Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (XII.06.) önkormányzati rendelete

a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról

Hatályos: 2013. 12. 07- 2020. 12. 29

Vének Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. Törvény (Ht.) 35. §-ában és 85. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, továbbá a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a települési szilárd hulladékokkal kapcsolatban az alábbi rendeletet alkotja:

I.Fejezet

 Általános rendelkezések

1.§


(1) A rendelet területi hatálya Vének település közigazgatási területére terjed ki, amely egyben kijelöli a közszolgáltatási terület határát is.

(2) A rendelet személyi hatálya az (1) bekezdés szerinti területen tartózkodó személyekre és szervezetekre, ingatlan használójára, a települési önkormányzatra és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésére jogosult közszolgáltatóra terjed ki.

(3) A rendelet tárgyi hatálya a település közigazgatási területén keletkező, illetve ott bármilyen okból elhelyezett a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló 438/2012. (XII.29.) Korm r. (továbbiakban: Korm. r.) 3. § (2) bekezdésében meghatározott hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tarozó hulladékra (továbbiakban együtt: települési szilárd hulladék) terjed ki.

(4) A település köztisztaságával összefüggő feladatok külön rendeletben kerülnek szabályozásra.


2. §

(1) E rendelet alkalmazásában:

a) Önálló ingatlan:

  • az a földrészlet, amely az ingatlan-nyilvántartásban önállóan bejegyezhető,
  • az egy helyrajzi számon nyilvántartott földrészlet a hozzá tartozó felépítménnyel,
  • a külön telekkönyvezett felépítmény,
  • a társasházi, a szövetkezeti és az önkormányzati lakás.

 

(2) A rendeletben használt egyéb fogalmakon a Ht. 2.§-ában, valamint a Korm. R. 2. §-ában meghatározott fogalmakat kell érteni.


3. §


A települési szilárd hulladékokkal kapcsolatos jogszabályi kötelezettségeken felül, mindenki köteles hulladékokkal kapcsolatos jogellenes magatartást, a hulladék elhagyását az illetékes jegyző tudomására hozni.



III. fejezet

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának rendje és módja

7. §

Gyűjtőedény biztosítása


(1) A közszolgáltató a lakosság körébe tartozó, a közszolgáltatási területen lévő, háromlakásos vagy annál kevesebb lakóegységű ingatlan tulajdonosai részére lakásonként térítésmentesen, haszonkölcsön szerződés alapján, szállítóeszközéhez rendszeresített, két gyűjtőedényt biztosít: egy 120 literes, barna fedelű edényt a komposztálható hulladékok és egy 120 literes, szürke fedelű edényt a maradék hulladék elhelyezésére.

(2) A közszolgáltató a lakosság körébe tartozó, a közszolgáltatási területen lévő, négylakásos vagy annál több lakóegységű ingatlan tulajdonosai részére a hulladékok vegyesen történő gyűjtéséhez térítésmentesen, haszonkölcsön szerződés alapján, szállítóeszközéhez rendszeresített 120 literes, 240 literes vagy 1100 literes szabványos gyűjtőedényt biztosít.

(3) Több lakásos ingatlan esetén a gyűjtőedények méretét úgy kell meghatározni, hogy lakásonként legalább a heti 60-120 liter térfogat használata biztosítva legyen.

(4) Az (1) - (3) bekezdésben megjelölt edényeken felül a közszolgáltató egyedi igény esetén ugyancsak térítésmentesen, haszonkölcsön szerződés alapján további edényt biztosít a az ingatlanhasználó részére.

(5) A közszolgáltató a nem természetes személy ingatlanhasználó- beleértve a gazdálkodó szervezeteket is- részére a szállítóeszközéhez rendszeresített 120 literes, 240 literes vagy 1100 literes szabványos gyűjtőedényt biztosít.

(6) A közszolgáltató köteles falusias lakóterületen a vegyes hulladék heti egy alkalommal, a komposztálható hulladék heti egy alkalommal, a maradék hulladék kéthetente történő elszállítási lehetőségét, továbbá a barna tetejű és vegyes hulladék gyűjtésére szolgáló edények mosását évente négy alkalommal biztosítani.

(7) A közszolgáltató a jegyző értesítése alapján a házi komposztálást végző ingatlanhasználótól a barna tetejű hulladékgyűjtő edényt – az ingatlanhasználó igénye esetén – a haszonkölcsön szerződés módosítása mellett elszállítja.




8.§

Szelektív hulladékgyűjtő sziget és igénybevételének módja


(1) A közszolgáltató az ingatlanhasználó részére a település közterületén lévő szelektív hulladékgyűjtő sziget igénybevételét térítésmentesen biztosítja.

