Zimány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről

Hatályos: 2026. 02. 17

Zimány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről

2026.02.17.

[1] A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése. Ebből finanszírozza és látja el a törvényekben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. E feladatok ellátásának forrásait és kiadásait a helyi önkormányzat egységes költségvetési rendelete elkülönítetten tartalmazza. Figyelemmel arra, hogy a költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető, körültekintő, az előző évek takarékos gazdálkodását folytató költségvetést kell tervezni, annak érdekében, hogy az önkormányzat valamennyi kötelező feladata ellátását folyamatosan biztosítani tudja, de lehetőség szerint jusson forrás a településen élők életkörülményei javítását szolgáló fejlesztésekre, beruházásokra. Zimány Község Önkormányzata 2026. évi költségvetésének tervezése ezen szempontok szem előtt tartásával történt.

[2] Zimány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotó hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, annak képviselő-testületére, szerveire és az önkormányzat által irányított költségvetési szervre terjed ki.

2. A költségvetés bevételeinek és kiadásainak összege

2. § (1) Zimány Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) az Önkormányzat 2026. évi

a) költségvetési bevételi előirányzatát 167.541.502 Ft

b) költségvetési kiadási előirányzatát 181.259.217 Ft

c) finanszírozási bevételi előirányzatát 23.964.267 Ft

d) finanszírozási kiadási előirányzatát 10.246.552 Ft

összegben állapítja meg.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének egyenlegét -13.717.715 Ft összegben állapítja meg, amelyből

a) a működési célú egyenleg: 10.246.552 Ft

b) a felhalmozási célú egyenleg: -23.964.267 Ft

(3) A képviselő-testület az (1) bekezdés b) pontjában foglalt költségvetési kiadásokon belül a működési célú kiadást 54.777.140 Ft összegben állapítja meg, amelyből

a) a személyi juttatások kiadásai 23.203.667 Ft

b) a munkaadókat terhelő járulékok 2.991.930 Ft

c) a dologi kiadások 19.523.636 Ft

d) az ellátottak pénzbeli juttatásai 5.269.000Ft

e) az egyéb működési célú kiadások 3.788.907 Ft

(4) A képviselő-testület az (1) bekezdés b) pontjában foglalt költségvetési kiadásokon belül a felhalmozási célú kiadást 126.482.077 Ft-ban állapítja meg, amelyből

a) a beruházások összege 18.532.930 Ft

b) a felújítások összege 107.949.147 Ft

c) egyéb felhalmozási célú kiadások összege 0 Ft

(5) A képviselő-testület

a) a működési költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási kiadások előirányzatát 10.246.552 Ft

b) a felhalmozási költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási kiadások előirányzatát 0 Ft

összegben állapítja meg.

(6) A képviselő-testület

a) a működési költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

b) a működési költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

c) a felhalmozási költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 23.964.267 Ft

d) a felhalmozási költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek előirányzatát 0 Ft

összegben állapítja meg.

(7) A képviselő-testület az (1) bekezdés c) pontja szerinti 23.964.267 Ft összegű finanszírozási bevételből

a) a működési célú finanszírozási bevételt 0 Ft

b) a felhalmozási célú finanszírozási bevételt 23.964.267 Ft

összegben állapítja meg.

(8) A képviselő-testület az (1) bekezdés d) pontja szerinti 10.246.552 Ft összegű finanszírozási kiadásból

a) a működési célú finanszírozási kiadást 10.246.552 Ft

b) a felhalmozási célú finanszírozási kiadást 0 Ft

összegben állapítja meg.

3. Az önkormányzat bevételei és kiadásai

3. § (1) Az önkormányzat költségvetési mérlegét, költségvetési egyenleg összegét működési bevételek és működési kiadások egyenlege és a felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások egyenlege szerinti bontásban az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási bevételeit kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 2. melléklet tartalmazza.

(3) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási bevételeit, kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban e rendelet 3. melléklete tartalmazza.

(4) Az önkormányzatot megillető állami támogatások részletezését a 4. melléklet tartalmazza.

(5) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban az 5. melléklet tartalmazza.

(6) Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási kiadásait kiemelt előirányzatok, kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok, valamint államigazgatási feladatok szerinti bontásban e rendelet 6. melléklete tartalmazza.

(7) A képviselő-testület az önkormányzat működési költségvetési kiadásainak kormányzati funkciók szerinti részletezését a 7. melléklet szerint állapítja meg.

