Kaposmérő község képviselő testületének 1/2004 (II.25..) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről

Hatályos: 2004. 02. 25

Kaposmérő Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló - többször módosított - 1992. évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdése, valamint a 68. § (2) bekezdése alapján - figyelembe véve ezen jogszabály, valamint Az államháztartás működési rendjéről szóló – módosított – 217/1998. (XII. 30.) Kormányrendeletben meghatározottakat – a 2004. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja.


A rendelet hatálya


1.§.


 A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetésében szereplő költségvetési szervekre.


2.§.


 (1) Az önkormányzat költségvetési szervei:

- önállóan gazdálkodó költségvetési szervek:  - Körjegyzőség,

                                                                       -  Hunyadi János Általános Iskola

- részben önállóan gazdálkodó szerv:              - Családvédelmi Központ

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények külön-külön címet alkotnak.

(3) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem kapcsolódó bevételei és kiadásai a (4) bekezdés szerint külön címet alkotnak.

(4) Az önkormányzat címrendjét teljes körűen az 1. számú melléklet tartalmazza.

           

Az önkormányzat és költségvetési szervei 2004. évi költségvetése  


3.§.


A képviselő-testület az önkormányzat - beleértve a költségvetési szerveit - 2004. évi költségvetésének 

    a.) bevételi főösszegét      329.994 ezer forintban

    b.) kiadási főösszegét       329.994  ezer forintban  állapítja meg.          


A költségvetési bevételek


4.§.


Az önkormányzat 2004. évi költségvetési bevételeinek részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza.



5.§.


 Az önkormányzat költségvetési szerveinek 2004. évi működési bevételeit - külön-külön költségvetési szervenként a 3. számú melléklet tartalmazza.



A költségvetési kiadások


6.§.


(1) Az önkormányzat működési, fenntartási kiadási előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint határozza meg:


Megnevezés

összeg (ezer Ft)

Működési kiadások előirányzata összesen

243.485

Ebből:


- személyi juttatások:                            

21.650

- munkaadókat terhelő járulékok

7.808

- dologi jellegű kiadások:                                

21.602

- egyéb folyó kiadások

1.684

- speciális célú támogatások

190.741



 (2) A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szerveinek működési kiadásait kiemelt előirányzatonként a 4, 5. számú mellékletek szerint állapítja meg.


7.§.


(1) Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásai összesen:  84.667 ezer forint.

A felújítási és felhalmozási kiadásokból:

 beruházások előirányzata:                         

12.216     ezer forint

 felújítások előirányzata:                             

20.630     ezer forint

értékpapír vásárlás előirányzata

50.321     ezer forint

Felhalmozási hitel kamatának előirányzata

 1.500      ezer forint.


(2) Az önkormányzat, illetve az 1. §. (2) bekezdésben meghatározott alcímek felújítási és felhalmozási kiadásait a 6.  számú melléklet tartalmazza.



8.§.


A gördülő tervezés szabályai szerint megállapított bevételek és kiadások alakulásáról a 7. számú melléklet ad tájékoztatást.


9.§.


Céltartalék összege  1842 ezer Ft, mely közcélú foglalkoztatásra fordítható.




 A költségvetési létszámkeret


10.§.


(1) A képviselő-testület az önkormányzat és intézményei létszámkeretét  72                                                                                                                                                                                                                                                                                      főben állapítja meg.


(2) Az önkormányzat költségvetési szerveinek - továbbá a 2. §. (3) bekezdés szerinti címek - létszámkeretét a képviselő-testület a 8.  számú mellékletben feltüntetettek szerint állapítja meg.


 A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok


11.§.


 (1) Az önkormányzat és a költségvetési szervei bevételi és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatóak.


 (2) A képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása.


(3) Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet vagy elkülönített állami pénzalap az önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester- a jegyző előkészítésében - a képviselő-testületet tájékoztatni köteles.


