Szúcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2005. (IX.8.) önkormányzati rendelete

helyi építési szabályzatáról

Hatályos: 2016. 06. 24

Szúcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2005. (IX.8.) önkormányzati rendelete

helyi építési szabályzatáról

2016.06.24.

Szúcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezetalakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. §. (6) bek. 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján a helyi építési szabályzat módosítása érdekében az alábbiakat rendeli el:

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet hatálya

1. § A jelen rendelet hatálya Szúcs község igazgatási területére (bel- és külterületére) terjed ki.

A rendelet alkalmazása

2. § (1) A település közigazgatási területén területet felhasználni, továbbá telket kialakítani, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani,

helyreállítani, korszerűsíteni és lebontani, elmozdítani, a rendeltetését megváltoztatni (továbbiakban: építési tevékenységet folytatni), valamint ilyen célra hatósági engedélyt

adni a 253/1997. (XII. 20.), az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló Korm. rendelet és mellékletei (továbbiakban: OTÉK) és az általános érvényű

egyéb törvényi és hatósági rendelkezések megtartása mellett csak a településrendezési terv és a helyi építési szabályzat rendelkezései szerint szabad.

(2) A rendelet előírásait az annak mellékletét képező szabályozási tervekkel együtt kell

alkalmazni.

Szabályozási elemek

3. § (1) A belterületi szabályozási tervlapokon kötelező és irányadó szabályozási elemek szerepelnek: Kötelező szabályozási elemek: szabályozási vonal,

területegység határa, területfelhasználás, építési övezet határa, építési övezetre vonatkozó beírások, belterületi határ, beépítésre szánt terület határa. Irányadó szabályozási elemek: telekhatárok.
a/ A kötelező szabályozási vonalakat a területek rendeltetésszerű felhasználása, telek-
alakítás és építmények elhelyezése során be kell tartani. E vonalak csak a szabályo-zási terv módosításával változtathatók.
b/ A területegység és az övezet határvonala a terv módosítása nélkül akkor változtatható, ha a változtatás a telekhatár-rendezés miatt válik szükségessé és a szabályzat teleknagyságra vonatkozó előírásai mindegyik telek esetében betarthatók.
c/ A szabályozási tervben jelölt telekhatárokat a telekalakítási terv, illetve a változási vázrajz készítésénél irányadó jelleggel kell figyelembe venni, azokat a szabályzat előírásainak keretei között az önkormányzat építésügyi hatósága pontosíthatja.
(2) A külterületi szabályozási terv kötelező és irányadó szabályozási elemeket
tartalmaz. A kötelező szabályozási elemek az egyes területfelhasználási egységeket,
illetve övezeteket határolják le, illetve az azokra vonatkozó építési előírásokat jelölik. Az irányadó szabályozási elemek az egyes területfelhasználási egységeken, övezeteken belüli egyéb javaslatokra (pl. javasolt tájfásítás) vonatkoznak.
a/ A kötelező szabályozási elemek megváltoztatása csak a szabályozási terv módosítá-sával történhet.
b/ Az irányadó szabályozási elemek pontosítása részletesebb tartalmú tervek (pl. erdő- és mezőgazdasági üzemtervek, rekultivációs tervek) alapján történhet.
c/ A külterületi szabályozási terven kötelező szabályozási elemnek kell tekinteni:
a szabályozási vonalakat,
a területfelhasználási egységek határát,
a területfelhasználási egységeken belüli övezetek határát,
a területfelhasználási egység, illetve övezet jelét,
a területfelhasználási egységekben, illetve övezetekben előírt beépíthető legkisebb földrészlet nagyságát,
a területfelhasználási egységekben, illetve övezetekben kialakítható legkisebb földrészlet területét,
a belterületi és a beépítésre szánt/ nem szánt területek határát.
d/ A c/ bekezdésben felsorolt szabályozási elemek csak a szabályozási terv módosí-tásával változtathatók, illetve szüntethetők meg.

A telekalakítás és az építés engedélyezése

4. §

TELEPÜLÉSSZERKEZET, TERÜLETFELHASZNÁLÁS

5. § (1) A település igazgatási területe bel- és külterületbe tartozik.

(2) A belterületi határ módosításáról a településrendezési tervnek és a jelen előírásoknak
megfelelően kell gondoskodni.
(3) Belterületbe kell vonni:
a/ A Felszabadulás utca folytatásában az út keleti oldalát,
b/ a Kossuth L. utca folytatásában az út északi oldalát,
c/ a Kossuth L. utca és a Laskó-patak közötti közpark területét.
(4) A településrendezési tervben kijelölt fejlesztési területek belterületbe vonására csak akkor kerülhet sor, ha az ezáltal belterületté nyílvánított terület tervezett felhasználása is időszerűvé válik. Az átmeneti időszakban a területre a jelenlegi területfelhasználásnak megfelelő előírások vonatkoznak.

6. § (1) A település igazgatási területe - függetlenül attól, hogy bel- vagy külterület - építési szempontból beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területekbe tartozik.

(2) Szúcs beépítésre szánt területei - építési használatuk általános jellege szerint - a következő területfelhasználási egységekbe tartoznak: lakóterületek, vegyes területek, gazdasági területek, különleges területek.
(3) Szúcs beépítésre nem szánt területei közlekedési és közműelhelyezési, hírközlési területek, zöldterületek, erdőterületek, mezőgazdasági területek, vízgazdálkodási területek körébe tartoznak.
(4) A területfelhasználási egységeket a településszerkezeti terv és a szabályozási terv,
azok tagozódását - övezeteit, építési övezeteit - a szabályozási terv tünteti fel.

A TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉGEK TAGOZÓDÁSA

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK

Lakóterület

7. § (1) A lakóterület építési használatának sajátos jellege szerint az Lf jelű falusias lakóterület területfelhasználási egységbe tartozik.

(2) A falusias lakóterület
a/ egy- és kétlakásos lakóépületek elhelyezésére szolgál,
b/ Szúcs - Bagólyukon a kialakult állapotnak megfelelően legfeljebb négylakásos társasházak is építhetők,
c/ a lakóterületen elhelyezhető még kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület, helyi igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület, szálláshely-szolgáltató épület, a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő kézműipari és egyéb gazdasági építmény, mezőgazdasági üzemi építmény, termelő kertészeti építmény, sportépítmény
(3) A falusias lakóterület a szabályozási terven jelölteknek megfelelően az alábbi övezetekre tagolódik:

Építési telek

Építmény

Övezeti jele

Kialakítható legkisebb területe (m2)

Beépítés módja

Megengedett legnagyobb beépítettsége (%)

Kialakítandó legkisebb zöldfelülete (%)

Megengedett legnagyobb építménymagasság (m)

