Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V.26.) önkormányzati rendelete
a Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló 1/2020. (II.07.) önkormányzati rendelet módosításáról
Hatályos: 2021. 05. 27- 2021. 05. 28Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V. 26.) önkormányzati rendelete
a Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló 1/2020. (II.07.) önkormányzati rendelet módosításáról
Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti – hatáskörében eljáró Csolnok község polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I.29.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat – és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A Képviselő-testület
- a) az önkormányzat költségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét 2020. évre törzsszám szerint összesítve 674 034 351 Ft-ban, intézményfinanszírozás korrigálásával 598 955 686 Ft-ban, az alábbi bontásban állapítja meg
- aa) működési bevételek 390 993 102 Ft
- ab) felhalmozási bevételek 133 100 974 Ft
- ac) a működési bevételekből intézményfinanszírozásra fordítva 0 Ft
- ad) bevétel összesítése intézményfinanszírozás korrigálásával 524 094 076 Ft
- ae) költségvetési hiány 74 861 610 Ft
- af) hiány belső finanszírozása 74 861 610 Ft
- ag) előző évi pénzmaradvány igénybevétele 74 861 610 Ft
- ah) fennmaradó hiány 0 Ft
- ai) hiány külső finanszírozása 0 Ft
- b) az önkormányzat költségvetési kiadási főösszegét 2020. évre törzsszám szerint összesítve 674 034 351 Ft-ban, intézményfinanszírozás korrigálásával 598 955 686 Ft-ban, az alábbi bontásban állapítja meg
- ba) Működési kiadások 452 168 462 Ft,
- bb) Felhalmozási kiadások 62 546 182 Ft,
- bc) Felhalmozási tartalék 155 319 707 Ft,
- bd) Működési tartalék 4 000 000 Ft,
- be) Működési kiadásból intézményfinanszírozásra fordítva -75 078 665 Ft”
(2) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„a) az előre nem látható kiadások, valamint az elmaradó bevételek pótlására szolgáló általános működési tartalékot 2020. évi költségvetésében 4 000 000 Ft-ban hagyja jóvá.
b) a felújításokra és beruházásokra szolgáló céltartalékot 2020. évi költségvetésében 155 319 707 Ft-ban, az általános és céltartalékot összesen 159 319 707 Ft-ban hagyja jóvá.”
2. § (1) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
(2) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
(3) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.
(4) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.
(5) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.
(6) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.
(7) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 7. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.
(8) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 8. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.
(9) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 9. melléklete helyébe a 9. melléklet lép.
(10) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 10. melléklete helyébe a 10. melléklet lép.
(11) A Csolnok Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2020 (II.7..) önkormányzati rendelete 11. melléklete helyébe a 11. melléklet lép.
3. § Ez a rendelet 2021. május 27-én lép hatályba.
1. melléklet
„1. melléklet”
Sor- | Rovat megnevezése | Rovat | Eredeti | Módosított előirányzat | Önként vállalt feladatok -eredeti előirányzatból | |
|---|---|---|---|---|---|---|
1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 7. | |
2. | Kiadások | |||||
3. | Törvény szerinti illetmények, munkabérek | K1101 | 26 603 661 | 27 563 832 | ||
4. | Normatív jutalmak | K1102 | 0 | 127 520 | ||
5. | Céljuttatás, projektprémium | K1103 | 0 | |||
6. | Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat | K1104 | 0 | |||
7. | Végkielégítés | K1105 | 0 | |||
8. | Jubileumi jutalom | K1106 | 0 | |||
9. | Béren kívüli juttatások | K1107 | 120 000 | 30 000 | ||
10. | Ruházati költségtérítés | K1108 | 0 | |||
11. | Közlekedési költségtérítés | K1109 | 221 200 | 110 100 | ||
12. | Egyéb költségtérítések | K1110 | 87 000 | 59 161 | ||
13. | Lakhatási támogatások | K1111 | 0 | |||
14. | Szociális támogatások | K1112 | 0 | |||
15. | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | K1113 | 0 | 1 033 907 | ||
16. | Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=05+…+17) | K11 | 27 031 861 | 28 924 520 | ||
17. | Választott tisztségviselők juttatásai | K121 | 14 763 891 | 15 576 579 | 0 | |
18. | Munkavégzésre irányuló e.jogviszonyban fogl. | K122 | 916 240 | 1 776 857 | ||
19. | Egyéb külső személyi juttatások | K123 | 0 | 16 600 | ||
20. | Külső személyi juttatások (=17+18+19) | K12 | 15 680 131 | 17 370 036 | 0 | |
21. | Személyi juttatások (=16+20) | K1 | 42 711 992 | 46 294 556 | 0 | |
22. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 7 523 585 | 7 406 033 | 0 | |
23. | Szakmai anyagok beszerzése | K311 | 40 000 | 83 730 | ||
24. | Üzemeltetési anyagok beszerzése | K312 | 7 542 913 | 7 615 471 | ||
