkisebb zöldfelület: 0,4.

f) Az építési engedély dokumentáció kötelező munkarésze a kertépítési terv

g) A használatbavételi eljárás során 100%-os készültséget csak a kertépítés befejezésével lehet elérni.

(6) KÜLÖNLEGES TERÜLET (1) A Kk jelű kegyeleti park az SZ 1 szabályozási terven 13. Számmal jelölt tömb, a volt zsidótemető területe. Kizárólag kegyeleti célú építmény elhelyezésére szolgál. Temetkezés nem lehetséges.

(7) KÜLÖNLEGES TERÜLET (2) A Kt jelű temető, kegyeleti park az SZ 1 szabályozási terven 1. számú tömbben kizárólag temetkezési, kegyeleti célú épület és kiszolgáló építményeinek elhelyezésére szolgál. A lakóterület felőli részen 30 m széles védőfásítást kell kialakítani.

(8) KÜLÖNLEGES TERÜLET (3) Ksp jelű — az SZ 1 szabályozási terven 8. számú sport célú különleges területen kizárólag sportpályák és kiszolgáló épületek helyezhetők el. Beépítettség max.: 10%, építménymagasság: 3-7,5 m között, zöldfelület: min.:70 %

(9) ÜDÜLÖTERÜLET (Üdülőházas)

a) Üü, SZ, 15, 4,5, 3000 jellel ellátott üdülőterület az SZ 1 szabályozási terven 5. Számmal jelölt tömb.

b) Az üdülőházas üdülőterületen az OTÉK 22. § (1) bekezdésében meghatározott épületek, építmények helyezhetők el, szabadon álló beépítési móddal.

c) A területen telekosztás és új épület építése esetén előzetesen elvi építési engedélyben kell az építési helyet meghatározni, m = 1 : 500 méretarányú helyszínrajzon az egész tömb ábrázolásával.

d) Az övezetben telekosztással kialakítható új telek területe nem lehet kisebb 3000 m2-nél, átlagos szélessége 30 méternél, mélysége 50 méternél.

e) A területen megengedett építési használat határértékei: megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség: 0,5, megengedett legnagyobb beépítettség: 15%, megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m, megengedett legkisebb zöldfelület: 0,6.

f) Az építési engedély dokumentáció kötelező munkarésze a kertépítési terv

g) A használatbavételi eljárás során 100%-os készültséget csak a kertépítés befejezésével lehet elérni.

Beépítésre nem szánt területek

6. § (1) KÖZLEKEDÉSI TERÜLET

a) A közlekedési területek (utcák, terek, gyalogutak) a város közterületein a gépjármű, kerékpár és gyalogos közlekedés és kapcsolódó létesítményei elhelyezésére szolgáló területek.

b) A közlekedési területeket és létesítményeket, azok szabályozási szélességeit és védőtávolságait a szabályozási terv ábrázolja.

c) Az utak szabályozási szélességgel meghatározott területsávjai mentén létesítményt elhelyezni csak a területsáv megtartásával szabad.

d) A területsávon belül csak ideiglenes építmény (reklámtábla, újságárus pavilon, stb.) helyezhető el, építési engedély alapján, az illetékes közlekedési szakhatóság állásfoglalásának figyelembe vételével.

e) A (3) bekezdés szerinti területsávba eső meglévő épületeken végezhető mindennemű építési tevékenység – csak a területsáv kialakulásának várható idejét, az épületnek a területsávban elfoglalt helyét, az épület sajátosságait (eszmei és gazdasági értékét) mérlegelve végezhető.

f) A közutak elhelyezésére az OTEK-ban megállapított, illetve az SZ 1 szabályozási terven jelölt, építési szélességű területeket kell biztosítani: a mellékelt 1.sz. táblázat szerint.

g) A gépjármű forgalom lebonyolítására tervezett utakat úgy kell kialakítani, hogy azok alkalmasak legyenek tűzoltó- és hulladékszállító gépjárművek közlekedésére.

h) A rálátás biztosítása érdekében a szabályozási vonalak csatlakozásánál 3-3 méteres lesarkítás szükséges.

i) A közlekedési területen közlekedési műtárgyakat, közvilágítást, közterületi építményeket, növényzetet úgy kell elhelyezni, hogy azok a közlekedést és az utak láthatóságát, a sarkok beláthatóságát ne akadályozzák.

j) A lakófunkciók és a közösségi létesítmények parkolási igényeit saját telken belül kell kielégíteni, a parkolók területére való közlekedési kapcsolatot biztosítani kell.

k) Az OTÉK-tól eltérő szabályozási szélességű utak esetében a felmentésből adódóan a közútkezelő köztérítésre nem kötelezhető.