Lf - 1

600

oldalhatáron álló

30

50

5,5

Lf - 2

900

oldalhatáron álló

30

50

5,5

Lf - 3

1200

oldalhatáron álló

30

50

5,5

Lf-4

700

szabadonálló

30

50

5,5

(4) A lakótelek mérete
a/ meglévő lakótelek esetén a telek területe és mérete a kialakult állapot szerinti, az övezeti jelben meghatározott telekterületnél kisebb – már korábban is beépített – telek méretei kialakult állapotnak tekintendők, jelen szabályzat egyéb előírásainak betartása mellett az építési telek beépíthető
b/ meglévő lakóterületen történő telekalakítás esetén a telek területe nem lehet kisebb a telektömb övezeti jelében meghatározott területnél, a telek szélessége legalább 16 m legyen
c/ új lakóterületen történő telekalakítás esetén a telek területe legalább 900 m2, a telek szélessége legalább 18 m legyen
(5) Az építési telek területén belül az épület elhelyezésére szolgáló területeket a következők szerint kell meghatározni:
a/ az előkert mélysége új telekalakítású területen 5,0 m, meglévő utcákban a kialakult állapothoz igazodó, de legalább 3,0 m,
b/ az oldalkert szélessége új telekalakítású területen és a legalább 16,0 m szélességű meglévő telkek esetében az országos előírások szerinti, a 12,0-16,0 m közötti telekszélesség esetén legalább 4,5 m, a 12,0 m-nél keskenyebb telkek esetében legalább 3,0 m,
c/ a hátsókert mélysége nem lehet kevesebb sem 6,0 m-nél, sem az építmény hátsókertre néző tényleges homlokzatmagasságának mértékénél, a telek utcavonaltól mért 50,0 m-en túli része hátsókertként kezelendő, a 25 m-nél rövidebb telkek esetében az épület a hátsó telekhatárig építhető.
(6) A beépítés mértéke
a/ lakótelek beépíthető területe a telek területének 30%-a,
b/ ha a telek területe 900 m2-nél nagyobb, akkor a 900 m2 feletti rész csak fél területtel számítható.
(7) A telek beépítési módja: O jelű oldalhatáron álló beépítési mód, ahol az épület az utcában kialakult állapot szerinti oldalhatáron, helyezhető el, ha a telekszélesség, a szomszédos telkek méretei és beépítési adottságai, a tájolás stb. indokolják, akkor az épület az építés helyen belül szabadonállóan is elhelyezhető. Sz jelű szabadonálló beépítési mód, ahol az épület az OTÉK szerinti építési helyen belül a kialakult állapothoz illeszkedően helyezhető el.
(8) Az építési telken egy lakóépület építhető. A telek rendeltetésszerű használatához szükséges egyéb épületek egy csoportban, a meghatározott építési hely szerinti területen belül, a lakóháztól különállóan is építhetők.
(9) Az épületnek a szomszédos telekkel közös határvonalán vagy attól, 3,0 m-en belül álló homlokzati falában és tetőfelületén nyílás nem nyitható, ha a beépítendő oldalhatárral szomszédos telek 16,0 m-nél keskenyebb (v.ö. (6) bekezdés b.) ponjával).
(10) A főfunkciót tartalmazó épületek kialakítása magastetővel történjen, a tető kialakítása az utcaképbe illeszkedő legyen, a tető síkja 30-45° közötti és szimmetrikus hajlású legyen, a tetőtér beépíthető.
(11) A lakóterületen a /2/ bekezdés szerint elhelyezhető létesítményekhez az OTÉK 42. §-ában meghatározott számú gépjármű elhelyezését a telken belül kell biztosítani.
(12) Az övezetben csak olyan építési tevékenység engedélyezhető, amelynél a szak- hatóságok meg tudják ítélni a következőket: a létesítmény új, bejelentés-kötelezett pontforrásainak emissziója a levegő védelméről szóló rendelkezések szerint meghatározásra kerülő levegőtisztaság-védelmi zónába sorolásnak és az adott gazdasági tevékenységnél elérhető legjobb technikától megkívánható emisszió-határértékeknek megfelelő, a szomszédos létesítmények, a lakóterület használatát a vonatkozó rendelet mértékén túli üzemi eredetű zajterheléssel nem zavarja, a tevékenység során keletkező kommunális hulladék, a kommunális hulladékkal együtt kezelhető technológiai jellegű hulladék a környezet terhelése nélkül ártalmatlanítható (gyűjtés, szállítás, engedélyezett újrahasznosítás), a tevékenységből eredő szennyező (fertőző, mérgező) anyag a talajt, a felszíni- és a felszín alatti vizeket nem károsítja, a közterület terhére saját telken belül nem kielégíthető mértékű parkolási igényt nem gerjeszt, új gépjárműforgalmat nem vonz, a káros és veszélyes anyagokat tartalmazó szennyvizeket a közcsatornába, ill. a zárt szennyvízgyűjtőbe vezetés előtt a telken belül előtisztítja, ill. előkezeli, a területhasználat révén keletkező veszélyes hulladék káros környezeti hatások nélküli, időszakos gyűjtése és tárolása a hatályos jogszabályok előírásai szerint biztosítható, az üzemi tevékenységből eredő környezeti zajterhelés határértéke – a lakóterületen belüli üzemi létesítmények telekhatáránál 50/40 dBA érték nappal/éjjel – betartható. a terület közlekedésből eredő zajterhelésének határértéke lakóutca mentén 55/45 dBA, forgalmi utak mentén 60/50 dBA (a közegészségügyi hatóság engedélyével 65/55dBA) nappal/éjjel értékek.

Vegyes terület

8. § (1) A vegyes terület a település beépítésre szánt területének lakások és helyi települési szintű igazgatási, oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális, egyházi és olyan kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, létesítmények elhelyezésre szolgáló része, amelyek alapvetően nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra.

(2) A vegyes terület építési használatának sajátos jellege szerint a Vt jelű település-
központ vegyes terület területfelhasználási egységbe tartozik.
(3) A településközpont vegyes terület a szabályozási terven jelölteknek megfelelően
az alábbi övezetekre tagolódik:

Építési telek

Építmény

Övezeti jele

Kialakítható legkisebb terület (m2)

Beépítés módja

Megengedett legnagyobb beépítettsége (%)

Kialakítandó legkisebb zöldfelülete (%)

Megengedett legnagyobb építmény-magasság (m)

Vt-1

K

K

K

K

K

Vt-2

900

oldalhatáron álló

50

30

5,5

Vt-3

2000

oldalhatáron álló

25

50

5,5

Vt-4

3000

szabadonálló

25

50

7,5

(4) Az építési telek területén belül – új épület vagy épületbővítés esetén – az épület elhelyezésére szolgáló területet a következők szerint kell meghatározni:
a/ az előkert mélysége az utcában kialakult állapothoz igazodjon,
b/ az oldalkert szélessége az OTÉK előírásai szerint,
c/ a hátsókert mélysége nem lehet kevesebb sem 6,0 m-nél, sem az építmény hátsókertre néző tényleges homlokzatmagasságának mértékénél, kivéve, ha a kialakult állapot szerint a hátsókert ennél kisebb és a tűzvédelmi előírások betarthatók.
(5) Az épületek kialakítása magastetővel történjen a tető síkja 30-45° közötti és szimmetrikus hajlású legyen, a tetőtér beépíthető.
(6) Az egyes telkek területének legalább az övezeti előírásokban meghatározott %-át zöldfelületként kell kialakítani.
(7) A közösségi létesítményekhez az OTÉK 42. §-ában meghatározott számú parkoló közterületi parkolóban is elhelyezhető, ha a funkció vagy a kialakult állapot adottságai
miatt a saját telken való elhelyezés nem lehetséges.