25. | Árubeszerzés | K313 | 0 | |||
26. | Készletbeszerzés (=23+24+25) | K31 | 7 582 913 | 7 699 201 | ||
27. | Informatikai szolgáltatások igénybevétele | K321 | 2 765 000 | 1 954 751 | ||
28. | Egyéb kommunikációs szolgáltatások | K322 | 85 000 | 53 471 | ||
29. | Kommunikációs szolgáltatások (=27+28) | K32 | 2 850 000 | 2 008 222 | ||
30. | Közüzemi díjak | K331 | 21 570 000 | 20 629 293 | ||
31. | Vásárolt élelmezés | K332 | 23 000 000 | 17 439 608 | ||
32. | Bérleti és lízing díjak | K333 | 1 086 000 | 896 105 | ||
33. | Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások | K334 | 4 015 000 | 2 874 106 | ||
34. | Közvetített szolgáltatások | K335 | 2 532 000 | 2 012 136 | ||
35. | Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások | K336 | 745 000 | 661 375 | ||
36. | Egyéb szolgáltatások | K337 | 13 939 583 | 23 902 058 | ||
37. | Szolgáltatási kiadások (=30+…+36) | K33 | 66 887 583 | 68 414 681 | ||
38. | Kiküldetések kiadásai | K341 | 160 000 | 45 535 | ||
39. | Reklám- és propagandakiadások | K342 | 50 000 | 50 000 | ||
40. | Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+40) | K34 | 210 000 | 95 535 | ||
41. | Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K351 | 19 957 344 | 17 139 827 | ||
42. | Fizetendő általános forgalmi adó | K352 | 0 | 0 | ||
43. | Kamatkiadások | K353 | 0 | 82 | ||
44. | Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai | K354 | 0 | |||
45. | Egyéb dologi kiadások | K355 | 572 000 | 478 780 | ||
46. | Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45) | K35 | 20 529 344 | 17 618 689 | ||
47. | Dologi kiadások (=26+29+37+40+46) | K3 | 98 059 840 | 95 836 328 | ||
55. | Egyéb nem intézményi ellátások | K48 | 2 992 949 | 4 528 447 | ||
56. | Ellátottak pénzbeli juttatásai (=48+...+55) | K4 | 2 992 949 | 4 528 447 | ||
57. | Nemzetközi kötelezettségek | K501 | 0 | |||
58. | Elvonások és befizetések | K502 | 0 | 243 306 | ||
59. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre | K503 | 0 | |||
60. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre | K504 | 0 | |||
61. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre | K505 | 0 | |||
62. | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre | K506 | 125 449 308 | 123 030 543 | ||
67. | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K511 | 8 903 329 | 6 842 137 | 6 542 137 | |
68. | Tartalékok | K512 | 7 888 519 | 159 319 707 | ||
69. | Egyéb működési célú kiadások (=57+…+68) | K5 | 142 241 156 | 289 435 693 | 4 666 770 | |
70. | Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | 66 900 | ||
71. | Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 0 | 3 280 400 | ||
72. | Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 600 000 | 884 596 | ||
73. | Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 701 181 | 12 994 666 | ||
74. | Részesedések beszerzése | K65 | 0 | |||
75. | Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | |||
76. | Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 351 319 | 4 570 956 | ||
77. | Beruházások (=70+…+76) | K6 | 1 652 500 | 21 797 518 | ||
78. | Ingatlanok felújítása | K71 | 44 251 968 | 26 474 519 | ||
79. | Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | |||
80. | Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 4 521 777 | 4 521 777 | ||
81. | Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 13 168 912 | 7 734 679 | ||
82. | Felújítások (=78+...+81) | K7 | 61 942 657 | 38 730 975 | ||
83. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre | K81 | 0 | |||
84. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre | K82 | 0 | |||
85. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre | K83 | 0 | |||
86. | Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre | K84 | 0 | 2 000 000 | ||
87. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre | K85 | 0 | |||
88. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre | K86 | 0 | |||
89. | Lakástámogatás | K87 | 0 | |||
90. | Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K88 | 0 | |||
91. | Egyéb felhalmozási célú kiadások (=83+…+90) | K8 | 0 | 2 000 000 | ||
92. | Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91) | K1-K8 | 357 124 679 | 506 029 550 | 4 666 770 | |
2. | Bevételek | |||||
01 | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | B111 | 82 274 483 | 92 007 717 | ||
02 | Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | B112 | 103 270 420 | 116 545 310 | ||
03 | Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása | B113 | 27 539 092 | 27 983 266 | ||
04 | Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | B114 | 4 063 248 | 5 800 315 | ||
05 | Működési célú központosított előirányzatok | B115 | 0 | |||
06 | Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai | B116 | 0 | 1 924 050 | ||
Elszámolásból származó bevételek | B116 | 1 434 284 | ||||
07 | Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) | B11 | 217 147 243 | 245 694 942 | ||
