Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete

Csolnok Község Önkormányzata 2026. évi költségvetéséről

Hatályos: 2026. 02. 17

Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete

Csolnok Község Önkormányzata 2026. évi költségvetéséről

2026.02.17.

[1] Csolnok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az adott költségvetési évben megvalósításra váró jogszabályban meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátása, a feladatellátáshoz szükséges források, kiadások és létszámok meghatározása érdekében figyelembe veszi a hatályos jogszabályok előírásait, az önkormányzat korábbi döntéseit, elnyert pályázatait, a különböző megállapodásokat, szerződéseket és mindezekre tekintettel az egységes önkormányzati költségvetés kialakítása, az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldal közötti egyensúly biztosítása céljából kinyilvánítja, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának az alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait

[2] Csolnok Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdés meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pénzügyi és Közjóléti Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya kiterjed Csolnok Község Önkormányzatára, Csolnok Község Önkormányzatának Képviselő-testületére, annak bizottságaira, Csolnok Község Polgármesterére, a Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatalra (továbbiakban Hivatal) valamint az önkormányzat által irányított önállóan működő költségvetési intézményekre.

2. § A Képviselő-testület az önkormányzat, az intézmények engedélyezett álláshelyeinek számát a 7. melléklet szerint állapítja meg.

3. § (1) A Képviselő-testület

a) az önkormányzat költségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét 2026. évre törzsszám szerint összesítve 1 338 347 072 Ft-ban, intézményfinanszírozás korrigálásával 858 810 752 Ft-ban, az alábbi bontásban állapítja meg

aa) működési bevételek 1 267 433 751 Ft

ab) felhalmozási bevételek 35 872 460 Ft

ac) Költségvetési bevételek 1 303 306 211 Ft

ad) költségvetési hiány 35 040 861 Ft

ae) hiány belső finanszírozása 35 040 861 Ft

af) előző évi pénzmaradvány igénybevétele 35 040 861 Ft

ag) fennmaradó hiány 0 Ft

ah) hiány külső finanszírozása 0 Ft

b) az önkormányzat költségvetési kiadási főösszegét 2026. évre törzsszám szerint összesítve 1 338 347 072 Ft-ban, intézményfinanszírozás korrigálásával 858 810 752 Ft-ban, az alábbi bontásban állapítja meg

ba) Működési kiadások 1 290 908 461 Ft,

bb) Felhalmozási kiadások 47 438 611 Ft,

bc) Felhalmozási tartalék 0 Ft,

bd) Működési tartalék 1 881 719 Ft,

be) Működési kiadásból intézményfinanszírozásra fordítva 479 536 320 Ft

(2) A Képviselő-testület

a) az előre nem látható kiadások, valamint az elmaradó bevételek pótlására szolgáló általános működési tartalékot 2026. évi költségvetésében 1 881 719 Ft-ban hagyja jóvá.

b) a felújításokra és beruházásokra szolgáló céltartalékot 2026. évi költségvetésében 0 Ft-ban, az általános és céltartalékot összesen 1 881 719 Ft-ban hagyja jóvá.

4. § A 3. § (1) bekezdés a) pontjában megállapított bevételek és a 3. § (1) bekezdés b) pontjában jóváhagyott kiadások várható teljesülésének havonkénti részletezését a 9. melléklet: Előirányzat felhasználási ütemterv, 8. melléklet: Likviditási terv tartalmazza.

5. § (1) A 3. § (1) bekezdés a) pontjában megállapított bevételek forrásonkénti és a 3. § (1) bekezdés b) pontjában jóváhagyott kiadások főbb felhasználási célok szerinti részletezését az alábbi mellékletek tartalmazzák:

a) 1. melléklet: Helyi önkormányzat költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai,

b) 2. melléklet: Közös Hivatal költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai,

c) 3. melléklet: Óvoda-Bölcsőde költségvetési bevételei és kiadásai

d) 4. melléklet: Művelődési Ház költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai,

e) 5. melléklet: Közvetett támogatás,

f) 6. melléklet: Saját bevételek részletezése,

g) 8. melléklet: Likviditási ütemterv,

h) 9. melléklet: Előirányzat felhasználási ütemterv,

i) 10. melléklet: Működési és felhalmozási mérleg

j) 11. melléklet: Középtávú tervezés

k) 12. melléklet Mérleg

(2) A feladatok végrehajtásához engedélyezett létszámot a 7. melléklet: engedélyezett létszám terve szerint hagyja jóvá.

6. § Csolnok Község Önkormányzat, a Fódi János Művelődési Ház és Könyvtár, a Csolnok és Környéke Körzeti Óvoda-Bölcsőde, valamint a Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal bankszámla vezetője az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. Közép-Dunántúli Régió Tatabányai Igazgatóságának Dorogi Fiókja.

7. § A Képviselő-testület a költségvetési források gyarapítása céljából elrendeli

a) az önkormányzati bevételek pályázati úton történő növelését,

b) a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatokra támogatási igény bejelentést.

8. § (1) A polgármester felhatalmazást kap

a) Az átmenetileg szabad pénzeszközök lekötésének elrendelésére

b) a 2026. évi központi céljellegű - mérlegelést nem igénylő - pótelőirányzatok saját hatáskörben történő felosztására,

c) pótlólagos működési vagy fejlesztési forrás elérését célzó pályázat benyújtásának elrendelésére, a szükséges önrész előzetes képviselő-testületi jóváhagyásával

d) a helyi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra.

(2) Az (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján tett intézkedések esetében a polgármester a képviselő-testületet utólag tájékoztatni köteles.

(3) A polgármester 2 000 000 Ft értékhatárig dönt a forrásfelhasználásról, döntéséről tájékoztatja a képviselő-testületet.

9. § Az önkormányzati intézményekben folyó szakmai tevékenység bővítése, új közszolgáltatás vállalása a képviselő-testület jóváhagyó határozata alapján lehetséges. Ennek feltétele, hogy az új feladat, kapacitás belépésének az adott költségvetési évet érintő működési bevétel és kiadás vonzatát a döntéshozatalra irányuló kezdeményezéssel egyidejűleg részletes indoklásban kell bemutatni.