Gazdasági terület

9. § (1) A gazdasági terület a település beépítésre szánt területének elsősorban gazdaságicélú építmények elhelyezésére szolgáló része.

(2) A település gazdasági területei építési használatuk sajátos jellege szerint: kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági területbe tartoznak.
(3) A Gksz jelű kereskedelmi, szolgáltató terület elsősorban nem jelentős zavaró hatású, gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál. A kereskedelmi, szolgáltató területen elhelyezhetők
a. üzemi jellegű termelő és szolgáltató építmények,
b. üzemi jellegű kutatóhelyek építményei,
c. mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület,
d. környezeti hatásuk (zaj, gépjárműforgalom stb.) miatt lakóterületen el nem helyezhető gazdasági célú épületek telephelyei,
e. a gazdasági célú épületen belül az üzem rendeltetésszerű és biztonságos működéséhez szükséges egy szolgálati lakás,
f. iroda, szociális, közösségi létesítmények,
g. raktárak és tárolóépítmények,
h. közlekedési és szállítási létesítmények,
i. gépjárműtárolók,
j. sportlétesítmény,
k. védőfásítás, telken belüli egyéb zöldfelületek.
(4) A kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület a szabályozási terven jelölteknek megfelelően az alábbi övezetekre tagolódik:

Építési telek

Építmény

Övezeti jele

Kialakítható legkisebb területe (m2)

Beépítés módja

Megengedett legnagyobb beépítettsége (%)

Kialakítandó legkisebb zöldfelülete (%)

Megengedett legnagyobb építmény-magasság (m)

Gksz

2000

szabadonálló

40

30

5,0

(5) Közútról vagy önálló helyrajzi számon nyilvántartott magánútról gépjárművel meg- közelíthető és az építési szabályoknak megfelelően kialakított, közművel ellátott
telkek építhetők be.
(6) A gazdasági területen új épület elhelyezése, meglévő épület bővítése, engedélyhez kötött felújítás csak a teljes építési telekre kiterjedő beépítési terv alapján történhet, amely az (elvi) építési engedélyezési terv részét képezi. A tervnek az épületek építészeti kialakításán kívül tartalmaznia kell a telepítést, a parkolást, a belső gépjármű közlekedést, a rakodás területeit, a zöldfelületek kialakítását, a közműellátás megoldását, az építés – beruházás környezetvédelmi követelményeinek szabályozását és a közegészségügyi követelmények teljesítésének bizonyítását.
(7) A gazdasági terület építési telkén belül az épületek elhelyezésére szolgáló területet az OTÉK előírásai szerint kell meghatározni. Az építési helyen belül az épületek – a vonatkozó országos előírások betartása mellett – szabadon elhelyezhetők. A meglévő telephelyek előbbi előírásoknak nem megfelelő épületei megtarthatók. Ez esetben a szomszédos telkek beépítésénél kell érvényesíteni az építmények között szükséges távolság megtartását.
(8) Az építési telken elhelyezhető épületek legnagyobb építménymagassága a területre vonatkozó övezeti jel szerinti, amelytől csak a technológiai előírások betartásának indokával lehet eltérni.
(9) A gazdasági területen kialakítható építési telek méretét a funkcióhoz szükséges építmények és szabadtéri tárolóhelyek, az építmények között megengedett legkisebb távolságokra vonatkozó előírások megtartásával, a környezetre gyakorolt káros hatások és az indokolt fejlesztési igények figyelembevételével, továbbá a területre vonatkozó övezeti jel szerint meghatározott legkisebb kialakítható telek-terület és legnagyobb beépíthetőség szerint kell meghatározni.
(10) A kialakítandó telephelyek számára az OTÉK által előírt számú parkolóhelyet a telken
belül szükséges biztosítani.
(11) Zöldfelületek kialakítására az övezet területén az alábbi előírások vonatkoznak: az egyes telkek területének legalább az övezeti előírásokban meghatározott %-át zöldfelületként kell kialakítani, ezen belül legalább a zöldterületek fele parkosítandó, a telkek zöldfelülettel borított részének legalább kétharmadát háromszintű (gyep- cserje- és lombkoronaszint együttesen), vagy kétszintű (gyep- és cserjeszint együttesen) növényzet alkalmazásával kell kialakítani, a telkeken az egyes telekhatárok mentén legalább egy sorban egységes fasor telepítendő, a parkolókat fásítva kell kialakítani, telkek megosztása esetén a a)-d) pontok előírásainak minden kialakuló telek esetén érvényesülnie kell
(12) Gazdasági területen csak olyan területhasználat, illetve olyan tevékenységekhez szükséges építmények építése engedélyezhető, amelyeknél az alábbiak teljesülése az engedélyezés során megítélhető: a létesítmény új, bejelentés-kötelezett pontforrásainak emissziója a levegő védelméről szóló rendelkezések szerint meghatározásra kerülő levegőtisztaság-védelmi zónába sorolásnak és az adott gazdasági tevékenységnél elérhető legjobb technikától megkívánható emisszió-határértékeknek megfelelő, a szomszédos létesítmények, a lakóterület használatát a vonatkozó rendelet mértékén túli üzemi zajterheléssel nem zavarják, a tevékenység során keletkező kommunális hulladék, a kommunális hulladékkal együtt kezelhető technológiai jellegű hulladék a környezet terhelése nélkül ártalmatlanítható (gyűjtés, szállítás, engedélyezett újrahasznosítás), a tevékenységből eredő szennyező (fertőző, mérgező) anyag a talajt, a felszíni- és a felszín alatti vizeket nem károsítja, épületek, létesítmények elhelyezésekor a terület előkészítése során a termőföld védelméről, összegyűjtéséről, megfelelő kezeléséről és újrahasznosításáról az engedélyezési tervdokumentáció szerint, a talajvédelmi hatóság előírásainak megfelelően gondoskodnak, a közterület terhére saját telken belül nem kielégíthető mértékű parkolási igényt nem gerjeszt, a káros és veszélyes anyagokat tartalmazó szennyvizeket a közcsatornába, ill. a zárt szennyvízgyűjtőbe vezetés előtt a telken belül előtisztítja, ill. előkezeli, ha a gazdasági létesítményekben folytatott tevékenységek során veszélyes hulladékok keletkeznek, azoknak az elszállításig a vonatkozó jogszabályokban előírt módon, hulladékfajtánként elkülönített gyűjtéséről és környezetszennyezés nélküli tárolásáról gondoskodnak, az üzemi tevékenységből eredő környezeti zajterhelés gazdasági övezetre vonatkozó megengedett határértéke 60/50 dbA nappal/éjjel.

