Annavölgy Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V.26.) önkormányzati rendelete

Az önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2021. 05. 27

Annavölgy Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (V. 26.) önkormányzati rendelete

Az önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Annavölgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti – hatáskörében eljáró Annavölgy község polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I.29.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat – és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés k) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi bevételeinek teljesülését 149 384 977 Ft-ban állapítja meg.

  • a) működési bevételek összege 46 306 127 Ft
  • b) felhalmozási bevételek összege 103 078 850 Ft

(2) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi kiadásainak teljesülését 98 877 429 Ft-ban állapítja meg.

  • a) működési kiadások összege 53 229 253 Ft
  • b) felhalmozási kiadások összege 45 648 176 Ft

2. § A bevételek és kiadások forrásonkénti megbontását a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

3. § Az önkormányzati közvetett támogatásokat a 2. melléklet, a működési és felhalmozási bevételeket és kiadásokat a 3. melléklet, a beruházási célú kiadásokat a 4. melléklet tartalmazza.

4. § (1) A 2020. évi vagyonkimutatás az 5. mellékletben található.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat pénzmaradványát 50 507 548 Ft-ban hagyja jóvá, melynek kimutatását a 6. melléklet tartalmazza.

(3) A mérleget a 7. melléklet, az eredménykimutatást a 8. melléklet tartalmazza.

5. § Ez a rendelet 2021. május 27-én lép hatályba.