(8) A képviselő-testület a beruházási kiadásokat célonként a 8. melléklet szerint állapítja meg.

(9) A képviselő-testület a felújítási kiadásokat célonként a 9. melléklet szerint állapítja meg.

(10) A képviselő-testület az önkormányzatnál foglalkoztatottak, valamint a közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzatát a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.

4. A bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedések, a hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörök, hitelállomány és adósságot keletkeztető ügyletek bemutatása

4. § (1) Az önkormányzat olyan fejlesztési célt nem tervez, amelyeknek megvalósításához a Gst. tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik szükségessé.

(2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert arra, hogy hárommillió forint összeghatárig értékpapírt értékesítsen, amelyről a képviselő-testületet a soron következő ülésén tájékoztatni köteles.

5. A bevételi többlet kezelése

5. § (1) Képviselő-testület a gazdálkodás során év közben keletkezett bevételi többletet értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti betételhelyezés útján hasznosítja.

(2) A képviselő-testület az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását ötmillió forint összeghatárig a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésekről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó bevételi többlet felhasználásáról a képviselő-testület annak felmerülését követő testületi ülésén, esetenként dönt.

6. Általános és céltartalék

6. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi

a) általános tartalékát 500.000 Ft

b) céltartalékát 500.000 Ft

összegben állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti általános tartalék felhasználásáról a képviselő-testület az erre vonatkozó igény felmerülésekor egyedi határozattal dönt.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti céltartalék pályázati önerőhöz használható fel.

7. Több éves kihatással járó feladatok

7. § A képviselő-testület többéves kihatással járó feladatot nem tervez.

8. Előirányzat felhasználási ütemterv

8. § A költségvetés bevételi és kiadási előirányzat-felhasználási ütemtervét havi bontásban a 11. melléklet tartalmazza.

9. A költségvetés végrehajtásának szabályai

9. § (1) A képviselő-testület a jóváhagyott kiadási előirányzatok közötti és a céltartalék terhére történő átcsoportosítás jogát a Polgármesterre ruházza át maximum ötszázezer forint összeghatárig.

(2) Az átruházott hatáskörben történt átcsoportosításokról az érdekeltek negyedévente, a negyedévet követő első Képviselő-testületi ülésen kötelesek beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester ezzel egyidejűleg javaslatot tesz.

(3) A jóváhagyott költségvetésen, testületi vagy polgármesteri döntésen alapuló előirányzatokról, előirányzat módosításokról az intézmények intézményi kiadási és bevételei főcsoportokra szóló kiértesítését a hivatal végzi.

(4) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester az önkormányzat költségvetése körében átmeneti – az államháztartásról szóló törvény rendelkezéseitől eltérő – intézkedést hozhat, amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia.

(5) Az (4) bekezdésben meghatározott jogkörben a polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesítheti az államháztartásról szóló törvény szerint.

10. § (1) Az év közbeni központi pótelőirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel - a képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztésére a költségvetési rendelet egyidejű módosításával.

(2) A Képviselő-testület a közalkalmazotti illetmények megállapításánál csak a törvény által kötelezően előírt átsorolások, illetve a képviselő-testület által engedélyezett illetményemelések, illetve kedvezmények többletköltségeire biztosít fedezetet.

10. Az előirányzat-módosítás szabályai

11. § (1) Az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatók az előirányzat módosításával.

(2) Az előirányzatok megváltoztatása történhet:

a) Dologi, működési célú pénzeszköz átadási és ellátottak juttatásai kiadási főcsoportjai közötti előirányzat-változtatással

b) Felhalmozási célú átadások, felújítási és felhalmozási kiadások közötti előirányzat módosítással

c) Működési és felhalmozási jellegű kiadások közötti előirányzat módosítással, illetve a működési és felhalmozási célú támogatások felügyeleti engedéllyel történő megváltoztatásával a Képviselő-testületi rendelet jóváhagyása után, amely átcsoportosítás a működési hiányt hátrányosan nem befolyásolhatja, ebből eredően a gazdálkodásban zavart nem okozhat

d) Kiadási főcsoportokon belül az egyes részelőirányzatok között, az előirányzatok megváltoztatásával

e) Bevételi előirányzatokon belül az egyes részelőirányzatok – az önkormányzati támogatás és ezen belül a működési és felhalmozási célú támogatás, továbbá az élelmezéssel összefüggő bevételek kivételével – megváltoztatásával.