08 | Elvonások és befizetések bevételei | B12 | 0 | |||
09 | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről | B13 | 0 | |||
10 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről | B14 | 0 | |||
11 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről | B15 | 0 | |||
12 | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 11 850 740 | 17 383 381 | ||
13 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) | B1 | 228 997 983 | 263 078 323 | ||
19 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) | B2 | 0 | 118 647 527 | ||
20 | Magánszemélyek jövedelemadói | B311 | 22 028 | |||
21 | Társaságok jövedelemadói | B312 | ||||
22 | Jövedelemadók (=20+21) | B31 | 0 | 22 028 | ||
23 | Szociális hozzájárulási adó és járulékok | B32 | 0 | |||
24 | Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók | B33 | 0 | |||
25 | Vagyoni tipusú adók | B34 | 0 | |||
26 | Értékesítési és forgalmi adók | B351 | 72 000 000 | 75 919 201 | ||
27 | Fogyasztási adók | B352 | 0 | |||
28 | Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók | B353 | 0 | |||
29 | Gépjárműadók | B354 | 10 000 000 | 0 | ||
30 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | B355 | 0 | |||
31 | Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) | B35 | 82 000 000 | 75 919 201 | ||
32 | Egyéb közhatalmi bevételek | B36 | 0 | 1 125 288 | ||
33 | Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) | B3 | 82 000 000 | 77 066 517 | ||
34 | Készletértékesítés ellenértéke | B401 | 0 | |||
35 | Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 26 092 170 | 17 056 395 | ||
36 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | B403 | 3 190 000 | 1 965 597 | ||
37 | Tulajdonosi bevételek | B404 | 810 000 | 777 482 | ||
38 | Ellátási díjak | B405 | 8 200 000 | 6 373 835 | ||
39 | Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 5 645 286 | 3 997 419 | ||
40 | Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 0 | |||
41 | Kamatbevételek | B408 | 50 000 | 52 342 | ||
42 | Biztosító által fzetett kártérítés | B410 | 0 | 355 734 | ||
43 | Egyéb működési bevételek | B411 | 500 000 | 2 663 289 | ||
44 | Működési bevételek (=34+…+43) | B4 | 44 487 456 | 33 242 093 | ||
45 | Immateriális javak értékesítése | B51 | 0 | |||
46 | Ingatlanok értékesítése | B52 | 10 022 400 | 11 921 260 | ||
47 | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | 0 | 27 559 | ||
48 | Részesedések értékesítése | B54 | 0 | |||
49 | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | B55 | 0 | |||
50 | Felhalmozási bevételek (=45+…+49) | B5 | 10 022 400 | 11 948 819 | ||
51 | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről | B61 | ||||
52 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | B62 | ||||
53 | Egyéb működési célú átvett pénzeszközök | B63 | 100 000 | |||
54 | Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) | B6 | 0 | 100 000 | ||
55 | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről | B71 | ||||
56 | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | B72 | ||||
57 | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B73 | ||||
58 | Felhalmozás célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszat. Áh.-n kívülről | B74 | 2 375 878 | |||
59 | egyéb felh. Célú átvett pénze. | B75 | 2 251 110 | 128 750 | ||
60 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) | B7 | 2 251 110 | 2 504 628 | ||
61 | Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) | B1-B7 | 367 758 949 | 506 587 907 | 0 | |
62 | Finanszírozási kiadások | |||||
1. | 2. | |||||
11 | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | K914 | 8 685 890 | 8 685 890 | ||
12 | Központi, irányító szervi támogatások folyósítása | K915 | 77 980 959 | 75 078 665 | ||
13 | Pénzeszközök betétként elhelyezése | K916 | 0 | |||
14 | Pénzügyi lízing kiadásai | K917 | 0 | |||
15 | Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai | K918 | 0 | |||
16 | Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+09+…+15) | K91 | 86 666 849 | 83 764 555 | ||
21 | Külföldi finanszírozás kiadásai (=17+…+20) | K92 | 0 | |||
23 | Finanszírozási kiadások (=16+21+22) | K9 | 86 666 849 | 83 764 555 | ||
Sor- | ||||||
61 | Finanszírozási bevételek | |||||
04 | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03) | B811 | 0 | |||
10 | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | B8131 | 76 032 579 | 73 113 175 | ||
11 | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | B8132 | 0 | |||
12 | Maradvány igénybevétele (=10+11) | B813 | 76 032 579 | 73 113 175 | ||
13 | Államháztartáson belüli megelőlegezések | B814 | 0 | 10 093 023 | ||
25 | Finanszírozási bevételek (=18+23+24) | B8 | 76 032 579 | 83 206 198 | ||
2. melléklet
„2. melléklet”
Sor- | Rovat megnevezése | Rovat | Eredeti | Módosított előirányzat | ||
|---|---|---|---|---|---|---|
1. | 2. | 3. | 4. | 5. | ||
2. | Kiadások | |||||
3. | Törvény szerinti illetmények, munkabérek | K1101 | 55 615 803 | 57 717 119 | ||
4. | Normatív jutalmak | K1102 | 0 | |||