Különleges terület

10. § (1) A különleges területek a település beépítésre szánt területének a 7-9. §-ok szerinti területtől eltérő, funkciójuk és a rajtuk elhelyezett építmények miatt különleges, egyedi szabályozást igénylő részei.

(2) A különleges területen elhelyezhető funkciók és az ennek megfelelő övezetek a követ- kezők: Sportolási célú terület, Temető
(3) A Ks jelű építési övezet a település sportolási célú különleges területe. A Ks jelű építési övezetben elhelyezhetők: a testedzést és a szabadidő aktív eltöltését szolgáló szabadtéri és zárt létesítmények (sportpályák, öltöző stb.), a terület fenntartását szolgáló építmények, a területhasználathoz szükséges fásított parkolók.
b/ Az építési övezetre vonatkozó előírások:

Építési telek

Építmény

Övezeti jele

Kialakítható legkisebb területe (m2)

Beépítés módja

Megengedett legnagyobb beépítettsége (%)

Kialakítandó legkisebb zöldfelülete (%)

Megengedett legnagyobb építmény-magasság (m)

Ks

2000

szabadonálló

10

70

5,5

(4) A Kt jelű építési övezet a meglévő temető területe A terület hagyományos és urnás temetésre használható, ahol a temetkezés céljait szolgáló, valamint az azokat kiegészítő építmények (pl. ravatalozó, kolumbárium) helyezhetők el. Az építési övezetre vonatkozó előírások

Építési telek

Építmény

Övezeti jele

Kialakítható legkisebb területe (m2)

Beépítés módja

Megengedett legnagyobb beépítettsége (%)

Kialakítandó legkisebb zöldfelülete (%)

Megengedett legnagyobb építmény-magasság (m)

Kt

8000

szabadonálló

10

40

5,5

A temetési helyek a temető területének legfeljebb 65%-át foglalhatják el.
A temető rendezését, felújítását, átalakítását kertépítészeti engedélyezési terv alapján lehet megvalósítani.
A telek területének legalább 40%-t zöldfelületként kell kialakítani. A sírok terület a zöldfelületi arány számításánál max. 40%-ban zöldfelületként lehet figyelembe venni.
Az új sírhelytáblák úgy jelölendők ki, hogy a kerítés mellett 30 m széles fásított védőterület kialakítható legyen.
A temető minden 200 m2-re után legalább 1 db nagykoronájú lombos fát kell telepíteni.
A temető látogatói része az OTÉK előírásai szerinti mennyiségű parkolót kell létesíteni.
A temetőben végzendő minden munkát – kivéve a sírgondozást, virágültetést –
az üzemeltetőnek előzetesen be kell jelenteni (pl. sírhelynyitás, síremlék, urnasír építése stb.).
A temető, valamint a lakó-, oktatási-, egészségügyi-, szociális- és szállásépületek telke közötti védőtávolság 50 m.

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

Közlekedési és közműterületek

11. § (1) A KÖu jelű közlekedési területeket és létesítményeket, valamint a közművek területigényes létesítményeit, az azok számára szükséges építési területet és védő- távolságot a szabályozási terv ábrázolja.

(2) Az utak szabályozási vonallal meghatározott területsávjában közlekedési és közmű- építmények és műtárgyak helyezhetők el. Szúcs-Bagólyukon a Petőfi utcának az út és patak közötti zöldsávjában közkerti építmények is elhelyezhetők.
(3) A /2/ bekezdés szerinti területsávba eső meglévő épületeken mindennemű építési tevékenység az illetékes közlekedési szakhatóság állásfoglalásának figyelembe- vételével végezhető, de engedélyezéskor mérlegelendő a területsáv kialakulásának várható ideje, az épületnek a területsávban elfoglalt helye, az épület sajátossága (eszmei és gazdasági értéke).
(4) A közutak tervezési osztályba sorolását, illetve hálózati besorolását az illetékes közútkezelő határozza meg.

12. § A közúthálózat területbiztosítást igénylő elemei a következők:

/1/ Forgalmi utak
25. sz. Kerecsend - Eger - Bánréve másodrendű főút (Kossuth L. u.)
2414. sz. Bátor - Szúcsi összekötőút (Kossuth L. u. déli vége)
Forgalmi utak szabályozási szélessége a kialakult állapot szerinti (9,0-18,0 m).
/2/ Lakóutak és vegyeshasználatú utak
tervezett lakóutak közlekedési területének szélessége sz.: 12,0 m
meglévő utak kialakult állapot szerinti szélessége a terv szerinti helyeken módosítandó.
vegyes használatú utak a 10,0 m szabályozási szélességnél keskenyebb, önálló járda létesítésére nem alkalmas utak.
/3/ Gyalogutak
Meglévő gyalogutak szabályozási szélessége a kialakult állapot szerint
/4/ Járművek elhelyezése
Az építmények rendeltetésszerű használatához szükséges számú és fajtájú gépjárművek elhelyezéséről telken belül kell gondoskodni az OTÉK 42. §-a szerint, kivéve ha a meglévő funkcióhoz tartozó telek mérete, használata a telken belüli parkolást nem teszi lehetővé.
/5/ Autóbuszmegálló
megállóhelyek kiépítése
/6/ Külterületi utak építése, felújítása során min. 12 m szabályozási szélesség biztosítandó.