11. Önkormányzati támogatások

12. § (1) A tízezer forintot meghaladó összegű támogatások átadása előtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni és a támogatás évének december 15. napjával a támogatásról a megállapodás szerint el kell számolni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatások odaítélésének részletes feltételeiről és az elszámolás módjáról külön önkormányzati rendelet rendelkezik.

(3) E rendelet 7. mellékletében előirányzott támogatások külön képviselő-testületi jóváhagyás nélkül, félévente, egyenlő részletekben kifizethetők.

13. § Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást e rendelet 12. melléklete tartalmazza.

12. Pótköltségvetés, költségvetés módosítása

14. § (1) A költségvetés várható egyenlegének a költségvetési kiadási főösszegének 20 %-át meghaladó mértékű eltérése esetén a költségvetési rendeletet módosítani kell.

(2) A költségvetés várható egyenlegének a költségvetés kiadási főösszegének 50 %-át meghaladó mértékű eltérése esetén pótköltségvetési rendeletet kell elfogadni. A pótköltségvetési rendeletnek újból meg kell állapítania a költségvetési rendeletnek az előirányzatok meghatározására vonatkozó rendelkezéseit.

13. Európai Uniós támogatások igénybevétele

15. § Az önkormányzat 2026.évre 91.130.398 Ft Európai Unió által finanszírozott támogatási bevételt irányoz elő.

14. Záró és egyéb rendelkezések

16. § (1) A Képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről - bevételek beszedéséről, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítéséről - szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.

(2) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

17. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat és költségvetési szervének költségvetési egyenlege, költségvetési mérlege

A

B

C

D

E

F

G

sor-szám

BEVÉTELEK

eredeti előirányzat

sor-szám

KIADÁSOK

eredeti előirányzat

1.

1.

Működési költségvetési bevételek

65 023 692

2.

Működési költségvetési kiadások

54 777 140

2.

1.1

Önkormányzatok működési támogatásai

38 574 129

2.1

Személyi juttatások

23 203 667

3.

1.2

Működési célú támogatások áht-n belülről

800 000

2.2

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj.adó

2 991 930

4.

1.3

Közhatalmi bevételek

22 758 844

2.3

Dologi kiadások

19 523 636

5.

1.4

Működési bevételek

2 850 719

2.4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

5 269 000

6.

1.5

Működési célú átvett pénzeszközök

40 000

2.5

Elvonások és befizetések

0

7.

2.6

Egyéb működési célú kiadások

3 788 907

8.

3.

Működési költségvetési egyenleg (1.- 2.)

10 246 552

9.

4.

Költségvetési működési hiány belső finanszírozása

0

6.

Költségvetési működési többlet felhasználása

10 246 552

10.

4.1

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

6.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

9 040 388

11.

4.2

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése

0

6.2

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

1 206 164

12.

5.

Költségvetési működési hiány külső finanszírozása

0

0

13.

5.1

Likvidítási célú hitelek, kölcsönök felvétele

0

0

17.

7.

Működési finanszírozási bevételek (4.+5.)

0

8.

Működési finanszírozási kiadások (6.)

10 246 552

18.

9.

MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+7.)

65 023 692

10.

MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (2.+8.)

65 023 692

19.

11.

Felhalmozási költségvetési bevételek

102 517 810

12.

Felhalmozási költségvetési kiadások

126 482 077

20.

11.1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

102 517 810

12.1

Beruházások

18 532 930

21.

11.2

Felhalmozási bevételek

0

12.2

Felújítások

107 949 147

22.

11.3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

12.3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

23.

13.

Felhalmozási költségvetési egyenleg (11.-12.)

-23 964 267

24.

14.

Költségvetési felhalmozási hiány belső finanszírozása

23 964 267

16.

Költségvetési felhalmozási többlet felhasználása

0

25.

14.1

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

0

16.1

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

26.

14.2

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása, értékesítése

23 964 267

16.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

27.

15.

Költségvetési felhalmozási hiány külső finanszírozása

0

0

28.

15.1

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

0

30.

17.

Felhalmozási finanszírozási bevételek (14.+15.)

23 964 267

18.

Felhalmozási finanszírozási kiadások (16.)

0

31.

19.

FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (11.+17.)

126 482 077

20.

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (12.+18.)

126 482 077

32.

21.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (9.+19.)

191 505 769

22.

KIADÁSOK ÖSSZESEN (10.+20.)