5. | Céljuttatás, projektprémium | K1103 | 1 141 368 | 600 000 | ||
6. | Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat | K1104 | 0 | |||
7. | Végkielégítés | K1105 | 0 | |||
8. | Jubileumi jutalom | K1106 | 0 | 0 | ||
9. | Béren kívüli juttatások | K1107 | 2 119 116 | 2 989 259 | ||
10. | Ruházati költségtérítés | K1108 | 0 | |||
11. | Közlekedési költségtérítés | K1109 | 313 000 | 307 770 | ||
12. | Egyéb költségtérítések | K1110 | 498 500 | 168 000 | ||
13. | Lakhatási támogatások | K1111 | 0 | |||
14. | Szociális támogatások | K1112 | 0 | |||
15. | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | K1113 | 390 000 | 619 703 | ||
16. | Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=03+…+15) | K11 | 60 077 787 | 62 401 851 | ||
17. | Választott tisztségviselők juttatásai | K121 | 0 | |||
18. | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások | K122 | 0 | 0 | ||
19. | Egyéb külső személyi juttatások | K123 | 0 | 336 000 | ||
20. | Külső személyi juttatások (=17+18+19) | K12 | 0 | 336 000 | ||
21. | Személyi juttatások (=16+20) | K1 | 60 077 787 | 62 737 851 | ||
22. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 10 697 135 | 10 526 380 | ||
23. | Szakmai anyagok beszerzése | K311 | 80 000 | 60 686 | ||
24. | Üzemeltetési anyagok beszerzése | K312 | 75 000 | 38 550 | ||
25. | Árubeszerzés | K313 | 0 | |||
26. | Készletbeszerzés (=23+24+25) | K31 | 155 000 | 99 236 | ||
27. | Informatikai szolgáltatások igénybevétele | K321 | 500 000 | 62 800 | ||
28. | Egyéb kommunikációs szolgáltatások | K322 | 220 000 | 194 559 | ||
29. | Kommunikációs szolgáltatások (=27+28) | K32 | 720 000 | 257 359 | ||
30. | Közüzemi díjak | K331 | 0 | |||
31. | Vásárolt élelmezés | K332 | 0 | |||
32. | Bérleti és lízing díjak | K333 | 0 | 0 | ||
33. | Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások | K334 | 0 | 0 | ||
34. | Közvetített szolgáltatások | K335 | 0 | 8 857 | ||
35. | Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások | K336 | 90 000 | 70 100 | ||
36. | Egyéb szolgáltatások | K337 | 800 000 | 967 462 | ||
37. | Szolgáltatási kiadások (=30+…+36) | K33 | 890 000 | 1 046 419 | ||
38. | Kiküldetések kiadásai | K341 | 72 000 | 316 147 | ||
39. | Reklám- és propagandakiadások | K342 | 0 | |||
40. | Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+39) | K34 | 72 000 | 316 147 | ||
41. | Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K351 | 300 000 | 199 372 | ||
42. | Fizetendő általános forgalmi adó | K352 | 0 | |||
43. | Kamatkiadások | K353 | 0 | |||
44. | Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai | K354 | 0 | |||
45. | Egyéb dologi kiadások | K355 | 170 000 | 77 000 | ||
46. | Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45) | K35 | 470 000 | 276 372 | ||
47. | Dologi kiadások (=26+29+37+40+44) | K3 | 2 307 000 | 1 995 533 | ||
92. | Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91) | K1-K8 | 73 081 922 | 75 259 764 | ||
2. | Bevételek | |||||
12 | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 7 200 000 | 7 200 000 | ||
13 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) | B1 | 7 200 000 | 7 200 000 | ||
19 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) | B2 | 0 | |||
35 | Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 0 | |||
36 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | B403 | 0 | 11 249 | ||
41 | Kamatbevételek | B408 | 0 | 478 | ||
42 | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 0 | |||
43 | Egyéb működési bevételek | B410 | 0 | 110 | ||
44 | Működési bevételek (=34+…+43) | B4 | 0 | 11 837 | ||
50 | Felhalmozási bevételek (=45+…+49) | B5 | 0 | |||
54 | Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) | B6 | 0 | |||
59 | Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) | B1-B7 | 7 200 000 | 7 211 837 | ||
60 | Finanszírozási kiadások | |||||
23 | Finanszírozási kiadások (=16+21+22) | K9 | 0 | |||
0 | ||||||
61 | Finanszírozási bevételek | |||||
04 | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03) | B811 | 0 | |||
09 | Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) | B812 | 0 | |||
10 | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | B8131 | 1 056 752 | 1 190 199 | ||
11 | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | B8132 | 0 | |||
12 | Maradvány igénybevétele (=10+11) | B813 | 1 056 752 | 1 190 199 | ||
13 | Államháztartáson belüli megelőlegezések | B814 | 0 | |||
14 | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | B815 | 0 | |||
15 | Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 64 825 170 | 66 857 728 | ||
16 | Betétek megszüntetése | B817 | 0 | |||
17 | Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei | B818 | 0 | |||
18 | Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17) | B81 | 65 881 922 | 68 047 927 | ||
25 | Finanszírozási bevételek (=18+23+24) | B8 | 65 881 922 | 68 047 927 | ||
3. melléklet
„3. melléklet”
Sor- | Rovat megnevezése | Rovat | Eredeti | Módosított előirányzat | ||