10. § Az önkormányzati intézmények év közben keletkező többletbevételéből, illetve megtakarításából felhalmozási kiadás teljesítése csak akkor engedélyezhető, ha a bevétel illetve a megtakarítás is felhalmozási célú. Ilyen felhalmozási bevétel különösen a feleslegessé vált eszköz eladása.

11. § Az önkormányzati intézmények szabad kapacitásuk hasznosítását térítési díj ellenében végezhetik.

12. § Az önkormányzat adósságot keletkeztető fejlesztési célt nem tervez.

13. § A Képviselő-testület a jelen rendelet szerint jóváhagyott felújítási és beruházási célokon felül újabb felújítás és beruházás megkezdését kizárólag a megfelelő pénzügyi forrás megléte esetén engedélyezi úgy, hogy annak a költségvetési évre vonatkozó - az üzembe helyezést követő - működési kiadási vonzatát az intézmény tételes indoklásban bemutatja.

14. § Az önkormányzat 2026-ben befolyó, vagyonértékesítésből keletkező többletbevételét elsősorban felhalmozási célokra kell fordítani.

15. § E rendelet rendelkezéseit 2026. január 1-től kell alkalmazni.

16. § Ez a rendelet 2026. február 17-én lép hatályba.

1. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Helyi önkormányzat költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai

Sor-
szám

Rovat megnevezése

Rovat
száma

Eredeti
előirányzat

2025.évi várható teljesítés

2024.évi teljesítés

2023. évi teljesítés

1.

2.

3.

4.

6.

7.

2.

Kiadások

3.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

29 735 940

30 138 438

30 619 084

30 435 871

4.

Normatív jutalmak

K1102

600 000

682 015

548 393

698 223

5.

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

0

6.

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

7.

Végkielégítés

K1105

0

8.

Jubileumi jutalom

K1106

0

9.

Béren kívüli juttatások

K1107

140 000

140 000

339 574

303 703

10.

Ruházati költségtérítés

K1108

0

11.

Közlekedési költségtérítés

K1109

477 120

422 040

379 333

267 739

12.

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

13.

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

14.

Szociális támogatások

K1112

0

15.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

72 000

1 032 333

609 696

756 717

16.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=05+…+17)

K11

31 025 060

32 414 826

32 496 080

32 462 253

17.

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

26 800 824

26 766 595

20 010 107

21 316 232

18.

nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

4 023 120

4 891 593

4 279 754

3 070 870

19.

Egyéb külső személyi juttatások

K123

540 000

602 390

569 671

752 337

20.

Külső személyi juttatások (=17+18+19)

K12

31 363 944

32 260 578

24 859 532

25 139 439

21.

Személyi juttatások (=16+20)

K1

62 389 004

64 575 404

57 355 612

57 601 692

22.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

8 063 579

8 871 880

6 932 774

6 993 676

23.

Szakmai anyagok beszerzése

K311

50 000

2 494

43 397

19 032

24.

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

9 990 000

10 298 337

12 223 219

11 894 153

25.

Árubeszerzés

K313

0

26.

Készletbeszerzés (=23+24+25)

K31

10 040 000

10 300 831

12 266 616

11 913 185

27.

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

3 804 000

3 751 148

3 421 083

3 916 521

28.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

492 000

488 490

310 670

96 820

29.

Kommunikációs szolgáltatások (=27+28)

K32

4 296 000

4 239 638

3 731 753

4 013 341

30.

Közüzemi díjak

K331

52 150 000

47 720 053

46 860 076

33 718 537

30

Áram

K331

28 630 000

28 223 812

27 682 346

20 746 112

30

Gáz

K331

16 425 000

12 497 363

12 861 687

9 077 666

30

Víz

K331

7 095 000

6 998 878

6 316 043

3 894 759

31.

Vásárolt élelmezés

K332

48 000 000

51 267 301

46 740 226

38 854 951

32.

Bérleti és lízing díjak

K333

1 772 000

2 176 574

3 695 528

2 974 301

33.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

10 150 000

13 001 406

6 348 433

7 786 915

34.

Közvetített szolgáltatások

K335

3 716 000

3 262 529

3 149 624

4 306 491

35.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

1 534 800

326 850

1 671 350

968 375

36.

Egyéb szolgáltatások

K337

26 302 000

23 218 078

25 880 913

21 147 142

37.

Szolgáltatási kiadások (=30+…+36)

K33

143 624 800

140 972 791

134 346 150

109 756 712

38.

Kiküldetések kiadásai

K341

20 000

17 409

61 168

39.

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

0

40.

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+40)

K34

20 000

17 409

61 168

41.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

37 455 960

35 583 024

33 956 472

29 143 719

42.

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

13 869 000

36 316 000

7 142 000

43.

Kamatkiadások

K353

60 000

32 889

122 184

969

44.

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

45.

Egyéb dologi kiadások

K355

165 000

441 373

6 372 474

1 361 553

46.

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45)

K35

37 680 960

49 926 286

76 767 130

37 648 241

47.

Dologi kiadások (=26+29+37+40+46)

K3

195 661 760

205 439 546

227 129 058

163 392 647

48.

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

49.

Családi támogatások

K42

0

0

55.

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

2 000 000

1 071 025

1 862 350

2 599 600

56.

Ellátottak pénzbeli juttatásai (=48+...+55)

K4

2 000 000

1 071 025

1 862 350

2 599 600

57.

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

58.

Elvonások és befizetések

K502

0

0

468 259

59.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

60.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

61.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

62.

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

25 292 600

3 749 231

13 752 345

147 662 735

63.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

0

0

64.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

350 000

300 000

65.

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

66.

Kamattámogatások

K510

0

67.

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K511

4 976 500

3 629 800

5 048 900

4 640 700

68.

Tartalékok

K512

1 881 719

501 708

0

0

69.

Egyéb működési célú kiadások (=57+…+68)

K5

32 150 819

7 379 031

19 151 245

153 071 694

70.

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

1 000 000

2 250 000

2 700 000

3 600 000

71.

