Poroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről

Hatályos: 2017. 03. 01- 2018. 06. 01

Poroszló Község Önkormányzat képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében kapott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva és a 32. § (1) bekezdés a) és f) pontjában foglaltak alapján, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. §-ában  meghatározott kötelezettség, továbbá a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában rögzítettek alapján az önkormányzat a 2017. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja.

1. Általános rendelkezések



1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.


(2) A költségvetési rendelet elkülönítetten tartalmazza:

a) az önkormányzat önkormányzati szintre összesített költségvetését,

b) az önkormányzat által irányított költségvetési szervek költségvetését,

c) az önkormányzat saját, az általa irányított költségvetési szervek költségvetésébe nem tartozó (továbbiakban: önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó) költségvetését.


(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti összesített költségvetés a (2) bekezdés b) és c) pont szerinti költségvetések összesítése.

2. Az önkormányzat összesített 2017. évi költségvetése



2. § (1) A képviselő-testület a Poroszló Községi Önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2017. évi költségvetési főösszegét 1.177.685.103 forintban állapítja meg.


(2) Az önkormányzati szinten összesített költségvetés fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 1.177.685.103 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  1.177.685.103 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete -: 0. ezer forint (hiány/többlet).


3. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2017. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:              538.747.749 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:            83.139.548 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                    56.500.000 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                   170.624.550 forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                                  0 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                                             0 forint,

g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök:                                                       0 forint,

h) Intézményfinanszírozás                                                                     205.400.354 forint,

i) Előző évi költségvetési maradvány                                                    113.535.175 forint,

j) Költségvetési bevételek összesen:                                                   1.177.685.103 forint.


(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 907.732.284 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 269.952.819 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 ezer forint.


(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport 1.084.807.828 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 92.877.2750 forint.


(4) Az (1) bekezdés a)-b) pont szerinti kiemelt előirányzatok egységes rovatrend szerinti összetételét, így a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat az 1. melléklet tartalmazza. Az (1) bekezdés c) pontja szerinti kiemelt előirányzaton belül a helyi adó bevételeket szintén az 1. melléklet tartalmazza.


(5) Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit a 2. melléklet tartalmazza.


4. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2017. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai

a) K1. Személyi juttatások:                                                                    280.721.735 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:    51.251.057 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                         269.856.002 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                         5.000.000 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadások:                                                  355.976.554 forint,

f) K6. Beruházások:                                                                                  20.894.843 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                 148.268.900 forint,

h) K8. Céltartalék:                                                                                    45.715.932 forint,

i) Költségvetési kiadások összesen:                                                     1.177.685.103 forint.


(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai: 907.732.284 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 269.952.819 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai:0 ezer forint.


(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 962.805.348 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 214.879.755 forint.


5. § A helyi önkormányzat nevében végzett:  

a) beruházási kiadások beruházásonként:

aa) csatlakozás az ASP rendszerhez beruházás 6.994.843 forint,

ab) temetőkerítés építés beruházás befejezése 5.000.000 forint,

ac)  úttervek készítése 2.000.000 forint,

ad) csapadékvíz elvezetés kötelezés alapján 4.000.000 forint,

ae) magtár épületének megvásárlása 500.000. forint,

af) óvodánál bölcsödei csoport indításához szükséges átalakítások 2.000.000 forint,

ae)  közös hivatalnál irodaszékek beszerzése beruházás 400.000 forint.

b) felújítási kiadások felújításonként:

ba) utak felújítása 37.000.000 forint, amely tartalmazza a közbeszerzési eljárást

lebonyolító cég díját és a  műszaki ellenőr megbízási díját is. A Képviselő-testület  

felhatalmazza a polgármestert, hogy az útfelújításokhoz  a korábban megkeresett cé-

gektől  is kérjen árajánlatokat,  a törvény előírásainak figyelembe vételével.

bb) konyha felújítás 6.772.007 forint,

bc) művelődési ház ajtó beszerzés 619.698 forint,

bd) útkátyúzás, kő felhasználásával 4.000.000 forint,

be) útkátyúzás aszfalt felhasználásával 3.000.000 forint,

bf) idősek otthona épületének külső felújítása 1.000.000 forint,

bg) polgármesteri hivatal épületének külső felújítása 2.000.000 forint,

bh) sportöltöző épületének felújítása 1.000.000 forint,

bi) Kétútközi út felújítása, gépbeszerzéssel pályázati forrásból 92.877.275 forint.

6. § A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások:

a) Bursa Hungarica támogatás 1.200.000 forint,

b) temetési segély 200.000 forint,

c) köztemetés 1.000.000 forint,

d) önkormányzati segélyek 2.600.000 forint.

7. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összevont költségvetésében a K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt kiadási előirányzaton belül a Tartalékok összege 45.715.932 forint, melyből:

a) az általános tartalék 0 forint,

b) a céltartalék 45.715.932 forint.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti céltartalék tervezett felhasználási célonkénti felosztását a 3. számú melléklet tartalmazza.

8. § Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat a 2. számú melléklet tartalmazza.


9. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – 2017. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 74. fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 74 fő.


(2) A helyi önkormányzat által közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2017. évre vonatkozó - átlaglétszám szerinti - létszám-előirányzata 84 fő.


10. § (1) A helyi önkormányzat önkormányzati szintre összesített, költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 2. § (2) bekezdés a) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:

a) működési  bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg)  122.002.480 forint többlet,

b) felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg)  - 122.002.480 forint hiány.



3. A Közös Önkormányzati Hivatal



11. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi költségvetési főösszegét 64.120.000 forintban állapítja meg.


(2) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 64.120.000 forint,

b) a költségvetési kiadások összege: 64.120.000 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint hiány.


12. § (1) A Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:                              0 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:                         0 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                                 0 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                                   0 forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                              0 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                                           0 forint,

g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök:                                                     0 forint,

h) Intézményfinanszírozás                                                                     59.224.154 forint,

i) Előző évi költségvetési maradvány                                                      4.895.846 forint,     

j) Költségvetési bevételek összesen:                                                      64.120.000 forint.


(2) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 64.120.000 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei:0 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0forint.


(3) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 64.120.000 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.


13. § (1) A Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                    44.521.485 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:    8.830.774 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                         10.367.741 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                                      0 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadások:                                                                   0 forint,

f) K6. Beruházások:                                                                                    400.000 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                                   0 forint,

h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások:                                                               0 forint,

i) Költségvetési kiadások összesen:                                                         64.120.000 forint.


(2) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai 64.120.000 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 ezer forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 ezer forint.


(3) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 63.720.000 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 400.000 ezer forint.


14. § (1) A képviselő-testület a Közös Önkormányzati Hivatal – közfoglalkoztatottak nélküli – 2017. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 14 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 14 fő.


(2) A Közös Önkormányzati Hivatalnál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2017. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 0 fő.


15. § (1) A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 11. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:

a) működési  bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 400.000  forint hiány,

b) felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) -400.000 forint hiány.


4. A Napsugár Óvoda költségvetése



16. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Napsugár Óvoda  költségvetési szerv 2017. évi költségvetési főösszegét 117.342.796 forintban állapítja meg.


(2) A Napsugár Óvoda  költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 117.342.796 forint,

b) a költségvetési kiadások összege: 117.342.796 forint

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint hiány.


17. § (1) A Napsugár Óvoda 2017. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:               1.689.962 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:                          0 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                                  0 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                   19.414.700 forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                                0 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                                            0 forint,

g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök:                                                        0 forint,

h) Intézményfinanszírozás                                                                        95.543.128 forint,

i) Előző évi költségvetési maradvány                                                            695.006 forint,

h) Költségvetési bevételek összesen:                                                       117.342.796 forint.


(2) A Napsugár Óvoda  költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 117.342.796 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 ezer forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 ezer forint.


(3) A Napsugár Óvoda  költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 117.342.796 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 ezer forint.



18. § (1) A Napsugár Óvoda  2017. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                    55.202.529 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:  11.920.156 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                         48.220.111 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                                      0 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadások:                                                                   0 forint,

f) K6. Beruházások:                                                                                  2.000.000 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                                   0 forint,

h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások:                                                               0 forint,

i) Költségvetési kiadások összesen:                                                      117.342.796 forint.


(2) A Napsugár Óvoda  költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai: 117.342.796 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 ezer forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 ezer forint.


(3) A Napsugár Óvoda  költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 117.342.796 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 ezer forint.


19. § (1) A képviselő-testület a Napsugár Óvoda  - közfoglalkoztatottak nélküli - 2017. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 21 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 21 fő.


(2) A Napsugár Óvodánál közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2017. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 1 fő.


20. § (1) A  Napsugár Óvoda  költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 16. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:

a) működési  bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 2.000.000 ezer forint többlet,

b) felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) 2.000.000 ezer forint hiány.

5. A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetése



21. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított  Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési szerv 2017. évi költségvetési főösszegét 112.161.657 forintban állapítja meg.


(2) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 112.161.657 forint,

b) a költségvetési kiadások összege: 112.161.657 forint

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint hiány.


