Darány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről
Hatályos: 2026. 03. 13Darány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről
[1] Az önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, amely alapján finanszírozza és ellátja a jogszabályban előírt kötelező, valamint a kötelező feladat ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. A rendelet célja, hogy Darány Község Önkormányzata jogszabályi kötelezettségének, a gazdálkodás folytonosságának és átláthatóságának eleget tegyen, a feladatellátáshoz szükséges bevételek, kiadások és a foglalkoztatotti létszámok meghatározásával az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldala közötti egyensúlyt biztosítsa.
[2] Darány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak bizottságaira és az önkormányzat költségvetési szerveire terjed ki.
A költségvetés bevételei és kiadásai
2. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi költségvetését 397 984 905 Ft bevétellel és 397 984 905 Ft kiadással állapítja meg.
(2) A Képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi költségvetésének
a) tárgyévi költségvetési bevételét 300 560 136 Ft-ban
b) működési költségvetési bevételét 283 643 374 Ft-ban
c) felhalmozási költségvetési bevételét 0,- Ft-ban
d) tárgyévi költségvetési kiadását 389 947 191 Ft-ban
e) működési költségvetési kiadását 356 013 012 Ft-ban, melyből
ea) személyi jellegű kiadás 187 667 183 Ft
eb) munkaadót terhelő járulék 21 291 370 Ft
ec) dologi jellegű kiadás 66 257 052 Ft
ed) ellátottak pénzbeli juttatásai 22 041 500 Ft
ee) egyéb működési célú kiadások 58 755 907 Ft
f) felhalmozási költségvetési kiadását 33 934 179 Ft-ban, melyből beruházások előirányzata 12 494 514 Ft, felújítások előirányzata 21 439 655 Ft,
g) finanszírozási kiadását 8 037 714 Ft-ban
h) finanszírozási műveletek bevételeit 97 424 769 Ft-ban állapítja meg.
(3) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a képviselő-testület az 1. melléklet szerint határozza meg.
(4) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2. melléklet részletezi.
(5) A költségvetési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradványának igénybevételét rendeli el.
(6) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb 10 millió forintot meghaladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötésére a Kormány hozzájárulása szükséges. Az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb a 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet esetében a hiány külső finanszírozása fejlesztési hitelből /vagy/ az előző év(ek) költségvetési maradványának igénybevételével történik.
A költségvetés részletezése
3. § (1) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 3. melléklet tartalmazza.
(2) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházási kiadásait beruházásonként a 4. melléklet szerint részletezi
(3) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő felújítási kiadásait felújításonként a 5. melléklet szerint részletezi.
(4) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást 2026. évben a 6. melléklet tartalmazza.
(5) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, közös hivatali megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 7. melléklet szerint határozza meg.
(6) A 2026. évi általános működés és ágazati feladatok támogatását alakulása jogcímenként a 8. melléklet tartalmazza.
(7) Az önkormányzat a működési célú pénzeszköz átadásokat célonként, illetve a céljelleggel juttatott támogatásokat az 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(8) Az Önkormányzat a kiadások között 49 743 474 Ft általános, 0 Ft céltartalékot állapít meg.
4. § (1) Az önkormányzat nem tervez olyan fejlesztési célt, amelynek megvalósításához Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válhat szükségessé.
(2) Az önkormányzat a Gst. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettséggel nem rendelkezik.
(3) Az önkormányzat többéves kihatással járó döntéseket nem tervez.
(4) Az önkormányzat közvetett támogatásokat nem tervez.
A költségvetés végrehajtásának szabályai
5. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) Az önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.
(4) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.
(5) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a képviselő-testület gyakorolja.
6. § (1) A Közös Hivatal éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növeléséért az alapfeladatok sérelme nélkül a jegyző, mint a költségvetési szerv vezetője a felelős.
(2) A Közös Hivatal éves költségvetését a megállapított önkormányzati támogatás és saját bevételei terhére úgy köteles megtervezni, hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, illetve kötelezően ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja.
7. § (1) A helyi önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Darányi Közös Önkormányzati Hivatal.
(2) A helyi nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve - a helyi nemzetiségi önkormányzattal történő megállapodás alapján - a költségvetési szervként működő Darányi Közös Önkormányzati Hivatal.
