Tapsony Község Önkormányzat Polgármesterének 1/2021. (II.5.) önkormányzati rendelete

Tapsony Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről

Hatályos: 2022. 05. 28

Tapsony Község Önkormányzat Polgármesterének 1/2021. (II.5.) önkormányzati rendelete

Tapsony Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről

2022.05.28.

Tapsony Község Önkormányzat Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI.3.) Kormányrendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, továbbá az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének a) és f) pontjaiban meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra és a Tapsony Községi Önkormányzat Óvodájára.

(2) E rendelet hatálya kiterjed az átadott támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó e rendelet hatálya alá tartozó szervre, valamint minden támogatásban részesülőre.

2. § Az önkormányzat és az óvoda önálló címeket alkot. Az önkormányzat önállóan működő intézménnyel rendelkezik. A feladatok kormányzati funkciókon szerepelnek.

II. Fejezet

A költségvetés bevételeinek és kiadásainak fő összege, a hiány/többlet mértéke

3. §1 A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szerve együttes 2021. évi költségvetését 136.843.508,- Ft bevétellel, és 136.843.508,- Ft kiadással állapítja meg.

Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak mellékletei

4. § (1) Az önkormányzat költségvetési kiadásait és bevételeit forrásonként az 1-6. melléklet tartalmazza.

(2) Az önkormányzat finanszírozási kiadásait és bevételeit a 7-8. melléklet tartalmazza.

(3) A képviselő-testület az önkormányzat engedélyezett létszámát, valamint a közfoglalkoztatottak létszámát a 9. melléklet szerint állapítja meg.

(4) Az önkormányzat 2021. évre vonatkozóan adósságot keletkeztető fejlesztési célt nem hagyott jóvá.

5. § (1) A gazdálkodás során az év közben létrejött bevételi többletet a képviselő-testület értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti lekötés útján hasznosíthatja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések, illetve pénzügyi műveletek lebonyolításáról a képviselőtestület annak felmerülését követő testületi ülésen dönt.

Előirányzat-felhasználási ütemterv

6. § A 2021. évi költségvetés bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási ütemtervét havi bontásban a 10. melléklet tartalmazza.

III. Fejezet

A 2021. évi költségvetés végrehajtásának szabályai

7. § (1) Az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatóak.

(2) Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet vagy elkülönített állami pénzalap az önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester a képviselő- testületet tájékoztatni köteles.

(3) A képviselő-testület legkésőbb a zárszámadási rendelettel egyidőben december 31-ei hatállyal dönt a költségvetési rendeletének pótelőirányzatok szerinti módosításáról.

(4) A képviselő-testület a jóváhagyott költségvetés bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát a polgármesterre ruházza át.

(5) A többletbevétel felhasználása a saját hatáskörű előirányzat-módosítás és az azzal egyidejűleg történő - képviselőtestületi - tájékoztatás után történhet.

8. § A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzmaradványát a képviselőtestület hagyja jóvá.

9. § A helyi önkormányzat gazdálkodásnak végrehajtó szerve a költségvetési szervként működődő Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal.

IV. Fejezet

Záró rendelkezések

10. § (1) Ez a rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.

(2) A rendelet kihirdetéséről a helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik.

1. melléklet2

Az önkormányzat és költségvetési szervének 2021. évi költségvetési kiadásai

forintban

Sor-szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eltérés

1

Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101)

33 888 519

36 226 077

2 337 558

6

Jubileumi jutalom (K1106)

2 621 745

2 703 960

82 215

7

Béren kívüli juttatások (K1107)

1 800 000

1 659 151

-140 849

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113)

250 000

199 904

-50 096

15

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+...+13) (K11)

38 560 264

40 789 092

2 228 828

16

Választott tisztségviselők juttatásai (K121)

8 907 160

9 764 960

857 800

17

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122)

1 058 916

356 071

-702 845

18

Egyéb külső személyi juttatások (K123)

81 530

635 301

553 771

19

Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12)

10 047 606

10 756 332

708 726

20

Személyi juttatások (=15+19) (K1)

48 607 870

51 545 424

2 937 554

21

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+...+27) (K2)

7 482 999

7 083 052

-399 947

22

ebből: szociális hozzájárulási adó (K2)

----

----

----

28

Szakmai anyagok beszerzése (K311)

200 000

28 761

-171 239

29

Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312)

9 650 000

8 411 702

-1 238 298

31

Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31)

9 850 000

8 440 463

-1 409 537

32

Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321)

700 000

734 476

34 476

33

Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322)

725 000

710 289

-14 711

34

Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32)