22. § (1) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény 2017. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:             22.831.900 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:                          0 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                                  0 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                   35.831.850 forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                               0 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                                             0 forint,

g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök:                                                       0 forint,

h) Intézményfinanszírozás                                                                      50.633.072 forint,

i) Előző évi költségvetési maradvány                                                        2.864.835 forint,

j) Költségvetési bevételek összesen:                                                     112.161.657 forint.


(2) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 112.161.657 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.


(3) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 112.161.657 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.



23. § (1) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény 2017. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                    63.835.680 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:  13.116.827 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                         35.209.150 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                                      0 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadások:                                                                   0 forint,

f) K6. Beruházások:                                                                                                0 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                                   0 forint,

h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások:                                                               0 forint,

i) Költségvetési kiadások összesen:                                                      112.161.657 forint.


(2) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai: 112.161.657 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.


(3) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 112.161.657 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 ezer forint.


24. § (1) A képviselő-testület a Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény - közfoglalkoztatottak nélküli - 2017. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 27 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 27 fő.


(2) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézménynél közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2017. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 8 fő.


25. § (1) A Tisza-mente Mikrotérségi társulás szociális intézmény költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 16. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:

a) működési  bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg)  0 ezer forint hiány,

b) felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) 0 ezer forint hiány.


6. Az önkormányzat saját költségvetése



26. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó 2017. évi költségvetési főösszegét 645.007.175 forintban állapítja meg.


(2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetésének fő számai:

a)  a költségvetési bevételek összege: 645.007.175 forint,

b) a költségvetési kiadások összege: 645.007.175 ezer forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint (hiány/többlet).


27. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó 2017. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:              368.049.687 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:           83.139.548  forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                   56.500.000  forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                   115.378.000  forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                                 0  forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                                              0  forint,

g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök:                                                        0 forint,

h) Előző évi költségvetési maradvány                                                   105.079.488 forint,

i) Költségvetési bevételek összesen:                                                      737.884.450 forint.


(2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 467.931.631 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 269.952.819 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 ezer forint.


(3) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 645.007.175 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 92.877.275 forint.


28. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó 2017. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                    117.162.041 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:    17.383.300 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                           176.059.000 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                          5.000.000 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadások:                                                   209.800.354 forint,

f) K6. Beruházások:                                                                                   18.494.843 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                   148.268.980 forint,

h) K8. Céltartalék:                                                                                    45.715.932 forint,

i) Költségvetési kiadások összesen:                                                         737.884.450 forint.


(2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai: 467.931.631 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 269.952.819  forint ,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai:0 ezer forint.


(3) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 525.404.695 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 212.479.755 forint.


29. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó – közfoglalkoztatottak nélküli –létszám-előirányzatát 2017. évre az alábbiak szerint állapítja meg

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :15 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 15 fő.


(2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetésében közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2017. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 75 fő.




7. A Tisza-mente Szociális Társulás költségvetése



30. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Tisza-mente szociális Társulása  költségvetési szerv 2017. évi költségvetési főösszegét 50.633.072 forintban állapítja meg.


(2) A Tisza-mente szociális Társulása  költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 50.633.072 forint,

b) a költségvetési kiadások összege: 50.633.072 forint

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint hiány.


31. § (1) A Tisza-mente szociális Társulása   2017. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:             50.633.072 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:                          0 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                                  0 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                                    0 forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                               0 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                                            0 forint,

g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök:                                                      0 forint,

h) Intézményfinanszírozás                                                                                      0 forint,

h) Költségvetési bevételek összesen:                                                     50.633.072 forint.


(2) A Tisza-mente szociális Társulása    költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 50.633.072 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.


(3) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 50.633.072 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.



32. § (1) A Tisza-mente szociális Társulása 2017. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                                     0 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:                  0 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                                         0 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                                      0 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadások:                                                  50.633.072 forint,

f) K6. Beruházások:                                                                                                0 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                                  0 forint,

h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások:                                                              0 forint,

i) Költségvetési kiadások összesen:                                                       50.633.072 forint.


(2) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai: 50.633.072 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.


(3) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 50.633.072 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.


33. § (1) A képviselő-testület a Tisza-mente szociális Társulása - közfoglalkoztatottak nélküli - 2017. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :  0fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 0 fő.


(2) A Tisza-mente szociális Társulása közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2017. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 0 fő.


34. § (1) A Tisza-mente szociális Társulása költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 16. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:

a) működési  bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg)  0 ezer forint hiány,

b) felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) 0 ezer forint hiány.

8. A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetése



35. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési szerv 2017. évi költségvetési főösszegét 93.543.128 forintban állapítja meg.


