Zimány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi zárszámadásáról
Hatályos: 2025. 05. 30Zimány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi zárszámadásáról
[1] A költségvetési szerveknek - köztük az önkormányzatoknak is – a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról éves költségvetési beszámolót, és az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő zárszámadást kell készítenie, amelyről a képviselő-testület önkormányzati rendeletet alkot. A zárszámadás tartalmazza a költségvetés végrehajtását, összeveti a költségvetési rendeletben tervezett és a ténylegesen megvalósult bevételeket és kiadásokat. Zimány Község Önkormányzata 2024. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló elkészítése ezen szempontok szem előtt tartásával történt.
[2] Zimány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, a polgármesterre, az önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre az önkormányzat részvételével létrehozott igazgatási és intézményfenntartó társulásokra.
2. Bevételek és kiadások
2. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi zárszámadását összesen
a) 107.347.319 forint bevétellel és
b) 79.155.104 forint kiadással
állapítja meg.
(2) A képviselő-testület az (1) bekezdés a) pontján belül
a) a működési költségvetési bevételt 63.883.029 forintban,
b) a felhalmozási költségvetési bevételt 9.702.181 forintban,
c) a finanszírozási bevételt 33.762.109 forintban
állapítja meg.
(3) A képviselő-testület az (1) bekezdés b) pontján belül
a) a működési költségvetési kiadást 56.289.460 forintban,
b) a felhalmozási költségvetési kiadást 21.593.892 forintban,
c) a finanszírozási kiadást 1.271.752 forintban
állapítja meg.
(4) Az önkormányzat segélyezésre fordított kiadásainak összege 3.794.921 forint.
(5) Az (1)–(4) bekezdés szerinti kiadások és bevételek számszaki részletezését a rendelet 1–6. melléklete tartalmazza.
3. Pénzforgalom
3. § A képviselő-testület pénzeszközök változását a 7. melléklet szerint mutatja be.
4. Maradvány megállapítása, jóváhagyása
4. § A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi maradványát a 8. melléklet szerint 28.192.215 Ft összegben hagyja jóvá.
5. Az önkormányzat vagyona
5. § A képviselő-testület az önkormányzat 2024. december 31-i állapot szerinti vagyonát a mérlegadatok alapján 335.068.913 forintban állapítja meg a 9. melléklet szerint.
6. Többéves kihatással járó feladatok
6. § Az önkormányzat 2024. december 31-i, többéves kihatással járó feladatit a 10. melléklet tartalmazza.
7. Az önkormányzatnál foglalkoztatottak létszáma
7. § Az önkormányzatnál és intézményeinél foglalkoztatottak 2024. december 31-i állapot szerinti létszámát a 11. melléklet tartalmazza.
8. Támogatások
8. § (1) Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 12. melléklet tartalmazza.
(2) Az önkormányzat által civil szervezetek számára nyújtott pénzbeli támogatások összegéről a támogatottak – számlákkal – határidőben elszámoltak, a felhasználás ellenőrzése megtörtént.
9. Uniós támogatások
9. § Az önkormányzat 2024. évben 702.181 Ft Európai Uniós támogatásban részesült.
10. Záró rendelkezések
10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
sor-szám |
BEVÉTELEK |
eredeti ei. |
módosított ei. |
teljesítés |
sor-szám |
KIADÁSOK |
eredeti ei. |
módosított ei. |
teljesítés |
|
|
1. |
1. |
Működési költségvetési bevételek |
57 321 460 |
71 280 130 |
63 883 029 |
2. |
Működési költségvetési kiadások |
50 046 404 |
56 569 541 |
56 289 460 |
|
2. |
1.1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
29 637 989 |
33 547 177 |
33 547 177 |
2.1 |
Személyi juttatások |
16 047 580 |
15 468 912 |
15 468 912 |
|
3. |
1.2 |
Működési célú támogatások áht-n belülről |
1 193 996 |
11 515 719 |
11 515 719 |
2.2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj.adó |
1 579 859 |
1 752 345 |
1 752 345 |
|
4. |
1.3 |
Közhatalmi bevételek |
25 837 678 |
22 718 306 |
15 407 705 |
2.3 |
Dologi kiadások |
18 449 854 |
19 307 101 |
19 127 020 |
|
5. |
1.4 |
Működési bevételek |
601 797 |
2 839 128 |
2 792 628 |
2.4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 466 000 |
3 794 921 |
3 794 921 |
|
6. |
1.5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
50 000 |
659 800 |
619 800 |
2.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
8 503 111 |
16 246 262 |
16 146 262 |
|
7. |
3. |
Működési költségvetési egyenleg (1.- 2.) |
7 593 569 |
|||||||
|
8. |
4. |
Költségvetési működési hiány belső finanszírozása |
0 |
0 |
0 |
8. |
Költségvetési működési többlet felhasználása |
7 275 056 |
14 710 589 |
1 271 752 |
|
9. |
4.1 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
8.1 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
6 098 300 |
13 438 837 |
0 |
|
10. |
4.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése |
0 |
0 |
0 |
8.2 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
1176756 |
1 271 752 |
1 271 752 |
|
11. |
5. |
Költségvetési működési hiány külső finanszírozása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
12. |
5.1 |
Likvidítási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
0 |
0 |
0 |
9. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
0 |
1 198 809 |
0 |
|
13. |
6. |
Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
14. |
7. |
Államháztartáson belüli megelőlegezés |
0 |
1 198 809 |
1 198 809 |
|||||
|
15. |
10. |
Működési finanszírozási bevételek (4.+5.+6.+7.) |
0 |
1 198 809 |
1 198 809 |
11. |
Működési finanszírozási kiadások (8.+9.) |
7 275 056 |
15 909 398 |
1 271 752 |
|
16. |
12. |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+10.) |
57 321 460 |
72 478 939 |
65 081 838 |
13. |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (2.+11.) |
57 321 460 |
72 478 939 |
57 561 212 |
|
17. |
14. |
Felhalmozási költségvetési bevételek |
9 909 804 |
9 702 181 |
9 702 181 |
15. |
Felhalmozási költségvetési kiadások |
20 267 489 |
21 593 892 |
21 593 892 |
|
18. |
14.1 |
Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről |
909 804 |
702 181 |
702 181 |
15.1 |
Beruházások |
20 267 489 |
5 792 026 |
5 792 026 |
|
19. |
14.2 |
Felhalmozási bevételek |
9 000 000 |
9 000 000 |
9 000 000 |
15.2 |
Felújítások |
0 |
15 801 866 |
15 801 866 |
|
20. |
14.3 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
15.3 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
21. |
16. |
Felhalmozási költségvetési egyenleg (14.-15.) |
-11 891 711 |
|||||||
|
22. |
17. |
Költségvetési felhalmozási hiány belső finanszírozása |
10 357 685 |
11 891 711 |
11 891 711 |
20. |
Költségvetési felhalmozási többlet felhasználása |
0 |
0 |
0 |
|
23. |
17.1 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
0 |
11 891 711 |
11 891 711 |
20.1 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
|
24. |
17.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése |
10 357 685 |
0 |
0 |
20.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
0 |
0 |
0 |
|
25. |
18. |
Költségvetési felhalmozási hiány külső finanszírozása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
26. |
18.1 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
0 |
0 |
0 |
21. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
0 |
20 671 589 |
0 |
|
27. |
19. |
Maradvány igénybevétele |
0 |
20 671 589 |
20 671 589 |
|||||
|
28. |
22. |
Felhalmozási finanszírozási bevételek (17.+18.+19.) |
10 357 685 |
32 563 300 |
32 563 300 |
23. |
Felhalmozási finanszírozási kiadások (20.+21.) |
0 |
20 671 589 |
0 |
|
29. |
24. |