191 505 769

2. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat bevételei

A

B

C

D

E

F

sorszám

Kiemelt előirányzat

2025.évi teljesítés adatok

2026. évi eredeti előirányzat

Rovat megnevezése

1.

1.

Működési költségvetési bevételek

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

37 401 150

38 574 129

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

21 593 093

21 910 525

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

11 477 339

12 028 000

5.

4.

1.3

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

39 900

228 950

6.

5.

1.4

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 650 738

4 406 654

7.

6.

1.5

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

640 080

0

8.

7.

2.

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

2 875 581

800 000

9.

8.

2.1

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

1 348 150

800 000

10.

9.

2.2

elkülönített állami pénzalapoktól

561 371

0

11.

10.

2.3

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

966 060

0

12.

11.

3

Közhatalmi bevételek

20 472 565

22 758 844

13.

12.

3.1

Magánszemélyek jövedelemadói

6 710

6 710

14.

13.

3.1.1

termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó

6 710

6 710

15.

14.

3.2

Vagyoni típusú adók

6 754 220

7 124 520

16.

15.

3.2.1

magánszemélyek kommunális adója

1 031 700

1 402 000

17.

16.

3.2.2

telekadó

5 722 520

5 722 520

18.

17.

3.3

Termékek és szolgáltatások adói

13 265 367

14 807 450

19.

18.

3.3.1

Értékesítési és forgalmi adók

13 265 367

14 807 450

20.

19.

3.3.1.1

-iparűzési adó

13 265 367

14 807 450

21.

20.

3.4

Egyéb közhatalmi bevételek

446 268

820 164

22.

21.

3.4.1

késedelmi pótlék

319 052

512 948

23.

22.

3.4.2

talajterhelési díj

105 800

285 800

24.

23.

3.4.3

egyéb bírság

21 416

21 416

25.

24.

4

Működési bevételek

2 444 009

2 850 719

26.

25.

4.1

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

27.

26.

4.2

Szolgáltatások ellenértéke

750 380

762 266

28.

27.

4.2.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

750 380

762 266

29.

28.

4.3

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

1 240 602

1 650 371

30.

29.

4.4

Kiszámlázott áfa

325 962

438 082

31.

30.

4.5

Egyéb kamatbevétel

13

0

32.

31.

4.6

Egyéb működési bevétel

127 052

0

33.

32.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

120 000

40 000

34.

33.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

0

40 000

35.

34.

5.2

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

120 000

0

36.

35.

5.2.1

egyéb vállalkozásoktól

120 000

0

38.

37.

6

Működési költségvetési bevételek összesen

63 313 305

65 023 692

39.

2.

Felhalmozási költségvetési bevételek

40.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

11 344 386

102 517 810

41.

2.

1.1

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

1 344 386

0

42.

3.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

10 000 000

102 517 810

43.

4.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

0

91 130 398

44.

5.

1.2.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

10 000 000

11 387 412

45.

6.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

46.

7.

2.1

Ingatlanok értékesítése

0

0

47.

8.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

48.

9.

4

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

11 344 386

102 517 810

49.

3.

Költségvetési bevételek összesen

74 657 691

167 541 502

50.

4.

Finanszírozási bevételek

51.

1.

1

Belföldi értékpapírok bevételei

3 000 005

23 964 267

52.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

0

0

53.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

3 000 005

23 964 267

54.

4.

2

Maradvány igénybevétele

28 192 215

0

55.

5.

3

Államháztartáson belüli megelőlegezés

1 249 344

0

56.

6.

4

Finanszírozási bevételek összesen

32 441 564

23 964 267

57.

5.

Önkormányzati bevételek összesen:

107 099 255

191 505 769

3. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat bevételei feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Működési költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Önkormányzatok működési támogatásai

38 574 129

0

0

3.

2.

1.1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

21 910 525

0

0

4.

3.

1.2

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

12 028 000

0

0

5.

4.

1.3

Települési önkormnyzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

228 950

0

0

6.

5.

1.4

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

4 406 654

0

0

7.

6.

1.5

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

8.

7.

2.

Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről

0

800 000

0

9.

8.

2.1

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

800 000

0

10.

9.

2.2

elkülönített állami pénzalapoktól

0

0

0

11.

10.

2.3

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

0

0

0

12.

11.

3

Közhatalmi bevételek

0

0

22 758 844

13.

12.

3.1

Magánszemélyek jövedelemadói

0

0

6 710

14.

13.

3.1.1

termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó

0

0

6 710

15.

14.

3.2

Vagyoni típusú adók

0

0

7 124 520

16.