1. melléklet

Kiadások és bevételek összesítője

Rovat megnevezés

Rovat száma

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

2020. évi teljesítés

Költségvetési kiadások

1

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

10 158 653

10 711 596

10 711 596

2

Normatív jutalmak

K1102

0

3

Béren kívüli juttatások

K1107

212 107

98 053

98 053

4

Közlekedési költségtérítés

K1109

18 900

10 350

10 350

5

Egyéb költségtérítések

K1110

30 000

0

0

6

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

20 000

42 927

42 927

7

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

10 439 660

10 862 926

10 862 926

8

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

5 697 940

5 533 888

5 533 888

9

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

2 528 000

1 971 250

1 971 250

10

Egyéb külső személyi juttatások

K123

69 800

34 000

34 000

11

Külső személyi juttatások

K12

8 295 740

7 539 138

7 539 138

12

Személyi juttatások

K1

18 735 400

18 402 064

18 402 064

13

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

3 291 135

2 625 451

2 625 451

14

ebből: szociális hozzájárulási adó

K2

0

0

2 589 827

15

ebből: táppénz hozzájárulás

K2

0

0

9 836

16

ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó

K2

0

0

25 788

17

Szakmai anyagok beszerzése

K311

60 000

20 000

20 000

18

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

2 600 000

1 611 868

1 432 357

19

Készletbeszerzés

K31

2 660 000

1 631 868

1 452 357

20

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

1 081 000

989 053

939 053

21

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

265 000

264 656

264 656

22

Kommunikációs szolgáltatások

K32

1 346 000

1 253 709

1 203 709

23

Közüzemi díjak

K331

3 250 000

4 605 185

4 539 272

24

Vásárolt élelmezés

K332

9 140 000

8 528 587

8 528 587

25

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

1 010 000

475 123

475 123

26

Közvetített szolgáltatások

K335

2 946 000

3 126 064

3 108 332

27

ebből: államháztartáson belül

K335

0

0

828 487

28

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

310 000

0

0

29

Egyéb szolgáltatások

K337

5 392 000

4 419 217

4 419 025

30

ebből: biztosítási díjak

K337

0

0

540 062

31

Szolgáltatási kiadások

K33

22 048 000

21 154 176

21 070 339

32

Kiküldetések kiadásai

K341

50 000

86 359

86 359

33

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

50 000

86 359

86 359

34

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

6 370 000

5 628 274

5 557 269

35

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

0

0

36

Kamatkiadások

K353

0

25 279

25 248

37

ebből: államháztartáson belül

K353

4 488

38

Egyéb dologi kiadások

355

333 000

152 831

152 831

39

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

6 703 000

5 806 384

5 735 348

40

Dologi kiadások

K3

32 807 000

29 932 496

29 548 112

41

Családi támogatások

K42

0

0

0

42

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

200 000

144 000

144 000

43

ebből: települési támogatás

K48

0

0

144 000

44

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

200 000

144 000

144 000

45

A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások

K5021

0

192 000

192 000

46

Elvonások és befizetések

K502

0

192 000

192 000

47

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

6 566 600

1 597 839

1 597 839

48

ebből: központi költségvetési szervek

K506

0

0

125 000

ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik

K506

0

0

49 348

49

ebből: társulások és költségvetési szerveik

K506

1 423 491

50

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K512

1 333 000

162 390

162 390

51

ebből: egyéb civil szervezetek

K512

0

0

162 390

52

Tartalékok

K513

100 000

0

0

53

Egyéb működési célú kiadások

K5

7 999 600

1 952 229

1 952 229

54

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

42 599 362

39 113 900

19 957 113

55

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

1 759 870

1 759 870

56

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

0

787 268

771 652

57

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

11 501 828

12 285 339

1 134 411

58

Beruházások

K6

54 101 190

53 946 377

23 623 046

59

Ingatlanok felújítása

K71

0

32 933 041

17 385 142

60

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

0

8 891 922

4 639 988

61

Felújítások

K7

0

41 824 963

22 025 130

62

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

1 238 710

0

0

63

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

1 238 710

0

0

64

Költségvetési kiadások

K1-K8

118 373 035

148 827 580

98 320 032

Rovat megnevezés

Rovat száma

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Költségvetési bevételek

1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

0

0

0

2

Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti feladatainak támogatása

B1131

890 000

890 000

890 000

3

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132)

B1132

11 244 920

10 663 579

10 663 579

4

Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B113

12 134 920

11 553 579

11 553 579

5

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

1 800 000

2 207 640

2 207 640

6

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

0

1 036 768

1 036 768

7

Elszámolásból származó bevételek

B116

3 643 760

317 582

317 582

8

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

17 578 680

15 115 569

15 115 569

9

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

0

5 113 375

5 113 375

10

ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai

B16

0

0

62 400

11

ebből: elkülönített állami pénzalapok

B16

0

0

5 016 715

12

ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik

B16

0

0

34 260

13

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

17 578 680

20 228 944

20 228 944

14

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

54 101 190

70 159 704

70 159 704

15

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

5 264 530

0

0

16

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

29 977 346

29 977 346

17

ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok

B25

0

0

29 977 346

18

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

59 365 720

100 137 050

100 137 050

19

Vagyoni tipusú adók

B34

3 000 000

1 652 335

1 652 335

20

ebből: magánszemélyek kommunális adója

B34

0

0

1 652 335

21

Értékesítési és forgalmi adók

B351

11 424 500

10 284 468

10 284 468

22

ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

0

0

10 284 468

23

Gépjárműadók

B354

10 000 000

0

0

24

Termékek és szolgáltatások adói

B35

21 424 500

10 284 468

10 284 468

25

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

420 000

681 039

681 039

26

Közhatalmi bevételek

B3

24 844 500

12 617 842

12 617 842

27

Szolgáltatások ellenértéke

B402

400 000

514 442

514 442

28

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

B403

3 000 000

3 255 252

3 255 252

29

ebből: államháztartáson belül

B403

0

0

1 238 321

30

Tulajdonosi bevételek

B404

3 000 000

3 210 742

3 210 742

31

Ellátási díjak

B405

1 800 000

1 427 356

1 427 356

32

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

1 267 000

1 213 497

1 213 497

33

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

B4082

0

1 900

1 900

34

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

B408

0

1 900

1 900

35

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

4 000

0

0

36

Egyéb működési bevételek

B411

0

218 222

218 222

37

Működési bevételek

B4

9 471 000

9 841 411

9 841 411

38

Ingatlanok értékesítése

B52

5 290 812

2 441 800

2 441 800

39

Felhalmozási bevételek

B5

5 290 812

2 441 800

2 441 800

40

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

B63

350 000

0

0

41

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B64

0

42 390

42 390

42

ebből: egyéb civil szervezetek

B64

0

0

42 390

43

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

0

350 000

350 000

44

ebből: egyéb vállalkozások

B65

0

0

350 000

45

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

350 000

392 390

392 390

46

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

500 000

500 000

47

ebből: egyéb civil szervezetek (B75)