|---|---|---|---|---|---|---|
1. | 2. | 3. | 4. | 5. | ||
2. | Kiadások | |||||
3. | Törvény szerinti illetmények, munkabérek | K1101 | 5 915 000 | 6 317 344 | ||
4. | Normatív jutalmak | K1102 | 0 | |||
5. | Céljuttatás, projektprémium | K1103 | 90 000 | 0 | ||
6. | Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat | K1104 | 0 | |||
7. | Végkielégítés | K1105 | 0 | |||
8. | Jubileumi jutalom | K1106 | 0 | |||
9. | Béren kívüli juttatások | K1107 | 120 000 | 30 000 | ||
10. | Ruházati költségtérítés | K1108 | 0 | |||
11. | Közlekedési költségtérítés | K1109 | 85 000 | 98 280 | ||
12. | Egyéb költségtérítések | K1110 | 24 000 | 24 000 | ||
13. | Lakhatási támogatások | K1111 | ||||
14. | Szociális támogatások | K1112 | ||||
15. | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | K1113 | 287 943 | |||
16. | Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=02+…+15) | K11 | 6 234 000 | 6 757 567 | ||
17. | Választott tisztségviselők juttatásai | K121 | 0 | |||
18. | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások | K122 | 0 | 0 | ||
19. | Egyéb külső személyi juttatások | K123 | 0 | |||
20. | Külső személyi juttatások (=17+18+19) | K12 | 0 | 0 | ||
21. | Személyi juttatások (=16+20) | K1 | 6 234 000 | 6 757 567 | ||
22. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 1 094 075 | 1 050 909 | ||
23. | Szakmai anyagok beszerzése | K311 | 10 000 | 0 | ||
24. | Üzemeltetési anyagok beszerzése | K312 | 400 000 | 319 675 | ||
25. | Árubeszerzés | K313 | 0 | |||
26. | Készletbeszerzés (=23+24+25) | K31 | 410 000 | 319 675 | ||
27. | Informatikai szolgáltatások igénybevétele | K321 | 100 000 | 71 209 | ||
28. | Egyéb kommunikációs szolgáltatások | K322 | 25 000 | 22 413 | ||
29. | Kommunikációs szolgáltatások (=27+28) | K32 | 125 000 | 93 622 | ||
30. | Közüzemi díjak | K331 | 0 | |||
31. | Vásárolt élelmezés | K332 | 0 | |||
32. | Bérleti és lízing díjak | K333 | 530 000 | 0 | ||
33. | Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások | K334 | 85 000 | 0 | ||
34. | Közvetített szolgáltatások | K335 | 0 | |||
35. | Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások | K336 | 20 000 | 11 150 | ||
36. | Egyéb szolgáltatások | K337 | 3 600 000 | 527 789 | ||
37. | Szolgáltatási kiadások (=30+…+36) | K33 | 4 235 000 | 538 939 | ||
38. | Kiküldetések kiadásai | K341 | 85 000 | 25 264 | ||
39. | Reklám- és propagandakiadások | K342 | 15 000 | 0 | ||
40. | Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+39) | K34 | 100 000 | 25 264 | ||
41. | Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K351 | 1 416 200 | 144 863 | ||
42. | Fizetendő általános forgalmi adó | K352 | 0 | |||
43. | Kamatkiadások | K353 | 0 | |||
44. | Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai | K354 | 0 | |||
45. | Egyéb dologi kiadások | K355 | 100 000 | 31 954 | ||
46. | Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45) | K35 | 1 516 200 | 176 817 | ||
47. | Dologi kiadások (=26+29+37+40+46) | K3 | 6 386 200 | 1 154 317 | ||
73. | Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 0 | 13 928 | ||
74. | Részesedések beszerzése | K65 | 0 | |||
75. | Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | |||
76. | Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K67 | 0 | 3 761 | ||
77. | Beruházások (=70+…+76) | K6 | 0 | 17 689 | ||
92. | Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91) | K1-K8 | 13 714 275 | 8 980 482 | ||
2. | Bevételek | |||||
35 | Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 0 | 201 100 | ||
36 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | B403 | ||||
41 | Kamatbevételek | B408 | 250 | 207 | ||
42 | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | ||||
43 | Egyéb működési bevételek | B410 | 0 | 2 | ||
44 | Működési bevételek (=34+…+43) | B4 | 250 | 201 309 | ||
54 | Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) | B6 | 0 | 0 | ||
58 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) | B7 | 0 | |||
59 | Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) | B1-B7 | 250 | 201 309 | ||
60 | Finanszírozási kiadások | |||||
1. | 2. | |||||
23 | Finanszírozási kiadások (=16+21+22) | K9 | 0 | |||
Sor- | Rovat megnevezése | |||||
61 | Finanszírozási bevételek | |||||
09 | Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) | B812 | 0 | |||
10 | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | B8131 | 558 236 | 558 236 | ||
11 | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | B8132 | 0 | |||
12 | Maradvány igénybevétele (=10+11) | B813 | 558 236 | 558 236 | ||
13 | Államháztartáson belüli megelőlegezések | B814 | 0 | |||
14 | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | B815 | 0 | |||
15 | Központi, irányító szervi támogatás | B816 | 13 155 789 | 8 220 937 | ||
16 | Betétek megszüntetése | B817 | 0 | |||
17 | Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei | B818 | 0 | |||
18 | Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17) | B81 | 13 714 025 | 8 779 173 | ||