15.

3.2.1

magánszemélyek kommunális adója

0

0

1 402 000

17.

16.

3.2.2

telekadó

0

0

5 722 520

18.

17.

3.3

Termékek és szolgáltatások adói

0

0

14 807 450

19.

18.

3.3.1

Értékesítési és forgalmi adók

0

0

14 807 450

20.

19.

3.3.1.1

-iparűzési adó

0

0

14 807 450

21.

20.

3.4

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

820 164

22.

21.

3.4.1

késedelmi pótlék

0

0

512 948

23.

22.

3.4.2

talajterhelési díj

0

0

285 800

24.

23.

3.4.3

egyéb bírság

0

0

21 416

25.

24.

4.

Működési bevételek

2 088 453

762 266

0

26.

25.

4.1

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

27.

26.

4.2

Szolgáltatások ellenértéke

0

762 266

0

28.

27.

4.2.1

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

0

762 266

0

29.

28.

4.3

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

1 650 371

0

0

30.

29.

4.4

Kiszámlázott áfa

438 082

0

0

31.

30.

4.5

Egyéb kamatbevétel

0

0

0

32.

31.

4.6

Egyéb működési bevétel

0

0

0

33.

32.

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

40 000

0

34.

33.

5.1

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről

0

40 000

0

35.

34.

5.2

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

36.

35.

5.2.1

egyéb vállalkozásoktól

0

0

0

37.

36.

5.2.2

egyéb civil szervezettől

0

0

0

38.

37.

6

Működési költségvetési bevételek összesen

40 662 582

1 602 266

22 758 844

39.

2.

Felhalmozási költségvetési bevételek feladat szerinti bontásban

40.

1.

1

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

0

102 517 810

0

41.

2.

1.1

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

42.

3.

1.2

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről

0

102 517 810

0

43.

4.

1.2.1

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása

0

91 130 398

0

44.

5.

1.2.2

egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól

0

11 387 412

0

45.

6.

2

Felhalmozási bevételek

0

0

0

46.

7.

2.1

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

47.

8.

3

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

48.

9.

4

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

0

102 517 810

0

49.

3.

Költségvetési bevételek összesen

40 662 582

104 120 076

22 758 844

50.

4.

Finanszírozási bevételek feladat szerinti bontásban

51.

1.

1.

Belföldi értékpapírok bevételei

0

23 964 267

0

52.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (működési célú)

0

0

0

53.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok értékesítése (felhalmozási célú)

0

23 964 267

0

54.

4.

2

Maradvány igénybevétele

0

0

0

55.

5.

3

Államháztartáson belüli megelőlegezés

0

0

0

56.

6.

4

Finanszírozási bevételek összesen

0

23 964 267

0

57.

5.

Önkormányzati bevételek összesen:

40 662 582

128 084 343

22 758 844

4. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Állami támogatások

A

B

C

D

E

S.sz.

Támogatás jogcíme

2025. évi teljesítés adatok

2026. évi eredeti előirányzat

1.

1.

Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása

3 796 294

3 802 939

2.

2.

Településüzemeltetés - közvilágítás támogatása

0

3 205 000

3.

2.1

Településüzemeltetés - közvilágítás alaptámogatása

1 340 000

0

4.

2.2

Településüzemeltetés- közvilágítás üzemeltetési támogatása

1 570 000

0

5.

4.

Településüzemeltetés - köztemető támogatása

732 812

734 095

6.

5.

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

8 286 111

8 300 615

7.

6.

Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás

5 867 876

5 867 876

8.

7.

A települési önkormányzatok működésének általános támogatása (1+…+8)

21 593 093

21 910 525

9.

8.

A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása

4 605 000

5 269 000

10.

9.

Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás

6 343 500

6 759 000

11.

10.

Szociális ágazati pótlék támogatása

528 839

0

12.

11.

A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (9+10)

11 477 339

12 028 000

13.

12.

Szünidei étkeztetés támogatása

39 900

228 950

14.

13.

A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (12)

39 900

228 950

15.

14.

Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

2 270 000

16.

15.

Kulturális feladatok bérjellegű támogatása

1 380 738

2 136 654

17.

16.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (14)

3 650 738

4 406 654

18.

17.

Szociális célú tüzelőanyag vásárlás támogatása

640 080

0

19.

18.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

640 080

0

20.

19.