(3) A fizetési számlához kapcsolódóan törvény alapján a foglalkoztatotti jogviszonyban a közalkalmazott, köztisztviselő, főállású polgármester részére havonta adható bankszámla-hozzájárulás mértéke 2026. évben 1000 forint.
Az előirányzatok módosítása
8. § (1) Az Önkormányzat és a Közös Hivatal bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.
(2) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát a polgármesterre átruházza.
(3) A (2) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosításra egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2026. december 31-ig gyakorolható.
(4) A Közös Hivatal vezetője a költségvetésben jóváhagyott kiadási és bevételi előirányzatait saját hatáskörben módosíthatja, a kiadási előirányzatokon belül átcsoportosítást hajthat végre.
(5) A képviselő-testület a (2) bekezdés szerinti előirányzatmódosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével – negyedévenként, döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(6) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
Önkormányzati biztos
9. § (1) Ha a helyi önkormányzati költségvetési szerv 30 napon túli, elismert tartozásállományának mértéke eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át, vagy egyébként a 150 millió forintot, és e tartozását egy hónapon belül nem tudja 30 nap alá szorítani, akkor a képviselő-testület a költségvetési szervnél az Áht. 71. §. (2) és (3) bekezdésében foglalt hatáskörrel rendelkező önkormányzati biztost jelöl ki.
(2) Az önkormányzati biztos kirendelését az (1) bekezdésben meghatározott mértékű elismert tartozásállomány elérése esetén a képviselő-testületnél a polgármester kezdeményezi.
(3) Ha a polgármester a kötelezettségének nem tesz eleget, a biztos kirendelését indítványozhatja
a) a helyi önkormányzat jegyzője a polgármesteren keresztül,
b) a helyi önkormányzat képviselő-testülete által megbízott könyvvizsgáló,
c) a költségvetési szerv vezetője.
(4) Az önkormányzati biztost a jelölhető személyek, illetve szervezetek közül a képviselő-testület döntése alapján a polgármester bízza meg, és ennek tényét a helyben szokásos módon teszi közzé.
(5) Amennyiben az önkormányzatnál időközben adósságrendezési eljárást kezdeményeztek az általa fenntartott költségvetési szervek körében, az önkormányzati biztos további tevékenységére az alábbi szabályok alkalmazandók: az önkormányzati biztos tevékenységéről a képviselő-testületnek havonta köteles beszámolni, az önkormányzati biztos haladéktalanul köteles tájékoztatni a polgármestert, ha a költségvetési szervvel szemben adósságrendezési eljárást kezdeményeztek.
Záró és vegyes rendelkezések
10. § A képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről (bevételek beszedése, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítése) szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.
11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet az 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Darány Község Önkormányzata |
||
|
2026. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS |
||
|
ÖSSZEVONT MÉRLEGE |
||
|
B E V É T E L E K |
||
|
Forintban |
||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2026. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
283 643 374 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
187 589 365 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
29 484 513 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
1 885 750 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 096 139 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
|
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
224 055 767 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
59 587 607 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
12 092 166 |
|
24 |
Építményadó |
|
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|
|
26 |
Iparűzési adó |
11 082 512 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
|
|
28 |
Gépjárműadó |
|
|
29 |
Pótlék |
|
|
30 |
Kommunális adó |
1 009 654 |
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
4 824 596 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
2 150 000 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
1 450 000 |
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
174 596 |
|
36 |
Ellátási díjak |
|
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
50 000 |
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
1 000 000 |
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
|
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
300 560 136 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
97 424 769 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
97 424 769 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
81 |
Váltóbevételek |
|
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
97 424 769 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
397 984 905 |
|
K I A D Á S O K |
||
|
Forintban |
||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
2026. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
356 013 012 |
|
2 |
Személyi juttatások |
187 667 183 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
21 291 370 |
|
4 |
Dologi kiadások |
66 257 052 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
22 041 500 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
58 755 907 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
6 512 433 |
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
|
17 |
- Kamattámogatások |
|
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
2 500 000 |
|
19 |
- Tartalékok |
49 743 474 |
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|
|
21 |
- Céltartalék |
|
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
33 934 179 |
|
23 |
Beruházások |
12 494 514 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
|
25 |