Közművek

13. § /1/ A település belterületén teljes közművesítést kell biztosítani

a. a vízellátást ivóvízvezetékkel, a tűzoltóvizet föld feletti tűzcsapokról, illetve
tűzivíztárolóból,
b. a szennyvízelvezetést közcsatornával kell megoldani,
c. a csapadékvízelvezetés a központban közcsatornával, máshol fedett vagy nyílt árokrendszerrel alakítható ki,
d. a hőellátást fokozatosan földgázvezetékkel kell biztosítani,
e. a villamosenergia-ellátást föld- vagy légkábellel,
f. a hírközlés és kábeltelevízió-hálózat légkábel esetén közös oszlopokon vezetendő.
/2/ A még hiányzó közművezetékek kiépítéséről gondoskodni kell, a rossz állapotú
vezetékek folyamatos cseréjét meg kell oldani. A már megépült közműhálózatra való mielőbbi rácsatlakozást szorgalmazni kell.
/3/ Útrekonstrukció során a közművek szükség szerinti átépítéséről gondoskodni kell.
/4/ A közművezetékek és létesítmények elhelyezésénél az OTÉK előírásait, a vonatkozó
szabványt, továbbá a megfelelő ágazati szabványokat és előírásokat be kell tartani.
Ahol a védőtávolság nem biztosítható, ott meg kell oldani a közművek védelembe
helyezését és szabvány alóli felmentést kell kérni.
/5/ A közművek hálózati elemei számára szükséges területen belül építmény, növényzet
telepítése csak az illetékes szakhatóság eseti előírásai szerint és a megvalósítás idejét
is figyelembe véve történhet.
/6/ A létesítmények tüzivízigényét a tűzvédelmi szabályzat előírásainak megfelelően kell biztosítani. Új létesítmények tervezése esetén alkalmazni kell az Országos Tűzvédelmi Szabályzat előírásait. A vízvezeték keresztmetszetét és a benne uralkodó víznyomást úgy kell meghatározni, hogy a beépíthetőség legnagyobb mértékét kihasználó beépítés esetén (mértékadó tűzszakasz) is biztosítva legyen a tüzivíz.
/7/ A kutak és vízvezeték-hálózat védőterületét, védősávját a vonatkozó kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően kell kialakítani és fenntartani.
/8/ A községben elválasztott rendszerű csatornahálózat építendő ki, azaz a szennyvíz, valamint a felszíni- és csapadékvizek külön hálózaton vezetendők.
/9/ A szennyvíz nem szikkasztható, gyűjtése szivárgásmentes zárt tárolóban csak azokon
a telkeken engedélyezhető, ahol a közcsatorna még nem épült meg.
/10/ A szennyvízhálózat megépítése után a szennyvízkibocsátókat kötelezni kell a szenny-
vízcsatornára való rákötésre, a régi szennyvíztározó szkszerű felszámolására. Ha az építési telek előtt közműves szennyvízvezeték van, új épületre használatbavételi engedély csak a közműcsatornára való rákötés után adható.
/11/ Új területek beépítése, új utca nyitása esetén közüzemi vízhálózat csak a szennyvíz- csatorna egyidejű megépítésével létesíthető.
/12/ A szennyvízcsatornába, illetve a szennyvíztisztító telepre csak – a vonatkozó előírá-
soknak megfelelő – káros és veszélyes anyagokat nem tartalmazó szennyvizek vezet-
hetők. A szennyvizek előtisztítását a keletkezés helyén kell megoldani.
/13/ A terv területére csapadékvízelvezetési tanulmánytervet kell készíttetni, melyben meg kell határozni az övárkokat a főbb vízelvezetési irányokat, befogadókat és a vízelvezető művek főbb paramétereit.
/14/ A csapadékvízelvezető létesítmények építése vízjogi engedélyköteles tevékenység.
/15/ Az új lakóterületek tényleges beépítése előtt, vagy azzal egy időben a csapadék-
vízelvezetést a többi közművel együtt ki kell építeni, és a vízrendezését meg kell oldani.
/16/ A csapadékvízelvezető árkok, átereszek rendszeres karbantartásáról az ingatlanok tulajdonosainak gondoskodniuk kell.
/17/ A községen átvezető patakokat és nyílt árkokat a belterületi szakaszon rendezni kell.

Zöldterületek és zöldfelületek

14. § /1/ A zöldterület a belterület beépítésre nem szánt, jellemzően növényzettel fedett része, amely közhasználatú, rekreációs szerepet is betöltő, díszkertként is funkcionáló köztér.

/2/ A Zp jelű közpark övezetében:
a. a pihenést, szórakozást, a szabadidő eltöltését szolgáló létesítmények (jóléti tó, sétány nyilvános WC, stb.)
b. a dísz- és pihenőkert funkciójához tartozó kerti építmények (pl. utcabútorok, köztéri szobrok, díszkutak, árnyékolók),
c. a játszótéri építmények,
d. a terület fenntartásához szükséges egyéb építmények,
e. a terület használói számára kialakított parkolók
helyezhetők el.
(3) A Zk jelű közkert övezetében:
a. a dísz- és pihenőkert funkcióhoz tartozó kerti építmények (pl. utcabútorok, köztéri szobrok, díszkutak, árnyékolók),
b. a játékot, testedzést szolgáló építmények
helyezhetők el.
(4) Közpark és közkert létesítése kertépítészeti kiviteli terv alapján engedélyezhető.
5. A zöldterületek övezeti előírásait az alábbi táblázat tartalmazza:

Telek

Építmény

Övezeti jel

Kialakítható legkisebb területe
(m2)

Beépítés módja

Megengedett legnagyobb beépítettség (%)

Kialakítandó legkisebb zöldfelület (%)

Beültetési kötelezettség (%)

Megengedett legnagyobb építmény-magasság
(m)

Zp

10000

szabadonálló

2

80

40

3,5

Zk

400

-

-

85

40

-

Erdőterületek

15. § (1) Az erdőterületek olyan beépítésre nem szánt területek, amelyek jellemzően az erdő folyamatos fenntartásának céljára szolgálnak, továbbá azok a nem erdő művelési ágban nyilvántartott területek, amelyek az erdőműveléshez, az erdőhasználathoz, valamint a vadgazdálkodáshoz szükséges építmények, létesítmények elhelyezésére szolgálnak.

(2) Az erdőterületek az építésszabályozási rendeltetési célok szerint, de azzal a kitétellel, hogy az esetleges építési igénybe vételkor az erdők védelméről szóló törvény (továbbiakban Evt.) 15. § (1) és a 16. § (1) bekezdésben meghatározottak a mérvadóak - az alábbi övezetekre tagozódnak:

(3) az Eg jelű övezet területei a turisztikai- és védelmi célú erdőterületeken kívüli minden más céllal (pl. gazdasági- fatermelő-, oktatási-kutatási-) hasznosított meglévő és létesíthető új erdőterületek,

(4) az Ev jelű övezet területei a védelmi céllal hasznosítandó meglévő és létesíthető új erdőterületek.

(5) Az Eg jelű erdőövezetben elhelyezhető építmények: elsősorban az erdő rendeltetésének megfelelő termelő-szolgáltató tevékenységeket kiszolgáló építmények (pl. farakodó építményei, erdészház, vadászház, állatetetők, erdőgazdasági fenntartó utak), a turisztikai használatot is szolgáló gyalogutak,

(6) Az Ev jelű védelmi célú erdők övezetében elhelyezhető építmények a máshol és másként nem létesíthető: nyomvonal jellegű építmények és műtárgyak, a kutatást és az ismeretterjesztést szolgáló, épületnek nem minősülő építmények, a honvédelmet és belbiztonságot szolgáló műtárgyak.

(7) Az erdőgazdasági övezetekben minden engedélyköteles építési munka, területhasználat- módosítás csak az erdők védelmével, létesítésével, kezelésével, használatával összefüggő országos hatályú jogszabályok alapján és az erdészeti hatósággal, mint szakhatósággal egyetértésben történhet, de mindenkor figyelemmel az Evt. 10. §-ához kapcsolódó Vhr. 7, 8, 9, 10 szakaszaira.