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (14.+22.) |
20 267 489 |
42 265 481 |
42 265 481 |
25. |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (15.+23.) |
20 267 489 |
42 265 481 |
21 593 892 |
|
30. |
26. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (12.+24.) |
77 588 949 |
114 744 420 |
107 347 319 |
27. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+25.) |
77 588 949 |
114 744 420 |
79 155 104 |
2. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
teljesítés |
teljesítés % |
||
|
Rovat megnevezése |
|||||||
|
1. |
1. |
Működési költségvetési bevételek |
|||||
|
2. |
1. |
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
29 637 989 |
33 547 177 |
33 547 177 |
100,00% |
|
3. |
2. |
1.1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
15 854 789 |
15 854 789 |
15 854 789 |
100,00% |
|
4. |
3. |
1.2 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
11 513 200 |
12 042 042 |
12 042 042 |
100,00% |
|
5. |
4. |
1.3 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
0 |
159 600 |
159 600 |
100,00% |
|
6. |
5. |
1.4 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
3 342 686 |
3 342 686 |
100,00% |
|
7. |
6. |
1.5 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
2 148 060 |
2 148 060 |
100,00% |
|
8. |
7. |
2 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
1 193 996 |
11 515 719 |
11 515 719 |
100,00% |
|
9. |
8. |
2.1 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről |
1 193 996 |
11 515 719 |
11 515 719 |
100,00% |
|
10. |
9. |
2.1.1 |
egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól |
0 |
10 000 000 |
10 000 000 |
100,00% |
|
11. |
10. |
2.1.2 |
elkülönített állami pénzalapoktól |
462 192 |
533 600 |
533 600 |
100,00% |
|
12. |
11. |
2.1.3 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
731 804 |
982 119 |
982 119 |
100,00% |
|
13. |
12. |
3 |
Közhatalmi bevételek |
25 837 678 |
22 718 306 |
15 407 705 |
67,82% |
|
14. |
13. |
3.1 |
Jövedelemadók |
0 |
7 744 |
7 744 |
100,00% |
|
15. |
14. |
3.1.1 |
Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó |
0 |
7 744 |
7 744 |
100,00% |
|
16. |
15. |
3.1 |
Vagyoni típusú adók |
1 293 770 |
5 770 536 |
5 418 536 |
93,90% |
|
17. |
16. |
3.1.1 |
magánszemélyek kommunális adója |
1 293 770 |
1 427 090 |
1 075 090 |
75,33% |
|
18. |
17. |
3.1.2 |
telekadó |
0 |
4 343 446 |
4 343 446 |
100,00% |
|
19. |
18. |
3.2 |
Termékek és szolgáltatások adói |
23 941 932 |
16 023 363 |
9 775 290 |
61,01% |
|
20. |
19. |
3.2.1 |
Értékesítési és forgalmi adók |
23 941 932 |
16 023 363 |
9 775 290 |
61,01% |
|
21. |
20. |
3.2.1.1 |
-iparűzési adó |
23 941 932 |
16 023 363 |
9 775 290 |
61,01% |
|
22. |
21. |
3.3 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
601 976 |
916 663 |
206 135 |
22,49% |
|
23. |
22. |
3.3.1 |
késedelmi pótlék |
555 806 |
572 463 |
81 135 |
14,17% |
|
24. |
23. |
3.3.2 |
talajterhelési díj |
46 170 |
344 200 |
125 000 |
36,32% |
|
25. |
24. |
4 |
Működési bevételek |
601 797 |
2 839 128 |
2 792 628 |
98,36% |
|
26. |
25. |
4.1 |
Készletértékesítés ellenértéke |
0 |
40 800 |
40 800 |
100,00% |
|
27. |
26. |
4.2 |
Szolgáltatások ellenértéke |
601 797 |
803 993 |
757 493 |
94,22% |
|
28. |
27. |
4.2.1 |
Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel |
601 797 |
803 993 |
757 493 |
94,22% |
|
29. |
28. |
4.3 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
629 169 |
629 169 |
100,00% |
|
30. |
29. |
4.4 |
Kiszámlázott áfa |
0 |
158 917 |
158 917 |
100,00% |
|
31. |
30. |
4.5 |
Egyéb kamatbevétel |
0 |
21 |
21 |
100,00% |
|
32. |
31. |
4.6 |
Egyyéb működési bevétel |
0 |
1 206 228 |
1 206 228 |
100,00% |
|
33. |
32. |
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
50 000 |
659 800 |
619 800 |
93,94% |
|
34. |
33. |
5.1 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről |
50 000 |
40 000 |
0 |
0,00% |
|
35. |
34. |
5.2 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
619 800 |
619 800 |
100,00% |
|
36. |
35. |
6 |
Működési költségvetési bevételek összesen |
57 321 460 |
71 280 130 |
63 883 029 |
89,62% |
|
37. |
2. |
Felhalmozási költségvetési bevételek |
|||||
|
38. |
1. |
1 |
Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről |
909 804 |
702 181 |
702 181 |
100,00% |
|
39. |
2. |
1.1 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről |
909 804 |
702 181 |
702 181 |
100,00% |
|
40. |
3. |
1.1.1 |
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása |
909 804 |
702 181 |
702 181 |
100,00% |
|
41. |
4. |
2 |
Felhalmozási bevételek |
9 000 000 |
9 000 000 |
9 000 000 |
100,00% |
|
42. |
5. |
2.1 |
Ingatlanok értékesítése |
9 000 000 |
9 000 000 |
9 000 000 |
100,00% |
|
43. |
6. |
3 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44. |
7. |
4 |
Felhalmozási költségvetési bevételek összesen: |
9 909 804 |
9 702 181 |
9 702 181 |
100,00% |
|
45. |
3. |
Költségvetési bevételek összesen |
67 231 264 |
80 982 311 |
73 585 210 |
90,87% |
|
|
46. |
4. |
Finanszírozási bevételek |
|||||
|
47. |
1. |
1 |
Belföldi értékpapírok bevételei |
10 357 685 |
0 |
0 |
0 |
|
48. |
2. |
1.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú) |
10 357 685 |
0 |
0 |
0 |
|
49. |
3. |
2 |
Maradvány igénybevétele |
0 |
32 563 300 |
32 563 300 |
100,00% |
|
50. |
4. |
3 |
Államháztartáson belüli megelőlegezés |
0 |
1 198 809 |
1 198 809 |
100,00% |
|
51. |
5. |
4 |
Finanszírozási bevételek összesen |
10 357 685 |
33 762 109 |
33 762 109 |
100,00% |
|
52. |
5. |
Önkormányzati bevételek összesen: |
77 588 949 |
114 744 420 |
107 347 319 |
93,55% |
|
3. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
sorszám |
Kiemelt előirányzat |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
teljesítés |
teljesítés % |
||
|
Rovat |
|||||||
|
1. |
1. |
Működési költségvetési kiadások |
|||||
|
2. |
1. |
1 |
Személyi juttatások |
16 047 580 |
15 468 912 |
15 468 912 |
100,00% |
|
3. |
2. |
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó |
1 579 859 |
1 752 345 |
1 752 345 |
100,00% |
|
4. |
3. |
3 |
Dologi kiadások |
18 449 854 |
19 307 101 |
19 127 020 |
99,07% |
|
5. |
4. |
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 466 000 |
3 794 921 |
3 794 921 |
100,00% |
|
6. |
5. |
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
8 503 111 |
16 246 262 |
16 146 262 |
99,38% |
|
6. |
5.1 |
Elvonások és befizetések |
0 |
746 880 |
746 880 |
100,00% |
|
|
7. |
7. |
5.2 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre |
7 345 951 |
10 403 334 |
10 403 334 |
100,00% |
|
8. |
5.2.1 |
elkülönített állami pénzalapoknak |
0 |
123 540 |
123 540 |
100,00% |
|
|
8. |
9. |
5.2.2 |
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek |
6 956 266 |
9 865 610 |
9 865 610 |
100,00% |
|
9. |
10. |
5.2.3 |
társulások és költségvetési szerveiknek |
389 685 |
414 184 |
414 184 |
100,00% |
|
10. |
11. |
5.3 |
Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre |
1 057 160 |
4 996 048 |
4 996 048 |
100,00% |
|
11. |
12. |
5.3.1 |
egyéb civil szervezeteknek |
1 057 160 |
1 071 110 |
1 071 110 |
100,00% |
|
13. |
5.3.2 |
állami többésgi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
3 924 938 |
3 924 938 |
100,00% |
|
|
12. |
14. |
5.3 |
Tartalékok |
100 000 |
100 000 |
0 |
0,00% |
|
13. |
15. |
6 |
Működési költségvetési kiadások összesen |
50 046 404 |
56 569 541 |
56 289 460 |
99,50% |
|
14. |
2. |
Felhalmozási költségvetési kiadások |
|||||
|
15. |
1. |
1 |
Beruházások |
20 267 489 |
5 792 026 |
5 792 026 |
100,00% |
|
16. |
2. |
2 |
Felújítások |
0 |
15 801 866 |
15 801 866 |