B75

0

0

500 000

48

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

500 000

500 000

49

Költségvetési bevételek

(B1-B7)

116 900 712

146 159 437

146 159 437

Rovat megnevezés

Rovat száma

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Finanszírozási kiadások

1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

557 397

557 397

557 397

2

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

557 397

557 397

557 397

3

Finanszírozási kiadások

K9

557 397

557 397

557 397

Rovat megnevezés

Rovat száma

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Finanszírozási bevételek

1

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

B8131

2 029 720

2 202 670

2 202 670

2

Maradvány igénybevétele

B813

2 029 720

2 202 670

2 202 670

3

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

1 022 870

1 022 870

4

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

2 029 720

3 225 540

3 225 540

5

Finanszírozási bevételek

B8

2 029 720

3 225 540

3 225 540

2. melléklet

2020. évi közvetett támogatások

a.) Ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege

Intézmény

Kedvezményben részesülők száma (fő)

Kedvezmény összege (Ft)

Óvoda

20

1 933 488

Iskola

24

1 903 580

Összesen

44

3 837 068

b.) Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege: 0 Ft

c.) Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként:

Magánszemélyek kommunális adója

Kedvezményezettek köre

Adózók száma (fő)

Kedvezmény összege (Ft)

-ahol az egy családban élők átlagéletkora meghaladja a 65 évet, illetve -ahol 3 vagy több 16 éven aluli gyermeket nevelnek

122

335 500

d.) Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege:

Kedvezményezettek köre (testületi döntés alapján)

Kedvezményben részesülők száma (fő)

Kedvezmény összege (Ft)

lakásbérlők

0

0

e.) Egyéb nyújtott kedvezmény, vagy kölcsön elengedésének összege (Ámr. 36. § (2) bek.): 0

3. melléklet

Működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások

Sorszám

Bevételek

Eredeti előriányzat

Módosított előirányzat

2020. évi teljesítés

Teljesítés %-a

I. Működési és felhalmozási bevételek

I.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

17 578 680

20 228 944

20 228 944

100,0%

II.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

59 365 720

100 137 050

100 137 050

100,0%

III.

Közhatalmi bevételek

B3

24 844 500

12 617 842

12 617 842

100,0%

ebből - magánszemélyek kommunális adója

3 000 000

1 652 335

1 652 335

100,0%

- iparűzési adó

11 424 500

10 284 468

10 284 468

100,0%

- gépjűrműadó

10 000 000

0

0

- egyéb közhatalmi bevételek

420 000

681 039

681 039

100,0%

IV.

Működési bevételek

B4

9 471 000

9 841 411

9 841 411

100,0%

V.

Felhalmozási bevételek

B5

5 290 812

2 441 800

2 441 800

100,0%

VI.

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

350 000

392 390

392 390

100,0%

VII.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

500 000

500 000

VIII.

Finanszírozási bevételek

B8

2 029 720

3 225 540

3 225 540

100,0%

Bevételek összesen

118 930 432

149 384 977

149 384 977

Sorszám

Kiadások

Eredeti előriányzat

Módosított előirányzat

2020. évi teljesítés

Teljesítés %-a

I. Működési és felhalmozási kiadások

I.

Személyi juttatások

K1

18 735 400

18 402 064

18 402 064

100,0%

II.

Munkaadókat terhelő járulékok

K2

3 291 135

2 625 451

2 625 451

100,0%

III.

Dologi kiadások

K3

32 807 000

29 932 496

29 548 112

98,7%

IV.