(2) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 95.543.128 forint,

b) a költségvetési kiadások összege: 95.543.128 forint

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint hiány.


36. § (1) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás 2017. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:              95.543.128 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:                         0 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                                 0 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                                   0 forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                              0 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                                           0 forint,

g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök:                                                     0 forint,

h) Intézményfinanszírozás                                                                                     0 forint,

h) Költségvetési bevételek összesen:                                                     95.543.128 forint.


(2) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 93.543.128 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.


(3) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 95.543.128 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.



37. § (1) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás 2017. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                                     0 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:                   0 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                                          0 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                                      0 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadások:                                                  95.543.128 forint,

f) K6. Beruházások:                                                                                                 0 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                                   0 forint,

h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások:                                                               0 forint,

i) Költségvetési kiadások összesen:                                                         95.543.128 forint.


(2) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai: 95.543.128 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.


(3) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 95.543.128 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.


38. § (1) A képviselő-testület a Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás  - közfoglalkoztatottak nélküli - 2017. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :  0 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 0 fő.


(2) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulásnál közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2017. évre vonatkozó átlag létszám-előirányzata 0 fő.


39. § (1) A Poroszló-Újlőrincfalva Köznevelési Társulás költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 16. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:

a) működési  bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg)  0 ezer forint hiány,

b) felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) 0 ezer forint hiány.



9. Adósságot keletkeztető ügylet



40. § (1) A költségvetési évben a helyi önkormányzatnak a következő fejlesztési céljai azok, amelyek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst. Tv.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé:

a) ........................................................................................................... fejlesztési cél,

b) ........................................................................................................... fejlesztési cél.


(2) A (1) bekezdésben meghatározott fejlesztési célok miatt az adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összege: 0 ezer forint.


41. § Az önkormányzatnak a Gst. tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a Gst.tv. 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit a 4. számú melléklet tartalmazza.


10. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok



42. § A polgármester 500 ezer forint értékhatárig jogosult dönteni az előre nem látható, ezért a költségvetésben nem szereplő, év közben keletkezett forrás felhasználásról. A polgármester a forrás felhasználásra vonatkozó döntéséről a következő testületi ülésen tájékoztatja a képviselő-testületet.


43. § (1) A finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek tekintetében az intézményvezetők gyakorolják. Amennyiben év közben az intézmény költségvetésében előre nem tervezett jelentős bevétel keletkezik az intézményvezető joga, hogy a keletkezett pénzügyi többletet a számlavezető pénzintézeténél betétként elhelyezze.


44. § (1) A finanszírozási bevételeken belül a betét megszüntetésének jogkörét a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek tekintetében az intézményvezetők gyakorolják. Az intézményvezető az irányító szervi támogatást, mint finanszírozási bevételt a költségvetésében meghatározott kiadásokra jogosult felhasználni. Az intézményi pénzmaradvány igénybevételéről, a finanszírozási bevétellel kapcsolatos jogkör gyakorlása során a jogszabályokban meghatározott módon rendelkezhet.


 45. § (1) A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési kiadások kiemelt kiadási előirányzatai közötti, illetve kiemelt kiadási előirányzatokon belüli rovatok közötti átcsoportosításának jogát.


46. § (1) A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési rendeletben meghatározott költségvetési bevételi és kiadási előirányzatok módosításának jogát.



47. § (1) A képviselő-testület 2017. évre az önkormányzatnál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában az alábbiakat határozza meg:

a) a köztisztviselői illetményalapja megegyezik a Magyarország 2017. évi központi

költségvetéséről szóló törvényben (továbbiakban: költségvetési törvény) meghatározott

illetményalappal,

b) a köztisztviselők cafetéria juttatás kerete a munkáltatót terhelő közterhekkel együtt - a

költségvetési törvényben meghatározott maximális határ figyelembe vételével - 200.000.-

forint/év/fő.


(2) A köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális és egészségügyi juttatásai, valamint szociális és kegyeleti támogatása 2017. évi kereteit az 5. számú melléklet tartalmazza.


(3) A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervnél az egységes rovatrend K1102 Normatív jutalmak és a K1103 Céljuttatás, projektprémium rovatai költségvetési kiadási előirányzat terhére a költségvetési évben együttesen a rovatrend K1101 Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 2 %-a erejéig vállalható kötelezettség.


48. § Az önkormányzat környezetvédelmi alapjának tervezett bevételeit és kiadásait a 6. számú melléklet tartalmazza.

11. Záró rendelkezések


49. § E rendelet 2017. év március  hó  1 napján lép hatályba.



Kelt: Poroszló, 2017. február 28. nap