Újszentmargita Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról
Hatályos: 2021. 05. 31Újszentmargita Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról
Újszentmargita Község Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörében eljárva Újszentmargita Község polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján eljárva, figyelemmel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendeletre, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Az önkormányzat 2020. évi zárszámadásának bevételeit 396.275 ezer Ft-ban állapítja meg a Képviselő-testület a rendelet 1. melléklete szerint.
(2) Az önkormányzat 2020. évi zárszámadásának kiadásait 399.024 ezer Ft-ban állapítja meg a Képviselő-testület e rendelet 1. melléklete szerint.
(3) Az önkormányzat 2020. évi zárszámadásának finanszírozási célú bevételeit 63.420 ezer Ft-ban állapítja meg a Képviselő-testület e rendelet 2. melléklete szerint.
(4) Az önkormányzat 2020. évi zárszámadásának finanszírozási célú kiadásait 137.969 ezer Ft-ban állapítja meg a Képviselő-testület e rendelet 2. melléklete szerint.
2. § Az önkormányzat intézményeinek bevételeit az alábbiakban állapítja meg a Képviselő-testület:
a) Újszentmargita Község Önkormányzat szakfeladaton működő tevékenységeinek költségvetési bevételeit 384.155 ezer Ft-ban e rendelet 3. melléklete szerint;
b) a Fehér Liliom Gondozási Központ költségvetési bevételeit 25 Ft-ban e rendelet 4. melléklete szerint;
c) az Újszentmargitai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde költségvetési bevételeit 12.122 ezer Ft-ban e rendelet 5. melléklete szerint.
3. § Az önkormányzat intézményeinek kiadásait az alábbiakban állapítja meg a Képviselő-testület:
a) Újszentmargita Község Önkormányzata szakfeladaton működő tevékenységei költségvetési kiadásait 261.863 ezer összegben fogadja el e rendelet 3. melléklete szerint;
b) a Fehér Liliom Gondozási Központ költségvetési kiadásait 49.559 ezer Ft összegben fogadja el e rendelet 4. melléklete szerint;
c) Az Újszentmargitai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde költségvetési kiadásait 87.601 ezer Ft összegben fogadja el e rendelet 5. melléklete szerint.
4. § (1) Az önkormányzat fejlesztési célú kiadásait a rendelet 6. melléklete alapján 65.982 ezer Ft összegben állapítja meg a Képviselő-testület.
(2) Az Önkormányzat 2020. évi maradványát 48.963 ezer Ft-ban állapítja meg a Képviselő-testület a rendelet 7. melléklete szerint.
(3) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi zárszámadásának mérlegfőösszegét 1.711.787 ezer Ft-ban állapítja meg a rendelet 8. melléklete szerint.
5. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat vagyonát a 9. és a 14. melléklet szerint állapítja meg. Az önkormányzat gazdasági társaságokban való részesedését a 11. melléklet tartalmazza.
(2) A Képviselő-testület az Önkormányzata többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek kimutatását célok szerint, évenkénti bontásban a 10. melléklet szerint fogadja el.
(3) A Képviselő-testület a közvetett támogatásokat, azok jellege, összege szerinti részletezettséggel az 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
(4) A Képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi pénzeszköz-változását az 13. melléklet szerint fogadja el.
6. § A Képviselő-testület a 2020. évi eredménykimutatást a 15. melléklet, a következő 3 év várható teljesítését a 16. melléklet, a teljesített kiadásokat kormányzati funkciónként a 17. melléklet, és a teljesített bevételeket kormányzati funkciónként a 18. melléklet szerint fogadja el.
7. § Ez a rendelet 2021. május 31-én lép hatályba.
1. melléklet
Összesített költségvetési kiadások 2020. év |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
146 949 049 |
156 541 469 |
149 432 223 |
07 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
0 |
500 000 |
500 000 |
09 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
2 158 000 |
2 423 000 |
867 210 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
0 |
3 435 000 |
3 161 019 |
15 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11) |
149 107 049 |
162 899 469 |
153 960 452 |
16 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
6 400 000 |
6 520 000 |
6 518 733 |
17 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
3 290 000 |
4 190 000 |
3 842 485 |
18 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
3 370 000 |
4 840 000 |
4 747 280 |
19 |
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
13 060 000 |
15 550 000 |
15 108 498 |
20 |
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
162 167 049 |
178 449 469 |
169 068 950 |
21 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2) |
25 936 000 |
26 536 000 |
24 246 227 |
22 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
0 |
0 |
23 330 973 |
25 |
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
0 |
0 |
756 762 |
27 |
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
0 |
0 |
158 492 |
28 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
2 655 000 |
2 835 000 |
2 066 811 |
29 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
53 753 739 |
59 720 919 |
49 210 142 |
31 |
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
56 408 739 |
62 555 919 |
51 276 953 |
32 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
2 766 000 |
1 066 000 |
799 550 |
33 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
2 500 000 |
2 400 000 |
2 123 441 |
34 |
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
5 266 000 |
3 466 000 |
2 922 991 |
35 |
Közüzemi díjak (K331) |
12 630 000 |
14 320 000 |
11 447 968 |
36 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
0 |
2 102 000 |
2 101 270 |
37 |
Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333) |
1 350 000 |
1 110 000 |
998 151 |
39 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
3 950 000 |
3 285 000 |
2 897 654 |
40 |
Közvetített szolgáltatások (>=41) (K335) |
1 400 000 |
250 000 |
80 424 |
42 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
3 700 000 |
3 850 000 |
3 603 600 |
43 |
Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) |
15 009 000 |
20 009 000 |
18 627 081 |
44 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
0 |
0 |
1 804 827 |
45 |
Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) |
38 039 000 |
44 926 000 |
39 756 148 |
46 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
2 075 000 |
3 295 000 |
3 080 958 |
48 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34) |
2 075 000 |
3 295 000 |
3 080 958 |
49 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
28 321 000 |
27 410 000 |
19 697 219 |
50 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
3 400 000 |
3 400 000 |
1 165 000 |
51 |
Kamatkiadások (>=52+53) (K353) |
2 500 000 |
2 670 000 |
2 242 413 |
52 |
ebből: államháztartáson belül (K353) |
0 |
0 |
81 507 |
54 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai (>=55+…+57) (K354) |
1 525 000 |
355 000 |
564 |
58 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
2 810 000 |
4 010 000 |
3 579 162 |
59 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) |
38 556 000 |
37 845 000 |
26 684 358 |
60 |
Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) |
140 344 739 |
152 087 919 |
123 721 408 |
100 |
Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+…+119) (K48) |
8 700 000 |
4 673 020 |
3 404 071 |
115 |
ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48) |
0 |
0 |
2 767 973 |
116 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
0 |
174 824 |
120 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4) |
8 700 000 |
4 673 020 |
3 404 071 |
123 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
2 800 000 |
2 800 000 |
2 184 680 |
126 |
Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502) |
2 800 000 |
2 800 000 |
2 184 680 |
150 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+…+160) (K506) |
9 500 000 |
9 500 000 |
7 704 164 |
157 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
0 |
7 704 164 |
178 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+…+188) (K512) |
2 000 000 |
800 000 |
644 280 |
180 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K512) |
0 |
0 |
544 280 |
181 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K512) |
0 |
0 |
100 000 |
189 |
Tartalékok (K513) |
1 584 000 |
1 584 000 |
0 |
190 |
Egyéb működési célú kiadások (=121+126+127+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5) |
15 884 000 |
14 684 000 |
10 533 124 |
192 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=193) (K62) |
0 |
1 000 000 |
1 000 000 |
195 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
10 021 408 |
25 521 408 |
15 494 169 |
198 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
2 705 780 |
6 906 780 |
4 183 426 |
199 |
Beruházások (=191+192+194+…+198) (K6) |
12 727 188 |
33 428 188 |
20 677 595 |
200 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