Ellátottak pénzbeli juttatása

K4

200 000

144 000

144 000

100,0%

V.

Egyéb működési célú kiadások

K5

7 999 600

1 952 229

1 952 229

100,0%

ebből -működési célú támogatás

7 899 600

1 952 229

1 952 229

100,0%

- tartalékok

100 000

0

0

VI.

Beruházások

K6

54 101 190

53 946 377

23 623 046

43,8%

VII.

Felújítások

K7

0

41 824 963

22 025 130

52,7%

VIII.

Felhalmozási célú pénzeszköz átadás

K8

1 238 710

0

0

IX.

Finanszírozási kiadások

K9

557 397

557 397

557 397

100,0%

Kiadások összesen

118 930 432

149 384 977

98 877 429

Működési bevételek

52 244 180

43 080 587

43 080 587

felhalmozási bevételek

64 656 532

103 078 850

103 078 850

Finanszírozási bevételek

2 029 720

3 225 540

3 225 540

Bevételek összesen

118 930 432

149 384 977

149 384 977

Működési kiadások

63 033 135

53 056 240

52 671 856

Felhalmozási kiadások

55 339 900

95 771 340

45 648 176

Finanszírozási kiadások

557 397

557 397

557 397

Kiadások összesen

118 930 432

149 384 977

98 877 429

4. melléklet

Beruházási célú kiadások bemutatása

BERUHÁZÁS

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

teljesítés

sorsz.

