Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete
Csolnok Község Önkormányzata 2026. évi költségvetéséről
Hatályos: 2026. 02. 17Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete
Csolnok Község Önkormányzata 2026. évi költségvetéséről
[1] Csolnok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az adott költségvetési évben megvalósításra váró jogszabályban meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátása, a feladatellátáshoz szükséges források, kiadások és létszámok meghatározása érdekében figyelembe veszi a hatályos jogszabályok előírásait, az önkormányzat korábbi döntéseit, elnyert pályázatait, a különböző megállapodásokat, szerződéseket és mindezekre tekintettel az egységes önkormányzati költségvetés kialakítása, az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldal közötti egyensúly biztosítása céljából kinyilvánítja, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának az alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait
[2] Csolnok Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdés meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pénzügyi és Közjóléti Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
1. § A rendelet hatálya kiterjed Csolnok Község Önkormányzatára, Csolnok Község Önkormányzatának Képviselő-testületére, annak bizottságaira, Csolnok Község Polgármesterére, a Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatalra (továbbiakban Hivatal) valamint az önkormányzat által irányított önállóan működő költségvetési intézményekre.
2. § A Képviselő-testület az önkormányzat, az intézmények engedélyezett álláshelyeinek számát a 7. melléklet szerint állapítja meg.
3. § (1) A Képviselő-testület
a) az önkormányzat költségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét 2026. évre törzsszám szerint összesítve 1 338 347 072 Ft-ban, intézményfinanszírozás korrigálásával 858 810 752 Ft-ban, az alábbi bontásban állapítja meg
aa) működési bevételek 1 267 433 751 Ft
ab) felhalmozási bevételek 35 872 460 Ft
ac) Költségvetési bevételek 1 303 306 211 Ft
ad) költségvetési hiány 35 040 861 Ft
ae) hiány belső finanszírozása 35 040 861 Ft
af) előző évi pénzmaradvány igénybevétele 35 040 861 Ft
ag) fennmaradó hiány 0 Ft
ah) hiány külső finanszírozása 0 Ft
b) az önkormányzat költségvetési kiadási főösszegét 2026. évre törzsszám szerint összesítve 1 338 347 072 Ft-ban, intézményfinanszírozás korrigálásával 858 810 752 Ft-ban, az alábbi bontásban állapítja meg
ba) Működési kiadások 1 290 908 461 Ft,
bb) Felhalmozási kiadások 47 438 611 Ft,
bc) Felhalmozási tartalék 0 Ft,
bd) Működési tartalék 1 881 719 Ft,
be) Működési kiadásból intézményfinanszírozásra fordítva 479 536 320 Ft
(2) A Képviselő-testület
a) az előre nem látható kiadások, valamint az elmaradó bevételek pótlására szolgáló általános működési tartalékot 2026. évi költségvetésében 1 881 719 Ft-ban hagyja jóvá.
b) a felújításokra és beruházásokra szolgáló céltartalékot 2026. évi költségvetésében 0 Ft-ban, az általános és céltartalékot összesen 1 881 719 Ft-ban hagyja jóvá.
4. § A 3. § (1) bekezdés a) pontjában megállapított bevételek és a 3. § (1) bekezdés b) pontjában jóváhagyott kiadások várható teljesülésének havonkénti részletezését a 9. melléklet: Előirányzat felhasználási ütemterv, 8. melléklet: Likviditási terv tartalmazza.
5. § (1) A 3. § (1) bekezdés a) pontjában megállapított bevételek forrásonkénti és a 3. § (1) bekezdés b) pontjában jóváhagyott kiadások főbb felhasználási célok szerinti részletezését az alábbi mellékletek tartalmazzák:
a) 1. melléklet: Helyi önkormányzat költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai,
b) 2. melléklet: Közös Hivatal költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai,
c) 3. melléklet: Óvoda-Bölcsőde költségvetési bevételei és kiadásai
d) 4. melléklet: Művelődési Ház költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai,
e) 5. melléklet: Közvetett támogatás,
f) 6. melléklet: Saját bevételek részletezése,
g) 8. melléklet: Likviditási ütemterv,
h) 9. melléklet: Előirányzat felhasználási ütemterv,
i) 10. melléklet: Működési és felhalmozási mérleg
j) 11. melléklet: Középtávú tervezés
k) 12. melléklet Mérleg
(2) A feladatok végrehajtásához engedélyezett létszámot a 7. melléklet: engedélyezett létszám terve szerint hagyja jóvá.
6. § Csolnok Község Önkormányzat, a Fódi János Művelődési Ház és Könyvtár, a Csolnok és Környéke Körzeti Óvoda-Bölcsőde, valamint a Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal bankszámla vezetője az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. Közép-Dunántúli Régió Tatabányai Igazgatóságának Dorogi Fiókja.
7. § A Képviselő-testület a költségvetési források gyarapítása céljából elrendeli
a) az önkormányzati bevételek pályázati úton történő növelését,
b) a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatokra támogatási igény bejelentést.
8. § (1) A polgármester felhatalmazást kap
a) Az átmenetileg szabad pénzeszközök lekötésének elrendelésére
b) a 2026. évi központi céljellegű - mérlegelést nem igénylő - pótelőirányzatok saját hatáskörben történő felosztására,
c) pótlólagos működési vagy fejlesztési forrás elérését célzó pályázat benyújtásának elrendelésére, a szükséges önrész előzetes képviselő-testületi jóváhagyásával
d) a helyi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra.
(2) Az (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján tett intézkedések esetében a polgármester a képviselő-testületet utólag tájékoztatni köteles.
(3) A polgármester 2 000 000 Ft értékhatárig dönt a forrásfelhasználásról, döntéséről tájékoztatja a képviselő-testületet.
9. § Az önkormányzati intézményekben folyó szakmai tevékenység bővítése, új közszolgáltatás vállalása a képviselő-testület jóváhagyó határozata alapján lehetséges. Ennek feltétele, hogy az új feladat, kapacitás belépésének az adott költségvetési évet érintő működési bevétel és kiadás vonzatát a döntéshozatalra irányuló kezdeményezéssel egyidejűleg részletes indoklásban kell bemutatni.
10. § Az önkormányzati intézmények év közben keletkező többletbevételéből, illetve megtakarításából felhalmozási kiadás teljesítése csak akkor engedélyezhető, ha a bevétel illetve a megtakarítás is felhalmozási célú. Ilyen felhalmozási bevétel különösen a feleslegessé vált eszköz eladása.
11. § Az önkormányzati intézmények szabad kapacitásuk hasznosítását térítési díj ellenében végezhetik.
12. § Az önkormányzat adósságot keletkeztető fejlesztési célt nem tervez.
13. § A Képviselő-testület a jelen rendelet szerint jóváhagyott felújítási és beruházási célokon felül újabb felújítás és beruházás megkezdését kizárólag a megfelelő pénzügyi forrás megléte esetén engedélyezi úgy, hogy annak a költségvetési évre vonatkozó - az üzembe helyezést követő - működési kiadási vonzatát az intézmény tételes indoklásban bemutatja.
14. § Az önkormányzat 2026-ben befolyó, vagyonértékesítésből keletkező többletbevételét elsősorban felhalmozási célokra kell fordítani.
15. § E rendelet rendelkezéseit 2026. január 1-től kell alkalmazni.
16. § Ez a rendelet 2026. február 17-én lép hatályba.
1. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Eredeti |
2025.évi várható teljesítés |
2024.évi teljesítés |
2023. évi teljesítés |
|||||||
|
1. |
2. |
3. |
4. |
6. |
7. |
||||||||
|
2. |
Kiadások |
||||||||||||
|
3. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
29 735 940 |
30 138 438 |
30 619 084 |
30 435 871 |
|||||||
|
4. |
Normatív jutalmak |
K1102 |
600 000 |
682 015 |
548 393 |
698 223 |
|||||||
|
5. |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
0 |
0 |
|||||||||
|
6. |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
||||||||||
|
7. |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
||||||||||
|
8. |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
||||||||||
|
9. |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
140 000 |
140 000 |
339 574 |
303 703 |
|||||||
|
10. |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
||||||||||
|
11. |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
477 120 |
422 040 |
379 333 |
267 739 |
|||||||
|
12. |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
13. |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
|||||||||
|
14. |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
||||||||||
|
15. |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
72 000 |
1 032 333 |
609 696 |
756 717 |
|||||||
|
16. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=05+…+17) |
K11 |
31 025 060 |
32 414 826 |
32 496 080 |
32 462 253 |
|||||||
|
17. |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
26 800 824 |
26 766 595 |
20 010 107 |
21 316 232 |
|||||||
|
18. |
nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
4 023 120 |
4 891 593 |
4 279 754 |
3 070 870 |
|||||||
|
19. |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
540 000 |
602 390 |
569 671 |
752 337 |
|||||||
|
20. |
Külső személyi juttatások (=17+18+19) |
K12 |
31 363 944 |
32 260 578 |
24 859 532 |
25 139 439 |
|||||||
|
21. |
Személyi juttatások (=16+20) |
K1 |
62 389 004 |
64 575 404 |
57 355 612 |
57 601 692 |
|||||||
|
22. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
8 063 579 |
8 871 880 |
6 932 774 |
6 993 676 |
|||||||
|
23. |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
50 000 |
2 494 |
43 397 |
19 032 |
|||||||
|
24. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
9 990 000 |
10 298 337 |
12 223 219 |
11 894 153 |
|||||||
|
25. |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
||||||||||
|
26. |
Készletbeszerzés (=23+24+25) |
K31 |
10 040 000 |
10 300 831 |
12 266 616 |
11 913 185 |
|||||||
|
27. |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
3 804 000 |
3 751 148 |
3 421 083 |
3 916 521 |
|||||||
|
28. |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
492 000 |
488 490 |
310 670 |
96 820 |
|||||||
|
29. |
Kommunikációs szolgáltatások (=27+28) |
K32 |
4 296 000 |
4 239 638 |
3 731 753 |
4 013 341 |
|||||||
|
30. |
Közüzemi díjak |
K331 |
52 150 000 |
47 720 053 |
46 860 076 |
33 718 537 |
|||||||
|
30 |
Áram |
K331 |
28 630 000 |
28 223 812 |
27 682 346 |
20 746 112 |
|||||||
|
30 |
Gáz |
K331 |
16 425 000 |
12 497 363 |
12 861 687 |
9 077 666 |
|||||||
|
30 |
Víz |
K331 |
7 095 000 |
6 998 878 |
6 316 043 |
3 894 759 |
|||||||
|
31. |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
48 000 000 |
51 267 301 |
46 740 226 |
38 854 951 |
|||||||
|
32. |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
1 772 000 |
2 176 574 |
3 695 528 |
2 974 301 |
|||||||
|
33. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
10 150 000 |
13 001 406 |
6 348 433 |
7 786 915 |
|||||||
|
34. |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
3 716 000 |
3 262 529 |
3 149 624 |
4 306 491 |
|||||||
|
35. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
1 534 800 |
326 850 |
1 671 350 |
968 375 |
|||||||
|
36. |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
26 302 000 |
23 218 078 |
25 880 913 |
21 147 142 |
|||||||
|
37. |
Szolgáltatási kiadások (=30+…+36) |
K33 |
143 624 800 |
140 972 791 |
134 346 150 |
109 756 712 |
|||||||
|
38. |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
20 000 |
17 409 |
61 168 |
||||||||
|
39. |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
40. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+40) |
K34 |
20 000 |
17 409 |
61 168 |
||||||||
|
41. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
37 455 960 |
35 583 024 |
33 956 472 |
29 143 719 |
|||||||
|
42. |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
13 869 000 |
36 316 000 |
7 142 000 |
|||||||
|
43. |
Kamatkiadások |
K353 |
60 000 |
32 889 |
122 184 |
969 |
|||||||
|
44. |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
||||||||||
|
45. |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
165 000 |
441 373 |
6 372 474 |
1 361 553 |
|||||||
|
46. |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45) |
K35 |
37 680 960 |
49 926 286 |
76 767 130 |
37 648 241 |
|||||||
|
47. |
Dologi kiadások (=26+29+37+40+46) |
K3 |
195 661 760 |
205 439 546 |
227 129 058 |
163 392 647 |
|||||||
|
48. |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
||||||||||
|
49. |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
|||||||||
|
55. |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
2 000 000 |
1 071 025 |
1 862 350 |
2 599 600 |
|||||||
|
56. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=48+...+55) |
K4 |
2 000 000 |
1 071 025 |
1 862 350 |
2 599 600 |
|||||||
|
57. |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
||||||||||
|
58. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
0 |
468 259 |
||||||||
|
59. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
||||||||||
|
60. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
||||||||||
|
61. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
||||||||||
|
62. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
25 292 600 |
3 749 231 |
13 752 345 |
147 662 735 |
|||||||
|
63. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
64. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
350 000 |
300 000 |
||||||||
|
65. |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
||||||||||
|
66. |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
||||||||||
|
67. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K511 |
4 976 500 |
3 629 800 |
5 048 900 |
4 640 700 |
|||||||
|
68. |
Tartalékok |
K512 |
1 881 719 |
501 708 |
0 |
0 |
|||||||
|
69. |
Egyéb működési célú kiadások (=57+…+68) |
K5 |
32 150 819 |
7 379 031 |
19 151 245 |
153 071 694 |
|||||||
|
70. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
1 000 000 |
2 250 000 |
2 700 000 |
3 600 000 |
|||||||
|
71. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
8 699 987 |
8 216 209 |
1 413 802 |
23 111 563 |
|||||||
|
72. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
442 913 |
62 299 |
75 074 |
1 121 502 |
|||||||
|
73. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
15 543 276 |
693 783 |
9 662 841 |
1 439 071 |
|||||||
|
76. |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
6 935 284 |
2 784 210 |
3 550 964 |
7 804 805 |
|||||||
|
77. |
Beruházások (=70+…+76) |
K6 |
32 621 460 |
14 006 501 |
17 402 681 |
37 076 941 |
|||||||
|
78. |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
2 523 648 |
54 434 205 |
170 165 188 |
104 755 417 |
|||||||
|
79. |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
||||||||||
|
80. |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
8 843 400 |
3 300 000 |
5 404 860 |
6 819 581 |
|||||||
|
81. |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
3 069 103 |
14 656 735 |
3 320 480 |
28 973 294 |
|||||||
|
82. |
Felújítások (=78+...+81) |
K7 |
14 436 151 |
72 390 940 |
178 890 528 |
140 548 292 |
|||||||