28 687 062 |
34 297 062 |
34 294 555 |
202 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása (K73) |
0 |
1 600 000 |
1 590 270 |
203 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
7 745 507 |
9 425 507 |
9 419 984 |
204 |
Felújítások (=200+...+203) (K7) |
36 432 569 |
45 322 569 |
45 304 809 |
255 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre (=256+…+265) (K89) |
2 000 000 |
2 070 000 |
2 067 511 |
258 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K89) |
0 |
0 |
2 067 511 |
266 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=205+206+217+228+239+241+253+254+255) (K8) |
2 000 000 |
2 070 000 |
2 067 511 |
267 |
Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8) |
404 191 545 |
457 251 165 |
399 023 695 |
Összesített költségvetési bevételek 2020. év |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
16 121 919 |
16 122 272 |
16 122 272 |
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) |
34 607 670 |
35 626 650 |
35 626 650 |
03 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) |
89 728 566 |
101 692 703 |
101 692 703 |
04 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
39 656 432 |
43 513 906 |
43 513 906 |
05 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (03+04) (B113) |
129 384 998 |
145 206 609 |
145 206 609 |
06 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
1 810 197 |
2 641 453 |
2 641 453 |
07 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
24 395 586 |
29 225 586 |
13 162 169 |
08 |
Elszámolásból származó bevételek (B116) |
0 |
0 |
554 196 |
09 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11) |
206 320 370 |
228 822 570 |
213 313 349 |
34 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+…+44) (B16) |
58 268 972 |
72 481 392 |
71 767 339 |
36 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B16) |
0 |
0 |
67 736 983 |
39 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
0 |
0 |
4 030 356 |
45 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1) |
264 589 342 |
301 303 962 |
285 080 688 |
46 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21) |
9 377 678 |
13 382 678 |
27 415 826 |
81 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2) |
9 377 678 |
13 382 678 |
27 415 826 |
82 |
Magánszemélyek jövedelemadói (=83+84) (B311) |
100 000 |
100 000 |
0 |
93 |
Jövedelemadók (=82+85) (B31) |
100 000 |
100 000 |
0 |
109 |
Vagyoni tipusú adók (=110+…+115) (B34) |
4 800 000 |
4 800 000 |
4 671 947 |
111 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
0 |
0 |
4 671 947 |
116 |
Értékesítési és forgalmi adók (=117+…+136) (B351) |
35 383 000 |
35 383 000 |
26 638 635 |
123 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
0 |
0 |
26 638 635 |
142 |
Gépjárműadók (=143+…+146) (B354) |
2 800 000 |
0 |
0 |
147 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (=148+…+163) (B355) |
500 000 |
500 000 |
0 |
164 |
Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35) |
38 683 000 |
35 883 000 |
26 638 635 |
165 |
Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+…+183) (B36) |
150 000 |
150 000 |
677 141 |
177 |
ebből: egyéb bírság (B36) |
0 |
0 |
118 338 |
181 |
ebből: önkormányzat által beszedett talajterhelési díj (B36) |
0 |
0 |
558 803 |
184 |
Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3) |
43 733 000 |
40 933 000 |
31 987 723 |
186 |
Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402) |
7 450 000 |
7 450 000 |
5 611 767 |
187 |
ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel (B402) |
0 |
0 |
2 100 354 |
189 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=190) (B403) |
1 400 000 |
1 400 000 |
2 014 603 |
191 |
Tulajdonosi bevételek (>=192+…+197) (B404) |
2 350 000 |
2 350 000 |
479 483 |
198 |
Ellátási díjak (B405) |
5 770 000 |
5 770 000 |
9 121 880 |
199 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
4 635 900 |
4 635 900 |
4 999 170 |
200 |
Általános forgalmi adó visszatérítése (B407) |
1 000 000 |
1 000 000 |
9 596 |
204 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206) (B4082) |
0 |
0 |
41 |
207 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408) |
0 |
0 |
41 |
217 |
Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411) |
2 550 000 |
2 550 000 |
1 367 223 |
220 |
Működési bevételek (=185+186+189+191+198+…+200+207+215+216+217) (B4) |
25 155 900 |
25 155 900 |
23 603 763 |
223 |
Ingatlanok értékesítése (>=224) (B52) |
0 |
1 500 000 |
1 500 000 |
225 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése (B53) |
0 |
310 000 |
314 961 |
229 |
Felhalmozási bevételek (=221+223+225+226+228) (B5) |
0 |
1 810 000 |
1 814 961 |
243 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (=244+…+254) (B65) |
9 332 340 |
18 132 340 |
18 110 082 |
246 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B65) |
0 |
0 |
17 810 082 |
247 |
ebből: háztartások (B65) |
0 |
0 |
300 000 |
255 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=230+...+233+243) (B6) |
9 332 340 |
18 132 340 |
18 110 082 |
269 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=270+…+280) (B75) |
3 400 000 |
8 300 000 |
8 263 572 |
272 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B75) |
0 |
0 |
4 658 575 |
276 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B75) |
0 |
0 |
3 604 997 |
281 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=256+…+259+269) (B7) |
3 400 000 |
8 300 000 |
8 263 572 |
282 |
Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7) |
355 588 260 |
409 017 880 |
396 276 615 |
2. melléklet
Finanszírozási kiadások |
||||
|---|---|---|---|---|
# |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak (>=02) (K9111) |
4 940 000 |
4 940 000 |
4 793 872 |
06 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+03+04) (K911) |
4 940 000 |
4 940 000 |
4 793 872 |
21 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
0 |
7 276 992 |
7 276 992 |
22 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
163 537 788 |
163 537 788 |
125 532 644 |
24 |
Pénzügyi lízing kiadásai (K917) |
0 |
370 000 |
365 613 |
29 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=06+19+…+25+28) (K91) |
168 477 788 |
176 124 780 |
137 969 121 |
40 |
Finanszírozási kiadások (=29+37+38+39) (K9) |
168 477 788 |
176 124 780 |
137 969 121 |
Finanszírozási bevételek |
||||
# |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
01 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól (B8111) |
19 650 000 |
19 650 000 |
19 650 000 |
04 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) (B811) |
19 650 000 |
19 650 000 |
19 650 000 |
12 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
33 893 285 |
33 893 285 |
32 769 568 |
14 |
Maradvány igénybevétele (=12+13) (B813) |
33 893 285 |
33 893 285 |
32 769 568 |
15 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
7 276 992 |
11 000 816 |
23 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+11+14+…+19+22) (B81) |
55 543 285 |
60 820 277 |
63 420 384 |
32 |
Finanszírozási bevételek (=23+29+30+31) (B8) |
53 543 285 |
60 820 277 |
63 420 384 |
3. melléklet
Újszentmargita Község Önkormányzata költségvetési kiadások 2020. év |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
62 089 049 |
73 051 469 |
67 759 067 |
09 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
0 |
200 000 |
86 162 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
0 |
2 150 000 |
1 939 143 |
15 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11) |
62 089 049 |
75 401 469 |
69 784 372 |
16 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
6 400 000 |
6 520 000 |
6 518 733 |
17 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
3 140 000 |
3 740 000 |
3 714 428 |
18 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
2 520 000 |
4 020 000 |
3 960 000 |
19 |
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
12 060 000 |
14 280 000 |
14 193 161 |
20 |
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
74 149 049 |
89 681 469 |
83 977 533 |
21 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2) |
9 623 000 |
10 723 000 |
9 856 202 |
22 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
0 |
0 |
9 446 929 |
25 |
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
0 |
0 |
332 741 |
27 |
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
0 |
0 |
76 532 |
28 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
1 185 000 |
1 765 000 |
1 759 531 |
29 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
19 511 739 |
26 863 919 |
26 839 595 |
31 |
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
20 696 739 |
28 628 919 |
28 599 126 |
32 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
2 286 000 |
686 000 |
551 540 |
33 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
2 150 000 |
1 950 000 |
1 751 072 |
34 |
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
4 436 000 |
2 636 000 |
2 302 612 |
35 |
Közüzemi díjak (K331) |
7 200 000 |