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

8 699 987

8 216 209

1 413 802

23 111 563

72.

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

442 913

62 299

75 074

1 121 502

73.

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

15 543 276

693 783

9 662 841

1 439 071

76.

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

6 935 284

2 784 210

3 550 964

7 804 805

77.

Beruházások (=70+…+76)

K6

32 621 460

14 006 501

17 402 681

37 076 941

78.

Ingatlanok felújítása

K71

2 523 648

54 434 205

170 165 188

104 755 417

79.

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

80.

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

8 843 400

3 300 000

5 404 860

6 819 581

81.

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

3 069 103

14 656 735

3 320 480

28 973 294

82.

Felújítások (=78+...+81)

K7

14 436 151

72 390 940

178 890 528

140 548 292

83.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

0

0

84.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

85.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

86.

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

87.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

88.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

89.

Lakástámogatás

K87

0

90.

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K88

0

2 127 200

91.

Egyéb felhalmozási célú kiadások (=83+…+90)

K8

0

2 127 200

92.

Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91)

K1-K8

347 322 773

373 834 327

510 851 448

561 284 542

2.

Bevételek

01

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

165 434 307

140 836 807

120 160 981

109 923 946

02

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

271 103 214

245 134 878

213 898 048

156 716 790

03

Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B113

112 582 059

109 998 422

93 371 666

85 269 664

04

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

10 471 463

9 034 613

9 118 707

8 647 329

05

Működési célú központosított előirányzatok

B115

0

06

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

B116

0

2 696 901

3 657 390

1 520 190

Elszámolásból származó bevételek

B116

181 000

1 271 942

5 294 047

07

Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06)

B11

559 591 043

507 882 621

441 478 734

367 371 966

12

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

36 269 048

13 835 750

5 305 323

9 882 740

13

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12)

B1

595 860 091

521 718 371

446 784 057

377 254 706

14

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

20 000 000

36 090 013

5 999 988

273 462 999

15

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

16

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

17

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

18

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

0

19

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18)

B2

20 000 000

36 090 013

5 999 988

273 462 999

20

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

17 302

0

16 458

21

Társaságok jövedelemadói

B312

22

Jövedelemadók (=20+21)

B31

0

17 302

0

16 458

26

Értékesítési és forgalmi adók

B351

120 000 000

101 584 358

108 998 011

102 308 889

27

Fogyasztási adók

B352

0

28

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

29

Gépjárműadók

B354

0

0

0

30

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

900 000

787 500

1 074 300

780 600

31

Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30)

B35

120 900 000

102 371 858

110 072 311

103 089 489

32

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

500 000

418 186

1 556 488

2 195 056

33

Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32)

B3

121 400 000

102 807 346

111 628 799

105 284 545

34

Készletértékesítés ellenértéke

B401

0

35

Szolgáltatások ellenértéke

B402

37 437 000

40 907 468

26 109 517

22 677 081

36

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

B403

3 860 000

3 101 057

4 025 058

5 637 756

37

Tulajdonosi bevételek

B404

930 000

1 080 177

1 107 923

981 422

38

Ellátási díjak

B405

11 000 000

10 561 360

11 041 416

11 857 985

39

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

5 042 590

7 802 476

12 233 676

11 286 491

40

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

41

Kamatbevételek

B408

60 000

19 639

55 972

31 698

42

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

241 585

265 000

391 199

43

Egyéb működési bevételek

B410

1 010 000

12 512 797

7 830 714

2 971 266

44

Működési bevételek (=34+…+43)

B4

59 339 590

76 226 559

62 669 276

55 834 898

45

Immateriális javak értékesítése

B51

0

0

46

Ingatlanok értékesítése

B52

15 872 460

14 422 723

32 351 472

27 832 721

50

Felhalmozási bevételek (=45+…+49)

B5

15 872 460

14 422 723

33 351 472

27 832 721

54

Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53)

B6

0

350 000

3 169 379

58

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57)

B7

0

0

0

59

Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58)

B1-B7

812 472 141

752 501 012

660 783 592

842 855 706

60

Finanszírozási kiadások

1.

2.

04

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03)

K911

0

09

Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+08)

K912

0

10

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

11

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

20 141 841

16 436 842

14 704 051

13 097 109

12

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

479 536 320

414 655 167

359 856 497

160 866 320

13

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K916

0

14

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

15

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

16

Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+09+…+15)

K91

499 678 161

431 092 009

374 560 548

173 963 429

21

Külföldi finanszírozás kiadásai (=17+…+20)

K92

0

23

Finanszírozási kiadások (=16+21+22)

K9

499 678 161

431 092 009

374 560 548

173 963 429

Sor-
szám

61

Finanszírozási bevételek

04

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03)

B811

0

10

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

B8131

34 528 793

66 812 276

274 858 943

152 306 724

11

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

B8132

0

12

Maradvány igénybevétele (=10+11)

B813

34 528 793

66 812 276

274 858 943

152 306 724

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

20 141 841

16 591 737

14 944 484

14

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

15

Központi, irányító szervi támogatás

B816

0

16

Betétek megszüntetése

B817

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

18

Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17)

B81

34 528 793

86 954 117

291 450 680

167 251 208

19

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

20

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

21

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

22

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

0

23

Külföldi finanszírozás bevételei (=19+…+22)

B82

0

24

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

25

Finanszírozási bevételek (=18+23+24)

B8

34 528 793

86 954 117

291 450 680

167 251 208

2. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Közös Hivatal költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai

Sor-
szám

Rovat megnevezése

Rovat
száma

Eredeti
előirányzat

2025.évi várható teljesítés

2024.évi teljesítés

2023. évi teljesítés

1.

2.

3.

4.

6.

7.

2.

Kiadások

3.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

115 468 880

92 450 143

81 079 452

70 830 024

4.

Normatív jutalmak

K1102

0

5.

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

501 200

721 800

721 800

6.

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

0

7.

Végkielégítés

K1105

0

8.

Jubileumi jutalom

K1106

1 792 450

0

2 071 000

9.

Béren kívüli juttatások

K1107

3 250 000

4 550 000

4 408 924

4 126 278

10.