1 425 000

1 444 765

19 765

35

Közüzemi díjak (K331)

4 100 000

3 473 319

-626 681

36

Vásárolt élelmezés (K332)

3 750 000

3 057 036

-692 964

37

Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333)

500 000

0

-500 000

39

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334)

2 700 000

1 254 955

-1 445 045

42

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336)

1 450 000

1 604 421

154 421

43

Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337)

4 250 000

4 126 394

-123 606

44

ebből: biztosítási díjak (K337)

----

----

----

45

Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33)

16 750 000

13 516 125

-3 233 875

46

Kiküldetések kiadásai (K341)

300 000

0

-300 000

47

Reklám- és propagandakiadások (K342)

70 000

0

-70 000

48

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34)

370 000

0

-370 000

49

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351)

7 606 400

5 079 569

-2 526 831

51

Kamatkiadások (>=52+53) (K353)

5 000

0

-5 000

58

Egyéb dologi kiadások (K355)

1 100 000

1 016 108

-83 892

59

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35)

8 711 400

6 095 677

-2 615 723

60

Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3)

37 106 400

29 497 030

-7 609 370

62

Családi támogatások (=63+...+72) (K42)

1 000 000

0

-1 000 000

100

Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+...+119) (K48)

1 100 000

1 020 116

-79 884

115

ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48)

----

----

----

117

ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §] (K48)

----

----

----

119

ebből: önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott más ellátás (K48)

----

----

----

120

Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4)

2 100 000

1 020 116

-1 079 884

123

A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021)

0

771 617

771 617

124

A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései (K5022)

0

3 921 025

3 921 025

125

Egyéb elvonások, befizetések (K5023)

0

9 855

9 855

126

Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502)

0

4 702 497

4 702 497

150

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+...+160) (K506)

2 574 453

2 144 061

-430 392

151

ebből: központi költségvetési szervek (K506)

----

----

----

157

ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506)

----

----

----

158

ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506)

----

----

----

178

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+...+188) (K512)

500 000

691 900

191 900

181

ebből: egyéb civil szervezetek (K512)

----

----

----

185

ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512)

----

----

----

189

Tartalékok (K513)

0

9 558 513

9 558 513

190

Egyéb működési célú kiadások (=121+126+127+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5)

3 074 453

17 096 971

14 022 518

194

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63)

0

626 782

626 782

195

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64)

3 543 306

15 707 035

12 163 729

200

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67)

985 570

4 410 130

3 424 560

201

Beruházások (=191+192+194+195+196+198+200) (K6)

4 528 876

20 743 947

16 215 071

202

Ingatlanok felújítása (K71)

6 012 611

6 546 285

533 674

205

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74)

1 623 405

1 767 497

144 092

206

Felújítások (=202+...+205) (K7)

7 636 016

8 313 782

677 766

269

Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+201+206+268) (K1-K8)

110 536 614

135 300 322

24 763 708

2. melléklet3

Az önkormányzat 2021. évi költségvetési kiadásai

forintban

Sor-szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eltérés

01

Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101)

21 388 720

23 550 707

2 161 987

07

Béren kívüli juttatások (K1107)

1 200 000

1 150 000

-50 000

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113)

150 000

199 904

49 904

15

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11)

22 738 720

24 900 611

2 161 891

16

Választott tisztségviselők juttatásai (K121)

8 907 160

9 764 960

857 800

18

Egyéb külső személyi juttatások (K123)

81 530

635 301

553 771

19

Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12)

8 988 690

10 400 261

1 411 571

20

Személyi juttatások (=15+19) (K1)

31 727 410

35 300 872

3 573 462

21

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2)

4 863 499

4 609 978

-253 521

22

ebből: szociális hozzájárulási adó (K2)

0

0

0

28

Szakmai anyagok beszerzése (K311)

100 000

24 010

-75 990

29

Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312)

8 950 000

7 797 241

-1 152 759

31

Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31)

9 050 000

7 821 251

-1 228 749

32

Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321)

600 000

659 122

59 122

33

Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322)

700 000

710 289

10 289

34

Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32)

1 300 000

1 369 411

69 411

35

Közüzemi díjak (K331)

3 750 000

3 298 858

-451 142

36

Vásárolt élelmezés (K332)

3 750 000

3 057 036

-692 964

37

Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333)

500 000

0

-500 000

39

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334)

2 500 000

1 254 955

-1 245 045

42

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336)

1 400 000

1 604 421

204 421

43

Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337)

4 000 000

3 451 632

-548 368

44

ebből: biztosítási díjak (K337)

0

0

0

45

Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33)

15 900 000

12 666 902

-3 233 098

46

Kiküldetések kiadásai (K341)