100,00% |
|
17. |
3. |
3 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
|
18. |
4. |
4 |
Felhalmozási költségvetési kiadások összesen |
20 267 489 |
21 593 892 |
21 593 892 |
100,00% |
|
19. |
3. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN4 |
70 313 893 |
78 163 433 |
77 883 352 |
99,64% |
||
|
20. |
4. |
Finanszírozási kiadások |
|||||
|
21. |
1. |
1 |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
6 098 300 |
35 309 235 |
0 |
0,00% |
|
22. |
2. |
1.1 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (működési célú) |
6 098 300 |
14 637 646 |
0 |
0,00% |
|
23. |
3. |
1.2 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (felhalmozási célú) |
0 |
20 671 589 |
0 |
0,00% |
|
24. |
4. |
2. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
1 176 756 |
1 271 752 |
1 271 752 |
100,00% |
|
25. |
5. |
2.1 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
1 176 756 |
1 271 752 |
1 271 752 |
100,00% |
|
26. |
6. |
3 |
Finanszírozási kiadások összesen |
7 275 056 |
36 580 987 |
1 271 752 |
3,48% |
|
27. |
5. |
Önkormányzati kiadások összesen: |
77 588 949 |
114 744 420 |
79 155 104 |
68,98% |
|
4. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|---|---|---|---|---|---|
|
S.sz. |
Megnevezés |
eredeti ei. |
módosított ei. |
teljesítés |
teljesítés % |
|
1. |
I. Kötelező önkormányzati feladatok |
||||
|
2. |
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
||||
|
3. |
Diákmunkás bér |
0 |
533 600 |
533 600 |
100,00% |
|
4. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen: |
0 |
533 600 |
533 600 |
100,00% |
|
5. |
Polgármester tiszteletdíja |
3 900 000 |
3 890 323 |
3 890 323 |
100,00% |
|
6. |
Választott tisztségviselők juttatásai összesen: |
3 900 000 |
3 890 323 |
3 890 323 |
100,00% |
|
7. |
Reprezentáció |
0 |
363 360 |
363 360 |
100,00% |
|
8. |
Egyéb külső személyi juttatás összesen: |
0 |
363 360 |
363 360 |
100,00% |
|
9. |
Személyi juttatás összesen: |
3 900 000 |
4 787 283 |
4 787 283 |
100,00% |
|
10. |
Szociális hozzájárulási adó |
2 860 |
231 805 |
231 805 |
100,00% |
|
11. |
Kifizetői adó |
3 300 |
91 376 |
91 376 |
100,00% |
|
12. |
Járulékok összesen: |
6 160 |
323 181 |
323 181 |
100,00% |
|
13. |
USB token |
0 |
23 054 |
11 527 |
50,00% |
|
14. |
Szakmai anyagok beszerzése összesen: |
0 |
23 054 |
11 527 |
50,00% |
|
15. |
Irodaszer, nyomtatvány |
60 000 |
69 512 |
69 512 |
100,00% |
|
16. |
Tisztítószer |
65 000 |
84 829 |
84 829 |
100,00% |
|
17. |
Egyéb készletbeszerzés |
200 000 |
69 339 |
69 339 |
100,00% |
|
18. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
325 000 |
223 680 |
223 680 |
100,00% |
|
19. |
Szoftver üzemeltetési díj |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
100,00% |
|
20. |
Információbiztonsági felügyelet |
54 000 |
71 100 |
71 100 |
100,00% |
|
21. |
Domain név fenntartás |
20 000 |
15 000 |
15 000 |
100,00% |
|
22. |
Internetdíj |
90 000 |
89 050 |
82 200 |
92,31% |
|
23. |
Számítógép szerviz |
30 000 |
32 240 |
32 240 |
100,00% |
|
24. |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele összesen: |
224 000 |
237 390 |
230 540 |
97,11% |
|
25. |
Telefondíj |
110 000 |
113 350 |
113 350 |
100,00% |
|
26. |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások összesen: |
110 000 |
113 350 |
113 350 |
100,00% |
|
27. |
Áramdíj |
120 000 |
199 362 |
199 362 |
100,00% |
|
28. |
Gázdíj |
430 000 |
417 809 |
417 809 |
100,00% |
|
29. |
Vízdíj, csatornadíj |
53 000 |
50 321 |
50 321 |
100,00% |
|
30. |
Közüzemi djíak összesen: |
603 000 |
667 492 |
667 492 |
100,00% |
|
31. |
Terembérleti díj |
80 000 |
171 173 |
171 173 |
100,00% |
|
32. |
Bérleti- és lízingdíjak összesen: |
80 000 |
171 173 |
171 173 |
100,00% |
|
33. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás |
300 000 |
91 693 |
91 693 |
100,00% |
|
34. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
300 000 |
91 693 |
91 693 |
100,00% |
|
35. |
Áht. által kibocsátott szolgáltatás (e-hiteles tulajdoni lap, térképmásolat) |
12 000 |
6 000 |
6 000 |
100,00% |
|
36. |
Munka- és tűzvédelmi szolgáltatás |
185 000 |
110 500 |
110 500 |
100,00% |
|
37. |
Tűzoltókészülék ellenőrzés |
0 |
8 000 |
8 000 |
100,00% |
|
38. |
Ügyvédi, közjegyzői díj |
0 |
98 750 |
98 750 |
100,00% |
|
39. |
Továbbképzés, tanácskozás |
0 |
36 500 |
36 500 |
100,00% |
|
40. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen: |
197 000 |
259 750 |
259 750 |
100,00% |
|
41. |
Kéményseprés, szemétszállítás |
35 000 |
20 488 |
20 488 |
100,00% |
|
42. |
Bankköltség |
480 000 |
485 223 |
485 223 |
100,00% |
|
43. |
Pályázatfigyelés |
50 000 |
90 000 |
60 000 |
66,67% |
|
44. |
Érintésvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálat |
0 |
130 000 |
130 000 |
100,00% |
|
45. |
Gépi földmunka |
0 |
192 050 |
192 050 |
100,00% |
|
46. |
Festés |
0 |
307 400 |
307 400 |
100,00% |
|
47. |
Más egyéb szolgáltatások |
0 |
30 716 |
30 716 |
100,00% |
|
48. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
565 000 |
1 255 877 |
1 225 877 |
97,61% |
|
49. |
Utiköltség térítés polgármester |
585 000 |
566 605 |
566 605 |
100,00% |
|
50. |
Kiküldetések kiadásai összesen: |
585 000 |
566 605 |
566 605 |
100,00% |
|
51. |
Karácsonyi gömb hirdetés |
14 000 |
15 000 |
7 000 |
46,67% |
|
52. |
Reklám- és propagandakiadások összesen: |
14 000 |
15 000 |
7 000 |
46,67% |
|
53. |
ÁFA |
540 720 |
637 077 |
630 935 |
99,04% |
|
54. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
540 720 |
637 077 |
630 935 |
99,04% |
|
55. |
Más egyéb dologi kiadások (virág, koszorú) |
150 000 |
180 532 |
180 532 |
100,00% |
|
56. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
150 000 |
180 532 |
180 532 |
100,00% |
|
57. |
Dologi kiadások összesen: |
3 693 720 |
4 442 673 |
4 380 154 |
98,59% |
|
58. |
Kormányzati funkció összesen: |
7 599 880 |
9 553 137 |
9 490 618 |
99,35% |
|
59. |
013320 Köztemető fenntartás és működtetés |
||||
|
60. |
Hajtó- és kenőanyag |
100 000 |
24 136 |
24 136 |
100,00% |
|
61. |
Egyéb készletbeszerzés |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
|
62. |
Üzemeltetési anyagok összesen: |
200 000 |
24 136 |
24 136 |
100,00% |
|
63. |
Áramdíj |
2 000 |
1 203 |
1 203 |
100,00% |
|
64. |
Vízdíj |
15 000 |
18 262 |
18 262 |
100,00% |
|
65. |
Közüzemi díjak összesen: |
17 000 |
19 465 |
19 465 |
100,00% |
|
66. |
Hulladékszállítás |
150 000 |
107 431 |
107 431 |
100,00% |
|
67. |
Más egyéb szolgáltatások |
50 000 |
0 |
0 |
0 |
|
68. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
200 000 |
107 431 |
107 431 |
100,00% |
|
69. |
Javítás, karbantartás |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
|
70. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
|
71. |
ÁFA |
198 990 |
40 777 |
40 777 |
100,00% |
|
72. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
198 990 |
40 777 |
40 777 |
100,00% |
|
73. |
Más egyéb dologi kiadás (virág, koszorú) |
20 000 |
11 |
11 |
100,00% |
|
74. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
20 000 |
11 |
11 |
100,00% |
|
75. |
Dologi kiadás összesen: |
935 990 |
191 820 |
191 820 |
100,00% |
|
76. |
Kormányzati funkció összesen: |
935 990 |
191 820 |
191 820 |
100,00% |
|
77. |
013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
||||
|
78. |
Áramdíj |
340 000 |
39 747 |
39 747 |
100,00% |
|
79. |
Gázdíj |
60 000 |
66 239 |
66 239 |
100,00% |
|
80. |
Víz- és csatornadíj |
110 000 |
34 621 |
34 621 |
100,00% |
|
81. |
Közüzemi díjak összesen: |
510 000 |
140 607 |
140 607 |
100,00% |
|
82. |