|
83. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
84. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
||||||||||
|
85. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
||||||||||
|
86. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
||||||||||
|
87. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
||||||||||
|
88. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
||||||||||
|
89. |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
||||||||||
|
90. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
0 |
2 127 200 |
|||||||||
|
91. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=83+…+90) |
K8 |
0 |
2 127 200 |
|||||||||
|
92. |
Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91) |
K1-K8 |
347 322 773 |
373 834 327 |
510 851 448 |
561 284 542 |
|||||||
|
2. |
Bevételek |
||||||||||||
|
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
165 434 307 |
140 836 807 |
120 160 981 |
109 923 946 |
|||||||
|
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
271 103 214 |
245 134 878 |
213 898 048 |
156 716 790 |
|||||||
|
03 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
112 582 059 |
109 998 422 |
93 371 666 |
85 269 664 |
|||||||
|
04 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
10 471 463 |
9 034 613 |
9 118 707 |
8 647 329 |
|||||||
|
05 |
Működési célú központosított előirányzatok |
B115 |
0 |
||||||||||
|
06 |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
B116 |
0 |
2 696 901 |
3 657 390 |
1 520 190 |
|||||||
|
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
181 000 |
1 271 942 |
5 294 047 |
|||||||||
|
07 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) |
B11 |
559 591 043 |
507 882 621 |
441 478 734 |
367 371 966 |
|||||||
|
12 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
36 269 048 |
13 835 750 |
5 305 323 |
9 882 740 |
|||||||
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
B1 |
595 860 091 |
521 718 371 |
446 784 057 |
377 254 706 |
|||||||
|
14 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
20 000 000 |
36 090 013 |
5 999 988 |
273 462 999 |
|||||||
|
15 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
|||||||||||
|
16 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
|||||||||||
|
17 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
|||||||||||
|
18 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
0 |
|||||||||
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) |
B2 |
20 000 000 |
36 090 013 |
5 999 988 |
273 462 999 |
|||||||
|
20 |
Magánszemélyek jövedelemadói |
B311 |
17 302 |
0 |
16 458 |
||||||||
|
21 |
Társaságok jövedelemadói |
B312 |
|||||||||||
|
22 |
Jövedelemadók (=20+21) |
B31 |
0 |
17 302 |
0 |
16 458 |
|||||||
|
26 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
120 000 000 |
101 584 358 |
108 998 011 |
102 308 889 |
|||||||
|
27 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
||||||||||
|
28 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
||||||||||
|
29 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
30 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
900 000 |
787 500 |
1 074 300 |
780 600 |
|||||||
|
31 |
Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) |
B35 |
120 900 000 |
102 371 858 |
110 072 311 |
103 089 489 |
|||||||
|
32 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
500 000 |
418 186 |
1 556 488 |
2 195 056 |
|||||||
|
33 |
Közhatalmi bevételek (=22+...+25+31+32) |
B3 |
121 400 000 |
102 807 346 |
111 628 799 |
105 284 545 |
|||||||
|
34 |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
||||||||||
|
35 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
37 437 000 |
40 907 468 |
26 109 517 |
22 677 081 |
|||||||
|
36 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
3 860 000 |
3 101 057 |
4 025 058 |
5 637 756 |
|||||||
|
37 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
930 000 |
1 080 177 |
1 107 923 |
981 422 |
|||||||
|
38 |
Ellátási díjak |
B405 |
11 000 000 |
10 561 360 |
11 041 416 |
11 857 985 |
|||||||
|
39 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
5 042 590 |
7 802 476 |
12 233 676 |
11 286 491 |
|||||||
|
40 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
||||||||||
|
41 |
Kamatbevételek |
B408 |
60 000 |
19 639 |
55 972 |
31 698 |
|||||||
|
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
241 585 |
265 000 |
391 199 |
||||||||
|
43 |
Egyéb működési bevételek |
B410 |
1 010 000 |
12 512 797 |
7 830 714 |
2 971 266 |
|||||||
|
44 |
Működési bevételek (=34+…+43) |
B4 |
59 339 590 |
76 226 559 |
62 669 276 |
55 834 898 |
|||||||
|
45 |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
|||||||||
|
46 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
15 872 460 |
14 422 723 |
32 351 472 |
27 832 721 |
|||||||
|
50 |
Felhalmozási bevételek (=45+…+49) |
B5 |
15 872 460 |
14 422 723 |
33 351 472 |
27 832 721 |
|||||||
|
54 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) |
B6 |
0 |
350 000 |
3 169 379 |
||||||||
|
58 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) |
B7 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
59 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) |
B1-B7 |
812 472 141 |
752 501 012 |
660 783 592 |
842 855 706 |
|||||||
|
60 |
Finanszírozási kiadások |
||||||||||||
|
1. |
2. |
||||||||||||
|
04 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03) |
K911 |
0 |
||||||||||
|
09 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+08) |
K912 |
0 |
||||||||||
|
10 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
||||||||||
|
11 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
20 141 841 |
16 436 842 |
14 704 051 |
13 097 109 |
|||||||
|
12 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
479 536 320 |
414 655 167 |
359 856 497 |
160 866 320 |
|||||||
|
13 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
0 |
||||||||||
|
14 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
||||||||||
|
15 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
||||||||||
|
16 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+09+…+15) |
K91 |
499 678 161 |
431 092 009 |
374 560 548 |
173 963 429 |
|||||||
|
21 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=17+…+20) |
K92 |
0 |
||||||||||
|
23 |
Finanszírozási kiadások (=16+21+22) |
K9 |
499 678 161 |
431 092 009 |
374 560 548 |
173 963 429 |
|||||||
|
Sor- |
|||||||||||||
|
61 |
Finanszírozási bevételek |
||||||||||||
|
04 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03) |
B811 |
0 |
||||||||||
|
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
34 528 793 |
66 812 276 |
274 858 943 |
152 306 724 |
|||||||
|
11 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
||||||||||
|
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
34 528 793 |
66 812 276 |
274 858 943 |
152 306 724 |
|||||||
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
20 141 841 |
16 591 737 |
14 944 484 |
|||||||
|
14 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
||||||||||
|
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
0 |
||||||||||
|
16 |
Betétek megszüntetése |
B817 |
0 |
||||||||||
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
||||||||||
|
18 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17) |
B81 |
34 528 793 |
86 954 117 |
291 450 680 |
167 251 208 |
|||||||
|
19 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
||||||||||
|
20 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
||||||||||
|
21 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
||||||||||
|
22 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
0 |
||||||||||
|
23 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=19+…+22) |
B82 |
0 |
||||||||||
|