(2) KÖZMŰVEK

a) Nyomvonal jellegű közműlétesítmény elsősorban a közlekedési területen, közterületen, vagy a közművet üzemeltető szerv területén helyezhető el. Amennyiben ez nem oldható ing, a közművezetékek magánterületen, a tulajdonosok hozzájárulásával is elhelyezhetők, az egyéb hatályos jogszabályok figyelembe vételével.

b) Magánterületen vezetett közművezetékek közműkezelők általi megközelítését a tulajdonosnak biztosítani kell. A közműkiváltásra a kezelő nem kötelezhető.

c) A közművezetékek védelme érdekében az előírt védőtávolságokat be kell tartani.

d) Tilos szennyvizet, szemetet felhagyott kutakba, a csapadékvíz-elvezető rendszerbe gyűjteni, illetve bevezetni.

e) Az ivóvíz minőségű víz beszerzésére, kezelésére, tárolására, továbbítására és szétosztására szolgáló létesítmények védőterületein csak a rendeltetésszerű üzemeltetés érdekében végzett építési tevékenység folytatható.

f) A meglévő 20 kV-os elektromos légvezetékek szabad megközelítését, védőtávolságát biztosítani kell.

g) A település csapadékvizét nyílt árokhálózatban, vagy csapadékvíz csatornahálózatban kell elvezetni.

h) Közhasznú közműterületen (árkok, vízfolyások, vízmedrek, vízgazdálkodási területek) építményeket elhelyezni nem lehet. A területen csak a működés és fenntartás műtárgyai helyezhetők el.

(3) ZÖLDTERÜLETEK ÉS ZÖLDFELÜLETI LÉTESÍTMÉNYEK

a) A zöldterületi rendeltetésű területeket a szabályozási terv tünteti fel.

b)7 A szabályozási tervlapok szerinti zöldterületeket, valamint a jelentős zöldfelületű intézmények zöldfelületeit más célra felhasználni nem szabad. A zöldterületek az állandóan növényzettel fedett közterületek, közpark. A zöldterületen víz- és zöldfelületek, gyalogutak, játék, sport, pihenést szolgáló területek közművek, a szabadidő eltöltéséhez szükséges létesítmények és vendéglátó épületek helyezhetők el. A területen agresszív pollentermelő növényt (pl.: kanadai nyárfa) ültetni tilos!

c)8

d) Közpark zöldfelületi kialakítása előtt a területre vonatkozó kertészeti tervet kell készíteni, és építéshatósági eljárás keretében engedélyeztetni kell. A közparkban vendéglátó- sport- szabadidő, illetve a terület fenntartását szolgáló épületek legfeljebb 2 %-os beépítettséggel helyezhetők el, maximum 4,5 m építménymagassággal. A közpark területét intenzív zöldfelületként, háromszintes növénytelepítéssel kell kialakítani. Ez 150 m2-ként min. 1 db nagy vagy közepes lombtömeget növelő lombos fa, min. 40 db cserje és a burkolatlan területeken gyep ill. talajtakaró telepítését jelenti.

e) Közlekedési területek zöldfelületei: A 22 m szabályozási szélességű főút mentén kétoldali, a lakó utak mentén egyoldali fasort kell telepíteni. A közlekedésbiztonság érdekében 90 cm-nél magasabbra növő növényt telepíteni a közlekedési területek zöldsávjaiba csak az útkereszteződések szabályozási vonalától 10 m-nél távolabb szabad. A közlekedési területek zöldsávjaiban a fatelepítési távolságnak min. 8 m-nek kell lennie. A 10 gépjárműnél nagyobb befogadó képességű felszíni parkoló helyeket fásítani kell. A fásítást minden megkezdett 4 db parkoló hely után 1 db nagy lombkoronát növelő, környezettűrő, túlkoros fa telepítésével kell megoldani.

(4) ERDŐTERÜLETEK A gazdasági célt szolgáló erdők területén építmények nem helyezhetők el.

(5) MEZŐGAZDASÁGI TERÜLET (Ma) Mezőgazdasági terület növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és —tárolás építményei elhelyezése céljára szolgáló terület:

a) A 10000 m2-t el nem érő területen építményt elhelyezni nem szabad,

b) a 10000 m2 nagyobb területen ( a nádas, és a gyep művelési ágban nyilvántartottak kivételével) 3%-os beépítettséggel egy gazdasági épület és terepszint alatti építmény helyezhető el,

c) Építménymagasság a tárolók, silók és egyéb műtárgyak kivételével legfeljebb 4,5 m lehet.