(4) A képviselő-testület a (2) bekezdésben foglalt előterjesztés alapján félévente - a féléves beszámolóval, illetve a koncepcióval egyidejűleg - de legkésőbb a zárszámadási rendelettervezet képviselő-testület elé terjesztését közvetlenül megelőző testületi ülésen, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét.


(5) A Képviselő-testület a jóváhagyott előirányzatok közötti átcsoportosítási jogát 500.000 forint erejéig a polgármesterre átruházza.

Az előirányzat-módosítást követő legközelebbi Képviselő-testületi ülésen a polgármester köteles beszámolni az átruházott hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításról és ezzel egyidejűleg javaslatot kell tennie a költségvetési rendelet módosítására.



12.§.


(1) Az önkormányzat önállóan gazdálkodó költségvetési szervei saját hatáskörben előirányzat-módosítást hajthatnak végre. Az előirányzat-módosításról a jegyző előkészítésében a polgármester a képviselő-testületet 30 napon belül tájékoztatni köteles.

(2) A meghatározott tartalékok előirányzatának módosításáról csak  a képviselő-testület dönthet a költségvetési rendeletmódosítás során.


13.§.


 (1) Az önkormányzat költségvetési szervei a jóváhagyott bevételi előirányzataikon felüli többletbevételüket szabadon használhatják fel a (2) bekezdés szerint.

(2) A többletbevétel felhasználása a saját hatáskörű előirányzat-módosítás és az azzal egyidejűleg történő - írásbeli képviselő-testületi - tájékoztatás és engedélyezés után történhet.

14.§.


 (1) A gazdálkodás során az év közben létrejött költségvetési többletet  pénzintézeti pénzlekötés útján hasznosíthatja az önkormányzat.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések, illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását a képviselő-testület a polgármester hatáskörébe utalja.

A polgármester a megtett intézkedéséről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad.


Vegyes és záró rendelkezések


15.§


 (1) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben az államháztartás viteléről szóló 1992.évi XXXVIII. tv.,  a 217/1998. (XII.30.) Kormány rendelet, továbbá a Magyar Köztársaság  2004.évi költségvetéséről szóló 2003.évi  CXVI. tv. előírásait kell alkalmazni.

(2) A képviselő-testület a polgármesternek az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről (bevételek beszedése, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítése) szóló beszámolóját elfogadja.

Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e költségvetési rendeletbe beépítésre kerültek.

(3) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2004. január 1. napjától kell alkalmazni.

(4) A rendelet kihirdetéséről a körjegyző gondoskodik.



A képviselő-testület ülésének időpontja:


Kaposmérő, 2004. február 24.




Matula András                                                                     dr. Vig József

körjegyző                                                                              polgármester



Kihirdetve: Kaposmérő, 2004. február 25.




Matula András

körjegyző







1.sz. melléklet


A Kaposmérői Önkormányzat címrendje



Önállóan gazdálkodó szervek:

1.) Hunyadi János Általános Iskola


2.) Kaposmérő és Kaposújlak Községek Körjegyzősége


3.) Szakfeladatok:




Szakfeladat

Köztemető fenntartási feladatok

Közvilágítási feladatok

Települési hulladékok kezelése

Helyi közutak, hidak létesítése és felújítása

Nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó iskolai oktatás

Háziorvosi szolgálat

Sportcélok és feladatok

Rendszeres pénzbeli ellátások

Eseti pénzbeli ellátások

Védőnői szolgálat

Nappali szociális ellátás

Családsegítés

Gyermek- és ifjúságvédelem feladatai

Községgazdálkodási szolgáltatás

Önkormányzatok igazgatási tevékenysége

Fogorvosi ellátás

Egészségügyi ellátás egyéb feladatai

Önkormányzatok elszámolásai

Települési vízellátás és vízminőség-védelem










2.számú melléklet



                

2004. évi előirányzat

 BEVÉTELEK




Intézményi térítési díj

 1 600    

Helyiség –és földbérleti  díjak

 720    

Egyéb bevételek

 740    

Kamatbevétel

 200    

Továbbszámlázott szolgáltatások

 350    

Feleslegessé vált készletek értékesítése

 50    

Kiszámlázott ÁFA

 500    

Mûködési bevételek:

 4 160    

Magánszemélyek kommunális adója

 3 388    

Iparûzési adó

 9 100    

Helyi adók összesen:

 12 488    

Pótlékok, késedelmi kamatok

 300    

Személyi jövedelemadó átengedett része

 105 403    

Gépjármûadó

 9 898    

Termõföld bérbeadás jövedelemadója

 100    

Átengedett központi adók:

 115 701    

Normatív állami hozzájárulás

 100 286    

Egyes jövedelem-pótló támogatások

 13 000     

Közcélú foglalkoztatástámogatása

 1 842    

Kiegészítõ támogatás közoktatási feladatokhoz

 2 260    

Költségvetési támogatások:

 117 388    

Körjegyzõség mûködtetéséhez Kaposújlaki hozzájárulás

 7 656    

Egészségügyi feladatok ellátásához az OEP-tõl

 2 726    

Átvett pénzeszközök összesen:

 10 382    

Lakbérbevétel:

 480    

 Lakótelkek törlesztõ részlete

 160    

Hulladékgyûjtõ edények bérbeadása

 3 488    

 Koncessziós díjból származó bevétel

 1 500    

Optima értékjegy visszaváltása

 40 341    

 Kincstárjegy, Optima hozama

 4 436    

 Államkötvények értékesítése

 5 544    

Felhalmozási bevételek összesen:

 55 469    

CÉDA támogatás

 1 071    

Szoc.  alapon nyújtott kölcsön visszafiz.

 100    

 Elõzõ évi pénzmaradvány:

 8 807    

Hitelfelvétel

 3 948    

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

 329 994    



















3.számú melléklet



Hunyadi János Általános Iskola bevételei

2004. évi előirányzat

Bérleti díjak

 700    

Egyéb bevételek

 250    

Felügyeleti szerv finanszírozása

 122 310    

Közoktatási feladatok ellátásának finansz.

 2 260    

összes bevétel:

 125 520    





Körjegyzőség bevételei

2004. évi előirányzat

Hatósági, engedélyezési feladatok bevétele

 60    

Önkormányzati honlappályázat önrésze

 1 000    

Felügyeleti szervtől kapott támogatás

 36 458    

összes bevétel:

 37 518    






4. számú melléklet



KIADÁSOK

2004.évi előirányzat





Rendszeres személyi juttatások

 15 010    

Nem rendszeres személyi juttatások

 628    

Külsõ személyi juttatások

 6 012    

Személyi jellegû juttatások összesen:

 21 650    

Munkaadókat terhelõ járulékok

 7 808    

Készletbeszerzés

 2 777    

Kommunikációs szolgáltatások

 765    

Szolgáltatási kiadások

 12 383    

Általános forgalmi adó

 3 902    

Kiküldetés, reprezentáció, reklám kiadások

 880    

Egyéb dologi kiadások

 895    

Dologi kiadások

 21 602    

Adók, díjak, befizetések

 1 020    

Kamatkiadások

 664    

Egyéb folyó kiadások:

 1 684    

intézmények finanszírozása: - Iskola

 122 310    

                                               - Körjegyzõség

 36 458    

Közoktatási feladatok ellátásának finansz.

 2 260    

nonprofit és egyéb szervezetek támogatása

 1 400    

 társulási  hozzájárulások

 340     

fogászati és orvosi ügyelet díja

 480    

szennyvíz-visszatérítés lakosságnak

 368    

 körjegyzõségi mûködési támogatás

 1 495    

 sport támogatás

 2 100    

 fizioterápia díja

 546    

Közvilágítás korszerûsítés miatti fiz. kötelezettség

 1 384    

Kölcsön nyújtás háztartásoknak

 100    

 szociálpolitikai támogatások

 21 500    

Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás:

 190 741    

Működési kiadások összesen:

 243 485    




5. számú melléklet



Hunyadi János Ált. Iskola működési kiadásai

2004. évi előirányzat

Személyi juttatások

 80 117    

Munkaadókat terhelő járulékok

 26 443    

Dologi kiadások

 16 700    

Közoktatási támogatásból fedezett kiadások

 2 260    

Működési kiadások összesen

 125 520    







Körjegyzőség működési kiadásai

2004. évi előirányzat

Személyi juttatások

 22 071    

Munkaadókat terhelő járulékok

 7 097    

Dologi kiadások

 8 350    

Működési kiadások összesen

 37 518    






6. számú melléklet



Fejlesztési, felhalmozási kiadások

2004. évi előirányzat

Ravatalozó átépítése

 4 093    

Járda és út építés, felújítás

 10 417    

Rendezési terv elkészíttetése

 1 400    

Iskola fûtés rekonstrukció, energia racionalizálás

 3 948    

Egységes hulladékgyûjtõ edényzet beszerzése

 4 988    

Építési telkek kialakításának tervezési költsége

 4 000    

"Információs technológia iskolában" önrésze

 3 000    

Játszótér létesítés, felújítás

 1 000    

Értékjegy, egyéb értékpapír vásárlás

 50 321    

Fejlesztési hitel kamata

 1 500     

Felhalmozási és felújítási kiadások:

 84 667    








7. számú melléklet






BEVÉTELEK

2004.év

2005.év

2006.év

Mûködési bevételek

 4 160    

 4 200    

 4 500    

Sajátos mûködési bevételek

 13 068    

 14 000    

 15 600    

Költségvetési támogatás és átengedett személyi jövedelemadó

 233 089    

 240 000    

 244 000    

Mûködési célú pénzeszk. átvétel

 10 382    

 10 800    

 11 200    

Elõzõ évi pénzmaradvány

 8 807    

 8 000    

 6 000    

Mûködési célú bevételek:

 269 506    

 277 000    

 281 300    

Felhalmozási és tõke jellegû bevételek:

 60 488    

 30 000    

 20 000    

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

 329 994    

 307 000    

 301 300    













KIADÁSOK

2004.év

2005.év

2006.év

Személyi juttatások

 21 650    

 22 500    

 24 000    

Munkaadókat terhelõ járulékok

 7 808    

 8 140    

 8 600    

Dologi és egyéb kiadások

 21 602    

 22 500    

 23 600    

Egyéb folyó kiadások

 1 684    

 1 900    

 2 000    

Mûködési célú pénzeszköz átadás, egyéb támogatás

 190 741    

 193 000    

 195 000    

Mûködési célú kiadások:

 243 485    

 248 040    

 253 200    

Felhalmozási kiadások

 12 216    

 14 000    

 14 000    

Felújítási kiadások

 20 630    

 20 000    

 14 000    

Értékpapír vásárlás

 50 321    

 20 000    

 16 000    

Felhalmozási hitel visszafiz. és kamat

 1 500    

 1 500    

 3 000    

Felhalmozási, felújítási kiadások összesen:

 84 667    

 55 500    

 47 000    

Tartalék

 1 842    

 3 460    

 1 100     

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

 329 994    

 307 000    

 301 300    





8. számú melléklet






                               Önkormányzat létszámkerete







Hunyadi János Általános Iskola 

45



és Napköziotthonos Óvoda létszámkerete




ebből: pedagógus

23



          óvónő

8



          dajka

4



          programszervező

1



          karbantartó

1



          takarítónő (1 fő 4 órában foglalkoztatva)

5



         gazdasági vezető

1



         könyvtáros

1



         iskolatitkár

1







Kaposmérő és Kaposújlak Községek




 Körjegyzőségének létszámkerete

11



ebből: körjegyző

1



          ügyintéző

8



          ügykezelő

2







Önkormányzatnál foglalkoztatottak szakfeladatonként

16







Igazgatási szakfeladat - polgármester

1



Családvédelmi Központ - vezető

1



                                    gondozónő

2



Községgazdálkodás - közalkalmazott

5



                                közhasznú foglalkoztatottak

6



Védőnői szolgálat - védőnő

1







Önkormányzat összesen:

72