24 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
||||||||||
|
25 |
Finanszírozási bevételek (=18+23+24) |
B8 |
34 528 793 |
86 954 117 |
291 450 680 |
167 251 208 |
|||||||
2. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Eredeti |
2025.évi várható teljesítés |
2024.évi teljesítés |
2023. évi teljesítés |
||||||||||
|
1. |
2. |
3. |
4. |
6. |
7. |
|||||||||||
|
2. |
Kiadások |
|||||||||||||||
|
3. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
115 468 880 |
92 450 143 |
81 079 452 |
70 830 024 |
||||||||||
|
4. |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
|||||||||||||
|
5. |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
0 |
501 200 |
721 800 |
721 800 |
||||||||||
|
6. |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
||||||||||||
|
7. |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
|||||||||||||
|
8. |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
1 792 450 |
0 |
2 071 000 |
|||||||||||
|
9. |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
3 250 000 |
4 550 000 |
4 408 924 |
4 126 278 |
||||||||||
|
10. |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
|||||||||||||
|
11. |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
773 000 |
712 740 |
714 780 |
667 980 |
||||||||||
|
12. |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
13. |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
|||||||||||||
|
14. |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
|||||||||||||
|
15. |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
1 458 858 |
1 318 893 |
1 641 908 |
866 967 |
||||||||||
|
16. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=03+…+15) |
K11 |
122 743 188 |
99 532 976 |
88 566 864 |
79 284 049 |
||||||||||
|
17. |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
|||||||||||||
|
18. |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
2 420 000 |
264 000 |
0 |
|||||||||||
|
19. |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
260 000 |
1 663 349 |
0 |
|||||||||||
|
20. |
Külső személyi juttatások (=17+18+19) |
K12 |
2 680 000 |
1 927 349 |
0 |
|||||||||||
|
21. |
Személyi juttatások (=16+20) |
K1 |
125 423 188 |
99 532 976 |
90 605 522 |
79 284 049 |
||||||||||
|
22. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
16 574 637 |
13 527 199 |
12 373 453 |
10 887 632 |
||||||||||
|
23. |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
30 000 |
26 650 |
83 543 |
77 771 |
||||||||||
|
24. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
628 425 |
26 725 |
130 318 |
25 941 |
||||||||||
|
25. |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
|||||||||||||
|
26. |
Készletbeszerzés (=23+24+25) |
K31 |
658 425 |
53 375 |
213 861 |
103 712 |
||||||||||
|
27. |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
140 000 |
130 087 |
122 996 |
111 192 |
||||||||||
|
28. |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
75 000 |
63 392 |
196 829 |
282 711 |
||||||||||
|
29. |
Kommunikációs szolgáltatások (=27+28) |
K32 |
215 000 |
193 479 |
319 825 |
393 903 |
||||||||||
|
34. |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
50 000 |
50 917 |
7 721 |
34 006 |
||||||||||
|
35. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
80 000 |
80 000 |
72 000 |
84 500 |
||||||||||
|
36. |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
910 000 |
909 392 |
1 235 105 |
1 209 677 |
||||||||||
|
37. |
Szolgáltatási kiadások (=30+…+36) |
K33 |
1 040 000 |
1 040 309 |
1 314 826 |
1 328 183 |
||||||||||
|
38. |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
80 000 |
180 806 |
226 226 |
421 058 |
||||||||||
|
39. |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
|||||||||||||
|
40. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+39) |
K34 |
80 000 |
180 806 |
226 226 |
421 058 |
||||||||||
|
41. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
371 575 |
214 755 |
371 761 |
245 094 |
||||||||||
|
42. |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
||||||||||||
|
43. |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
|||||||||||||
|
44. |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
|||||||||||||
|
45. |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
0 |
11 230 |
203 699 |
335 458 |
||||||||||
|
46. |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45) |
K35 |
371 575 |
225 985 |
575 460 |
580 552 |
||||||||||
|
47. |
Dologi kiadások (=26+29+37+40+44) |
K3 |
2 365 000 |
1 693 954 |
2 650 198 |
2 827 408 |
||||||||||
|
58. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|||||||||||||
|
69. |
Egyéb működési célú kiadások (=57+…+69) |
K5 |
0 |
0 |
||||||||||||
|
73. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
97 000 |
|||||||||||||
|
74. |
Részesedések beszerzése |
K65 |
||||||||||||||
|
75. |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
||||||||||||||
|
76. |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
26 190 |
|||||||||||||
|
77. |
Beruházások (=70+…+76) |
K6 |
123 190 |
|||||||||||||
|
92. |
Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91) |
K1-K8 |
144 362 825 |
114 754 129 |
105 752 363 |
92 999 089 |
||||||||||
|
2. |
Bevételek |
|||||||||||||||
|
12 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
11 040 504 |
7 200 000 |
11 243 907 |
7 200 000 |
||||||||||
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
B1 |
11 040 504 |
7 200 000 |
11 243 907 |
7 200 000 |
||||||||||
|
36 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
50 000 |
54 538 |
25 762 |
42 294 |
||||||||||
|
37 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
|||||||||||||
|
41 |
Kamatbevételek |
B408 |
1 000 |
305 |
763 |
387 |
||||||||||
|
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
|||||||||||||
|
43 |
Egyéb működési bevételek |
B410 |
0 |
6 |
0 |
|||||||||||
|
44 |
Működési bevételek (=34+…+43) |
B4 |
51 000 |
54 843 |
26 531 |
42 681 |
||||||||||
|
50 |
Felhalmozási bevételek (=45+…+49) |
B5 |
0 |
|||||||||||||
|
54 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) |
B6 |
0 |
|||||||||||||
|
59 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) |
B1-B7 |
11 091 504 |
7 254 843 |
11 270 438 |
7 242 681 |
||||||||||
|
60 |
Finanszírozási kiadások |
|||||||||||||||
|
61 |
Finanszírozási bevételek |
|||||||||||||||
|
04 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03) |
B811 |
0 |
|||||||||||||
|
09 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) |
B812 |
0 |
|||||||||||||
|
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
164 770 |
110 108 |
392 798 |
4 011 867 |
||||||||||
|
11 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
|||||||||||||
|
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
164 770 |
110 108 |
392 798 |
4 011 867 |
||||||||||
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
|||||||||||||
|
14 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
|||||||||||||
|
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
133 106 551 |
107 553 945 |
94 087 926 |
82 137 339 |
||||||||||
|
16 |
Betétek megszüntetése |
B817 |
0 |
|||||||||||||
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
|||||||||||||
|
18 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17) |
B81 |
133 271 321 |
107 664 053 |
94 480 724 |
86 149 206 |
||||||||||
|
25 |
Finanszírozási bevételek (=18+23+24) |
B8 |
133 271 321 |
107 664 053 |
94 480 724 |
86 149 206 |
||||||||||
3. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Eredeti |
2025.évi várható teljesítés |
2024.évi teljesítés |
2023. évi teljesítés |
|||||||||
|
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
7. |
|||||||||
|
2. |
Kiadások |
||||||||||||||
|
3. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
258 147 626 |
223 144 897 |