(2) A hulladékgyűjtő szigeten elkülönítve helyezhetők el a műanyag, papír, üveg és fém - elsősorban csomagolási - hulladékok az egyes edényeken elhelyezett feliratnak megfelelően.

(3) A hulladékgyűjtő szigeteken vállalkozási tevékenységből származó hulladékot elhelyezni tilos.

(4) A közszolgáltató a hulladékgyűjtő szigeten lévő edényeket járatterve szerint, az edények telítettségének megfelelő gyakorisággal üríti.

(5) A közszolgáltató a hulladékgyűjtő sziget területén az edényeken kívül elhelyezett hulladékok közül kizárólag a (2) bekezdésben felsorolt fajtájú hulladékokat szállítja el.


9. §

Hulladékudvar és igénybevételének módja


(1) A közszolgáltató a Győr, Szitásdomb utcában lévő hulladékudvarban – nyitvatartási időben – egyes hulladékok térítésmentes elhelyezését biztosítja, azon  ingatlanhasználó számára, aki a vele kapcsolatos közszolgáltatási jogviszony fennállását a közszolgáltató által rendelkezésére bocsátott azonosító dokumentummal igazolja.

(2) A hulladékudvarban az inert hulladék havonta 1 m3, de évente legfeljebb 3 m3 mennyiségben helyezhető el.

(3) Mennyiségi korlátozás nélkül helyezhető el a hulladékudvarban a lomtalanítási hulladék, a műanyag, a papír, az üveg, a fém hulladék, a textil hulladék és a fás szárú kerti nyesedék.

(4) A veszélyes hulladékok közül alkalmanként összesen 50 kg mennyiségben, de évente legfeljebb összesen 150 kg mennyiségben helyezhetők el az elemek, akkumulátorok, elektronikai hulladékok, festékes és vegyszeres göngyölegek.

(5) Használt étolaj- és zsír hulladék a hulladékudvarban alkalmanként 5 liter, de évente legfeljebb összesen 60 liter mennyiségben helyezhető el.

(6) A veszélyes hulladéknak minősülő fáradt olaj hulladék alkalmanként 4 liter, de évente legfeljebb 8 liter mennyiségben adható át a hulladékudvarban.

(7) Inert hulladéknak tekintendő az ingatlanokon keletkező – hibaelhárításból vagy javításból származó – építési, bontási tevékenység során keletkező, veszélyes hulladékot nem tartalmazó, elsősorban beton, tégla cserép, kerámia hulladék.

(8) Nem számít lomtalanítási hulladéknak a teljes háztartás, illetve ingatlan felszámolásánál és kiürítésénél keletkező hulladék.

(9) A hulladékudvarban vállalkozási tevékenységből származó hulladékot befogadni tilos.


10. §

Üdülőingatlanokra vonatkozó sajátos szabályok


(1) A 2. számú mellékletben megjelölt utcákban a közszolgáltatást a közszolgáltató a 7. §-ban meghatározott módon biztosítja.

(2) A 2. számú mellékletben megjelölt utcák ingatlanhasználói számára is biztosított a szelektív hulladékgyűjtő sziget 8.§-ban meghatározott, a hulladékudvar 9.§-ban meghatározott igénybevétele.

(3) Az Ibolya utca ingatlanhasználói kötelesek az ürítésre szánt, hulladék begyűjtésére szolgáló edényt a járatnapon, az Ibolya utca elején, a közterület táblával megjelölt részén, a közút forgalmát nem akadályozó módon, úgy elhelyezni, hogy azt a közszolgáltató a begyűjtő járattal kiüríthesse.

(4) A 2. sz. mellékletben megjelölt utcákban lakóhellyel nem rendelkező, idényjelleggel tartózkodó ingatlantulajdonosok egyénileg, közvetlenül a közszolgáltatótól kérhetik minden év október 1. és március 31. közötti időszakra vonatkozóan a közszolgáltatási díj számlázásának ideiglenes szüneteltetését.

(5) A 2. sz. mellékletben megjelölt utcákban lakóhellyel rendelkező, életvitelszerűen tartózkodó ingatlanhasználó a rendelkezésre állási díj éves összegét köteles a közszolgáltatónak megfizetni.






IV. fejezet

11.§

Közszolgáltatási díj


(1) Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáért közszolgáltatási díjat fizet.

(2) A közszolgáltatási díj rendelkezésre állási díjból és ürítési díjból áll.

(3) A rendelkezésre állási díj a hulladékkezelési díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III. 28.) Korm R. 8.§ (4)-(5) bekezdéseinek figyelembevételével kerül megállapításra.