7 700 000 |
5 432 415 |
36 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
0 |
2 102 000 |
2 101 270 |
37 |
Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333) |
1 220 000 |
1 070 000 |
998 151 |
39 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
3 350 000 |
2 750 000 |
2 741 857 |
40 |
Közvetített szolgáltatások (>=41) (K335) |
1 400 000 |
150 000 |
80 424 |
42 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
3 600 000 |
3 750 000 |
3 526 600 |
43 |
Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) |
13 602 000 |
18 502 000 |
17 280 987 |
44 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
0 |
0 |
1 804 827 |
45 |
Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) |
30 372 000 |
36 024 000 |
32 161 704 |
46 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
1 725 000 |
2 745 000 |
2 744 649 |
48 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34) |
1 725 000 |
2 745 000 |
2 744 649 |
49 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
16 306 000 |
15 395 000 |
13 523 574 |
50 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 165 000 |
51 |
Kamatkiadások (>=52+53) (K353) |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 106 287 |
52 |
ebből: államháztartáson belül (K353) |
0 |
0 |
81 507 |
54 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai (>=55+…+57) (K354) |
1 330 000 |
230 000 |
0 |
58 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
2 290 000 |
3 490 000 |
3 439 020 |
59 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) |
23 926 000 |
23 115 000 |
20 233 881 |
60 |
Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) |
81 155 739 |
93 148 919 |
86 041 972 |
100 |
Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+…+119) (K48) |
8 700 000 |
4 673 020 |
3 404 071 |
115 |
ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48) |
0 |
0 |
2 767 973 |
116 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
0 |
174 824 |
120 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4) |
8 700 000 |
4 673 020 |
3 404 071 |
123 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
2 800 000 |
2 800 000 |
2 184 680 |
126 |
Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502) |
2 800 000 |
2 800 000 |
2 184 680 |
150 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+…+160) (K506) |
9 500 000 |
9 500 000 |
7 704 164 |
157 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
0 |
7 704 164 |
178 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+…+188) (K512) |
2 000 000 |
800 000 |
644 280 |
180 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K512) |
0 |
0 |
544 280 |
181 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K512) |
0 |
0 |
100 000 |
189 |
Tartalékok (K513) |
1 584 000 |
1 584 000 |
0 |
190 |
Egyéb működési célú kiadások (=121+126+127+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5) |
15 884 000 |
14 684 000 |
10 533 124 |
192 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=193) (K62) |
0 |
1 000 000 |
1 000 000 |
195 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
0 |
15 500 000 |
15 494 169 |
198 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
0 |
4 201 000 |
4 183 426 |
199 |
Beruházások (=191+192+194+…+198) (K6) |
0 |
20 701 000 |
20 677 595 |
200 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
28 687 062 |
34 297 062 |
34 294 555 |
202 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása (K73) |
0 |
1 600 000 |
1 590 270 |
203 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
7 745 507 |
9 425 507 |
9 419 984 |
204 |
Felújítások (=200+...+203) (K7) |
36 432 569 |
45 322 569 |
45 304 809 |
255 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre (=256+…+265) (K89) |
2 000 000 |
2 070 000 |
2 067 511 |
258 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K89) |
0 |
0 |
2 067 511 |
266 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=205+206+217+228+239+241+253+254+255) (K8) |
2 000 000 |
2 070 000 |
2 067 511 |
267 |
Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8) |
227 944 357 |
281 003 977 |
261 862 817 |
Újszentmargita Község Önkormányzata költségvetési bevételek 2020. év |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
16 121 919 |
16 122 272 |
16 122 272 |
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) |
34 607 670 |
35 626 650 |
35 626 650 |
03 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) |
89 728 566 |
101 692 703 |
101 692 703 |
04 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
39 656 432 |
43 513 906 |
43 513 906 |
05 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (03+04) (B113) |
129 384 998 |
145 206 609 |
145 206 609 |
06 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
1 810 197 |
2 641 453 |
2 641 453 |
07 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
24 395 586 |
29 225 586 |
13 162 169 |
08 |
Elszámolásból származó bevételek (B116) |
0 |
0 |
554 196 |
09 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11) |
206 320 370 |
228 822 570 |
213 313 349 |
34 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+…+44) (B16) |
58 268 972 |
72 481 392 |
71 767 339 |
36 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B16) |
0 |
0 |
67 736 983 |
39 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
0 |
0 |
4 030 356 |
45 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1) |
264 589 342 |
301 303 962 |
285 080 688 |
46 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21) |
9 377 678 |
13 382 678 |
27 415 826 |
81 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2) |
9 377 678 |
13 382 678 |
27 415 826 |
82 |
Magánszemélyek jövedelemadói (=83+84) (B311) |
100 000 |
100 000 |
0 |
93 |
Jövedelemadók (=82+85) (B31) |
100 000 |
100 000 |
0 |
109 |
Vagyoni tipusú adók (=110+…+115) (B34) |
4 800 000 |
4 800 000 |
4 671 947 |
111 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
0 |
0 |
4 671 947 |
116 |
Értékesítési és forgalmi adók (=117+…+136) (B351) |
35 383 000 |
35 383 000 |
26 638 635 |
123 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
0 |
0 |
26 638 635 |
142 |
Gépjárműadók (=143+…+146) (B354) |
2 800 000 |
0 |
0 |
147 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (=148+…+163) (B355) |
500 000 |
500 000 |
0 |
164 |
Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35) |
38 683 000 |
35 883 000 |
26 638 635 |
165 |
Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+…+183) (B36) |
150 000 |
150 000 |
677 141 |
177 |
ebből: egyéb bírság (B36) |
0 |
0 |
118 338 |
181 |
ebből: önkormányzat által beszedett talajterhelési díj (B36) |
0 |
0 |
558 803 |
184 |
Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3) |
43 733 000 |
40 933 000 |
31 987 723 |
186 |
Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402) |
4 000 000 |
4 000 000 |
5 611 767 |
187 |
ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel (B402) |
0 |
0 |
2 100 354 |
189 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=190) (B403) |
1 400 000 |
1 400 000 |
2 014 603 |
191 |
Tulajdonosi bevételek (>=192+…+197) (B404) |
2 350 000 |
2 350 000 |
479 483 |
198 |
Ellátási díjak (B405) |
0 |
0 |
60 077 |
199 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
2 146 500 |
2 146 500 |
2 425 855 |
204 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206) (B4082) |
0 |
0 |
41 |
207 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408) |
0 |
0 |
41 |
217 |
Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411) |
2 550 000 |
2 550 000 |
890 409 |
220 |
Működési bevételek (=185+186+189+191+198+…+200+207+215+216+217) (B4) |
12 446 500 |
12 446 500 |
11 482 235 |
223 |
Ingatlanok értékesítése (>=224) (B52) |
0 |
1 500 000 |
1 500 000 |
225 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése (B53) |
0 |
310 000 |
314 961 |
229 |
Felhalmozási bevételek (=221+223+225+226+228) (B5) |
0 |
1 810 000 |
1 814 961 |
243 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (=244+…+254) (B65) |
9 332 340 |
18 132 340 |
18 110 082 |
246 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B65) |
0 |
0 |
17 810 082 |
247 |
ebből: háztartások (B65) |
0 |
0 |
300 000 |
255 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=230+...+233+243) (B6) |
9 332 340 |
18 132 340 |
18 110 082 |
269 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=270+…+280) (B75) |
3 400 000 |
8 300 000 |
8 263 572 |
272 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B75) |
0 |
0 |
4 658 575 |
276 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B75) |
0 |
0 |
3 604 997 |
281 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=256+…+259+269) (B7) |
3 400 000 |
8 300 000 |
8 263 572 |
282 |
Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7) |
342 878 860 |
396 308 480 |
384 155 087 |
4. melléklet
Fehér Liliom Gondozási Központ költségvetési kiadások 2020. év |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
39 481 000 |
39 411 000 |
39 402 414 |