(6) MEZŐGAZDASÁGI TERÜLET (Ml)

a) A kertes mezőgazdasági célra kijelölt területek az T 1 szerkezeti terven találhatók.

b) A 6000 m2-t meghaladó területeken a növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményei helyezhetők el.

c) A mezőgazdasággal élethivatás szerűen foglalkozók lakóházat is építhetnek.

d) A területen megengedett építési használat határértékei: megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 0,1, m, megengedett legnagyobb beépítettség: 3%, megengedett legnagyobb építménymagasság: lakóépületnél 4,5 m, mezőgazdasági épületnél 6,0 m, megengedett legkisebb zöldfelület: 80 %, oldalkert min.: 6,0 m, előkert min.: 10,0 m.

e) Állattartó épületek az állattartási rendelet előírásai szerint létesíthetők, a szükséges védőtávolság biztosításával.

(7) VÍZGAZDÁLKODÁSI TERÜLET A vízgazdálkodással kapcsolatos összefüggő terület:

a) a folyóvizek medre és partja

b) a közcélú nyílt csatornák medre és partja

(2) A területen épületek nem helyezhetők el.

(3) Építmények a közúti forgalom biztosítására elhelyezhetők.

Közterületek

7. § (1) A közterületeket rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja, azonban mások hasonló célú jogait nem korlátozhatja.

(2) A közterület rendeltetésétől eltérő használatához a tulajdonos önkormányzat hozzájárulása szükséges.

(3) Amennyiben az eltérő használat építési tevékenységgel is összefügg, a tulajdonosi hozzájáruláson túl az építési hatóság engedélyét is be kell szerezni.

(4) A település közterületein engedélyezhető eltérő használat az alábbi lehet:

a) hirdető (reklám) berendezés elhelyezése,

b) árusítópavilon (mozgó árusítóhely létesítése)

c) közúti közlekedéssel kapcsolatos építmények (várakozóhelyek, töltőállomás)

d) köztisztasággal kapcsolatos építmények (tárgyak)

e) szobor, díszkút elhelyezése

f) távbeszélő fülke elhelyezése

g) építési munkával kapcsolatos létesítmények (állványok elhelyezése) építőanyag-tárolás

(5) A közterületek eredeti rendeltetésétől eltérő használatának időtartamát, a közterület-használat egyéb feltételeit, illetőleg a használat díját a közterület tulajdonosa esetenként, pályázat útján, esetleg e tulajdonosi elvárásokat és az engedély nélküli használat szankcióit tartalmazó külön rendeletben szabályozza.

III. Fejezet

Környezetvédelmi szabályozási előírások

Általános követelmények

8. § (1) A beruházások nem okozhatnak olyan hatásokat, melyek a környező területek tervezett használati módját lehetetlenné teszik.

(2) A beruházások megvalósítása, meglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési mód változtatás (-ok), valamint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység csak a környezetvédelmi kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédelmi előírások és határértékek betartása alapján történhet, a szakhatóságok előírása szerint.

(3)9

(4) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell.

(5) Új jelentős levegőterhelést okozó vagy bűzös tevékenység esetén az engedélyezési eljárás során védelmi övezetet kell meghatározni.

A föld védelme

9. § (1) A föld védelméhez kapcsolódó építési és létesítési szabályok: A beépítésre nem szánt területeken az illegális szemétlerakókat meg kell szüntetni.

(2) A termőföld védelme érdekében az építési munkával érintett területek talajának termőrétegét (humusz) le kell szedni és újrafelhasználásig elkülönítve kell deponálni.

Vízkészletek minőségvédelme

10. § (1) A vizek védelméhez kapcsolódó építési és létesítési szabályok: A község területén hulladéklerakó, veszélyes anyag lerakó nem létesíthető.

(2) A telek tulajdonosa köteles gondoskodni a keletkező szilárd és folyékony trágya, kommunális hulladék, veszélyes hulladék és egyéb hulladék, jogszabályok és hatósági előírások szerinti, ártalommentes átmeneti gyűjtéséről és engedéllyel rendelkező átvevőhelyre szállításáról.

(3)10

(4) Élővízfolyásokba, csapadékcsatornákba, felhagyott kutakba hulladékot lerakni, szennyvizet bevezetni tilos.