200 000

0

-200 000

47

Reklám- és propagandakiadások (K342)

70 000

0

-70 000

48

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34)

270 000

0

-270 000

49

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351)

7 106 400

4 813 737

-2 292 663

51

Kamatkiadások (>=52+53) (K353)

5 000

0

-5 000

58

Egyéb dologi kiadások (K355)

1 000 000

984 000

-16 000

59

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35)

8 111 400

5 797 737

-2 313 663

60

Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3)

34 631 400

27 655 301

-6 976 099

62

Családi támogatások (=63+…+72) (K42)

1 000 000

0

-1 000 000

100

Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+…+119) (K48)

1 100 000

1 020 116

-79 884

115

ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48)

0

0

0

117

ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48)

0

0

0

119

ebből: önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott más ellátás (K48)

0

0

0

120

Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4)

2 100 000

1 020 116

-1 079 884

123

A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021)

0

771 617

771 617

124

A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései (K5022)

0

3 921 025

3 921 025

125

Egyéb elvonások, befizetések (K5023)

0

9 855

9 855

126

Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502)

0

4 702 497

4 702 497

150

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+…+160) (K506)

2 574 453

2 144 061

-430 392

151

ebből: központi költségvetési szervek (K506)

0

0

0

157

ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506)

0

0

0

158

ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506)

0

0

0

178

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+…+188) (K512)

500 000

691 900

191 900

181

ebből: egyéb civil szervezetek (K512)

0

0

0

185

ebből: önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512)

0

0

0

189

Tartalékok (K513)

0

9 558 513

9 558 513

190

Egyéb működési célú kiadások (=121+126+127+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5)

3 074 453

17 096 971

14 022 518

194

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63)

0

626 782

626 782

195

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64)

3 543 306

15 707 035

12 163 729

200

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67)

985 570

4 410 130

3 424 560

201

Beruházások (=191+192+194+195+196+198+200) (K6)

4 528 876

20 743 947

16 215 071

202

Ingatlanok felújítása (K71)

6 012 611

6 546 285

533 674

205

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74)

1 623 405

1 767 497

144 092

206

Felújítások (=202+...+205) (K7)

7 636 016

8 313 782

677 766

269

Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+201+206+268) (K1-K8)

88 561 654

114 740 967

26 179 313

3. melléklet4

Az önkormányzat költségvetési szervének 2021. évi költségvetési kiadásai

forintban

Sor-szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eltérés

01

Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101)

12 499 799

12 675 370

175 571

06

Jubileumi jutalom (K1106)

2 621 745

2 703 960

82 215

07

Béren kívüli juttatások (K1107)

600 000

509 151

-90 849

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113)

100 000

0

-100 000

15

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11)

15 821 544

15 888 481

66 937

17

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122)

1 058 916

356 071

-702 845

19

Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12)

1 058 916

356 071

-702 845

20

Személyi juttatások (=15+19) (K1)

16 880 460

16 244 552

-635 908

21

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2)

2 619 500

2 473 074

-146 426

22

ebből: szociális hozzájárulási adó (K2)

0

0

0

28

Szakmai anyagok beszerzése (K311)

100 000

4 751

-95 249

29

Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312)

700 000

614 461

-85 539

31

Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31)

800 000

619 212

-180 788

32

Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321)

100 000

75 354

-24 646

33

Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322)

25 000

0

-25 000

34

Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32)

125 000

75 354

-49 646

35

Közüzemi díjak (K331)

350 000

174 461

-175 539

39

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334)

200 000

0

-200 000

42

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336)

50 000

0

-50 000

43

Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337)

250 000

674 762

424 762

45

Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33)

850 000

849 223

-777

46

Kiküldetések kiadásai (K341)

100 000

0

-100 000

48

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34)

100 000

0

-100 000

49

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351)

500 000

265 832

-234 168

58

Egyéb dologi kiadások (K355)

100 000

32 108

-67 892

59

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35)

600 000

297 940

-302 060

60

Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3)

2 475 000

1 841 729

-633 271

269

Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+201+206+268) (K1-K8)

21 974 960

20 559 355

-1 415 605

4. melléklet5

Az önkormányzat és költségvetési szervének 2021. évi költségvetési bevételei

Sor-szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eltérés

1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111)

12 823 652

12 887 940

64 288

2

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112)

17 283 730

19 206 870

1 923 140

3

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131)

5 938 920

6 486 941

548 021

4

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132)

263 340

306 774

43 434

5

Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04) (B113)

6 202 260

6 793 715

591 455

6

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114)

2 270 000

2 270 000

0

7

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115)