Felújítások |
21 439 665 |
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
34 |
- Lakástámogatás |
|
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
389 947 191 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
8 037 714 |
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
8 037 714 |
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|
|
60 |
Váltókiadások |
|
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
8 037 714 |
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
397 984 905 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||
|
Forintban |
||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-) |
-89 387 055 |
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
89 387 055 |
|
Darány Község Önkormányzata |
||
|
2026. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS |
||
|
KÖTELEZŐ FELADATOK MÉRLEGE |

2. melléklet az 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege |
||||
|
Forintban |
||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
|
Megnevezés |
2026. évi előirányzat |
Megnevezés |
2026. évi előirányzat |
|
|
A |
B |
C |
D |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
283 643 374 |
Személyi juttatások |
187 667 183 |
|
2 |
1.-ból EU-s támogatás |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
21 291 370 |
|
|
3 |
Közhatalmi bevételek |
12 092 166 |
Dologi kiadások |
66 257 052 |
|
4 |
Működési bevételek |
4 824 596 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
22 041 500 |
|
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Egyéb működési célú kiadások |
58 755 907 |
|
|
6 |
5.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
7 |
Egyéb működési bevételek |
|||
|
8 |
||||
|
9 |
Az 5-ből -Tartalékok |
49 743 474 |
||
|
10 |
||||
|
11 |
||||
|
12 |
||||
|
13 |
Költségvetési bevételek összesen (1+3+4+5+7+…+12.) |
300 560 136 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+8+10+…12) |
356 013 012 |
|
14 |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
63 490 590 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|
|
15 |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
63 490 590 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|
|
16 |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||
|
17 |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||
|
18 |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||
|
19 |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+21) |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
20 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||
|
21 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
8 037 714 |
|
|
22 |
Váltóbevételek |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
|
23 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Váltókiadások |
||
|
24 |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14+19+22+23) |
63 490 590 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14+...+23) |
8 037 714 |
|
25 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13+24) |
364 050 726 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13+24) |
364 050 726 |
|
26 |
Költségvetési hiány: |
55 452 876 |
Költségvetési többlet: |
- |
|
27 |
Bruttó hiány: |
- |
Bruttó többlet: |
- |
|
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege |
||||
|
Forintban |
||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
|
Megnevezés |
2026. évi előirányzat |
Megnevezés |
2026. évi előirányzat |
|
|
A |
B |
C |
D |
|
|
1 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
Beruházások |
12 494 514 |
|
|
2 |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||
|
3 |
Felhalmozási bevételek |
Felújítások |
21 439 665 |
|
|
4 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
19 439 665 |
|
|
5 |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||
|
6 |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||
|
7 |
||||
|
8 |
||||
|
9 |
||||
|
10 |
||||
|
11 |
||||
|
12 |
Költségvetési bevételek összesen: (1+3+4+6+…+11) |
Költségvetési kiadások összesen: (1+3+5+...+11) |
33 934 179 |
|
|
13 |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
33 934 179 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|
|
14 |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
33 934 179 |
Hitelek törlesztése |
|
|
15 |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||
|
16 |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||
|
17 |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||
|
18 |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
19 |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||
|
20 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||
|
21 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||
|
22 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
23 |
Értékpapírok kibocsátása |
|||
|
24 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
|
25 |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13+19) |
33 934 179 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
|
|
26 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
33 934 179 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
33 934 179 |
|
27 |
Költségvetési hiány: |
33 934 179 |
Költségvetési többlet: |
- |
|
28 |
Bruttó hiány: |
- |
Bruttó többlet: |
- |
3. melléklet az 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Darány Község Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához |
||
|
Forintban |
||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
2026. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1. |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
12 092 166 |
|
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
|
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
174 596 |
|
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
|
|
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