(5) Csapadékvíz telken belül elszikkasztható.

(6) Az élővízfolyások partjának élétől 6 m-en belül épület és építmény nem helyezhető el.

(7) A talaj és a felszíni, illetve felszín alatti vizek védelme érdekében, növényvédő szert, műtrágyát, útsózási anyagot csak fedett, szivárgásmentes, vízzáró szigetelésű, zárt tárolóban szabad elhelyezni.

(8) A Keszeg ér mentén vízfolyás kísérő fásítást kell létrehozni.

A táj és az élővilág védelme

11. § (1) Az élővilág védelméhez kapcsolódó építési és létesítési szabályok: A község területén az erdőfelület csökkentése tilos, erdőterület igénybevétele esetén a kérelmező az igénybevett erdőterülettel azonos nagyságú erdőt köteles telepíteni az Erdészeti Hatóság engedélyében foglaltak szerint.

(2) Az erdő használatát tartósan akadályozó létesítmények (közművezetékek, sportpálya, stb.) elhelyezése esetén a létesítmény tulajdonosa a kiesett területtel azonos nagyságú erdőfelület köteles telepíteni az Erdészeti Hatóság engedélyében foglaltak szerint.

(3) A beépítésre szánt területeken előírt zöldfelület legalább 60%-át aktív zöldfelületként kell kialakítani és folyamatosan fenntartani.

(4) Belterületi új, vagy átépítésre kerülő utakon fasorokat kell telepíteni.

Az épített környezet védelme

12. § (1) Fejlesztéseknél, beavatkozásoknál meg kell követelni a funkciókból adódó védőtávolságokat és a szükséges védőterületet-kialakításokat.

(2) Szorgalmazni kell az azonos, illetve hasonló rendeltetési egységek szabályozási terven jelölt megvalós1tását, területi átcsoportosítását.

(3) A szabályozási terven meghatározott zöldterületek, védőerdők kialakításáról és fenntartásáról folyamatosan gondoskodni kell.

(4) A temető körül 30 m széles védőerdőt kell kialakítani.

(5) Művi értékvédelem:

1. Épületek (Sorszám, cím, funkció, hrsz.)

1.1 Fő utca Katolikus templom 90.

1.2 Fő u. 6. Harangláb 54.

2. Síremlékek:

2.1 Mátis László síremléke, temető

2.2 Ismeretlen síremlék, temető

2.3 Mátis Gyula síremléke, temető

2.4 Telek és Kálmán család síremléke, temető

2.5 Tompa család síremléke, temető

3. Régészeti lelőhelyek:

3.1 Árpád kori falu, major terület, Hrsz: 027/5.

3.2 Sírok, Fő u., Hrsz: 103, 104, 105.

3.3 Bronzkori telep, Fő u., Hrsz: 10, 11, 18, 12, 13, 14, 15, 16.

3.4 Középkori telep, Külterület, Hrsz: 0,33/18, 19.

3.5 Középkori telep, Külterület, Hrsz: 029/20.

(6)11 Az épített környezet védelméhez kapcsolódó építési szabályok: a műemlék és régészeti lelőhelyek esetében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal I. fokú építési hatóságként, műemléki környezetben és régészeti lelőhelyen szakhatóságként jár el.

Hulladékgazdálkodás, ártalmatlanítás

13. § (1) A települési (kommunális) hulladék ellenőrzött és előírt módon szervezett gyűjtés és szállítás a Kisalföld Kommunális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.-vel kötött szerződés alapján történik.

(2) A veszélyes hulladék gyűjtéséről, biztonságos átmeneti tárolásáról, elszállíttatásáról, illetőleg ártalmatlanításáról a hulladéktermelőnek kell gondoskodni.

Tűzvédelem

14. § (1)12 A tűzvédelmi előírásokat a 46/1977. évi KTM rendelet 2. számú mellékletének I/1. pontja szabályozza.

(2) A tűzoltóság vonulása és működése céljára olyan utat, illetőleg területet kell biztosítani, amely alkalmas a tűzoltó gépjárművek nem rendszeres közlekedésére és működésére.

(3) Az építmények kitti-legkisebb távolság szabályozása az OTÉK 36. §-a szerint történik.

(4) A területen a tűzi-vizet vezetékes hálózatról az OTSZ által meghatározott mennyiségben és módon föld feletti tűzcsapok alkalmazásával kell biztosítani.