Önkormányzatok működési támogatásai (8+11+13+15)

37 401 150

38 574 129

5. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat kiadásai

A

B

C

D

E

F

sorszám

Kiemelt előirányzat

2025.évi teljesítés adatok

2026.évi eredeti előirányzat

Rovat

1.

1.

Működési költségvetési kiadások

2.

1.

1

Személyi juttatások

22 138 384

23 203 667

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

2 892 480

2 991 930

4.

3.

3

Dologi kiadások

28 095 492

19 523 636

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 068 932

5 269 000

6.

5.

5

Elvonások és befizetések

31 436

0

7.

6.

5.1

helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások

22 800

0

8.

7.

5.2

egyéb elvonások és befizetések

8 636

0

9.

8.

6

Egyéb működési célú kiadások

5 383 828

3 788 907

10.

9.

6.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

4 293 178

1 638 257

11.

10.

6.1.1

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoknak

166 066

0

12.

11.

6.1.2

elkülönített állami pénzalapoknak

0

0

13.

12.

6.1.3

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

3 508 958

1 141 733

14.

13.

6.1.4

társulások és költségvetési szerveiknek

618 154

496 524

15.

14.

6.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

1 090 650

1 150 650

16.

15.

6.2.1

egyéb civil szervezeteknek

1 090 650

1 150 650

17.

16.

6.3

Tartalékok

0

1 000 000

18.

17.

7

Működési költségvetési kiadások összesen

62 610 552

54 777 140

19.

2.

Felhalmozási költségvetési kiadások

20.

1.

1

Beruházások

4 645 041

18 532 930

21.

2.

2

Felújítások

2 288 826

107 949 147

22.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

1 011

0

23.

4.

3.1

Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre

1 011

0

24.

5.

3.1.1

központi vagy fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozására

1 011

0

25.

6.

4

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

6 934 878

126 482 077

26.

3. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN4

69 545 430

181 259 217

27.

4.

Finanszírozási kiadások

28.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

9 999 997

9 040 388

29.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (működési célú)

0

9 040 388

30.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (felhalmozási célú)

9 999 997

0

31.

4.

2.

Belföldi finanszírozás kiadásai

1 138 357

1 206 164

32.

5.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

1 138 357

1 206 164

33.

6.

3

Finanszírozási kiadások összesen

11 138 354

10 246 552

34.

5.

Önkormányzati kiadások összesen:

80 683 784

191 505 769

6. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat kiadásai feladat szerinti bontásban

A

B

C

D

E

F

G

sorszám

Kiemelt előirányzat

eredeti előirányzat

Rovat megnevezése

Önkormányzati

Államigazgatási feladatok

kötelező feladatok

önként vállalt feladatok

1.

1.

Működési költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

2.

1.

1

Személyi juttatások

23 203 667

0

0

3.

2.

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó

2 991 930

0

0

4.

3.

3

Dologi kiadások

19 523 636

0

0

5.

4.

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

5 269 000

0

0

6.

5.

5

Elvonások és befizetések

0

0

0

7.

6.

5.1

helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások

0

0

0

8.

7.

5.2

egyéb elvonások és befizetések

0

0

0

9.

8.

6

Egyéb működési célú kiadások

2 703 907

1 085 000

0

10.

9.

6.1

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre

1 638 257

0

0

11.

10.

6.1.1

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoknak

0

0

0

12.

11.

6.1.2

elkülönített állami pénzalapoknak

0

0

0

13.

12.

6.1.3

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek

1 141 733

0

0

14.

13.

6.1.4

társulások és költségvetési szerveiknek

496 524

0

0

15.

14.

6.2

Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre

65 650

1 085 000

0

16.

15.

6.2.1

egyéb civil szervezeteknek

65 650

1 085 000

0

17.

16.

6.3

Tartalékok

1 000 000

0

0

18.

17.

7

Működési költségvetési kiadások összesen

53 692 140

1 085 000

0

19.

2.

Felhalmozási költségvetési kiadások feladat szerinti bontásban

20.

1.

1

Beruházások

0

18 532 930

0

21.

2.

2

Felújítások

0

107 949 147

0

22.

3.

3

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

23.

4.

3.1

Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre

0

0

0

24.

5.

3.1.1

központi vagy fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozására

0

0

0

25.

6.

4

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen

0

126 482 077

0

26.

3. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

53 692 140

127 567 077

0

27.

4.

Finanszírozási kiadások feladat szerinti bontásban

28.

1.

1

Belföldi értékpapírok kiadásai

9 040 388

9 040 388

0

29.