Cofog

megnevezés

alap

áfa

összesen

alap

áfa

összesen

alap

áfa

összesen

teljesítés %-a

1

Településfejlesztési projektek és támogatásuk

Magyar falu Program Informatikai eszköz beszerzés

0

0

0

1 704 516

460 219

2 164 735

1 704 516

460 219

2 164 735

100%

2

Család és nővédelmi egészségügyi gondozás

Informatikai eszköz beszerzés

0

0

0

55 354

14 946

70 300

55 354

14 946

70 300

100%

3

Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása

Leader páyázat sörpad beszerzés

0

0

0

771 652

208 346

978 998

771 652

208 346

978 998

100%

befejezett beruházás összesen

2 531 522

683 511

3 214 033

2 531 522

683 511

3 214 033

1

Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása

Zsigmondy forrás kút készítése

0

0

0

400 000

108 000

508 000

400 000

108 000

508 000

100%

2

AZ önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

Óvoda átalakítás-bölcsőde kialakítás TOP-1.4.1-19-KO1-2019-00001

19 557 113

342 900

19 900 013

19 557 113

342 900

19 900 013

19 557 113

342 900

19 900 013

100%

folyamatban lévő beruházás összesen

19 957 113

450 900

20 408 013

19 957 113

450 900

20 408 013

BERUHÁZÁS ÖSSZESEN

0

0

0

22 488 635

1 134 411

23 622 046

22 488 635

1 134 411

23 622 046

Önkormányzat

FELÚJÍTÁS

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

teljesítés

alap

áfa

összesen

alap

áfa

összesen

alap

áfa

összesen

teljesítés %-a

1

Településfejlesztési projektek és támogatásuk

Magyar Falu Program óvoda felújítás

2 393 495

592 243

2 985 738

2 393 495

592 243

2 985 738

100%

2

Magyar Falu Program Faluház felújítás

3 941 415

1 064 182

5 005 597

3 941 415

1 064 182

5 005 597

100%

3

Magyar Falu Program Népbolt sor felújítás

11 050 232

2 983 563

14 033 795

11 050 232

2 983 563

14 033 795

100%

FELÚJÍTÁS ÖSSZESEN

17 385 142

4 639 988

22 025 130

17 385 142

4 639 988

22 025 130

5. melléklet

2020. évi vagyonkimutatás

Megnevezés

Eszköz- csoport Bruttó értéke

Bruttó értékből 0-ra leírt használatban lévő eszközök értéke

Bruttó értékből 0-ra leírt kisértékű eszközök értéke

Bruttó értékből 0-ra leírt nagyértékű eszközök értéke

Eszköz- csoport Nettó értéke

Törzsvagyon

Egyéb vagyon

Összesen

2020

Forgalom képtelen

Korlátozot- tan forgalom- képes

Forgalom- képes

Szellemi termékek és vagyoni értékű jogok

13 387 909

13 387 909

266 662

13 121 247

0

0

1 135 000

12 252 909

13 387 909

Immateriális javak összesen

13 387 909

13 387 909

266 662

13 121 247

0

0

1 135 000

12 252 909

13 387 909

Épületek

133 656 179

0

0

0

105 583 403

0

103 947 114

29 709 065

133 656 179

Idegen tulajdonú épületek

0

0

0

0

0

0

0

0

Építmények

231 272 604

82 205

0

0

171 906 226

218 850 408

12 422 196

0

231 272 604

Erdők, ültetvények

623 000

0

0

0

623 000

0

0

623 000

623 000

Földterületek, telkek

90 442 390

0

0

0

90 442 390

53 945 078

6 443 880

30 053 432

90 442 390

Ingatlanok, vagyoni értékű jogok összesen

455 994 173

82 205

0

0

368 555 019

272 795 486

122 813 190

60 385 497

455 994 173

Informatikai eszközök

4 731 207

3 026 691

1 304 207

1 722 484

1 688 310

0

0

4 731 207

4 731 207

Egyéb gépek berendezések és felszerelések

13 405 926

10 619 224

3 593 808

7 025 416

1 358 659

0

47 130

13 358 796

13 405 926

Járművek

200 000

200 000

200 000

0

0

0

0

200 000

200 000

Szennyvízhálózat üzemeltetésre átadott gépek

8 773 318

8 773 318

102 710

8 670 608

0

0

8 773 318

0

8 773 318

Gépek, berendezések, felszerelések összesen

27 110 451

22 619 233

5 200 725

17 418 508

3 046 969

0

8 820 448

18 290 003

27 110 451

Nem aktivált beruházások

20 357 113

20 357 113

20 357 113

Nem aktivált felújítások

19 254 142

19 254 142

19 254 142

Beruházások és felújítások

39 611 255

39 611 255

39 611 255

Államháztartáson kívülre vagyonkezelésbe átadott telkek (szennyvízhálózat)

1 082 000

1 082 000

1 082 000

1 082 000

Államháztartáson kívülre vagyonkezelésbe átadott egyéb építmények (szennyvízhálózat)

254 942 570

0

0

0

116 715 868

0

254 942 570

0

254 942 570

Államháztartáson kívül vagyonkezelésbe átadott eszközök összesen

256 024 570

0

0

0

117 797 868

0

256 024 570

0

256 024 570

T Á R G Y I E S Z K Ö Z Ö K Ö S S Z E S E N

792 128 358

36 089 347

5 467 387

30 539 755

529 011 111

272 795 486

388 793 208

90 928 409

792 128 358

Államháztartáson belül vagyonkezelésbe adott eszközök

38 948 911

27 797 966

38 948 911

38 948 911

Tartós részesedések összesen

123 200

0

0

0

123 200

0

0

0

123 200

6. melléklet

2020. évi pénzmaradvány kimutatás

Megnevezés

Összeg

1

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

146 159 437

2

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

98 320 032

3

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

47 839 405

4

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

3 225 540

5

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

557 397

6

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

2 668 143

7

A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II)

50 507 548

8

C) Összes maradvány (=A+B)

50 507 548

9

E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D)

50 507 548

7. melléklet

Az önkormányzat 2020. évi mérlege

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

1

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

378 458 896

0

368 555 019

2

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

1 799 531

0

3 046 969

3

A/II/4 Beruházások, felújítások

2 269 000

0

39 611 255

4

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

382 527 427

0

411 213 243

5

A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e)

123 200

0

123 200

6

A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

123 200

0

123 200

7

A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

123 200

0

123 200

8

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c)

125 446 146

0

117 797 868

9

A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök

125 446 146

0

117 797 868

10

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2)

