Ácsteszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014 (XI.26.) önkormányzati rendelete

A közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2014. 11. 26

Ácsteszér Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörben eljárva, a következőket rendeli el:



1. A közterületek elnevezésének, valamint elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés


1. § (1) A közterület elnevezése a közterület nevéből és a közterület közlekedési, funkcionális vonatkozású meghatározásából

a) beépített vagy beépítésre szánt területen: út, utca, tér, kert, tanya, vagy


b) beépítésre nem szánt területen: dűlő, út áll.


(2) A közterület megállapításakor figyelemmel kell lenni a történelmi hagyományokra, a földrajzi környezetre és a nyelvhelyességi követelményekre.


2. § (1) A közterület elnevezésére, az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés írásban, Ácsteszér Község Önkormányzat Képviselő-testületéhez nyújtható be.


(2) A közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:

a) a polgármester,


b) helyi önkormányzati képviselő,


c) Ácsteszér község területén bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár, vagy


d) Ácsteszér község területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.


(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a kezdeményezés okát,


b) az elnevezés megváltoztatásának szükségességét,



c) a javasolt elnevezés indokát,


d) a javasolt elnevezés kapcsolódásának megindokolását a közterület környezetéhez, a településen belüli elhelyezkedéséhez, és


e) utalást a helytörténeti vagy egyéb vonatkozásra.

2. A házszám-megállapítás szabályairól


3. § (1) A lakóházakat, egyéb épületeket és az építési telkeket (a továbbiakban együtt: ingatlan) házszámmal kell ellátni.


(2) A házszámozásnál figyelemmel kell lenni azon beépítetlen telkekre is, amelyek a későbbi beépítés során a közbenső házszámot kapják.


(3) Ugyanazon nevű közterületen több ingatlan azonos házszámmal nem jelölhető.


(4) Ingatlan megosztása esetén – ha az újonnan kialakuló telek ugyanarra a közterületre nyílik – a házszámot az ABC kis vagy nagybetűivel kell megkülönböztetni.


(5) Nyúlványos (nyeles) telek kialakításánál az ingatlan megosztás szabályait kell figyelembe venni. Telekegyesítéskor a házszámokat össze kell vonni.


(6) Ha egy ingatlan több közterülettel is érintkezik, a házszámot arról a közterületről kell megállapítani, amely felől az ingatlan megközelíthető.




4. § (1) Az út, utca, köz, park, sétány (a továbbiakban együtt: utca) házszámozását úgy kell elvégezni, hogy a számozás a település központjától kifelé haladva 1-től kezdődően növekedjen.


(2) Az utca bal oldala páros, a jobb oldala páratlan számozást kap.


(3) Terek esetén a számozást 1-től kezdődően folyamatos, az óra járásával megegyező irányú.


(4) Földrajzi okokból csak az egyik oldalon beépíthető utcák házszámozása 1-től kezdődően folyamatos.

5. § (1) Az ingatlan házszámát megváltoztatni csak abban az esetben lehet ha:

a) az ingatlan házszáma a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel, csak helyrajzi számmal meghatározott,


b) az ingatlan utca házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található,


d) ingatlan megosztására, vagy


e) ingatlanok egyesítésére került sor.


(2) A házszám megváltoztatására irányuló eljárás hivatalból, vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házszám változtatásához jogos érdeke fűződik.


(3) A házszám megállapítási kérelmet a tulajdonjog igazolására alkalmas melléklettel kell benyújtani.




6. § A házszámozást a polgármester határozatban állapítja meg.



7. § Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba.

A rendelet kihirdetve:


2014. november 25.