194 205 060 |
153 649 388 |
|||||||||
|
4. |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
5. |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
0 |
1 230 000 |
0 |
||||||||||
|
6. |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
6 140 342 |
6 795 939 |
6 974 678 |
996 477 |
|||||||||
|
7. |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
||||||||||||
|
8. |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
5 660 000 |
0 |
2 596 165 |
|||||||||
|
9. |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
0 |
1 412 500 |
0 |
1 138 935 |
|||||||||
|
10. |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
||||||||||||
|
11. |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
2 255 594 |
1 377 681 |
1 259 463 |
1 147 594 |
|||||||||
|
12. |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
13. |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
14. |
Szociális támogatások |
K1112 |
0 |
||||||||||||
|
15. |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
396 000 |
5 502 218 |
3 573 761 |
6 019 080 |
|||||||||
|
16. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=05+…+17) |
K11 |
266 939 562 |
243 893 235 |
207 242 962 |
165 547 539 |
|||||||||
|
17. |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
18. |
nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
4 084 000 |
355 812 |
2 454 270 |
1 575 409 |
|||||||||
|
19. |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
20. |
Külső személyi juttatások (=17+18+19) |
K12 |
4 084 000 |
355 812 |
2 454 270 |
1 575 409 |
|||||||||
|
21. |
Személyi juttatások (=16+20) |
K1 |
271 023 562 |
244 249 047 |
209 697 232 |
167 122 948 |
|||||||||
|
22. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
39 688 744 |
31 360 009 |
28 094 736 |
21 766 627 |
|||||||||
|
23. |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
500 000 |
453 451 |
428 405 |
435 138 |
|||||||||
|
24. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
1 700 000 |
1 672 037 |
1 441 835 |
2 127 962 |
|||||||||
|
25. |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
||||||||||||
|
26. |
Készletbeszerzés (=23+24+25) |
K31 |
2 200 000 |
2 125 488 |
1 870 240 |
2 563 100 |
|||||||||
|
27. |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
450 000 |
433 841 |
469 305 |
240 998 |
|||||||||
|
28. |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
185 000 |
179 585 |
183 287 |
148 446 |
|||||||||
|
29. |
Kommunikációs szolgáltatások (=27+28) |
K32 |
635 000 |
613 426 |
652 592 |
389 444 |
|||||||||
|
30. |
Közüzemi díjak |
K331 |
8 950 000 |
6 930 921 |
8 043 554 |
||||||||||
|
30 |
Áram |
K331 |
4 150 000 |
3 278 792 |
2 510 439 |
1 288 092 |
|||||||||
|
30 |
Gáz |
K331 |
3 200 000 |
3 060 916 |
3 033 233 |
6 038 504 |
|||||||||
|
30 |
Víz |
K331 |
1 600 000 |
1 595 588 |
1 387 249 |
716 958 |
|||||||||
|
31. |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
32. |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
500 000 |
439 374 |
336 783 |
351 755 |
|||||||||
|
33. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
1 000 000 |
27 559 |
289 727 |
737 454 |
|||||||||
|
34. |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
35. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
500 000 |
432 000 |
242 400 |
323 803 |
|||||||||
|
36. |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
2 000 000 |
1 880 122 |
1 415 152 |
1 581 575 |
|||||||||
|
37. |
Szolgáltatási kiadások (=30+…+36) |
K33 |
12 950 000 |
10 714 351 |
9 214 983 |
11 038 141 |
|||||||||
|
38. |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
0 |
0 |
31 674 |
||||||||||
|
39. |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
40. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+40) |
K34 |
0 |
0 |
0 |
31 674 |
|||||||||
|
41. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
3 600 000 |
3 058 586 |
2 665 668 |
3 503 704 |
|||||||||
|
42. |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
43. |
Kamatkiadások |
K353 |
5 000 |
58 |
190 |
||||||||||
|
44. |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
||||||||||||
|
45. |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
1 000 |
95 |
70 369 |
||||||||||
|
46. |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45) |
K35 |
3 606 000 |
3 058 586 |
2 665 821 |
3 574 263 |
|||||||||
|
47. |
Dologi kiadások (=26+29+37+40+46) |
K3 |
19 391 000 |
16 511 851 |
14 403 636 |
17 596 622 |
|||||||||
|
70. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
71. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
72. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
150 000 |
128 740 |
0 |
238 259 |
|||||||||
|
73. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
150 000 |
178 760 |
925 096 |
1 094 611 |
|||||||||
|
76. |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
81 000 |
83 026 |
249 776 |
347 743 |
|||||||||
|
77. |
Beruházások (=70+…+76) |
K6 |
381 000 |
390 526 |
1 174 872 |
1 680 613 |
|||||||||
|
78. |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
824 410 |
||||||||||
|
79. |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
||||||||||||
|
80. |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
81. |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
0 |
222 591 |
||||||||||
|
82. |
Felújítások (=78+...+81) |
K7 |
0 |
0 |
0 |
1 047 001 |
|||||||||
|
91. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=83+…+90) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
92. |
Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91) |
K1-K8 |
330 484 306 |
292 511 433 |
253 370 476 |
209 213 811 |
|||||||||
|
2. |
Bevételek |
||||||||||||||
|
12 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
B1 |
0 |
0 |
0 |
133 425 537 |
|||||||||
|
41 |
Kamatbevételek |
B408 |
1 000 |
281 |
544 |
4 629 |
|||||||||
|
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
43 |
Egyéb működési bevételek |
B410 |
0 |
882 736 |
10 216 |
15 001 |
|||||||||
|
44 |
Működési bevételek (=34+…+43) |
B4 |
1 000 |
883 017 |
10 760 |
19 630 |
|||||||||
|
45 |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
100 000 |
|||||||||||
|
46 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
50 |
Felhalmozási bevételek (=45+…+49) |
B5 |
0 |
0 |
853 332 |
0 |
|||||||||
|
54 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) |
B6 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
58 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) |
B7 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
59 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) |
B1-B7 |
1 000 |
883 017 |
864 092 |
133 445 167 |
|||||||||
|
60 |
Finanszírozási kiadások |
||||||||||||||
|
1. |
2. |
||||||||||||||
|
23 |
Finanszírozási kiadások (=16+21+22) |
K9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
Sor- |
|||||||||||||||
|
61 |
Finanszírozási bevételek |
||||||||||||||
|
04 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03) |
B811 |
0 |
||||||||||||
|
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
516 478 |
366 994 |
544 305 |
9 770 686 |
|||||||||
|
11 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
||||||||||||
|
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
516 478 |
366 994 |
544 305 |
9 770 686 |
|||||||||
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
14 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
||||||||||||
|
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
329 966 828 |
291 777 904 |
252 329 073 |
66 542 263 |
|||||||||
|
16 |
Betétek megszüntetése |
B817 |
0 |
||||||||||||
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
||||||||||||
|
18 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17) |
B81 |
330 483 306 |
292 144 898 |
252 873 378 |