09 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
260 000 |
325 000 |
278 382 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
0 |
685 000 |
682 536 |
15 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11) |
39 741 000 |
40 421 000 |
40 363 332 |
17 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
0 |
300 000 |
0 |
18 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
850 000 |
820 000 |
787 280 |
19 |
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
850 000 |
1 120 000 |
787 280 |
20 |
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
40 591 000 |
41 541 000 |
41 150 612 |
21 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2) |
7 663 000 |
7 163 000 |
7 128 554 |
22 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
0 |
0 |
6 705 723 |
25 |
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
0 |
0 |
417 939 |
27 |
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
0 |
0 |
4 892 |
28 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
620 000 |
220 000 |
121 047 |
29 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
730 000 |
645 000 |
333 289 |
31 |
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
1 350 000 |
865 000 |
454 336 |
32 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
90 000 |
90 000 |
0 |
33 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
250 000 |
250 000 |
240 086 |
34 |
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
340 000 |
340 000 |
240 086 |
35 |
Közüzemi díjak (K331) |
575 000 |
575 000 |
128 150 |
39 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
300 000 |
235 000 |
18 297 |
43 |
Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) |
200 000 |
300 000 |
212 201 |
45 |
Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) |
1 075 000 |
1 110 000 |
358 648 |
46 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
80 000 |
80 000 |
24 844 |
48 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34) |
80 000 |
80 000 |
24 844 |
49 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
756 000 |
756 000 |
202 285 |
54 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai (>=55+…+57) (K354) |
25 000 |
25 000 |
31 |
58 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
80 000 |
80 000 |
29 |
59 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) |
861 000 |
861 000 |
202 345 |
60 |
Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) |
3 706 000 |
3 256 000 |
1 280 259 |
267 |
Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8) |
51 960 000 |
51 960 000 |
49 559 425 |
Fehér Liliom Gondozási Központ költségvetési bevételek 2019. év |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|
217 |
Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411) |
0 |
0 |
25 |
220 |
Működési bevételek (=185+186+189+191+198+…+200+207+215+216+217) (B4) |
0 |
0 |
25 |
282 |
Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7) |
0 |
0 |
25 |
5. melléklet
Újszentmargitai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde költségvetési kiadások 2020. év |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
45 379 000 |
44 079 000 |
42 270 742 |
07 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
0 |
500 000 |
500 000 |
09 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
1 898 000 |
1 898 000 |
502 666 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
0 |
600 000 |
539 340 |
15 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11) |
47 277 000 |
47 077 000 |
43 812 748 |
17 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
150 000 |
150 000 |
128 057 |
19 |
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
150 000 |
150 000 |
128 057 |
20 |
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
47 427 000 |
47 227 000 |
43 940 805 |
21 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2) |
8 650 000 |
8 650 000 |
7 261 471 |
22 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
0 |
0 |
7 178 321 |
25 |
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
0 |
0 |
6 082 |
27 |
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
0 |
0 |
77 068 |
28 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
850 000 |
850 000 |
186 233 |
29 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
33 512 000 |
32 212 000 |
22 037 258 |
31 |
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
34 362 000 |
33 062 000 |
22 223 491 |
32 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
390 000 |
290 000 |
248 010 |
33 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
100 000 |
200 000 |
132 283 |
34 |
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
490 000 |
490 000 |
380 293 |
35 |
Közüzemi díjak (K331) |
4 855 000 |
6 045 000 |
5 887 403 |
37 |
Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333) |
130 000 |
40 000 |
0 |
39 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
300 000 |
300 000 |
137 500 |
40 |
Közvetített szolgáltatások (>=41) (K335) |
0 |
100 000 |
0 |
42 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
100 000 |
100 000 |
77 000 |
43 |
Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) |
1 207 000 |
1 207 000 |
1 133 893 |
45 |
Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) |
6 592 000 |
7 792 000 |
7 235 796 |
46 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
270 000 |
470 000 |
311 465 |
48 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34) |
270 000 |
470 000 |
311 465 |
49 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
11 259 000 |
11 259 000 |
5 971 360 |
50 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
1 900 000 |
1 900 000 |
0 |
51 |
Kamatkiadások (>=52+53) (K353) |
0 |
170 000 |
136 126 |
54 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai (>=55+…+57) (K354) |
170 000 |
100 000 |
533 |
58 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
440 000 |
440 000 |
140 113 |
59 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) |
13 769 000 |
13 869 000 |
6 248 132 |
60 |
Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) |
55 483 000 |
55 683 000 |
36 399 177 |
195 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
10 021 408 |
10 021 408 |
0 |
198 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
2 705 780 |
2 705 780 |
0 |
199 |
Beruházások (=191+192+194+…+198) (K6) |
12 727 188 |
12 727 188 |
0 |
267 |
Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8) |
124 287 188 |
124 287 188 |
87 601 453 |
Újszentmargitai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde költségvetési bevételek 2019. év |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|
186 |
Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402) |
3 450 000 |
3 450 000 |
0 |
198 |
Ellátási díjak (B405) |
5 770 000 |
5 770 000 |
9 061 803 |
199 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
2 489 400 |
2 489 400 |
2 573 315 |
200 |
Általános forgalmi adó visszatérítése (B407) |
1 000 000 |
1 000 000 |
9 596 |
217 |
Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411) |
0 |
0 |
476 789 |
220 |
Működési bevételek (=185+186+189+191+198+…+200+207+215+216+217) (B4) |
12 709 400 |
12 709 400 |
12 121 503 |
282 |
Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7) |
12 709 400 |
12 709 400 |
12 121 503 |
6. melléklet
Beruházások, felújítások részletezése célonként |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
forintban |
|||||
Sor- |
Megnevezése |
Rovat |
Eredeti |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
1. |
Ingatlan vásárlás |
K62 |
1 000 000 |
1 000 000 |
|
2. |
Tárgyi eszköz beszerzés (Magyar Falu Program eszközbeszerzés) |
K64 |
10 021 408 |
20 891 408 |
10 964 016 |
3. |
Tárgyi eszköz beszerzés (gépjármű önrész) |
K64 |
1 300 000 |
1 259 685 |
|
4. |
Tárgyi eszköz beszerzés (közfogl. program kerékpár) |
K64 |
550 000 |
550 000 |
|
5. |
Tárgyi eszköz beszerzés (EFOP pályázat spoteszközök) |
K64 |
2 000 000 |
1 949 250 |
|
6. |
Tárgyi eszköz beszerzés (egyéb tárgyi eszköz beszerzés) |
K64 |
780 000 |
771 218 |
|
7. |
Beruházási célú ÁFA |
K67 |
2 705 780 |
6 906 780 |
4 183 426 |
8. |
Magyar Falu Program óvoda felújítás |
K71 |
5 190 000 |
9 789 062 |
9 786 200 |
9. |
Rákóczi utcai főtér felújítása |
K71 |
17 995 000 |
17 995 000 |
17 995 600 |
10. |
Hivatal épülete előtti tér felújítása |
K71 |
5 502 062 |
5 517 000 |
5 516 755 |
11. |
Sportöltöző felújítása |
K71 |
996 000 |
996 000 |
|
12. |
Egyéb tárgyi eszköz felújítás |
K73 |
1 600 000 |
1 590 270 |
|
13. |
Felújítási célú ÁFA |
K74 |
7 745 507 |
9 425 507 |
9 419 984 |
MINDÖSSZESEN |
49 159 757 |
78 750 757 |
65 982 404 |
||
7. melléklet
07/A - Maradványkimutatás |
||
# |
Megnevezés |
Összeg |
01 |
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei |
396 276 615 |
02 |
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
399 023 695 |
03 |
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
-2 747 080 |
04 |
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
189 679 154 |