Ruházati költségtérítés

K1108

0

11.

Közlekedési költségtérítés

K1109

773 000

712 740

714 780

667 980

12.

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

13.

Lakhatási támogatások

K1111

0

14.

Szociális támogatások

K1112

0

15.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

1 458 858

1 318 893

1 641 908

866 967

16.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=03+…+15)

K11

122 743 188

99 532 976

88 566 864

79 284 049

17.

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

18.

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

2 420 000

264 000

0

19.

Egyéb külső személyi juttatások

K123

260 000

1 663 349

0

20.

Külső személyi juttatások (=17+18+19)

K12

2 680 000

1 927 349

0

21.

Személyi juttatások (=16+20)

K1

125 423 188

99 532 976

90 605 522

79 284 049

22.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

16 574 637

13 527 199

12 373 453

10 887 632

23.

Szakmai anyagok beszerzése

K311

30 000

26 650

83 543

77 771

24.

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

628 425

26 725

130 318

25 941

25.

Árubeszerzés

K313

0

26.

Készletbeszerzés (=23+24+25)

K31

658 425

53 375

213 861

103 712

27.

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

140 000

130 087

122 996

111 192

28.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

75 000

63 392

196 829

282 711

29.

Kommunikációs szolgáltatások (=27+28)

K32

215 000

193 479

319 825

393 903

34.

Közvetített szolgáltatások

K335

50 000

50 917

7 721

34 006

35.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

80 000

80 000

72 000

84 500

36.

Egyéb szolgáltatások

K337

910 000

909 392

1 235 105

1 209 677

37.

Szolgáltatási kiadások (=30+…+36)

K33

1 040 000

1 040 309

1 314 826

1 328 183

38.

Kiküldetések kiadásai

K341

80 000

180 806

226 226

421 058

39.

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

40.

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+39)

K34

80 000

180 806

226 226

421 058

41.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

371 575

214 755

371 761

245 094

42.

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

0

43.

Kamatkiadások

K353

0

44.

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

45.

Egyéb dologi kiadások

K355

0

11 230

203 699

335 458

46.

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45)

K35

371 575

225 985

575 460

580 552

47.

Dologi kiadások (=26+29+37+40+44)

K3

2 365 000

1 693 954

2 650 198

2 827 408

58.

Elvonások és befizetések

K502

0

69.

Egyéb működési célú kiadások (=57+…+69)

K5

0

0

73.

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

97 000

74.

Részesedések beszerzése

K65

75.

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

76.

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

26 190

77.

Beruházások (=70+…+76)

K6

123 190

92.

Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91)

K1-K8

144 362 825

114 754 129

105 752 363

92 999 089

2.

Bevételek

12

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

11 040 504

7 200 000

11 243 907

7 200 000

13

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12)

B1

11 040 504

7 200 000

11 243 907

7 200 000

36

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

B403

50 000

54 538

25 762

42 294

37

Tulajdonosi bevételek

B404

0

41

Kamatbevételek

B408

1 000

305

763

387

42

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

43

Egyéb működési bevételek

B410

0

6

0

44

Működési bevételek (=34+…+43)

B4

51 000

54 843

26 531

42 681

50

Felhalmozási bevételek (=45+…+49)

B5

0

54

Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53)

B6

0

59

Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58)

B1-B7

11 091 504

7 254 843

11 270 438

7 242 681

60

Finanszírozási kiadások

61

Finanszírozási bevételek

04

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03)

B811

0

09

Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08)

B812

0

10

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

B8131

164 770

110 108

392 798

4 011 867

11

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

B8132

0

12

Maradvány igénybevétele (=10+11)

B813

164 770

110 108

392 798

4 011 867

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

14

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

15

Központi, irányító szervi támogatás

B816

133 106 551

107 553 945

94 087 926

82 137 339

16

Betétek megszüntetése

B817

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

18

Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17)

B81

133 271 321

107 664 053

94 480 724

86 149 206

25

Finanszírozási bevételek (=18+23+24)

B8

133 271 321

107 664 053

94 480 724

86 149 206

3. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Óvoda-Bölcsőde költségvetési bevételei és kiadásai

Sor-
szám

Rovat megnevezése

Rovat
száma

Eredeti
előirányzat

2025.évi várható teljesítés

2024.évi teljesítés

2023. évi teljesítés

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

2.

Kiadások

3.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

258 147 626

223 144 897

194 205 060

153 649 388

4.

Normatív jutalmak

K1102

0

0

0

5.

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

1 230 000

0

6.

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

6 140 342

6 795 939

6 974 678

996 477

7.

Végkielégítés

K1105

0

8.

Jubileumi jutalom

K1106

0

5 660 000

0

2 596 165

9.

Béren kívüli juttatások

K1107

0

1 412 500

0

1 138 935

10.

Ruházati költségtérítés

K1108

0

11.

Közlekedési költségtérítés

K1109

2 255 594

1 377 681

1 259 463

1 147 594

12.

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

13.

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

14.

Szociális támogatások

K1112

0

15.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

396 000

5 502 218

3 573 761

6 019 080

16.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=05+…+17)

K11

266 939 562

243 893 235

207 242 962

165 547 539

17.

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

0

0

18.

nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

4 084 000

355 812

2 454 270

1 575 409

19.

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

0

0

20.

Külső személyi juttatások (=17+18+19)

K12

4 084 000

355 812

2 454 270

1 575 409

21.

Személyi juttatások (=16+20)

K1

271 023 562

244 249 047

209 697 232

167 122 948

22.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

39 688 744

31 360 009

28 094 736

21 766 627

23.

Szakmai anyagok beszerzése

K311

500 000

453 451

428 405

435 138

24.

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

1 700 000

1 672 037

1 441 835

2 127 962

25.

Árubeszerzés

K313

0

26.

Készletbeszerzés (=23+24+25)

K31

2 200 000

2 125 488

1 870 240

2 563 100

27.

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

450 000

433 841

469 305

240 998

28.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

185 000

179 585

183 287

148 446

29.

Kommunikációs szolgáltatások (=27+28)

K32

635 000

613 426

652 592

389 444

30.