Gépi földmunka, tereprendezés |
0 |
116 800 |
116 800 |
100,00% |
|
83. |
Egyéb szolgáltaátsok összesen: |
0 |
116 800 |
116 800 |
100,00% |
|
84. |
Karbantartás, kisjavítás |
50 000 |
0 |
0 |
0 |
|
85. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
50 000 |
0 |
0 |
0 |
|
86. |
ÁFA |
151 200 |
69 147 |
69 147 |
100,00% |
|
87. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
151 200 |
69 147 |
69 147 |
100,00% |
|
88. |
Más egyéb dologi kiadás |
0 |
1 |
1 |
100,00% |
|
89. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
0 |
1 |
1 |
100,00% |
|
90. |
Dologi kiadás összesen: |
711 200 |
326 555 |
326 555 |
100,00% |
|
91. |
Kormányzati funkció összesen: |
711 200 |
326 555 |
326 555 |
100,00% |
|
92. |
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
||||
|
93. |
2023.évi Lakossági víz- és csatornaszolgátatás támogatás visszafizetése |
609 273 |
609 273 |
100,00% |
|
|
94. |
2023.évi feladatalapú támogatás - szünidei étkeztetés - visszafizetése |
137 607 |
137 607 |
100,00% |
|
|
95. |
Elvonások és befizetések összesen: |
0 |
746 880 |
746 880 |
100,00% |
|
96. |
Kormányzati funkció összesen: |
0 |
746 880 |
746 880 |
100,00% |
|
97. |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
||||
|
98. |
Szociális társulási költség hozzájárulás |
154 685 |
154 685 |
154 685 |
100,00% |
|
99. |
Belső ellenőrzési társulási működési hozzájárulás |
200 000 |
223 229 |
223 229 |
100,00% |
|
100. |
Hulladékgazdálkodási működési hozzájárulás |
35 000 |
36 270 |
36 270 |
100,00% |
|
101. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (társulások és költségvetési szerveiknek) összesen: |
389 685 |
414 184 |
414 184 |
100,00% |
|
102. |
Fogászati ügyelet működési támogatása |
95 976 |
89 440 |
89 440 |
100,00% |
|
103. |
Háziorvosi ügyelet működési hozzájárulás |
982 639 |
750 738 |
750 738 |
100,00% |
|
104. |
Hivatali működési hozzájárulás |
1 925 640 |
1 925 640 |
1 925 640 |
100,00% |
|
105. |
Óvoda működtetési hozzájárulás |
3 846 000 |
6 606 200 |
6 606 200 |
100,00% |
|
106. |
Óvoda működtetési hozzájárulás 2023.évi elszámolás különbözet |
0 |
380 760 |
380 760 |
100,00% |
|
107. |
Vagyonbiztosítás hozzájárulás Magyaratádnak |
106 011 |
112 832 |
112 832 |
100,00% |
|
108. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek) összesen: |
6 956 266 |
9 865 610 |
9 865 610 |
100,00% |
|
109. |
Kormányzati funkció összesen: |
7 345 951 |
10 279 794 |
10 279 794 |
100,00% |
|
110. |
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
||||
|
111. |
Közfoglalkoztatottak bére |
400 200 |
0 |
0 |
0 |
|
112. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen: |
400 200 |
0 |
0 |
0 |
|
113. |
Személyi juttatások összesen: |
400 200 |
0 |
0 |
0 |
|
114. |
Szociális hozzájárulási adó |
26 013 |
0 |
0 |
0 |
|
115. |
Táppénz hozzájárulás |
0 |
4 512 |
4 512 |
100,00% |
|
116. |
Járulékok összesen: |
26 013 |
4 512 |
4 512 |
100,00% |
|
117. |
Egyéb készletbeszerzés |
28 330 |
0 |
0 |
0 |
|
118. |
Üzemeltetési anyagok összesen: |
28 330 |
0 |
0 |
0 |
|
119. |
Áfa |
7 649 |
0 |
0 |
0 |
|
120. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
7 649 |
0 |
0 |
0 |
|
121. |
Dologi kiadás összesen: |
35 979 |
0 |
0 |
0 |
|
122. |
Előző évi támoatás elszámolás visszafizetése |
0 |
123 540 |
123 540 |
100,00% |
|
123. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre elkülönített állami pénzalapnak |
0 |
123 540 |
123 540 |
100,00% |
|
124. |
Kormányzati funkció összesen: |
462 192 |
128 052 |
128 052 |
100,00% |
|
125. |
045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása |
||||
|
126. |
Külterületi út javítás |
0 |
436 000 |
436 000 |
100,00% |
|
127. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
0 |
436 000 |
436 000 |
100,00% |
|
128. |
Útfelület letakarítás |
0 |
30 000 |
30 000 |
100,00% |
|
129. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
0 |
30 000 |
30 000 |
100,00% |
|
130. |
Áfa |
0 |
125 820 |
125 820 |
100,00% |
|
131. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
0 |
125 820 |
125 820 |
100,00% |
|
132. |
Dologi kiadás összesen: |
0 |
591 820 |
591 820 |
100,00% |
|
133. |
Kormányzati funkció összesen: |
0 |
591 820 |
591 820 |
100,00% |
|
134. |
052020 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése |
||||
|
135. |
Eszközhasználati díj maradványának átadása Kavíz Kft. részére |
0 |
2 523 638 |
2 523 638 |
100,00% |
|
136. |
2024.évi Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatásának átadása |
0 |
418 300 |
418 300 |
100,00% |
|
137. |
Egyéb működési célú támogatás áht-n kívülre - állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
2 941 938 |
2 941 938 |
100,00% |
|
138. |
Kormányzati funkció összesen: |
0 |
2 941 938 |
2 941 938 |
100,00% |
|
139. |
063020 Víztermelés, -kezelés, -ellátás |
||||
|
140. |
2024.évi Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatásának átadása |
0 |
983 000 |
983 000 |
100,00% |
|
141. |
Egyéb működési célú támogatás áht-n kívülre - állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
983 000 |
983 000 |
100,00% |
|
142. |
Kormányzati funkció összesen: |
0 |
983 000 |
983 000 |
100,00% |
|
143. |
064010 Közvilágítás |
||||
|
144. |
Áramdíj |
2 500 000 |
2 002 780 |
2 002 780 |
100,00% |
|
145. |
Közüzemi díjak összesen: |
2 500 000 |
2 002 780 |
2 002 780 |
100,00% |
|
146. |
Karbantartás, kisjavítás |
350 000 |
356 631 |
356 631 |
100,00% |
|
147. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
350 000 |
356 631 |
356 631 |
100,00% |
|
148. |
ÁFA |
769 500 |
599 559 |
599 559 |
100,00% |
|
149. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
769 500 |
599 559 |
599 559 |
100,00% |
|
150. |
Dologi kiadás összesen: |
3 619 500 |
2 958 970 |
2 958 970 |
100,00% |
|
151. |
Kormányzati funkció összesen: |
3 619 500 |
2 958 970 |
2 958 970 |
100,00% |
|
152. |
066010 Zöldterület kezelés |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
153. |
Megbízási díj - kaszálás |
1 000 000 |
959 950 |
959 950 |
100,00% |
|
154. |
Mvégzésre irányuló egyéb jogv-ban nem saját foglalk-nak fizetett juttatás összesen |
1 000 000 |
959 950 |
959 950 |
100,00% |
|
155. |
Személyi juttatás összesen: |
1 000 000 |
959 950 |
959 950 |
100,00% |
|
156. |
Szocho |
117 000 |
112 314 |
112 314 |
100,00% |
|
157. |
Járulékok összesen: |
117 000 |
112 314 |
112 314 |
100,00% |
|
158. |
Vegyszer (rovarölő) |
0 |
22 890 |
22 890 |
100,00% |
|
159. |
Szakmai anyagok beszerzése összesen: |
0 |
22 890 |
22 890 |
100,00% |
|
160. |
Hajtó és kenőanyag |
460 000 |
365 388 |
365 388 |
100,00% |
|
161. |
Egyéb készletbeszerzés |
300 000 |
83 130 |
83 130 |
100,00% |
|
162. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése: |
760 000 |
448 518 |
448 518 |
100,00% |
|
163. |
Karbantartás, kisjavítás |
200 000 |
4 156 |
4 156 |
100,00% |
|
164. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
200 000 |
4 156 |
4 156 |
100,00% |
|
165. |
Más egyéb szolgáltatások |
0 |
76 495 |
76 495 |
100,00% |
|
166. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
0 |
76 495 |
76 495 |
100,00% |
|
167. |
ÁFA |
259 200 |
128 809 |
128 809 |
100,00% |
|
168. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
259 200 |
128 809 |
128 809 |
100,00% |
|
169. |
Más egyéb dologi kiadás |
0 |
2 |
2 |
100,00% |
|
170. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
0 |
2 |
2 |
100,00% |
|
171. |
Dologi kiadás összesen: |
1 219 200 |
680 870 |
680 870 |
100,00% |
|
172. |
Kormányzati funkció összesen: |
2 336 200 |
1 753 134 |
1 753 134 |