76 312 949 |
|||||||||
|
25 |
Finanszírozási bevételek (=18+23+24) |
B8 |
330 483 306 |
292 144 898 |
252 873 378 |
76 312 949 |
|||||||||
4. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
Rovat |
Eredeti |
2025.évi várható teljesítés |
2024.évi teljesítés |
2023. évi teljesítés |
||||||||||
|
1. |
2. |
3. |
4. |
6. |
7. |
|||||||||||
|
2. |
Kiadások |
|||||||||||||||
|
3. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
9 909 900 |
9 504 923 |
8 020 800 |
7 721 801 |
||||||||||
|
4. |
Normatív jutalmak |
K1102 |
140 525 |
|||||||||||||
|
5. |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
150 000 |
33 951 |
0 |
118 880 |
||||||||||
|
6. |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
|||||||||||||
|
7. |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
|||||||||||||
|
8. |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
|||||||||||||
|
9. |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
140 000 |
140 000 |
170 000 |
120 000 |
||||||||||
|
10. |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
|||||||||||||
|
11. |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
200 000 |
189 840 |
164 640 |
120 000 |
||||||||||
|
12. |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
24 000 |
|||||||||||
|
13. |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
||||||||||||||
|
14. |
Szociális támogatások |
K1112 |
||||||||||||||
|
15. |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
24 000 |
129 416 |
24 000 |
24 000 |
||||||||||
|
16. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=02+…+15) |
K11 |
10 423 900 |
9 998 130 |
8 519 965 |
8 128 681 |
||||||||||
|
17. |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
|||||||||||||
|
18. |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
19. |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
0 |
|||||||||||||
|
20. |
Külső személyi juttatások (=17+18+19) |
K12 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
21. |
Személyi juttatások (=16+20) |
K1 |
10 423 900 |
9 998 130 |
8 519 965 |
8 128 681 |
||||||||||
|
22. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
1 350 107 |
1 348 694 |
1 105 697 |
1 064 602 |
||||||||||
|
23. |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
10 000 |
5 431 |
43 531 |
21 294 |
||||||||||
|
24. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
500 000 |
326 778 |
313 406 |
520 521 |
||||||||||
|
25. |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
|||||||||||||
|
26. |
Készletbeszerzés (=23+24+25) |
K31 |
510 000 |
332 209 |
356 937 |
541 815 |
||||||||||
|
27. |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
120 000 |
114 493 |
127 609 |
108 259 |
||||||||||
|
28. |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
40 000 |
35 147 |
29 034 |
25 663 |
||||||||||
|
29. |
Kommunikációs szolgáltatások (=27+28) |
K32 |
160 000 |
149 640 |
156 643 |
133 922 |
||||||||||
|
30. |
Közüzemi díjak |
K331 |
0 |
|||||||||||||
|
31. |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
32. |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
50 000 |
50 000 |
0 |
0 |
||||||||||
|
33. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
120 000 |
80 000 |
0 |
25 000 |
||||||||||
|
34. |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
|||||||||||||
|
35. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
0 |
24 000 |
16 000 |
14 000 |
||||||||||
|
36. |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
3 200 000 |
3 472 731 |
2 717 258 |
2 871 715 |
||||||||||
|
37. |
Szolgáltatási kiadások (=30+…+36) |
K33 |
3 370 000 |
3 626 731 |
2 733 258 |
2 910 715 |
||||||||||
|
38. |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
25 000 |
22 348 |
75 452 |
32 029 |
||||||||||
|
39. |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
||||||||||||
|
40. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=38+39) |
K34 |
25 000 |
22 348 |
75 452 |
32 029 |
||||||||||
|
41. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
560 000 |
475 045 |
373 976 |
372 379 |
||||||||||
|
42. |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
|||||||||||||
|
43. |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
|||||||||||||
|
44. |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
|||||||||||||
|
45. |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
100 000 |
12 824 |
129 924 |
133 000 |
||||||||||
|
46. |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=41+…+45) |
K35 |
660 000 |
487 869 |
503 900 |
505 379 |
||||||||||
|
47. |
Dologi kiadások (=26+29+37+40+46) |
K3 |
4 725 000 |
4 618 797 |
3 826 190 |
4 123 860 |
||||||||||
|
72. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
73. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
74. |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
|||||||||||||
|
75. |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
|||||||||||||
|
76. |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
77. |
Beruházások (=70+…+76) |
K6 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
92. |
Költségvetési kiadások (=21+22+47+56+69+77+82+91) |
K1-K8 |
16 499 007 |
15 965 621 |
13 451 852 |
13 350 383 |
||||||||||
|
2. |
Bevételek |
|||||||||||||||
|
12 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
0 |
451 981 |
||||||||||||
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+…+12) |
B1 |
0 |
|||||||||||||
|
35 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
0 |
100 000 |
4 200 |
395 000 |
||||||||||
|
41 |
Kamatbevételek |
B408 |
1 000 |
100 |
100 |
154 |
||||||||||
|
42 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||||
|
43 |
Egyéb működési bevételek |
B410 |
100 |
20 607 |
52 500 |
0 |
||||||||||
|
44 |
Működési bevételek (=34+…+43) |
B4 |
1 100 |
120 707 |
56 800 |
395 154 |
||||||||||
|
50 |
Felhalmozási bevételek (=45+…+49) |
B5 |
0 |
|||||||||||||
|
54 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) |
B6 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
58 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) |
B7 |
0 |
|||||||||||||
|
59 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) |
B1-B7 |
1 100 |
572 688 |
56 800 |
395 154 |
||||||||||
|
60 |
Finanszírozási kiadások |
|||||||||||||||
|
1. |
2. |
|||||||||||||||
|
23 |
Finanszírozási kiadások (=16+21+22) |
K9 |
0 |
|||||||||||||
|
Sor- |
Rovat megnevezése |
|||||||||||||||
|
61 |
Finanszírozási bevételek |
|||||||||||||||
|
09 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) |
B812 |
0 |
|||||||||||||
|
10 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
34 966 |
104 581 |
60 135 |
828 646 |
||||||||||
|
11 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
|||||||||||||
|
12 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
34 966 |
104 581 |
60 135 |
828 646 |
||||||||||
|
13 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
|||||||||||||
|
14 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
|||||||||||||
|
15 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
16 462 941 |
15 323 318 |
13 439 498 |
12 186 718 |
||||||||||
|
16 |
Betétek megszüntetése |
B817 |
0 |
|||||||||||||
|
17 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
|||||||||||||
|
18 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17) |
B81 |
16 462 941 |
15 323 318 |
13 499 633 |
13 015 364 |
||||||||||
|
25 |
Finanszírozási bevételek (=18+23+24) |
B8 |
16 497 907 |
15 427 899 |
13 499 633 |
13 015 364 |
||||||||||
5. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
a.) Ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege: |
|||
|
Intézmény |
Kedvezményben részesítendők száma (Fő) |
Kedvezmény tervezett összege (Ft) |
|
|
Bölcsőde |
11 |
3 630 803 |
|
|
Óvoda |
83 |
21 566 886 |