34 300 000

15 564 042

-18 735 958

9

Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11)

72 879 642

56 722 567

-16 157 075

34

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+...+44) (B16)

11 035 058

14 681 776

3 646 718

38

ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B16)

----

----

----

39

ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16)

----

----

----

41

ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16)

----

----

----

45

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1)

83 914 700

71 404 343

-12 510 357

46

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21)

0

19 367 443

19 367 443

70

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=71+...+80) (B25)

0

1 107 769

1 107 769

71

ebből: központi költségvetési szervek (B25)

----

----

----

73

ebből: központi vagy fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25)

----

----

----

81

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2)

0

20 475 212

20 475 212

109

Vagyoni tipusú adók (=110+...+115) (B34)

2 800 000

2 960 571

160 571

110

ebből: építményadó (B34)

----

----

----

111

ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34)

----

----

----

116

Értékesítési és forgalmi adók (=117+...+136) (B351)

15 000 000

18 643 391

3 643 391

123

ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351)

----

----

----

164

Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35)

15 000 000

18 643 391

3 643 391

165

Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+...+183) (B36)

0

131 115

131 115

168

ebből: igazgatási szolgáltatási díjak (B36)

----

----

----

177

ebből: egyéb bírság (B36)

----

----

----

184

Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3)

17 800 000

21 735 077

3 935 077

191

Tulajdonosi bevételek (>=192+...+197) (B404)

350 000

229 102

-120 898

198

Ellátási díjak (B405)

3 000 000

2 698 070

-301 930

204

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206+207) (B4082)

100

10

-90

208

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408)

100

10

-90

217

Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411)

15 000

194 672

179 672

219

ebből: kiadások visszatérítései (B411)

----

----

----

220

Működési bevételek (=185+186+189+191+198+199+200+208+215+216+217)

3 365 100

3 121 854

-243 246

223

Ingatlanok értékesítése (>=224) (B52)

0

7 000 000

7 000 000

231

Felhalmozási bevételek (=221+223+225+226+229) (B5)

0

7 000 000

7 000 000

271

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=272+...+282) (B75)

200 000

198 528

-1 472

274

ebből: egyéb civil szervezetek (B75)

----

----

----

283

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=258+...+261+271) (B7)

200 000

198 528

-1 472

284

Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+231+257+283) (B1-B7)

105 279 800

123 935 014

18 655 214

5. melléklet6

Az önkormányzat 2021. évi költségvetési bevételei

Sor-szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eltérés

01

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111)

12 823 652

12 887 940

64 288

02

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112)

17 283 730

19 206 870

1 923 140

03

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131)

5 938 920

6 486 941

548 021

04

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132)

263 340

306 774

43 434

05

Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (03+04) (B113)

6 202 260

6 793 715

591 455

06

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114)

2 270 000

2 270 000

0

07

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115)

34 300 000

15 564 042

-18 735 958

09

Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11)

72 879 642

56 722 567

-16 157 075

34

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+…+44) (B16)

11 035 058

14 681 776

3 646 718

38

ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B16)

0

0

0

39

ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16)

0

0

0

41

ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16)

0

0

0

45

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1)

83 914 700

71 404 343

-12 510 357

46

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21)

0

19 367 443

19 367 443

70

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=71+…+80) (B25)

0

1 107 769

1 107 769

71

ebből: központi költségvetési szervek (B25)

0

0

0

73

ebből: központi vagy fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25)

0

0

0

81

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2)

0

20 475 212

20 475 212

109

Vagyoni tipusú adók (=110+…+115) (B34)

2 800 000

2 960 571

160 571

110

ebből: építményadó (B34)

0

0

0

111

ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34)

0

0

0

116

Értékesítési és forgalmi adók (=117+…+136) (B351)

15 000 000

18 643 391

3 643 391

123

ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351)

0

0

0

164

Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35)

15 000 000

18 643 391

3 643 391

165

Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+…+183) (B36)

0

131 115

131 115

168

ebből: igazgatási szolgáltatási díjak (B36)

0

0

0

177

ebből: egyéb bírság (B36)

0

0

0

184

Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3)

17 800 000

21 735 077

3 935 077

191

Tulajdonosi bevételek (>=192+…+197) (B404)

350 000

229 102

-120 898

198

Ellátási díjak (B405)

3 000 000

2 698 070

-301 930

204

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206+207) (B4082)

100

10

-90

208

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408)

100

10

-90

217

Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411)

10 000

174 531

164 531

219

ebből: kiadások visszatérítései (B411)

0

0

0

220

Működési bevételek (=185+186+189+191+198+199+200+208+215+216+217) (B4)