100,00% |
|
173. |
066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
||||
|
174. |
Megbízási díj - traktoros |
550 000 |
0 |
0 |
0 |
|
175. |
Megbízási díj - közterület karbantartás |
800 000 |
324 300 |
324 300 |
100,00% |
|
176. |
Mvégzésre irányuló egyéb jogv-ban nem saját foglalk-nak fizetett juttatás összesen |
1 350 000 |
324 300 |
324 300 |
100,00% |
|
177. |
Személyi juttatások összesen: |
1 350 000 |
324 300 |
324 300 |
100,00% |
|
178. |
Szocho |
157 950 |
37 943 |
37 943 |
100,00% |
|
179. |
Járulékok összesen: |
157 950 |
37 943 |
37 943 |
100,00% |
|
180. |
Vegyszer (gyomirtó) |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
|
181. |
Szakmai anyagok beszerzése összesen: |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
|
182. |
Irodaszer, nyomtatvány |
5 000 |
0 |
0 |
0 |
|
183. |
Hajtó- és kenőanyag |
400 000 |
400 200 |
391 117 |
97,73% |
|
184. |
Egyéb készletbeszerzés |
500 000 |
476 941 |
476 941 |
100,00% |
|
185. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
905 000 |
877 141 |
868 058 |
98,96% |
|
186. |
Áramdíj |
38 000 |
0 |
0 |
0 |
|
187. |
Gázdíj |
190 000 |
104 454 |
104 454 |
100,00% |
|
188. |
Víz- és csatornadíj |
5 500 |
0 |
0 |
0 |
|
189. |
Közüzemi díjak összesen: |
233 500 |
104 454 |
104 454 |
100,00% |
|
190. |
Karbantartás, kisjavítás |
500 000 |
546 833 |
546 833 |
100,00% |
|
191. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
500 000 |
546 833 |
546 833 |
100,00% |
|
192. |
Biztosítás - traktor |
15 000 |
34 436 |
34 436 |
100,00% |
|
193. |
Más egyéb szolgáltatások |
100 000 |
290 323 |
290 323 |
100,00% |
|
194. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
115 000 |
324 759 |
324 759 |
100,00% |
|
195. |
ÁFA |
501 795 |
499 986 |
497 534 |
99,51% |
|
196. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
501 795 |
499 986 |
497 534 |
99,51% |
|
197. |
Virág - közterületre |
110 000 |
78 582 |
78 582 |
100,00% |
|
198. |
Más egyéb dologi kiadás |
0 |
12 334 |
12 334 |
100,00% |
|
199. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
110 000 |
90 916 |
90 916 |
100,00% |
|
200. |
Dologi kiadások összesen: |
2 375 295 |
2 444 089 |
2 432 554 |
99,53% |
|
201. |
Kormányzati funkció összesen: |
3 883 245 |
2 806 332 |
2 794 797 |
99,59% |
|
202. |
081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése |
||||
|
203. |
Egyéb készletbeszerzés |
100 000 |
157 764 |
157 764 |
100,00% |
|
204. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
100 000 |
157 764 |
157 764 |
100,00% |
|
205. |
Áramdíj |
60 000 |
41 812 |
38 170 |
91,29% |
|
206. |
Vízdíj, csatornadíj |
20 000 |
34 483 |
34 483 |
100,00% |
|
207. |
Közüzemi díjak összesen: |
80 000 |
76 295 |
72 653 |
95,23% |
|
208. |
Karbantartás kisjavítás |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
|
209. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
|
210. |
ÁFA |
51 300 |
62 173 |
61 211 |
98,45% |
|
211. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
51 300 |
62 173 |
61 211 |
98,45% |
|
212. |
Más egyéb dologi kiadás |
0 |
20 |
20 |
100,00% |
|
213. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
0 |
20 |
20 |
100,00% |
|
214. |
Dologi kiadás összesen: |
241 300 |
296 252 |
291 648 |
98,45% |
|
215. |
Kormányzati funkció összesen: |
241 300 |
296 252 |
291 648 |
98,45% |
|
216. |
082091 Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
||||
|
217. |
Kulturális szakember bére |
4 185 480 |
4 185 480 |
4 185 480 |
100,00% |
|
218. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen: |
4 185 480 |
4 185 480 |
4 185 480 |
100,00% |
|
219. |
Cafeteria |
156 250 |
156 250 |
156 250 |
100,00% |
|
220. |
Béren kívüli juttatás összesen: |
156 250 |
156 250 |
156 250 |
100,00% |
|
221. |
Lakossági folyószámla költségtérítése |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
100,00% |
|
222. |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen: |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
100,00% |
|
223. |
Személyi juttatások összesen: |
4 353 730 |
4 353 730 |
4 353 730 |
100,00% |
|
224. |
Szocho |
565 985 |
565 983 |
565 983 |
100,00% |
|
225. |
Kifizetői adó |
23 438 |
23 438 |
23 438 |
100,00% |
|
226. |
Járulékok összesen: |
589 423 |
589 421 |
589 421 |
100,00% |
|
227. |
Irodaszer, nyomtatvány |
15 000 |
0 |
0 |
0 |
|
228. |
Munkaruha |
23 622 |
23 623 |
23 623 |
100,00% |
|
229. |
Egyéb készletbeszerzés |
100 000 |
54 871 |
54 871 |
100,00% |
|
230. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
138 622 |
78 494 |
78 494 |
100,00% |
|
231. |
Áramdíj |
7 000 |
0 |
0 |
0 |
|
232. |
Gázdíj |
535 000 |
522 260 |
522 260 |
100,00% |
|
233. |
Víz- és csatornadíj |
55 000 |
82 852 |
82 852 |
100,00% |
|
234. |
Közüzemi díjak összesen: |
597 000 |
605 112 |
605 112 |
100,00% |
|
235. |
Karbantartás, kisjavítás |
200 000 |
0 |
0 |
0 |
|
236. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
200 000 |
0 |
0 |
0 |
|
237. |
Foglalkozás egészségügyi ellátás |
12 500 |
12 500 |
12 500 |
100,00% |
|
238. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen: |
12 500 |
12 500 |
12 500 |
100,00% |
|
239. |
Hulladékszállítás, kéményvizsgálat |
20 000 |
0 |
0 |
0 |
|
240. |
Mosás, vegytisztítás |
0 |
30 709 |
30 709 |
100,00% |
|
241. |
Fellépők díja - rendezvények |
300 000 |
775 000 |
775 000 |
100,00% |
|
242. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
320 000 |
805 709 |
805 709 |
100,00% |
|
243. |
ÁFA |
460 518 |
304 014 |
304 014 |
100,00% |
|
244. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
460 518 |
304 014 |
304 014 |
100,00% |
|
245. |
Más egyéb dologi kiadás - rendezvények |
450 000 |
477 297 |
477 297 |
100,00% |
|
246. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
450 000 |
477 297 |
477 297 |
100,00% |
|
247. |
Dologi kiadás összesen: |
2 178 640 |
2 283 126 |
2 283 126 |
100,00% |
|
248. |
Kormányzati funkció összesen: |
7 121 793 |
7 226 277 |
7 226 277 |
100,00% |
|
249. |
084060 Érdekképviseleti, szakszervezeti tevékenységek támogatása |
||||
|
250. |
TÖOSZ tagdíj |
15 000 |
13 950 |
13 950 |
100,00% |
|
251. |
Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület tagdíj |
42 160 |
42 160 |
42 160 |
100,00% |
|
252. |
Egyéb műk.célú tám.áht-n kívülre (egyéb civil szerv.nek) |
57 160 |
56 110 |
56 110 |
100,00% |
|
253. |
Kormányzati funkció összesen: |
57 160 |
56 110 |
56 110 |
100,00% |
|
254. |
086020 Helyi, térségi közösségi tér biztosítása, működtetése |
||||
|
255. |
Egyéb készletbeszerzés |
20 000 |
13 260 |
13 260 |
100,00% |
|
256. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
20 000 |
13 260 |
13 260 |
100,00% |
|
257. |
Internetdíj |
75 000 |
0 |
0 |
0 |
|
258. |
Informatikai szolgáltatás összesen: |
75 000 |
0 |
0 |
0 |
|
259. |
Áramdíj |
80 000 |
0 |
0 |
0 |
|
260. |
Gázdíj |
225 000 |
0 |
0 |
0 |
|
261. |
Víz- és csatornadíj |
30 000 |
0 |
0 |
0 |
|
262. |
Közüzemi díjak összesen: |
335 000 |
0 |
0 |
0 |
|
263. |
Áramdíj |
0 |
195 762 |
185 494 |
94,75% |
|
264. |
Gázdíj |
0 |
378 374 |
378 374 |
100,00% |
|
265. |
Víz- és csatornadíj |
0 |
57 262 |
57 262 |
100,00% |
|
266. |
Internetdíj |
0 |
73 359 |
67 716 |
92,31% |
|
267. |
Közvetített szolgáltatások áht-n belülre összesen: |
0 |
704 757 |
688 846 |
97,74% |
|
268. |
Áfa |
99 600 |
3 580 |
3 580 |
100,00% |
|
269. |
Továbbszámlázott áfa |
0 |
178 658 |
175 047 |
97,98% |
|
270. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
99 600 |
182 238 |
178 627 |
98,02% |
|
271. |
Dologi kiadás összesen: |