05 |
04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai |
137 969 121 |
06 |
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
51 710 033 |
07 |
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
48 962 953 |
15 |
C) Összes maradvány (=A+B) |
48 962 953 |
17 |
E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) |
48 962 953 |
8. melléklet
Újszentmargita Község Önkormányzata - 2020. évi mérleg |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Előző időszak |
Módosítások (+/-) |
Tárgyi időszak |
|
02 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
1 558 339 870 |
0 |
1 558 339 870 |
03 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
9 967 228 |
0 |
9 967 228 |
05 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
1 568 307 098 |
0 |
1 568 307 098 |
06 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
770 952 |
0 |
770 952 |
08 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
770 952 |
0 |
770 952 |
10 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
39 650 |
0 |
39 650 |
11 |
C/III-IV. Forintszámlák és Devizaszámlák (=C/III/1+C/III/2+CIV/1+C/IV/2) |
49 284 158 |
0 |
49 284 158 |
12 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
49 323 808 |
0 |
49 323 808 |
13 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
4 855 814 |
0 |
4 855 814 |
15 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
8 804 699 |
0 |
8 804 699 |
16 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
13 660 513 |
0 |
13 660 513 |
17 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+…+E/II) |
79 725 069 |
0 |
79 725 069 |
19 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
1 711 787 440 |
0 |
1 711 787 440 |
20 |
G/I-III Nemzeti vagyon és egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
1 968 797 943 |
0 |
1 968 797 943 |
21 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
-399 805 246 |
0 |
-399 805 246 |
23 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
81 885 128 |
0 |
81 885 128 |
24 |
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
1 650 877 825 |
0 |
1 650 877 825 |
25 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
11 546 356 |
0 |
11 546 356 |
26 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
40 197 705 |
0 |
40 197 705 |
27 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
9 165 554 |
0 |
9 165 554 |
28 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
60 909 615 |
0 |
60 909 615 |
31 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
1 711 787 440 |
0 |
1 711 787 440 |
9. melléklet
Kimutatás az immateriális javak, tárgyi eszközök koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományának alakulásáról - 2020.év |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Immateriális javak |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
Tenyészállatok |
Beruházások és felújítások |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
|
01 |
Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) |
0 |
1 998 646 168 |
286 746 867 |
0 |
109 224 509 |
0 |
2 394 617 544 |
02 |
Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
16 494 169 |
0 |
16 494 169 |
03 |
Nem aktivált felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
35 884 825 |
0 |
35 884 825 |
08 |
Összes növekedés (=02+…+07) |
0 |
0 |
0 |
0 |
52 378 994 |
0 |
52 378 994 |
15 |
Bruttó érték összesen (=01+08-14) |
0 |
1 998 646 168 |
286 746 867 |
0 |
161 603 503 |
0 |
2 446 996 538 |
16 |
Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya |
0 |
635 330 024 |
234 722 253 |
0 |
0 |
0 |
870 052 277 |
17 |
Terv szerinti értékcsökkenés növekedése |
0 |
12 914 672 |
5 881 392 |
0 |
0 |
0 |
18 796 064 |
19 |
Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) |
0 |
648 244 696 |
240 603 645 |
0 |
0 |
0 |
888 848 341 |
24 |
Értékcsökkenés összesen (=19+23) |
0 |
648 244 696 |
240 603 645 |
0 |
0 |
0 |
888 848 341 |
25 |
Eszközök nettó értéke (=15-24) |
0 |
1 350 401 472 |
46 143 222 |
0 |
161 603 503 |
0 |
1 558 148 197 |
26 |
Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke |
0 |
40 448 450 |
128 528 799 |
0 |
0 |
0 |
168 977 249 |
10. melléklet
Több éves kihatással járó kötelezettségek - 2020. év |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Kötelezettségvállalás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás |
2020. évi előirányzat |
2020. év utáni szükséglet |
2021. évi előirányzat |
2021.-2030 évi előirányzat |
2031- |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
Fejlesztési hitel |
2 715 |
2015-2029 |
721 |
206 |
1 788 |
206 |
1 994 |
|
Fejlesztési hitel |
6 314 |
2015-2029 |
1 680 |
480 |
4 154 |
480 |
4 634 |
|
Fejlesztési hitel |
32 000 |
2015-2031 |
6 810 |
2 286 |
22 904 |
2 286 |
22 700 |
2 490 |
Fejlesztési hitel |
3 545 |
2019-2025 |
- |
568 |
2 977 |
568 |
2 836 |
- |
Fejlesztési hitel |
19 650 |
2019-2033 |
- |
1 400 |
18 250 |
1 400 |
14 000 |
4 250 |
Pénzügyi lízing |
7 301 |
2020-2025 |
- |
366 |
6 935 |
1 460 |
7 300 |
- |
ÖSSZESEN: |
71 525 |
9 211 |
5 306 |
57 008 |
6 400 |
|||
11. melléklet
A részesedések és a részesedések utáni osztalékok alakulása - 2020- év |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
# |
Megnevezés |
Törvény alapján tartós állami részesedések nem-pénzügyi vállalkozásokban |
Törvény alapján tartós állami részesedések pénzügyi vállalkozásokban |
Részesedések saját alapítású gazdasági társaságokban |
Részesedések saját alapítású nonprofit gazdasági társaságokban |
Egyéb részesedések |
Részesedések nemzetközi szervezetekben |
Összesen (=3+...8) |
Összesenből részesedés a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságokban |
01 |
Előző évi záró állomány (tárgyévi nyitó állomány) |
0 |
0 |
4 262 000 |
0 |
3 000 000 |
0 |
7 262 000 |
0 |
24 |
Tárgyévi (tárgyidőszaki) záróállomány (01+13-23) |
0 |
0 |
4 262 000 |
0 |
3 000 000 |
0 |
7 262 000 |
0 |
25 |
A gazdasági társaságok és nonprofit társaságok száma a nyitóállományban |
0 |
0 |
8 |
0 |
1 |
0 |
9 |
0 |
26 |
A gazdasági társaságok és nonprofit társaságok száma a záróállományban |
0 |
0 |
8 |
0 |
1 |
0 |
9 |
0 |
Sorszám |
Gazdasági társaságok |
Részesedés összege |
Megoszlás |
|---|---|---|---|
1 |
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatok Vízmű Rt |
3 390 000,00 Ft |
46,68% |
2 |
Korpusz '93 Kft |
260 000,00 Ft |
3,58% |
3 |
Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Kft |
20 000,00 Ft |
0,28% |
4 |
Hortobágyi Leader Csoport Nonprofit Kft |
50 000,00 Ft |
0,69% |
5 |
Hortobágy-menti Térségfejlesztő Kft |
240 000,00 Ft |
3,30% |
6 |
PÉTEGISZ |
252 000,00 Ft |
3,47% |
7 |
Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt |
10 000,00 Ft |
0,14% |
8 |
Eurocontact Agency Nonprofit Kft |
3 000 000,00 Ft |
41,31% |
9 |
Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft |
40 000,00 Ft |
0,55% |
Mindösszesen: |
7 262 000,00 Ft |
100,00% |
12. melléklet
Közvetett támogatások |
||
|---|---|---|
adatok e Ft-ban |
||
Sorszám |
Bevételi jogcím |
Kedvezmények összege |
1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
|
2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
|
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
|
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
|
5. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
1223 |
6. |
-ebből: Építményadó |
|
7. |
Telekadó |
|
8. |
Vállalkozók kommunális adója |
|
9. |
Magánszemélyek kommunális adója |
|
10. |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
|
11. |
Idegenforgalmi adó épület után |
|
12. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
1223 |
13. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
|
14. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, menteség |
|
15. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, menteség |
|
16. |
Ellátottak tér. díjának jogszabály alapján történő elengedése |
8389 |
17. |
Egyéb kedvezmény |
|
18. |
Egyéb kölcsön elengedése |
|
27. |
Összesen: |
9612 |
13. melléklet
Pénzeszközök változása |
||||
adatok ezer Ft-ban |
||||
Nyitó |
Növekedés |
Csökkenés |
Záró |
|
PÉNZTÁR |
||||
Újszentmargita Község Önkormányzata |
176 |
36360 |
36512 |
24 |
Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat |
11 |
2432 |
2440 |
3 |
Fehér Liliom Gondozási Központ |
23 |
1020 |
1030 |
13 |
BANKSZÁMLA |
||||
Újszentmargita Község Önkormányzata |
33869 |
483555 |
468182 |
49242 |
Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat |
43 |
36831 |
36869 |
5 |
Fehér Liliom Gondozási Központ |
33 |
3398 |
3394 |
37 |
14. melléklet
Vagyonkimutatás |
|||||||||
adatok e Ft-ban |
|||||||||
2019 |
2020 |
||||||||
Önkormányzat |
Fehér Liliom Gondozási Kp. |
Hétszínvirág Óvoda |
Összesen |
Önkormányzat |
Fehér Liliom Gondozási Kp. |
Hétszínvirág Óvoda |
Összesen |
||
01 |
1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke (111-ből,112-ből) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
||
02 |