25 | Finanszírozási bevételek (=18+23+24) | B8 | 13 714 025 | 8 779 173 | ||
4. melléklet
„4. melléklet”
Az önkormányzat közvetett támogatásai | |||
a.) Ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege: | |||
Intézmény | Kedvezményben részesítendők száma (Fő) | Kedvezmény tervezett összege (Ft) | |
Csolnok és Környéke Körzeti Óvoda | 57 | 5 200 000 | |
Csolnoki Német Nemzetiségi Iskola | 28 | 1 850 000 | |
Összesen: | 85 | 7 050 000 | |
b.) Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege: | 0 Ft | ||
c.) Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként. | 0 Ft | ||
d.) Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege: | 0 Ft | ||
e.) Egyéb nyújtott kedvezmény, vagy kölcsön elengedésének összege (Ámr. 36. § (2) bek.): | 0 Ft | ||
5. melléklet
„5. melléklet”
Csolnok Község Önkormányzat 2020. évi saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához | |||
A | B | C | |
1 | Sor-szám | Bevételi jogcímek | 2018. évi előirányzat/e Ft |
2 | 1 | 2 | 3 |
3 | 1 | Helyi adók | 77 066 517 |
2 | Helyi önkormányzat által megállapított és beszedett díjak | ||
4 | 3 | Osztalékok, koncessziós díjak, hozam | |
5 | 4 | Díjak, pótlékok bírságok | |
6 | 5 | Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, | 11 948 819 |
7 | 6 | Részvények, részesedések értékesítése | |
8 | 7 | Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek | |
9 | 8 | Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés | |
10 | SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 89 015 336 | |
6. melléklet
„6. melléklet”
Főállású | Részmunkaidőben foglalkoztatott | Külső | Közfoglalkoztatott | Összesen | |
|---|---|---|---|---|---|
Engedélyezett létszám összesen | 24.00 | 1.00 | 6.00 | 10.00 | 33.00 |
ÖNKORMÁNYZAT Összesen | 8 | 6 | 10 | 17 | |
Közutak, hidak, alagutak üz. fenntartása | 3 | 0 | 3 | ||
Önkormányzati jogalkotás (képviselők) | 0 | 6 | 6 | ||
Önkorm. és tc. kist. társulások igazg. tev. | 1 | 0 | 1 | ||
Községgazd. máshová nem sor. Szolg. | 1 | 0 | 1 | ||
Család és nővédelmi egészségügyi gondozás | 1 | 0 | 1 | ||
Közfoglalkoztatás | 0 | 0 | 2 | 2 | |
Sportlét. működtetése és fejlesztése | 2 | 1 | 0 | 3 | |
Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás | 0 | 0 | 0 | ||
Köztemető fenntartás és működtetés | 0 | 0 | 0 | ||
Művelődési Ház és Könyvtár Alaptevékenységek | 2 | 0 | 2 | ||
Közműv. intézm.közösségi színterek működtetése | 2 | 0 | 2 | ||
Mindenfele máshová nem sorolható szabadidős tev. | 0 | 0 | 0 | ||
Közös Hivatal Összesen | 14 | 0 | 14 |
7. melléklet
„7. melléklet”
Hónapok | Időszaki pénzforgalmi bevételek | Halmozott pénzforgalmi és hitelbevételek | Időszaki pénzforgalmi kidadások hitel nélkül | Halmozott pénzforgalmi és hitelkiadások | Időszaki záró pénzkészlet | Költségvetési hiány az időszakban (likviditási és működési) | Időszaki átlag pénzkészlet |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
Január | 54 956 742 | 265 586 288 | 39 831 972 | 39 831 972 | 225 754 316 | 0 | 112 877 158 |
Február | 56 257 549 | 282 011 865 | 39 831 972 | 45 012 232 | 282 011 865 | 0 | 141 005 932 |
Március | 56 402 087 | 298 581 979 | 39 831 972 | 39 831 972 | 298 581 979 | 0 | 149 290 990 |
Április | 55 101 277 | 313 851 284 | 39 831 972 | 45 012 233 | 313 851 284 | 0 | 156 925 642 |
Május | 56 402 087 | 330 421 398 | 58 576 758 | 58 576 758 | 330 421 398 | 0 | 165 210 699 |
Június | 56 402 087 | 328 246 727 | 58 576 758 | 45 012 234 | 328 246 727 | 0 | 164 123 363 |
Július | 56 402 087 | 326 072 056 | 58 576 758 | 58 576 758 | 326 072 056 | 0 | 163 036 028 |
Augusztus | 56 402 087 | 323 897 384 | 39 831 972 | 45 012 235 | 323 897 384 | 0 | 161 948 692 |
Szeptember | 56 402 087 | 340 467 499 | 58 576 758 | 58 576 758 | 340 467 499 | 0 | 170 233 749 |
Október | 56 402 087 | 338 292 827 | 39 831 972 | 45 012 236 | 338 292 827 | 0 | 169 146 414 |
November | 56 402 087 | 354 862 942 | 58 576 758 | 58 576 758 | 354 862 942 | 0 | 177 431 471 |
december | 56 502 087 | 352 788 270 | 39 831 972 | 45 012 237 | 352 788 270 | 0 | 176 394 135 |
8. melléklet
„8. melléklet”
BEVÉTELEK | Előirányzat összesen | I. hó | II.hó | III.hó | IV.hó | V.hó | VI.hó | VII.hó | VIII.hó | IX.hó | X.hó | XI.hó | XII.hó | Összesen |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Működési célú támogatások államh.belülről | 270 278 323 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 22 523 194 | 270 278 323 |
Működési célú támogatások államh kívülről | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 118 647 527 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 9 887 294 | 118 647 527 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülről | 0 | 0 | 0 | |||||||||||
Közhatalmi bevételek | 77 066 517 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 6 422 210 | 77 066 517 |
Működési bevételek | 33 455 239 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 2 787 937 | 33 455 239 |