(4)A rendelkezésre állási díj éves díj, amelyet a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlanhasználó önálló ingatlanonként, a szolgáltatás igénybevételének mértékétől függetlenül köteles megfizetni.

(5) Az ürítési díj a hulladékkezelés és hulladékszállítás teljes folyamatának a rendelkezési állási díjban nem fedezett minden egyéb költsége és indokolt ráfordítása ellenértékéből áll.

(6) Az ürítési díj a díjfizetési időszak ürítési száma és az adott tárolóedényhez tartozó egységnyi díjtétel szorzata.

(7) A közszolgáltatási díjat a közszolgáltató által a fogyasztó részére a 9. §- ban meghatározott számlázási időszakonként kiállított számla alapján 15 napon belül kell megfizetni.

(8) A több önálló ingatlant kiszolgáló tárolóedények közszolgáltatási díját az épület tulajdonosa, kezelője köteles megtéríteni. Igény esetén a közszolgáltató az igénybe vevők (tulajdonostársak, használók) részére egyedi számlát bocsát ki a közösséget terhelő közszolgáltatási díj tulajdonostársak közötti felosztására vonatkozó nyilatkozata és adatszolgáltatása alapján. Az egyedi számla önálló ingatlanonként tartalmazza a rendelkezésre állási díjat és a felosztásra vonatkozó nyilatkozat szerint felosztott ürítési díjat.

(9) A közszolgáltató a közszolgáltatás díját kéthavi számlázási időszakonként utólag számlázza az ingatlanhasználó részére. A rendelkezésre állási díjat annak az ingatlanhasználónak kell egész hónapra megfizetni, akit a változással érintett hónap első napján ingatlanhasználónak kell tekinteni.

(10) Az ingatlanhasználó személyében bekövetkezett változást a régi és az új ingatlanhasználó a változás bekövetkezését követő 15 napon belül köteles a közszolgáltató által rendszeresített módon és formában bejelenteni. Ekkor a közszolgáltató az ingatlanhasználó változását, a változás napjának megfelelően rögzíti nyilvántartásaiban. Amennyiben a változás bejelentésének ideje a tényleges változás idejét 15 nappal meghaladja, akkor a közszolgáltató a bejelentés napját tekinti a változás napjának. A változás bejelentésének elmulasztása esetén a közszolgáltatás díjainak megfizetése a régi ingatlanhasználót terheli.

(11) Amennyiben a közszolgáltatásba bekapcsolt ingatlannak több tulajdonosa van, akkor a tulajdonosoknak kell közölni, hogy közülük kinek a nevére és címére kerüljön kiállításra a szolgáltatási számla. Ha a tulajdonosok a közszolgáltatóval ezt nem közlik, akkor a közszolgáltató vagy a legnagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonos, vagy az azonos tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonosok közül az ingatlan-nyilvántartásban első helyen bejegyzett tulajdonos nevére és címére állítja ki a szolgáltatási számlát.


12.§ 

Kedvezmények


(1) A képviselő-testület 50%-os közszolgáltatási díjfizetési kedvezményben részesíti azt a nyugdíjas, egyedülálló,véneki lakost, aki esetében az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 200%-át.

(2) A kedvezmény érvényesítéséhez kérelmet kell benyújtani a Kisbajcsi Közös Önkormányzati Hivatalhoz, melyhez csatolni kell a szükséges jövedelemigazolást.

(3) A kedvezményt egyidejűleg egy családban az a személy jogosult igénybe venni, akinek nevére a szolgáltató által kiállított számla szól.

(4) Ha hivatalos tudomás szerint az (1) bekezdés szerinti kérelmezővel jövedelemmel rendelkező hozzátartozó lakik egy háztartásban, a kedvezmény igénybevételére nem jogosult.


V. Fejezet

13.§

Személyes adatok kezelése


A közszolgáltató a tevékenysége ellátásához szükséges személyes adatokat ( ingatlanhasználó neve, lakcíme, születési helye és ideje, anyja neve) csak a közszolgáltatási jogviszony fennállása alatt, azt követően pedig a közszolgáltatási jogviszonyból eredő jogok érvényesítése, vagy kötelezettségek teljesítése érdekében kezelheti.




14.§

Záró rendelkezések


(1) E rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba, és 2020. december 31-én hatályát veszti.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 11/2010. (XII.23.) önkormányzati rendelet és a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 11/2010. (XII.23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 6/2011. (IV.21.) önkormányzati rendelet, valamint a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 11/2010. (XII.23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 11/2011(IX.07) önkormányzati rendelet hatályát veszti.


Mellékletek