Közüzemi díjak

K331

8 950 000

6 930 921

8 043 554

30

Áram

K331

4 150 000

3 278 792

2 510 439

1 288 092

30

Gáz

K331

3 200 000

3 060 916

3 033 233

6 038 504

30

Víz

K331

1 600 000

1 595 588

1 387 249

716 958

31.

Vásárolt élelmezés

K332

0

0

0

32.

Bérleti és lízing díjak

K333

500 000

439 374

336 783

351 755

33.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

1 000 000

27 559

289 727

737 454

34.

Közvetített szolgáltatások

K335

0

0

0

35.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

500 000

432 000

242 400

323 803

36.

Egyéb szolgáltatások

K337

2 000 000

1 880 122

1 415 152

1 581 575

37.

Szolgáltatási kiadások (=30+…+36)

K33

12 950 000

10 714 351

9 214 983

11 038 141

38.

Kiküldetések kiadásai

K341

0

0

31 674

39.

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

0

40.

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+40)

K34

0

0

0

31 674

41.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

3 600 000

3 058 586

2 665 668

3 503 704

42.

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

0

0

43.

Kamatkiadások

K353

5 000

58

190

44.

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

45.

Egyéb dologi kiadások

K355

1 000

95

70 369

46.

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45)

K35

3 606 000

3 058 586

2 665 821

3 574 263

47.

Dologi kiadások (=26+29+37+40+46)

K3

19 391 000

16 511 851

14 403 636

17 596 622

70.

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

71.

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

0

0

72.

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

150 000

128 740

0

238 259

73.

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

150 000

178 760

925 096

1 094 611

76.

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

81 000

83 026

249 776

347 743

77.

Beruházások (=70+…+76)

K6

381 000

390 526

1 174 872

1 680 613

78.

Ingatlanok felújítása

K71

0

0

824 410

79.

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

80.

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

81.

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

0

0

222 591

82.

Felújítások (=78+...+81)

K7

0

0

0

1 047 001

91.

Egyéb felhalmozási célú kiadások (=83+…+90)

K8

0

0

0

92.

Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91)

K1-K8

330 484 306

292 511 433

253 370 476

209 213 811

2.

Bevételek

12

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

0

0

0

13

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12)

B1

0

0

0

133 425 537

41

Kamatbevételek

B408

1 000

281

544

4 629

42

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

43

Egyéb működési bevételek

B410

0

882 736

10 216

15 001

44

Működési bevételek (=34+…+43)

B4

1 000

883 017

10 760

19 630

45

Immateriális javak értékesítése

B51

0

100 000

46

Ingatlanok értékesítése

B52

0

0

0

50

Felhalmozási bevételek (=45+…+49)

B5

0

0

853 332

0

54

Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53)

B6

0

0

0

58

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57)

B7

0

0

0

59

Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58)

B1-B7

1 000

883 017

864 092

133 445 167

60

Finanszírozási kiadások

1.

2.

23

Finanszírozási kiadások (=16+21+22)

K9

0

0

0

0

Sor-
szám

61

Finanszírozási bevételek

04

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03)

B811

0

10

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

B8131

516 478

366 994

544 305

9 770 686

11

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

B8132

0

12

Maradvány igénybevétele (=10+11)

B813

516 478

366 994

544 305

9 770 686

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

0

14

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

15

Központi, irányító szervi támogatás

B816

329 966 828

291 777 904

252 329 073

66 542 263

16

Betétek megszüntetése

B817

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

18

Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17)

B81

330 483 306

292 144 898

252 873 378

76 312 949

25

Finanszírozási bevételek (=18+23+24)

B8

330 483 306

292 144 898

252 873 378

76 312 949

4. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Művelődési Ház költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai

Sor-
szám

Rovat megnevezése

Rovat
száma

Eredeti
előirányzat

2025.évi várható teljesítés

2024.évi teljesítés

2023. évi teljesítés

1.

2.

3.

4.

6.

7.

2.

Kiadások

3.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

9 909 900

9 504 923

8 020 800

7 721 801

4.

Normatív jutalmak

K1102

140 525

5.

Céljuttatás, projektprémium

K1103

150 000

33 951

0

118 880

6.

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

7.

Végkielégítés

K1105

0

8.

Jubileumi jutalom

K1106

0

9.

Béren kívüli juttatások

K1107

140 000

140 000

170 000

120 000

10.

Ruházati költségtérítés

K1108

0

11.

Közlekedési költségtérítés

K1109

200 000

189 840

164 640

120 000

12.

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

24 000

13.

Lakhatási támogatások

K1111

14.

Szociális támogatások

K1112

15.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

24 000

129 416

24 000

24 000

16.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=02+…+15)

K11

10 423 900

9 998 130

8 519 965

8 128 681

17.

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

18.

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

0

0

0

19.

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

20.

Külső személyi juttatások (=17+18+19)

K12

0

0

0

21.

Személyi juttatások (=16+20)

K1

10 423 900

9 998 130

8 519 965

8 128 681

22.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

1 350 107

1 348 694

1 105 697

1 064 602

23.

Szakmai anyagok beszerzése

K311

10 000

5 431

43 531

21 294

24.

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

500 000

326 778

313 406

520 521

25.

Árubeszerzés

K313

0

26.

Készletbeszerzés (=23+24+25)

K31

510 000

332 209

356 937

541 815

27.

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

120 000

114 493

127 609

108 259

28.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

40 000

35 147

29 034

25 663

29.

Kommunikációs szolgáltatások (=27+28)

K32

160 000

149 640

156 643

133 922

30.

Közüzemi díjak

K331

0

31.

Vásárolt élelmezés

K332

0

0

0

32.

Bérleti és lízing díjak

K333

50 000

50 000

0

0

33.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

120 000

80 000

0

25 000

34.

Közvetített szolgáltatások

K335

0

35.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

0

24 000

16 000

14 000

36.

Egyéb szolgáltatások

K337

3 200 000

3 472 731

2 717 258

2 871 715

37.

Szolgáltatási kiadások (=30+…+36)

K33

3 370 000

3 626 731

2 733 258

2 910 715

38.