125 446 146

0

117 797 868

11

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

508 096 773

0

529 134 311

12

C/II/1 Forintpénztár

43 105

0

99 205

13

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

43 105

0

99 205

14

C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák

2 329 464

0

46 989 534

15

C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

2 329 464

0

46 989 534

16

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

2 372 569

0

47 088 739

17

D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a)

101 418

0

101 418

18

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f)

9 410 659

0

4 930 386

19

D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra

523 978

0

655 245

20

D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

7 887 307

0

3 566 112

21

D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

999 374

0

709 029

22

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

12 429 620

0

13 486 335

23

D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

5 888 689

0

6 192 795

24

D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

5 718 092

0

6 248 380

25

D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra

325 836

0

432 244

26

D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

497 001

0

612 914

27

D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

2

0

2

28

D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e)

667 920

0

667 920

29

D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

667 920

0

667 920

30

D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c)

411 194

0

411 194

31

D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

23 020 811

0

19 597 253

32

D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f)

0

0

7 180 846

33

D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek

0

0

7 180 846

34

D/III/4 Forgótőke elszámolása

80 000

0

80 000

35

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

80 000

0

7 260 846

36

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

23 100 811

0

26 858 099

37

E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

222 408

38

E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4)

0

0

222 408

39

E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó

1 987 408

0

-2 535 444

40

E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2)

1 987 408

0

-2 535 444

41

E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III)

1 987 408

0

-2 313 036

42

F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

416 931

0

45 883

43

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3)

416 931

0

45 883

44

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

535 974 492

0

600 813 996

45

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

912 195 054

0

912 195 054

46

G/II Nemzeti vagyon változásai

68 174 868

0

68 174 868

47

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

5 491 798

0

5 491 798

48

G/IV Felhalmozott eredmény

-471 044 102

0

-460 160 383

49

G/VI Mérleg szerinti eredmény

10 883 719

0

13 610 157

50

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

525 701 337

0

539 311 494

51

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

1 150 696

0

156 384

52

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9)

1 150 696

0

156 384

53

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j)

557 397

0

1 022 870

54

H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

557 397

0

1 022 870

55

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9)

557 397

0

1 022 870

56

H/III/1 Kapott előlegek

39 669

0

103

57

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

210 230

0

3 841 934

58

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10)

249 899

0

3 842 037

59

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

1 957 992

0

5 021 291

60

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

5 224 026

0

4 398 149

61

J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

3 091 137

0

52 083 062

62

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

8 315 163

0

56 481 211

63

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J)

535 974 492

0

600 813 996

8. melléklet

2020. évi eredménykimutatás

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

14 391 554

0

8 079 867

2

02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

5 861 605

0

5 236 516

3

03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

3 400 680

0

3 741 030

4

I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03)

23 653 839

0

17 057 413

5

06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

19 087 930

0

15 115 569

6

07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

4 864 123

0

5 463 375

7

08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

0

0

-3 522 229

8

09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

86 592 156

0

77 875 281

9

III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09)

110 544 209

0

94 931 996

10

10 Anyagköltség

3 670 665

0

1 452 357

11

11 Igénybe vett szolgáltatások értéke

20 975 788

0

18 062 339

12

13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke

2 964 078

0

3 124 891

13

IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13)

27 610 531

0

22 639 587

14

14 Bérköltség

10 403 023

0

10 938 011

15

15 Személyi jellegű egyéb kifizetések

8 496 677

0

7 105 066

16

16 Bérjárulékok

2 969 198

0

2 559 515

17

V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16)

21 868 898

0

20 602 592

18

VI Értékcsökkenési leírás

16 992 817

0

18 431 439

19

VII Egyéb ráfordítások

56 842 110

0

36 682 255

20

A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII)

10 883 692

0

13 633 536

21

20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

27

0

1 900

22

VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21)

27

0

1 900

23

24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

0

0

25 279

24

IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26)

0

0

25 279

25

B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX)

27

0

-23 379

26

C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B)

10 883 719

0

13 610 157