|
|
Iskola |
25 |
3 453 766 |
|
|
Összesen: |
119 |
28 651 455 |
|
|
b.) Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege: |
0 Ft |
||
|
c.) Helyi adónál, mentesség összege adónemenként. |
0 Ft |
||
|
d.) Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege: |
0 Ft |
||
|
e.) Egyéb nyújtott kedvezmény, vagy kölcsön elengedésének összege (Ámr. 36. § (2) bek.): |
0 Ft |
||
6. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Csolnok Község Önkormányzat 2026. évi saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához |
||
|
A |
B |
C |
|
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
2026. évi előirányzat/e Ft |
|
1 |
2 |
3 |
|
1 |
Helyi adók |
121 400 000 |
|
2 |
Helyi önkormányzat által megállapított és beszedett díjak |
|
|
3 |
Osztalékok, koncessziós díjak, hozam |
|
|
4 |
Díjak, pótlékok bírságok |
|
|
5 |
Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, |
15 872 460 |
|
6 |
Részvények, részesedések értékesítése |
|
|
7 |
Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek |
|
|
8 |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
|
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
137 272 460 |
|
7. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Főállású |
Részmunkaidőben foglalkoztatott |
Külső |
Közfoglalkoztatott |
Összesen |
||
|
Engedélyezett létszám összesen |
22,00 |
1,00 |
6,00 |
3,00 |
31,00 |
|
|
ÖNKORMÁNYZAT Összesen |
7 |
1 |
6 |
3 |
16 |
|
|
Közutak, hidak, alagutak üz. fenntartása |
4 |
0 |
4 |
|||
|
Önkormányzati jogalkotás (képviselők) |
0 |
6 |
6 |
|||
|
Önkorm. és tc. kist. társulások igazg. tev. |
1 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Községgazd. máshová nem sor. Szolg. |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Család és nővédelmi egészségügyi gondozás |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Közfoglalkoztatás |
0 |
0 |
3 |
3 |
||
|
Sportlét. működtetése és fejlesztése |
0 |
1 |
0 |
1 |
||
|
Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás |
2 |
0 |
2 |
|||
|
Köztemető fenntartás és működtetés |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Művelődési Ház és Könyvtár Alaptevékenységek |
2 |
0 |
2 |
|||
|
Közműv. intézm.közösségi színterek működtetése |
2 |
0 |
2 |
|||
|
Mindenfele máshová nem sorolható szabadidős tev. |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Közös Hivatal Összesen |
13 |
0 |
0 |
13 |
||
|
Főállású |
Külső |
Közfoglalkoztatott |
Összesen |
|||
|
Engedélyezett létszám összesen |
31,00 |
0,00 |
0,00 |
31,00 |
||
|
Bölcsőde |
0 |
0 |
0 |
0,00 |
||
|
Bölcsődei ellátás |
6 |
0 |
0 |
6,00 |
||
|
Óvoda |
25 |
0 |
0 |
25,00 |
||
|
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladat |
7 |
0 |
0 |
7,00 |
||
|
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladat |
11 |
0 |
0 |
11,00 |
||
|
Nemzetiségi óvodai nevelés |
7 |
0 |
0 |
7,00 |
||
|
0 |
0 |
0,00 |
||||
8. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Likviditási ütemterv előirányzatfelhasználási ütemterv alapján havi bontásban |
|||||||
|
Hónapok |
Időszaki pénzforgalmi bevételek |
Halmozott pénzforgalmi és hitelbevételek |
Időszaki pénzforgalmi kidadások hitel nélkül |
Halmozott pénzforgalmi és hitelkiadások |
Időszaki záró pénzkészlet |
Költségvetési hiány az időszakban (likviditási és működési) |
Időszaki átlag pénzkészlet |
|
Január |
67 393 959 |
103 077 602 |
110 325 910 |
110 325 910 |
-7 248 308 |
0 |
-3 624 154 |
|
Február |
111 528 923 |
104 280 615 |
110 325 910 |
45 012 232 |
104 280 615 |
0 |
52 140 307 |
|
Március |
111 528 923 |
105 483 627 |
110 325 910 |
110 325 910 |
105 483 627 |
0 |
52 741 814 |
|
Április |
111 528 923 |
106 686 640 |
110 325 910 |
45 012 233 |
106 686 640 |
0 |
53 343 320 |
|
Május |
111 528 923 |
107 889 652 |
110 325 910 |
110 325 910 |
107 889 652 |
0 |
53 944 826 |
|
Június |
111 528 923 |
109 092 665 |
110 325 910 |
45 012 234 |
109 092 665 |
0 |
54 546 332 |
|
Július |
111 528 923 |
110 295 678 |
124 762 061 |
124 762 061 |
110 295 678 |
0 |
55 147 839 |
|
Augusztus |
111 528 923 |
97 062 539 |
110 325 910 |
45 012 235 |
97 062 539 |
0 |
48 531 270 |
|
Szeptember |
111 528 923 |
98 265 552 |
110 325 910 |
110 325 910 |
98 265 552 |
0 |
49 132 776 |
|
Október |
111 528 923 |
99 468 564 |
110 325 910 |
45 012 236 |
99 468 564 |
0 |
49 734 282 |
|
November |
111 528 923 |
100 671 577 |
110 325 910 |
110 325 910 |
100 671 577 |
0 |
50 335 788 |
|
december |
111 528 923 |
101 874 589 |
110 325 910 |
45 012 237 |
101 874 589 |
0 |
50 937 295 |
9. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Előirányzatfelhasználási ütemterv Bevételek és Kiadások Ezer Ft-ban |
||||||||||||||
|
BEVÉTELEK |
Előirányzat összesen |
I. hó |
II.hó |
III.hó |
IV.hó |
V.hó |
VI.hó |
VII.hó |
VIII.hó |
IX.hó |
X.hó |
XI.hó |
XII.hó |
Összesen |
|
Működési célú támogatások államh.belülről |
606 900 595 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
50 575 050 |
606 900 595 |
|
Működési célú támogatások államh kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
20 000 000 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
1 666 667 |
20 000 000 |
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
Közhatalmi bevételek |
121 400 000 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
10 116 667 |
121 400 000 |
|
Működési bevételek |
59 392 690 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
4 949 391 |
59 392 690 |
|
Működési célú átvett pe. |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
Finanszírozási bevételek |
514 781 327 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
42 898 444 |
514 781 327 |
|
Felhalmozási bevételek |
15 872 460 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
1 322 705 |
15 872 460 |
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Bevételek összesen |
1 338 347 072 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
111 528 923 |
1 338 347 072 |
|
KIADÁSOK |
Előirányzat összesen |
I. hó |
II.hó |
III.hó |
IV.hó |
V.hó |
VI.hó |
VII.hó |
VIII.hó |
IX.hó |
X.hó |
XI.hó |
XII.hó |
Összesen |
|
Személyi juttatások |
469 259 654 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
39 104 971 |
469 259 654 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. Adó |
65 677 067 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
5 473 089 |
65 677 067 |
|
Dologi kiadások |
222 142 760 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
18 511 897 |
222 142 760 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
2 000 000 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
2 000 000 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
32 150 819 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
2 679 235 |
32 150 819 |
|
Beruházások |
33 002 460 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
2 750 205 |
33 002 460 |
|
Felújítások |
14 436 151 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 436 151 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 436 151 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
Ebből : felhalmozási tartallék |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
Finanszírozási kiadások |
499 678 161 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
41 639 847 |
499 678 161 |
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
0 |
0 |
|||||||||||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
1 338 347 072 |
110 325 910 |
110 325 910 |
110 325 910 |
110 325 910 |
110 325 910 |
110 325 910 |
124 762 061 |
110 325 910 |
110 325 910 |
110 325 910 |
110 325 910 |
110 325 910 |
1 338 347 072 |
10. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Sor-szám |
Önkormányzat |
Óvoda-Bölcsőde |
Művelődési Ház |
Közös Hivatal |
2026 év összes törzsszám |
|