529 600 |
900 255 |
880 733 |
97,83% |
|
272. |
Kormányzati funkció összesen: |
529 600 |
900 255 |
880 733 |
97,83% |
|
273. |
104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
||||
|
274. |
Szünidei gyermekétkeztetés |
0 |
132 721 |
132 721 |
100,00% |
|
275. |
Vásárolt élelmezés összesen: |
0 |
132 721 |
132 721 |
100,00% |
|
276. |
Áfa |
0 |
35 834 |
35 834 |
100,00% |
|
277. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
0 |
35 834 |
35 834 |
100,00% |
|
278. |
Dologi kiadás összesen: |
0 |
168 555 |
168 555 |
100,00% |
|
279. |
Kormányzati funkció összesen: |
0 |
168 555 |
168 555 |
100,00% |
|
280. |
107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás |
||||
|
281. |
Falugondnok bér |
4 875 400 |
4 875 399 |
4 875 399 |
100,00% |
|
282. |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen: |
4 875 400 |
4 875 399 |
4 875 399 |
100,00% |
|
283. |
Cafeteria |
156 250 |
156 250 |
156 250 |
100,00% |
|
284. |
Béren kívüli juttatások összesen: |
156 250 |
156 250 |
156 250 |
100,00% |
|
285. |
Lakossági folyószámla költségtérítése |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
100,00% |
|
286. |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen: |
12 000 |
12 000 |
12 000 |
100,00% |
|
287. |
Személyi juttatások összesen: |
5 043 650 |
5 043 649 |
5 043 649 |
100,00% |
|
288. |
Szociális hj. adó |
657 625 |
658 397 |
658 397 |
100,00% |
|
289. |
Kifizetői adó |
25 688 |
26 577 |
26 577 |
100,00% |
|
290. |
Járulékok összesen: |
683 313 |
684 974 |
684 974 |
100,00% |
|
291. |
Irodaszer, nyomtatvány |
5 000 |
3 281 |
3 281 |
100,00% |
|
292. |
Hajtó-, és kenőanyag |
1 200 000 |
909 436 |
844 947 |
92,91% |
|
293. |
Munka- és védőruha |
39 370 |
0 |
0 |
0 |
|
294. |
Egyéb készletbeszerzés |
25 000 |
0 |
0 |
0 |
|
295. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
1 269 370 |
912 717 |
848 228 |
92,93% |
|
296. |
Telefondíj |
75 000 |
79 329 |
79 329 |
100,00% |
|
297. |
Egyéb kommunikációs szolgáltatás összesen: |
75 000 |
79 329 |
79 329 |
100,00% |
|
298. |
Foglalkozás egészségügyi ellátás |
12 500 |
12 500 |
12 500 |
100,00% |
|
299. |
Továbbképzés |
0 |
46 500 |
46 500 |
100,00% |
|
300. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen: |
12 500 |
59 000 |
59 000 |
100,00% |
|
301. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás |
700 000 |
499 959 |
499 959 |
100,00% |
|
302. |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen: |
700 000 |
499 959 |
499 959 |
100,00% |
|
303. |
Biztosítási díjak |
230 730 |
313 691 |
313 691 |
100,00% |
|
304. |
Takarítás, mosás, vegytisztítás |
30 000 |
12 994 |
12 994 |
100,00% |
|
305. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
260 730 |
326 685 |
326 685 |
100,00% |
|
306. |
Áfa |
566 830 |
397 076 |
379 664 |
95,61% |
|
307. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
566 830 |
397 076 |
379 664 |
95,61% |
|
308. |
Kötelező jellegű díjak - parkolás, útdíj |
25 000 |
25 484 |
25 484 |
100,00% |
|
309. |
Egyéb dologi kiadás összesen: |
25 000 |
25 484 |
25 484 |
100,00% |
|
310. |
Dologi kiadások összesen: |
2 909 430 |
2 300 250 |
2 218 349 |
96,44% |
|
311. |
Kormányzati funkció összesen: |
8 636 393 |
8 028 873 |
7 946 972 |
98,98% |
|
312. |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
||||
|
313. |
2024.évi szociális tüzifa |
0 |
644 000 |
644 000 |
100,00% |
|
314. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen: |
0 |
644 000 |
644 000 |
100,00% |
|
315. |
Szociális tüzifa szállítási költsége |
0 |
140 000 |
140 000 |
100,00% |
|
316. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
0 |
140 000 |
140 000 |
100,00% |
|
317. |
Áfa |
0 |
173 880 |
173 880 |
100,00% |
|
318. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
0 |
173 880 |
173 880 |
100,00% |
|
319. |
Dologi kiadások összesen: |
0 |
957 880 |
957 880 |
100,00% |
|
320. |
Önkormányzati segélyek |
5 466 000 |
3 794 921 |
3 794 921 |
100,00% |
|
321. |
Egyéb nem intézményi ellátások összesen: |
5 466 000 |
3 794 921 |
3 794 921 |
100,00% |
|
322. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: |
5 466 000 |
3 794 921 |
3 794 921 |
100,00% |
|
323. |
Kormányzati funkció összesen: |
5 466 000 |
4 752 801 |
4 752 801 |
100,00% |
|
324. |
900020 Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei áht-n kívülről |
||||
|
325. |
Adótúlfizetések elszámolása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
326. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
327. |
Dologi kiadások összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
328. |
Kormányzati funkció összesen: |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
329. |
900070 Fejezeti és általános tartalék elszámolása |
||||
|
330. |
Általános tartalék |
50 000 |
50 000 |
0 |
0,00% |
|
331. |
Céltartalék |
50 000 |
50 000 |
0 |
0,00% |
|
332. |
Kormányzati funkció összesen: |
100 000 |
100 000 |
0 |
0,00% |
|
333. |
KÖTELEZŐ FELADATOK MŰKÖDÉSI KIAD.ÖSSZ: |
49 046 404 |
54 790 555 |
54 510 474 |
99,49% |
|
334. |
Személyi juttatás összesen |
16 047 580 |
15 468 912 |
15 468 912 |
100,00% |
|
335. |
törvény szerinti illetmények |
9 461 080 |
9 594 479 |
9 594 479 |
100,00% |
|
336. |
béren kívüli juttatások |
312 500 |
312 500 |
312 500 |
100,00% |
|
337. |
foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
24 000 |
24 000 |
24 000 |
100,00% |
|
338. |
választott tisztségviselők juttatásai |
3 900 000 |
3 890 323 |
3 890 323 |
100,00% |
|
339. |
mvégzésre irányuló további jogv. nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
2 350 000 |
1 284 250 |
1 284 250 |
100,00% |
|
340. |
egyéb külső személyi juttatás |
0 |
363 360 |
363 360 |
100,00% |
|
341. |
összesen: |
16 047 580 |
15 468 912 |
15 468 912 |
100,00% |
|
342. |
Munkaadókat terhelő járulékok összesen: |
1 579 859 |
1 752 345 |
1 752 345 |
100,00% |
|
343. |
szociális hozzájárulási adó |
1 527 433 |
1 606 442 |
1 606 442 |
100,00% |
|
344. |
munkáltatót terhelő szja |
52 426 |
141 391 |
141 391 |
100,00% |
|
345. |
Dologi kiadások összesen |
18 449 854 |
18 543 115 |
18 363 034 |
99,03% |
|
346. |
szakmai anyagok beszerzése |
10 000 |
45 944 |
34 417 |
74,91% |
|
347. |
üzemeltetési anyagok beszerzése |
3 746 322 |
3 379 710 |
3 306 138 |
97,82% |
|
348. |
informatikai szolgáltatások igénybevétele |
299 000 |
237 390 |
230 540 |
97,11% |
|
349. |
egyéb kommunikációs szolgáltatások |
185 000 |
192 679 |
192 679 |
100,00% |
|
350. |
közüzemi díjak |
4 875 500 |
3 616 205 |
3 612 563 |
99,90% |
|
351. |
villamosenergia szolgáltatás |
3 147 000 |
2 284 904 |
2 281 262 |
99,84% |
|
352. |
gázenenergia szolgáltatás |
1 440 000 |
1 110 762 |
1 110 762 |
100,00% |
|
353. |
víz- és csatornaszolgáltatás |
288 500 |
220 539 |
220 539 |
100,00% |
|
354. |
vásárolt élelmezés |
0 |
132 721 |
132 721 |
100,00% |
|
355. |
bérleti és lízingdíjak |
80 000 |
171 173 |
171 173 |
100,00% |
|
356. |
karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
2 610 000 |
1 935 272 |
1 935 272 |
100,00% |
|
357. |
közvetített szolgáltatások - áht-n belülre |
0 |
704 757 |
688 846 |
97,74% |
|
358. |
szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
222 000 |
331 250 |
331 250 |
100,00% |
|
359. |
egyéb szolgáltatások |
1 460 730 |
3 183 756 |
3 153 756 |
99,06% |
|
360. |
kiküldetések kiadásai |
585 000 |
566 605 |
566 605 |
100,00% |
|
361. |
reklám- és propagandakiadások összesen: |
14 000 |
15 000 |
7 000 |
46,67% |
|
362. |
működési célú előzetesen felszámított áfa |
3 607 302 |