Finanszírozási bevételek | 160 033 298 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 13 336 108 | 160 033 298 |
Működési átvett pe | 100 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 100 000 | 100 000 |
Felhalmozási bevételek | 14 453 447 | 0 | 1 300 807 | 1 445 345 | 144 535 | 1 445 345 | 1 445 345 | 1 445 345 | 1 445 345 | 1 445 345 | 1 445 345 | 1 445 345 | 1 445 345 | 14 453 447 |
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Bevételek összesen | 674 034 351 | 54 956 742 | 56 257 549 | 56 402 087 | 55 101 277 | 56 402 087 | 56 402 087 | 56 402 087 | 56 402 087 | 56 402 087 | 56 402 087 | 56 402 087 | 56 502 087 | 674 034 351 |
KIADÁSOK | Előirányzat összesen | I. hó | II.hó | III.hó | IV.hó | V.hó | VI.hó | VII.hó | VIII.hó | IX.hó | X.hó | XI.hó | XII.hó | Összesen |
Személyi juttatások | 115 789 974 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 9 649 165 | 115 789 974 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. Adó | 18 983 322 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 1 581 944 | 18 983 322 |
Dologi kiadások | 98 986 178 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 8 248 848 | 98 986 178 |
Ellátottak pénzbeli juttatása | 4 528 447 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 377 371 | 4 528 447 |
Egyéb működési célú kiadások | 134 115 986 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 11 176 332 | 134 115 986 |
Beruházások | 21 815 207 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 1 817 934 | 21 815 207 |
Felújítások | 38 730 975 | 0 | 0 | 18 744 786 | 18 744 786 | 18 744 786 | 18 744 786 | 18 744 786 | 0 | 93 723 930 | ||||
Egyéb felhalmozási célú kiadások | 157 319 707 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||
Ebből : felhalmozási tartallék | 155 319 707 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Finanszírozási kiadások | 83 764 555 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 6 980 380 | 83 764 555 |
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
0 | 0 | |||||||||||||
KIADÁSOK ÖSSZESEN | 674 034 351 | 39 831 972 | 39 831 972 | 39 831 972 | 39 831 972 | 58 576 758 | 58 576 758 | 58 576 758 | 39 831 972 | 58 576 758 | 39 831 972 | 58 576 758 | 39 831 972 | 571 707 599 |
15 124 770 | 16 425 577 | 16 570 115 | 15 269 305 | -2 174 671 | -2 174 671 | -2 174 671 | 16 570 115 | -2 174 671 | 16 570 115 | -2 174 671 | 16 670 115 | 102 326 752 |
9. melléklet
„9. melléklet”
Megnevezés | Sor-szám | Önkor-mányzat | Művelődési Ház | Közös Hivatal | 2020 év összes törzsszám |
385727 | 649001 | 806813 | |||
I. Működési bevételek és kiadások | |||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 01 | 263 078 323 | 0 | 7 200 000 | 270 278 323 |
Közhatalmi bevételek | 02 | 77 066 517 | 0 | 77 066 517 | |
Működési bevételek | 03 | 33 242 093 | 201 309 | 11 837 | 33 455 239 |
működési átvett pe. | 04 | 100 000 | 0 | 100 000 | |
Finanszírozási bevételek | 05 | 83 206 198 | 8 779 173 | 68 047 927 | 160 033 298 |
Működési célú bevételek összesen (01+....+10) | 11 | 456 693 131 | 8 980 482 | 75 259 764 | 540 933 377 |
Személyi juttatások | 12 | 46 294 556 | 6 757 567 | 62 737 851 | 115 789 974 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. Adó | 13 | 7 406 033 | 1 050 909 | 10 526 380 | 18 983 322 |
Dologi kiadások | 14 | 95 836 328 | 1 154 317 | 1 995 533 | 98 986 178 |
Ellátottak pénzbeli juttatása | 15 | 4 528 447 | 0 | 4 528 447 | |
Egyéb műk. Célú kiadások | 16 | 134 115 986 | 134 115 986 | ||
- ebből Működési tartalékok | 17 | 4 000 000 | 4 000 000 | ||
Finanszírozási kiadások | 18 | 83 764 555 | 83 764 555 | ||
Működési célú kiadások összesen (12+....+23) | 24 | 371 945 905 | 8 962 793 | 75 259 764 | 456 168 462 |
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások | |||||
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről | 25 | 118 647 527 | 118 647 527 | ||
Ingatlanok értékesítése | 26 | 11 948 819 | 11 948 819 | ||
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről | 28 | 2 504 628 | 2 504 628 | ||
Felhalmozási célú bevételek összesen (25+....+36) | 37 | 133 100 974 | 0 | 0 | 133 100 974 |
Beruházási kiadások (áfa-val együtt) | 38 | 21 797 518 | 17 689 | 21 815 207 | |
Felújítási kiadások (áfa-val együtt) | 39 | 38 730 975 | 38 730 975 | ||
Egyéb felhalmozási célú kiadás | 40 | 2 000 000 | 2 000 000 | ||
Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre | 41 | 0 | |||
Felhalmozási tartalékok | 48 | 155 319 707 | 155 319 707 | ||
Felhalmozási célú kiadások összesen (38+....+48) | 49 | 217 848 200 | 17 689 | 0 | 217 865 889 |
Önkormányzat bevételei összesen (11+37) | 50 | 589 794 105 | 8 980 482 | 75 259 764 | 674 034 351 |
Önkormányzat kiadásai összesen (24+49) | 51 | 589 794 105 | 8 980 482 | 75 259 764 | 674 034 351 |
10. melléklet
„10. melléklet”
Megnevezés | Sor-szám | Önkormányzat | Művelődési Ház | Közös Hivatal | 2019 év összes törzsszám | 2020 év összes törzsszám | 2021 év összes törzsszám |
385727 | 649001 | 806813 | |||||