Kiküldetések kiadásai

K341

25 000

22 348

75 452

32 029

39.

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

40.

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+39)

K34

25 000

22 348

75 452

32 029

41.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

560 000

475 045

373 976

372 379

42.

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

43.

Kamatkiadások

K353

0

44.

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

45.

Egyéb dologi kiadások

K355

100 000

12 824

129 924

133 000

46.

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45)

K35

660 000

487 869

503 900

505 379

47.

Dologi kiadások (=26+29+37+40+46)

K3

4 725 000

4 618 797

3 826 190

4 123 860

72.

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

0

0

73.

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

0

0

0

74.

Részesedések beszerzése

K65

0

75.

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

76.

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

0

0

0

77.

Beruházások (=70+…+76)

K6

0

0

0

92.

Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91)

K1-K8

16 499 007

15 965 621

13 451 852

13 350 383

2.

Bevételek

12

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

0

451 981

13

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12)

B1

0

35

Szolgáltatások ellenértéke

B402

0

100 000

4 200

395 000

41

Kamatbevételek

B408

1 000

100

100

154

42

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

43

Egyéb működési bevételek

B410

100

20 607

52 500

0

44

Működési bevételek (=34+…+43)

B4

1 100

120 707

56 800

395 154

50

Felhalmozási bevételek (=45+…+49)

B5

0

54

Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53)

B6

0

0

0

58

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57)

B7

0

59

Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58)

B1-B7

1 100

572 688

56 800

395 154

60

Finanszírozási kiadások

1.

2.

23

Finanszírozási kiadások (=16+21+22)

K9

0

Sor-
szám

Rovat megnevezése

61

Finanszírozási bevételek

09

Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08)

B812

0

10

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

B8131

34 966

104 581

60 135

828 646

11

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

B8132

0

12

Maradvány igénybevétele (=10+11)

B813

34 966

104 581

60 135

828 646

13

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

14

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

15

Központi, irányító szervi támogatás

B816

16 462 941

15 323 318

13 439 498

12 186 718

16

Betétek megszüntetése

B817

0

17

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

18

Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17)

B81

16 462 941

15 323 318

13 499 633

13 015 364

25

Finanszírozási bevételek (=18+23+24)

B8

16 497 907

15 427 899

13 499 633

13 015 364

5. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Közvetett támogatás

a.) Ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege:

Intézmény

Kedvezményben részesítendők száma (Fő)

Kedvezmény tervezett összege (Ft)

Bölcsőde

11

3 630 803

Óvoda

83

21 566 886

Iskola

25

3 453 766

Összesen:

119

28 651 455

b.) Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege:

0 Ft

c.) Helyi adónál, mentesség összege adónemenként.

0 Ft

d.) Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege:

0 Ft

e.) Egyéb nyújtott kedvezmény, vagy kölcsön elengedésének összege (Ámr. 36. § (2) bek.):

0 Ft

6. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Saját bevételek részletezése

Csolnok Község Önkormányzat 2026. évi saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához

A

B

C

Sor-szám

Bevételi jogcímek

2026. évi előirányzat/e Ft

1

2

3

1

Helyi adók

121 400 000

2

Helyi önkormányzat által megállapított és beszedett díjak

3

Osztalékok, koncessziós díjak, hozam

4

Díjak, pótlékok bírságok

5

Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése,
vagyonhasznosításból származó bevétel

15 872 460

6

Részvények, részesedések értékesítése

7

Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek

8

Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés

SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN

137 272 460

7. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Engedélyezett létszám

Főállású

Részmunkaidőben foglalkoztatott

Külső

Közfoglalkoztatott

Összesen

Engedélyezett létszám összesen

22,00

1,00

6,00

3,00

31,00

ÖNKORMÁNYZAT Összesen

7

1

6

3

16

Közutak, hidak, alagutak üz. fenntartása

4

0

4

Önkormányzati jogalkotás (képviselők)

0

6

6

Önkorm. és tc. kist. társulások igazg. tev.

1

0

0

0

Községgazd. máshová nem sor. Szolg.

0

0

0

Család és nővédelmi egészségügyi gondozás

0

0

0

Közfoglalkoztatás

0

0

3

3

Sportlét. működtetése és fejlesztése

0

1

0

1

Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás

2

0

2

Köztemető fenntartás és működtetés

0

0

0

Művelődési Ház és Könyvtár Alaptevékenységek

2

0

2

Közműv. intézm.közösségi színterek működtetése

2

0

2

Mindenfele máshová nem sorolható szabadidős tev.

0

0

0

Közös Hivatal Összesen

13

0

0

13

Főállású

Külső

Közfoglalkoztatott

Összesen

Engedélyezett létszám összesen

31,00

0,00

0,00

31,00

Bölcsőde

0

0

0

0,00

Bölcsődei ellátás

6

0

0

6,00

Óvoda

25

0

0

25,00

Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladat

7

0

0

7,00

Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladat

11

0

0

11,00

Nemzetiségi óvodai nevelés

7

0

0

7,00

0

0

0,00

8. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Likviditási ütemterv

Likviditási ütemterv előirányzatfelhasználási ütemterv alapján havi bontásban

Hónapok

Időszaki pénzforgalmi bevételek

Halmozott pénzforgalmi és hitelbevételek

Időszaki pénzforgalmi kidadások hitel nélkül

Halmozott pénzforgalmi és hitelkiadások

Időszaki záró pénzkészlet

Költségvetési hiány az időszakban (likviditási és működési)