3 256 390 |
3 225 811 |
99,06% |
|
363. |
egyéb dologi kiadások |
775 000 |
774 263 |
774 263 |
100,00% |
|
364. |
összesen: |
18 469 854 |
18 543 115 |
18 363 034 |
99,03% |
|
365. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: |
5 466 000 |
3 794 921 |
3 794 921 |
100,00% |
|
366. |
egyéb nem intézményi ellátások |
5 466 000 |
3 794 921 |
3 794 921 |
100,00% |
|
367. |
Elvonások és befizetések összesen: |
0 |
746 880 |
746 880 |
100,00% |
|
368. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre |
7 345 951 |
10 403 334 |
10 403 334 |
100,00% |
|
369. |
elkülönített állami pénzalapnak |
0 |
123 540 |
123 540 |
100,00% |
|
370. |
társulások és ktgvetési szerveiknek |
389 685 |
414 184 |
414 184 |
100,00% |
|
371. |
helyi önkormányzatok és ktgvetési szerveiknek |
6 956 266 |
9 865 610 |
9 865 610 |
100,00% |
|
372. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre |
57 160 |
3 981 048 |
3 981 048 |
100,00% |
|
373. |
állami többésgi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoknak |
0 |
3 924 938 |
3 924 938 |
100,00% |
|
374. |
egyéb civil szervezeteknek |
57 160 |
56 110 |
56 110 |
100,00% |
|
375. |
Általános tartalék |
50 000 |
50 000 |
0 |
0,00% |
|
376. |
Céltartalék |
50 000 |
50 000 |
0 |
0,00% |
|
377. |
Mindösszesen: |
49 046 404 |
54 790 555 |
54 510 474 |
99,49% |
|
378. |
II. ÖNKÉNT VÁLLALT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK |
||||
|
379. |
084031 Civil szervezetek működési támogatása |
||||
|
380. |
Civil szervezetek támogatására elkülönített keret |
1 000 000 |
1 015 000 |
1 015 000 |
100,00% |
|
381. |
Egyéb műk.célú tám.áht-n kívülre (egyéb civil szerv.nek) |
1 000 000 |
1 015 000 |
1 015 000 |
100,00% |
|
382. |
Kormányzati funkció összesen: |
1 000 000 |
1 015 000 |
1 015 000 |
100,00% |
|
383. |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk |
||||
|
384. |
TOP_PLUSZ Élhető teleülés kialakítása |
||||
|
385. |
Cement |
0 |
48 450 |
48 450 |
100,00% |
|
386. |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
0 |
48 450 |
48 450 |
100,00% |
|
387. |
Marketing, kommunikációs szolgáltatás |
0 |
352 284 |
352 284 |
100,00% |
|
388. |
Érintésvédelmi felülvizsgálat |
0 |
50 000 |
50 000 |
100,00% |
|
389. |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen: |
0 |
402 284 |
402 284 |
100,00% |
|
390. |
Szállítási költség |
0 |
14 000 |
14 000 |
100,00% |
|
391. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
0 |
14 000 |
14 000 |
100,00% |
|
392. |
Áfa |
0 |
16 862 |
16 862 |
100,00% |
|
393. |
Dologi kiadások összesen: |
0 |
481 596 |
481 596 |
100,00% |
|
394. |
Kormányzati funkció összesen: |
0 |
481 596 |
481 596 |
100,00% |
|
395. |
082091 Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
||||
|
396. |
Szülőföldem-Somogyország program |
||||
|
397. |
Személyszállítás - hajó |
0 |
58 346 |
58 346 |
100,00% |
|
398. |
Belföldi személyszállítás - busz |
0 |
129 200 |
129 200 |
100,00% |
|
399. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
0 |
187 546 |
187 546 |
100,00% |
|
400. |
Étkezés, belépőjegyek |
0 |
39 043 |
39 043 |
100,00% |
|
401. |
Egyéb dologi kiadások összesen: |
0 |
39 043 |
39 043 |
100,00% |
|
402. |
Áfa |
0 |
25 801 |
25 801 |
100,00% |
|
403. |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen: |
0 |
25 801 |
25 801 |
100,00% |
|
404. |
Dologi kiadások összesen: |
0 |
252 390 |
252 390 |
100,00% |
|
405. |
Zenélő Templomok-Advent 2024 pályázat |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
406. |
Fellépés díja |
0 |
30 000 |
30 000 |
100,00% |
|
407. |
Egyéb szolgáltatások összesen: |
0 |
30 000 |
30 000 |
100,00% |
|
408. |
Dologi kiadások összesen: |
0 |
30 000 |
30 000 |
100,00% |
|
409. |
Kormányzati funkció összesen: |
0 |
282 390 |
282 390 |
100,00% |
|
410. |
ÖNKÉNT VÁLLALT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK MŰKÖDÉSI KIADÁSAI |
1 000 000 |
1 778 986 |
1 778 986 |
100,00% |
|
411. |
III. KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK MŰKÖDÉSI KIADÁSAI ÖSSZESEN: |
50 046 404 |
56 569 541 |
56 289 460 |
99,50% |
5. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|---|---|---|---|---|---|
|
S.sz. |
Beruházási cél megnevezése |
eredeti ei. |
módosított ei. |
teljesítés |
teljesítés % |
|
1. |
TOP_PLUSZ Élhető település kialakítása pályázat építési munkái |
18 717 489 |
3 470 923 |
3 470 923 |
100,00% |
|
2. |
Urnafal |
350 000 |
740 000 |
740 000 |
100,00% |
|
3. |
Mobil garázs |
1 200 000 |
1 305 432 |
1 305 432 |
100,00% |
|
4. |
Tablet - képviselőknek |
0 |
200 966 |
200 966 |
100,00% |
|
5. |
Table tok - képviselőknek |
0 |
17 320 |
17 320 |
100,00% |
|
6. |
Router 2 db - közösségi ház |
0 |
57 385 |
57 385 |
100,00% |
|
7. |
ÖSSZESEN |
20 267 489 |
5 792 026 |
5 792 026 |
100,00% |
6. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|---|---|---|---|---|---|
|
S.sz. |
Felújítási cél megnevezése |
eredeti ei. |
módosított ei. |
teljesítés |
teljesítés % |
|
1. |
TOP_PLUSZ Élhető település kialakítása pályázat kivitelezési munkái |
0 |
15 801 866 |
15 801 866 |
100,00% |
|
2. |
ÖSSZESEN |
0 |
15 801 866 |
15 801 866 |
100,00% |
7. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
|---|---|---|
|
S.sz. |
MEGNEVEZÉS |
Ft |
|
1. |
Pénzkészlet a tárgyidőszak elején 2024.01.01. |
|
|
2. |
Forintszámlák egyenlege |
32 342 136 |
|
3. |
Pénztárak, csekkek, betétkönyvek egyenlege |
186 845 |
|
4. |
Összesen |
32 528 981 |
|
5. |
Bevételek (- költségvetési maradvány) |
82 181 120 |
|
6. |
Kiadások (+- sajátos elszámolások forgalma) |
86 760 663 |
|
7. |
Pénzkészlet a tárgyidőszak végén: 2024.12.31 |
|
|
8. |
Forintszámlák egyenlege |
27 769 728 |
|
9. |
Pénztárak, csekkek, betétkönyvek egyenlege |
179 710 |
|
10. |
Összesen |
27 949 438 |
8. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
Sorszám |
Megnevezés |
Összeg Ft |
|
|
1. |
01 |
Alaptevékenység költségvetési bevételei |
73 585 210 |
|
2. |
02 |
Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
77 883 352 |
|
3. |
I |
Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01+02) |
-4 298 142 |
|
4. |
03 |
Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
33 762 109 |
|
5. |
04 |
Alaptevékenyég finanszírozási kiadásai |
1 271 752 |
|
6. |
II |
Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (03-04) |
32 490 357 |
|
7. |
A) |
Alaptevékenység maradványa (I+II) |
28 192 215 |
|
8. |
05 |
Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei |
0 |
|
9. |
06 |
Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai |
0 |
|
10. |
III |
Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06) |
0 |
|
11. |
07 |
Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei |
0 |
|
12. |
08 |
Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai |
0 |
|
13. |
IV |
Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08) |
0 |
|
14. |
B) |
Vállalkozási tevékenység maradványa |
0 |
|
15. |
C) |
Összes maradvány (=A+B) |
28 192 215 |
|
16. |
D) |
Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa |
180 081 |
|
17. |
E) |
Alaptevékenység szabad maradványa |
28 012 134 |
9. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
E |
F |
|---|---|---|---|---|
|
Sorszám |
Megnevezés |
előző időszak |
tárgyidőszak |
|
|
1. |
02 |
A/I/2 Szellemi termékek |
0 |
0 |
|
2. |
04 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
0 |
0 |
|
3. |
05 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
255 109 683 |
265 594 311 |
|
4. |
06 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
10 435 356 |
7 620 605 |