(5) A területen tűzjelzésre alkalmas, mindenki számára hozzáférhető nyilvános telefonfülkét kell létesíteni illetve üzemben tartani.

(6) A tisztán gázüzemű, a vegyes üzemű, illetve a kettősüzemű járműveket talajszintnél mélyebb helyen tilos elhelyezni.

IV. Fejezet

Egyéb rendelkezések

A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézmények

15. §13 A szabályozási tervben szereplő összes telek út kialakítására szükséges részét az önkormányzat céljára az ÉTV 17. §-ában foglaltak biztosítják.

A telekalakítás és építés engedélyezése

16. § (1) A településrész terültén a telekalakítás és az építés csak akkor engedélyezhető, ha az a szerkezeti és a szabályozási tervben meghatározott fejlesztési célkitűzéssel összhangban van, annak megvalósítását nem akadályozza, nem nehezíti és nem teszi költségesebbé.

(2) A település beépíthető telkein és területein elhelyezhető minden olyan létesítmény, építmény, amely az adott övezetben érvényes védőtávolságok betartásával és környezetbarát beépítéssel mások érdekeinek és jogainak sérelme nélkül megvalósítható.

(3) Telekalakítás a telekstruktúrához igazodva, a HÉSZ szerinti minimális teleknagyság betartásával és a tervezett úthálózat kötelező szabályozási vonalainak figyelembe vételével engedélyezhető.

(4)14

(5) Építési hatósági engedélyt csak jóváhagyott terv, illetve program alapján kialakított olyan területre szabad kiadni, ahol az úthálózat és közműellátás biztosítható.

(6)15 A felvonulási épület - rendeltetésének megváltoztatási feltételével - az építés befejezése után csak akkor tartható fenn, ha az építmények elhelyezésére vonatkozó előírásokat és a rendezési terv követelményeit kielégíti, továbbá azt e jogszabály és más jogszabályok, valamint a szabványok előírásai szerint az új rendeltetésének megfelelővé teszi.

(7) Törmeléket lerakni csak az illetékes hatóság által kijelölt területen szabad.

Védőtávolságok

17. § (1)16

(2) A tervlapok szerinti helyeken az ott megadott szélességekkel az alábbi védőtávolságokat kell megtartani:

a) 20 kV-os távvezeték mentén 3-3m

b) a 86. sz. főút mentén 100 m az úttengelytől

c) az M86-os gyorsforgalmi út mentén 100-100 m az úttengelytől

d) a 8611, a 8428 és a 8427 sz. összekötő utak lakott területen kívüli szakaszán az úttengelytől 50-50 m

e) a Keszeg-ér part éleitől 6-6 m

f) a szennyvízátemelő környezetében az OTÉK függelék szerint

g) az állattartó telepek védőtávolságát a 21/2001.(II.14.) Korm. rendelet 2. sz. melléklete szerint kell meghatározni.

h) A reptéri védőterületen belül a repülőtér vonatkozási pontjától számított 1%-os emelkedési síkról magasabb építmény nem helyezhető el.

Záró rendelkezések

18. § (1) Ez a rendelet 2005.április 2-án lép hatályba.

(2) Rendelkezéseit a hatályba lépést követően kell alkalmazni.

(3) Egyúttal a 10/1995 sz. rendelet hatályát veszti.

(4) A rendelet a TT-11/2003. munkaszámú SZ 1 szabályozási tervvel együtt alkalmazandó.

(5) A rendelet mellékletei: 1.sz.melléklet: útbesorolási táblázat, 2.sz.melléklet: mintakeresztszerelvények, 3.sz.melléklet: a belterületbe vonandó telkek jegyzéke, 4.sz.melléklet: intézkedési terv.

1

A 3. § (3) bekezdését a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

2

A 3. § (4) bekezdését a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 5. § (2) bekezdés e) pontját a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

4

Az 5. § (3) bekezdés e) pontját a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

5

Az 5. § (4) bekezdés e) pontját a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

6

Az 5. § (5) bekezdés c) pontja a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

7

A 6. § (3) bekezdés b) pontja a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

8

A 6. § (3) bekezdés c) pontját a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 8. § (3) bekezdését a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 10. § (3) bekezdését a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 12. § (6) bekezdése a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

12

A 14. § (1) bekezdése a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.

13

A 15. § a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

14

A 16. § (4) bekezdését a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 16. § (6) bekezdése a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.

16

A 17. § (1) bekezdését a Vásárosfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2005. (XII. 1.) önkormányzati rendelete 7. § i) pontja hatályon kívül helyezte.