(8) Az erdőövezetek előírásait az alábbi táblázat tartalmazza:

Övezet
jele

A kialakítható telek területe*

Épület elhelyezésére igénybe vehető legkisebb telek
(ha)

Beépítettség**
%

Szintterületi mutató

Legkisebb zöldfelület (%)

Beültetési kötelezettség
(%)

A megengedett legnagyobb építmény magasság
(m)

terepszint

legkisebb
(m2)

területe
(m2)

széles-sége (m)

alatt**

felett

Eg

100000
(10 ha)

3000000
(300 ha)

100

0,3

0,3

0,004

97

93

5,5

Ev

1500

-

-

-

-

-

98

95

-

*Az erdőterületek övezeteiben a beépíthető terület számításánál a telek 10 ha feletti területrészének csak a 10 %-a vehető figyelembe.
**A terepszint alatti beépítés kizárólag a terepszint feletti beépítés alatt, a megengedett beépítési százaléknak megfelelően, egy szintben létesülhet.
(9) Az erdőövezetekben az építési helyet és azon belül az épület, építmény helyét az Elvi Építési Engedélyben az építési hatóság az erdészeti hatósággal egyetértésben jelöli ki.
(10) Az üzemtervezett erdők fenntartásáról és kezeléséről az érvényes erdészeti üzemterv rendelkezik.

Mezőgazdasági területek

16. § /1/ A mezőgazdasági terület a település beépítésre nem szánt területének a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos mezőgazdasági termelés és az ahhoz szükséges építmények elhelyezésére szolgáló része.

/2/ A mezőgazdasági övezetekre vonatkozó általános előírások: A mezőgazdasági övezetekben lakás csak a gazdasági tevékenység folytatásához is alkalmas funkciójú tanya (lakóépület+gazdasági épület) részeként helyezhető el. Tanya építése esetén a lakóépület alapterülete az országos érvényű jogszabályoknak megfelelően nem haladhatja meg a megengedett beépítettségnek a felét. Üdülőépület, üdülőegység egyetlen mezőgazdasági övezetben sem létesíthető, üdülési funkció nem alakítható ki. A szabályozási tervben mezőgazdasági övezetbe sorolt, de az ingatlan-nyilvántartásban erdőművelési ágban nyilvántartott, illetve az erdőtörvény hatálya alá tartozó 1500 m2-t meghaladó területnagyságú telek az erdészeti hatóság hozzájárulásától függően a védelmi célú erdőövezetre vonatkozó előírások szerint hasznosítható. Nagy állatlétszámú, üzemi állattartás célját szolgáló épületek és a trágya, valamint egyéb bűzös hulladék kezeléséhez szükséges építmények, területek a belterület határától mért 1000 m, a belterületen kívüli egyéb lakott telkek körüli 300 méteres távolságon belül nem helyezhetők el.
/3/ A mezőgazdasági terület a szabályozási terven jelölteknek megfelelően az alábbi övezetekre tagolódik:
az Má-t jelű természet közeli állapotú mezőgazdasági területek övezete, ahol a kímélő gyepgazdálkodás a jellemző
az Mk-b jelű más területként nem hasznosítható belterületi kertterület
/4/ Az Má-t jelű övezetben elhelyezhető építmények:
a mezőgazdasági termeléshez (növénytermesztés és feldolgozás, állattartás és feldolgozás) szükséges gazdasági célú építmények (pl. állattartó épületek, terménytárolók, szárítók, trágyatárolók).
/5/ Az Mk-b jelű övezetben építmény nem helyezhető el.
/6/ A mezőgazdasági övezetek előírásait az alábbi táblázat tartalmazza:

Az övezet

A telek

Az épület

Sajátos területhasználat

Övezeti jel

A beépítés jellemző módja

A kialakítható új telek mérete
(m2)

Épület elhelyezésére igénybe vehető telek legkisebb

A megengedett legnagyobb beépítettség terepszint*

Megengedett legnagyobb építmény-magassága *
(m)

területe
(m2)

szélessége
(m)

felett
(%)

alatt
(%)

legkisebb

legnagyobb

gazdasági épület

lakó+gazdasági épület (tanya)

gazdasági épület

lakó+gazdasági épület (tanya)

gazdasági épület

lakó+gazdasági épület (tanya)

gazdasági .épület

lakó+gazdasági épület (tanya)

gazdasági épület

lakó+gazdasági épület (tanya)

Természeti területek övezete

Má-t



SZ

10.000

-

500.000

-

50

-

0,05

-

-

-

5,5

-

Belterületi kertterület

Mk-b



SZ

800

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

* Technológiai igény esetén Elvi Építési Engedély alapján az építéshatóság magasabbat is engedhet.

Vízgazdálkodási területek

17. § /1/ A vízgazdálkodással kapcsolatos területek az alábbiak:

a patakok, árkok, záportározók medrei,
a vízmedrek mentén a meghatározott szélességű parti sávok,
vízmű-létesítmények (kút, víztároló medence) és azok körülkerített védőterületei.
/2/ A vízgazdálkodási területek a V jelű vízmedrek és a jelű vízműkutak és víztárolók üzemi területének övezetébe tartoznak.
/3/ A területen építményeket elhelyezni csak a vízgazdálkodási szempontok figyelembe- vételével – külön jogszabályban foglaltak szerint – lehet. A vízműkutak védőterületére vonatkozó előírásokat a vízművek üzemelési szabályzata tartalmazza. A vízgazdálkodási övezeteket érintő bármilyen építési munkát folytatni, területet hasznosítani csak Elvi Építési Engedély és az ahhoz beszerzett vízjogi engedély alapján lehet.
/4/ A vízgazdálkodási övezetekben a meder partja mentén a karbantartási munkálatok elvégezhetősége érdekében 6,0 m-es parti sávot szabadon kell hagyni, ott állandó építmény, épület nem helyezhető el.
/5/ A területen jelentős földmunkát végezni, művelési ágat változtatni a vonatkozó rendelkezések előírásainak megfelelően, valamint az alábbiak figyelembe vételével csak úgy szabad, hogy a beavatkozás: a biztonságos felszíni vízelvezetést ne veszélyeztesse, illetve szolgálja, segítse elő a csapadékvizek tárolását, a vízhiányos időszakra való visszatartását, biztosítsa a meglévő élőhelyek védelmét és újak kialakulását.

Az állattartás általános szabályai

18. § /1/ A település igazgatási területén a közoktatási, egészségügyi illetve egyéb közintézmény / polgármesteri hivatal / telekhatárától számított 100m. távolságon belül nem helyezhető el az állategészségügyi szabályzat kiadásáról szóló 41/1997.(V.28.) FM. rendelet 1. számú függelék 4. és 5. pontjában meghatározott állattartó telep.

/2/ A haszonállat tartására szolgáló építményt a szomszédos telek határától legalább 20m. távolságra helyezhető el.
/3/ A méhkaptárokat a szomszédos ingatlan telekhatárától számított 15m-re, közforgalmi úttól 20m-re kell elhelyezni.
.

Örökségvédelem

19. § /1/ Szúcs község régészeti érintettségű területeit a szabályozási terv tünteti fel. A jelölt terü-

leteken mindenféle jelentősebb földmunkát igénylő tevékenység csak régészeti konzultá-

ció után végezhető (pl. épület, út építése, közművek fektetése, árokásás, stb.).