|
5. |
08 |
A/II/4 Beruházások, felújítások |
1 650 000 |
0 |
|
6. |
10 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
267 195 039 |
273 214 916 |
|
7. |
11 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) |
792 000 |
792 000 |
|
8. |
16 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések |
792 000 |
792 000 |
|
9. |
22 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
792 000 |
792 000 |
|
10. |
23 |
A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
0 |
0 |
|
11. |
25 |
A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök |
0 |
0 |
|
12. |
28 |
A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
0 |
0 |
|
13. |
29 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
267 987 039 |
274 006 916 |
|
14. |
30 |
B/I/1 Vásárolt készletek |
621 000 |
0 |
|
15. |
35 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
621 000 |
0 |
|
16. |
36 |
B/II/1 Nem tartós részesedések |
25 001 153 |
25 001 153 |
|
17. |
37 |
B/II/1a - ebből részesedések |
0 |
0 |
|
18. |
38 |
B/II/1b - ebből nem tartós befektetési jegyek |
25 001 153 |
25 001 153 |
|
19. |
44 |
B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
25 001 153 |
25 001 153 |
|
20. |
45 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
25 622 153 |
25 001 153 |
|
21. |
49 |
C/II/1 Forintpénztár |
186 845 |
179 710 |
|
22. |
52 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
186 845 |
179 710 |
|
23. |
53 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
10 176 079 |
27 768 728 |
|
24. |
54 |
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
22 166 057 |
1 000 |
|
25. |
55 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
32 342 136 |
27 769 728 |
|
26. |
59 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
32 528 981 |
27 949 438 |
|
27. |
64 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
7 402 111 |
7 310 601 |
|
28. |
68 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
300 500 |
352 000 |
|
29. |
69 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
6 722 745 |
6 248 073 |
|
30. |
70 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
378 866 |
710 528 |
|
31. |
71 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
46 500 |
46 500 |
|
32. |
72 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
46 500 |
46 500 |
|
33. |
73 |
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
0 |
0 |
|
34. |
81 |
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/1/5a+…+D/1/5e |
9 000 000 |
0 |
|
35. |
83 |
D/1/5b - ebből költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
9 000 000 |
0 |
|
36. |
87 |
D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
40 000 |
40 000 |
|
37. |
90 |
D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
40 000 |
40 000 |
|
38. |
91 |
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre |
0 |
0 |
|
39. |
103 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
16 488 611 |
7 397 101 |
|
40. |
104 |
D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (≥D/II/1a) |
0 |
0 |
|
41. |
105 |
D/II/1a - ebből költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
42. |
131 |
D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre |
0 |
0 |
|
43. |
134 |
D/II/6c - ebből költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
|
44. |
144 |
D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
0 |
0 |
|
45. |
145 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+..+D/III/1f) |
685 000 |
853 222 |
|
46. |
147 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
0 |
0 |
|
47. |
149 |
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgálttásokra adott előlegek |
0 |
0 |
|
48. |
150 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
0 |
168 222 |
|
49. |
151 |
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizeetések |
685 000 |
685 000 |
|
50. |
154 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
20 000 |
20 000 |
|
51. |
160 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
705 000 |
873 222 |
|
52. |
161 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
17 193 611 |
8 270 323 |
|
53. |
164 |
E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
|
54. |
165 |
E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
|
55. |
166 |
E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
0 |
0 |
|
56. |
168 |
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
0 |
-158 917 |
|
57. |
169 |
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
0 |
-158 917 |
|
58. |
173 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
0 |
-158 917 |
|
59. |
178 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
343 331 784 |
335 068 913 |
|
60. |
179 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
510 476 626 |
510 476 626 |
|
61. |
180 |
G/II Nemzeti vagyon változásai |
-532 000 |
-532 000 |
|
62. |
181 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
7 989 616 |
7 989 616 |
|
63. |
182 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
12 388 838 |
-188 288 446 |
|
64. |
184 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
-200 677 284 |
-8 842 008 |
|
65. |
185 |
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
329 645 796 |
320 803 788 |
|
66. |
188 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
531 193 |
180 081 |
|
67. |
194 |
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
0 |
0 |
|
68. |
211 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
531 193 |
180 081 |
|
69. |
224 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) |
1 168 120 |
1 095 177 |
|
70. |
229 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
1 168 120 |
1 095 177 |
|
71. |
235 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
1 168 120 |
1 095 177 |
|
72. |
236 |
H/III/1 Kapott előlegek |
641 301 |
598 145 |
|
73. |
237 |
H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
0 |
6 000 |
|
74. |
238 |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
3 080 |
0 |
|
75. |
242 |
H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
26 300 |
26 300 |
|
76. |
245 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
670 681 |
630 445 |
|
77. |
246 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
2 369 994 |
1 905 703 |
|
78. |
249 |
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
1 135 925 |
2 179 353 |
|
79. |
250 |
J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek |
10 180 069 |
10 180 069 |
|
80. |
251 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
11 315 994 |
12 359 422 |
|
81. |
252 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
343 331 784 |
335 068 913 |
10. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|---|---|---|---|---|---|
|
S.sz. |
Tervezett több éves kihatással járó |
Teljesítés |
|||
|
Működési célú |
Felhalmozási célú kiadás |
Finanszírozási |
|||
|
Beruházás |
Felújítás |
||||
|
1. |
TOP_PLUSZ Élhető település kialakítása pályázat |
481 596 Ft |
3 470 923 Ft |
15 801 866 Ft |
0 |
11. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
S.sz. |
fő |
||
|
1. |
1. |
Önkormányzat |
2 |
|
2. |
1.1 |
Közművelődési szakember |
1 |
|
3. |
1.2 |
Falugondnok |
1 |
|
4. |
2. |
Közfoglalkoztatottak |
0 |
|
5. |
4. |
Összesen : |
2 |
12. melléklet a 3/2025. (V. 29.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
S.sz. |
Megnevezés |
előirányzat |
teljesítés |
|
1. |
Helyi adó kedvezmény (kommunális adó) |
1 414 000 |
1 414 000 |
|
2. |
Helyiség használat mentesség (művelődési ház) |
55 000 |
55 000 |
|
3. |
Közvetett támogatások összesen |
1 469 000 |
1 469 000 |