I. Működési bevételek és kiadások | |||||||
Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 01 | 263 078 323 | 0 | 7 200 000 | 270 278 323 | 272 981 106 | 275 710 917 |
Közhatalmi bevételek | 02 | 77 066 517 | 0 | 77 066 517 | 77 837 182 | 78 615 554 | |
Működési bevételek | 03 | 33 242 093 | 201 309 | 11 837 | 33 455 239 | 33 789 791 | 34 127 689 |
Működési átvett pe | 04 | 100 000 | 0 | 100 000 | 101 000 | 102 010 | |
Finanszírozási bevételek | 05 | 83 206 198 | 8 779 173 | 68 047 927 | 160 033 298 | 161 633 631 | 163 249 967 |
Működési célú bevételek összesen (01+....+10) | 11 | 456 693 131 | 8 980 482 | 75 259 764 | 540 933 377 | 546 342 711 | 551 806 138 |
Személyi juttatások | 12 | 46 294 556 | 6 757 567 | 62 737 851 | 115 789 974 | 110 639 364 | 111 745 758 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. Adó | 13 | 7 406 033 | 1 050 909 | 10 526 380 | 18 983 322 | 19 173 155 | 19 364 887 |
Dologi kiadások | 14 | 95 836 328 | 1 154 317 | 1 995 533 | 98 986 178 | 99 976 040 | 100 975 800 |
Ellátottak pénzbeli juttatása | 15 | 4 528 447 | 0 | 4 528 447 | 4 573 731 | 4 619 469 | |
Egyéb műk. Célú kiadások | 16 | 134 115 986 | 134 115 986 | 135 457 146 | 136 811 717 | ||
- ebből Működési tartalékok | 17 | 4 000 000 | 3 440 282 | 3 474 685 | 3 509 432 | ||
Finanszírozási kiadások | 18 | 83 764 555 | 83 764 555 | 84 602 201 | 85 448 223 | ||
Működési célú kiadások összesen (12+....+23) | 24 | 371 945 905 | 8 962 793 | 75 259 764 | 456 168 462 | 454 421 637 | 458 965 853 |
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások | |||||||
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről | 25 | 118 647 527 | 118 647 527 | 119 834 002 | 121 032 342 | ||
Ingatlanok értékesítése | 26 | 11 948 819 | 11 948 819 | 12 068 307 | 12 188 990 | ||
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről | 28 | 2 504 628 | 2 504 628 | 2 529 674 | 2 554 971 | ||
Felhalmozási célú bevételek összesen (25+....+36) | 37 | 133 100 974 | 0 | 0 | 133 100 974 | 134 431 984 | 135 776 304 |
Beruházási kiadások kiadások (áfa-val együtt) | 38 | 21 797 518 | 17 689 | 21 815 207 | 22 033 359 | 22 253 693 | |
Felújítási kiadások (áfa-val együtt) | 39 | 38 730 975 | 38 730 975 | 39 118 285 | 39 509 468 | ||
Egyéb felhalmozási célú kiadás | 40 | 2 000 000 | 2 000 000 | 2 020 000 | 2 040 200 | ||
Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre | 41 | 0 | 0 | 0 | |||
Felhalmozási tartalékok | 48 | 155 319 707 | 155 319 707 | 156 872 904 | 158 441 633 | ||
Felhalmozási célú kiadások összesen (38+....+48) | 49 | 217 848 200 | 17 689 | 0 | 217 865 889 | 220 044 548 | 222 244 993 |
Önkormányzat bevételei összesen (11+37) | 50 | 589 794 105 | 8 980 482 | 75 259 764 | 674 034 351 | 680 774 695 | 687 582 441 |
Önkormányzat kiadásai összesen (24+49) | 51 | 589 794 105 | 8 980 482 | 75 259 764 | 674 034 351 | 674 466 185 | 681 210 847 |
11. melléklet
„11. melléklet”
BEVÉTELEK | KIADÁSOK | |||||
|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés | Előirányzat | Megnevezés | Előirányzat | |||
eredeti | módosított | eredeti | módosított | |||
A | B | C | E | F | G | |
1 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 236 197 983 | 270 278 323 | Személyi juttatások | 109 023 779 | 115 789 974 |
2 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 0 | 118 647 527 | Munkaadót terhelő járulékok és szoiális hozzájárulási adó | 19 314 795 | 18 983 322 |
3 | Közhatalmi bevételek | 82 000 000 | 77 066 517 | Dologi kiadások | 106 753 040 | 98 986 178 |
4 | Működési bevételek | 44 487 706 | 33 455 239 | Ellátottak pénzbeli juttatása | 2 992 949 | 4 528 447 |
5 | Felhalmozási bevételek | 10 022 400 | 11 948 819 | Egyéb működési célú kiadások | 142 241 156 | 289 435 693 |
6 | Működési célú átvett pénzeszközök | 0 | 100 000 | - önkormányzatok befizetései | 0 | 243 306 |
7 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 2 251 110 | 2 504 628 | - egyéb működési célú támogatások | 129 249 308 | 129 872 680 |
8 | - tartalékok | 7 888 519 | 159 319 707 | |||
9 | Beruházások | 1 652 500 | 21 815 207 | |||
10 | Felújítások | 61 942 657 | 38 730 975 | |||
11 | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 2 000 000 | ||||
12 | Költségvetési bevétel | 374 959 199 | 514 001 053 | Költségvetési kiadás | 443 920 876 | 590 269 796 |
13 | Finanszírozási bevétel | 155 628 526 | 160 033 298 | Finanszírozási kiadás | 86 666 849 | 83 764 555 |
14 | - Maradvány (belső finanszírozásra) | 77 647 567 | 74 861 610 | |||
15 | - Hitelfelvétel | - Hiteltörlesztés | 0 | 0 | ||
16 | - Államháztartáson belüli megelőlegezések | 0 | 10 093 023 | - Előző évi megelőlegezések visszafizetése | 8 685 890 | 8 685 890 |
17 | - Lekötött betétek megszüntetése | - Pénzeszközök bnkbetétben való elhelyezése | ||||
18 | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: | 530 587 725 | 674 034 351 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: | 530 587 725 | 674 034 351 |