2.

1.1

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (működési célú)

9 040 388

0

0

30.

3.

1.2

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (felhalmozási célú)

0

9 040 388

0

31.

4.

2

Belföldi finanszírozás kiadásai

1 206 164

0

0

32.

5.

2.1

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

1 206 164

0

0

33.

6.

3

Finanszírozási kiadások összesen

10 246 552

9 040 388

0

34.

5.

Önkormányzati kiadások összesen:

63 938 692

136 607 465

0

7. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Működési kiadások kormányzati funkciós részletezéssel

A

B

C

D

S.sz.

Megnevezés

2025.évi teljesítés adatok

2026.évi eredeti előirányzat

1.

I. Kötelező önkormányzati feladatok

2.

011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

3.

Diákmunkások bére

548 095

0

4.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen:

548 095

0

5.

Betegszabadság

13 276

0

6.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

13 276

0

7.

Polgármester tiszteletdíja

6 309 025

6 407 400

8.

Polgármester költségtérítése

946 354

961 116

9.

Alpolgármester tiszteletdíja

600 000

600 000

10.

Választott tisztségviselők juttatásai összesen:

7 855 379

7 968 516

11.

Reprezentáció

29 890

0

12.

Egyéb külső szeményi juttatás összesen:

29 890

0

13.

Személyi juttatás összesen:

8 446 640

7 968 516

14.

Szociális hozzájárulási adó

1 095 939

1 038 661

15.

Kifizetői adó

10 601

3 178

16.

Járulékok összesen:

1 106 540

1 041 839

17.

USB token

11 527

0

18.

Pendrive

5 434

0

19.

Szakmai anyagok beszerzése összesen:

16 961

0

20.

Irodaszer, nyomtatvány

22 969

25 000

21.

Tisztítószer

28 127

30 000

22.

Egyéb készletbeszerzés

340 901

15 000

23.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

391 997

70 000

24.

Szoftver üzemeltetési díj

30 000

30 000

25.

Információbiztonsági felügyelet

54 000

71 100

26.

Domain név fenntartás

15 000

15 000

27.

Honlap frissítés

20 000

20 000

28.

Internetdíj

89 050

89 050

29.

Számítógép szerviz

13 000

25 000

30.

Informatikai szolgáltatások igénybevétele összesen:

221 050

250 150

31.

Telefondíj

83 410

83 410

32.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások összesen:

83 410

83 410

33.

Áramdíj

315 199

378 200

34.

Gázdíj

448 850

538 620

35.

Vízdíj, csatornadíj

55 591

66 710

36.

Közüzemi djíak összesen:

819 640

983 530

37.

Terembérleti díj

68 701

70 000

38.

Bérleti és lízing díjak összesen:

68 701

70 000

39.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás

1 211 004

50 000

40.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

1 211 004

50 000

41.

Áht. által kibocsátott szolgáltatás (e-hiteles tulajdoni lap, térképmásolat)

20 000

20 000

42.

Munka- és tűzvédelmi szolgáltatás

110 500

110 500

43.

Tűzoltókészülék ellenőrzés

18 850

20 000

44.

Közjegyzői, ügyvédi díj

130 000

50 000

45.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

279 350

200 500

46.

Kéményseprés, hulladékszállítás

31 682

35 000

47.

Bankköltség

593 752

653 000

48.

Pályázatfigyelés

60 000

60 000

49.

Más egyéb szolgáltatások

75 951

20 000

50.

Egyéb szolgáltatások összesen:

761 385

768 000

51.

Karácsonyi gömb hirdetés

8 000

0

52.

Reklám- és propagandakiadások összesen:

8 000

0

53.

ÁFA

525 222

526 509

54.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

525 222

526 509

55.

Más egyéb dologi kiadások (pl. virág, koszorú)

206 718

200 000

56.

Egyéb dologi kiadások összesen:

206 718

200 000

57.

Dologi kiadások összesen:

4 593 438

3 202 099

58.

Kormányzati funkció összesen:

14 146 618

12 212 454

59.

013320 Köztemető fenntartás és működtetés

60.

Áramdíj

2 157

2 590

61.

Vízdíj

17 087

20 500

62.

Közüzemi díjak összesen:

19 244

23 090

63.

Hulladékszállítás

107 431

150 000

64.

Egyéb szolgáltatások összesen:

107 431

150 000

65.

Javítás, karbantartás

0

300 000

66.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

0

300 000

67.

ÁFA

34 210

127 734

68.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

34 210

127 734

69.