/2/ Helyi védelemre javasolt épületek, építmények:
rk. templom Kossuth L. u. 32. 20 hrsz.
lakóház Kossuth L. u. 83. 104 hrsz.
ravatalozó temető 22 hrsz.
közkemence Petőfi S. u.
kereszt külterület
emlékmű Bagólyuk

Táj- és természetvédelem

20. § /1/ Az országos ökológiai hálózat területeként jelölt területek az Országos Területrendezési Tervvel összhangban a természetvédelmi hatóság jóváhagyásával hasznosíthatóak.

/2/ A természetközeli állapotú területeken (természeti terület) - az ember által csekély mértékben befolyásolt élőhelyek, tájrészletek – a területhasználat módosítása, az építéssel összefüggő tevékenységek csak a természet védelméről szóló törvény előírásai szerint, a Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint természetvédelmi szakhatóság hozzájárulásával végezhető.
/3/ Területet felhasználni csak úgy szabad, hogy a területhasználat az életközösségek természetes folyamatait és viszonyait, a biológiai sokféleséget ne károsítsa, illetve a természeti értékeket ne veszélyeztesse.
/4/ A területfelhasználás során biztosítani kell a védett növények és állatok élőhelyeit, az élőhelyek kapcsolatát, az ökológiai folyosók megmaradását.
/5/ A felszíni vizek mederrendezésénél a természetes vízparti vegetáció, a természetes élőhelyek védelmét a kivitelezés és a végleges területfelhasználás során egyaránt biztosítani kell. A mederrendezés csak tájrehabilitációs terv alapján, azzal megalapozott vízjogi engedély szerint történhet.
/6/ A meglévő fásított közterületek, fasorok, az intézmények és magánkertek településképi szempontból értékes faegyedei valamint az utcaképet meghatározó településképi jelentőségű gyepes zöldsávok és zöldfelületek védendő zöldfelületi elemek, amelyeket érintő rendezés, változtatás csak a polgármester beültetési kötelezettséget elrendelő döntése alapján történhet.
/7/
/8/ Az építés során a meglévő, fák esetén a 10 cm törzsátmérőt meghaladó fás növényzet megóvásáról gondoskodni kell.
/9/ A területen a megsemmisített, (kivágott) vagy elpusztult fa visszapótlásáról jelen rendelet előírásainak figyelembevételével annak, aki a növényzetet megsemmisítette, illetve ha annak személye nem ismert, akkor az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia. A visszapótlásra szánt növényállomány fajtáját, a telepítés helyét és idejét a hatályos jogszabályok alapján az építésügyi hatóság határozza meg. A visszapótlásra szánt növényzetet lehetőség szerint az eredeti helyen vagy annak közvetlen környezetében kell telepíteni.
/10/ A fás szárú növények telepítésére, fenntartására, kezelésére, pótlására vonatkozó szabályok a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008.(XII.30.) Korm. rendelet szerint irányadó.
/11/
/12/

KÖRNYEZETVÉDELEM

Föld- és talajvédelem

21. § /1/ Az építési munkák során a termőföld védelméről, a talaj felső, humuszos termőrétegének összegyűjtéséről, megfelelő kezeléséről és a jogszabályban előírt újrahasznosításáról az építtető köteles gondoskodni.

/2/ Fertőzött, szennyezett talajú területet felhasználni csak a jogszabályban előírt kármentesítést követően szabad.
/3/ Építési munkát csak úgy lehet végezni, építményt csak úgy lehet használni, hogy a keletkező szennyező anyagok ne kerülhessenek a talajba. A talaj szennyezésével járó környezetkárosítás egyéb jogszabályban meghatározott büntetőeljárást von maga után.
/4/
/5/ A telkek terepfelszíne kizárólag oly módon alakítható, hogy a talaj erózióvédelme, a rézsűk állékonysága és a felszíni vizek elvezetése a telek területén belül biztosítható legyen.
/6/ A 1,5 m-nél magasabb támfal csak a látványvédelem biztosítása (a kedvezőtlen látvány takarása) mellett létesíthető, kivéve ott, ahol azt a terepadottságok, vagy védelmi szempontok ettől eltérő megoldást tesznek szükségessé.
/7/ A területen közvetlen talajszennyezést okozó gazdasági tevékenység nem végezhető.
/8/ A vízmedrek feliszapolódását, kedvezőtlen változását okozó, a vízmedrek természetes állapotát vagy funkcionális működését befolyásoló területhasználat, építési tevékenység nem folytatható.

Levegőtisztaság-védelem

22. § /1/ A légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről szóló rendelet meghatáro-zása szerint Szúcs a 10. számú légszennyezettségi zónába tartozik.

/2/ A levegő tisztaságának védelme érdekében semmilyen, a hatályos határértéket meghaladó szennyezéssel járó
tevékenységet folytatni
új építményt elhelyezni, illetve meglévő rendeltetési módot megváltoztatni nem szabad.
/3/ A területen zavaró környezeti hatású bűzzel járó területhasználat nem folytatható. Meglévő létesítmény tevékenysége korlátozható, vagy betiltható, amennyiben a közegészségügyi hatóság az onnan származó bűzt a lakosság számára zavarónak minősíti.
/4/ A területen olyan anyagot, amely légmozgás révén levegőbe kerülhet, diffúz légszennyezést okozhat, csak takartan (megfelelően lefedve, elzárva) szabad tárolni, illetve szállítani (mozgatni). A zavaró mértékű légszennyező környezeti emisszióval járó, szagos-bűzös létesítmények körül a közegészségügyi-, a környezetvédelmi- és az építési hatóság előírásai szerint a szennyező építménytől meghatározott védőtávolságot kell kijelölni. A védőtávolságon belüli védőterületen huzamosabb emberi tartózkodásra alkalmas, vagy élelmiszer- és gyógyszergyártással, tárolással összefüggő új létesítmény nem helyezhető el. A zavaró környezeti hatások mérséklését eredményező technológiai változtatások esetén, vagy környezeti hatáselemzést tartalmazó szakértői anyagokra alapozva a védőtávolságok mértéke a szakhatóságok és az építéshatóság hozzájárulásával módosulhat.
/5/ Nyílt téri égetés csak az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014.(XII.5.) BM. rendelet 225-226. §.-ai által szabályozott módon folyhat.

Felszíni- és felszín alatti vizek védelme

23. § /1/ A terület a felszíni szennyeződésekkel szembeni érzékenység szerinti besorolást tartalmazó jogszabály alapján a „B”, érzékeny besorolású. A vízfolyások, a felszíni, illetve felszín alatti vizek védelme érdekében, a vizek szennyeződését, illetve a vízmedrek nem kívánatos feltöltődését, vagy lefedését eredményező építési munka a területen nem folytatható.