2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke (111-ből,112-ből) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
||
03 |
3. Vagyoni értékű jogok (111-ből,112-ből) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
04 |
4. Szellemi termékek (111-ből,112-ből) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
05 |
5. Immateriális javakra adott előlegek (1181.,1182.) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
06 |
6. Immateriális javak értékhelyesbítése (119.) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
07 |
I. Immateriális javak összesen (01+...+06) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
I-ből forgalomképtelen törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
korlátozottan forgalomképes vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
üzleti vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
0-ra leírt vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Értékcsökkenés |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
08 |
1. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok (121.,122-ből) |
1 363 316 |
- |
- |
1 363 316 |
1 350 401 |
- |
- |
1 350 401 |
1-ből forgalomképtelen törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
korlátozottan forgalomképes vagyon bruttó értéke |
1 998 646 |
- |
- |
1 998 646 |
1 998 646 |
- |
- |
1 998 646 |
|
üzleti vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
0-ra leírt vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Értékcsökkenés |
635 330 |
- |
- |
635 330 |
648 245 |
- |
- |
648 245 |
|
09 |
2. Gépek, berendezések és felszerelések (1311.,1312-ből) |
50 314 |
- |
234 |
50 548 |
44 721 |
- |
192 |
44 913 |
2-ből forgalomképtelen törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
korlátozottan forgalomképes vagyon bruttó értéke |
238 095 |
- |
2 118 |
240 213 |
238 095 |
- |
2 118 |
240 213 |
|
üzleti vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
0-ra leírt vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Értékcsökkenés |
187 781 |
- |
1 884 |
189 665 |
193 374 |
- |
1 926 |
195 300 |
|
10 |
3. Járművek (1321.,1322-ből) |
1 710 |
- |
- |
1 710 |
1 422 |
- |
- |
1 422 |
3-ból forgalomképtelen törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
korlátozottan forgalomképes vagyon bruttó értéke |
5 715 |
- |
- |
5 715 |
5 715 |
- |
- |
5 715 |
|
üzleti vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
0-ra leírt vagyon bruttó értéke |
42 936 |
- |
- |
42 936 |
42 936 |
- |
- |
42 936 |
|
Értékcsökkenés |
46 941 |
- |
- |
46 941 |
47 229 |
- |
- |
47 229 |
|
11 |
4. Tenyészállatok (141.,142-ből) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
4-ből forgalomképtelen törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
korlátozottan forgalomképes vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
üzleti vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
0-ra leírt vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
12 |
5. Beruházások,felújítások (122-ből,127.,1312-ből,1317.,1322-ből,1327.,142-ből,147.) |
109 225 |
- |
- |
109 225 |
161 604 |
- |
- |
161 604 |
5-ből forgalomképtelen törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
korlátozottan forgalomképes vagyon bruttó értéke |
109 225 |
- |
- |
109 225 |
161 604 |
- |
- |
161 604 |
|
üzleti vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
0-ra leírt vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
13 |
6. Beruházásra adott előlegek (128.,1318.,1328.,148.1598.,1599.) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
6-ból forgalomképtelen törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
korlátozottan forgalomképes vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
üzleti vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
0-ra leírt vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
14 |
7. Állami készletek, tartalékok (1591.,1592.) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
7-ből forgalomképtelen törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
korlátozottan forgalomképes vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
üzleti vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
0-ra leírt vagyon bruttó értéke |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
15 |
8. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (129.,1319.,1329.,149.) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
16 |
II. Tárgyi eszközök összesen (08+...+15) |
1 524 565 |
- |
234 |
1 524 799 |
1 558 148 |
- |
192 |
1 558 340 |
17 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) |
7 262 |
- |
- |
7 262 |
7 262 |
- |
- |
7 262 |
18 |
A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
19 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
7 262 |
- |
- |
7 262 |
7 262 |
- |
- |
7 262 |
20 |
A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
21 |
A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
22 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
23 |
A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
2 705 |
- |
- |
2 705 |
2 705 |
- |
- |
2 705 |
24 |
A/III/2a - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
25 |
A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
26 |
A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
27 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
9 967 |
- |
- |
9 967 |
9 967 |
- |
- |
9 967 |
28 |
A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
29 |
A/IV/1a - ebből: immateriális javak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
30 |
A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
31 |
A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
32 |
A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
33 |
A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
34 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
1 534 532 |
- |
234 |
1 534 766 |
1 568 115 |
- |
192 |
1 568 307 |
35 |
B/I/1 Vásárolt készletek |
- |
- |
522 |
522 |
- |
- |
771 |
771 |
36 |
B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
37 |
B/I/3 Egyéb készletek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
38 |
B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
39 |
B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
40 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
- |
- |
522 |
522 |
- |
- |
771 |
771 |
41 |
B/II/1 Nem tartós részesedések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
42 |
B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
43 |
B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
44 |
B/II/2b - ebből: kincstárjegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
45 |
B/II/2c - ebből: államkötvények |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
46 |
B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
47 |
B/II/2e - ebből: befektetési jegyek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
48 |
B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
49 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
50 |
C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
51 |
C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
52 |
C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
53 |
C/II/1 Forintpénztár |
177 |
23 |
11 |
211 |
24 |
13 |
3 |
40 |
54 |
C/II/2 Valutapénztár |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
55 |
C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
56 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
177 |
23 |
11 |
211 |
24 |
36 |
3 |
63 |
57 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
21 142 |
33 |
43 |
21 218 |
49 242 |
37 |
5 |
49 284 |
58 |
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
12 727 |
- |
- |
12 727 |
- |
- |
- |
|
59 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
33 869 |
33 |
43 |
33 945 |
49 242 |
37 |
5 |
49 284 |
60 |
C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
61 |
C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
62 |
C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
63 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
34 046 |
56 |
54 |
34 156 |
49 266 |
50 |
8 |
49 324 |
64 |
D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
65 |
D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
66 |
D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
67 |
D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
68 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
2 342 |
- |
- |
2 342 |
2 342 |
- |
- |
2 342 |
69 |
D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
70 |
D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
71 |
D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
72 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
66 |
- |
- |
66 |
66 |
- |
- |
66 |
73 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
2 276 |
- |
- |
2 276 |
2 276 |
- |
- |
2 276 |
74 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
154 |
- |
- |
154 |
154 |