Időszaki átlag pénzkészlet

Január

67 393 959

103 077 602

110 325 910

110 325 910

-7 248 308

0

-3 624 154

Február

111 528 923

104 280 615

110 325 910

45 012 232

104 280 615

0

52 140 307

Március

111 528 923

105 483 627

110 325 910

110 325 910

105 483 627

0

52 741 814

Április

111 528 923

106 686 640

110 325 910

45 012 233

106 686 640

0

53 343 320

Május

111 528 923

107 889 652

110 325 910

110 325 910

107 889 652

0

53 944 826

Június

111 528 923

109 092 665

110 325 910

45 012 234

109 092 665

0

54 546 332

Július

111 528 923

110 295 678

124 762 061

124 762 061

110 295 678

0

55 147 839

Augusztus

111 528 923

97 062 539

110 325 910

45 012 235

97 062 539

0

48 531 270

Szeptember

111 528 923

98 265 552

110 325 910

110 325 910

98 265 552

0

49 132 776

Október

111 528 923

99 468 564

110 325 910

45 012 236

99 468 564

0

49 734 282

November

111 528 923

100 671 577

110 325 910

110 325 910

100 671 577

0

50 335 788

december

111 528 923

101 874 589

110 325 910

45 012 237

101 874 589

0

50 937 295

9. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Előirányzat felhasználási ütemterv

Előirányzatfelhasználási ütemterv Bevételek és Kiadások Ezer Ft-ban

BEVÉTELEK

Előirányzat összesen

I. hó

II.hó

III.hó

IV.hó

V.hó

VI.hó

VII.hó

VIII.hó

IX.hó

X.hó

XI.hó

XII.hó

Összesen

Működési célú támogatások államh.belülről

606 900 595

50 575 050

50 575 050

50 575 050

50 575 050

50 575 050

50 575 050

50 575 050

50 575 050

50 575 050

50 575 050

50 575 050

50 575 050

606 900 595

Működési célú támogatások államh kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

20 000 000

1 666 667

1 666 667

1 666 667

1 666 667

1 666 667

1 666 667

1 666 667

1 666 667

1 666 667

1 666 667

1 666 667

1 666 667

20 000 000

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülről

0

0

0

Közhatalmi bevételek

121 400 000

10 116 667

10 116 667

10 116 667

10 116 667

10 116 667

10 116 667

10 116 667

10 116 667

10 116 667

10 116 667

10 116 667

10 116 667

121 400 000

Működési bevételek

59 392 690

4 949 391

4 949 391

4 949 391

4 949 391

4 949 391

4 949 391

4 949 391

4 949 391

4 949 391

4 949 391

4 949 391

4 949 391

59 392 690

Működési célú átvett pe.

0

0

0

Finanszírozási bevételek

514 781 327

42 898 444

42 898 444

42 898 444

42 898 444

42 898 444

42 898 444

42 898 444

42 898 444

42 898 444

42 898 444

42 898 444

42 898 444

514 781 327

Felhalmozási bevételek

15 872 460

1 322 705

1 322 705

1 322 705

1 322 705

1 322 705

1 322 705

1 322 705

1 322 705

1 322 705

1 322 705

1 322 705

1 322 705

15 872 460

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Bevételek összesen

1 338 347 072

111 528 923

111 528 923

111 528 923

111 528 923

111 528 923

111 528 923

111 528 923

111 528 923

111 528 923

111 528 923

111 528 923

111 528 923

1 338 347 072

KIADÁSOK

Előirányzat összesen

I. hó

II.hó

III.hó

IV.hó

V.hó

VI.hó

VII.hó

VIII.hó

IX.hó

X.hó

XI.hó

XII.hó

Összesen

Személyi juttatások

469 259 654

39 104 971

39 104 971

39 104 971

39 104 971

39 104 971

39 104 971

39 104 971

39 104 971

39 104 971

39 104 971

39 104 971

39 104 971

469 259 654

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. Adó

65 677 067

5 473 089

5 473 089

5 473 089

5 473 089

5 473 089

5 473 089

5 473 089

5 473 089

5 473 089

5 473 089

5 473 089

5 473 089

65 677 067

Dologi kiadások

222 142 760

18 511 897

18 511 897

18 511 897

18 511 897

18 511 897

18 511 897

18 511 897

18 511 897

18 511 897

18 511 897

18 511 897

18 511 897

222 142 760

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 000 000

166 667

166 667

166 667

166 667

166 667

166 667

166 667

166 667

166 667

166 667

166 667

166 667

2 000 000

Egyéb működési célú kiadások

32 150 819

2 679 235

2 679 235

2 679 235

2 679 235

2 679 235

2 679 235

2 679 235

2 679 235

2 679 235

2 679 235

2 679 235

2 679 235

32 150 819

Beruházások

33 002 460

2 750 205

2 750 205

2 750 205

2 750 205

2 750 205

2 750 205

2 750 205

2 750 205

2 750 205

2 750 205

2 750 205

2 750 205

33 002 460

Felújítások

14 436 151

0

0

0

0

0

0

14 436 151

0

0

0

0

0

14 436 151

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

Ebből : felhalmozási tartallék

0

0

0

0

0

Finanszírozási kiadások

499 678 161

41 639 847

41 639 847

41 639 847

41 639 847

41 639 847

41 639 847

41 639 847

41 639 847

41 639 847

41 639 847

41 639 847

41 639 847

499 678 161

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN

1 338 347 072

110 325 910

110 325 910

110 325 910

110 325 910

110 325 910

110 325 910

124 762 061

110 325 910

110 325 910

110 325 910

110 325 910

110 325 910

1 338 347 072

10. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Működési és felhalmozási mérleg

Megnevezés

Sor-szám

Önkormányzat

Óvoda-Bölcsőde

Művelődési Ház

Közös Hivatal

2026 év összes törzsszám

385727

649034

649001

806813

I. Működési bevételek és kiadások

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

01

595 860 091

0

11 040 504

606 900 595

Közhatalmi bevételek

02

121 400 000

0

121 400 000

Működési bevételek

03

59 339 590

1 000

1 100

51 000

59 392 690

Működési célú átvett pénzeszköz

04

0

0

0

Finanszírozási bevételek

05

34 528 793

330 483 306

16 497 907

133 271 321

514 781 327

Működési célú bevételek összesen (01+....+10)