|
|
6. |
Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
|
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* |
12 266 762 |
|
4. melléklet az 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként |
|||||
|
Forintban |
|||||
|
Beruházás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2025. XII. 31-ig |
2026. évi előirányzat |
2026. utáni szükséglet |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(B-D-E) |
|
Hivatal egyéb eszköz- és immateriális beszerzés |
1 581 150 |
2026-2026 |
1 581 150 |
||
|
Közvilágítás korszerűsítése (lámpatestek cseréje) |
10 414 000 |
2026-2026 |
10 414 000 |
||
|
Közfoglalkoztatási program - kisértékű eszközbeszerzések |
118 364 |
2026-2026 |
118 364 |
||
|
Egyéb kisértékű tárgyi eszközök - községgazdálkodás |
381 000 |
2026-2026 |
381 000 |
||
|
ÖSSZESEN: |
12 494 514 |
12 494 514 |
|||
5. melléklet az 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Felújítási kiadások előirányzata felújításonként |
|||||
|
Forintban |
|||||
|
Felújítás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2025. XII. 31-ig |
2026. évi előirányzat |
2026. utáni szükséglet |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(B-D-E) |
|
Sportöltöző felújítása |
1 000 000 |
2026-2026 |
1 000 000 |
||
|
Buszmegállók felújítása (árpád utca, bercsényi telep) |
1 000 000 |
2026-2026 |
1 000 000 |
||
|
TOP-PLUSZ pályázat - Hivatal épületének energetikai korszerűsítése |
81 838 800 |
2023-2025 |
62 399 135 |
19 439 665 |
|
|
ÖSSZESEN: |
83 838 800 |
62 399 135 |
21 439 665 |
||
6. melléklet az 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Európai uniós támogatással megvalósuló projektek |
||||
|
bevételei, kiadásai |
||||
|
EU-s projekt neve, azonosítója: |
TOP-PLUSZ pályázat - Hivatal épületének energetikai korszerűsítése |
|||
|
Forintban |
||||
|
Források |
Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások |
|||
|
A projektre jóváhagyott összes |
Évenkénti ütemezés |
|||
|
2026. előttre ütemezett bevétel, kiadás |
2026. évre ütemezett bevétel, kiadás |
2026. utánra ütemezett bevétel, kiadás |
||
|
A |
B=(C+D+E) |
C |
D |
E |
|
Saját erő |
||||
|
- saját erőből központi támogatás |
||||
|
EU-s forrás |
81 838 800 |
81 838 800 |
||
|
Társfinanszírozás |
||||
|
Hitel |
||||
|
Egyéb forrás |
||||
|
Források összesen: |
81 838 800 |
81 838 800 |
||
|
Személyi jellegű |
||||
|
Beruházások, beszerzések |
||||
|
Szolgáltatások igénybe vétele |
81 838 800 |
62 399 135 |
19 439 665 |
|
|
Adminisztratív költségek |
||||
|
Kiadások összesen: |
81 838 800 |
62 399 135 |
19 439 665 |
|
7. melléklet az 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Darány Község Önkormányzata |
01 |
|
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|
|
Forintban |
||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2026. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
283 643 374 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
187 589 365 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
29 484 513 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
1 885 750 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 096 139 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
|
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
224 055 767 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
59 587 607 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
12 092 166 |
|
24 |
Építményadó |
|
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|
|
26 |
Iparűzési adó |
11 082 512 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
|
|
28 |
Gépjárműadó |
|
|
29 |
Pótlék |
|
|
30 |
Kommunális adó |
1 009 654 |
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
3 774 596 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
2 150 000 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
1 450 000 |
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
174 596 |
|
36 |
Ellátási díjak |
|
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
|
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
|
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
|
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
299 510 136 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
96 350 991 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
96 350 991 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
81 |
Váltóbevételek |
|
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
96 350 991 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
395 861 127 |
|
Darány Község Önkormányzata |
01 |
|
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|
|
Forintban |
||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
2026. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
198 187 288 |
|
2 |
Személyi juttatások |
64 475 092 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
4 113 641 |
|
4 |
Dologi kiadások |
48 801 148 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
22 041 500 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
58 755 907 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
6 512 433 |
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
|
17 |
- Kamattámogatások |
|
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
2 500 000 |
|
19 |
- Tartalékok |
49 743 474 |
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|
|
21 |
- Céltartalék |
|
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
32 353 029 |
|
23 |
Beruházások |
10 913 364 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
|
25 |
Felújítások |
21 439 665 |
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
34 |
- Lakástámogatás |
|
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
230 540 317 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
165 320 810 |
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
8 037 714 |
|
51 |