- |
- |
154 |
75 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
1 114 |
- |
2 135 |
3 249 |
1 109 |
- |
1 404 |
2 513 |
76 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
371 |
- |
- |
371 |
307 |
- |
- |
307 |
77 |
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
507 |
- |
- |
507 |
507 |
- |
- |
507 |
78 |
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
- |
- |
965 |
965 |
59 |
- |
853 |
912 |
79 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
237 |
- |
454 |
691 |
236 |
- |
299 |
535 |
80 |
D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
81 |
D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
82 |
D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
83 |
D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
84 |
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
- |
- |
716 |
716 |
- |
- |
253 |
253 |
85 |
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
86 |
D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
87 |
D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
88 |
D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
89 |
D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
90 |
D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
91 |
D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
92 |
D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
93 |
D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
94 |
D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
95 |
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
96 |
D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
97 |
D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
98 |
D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
99 |
D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
100 |
D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
101 |
D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
102 |
D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
103 |
D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
104 |
D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
105 |
D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
106 |
D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
107 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
3 457 |
- |
2 135 |
5 592 |
3 451 |
- |
1 404 |
4 855 |
108 |
D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
109 |
D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
110 |
D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
111 |
D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
112 |
D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
113 |
D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
114 |
D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
115 |
D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
116 |
D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
117 |
D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
118 |
D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
119 |
D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
120 |
D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
121 |
D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
122 |
D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
123 |
D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
124 |
D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
125 |
D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
126 |
D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
127 |
D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
128 |
D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
129 |
D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
130 |
D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
131 |
D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
132 |
D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
133 |
D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
134 |
D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
135 |
D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
136 |
D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
137 |
D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
138 |
D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
139 |
D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
140 |
D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
141 |
D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
142 |
D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
143 |
D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
144 |
D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
145 |
D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
146 |
D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
147 |
D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
148 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
7 250 |
171 |
515 |
7 936 |
6 938 |
796 |
435 |
8 169 |
149 |
D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
150 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
151 |
D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
152 |
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
153 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
7 250 |
171 |
515 |
7 936 |
6 938 |
796 |
435 |
8 169 |
154 |
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
155 |
D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
156 |
D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
157 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
461 |
- |
- |
461 |
461 |
- |
- |
461 |
158 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
159 |
D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
160 |
D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
161 |
D/III/8 Gazdasági társaság alapítása, jegyzett tőkéjének emelése esetén a társaságnak ténylegesen átadott eszközök |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
162 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
163 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
7 711 |
171 |
515 |
8 397 |
7 399 |
796 |
435 |
8 630 |
164 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
11 168 |
171 |
2 649 |
13 988 |
10 850 |
796 |
1 839 |
13 485 |
165 |
E/I December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
166 |
E/II Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
167 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+…+E/II) |
37 436 |
4 |
13 760 |
51 200 |
62 866 |
202 |
16 656 |
79 724 |
168 |
F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
169 |
F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
170 |
F/3 Halasztott ráfordítások |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
171 |
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
172 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
1 617 182 |
231 |
17 219 |
1 634 632 |
1 691 273 |
1 048 |
19 466 |
1 711 787 |
173 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
1 902 095 |
- |
1 685 |
1 903 780 |
1 902 095 |
- |
1 685 |
1 903 780 |
174 |
G/II Nemzeti vagyon változásai |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
175 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
60 450 |
111 |
4 457 |
65 018 |
60 450 |
111 |
4 457 |
65 018 |
176 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
- 407 601 |
- 3 160 |
- 3 271 |
- 414 032 |
- 399 694 |
55 |
- 167 |
- 399 806 |
177 |
G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
178 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
7 907 |
3 216 |
3 104 |
14 227 |
74 939 |
837 |
6 109 |
81 885 |
179 |
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
1 562 851 |
167 |
5 975 |
1 568 993 |
1 637 790 |
1 003 |
12 084 |
1 650 877 |
180 |
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
181 |
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
182 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
5 885 |
24 |
11 214 |
17 123 |
3 513 |
5 |
7 352 |
10 870 |
183 |
H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
501 |
- |
- |
501 |
- |
- |
- |
|
184 |
H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) |
676 |
- |
- |
676 |
676 |
- |
- |
676 |
185 |
H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
186 |
H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
187 |
H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
188 |
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
189 |
H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
190 |
H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
191 |
H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
192 |
H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9l) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
193 |
H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
194 |
H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
195 |
H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
196 |
H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