11

811 128 474

330 484 306

16 499 007

144 362 825

1 302 474 612

Személyi juttatások

12

62 389 004

271 023 562

10 423 900

125 423 188

469 259 654

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. Adó

13

8 063 579

39 688 744

1 350 107

16 574 637

65 677 067

Dologi kiadások

14

195 661 760

19 391 000

4 725 000

2 365 000

222 142 760

Ellátottak pénzbeli juttatása

15

2 000 000

0

2 000 000

Egyéb műk. Célú kiadások

16

32 150 819

0

32 150 819

- ebből Működési tartalékok

17

1 881 719

1 881 719

Finanszírozási kiadások

18

499 678 161

499 678 161

Működési célú kiadások összesen (12+....+23)

24

799 943 323

330 103 306

16 499 007

144 362 825

1 290 908 461

II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások

Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről

25

20 000 000

20 000 000

Ingatlanok értékesítése

26

15 872 460

15 872 460

Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről

28

0

0

Felhalmozási célú bevételek összesen (25+....+36)

37

35 872 460

0

0

0

35 872 460

Felhalmozási kiadások (áfa-val együtt)

38

32 621 460

381 000

0

33 002 460

Felújítási kiadások (áfa-val együtt)

39

14 436 151

0

14 436 151

Egyéb felhalmozási célú kiadás

40

0

0

0

Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

41

0

0

Felhalmozási tartalékok

48

0

0

0

Felhalmozási célú kiadások összesen (38+....+48)

49

47 057 611

381 000

0

0

47 438 611

Önkormányzat bevételei összesen (11+37)

50

847 000 934

330 484 306

16 499 007

144 362 825

1 338 347 072

Önkormányzat kiadásai összesen (24+49)

51

847 000 934

330 484 306

16 499 007

144 362 825

1 338 347 072

11. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Középtávú tervezés

Megnevezés

Sor-szám

Önkormányzat

Óvoda-Bölcsőde

Művelődési Ház

Közös Hivatal

2026 év összes törzsszám

2027 év összes törzsszám

2028 év összes törzsszám

385727

649034

649001

806813

I. Működési bevételek és kiadások

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

01

595 860 091

0

11 040 504

606 900 595

612 969 601

619 099 297

Közhatalmi bevételek

02

121 400 000

0

121 400 000

122 614 000

123 840 140

Működési bevételek

03

59 339 590

1 000

1 100

51 000

59 392 690

59 986 617

60 586 483

Működési célú átvett pe.

04

0

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

05

34 528 793

330 483 306

16 497 907

133 271 321

514 781 327

519 929 140

525 128 432

Működési célú bevételek összesen (01+....+10)

11

811 128 474

330 484 306

16 499 007

144 362 825

1 302 474 612

1 315 499 358

1 328 654 352

Személyi juttatások

12

62 389 004

271 023 562

10 423 900

125 423 188

469 259 654

473 952 251

478 691 773

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. Adó

13

8 063 579

39 688 744

1 350 107

16 574 637

65 677 067

66 333 838

66 997 176

Dologi kiadások

14

195 661 760

19 391 000

4 725 000

2 365 000

222 142 760

224 364 188

226 607 829

Ellátottak pénzbeli juttatása

15

2 000 000

0

2 000 000

2 020 000

2 040 200

Egyéb műk. Célú kiadások

16

32 150 819

0

32 150 819

32 472 327

32 797 050

- ebből Működési tartalékok

17

4 136 839

3 440 282

4 178 207

4 219 989

Finanszírozási kiadások

18

499 678 161

499 678 161

504 674 943

509 721 692

Működési célú kiadások összesen (12+....+23)

24

799 943 323

330 103 306

16 499 007

144 362 825

1 290 908 461

1 303 817 546

1 316 855 721

II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások

Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről

25

20 000 000

20 000 000

20 200 000

20 402 000

Ingatlanok értékesítése

26

15 872 460

15 872 460

16 031 185

16 191 496

Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről

28

0

0

0

0

Felhalmozási célú bevételek összesen (25+....+36)

37

35 872 460

0

0

0

35 872 460

36 231 185

36 593 496

Felhalmozási kiadások (áfa-val együtt)

38

32 621 460

381 000

0

33 002 460

33 332 485

33 665 809

Felújítási kiadások (áfa-val együtt)

39

14 436 151

14 436 151

14 580 513

14 726 318

Egyéb felhalmozási célú kiadás

40

0

0

0

0

Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

41

0

0

0

Felhalmozási tartalékok

48

0

0

0

0

Felhalmozási célú kiadások összesen (38+....+48)

49

47 057 611

381 000

0

0

47 438 611

47 912 997

48 392 127

Önkormányzat bevételei összesen (11+37)

50

847 000 934

330 484 306

16 499 007

144 362 825

1 338 347 072

1 351 730 543

1 365 247 848

Önkormányzat kiadásai összesen (24+49)

51

847 000 934

330 484 306

16 499 007

144 362 825

1 338 347 072

1 351 730 543

1 365 247 848

12. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Mérleg

Csolnok Község Önkormányzata 2026. évi költségvetési mérlege

Ft-ban

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Megnevezés

Előirányzat

Megnevezés

Előirányzat

eredeti

eredeti

A

B

E

F

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

606 900 595

Személyi juttatások

469 259 654

2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

20 000 000

Munkaadót terhelő járulékok és szoiális hozzájárulási adó

65 677 067

3

Közhatalmi bevételek

121 400 000

Dologi kiadások

222 142 760

4

Működési bevételek

59 392 690

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 000 000

5

Felhalmozási bevételek

15 872 460

Egyéb működési célú kiadások

30 269 100

6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

- önkormányzatok befizetései

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

- egyéb működési célú támogatások

0

8

- tartalékok

1 881 719

9

Beruházások

33 002 460

10

Felújítások

14 436 151

11

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

12

Költségvetési bevétel

823 565 745

Költségvetési kiadás

838 668 911

13

Finanszírozási bevétel

514 781 327

Finanszírozási kiadás

499 678 161

14

- Maradvány (belső finanszírozásra)

35 245 007

15

- Hitelfelvétel

- Hiteltörlesztés

0

16

- Államháztartáson belüli megelőlegezések

- Előző évi megelőlegezések visszafizetése

20 141 841

17

- Lekötött betétek megszüntetése

- Pénzeszközök bnkbetétben való elhelyezése

18

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN:

1 338 347 072

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN:

1 338 347 072