Központi, irányító szervi támogatás |
157 283 096 |
|
52 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|
|
53 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
54 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|
|
55 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
56 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
57 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|
|
59 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|
|
60 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|
|
61 |
Váltókiadások |
|
|
62 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
165 320 810 |
|
63 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
395 861 127 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
25 |
|
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
17 |
|
|
Darány Község Önkormányzata |
01 |
|
|
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |
02 |

Darányi Közös Önkormányzati Hivatal |
02 |
|
|
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|
|
Forintban |
||
|
Sor-szám |
Előirányzat megnevezése |
2026. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
Bevételek |
||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
1 050 000 |
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
|
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
6 |
Ellátási díjak |
|
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|
|
9 |
Kamatbevételek |
50 000 |
|
10 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
11 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
12 |
Egyéb működési bevételek |
1 000 000 |
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (14+…+16) |
|
|
14 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|
|
17 |
16-ból EU támogatás |
|
|
18 |
Közhatalmi bevételek |
|
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (20+…+22) |
|
|
20 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
21 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
22 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
23 |
22-ből EU-s támogatás |
|
|
24 |
Felhalmozási bevételek (25+…+27) |
|
|
25 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
26 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
27 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
28 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|
|
29 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
|
30 |
Költségvetési bevételek összesen (1+13+18+19+24+28+29) |
1 050 000 |
|
31 |
Finanszírozási bevételek (32+…+34) |
158 356 874 |
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
1 073 778 |
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
|
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
157 283 096 |
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
159 406 874 |
|
Kiadások |
||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
157 825 724 |
|
2 |
Személyi juttatások |
123 192 091 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
17 177 729 |
|
4 |
Dologi kiadások |
17 455 904 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
1 581 150 |
|
8 |
Beruházások |
1 581 150 |
|
9 |
Felújítások |
|
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
|
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
159 406 874 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
13 |
|
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
0 |

8. melléklet az 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
A 2026. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulása jogcímenként |
||
|
Forintban |
||
|
2025. évi LXIX. |
Jogcím |
2026. évi tervezett támogatás összesen |
|
A |
B |
C |
|
1.1.1.1 |
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
152 749 403 |
|
1.1.2 |
Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása |
4 125 711 |
|
1.1.3 |
Településüzemeltetés - közvilágítás alaptámogatása |
7 265 000 |
|
1.1.4 |
Településüzemeltetés - köztemető támogatása |
3 326 635 |
|
1.1.5 |
Településüzemeltetés - közutak támogatása |
1 305 605 |
|
1.1.6 |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
6 822 775 |
|
1.1.7 |
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
2 636 |
|
IX. fejezet 2. cím 1.1. |
Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás |
11 991 600 |
|
1.3.1 |
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása |
22 041 500 |
|
1.3.2.5.1.1 |
Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás összesen |
6 759 000 |
|
1.3.2.5.1.2 |
Falugondnoki szolgálat kiegészítő támogatása |
331 465 |
|
IX. fejezet 2. cím 3.2 |
Falugondnoki szolgálat - Szociális ágazati összevont pótlék és egészségügyi kiegészítő pótlék |
352 548 |
|
1.4.2 |
Szünidei étkeztetés támogatása |
1 885 750 |
|
1.5.2 |
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
|
2026. évi kulturális területen biztosítandó 20%-os bérfejlesztés valamint a minimálbér és garantált bérminimum emelés kompenzációja |
2 826 139 |
|
|
Összesen: |
224 055 767 |
|
9. melléklet az 1/2026. (III. 12.) önkormányzati rendelethez
|
K I M U T A T Á S |
|||
|
és átadott pénzeszközök államháztartáson belülre |
|||
|
Forintban |
|||
|
Sor- |
Támogatott szervezet neve |
Támogatás célja |
Támogatás összege |
|
1. |
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás |
BTKT működési támogatása |
2 847 934 |
|
2. |
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás |
DOK Óvoda működése |
91 640 |
|
3. |
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás |
DOK Gyerekétkeztetés |
269 317 |
|
4. |
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás |
DOK családsegítő és gyermekjóléti szolg |
478 442 |
|
5. |
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás |
DAK Alapszolgáltatási központ |
2 625 100 |
|
6. |
Darányért Közművelődési és Falusz. Egyesület |
Művelődési ház üzemeltetése |
2 500 000 |
|
Összesen: |
8 812 433 |
||