197 |
H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
198 |
H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
199 |
H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
200 |
H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
201 |
H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
202 |
H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
203 |
H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
204 |
H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
205 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
7 062 |
24 |
11 214 |
18 300 |
4 189 |
5 |
7 352 |
11 546 |
206 |
H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
207 |
H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
208 |
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
- |
- |
- |
- |
826 |
- |
- |
826 |
209 |
H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
210 |
H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
211 |
H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
212 |
H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
213 |
H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
214 |
H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
215 |
H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
216 |
H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
217 |
H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
218 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9i) |
38 282 |
- |
- |
38 282 |
39 272 |
- |
- |
39 272 |
219 |
H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
31 005 |
- |
- |
31 005 |
31 005 |
- |
- |
31 005 |
220 |
H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
221 |
H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
222 |
H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
223 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
224 |
H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
225 |
H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
226 |
H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
227 |
H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
228 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
38 282 |
- |
- |
38 282 |
40 197 |
- |
- |
40 197 |
229 |
H/III/1 Kapott előlegek (=H/III/1a+H/III/1b+H/III/1c) |
8 468 |
40 |
30 |
8 538 |
8 468 |
40 |
30 |
8 538 |
230 |
H/III/1a - ebből: túlfizetés a jövedelemadókban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
231 |
H/III/1b - ebből: túlfizetés az általános forgalmi adóban |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
232 |
H/III/1c - ebből: egyéb túlfizetések, téves és visszajáró befizetések, egyéb kapott előlegek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
233 |
H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
- |
- |
- |
- |
6 |
- |
- |
6 |
234 |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
520 |
- |
- |
520 |
622 |
- |
- |
622 |
235 |
H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
236 |
H/III/5 Vagyonkezelésbe vett eszközökkel kapcsolatos visszapótlási kötelezettség elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
237 |
H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
238 |
H/III/7 Munkáltató által korengedményes nyugdíjhoz megfizetett hozzájárulás elszámolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
239 |
H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
240 |
H/III/9 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
241 |
H/III/10 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
242 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
8 987 |
40 |
30 |
9 057 |
9 096 |
40 |
30 |
9 166 |
243 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
54 331 |
64 |
11 244 |
65 639 |
53 482 |
45 |
7 382 |
60 909 |
244 |
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
245 |
J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
246 |
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
247 |
J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
248 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
249 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
1 617 182 |
231 |
17 219 |
1 634 632 |
1 691 273 |
1 048 |
19 466 |
1 711 787 |
2019 |
adatok eFt-ban |
||||||||
0-ra leírt eszközök |
129367 |
||||||||
Használatban lévő kisértékű imm. Javak, tárgyi eszközök, készletek |
128 |
||||||||
Nvt. 1. § (2) bek. g) és h) pontja szerinti kult.javak, régészeti leletek állomány |
0 |
||||||||
15. melléklet
Újszentmargita Község Önkormányzata - 2020. évi eredménykimutatás |
||||
|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Előző időszak |
Módosítások (+/-) |
Tárgyi időszak |
|
01 |
01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek |
31 987 723 |
0 |
31 987 723 |
02 |
02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei |
16 632 636 |
0 |
16 632 636 |
03 |
03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei |
479 483 |
0 |
479 483 |
04 |
I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) |
49 099 842 |
0 |
49 099 842 |
08 |
06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
338 845 993 |
-125 532 644 |
213 313 349 |
09 |
07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
92 263 685 |
0 |
92 263 685 |
10 |
08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
22 296 513 |
0 |
22 296 513 |
11 |
09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek |
16 348 975 |
0 |
16 348 975 |
12 |
III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) |
469 755 166 |
-125 532 644 |
344 222 522 |
13 |
10 Anyagköltség |
48 510 670 |
0 |
48 510 670 |
14 |
11 Igénybe vett szolgáltatások értéke |
43 805 133 |
0 |
43 805 133 |
16 |
13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke |
141 575 |
0 |
141 575 |
17 |
IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) |
92 457 378 |
0 |
92 457 378 |
18 |
14 Bérköltség |
149 432 223 |
0 |
149 432 223 |
19 |
15 Személyi jellegű egyéb kifizetések |
19 636 727 |
0 |
19 636 727 |
20 |
16 Bérjárulékok |
24 246 227 |
0 |
24 246 227 |
21 |
V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) |
193 315 177 |
0 |
193 315 177 |
22 |
VI Értékcsökkenési leírás |
18 838 314 |
0 |
18 838 314 |
23 |
VII Egyéb ráfordítások |
149 395 799 |
-125 532 644 |
23 863 155 |
24 |
A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) |
64 848 340 |
0 |
64 848 340 |
28 |
20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek |
41 |
0 |
41 |
32 |
VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) |
41 |
0 |
41 |
35 |
24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások |
2 612 689 |
0 |
2 612 689 |
39 |
26 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (>=26a+26b) |
-19 649 436 |
0 |
-19 649 436 |
42 |
IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26) |
-17 036 747 |
0 |
-17 036 747 |
43 |
B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) |
17 036 788 |
0 |
17 036 788 |
44 |
C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) |
81 885 128 |
0 |
81 885 128 |
16. melléklet
Következő 3 év várható teljesítése |
||||
|---|---|---|---|---|
adatok Ft-ban |
||||
KIADÁSOK |
2020 |
2021 |
2022 |
2023 |
Személyi juttatások |
169 068 950 |
158 845 000 |
180 000 000 |
182 000 000 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
24 246 227 |
21 043 000 |
23 000 000 |
23 500 000 |
Dologi kiadások |
123 721 408 |
158 533 478 |
160 000 000 |
160 000 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
3 404 071 |
11 600 000 |
11 800 000 |
11 800 000 |
Egyéb működési célú kiadások |
10 533 124 |
12 855 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
Beruházások |
20 677 595 |
3 286 000 |
||
Felújítások |
45 304 809 |
27 295 572 |
||
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
2 067 511 |
|||
Költségvetési kiadások |
399 023 695 |
393 458 050 |
389 800 000 |
392 300 000 |
Finanszírozási kiadások |
137 969 121 |
6 644 000 |
6 644 000 |
6 644 000 |
Kiadások összesen |
536 992 816 |
400 102 050 |
396 444 000 |
398 944 000 |
BEVÉTELEK |
2020 |
2021 |
2022 |
2023 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
213 313 349 |
227 736 857 |
230 000 000 |
230 000 000 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
71 767 339 |
58 545 145 |
62 000 000 |
62 000 000 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
27 415 826 |
|||
Közhatalmi bevételek |
31 987 723 |
34 767 000 |
35 000 000 |
35 000 000 |
Működési bevételek |
23 603 763 |
28 555 500 |
29 000 000 |
29 000 000 |
Felhalmozási bevételek |
1 814 961 |
|||
Működési célú átvett pénzeszközök |
18 110 082 |
1 255 023 |
1 300 000 |
1 300 000 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
8 263 572 |
|||
Költségvetési bevételek |
396 276 615 |
350 859 525 |
357 300 000 |
357 300 000 |
Finanszírozási bevételek |
63 420 384 |
49 242 525 |
39 144 000 |
41 644 000 |
Bevételek összesen |
459 696 999 |
400 102 050 |
396 444 000 |
398 944 000 |
17. melléklet
18. melléklet