/2/ A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló jogszabály meghatározása szerint Szúcs területe a nitrátérzékeny területen lévő települések közé tartozik. A termőföldön történő építés tervezésekor és megvalósításakor a nevezett rendelet előírásait figyelembe kell venni.
/3/ A felszíni vízelvezető rendszert a beépítésre szánt területeken a közhasználatú terület kialakításának részeként, a beépítésre nem szánt területeken az azokat feltáró úthálózat részeként, a talajvédelmi előírásoknak megfelelően kell megvalósítani.
/4/ A vonatkozó jogszabályi előírások értelmében a befogadóba a csapadékvíz csak tisztán vagy a vízjogi engedélyben előírt minőségben kerülhet. A szennyeződésmentes csapadékvíz a létesítmények zöldfelületein elszivárogtatható, vagy közvetlenül a befogadóba vezethető.
/5/ A szennyvízközművek által nem ellátott területeken a közműhálózat kiépítéséig a közműpótló használata megengedett és kötelező.
/6/ A területen közműpótló berendezés csak az illetékes szakhatóságok által meghatározott időre, a csatornahálózat kiépítéséig, illetve a hálózatra rákötés megvalósíthatóságáig alakítható ki. Az új beépítésre szánt területek csak a szennyvízcsatorna-hálózat teljes körű kiépítése mellett hasznosíthatók. Kiépített szennyvízhálózat esetén építés csak a létesítmények szennyvízbekötésével engedélyezhető.
/7/ Szennyvíz a közcsatorna hálózatba csak az országos jogszabályokban előírt minőségben vezethető. Az előírt minőségtől eltérő szennyvizeket a közcsatornába vezetés előtt a keletkezés helyén (a létesítmény telkén) elő kell tisztítani. Szennyvíz az előírásos tisztítás nélkül a természetes vizekbe nem vezethető. Tisztítatlan szennyvíz szabadtérben csak a tisztítómű területén az egyéb előírások betartásával tározható.
/8/ A területen a tisztított és a tisztítatlan szennyvíz szikkasztása egyaránt tilos.
/9/ A természetes vizek védelme érdekében folyamatosan biztosítani kell az ökológiai egyensúly környezeti feltételeit.
/10/ A felszíni vizek elvezetésének módját - legalább az együttesen kezelendő területekre kiterjedően - a terep rendezésére, a felszíni és szivárgó rendszer kialakítására, valamint a növénytelepítésre vonatkozó tervek alapján kell meghatározni.
/11/ Terepszint alatti építmények, építményrészek elhelyezésével a felszín alatti vizek mozgása nem akadályozható, illetve a kialakult természetes viszonyok károsan nem befolyásolhatók. A felszín alatti vizekkel érintkező térszín alatti építés környezetvédelmi érdekből kerülendő.
Egyéb környezetvédelmi követelmények

24. § Zaj- és rezgés elleni védelem

/1/ Bármely zajt kibocsátó vagy rezgést okozó funkció, területhasználat csak abban az esetben megengedett, ha az általa okozott üzemi eredetű környezeti zaj, illetve rezgésterhelés mértéke a hatályos jogszabályban az adott területhasználatú területre, az adott létesítmények körére megállapított határértékeket nem haladja meg.
/2/ A közlekedési eredetű zaj- és rezgésterhelés ellen védendő falusias lakóterületek és vegyes területek megengedett zajterhelési határértékei a vonatkozó jogszabály szerint átmenő forgalom nélküli kiszolgáló út mellett 55/45 dB, illetve 60/50 dB nappal/éjjel értékek, az országos közutak belterületi szakasza mellett 60/50 dB, illetve 65/55 dB nappal/éjjel értékek, ahol kialakult beépítés, az igazodás elve szerint előkert esetén a környezetvédelmi hatóság az 5 dB-lel magasabb határértékek alkalmazását engedélyez-heti. A védendő lakóhelyiségekben a beltéri határértékeknek teljesülnie kell.
/3/ Az üzemi eredetű zaj- és rezgésterhelés ellen védendő laza beépítésű falusias lakóterületek és vegyes területek megengedett zajterhelési határértékei a vonatkozó jogszabály szerint 50/40 dB, illetve 55/45 dB nappal/éjjel értékek.
Hulladékgazdálkodás, hulladékártalmatlanítás
/4/ A hulladékgazdálkodásra vonatkozó szabályokat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény valamint a végrehajtására megalkotott helyi önkormányzati rendelet tartalmazza.
/5/
/6/
/7/
/8/
/9/
/10/

Védőterületek, védőtávolságok

25. § /1/

/2/ Természetközeli állapotú felszíni vizek part menti védőtávolsága, védőövezete:
a. A természet közeli állapotú vízfolyások mindkét partján külterületen, a telekhatártól mért 50-50 m széles természet- és vízvédelmi érdekű védőövezet
b. A vízfolyások partján, a partéltől mért 6,0 m fenntartósáv.
/3/ Közlekedési nyomvonalak és létesítmények védőtávolsága, védőterülete:
a közutak külterületi szakasza mentén az út tengelyétől mért 50-50 m, ahol építmény elhelyezéséhez az út kezelőjének hozzájárulása szükséges
/4/ Közművek védőtávolsága, védőterülete
a közművezetékek és létesítmények elhelyezésénél az OTÉK előírásait és a vonatkozó ágazati szabályokat és előírásokat be kell tartani.
ahol a védőtávolság a kialakult állapot miatt nem biztosítható, ott meg kell oldani a közművek védelembe helyezését, és szabvány alóli felmentést kell kérni.

SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEK

26. § /1/

/2/ A szabályozási terven jelölt új utak létesítése, egyes meglévő utak bővítése, szabályozása érdekében az építésügyi hatóság a teleknek a közút céljára szükséges részét Szúcs Község Önkormányzata javára igénybe veheti és lejegyezheti.

EGYÉB RENDELKEZÉSEK

27. § /1/ E rendelet 2005. október hó 08. napján lép hatályba.

/2/ Jelen helyi építési szabályzat és szabályozási terv jóváhagyásával egyidejűleg a koráb-ban készített rendezési tervek hatályukat vesztik.

1. melléklet a 9/2005. (IX. 8.) önkormányzati rendelethez

Az OTÉK 111. § (2) bekezdésére hivatkozva a Helyi építési szabályzatban megengedett határértékek:

1. Az oldalkert szélessége a kialakult telekszélesség miatt a 7. § (6) bekezdés b) pontja szerint a 12 m-nél keskenyebb telek esetében 3 m-ig, a 12 és 16 m közötti telekszélesség esetén 4,5 m-ig csökkenthető.

2. A 7. § (6) bekezdés c) pontja szerint a 25 m-nél rövidebb kialakult állapotú telkek esetében az épület a hátsó telekhatárig nyúlhat (nincs hátsókert).

2. melléklet a 9/2005. (IX. 8.) önkormányzati rendelethez

Belterületi szabályozási terv

3. melléklet a 9/2005. (IX. 8.) önkormányzati rendelethez

Külterületi szabályozási terv