385727 |
649034 |
649001 |
806813 |
|||
|
I. Működési bevételek és kiadások |
||||||
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
01 |
595 860 091 |
0 |
11 040 504 |
606 900 595 |
|
|
Közhatalmi bevételek |
02 |
121 400 000 |
0 |
121 400 000 |
||
|
Működési bevételek |
03 |
59 339 590 |
1 000 |
1 100 |
51 000 |
59 392 690 |
|
Működési célú átvett pénzeszköz |
04 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Finanszírozási bevételek |
05 |
34 528 793 |
330 483 306 |
16 497 907 |
133 271 321 |
514 781 327 |
|
Működési célú bevételek összesen (01+....+10) |
11 |
811 128 474 |
330 484 306 |
16 499 007 |
144 362 825 |
1 302 474 612 |
|
Személyi juttatások |
12 |
62 389 004 |
271 023 562 |
10 423 900 |
125 423 188 |
469 259 654 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. Adó |
13 |
8 063 579 |
39 688 744 |
1 350 107 |
16 574 637 |
65 677 067 |
|
Dologi kiadások |
14 |
195 661 760 |
19 391 000 |
4 725 000 |
2 365 000 |
222 142 760 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
15 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
||
|
Egyéb műk. Célú kiadások |
16 |
32 150 819 |
0 |
32 150 819 |
||
|
- ebből Működési tartalékok |
17 |
1 881 719 |
1 881 719 |
|||
|
Finanszírozási kiadások |
18 |
499 678 161 |
499 678 161 |
|||
|
Működési célú kiadások összesen (12+....+23) |
24 |
799 943 323 |
330 103 306 |
16 499 007 |
144 362 825 |
1 290 908 461 |
|
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások |
||||||
|
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
25 |
20 000 000 |
20 000 000 |
|||
|
Ingatlanok értékesítése |
26 |
15 872 460 |
15 872 460 |
|||
|
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről |
28 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási célú bevételek összesen (25+....+36) |
37 |
35 872 460 |
0 |
0 |
0 |
35 872 460 |
|
Felhalmozási kiadások (áfa-val együtt) |
38 |
32 621 460 |
381 000 |
0 |
33 002 460 |
|
|
Felújítási kiadások (áfa-val együtt) |
39 |
14 436 151 |
0 |
14 436 151 |
||
|
Egyéb felhalmozási célú kiadás |
40 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
41 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási tartalékok |
48 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Felhalmozási célú kiadások összesen (38+....+48) |
49 |
47 057 611 |
381 000 |
0 |
0 |
47 438 611 |
|
Önkormányzat bevételei összesen (11+37) |
50 |
847 000 934 |
330 484 306 |
16 499 007 |
144 362 825 |
1 338 347 072 |
|
Önkormányzat kiadásai összesen (24+49) |
51 |
847 000 934 |
330 484 306 |
16 499 007 |
144 362 825 |
1 338 347 072 |
11. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Sor-szám |
Önkormányzat |
Óvoda-Bölcsőde |
Művelődési Ház |
Közös Hivatal |
2026 év összes törzsszám |
2027 év összes törzsszám |
2028 év összes törzsszám |
|
385727 |
649034 |
649001 |
806813 |
|||||
|
I. Működési bevételek és kiadások |
||||||||
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
01 |
595 860 091 |
0 |
11 040 504 |
606 900 595 |
612 969 601 |
619 099 297 |
|
|
Közhatalmi bevételek |
02 |
121 400 000 |
0 |
121 400 000 |
122 614 000 |
123 840 140 |
||
|
Működési bevételek |
03 |
59 339 590 |
1 000 |
1 100 |
51 000 |
59 392 690 |
59 986 617 |
60 586 483 |
|
Működési célú átvett pe. |
04 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Finanszírozási bevételek |
05 |
34 528 793 |
330 483 306 |
16 497 907 |
133 271 321 |
514 781 327 |
519 929 140 |
525 128 432 |
|
Működési célú bevételek összesen (01+....+10) |
11 |
811 128 474 |
330 484 306 |
16 499 007 |
144 362 825 |
1 302 474 612 |
1 315 499 358 |
1 328 654 352 |
|
Személyi juttatások |
12 |
62 389 004 |
271 023 562 |
10 423 900 |
125 423 188 |
469 259 654 |
473 952 251 |
478 691 773 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. Adó |
13 |
8 063 579 |
39 688 744 |
1 350 107 |
16 574 637 |
65 677 067 |
66 333 838 |
66 997 176 |
|
Dologi kiadások |
14 |
195 661 760 |
19 391 000 |
4 725 000 |
2 365 000 |
222 142 760 |
224 364 188 |
226 607 829 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
15 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
2 020 000 |
2 040 200 |
||
|
Egyéb műk. Célú kiadások |
16 |
32 150 819 |
0 |
32 150 819 |
32 472 327 |
32 797 050 |
||
|
- ebből Működési tartalékok |
17 |
4 136 839 |
3 440 282 |
4 178 207 |
4 219 989 |
|||
|
Finanszírozási kiadások |
18 |
499 678 161 |
499 678 161 |
504 674 943 |
509 721 692 |
|||
|
Működési célú kiadások összesen (12+....+23) |
24 |
799 943 323 |
330 103 306 |
16 499 007 |
144 362 825 |
1 290 908 461 |
1 303 817 546 |
1 316 855 721 |
|
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások |
||||||||
|
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
25 |
20 000 000 |
20 000 000 |
20 200 000 |
20 402 000 |
|||
|
Ingatlanok értékesítése |
26 |
15 872 460 |
15 872 460 |
16 031 185 |
16 191 496 |
|||
|
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről |
28 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási célú bevételek összesen (25+....+36) |
37 |
35 872 460 |
0 |
0 |
0 |
35 872 460 |
36 231 185 |
36 593 496 |
|
Felhalmozási kiadások (áfa-val együtt) |
38 |
32 621 460 |
381 000 |
0 |
33 002 460 |
33 332 485 |
33 665 809 |
|
|
Felújítási kiadások (áfa-val együtt) |
39 |
14 436 151 |
14 436 151 |
14 580 513 |
14 726 318 |
|||
|
Egyéb felhalmozási célú kiadás |
40 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
41 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
Felhalmozási tartalékok |
48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási célú kiadások összesen (38+....+48) |
49 |
47 057 611 |
381 000 |
0 |
0 |
47 438 611 |
47 912 997 |
48 392 127 |
|
Önkormányzat bevételei összesen (11+37) |
50 |
847 000 934 |
330 484 306 |
16 499 007 |
144 362 825 |
1 338 347 072 |
1 351 730 543 |
1 365 247 848 |
|
Önkormányzat kiadásai összesen (24+49) |
51 |
847 000 934 |
330 484 306 |
16 499 007 |
144 362 825 |
1 338 347 072 |
1 351 730 543 |
1 365 247 848 |
12. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Csolnok Község Önkormányzata 2026. évi költségvetési mérlege |
||||
|
Ft-ban |
||||
|
BEVÉTELEK |
KIADÁSOK |
|||
|
Megnevezés |
Előirányzat |
Megnevezés |
Előirányzat |
|
|
eredeti |
eredeti |
|||
|
A |
B |
E |
F |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
606 900 595 |
Személyi juttatások |
469 259 654 |
|
2 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
20 000 000 |
Munkaadót terhelő járulékok és szoiális hozzájárulási adó |
65 677 067 |
|
3 |
Közhatalmi bevételek |
121 400 000 |
Dologi kiadások |
222 142 760 |
|
4 |
Működési bevételek |
59 392 690 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
2 000 000 |
|
5 |
Felhalmozási bevételek |
15 872 460 |
Egyéb működési célú kiadások |
30 269 100 |
|
6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
- önkormányzatok befizetései |
|
|
7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
- egyéb működési célú támogatások |
0 |
|
8 |
- tartalékok |
1 881 719 |
||
|
9 |
Beruházások |
33 002 460 |
||
|
10 |
Felújítások |
14 436 151 |
||
|
11 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
||
|
12 |
Költségvetési bevétel |
823 565 745 |
Költségvetési kiadás |
838 668 911 |
|
13 |
Finanszírozási bevétel |
514 781 327 |
Finanszírozási kiadás |
499 678 161 |
|
14 |
- Maradvány (belső finanszírozásra) |
35 245 007 |
||
|
15 |
- Hitelfelvétel |
- Hiteltörlesztés |
0 |
|
|
16 |
- Államháztartáson belüli megelőlegezések |
- Előző évi megelőlegezések visszafizetése |
20 141 841 |
|
|
17 |
- Lekötött betétek megszüntetése |
- Pénzeszközök bnkbetétben való elhelyezése |
||
|
18 |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: |
1 338 347 072 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
1 338 347 072 |