3 360 100

3 101 713

-258 387

223

Ingatlanok értékesítése (>=224) (B52)

0

7 000 000

7 000 000

231

Felhalmozási bevételek (=221+223+225+226+229) (B5)

0

7 000 000

7 000 000

271

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=272+…+282) (B75)

200 000

198 528

-1 472

274

ebből: egyéb civil szervezetek (B75)

0

0

0

283

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=258+…+261+271) (B7)

200 000

198 528

-1 472

284

Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+231+257+283) (B1-B7)

105 274 800

123 914 873

18 640 073

6. melléklet7

Az önkormányzat költségvetési szervének 2021. évi költségvetési bevételei

forintban

Sor-szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eltérés

217

Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411)

5 000

20 141

15 141

219

ebből: kiadások visszatérítései (B411)

0

0

0

220

Működési bevételek (=185+186+189+191+198+199+200+208+215+216+217) (B4)

5 000

20 141

15 141

284

Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+231+257+283) (B1-B7)

5 000

20 141

15 141

7. melléklet8

Az önkormányzat 2021. évi finanszírozási kiadásai

forintban

Sor-szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

19

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914)

1 543 186

1 543 186

0

20

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915)

21 969 960

20 497 052

-1 472 908

27

Belföldi finanszírozás kiadásai (=06+17+…+23+26) (K91)

23 513 146

22 040 238

-1 472 908

38

Finanszírozási kiadások (=27+35+36+37) (K9)

23 513 146

22 040 238

-1 472 908

8. melléklet9

Az önkormányzat és költségvetési szervének 2021. évi finanszírozási bevételei

forintban

Sor-szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eltérés

11

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131)

6 800 000

11 306 141

4 506 141

13

Maradvány igénybevétele (=11+12) (B813)

6 800 000

11 306 141

4 506 141

14

Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814)

0,00

1 602 353

1 602 353

16

Központi, irányító szervi támogatás (B816)

21 969 960

20 497 052

-1 472 908

22

Belföldi finanszírozás bevételei (=04+10+13+...+18+21) (B81)

28 769 960

33 405 546

4 635 586

31

Finanszírozási bevételek (=22+28+29+30) (B8)

28 769 960

33 405 546

4 635 586

9. melléklet10

Az önkormányzat engedélyezett létszáma és a közfoglalkoztatottak létszáma

Az Önkormányzat engedélyezett létszáma

Létszám

Teljes munkaidős

Rész- munkaidős

Önkormányzati igazgatás

6

6

0

Községgazdálkodás

2

2

0

Védőnői szolgálat

1

1

0

Közművelődés

2

2

0

Falugondnoki szolgálat

1

1

0

Óvoda

3

3

0

Létszám összesen:

15

15

0

Közfoglakoztatottak létszáma

Létszám

Teljes munkaidős

Rész- munkaidős

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási program

4

4

0

Létszám összesen:

4

4

0

10. melléklet11

Az önkormányzat 2021. évi előirányzat-felhasználási ütemterve

forintban

Megnevezés

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Összesen

Bevételek

1.Működési célú támogatások Áh-n belülről

5 950 362

5 950 362

5 950 362

5 950 362

5 950 362

5 950 362

5 950 362

5 950 362

5 950 362

5 950 362

5 950 362

5 950 361

71 404 343

2.Felhalmozási célú támogatások Áh-n belülről

1 730 080

299 670

15 677 508

2 767 954

20 475 212

3.Közhatalmi bevételek

350 000

250 000

8 011 636

320 000

2 200 000

450 000

450 000

450 000

8 528 441

315 000

205 000

205 000

21 735 077

4.Működési bevételek

260 000

260 000

260 000

260 000

260 000

260 000

260 000

260 000

260 000

260 000

260 000

261 854

3 121 854

5.Felhalmozási bevételek

7 000 000

7 000 000

6.Pénzmaradmány

11 306 141

1 602 353

12 908 494

7.Felhalm.-i célú átvett pénzeszközök

198 528

198 528

8.Működési célú átvett pénzeszközök

0

10. Bevételek (1-8):

8 290 442

6 460 362

14 221 998

6 530 362

19 716 503

6 660 362

7 158 560

22 337 870

21 738 803

9 293 316

6 415 362

8 019 568

136 843 508

Kiadások

11.Költségvetési kiadások

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 322

135 300 322

12.Finanszírozási kiadások

1 543 186

1 543 186

13. Kiadások (11-12):

12 818 186

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 000

11 275 322

136 843 508

1

A 3. § a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 3. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 4. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 5. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 6. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 7. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 8. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 9. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 10. melléklet a Tapsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.