Dologi kiadás összesen:

160 885

600 824

70.

Kormányzati funkció összesen:

160 885

600 824

71.

013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

72.

Egyéb készletbeszerzés

56 335

0

73.

Üzemeltetési anyagok összesen:

56 335

0

74.

Áramdíj

0

0

75.

Gázdíj

0

0

76.

Víz- és csatornadíj

8 582

10 300

77.

Közüzemi díjak összesen:

8 582

10 300

78.

Bádogos munkák (szolg.lakás)

40 000

0

79.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

40 000

0

80.

ÁFA

17 526

2 781

81.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

17 526

2 781

82.

Más egyéb dologi kiadás

3

0

83.

Egyéb dologi kiadások összesen:

3

0

84.

Dologi kiadás összesen:

122 446

13 081

85.

Kormányzati funkció összesen:

122 446

13 081

86.

018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel

87.

Feladatalapú támogatás visszafizetése - szünidei gyermekétkeztetés

22 800

0

88.

Közfoglalkoztatás tartozás megelőlegezés visszafizetése

8 636

0

89.

Elvonások és befizetések összesen:

31 436

0

90.

Kormányzati funkció összesen:

31 436

0

91.

018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek

92.

2023.évi kulturális bértámogatás visszfizetése

166 066

0

93.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak) összesen:

166 066

0

94.

Szociális társulási költség hozzájárulás

151 892

0

95.

Belső ellenőrzési társulási működési hozzájárulás

262 772

293 034

96.

Főépítészi tevékenység hozzájárulás

168 000

168 000

97.

Hulladékgazdálkodási működési hozzájárulás

35 490

35 490

98.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (társulások és költségvetési szerveiknek) összesen:

618 154

496 524

99.

Fogászati ügyelet működési támogatása

89 784

0

100.

Praxislabor, háziorvosi ügyelet működési hozzájárulás

131 526

0

101.

Hivatali működési hozzájárulás

3 182 507

1 036 592

102.

Óvoda működtetési hozzájárulás

0

0

103.

Vagyonbiztosítás hozzájárulás Magyaratádnak

105 141

105 141

104.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre (helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiknek) összesen:

3 508 958

1 141 733

105.

Kormányzati funkció összesen:

4 293 178

1 638 257

106.

045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

107.

Közlekedési táblák

27 996

0

108.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

27 996

0

109.

Temetői út javítása

0

500 000

110.

Járda javítás

625 804

0

111.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

625 804

500 000

112.

ÁFA

176 526

135 000

113.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

176 526

135 000

114.

Dologi kiadás összesen:

830 326

635 000

115.

Kormányzati funkció összesen:

830 326

635 000

116.

064010 Közvilágítás

117.

Áramdíj

2 285 059

2 742 000

118.

Közüzemi díjak összesen:

2 285 059

2 742 000

119.

Karbantartás, kisjavítás

217 706

250 260

120.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

217 706

250 260

121.

Közvilágítás eszközhasználati díj

37 180

44 616

122.

Bérleti és lízing díjak összesen:

37 180

44 616

123.

ÁFA

651 039

819 900

124.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

651 039

819 900

125.

Dologi kiadás összesen:

3 190 984

3 856 776

126.

Kormányzati funkció összesen:

3 190 984

3 856 776

127.

066010 Zöldterület kezelés

128.

Megbízási díj - kaszálás

3 037 564

4 002 965

129.

Mvégzésre irányuló egyéb jogv-ban nem saját foglalk-nak fizetett juttatás összesen

3 037 564

4 002 965

130.

Személyi juttatás összesen:

3 037 564

4 002 965

131.

Szocho

355 395

468 347

132.

Járulékok összesen:

355 395

468 347

133.

Hajtó és kenőanyag

334 891

368 380

134.

Egyéb készletbeszerzés

200 030

220 000

135.

Üzemeltetési anyagok beszerzése:

534 921

588 380

136.

Karbantartás, kisjavítás

44 969

200 000

137.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

44 969

200 000

138.

Más egyéb szolgáltatások

30 000

0

139.

Egyéb szolgáltatások összesen:

30 000

0

140.

ÁFA

272 568

212 863

141.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

272 568

212 863

142.

Díszcseresznye cserje - pótlás

486 614

0

143.

Egyéb dologi kiadások összesen:

486 614

0

144.

Dologi kiadás összesen:

1 369 072

1 001 243

145.

Kormányzati funkció összesen:

4 762 031

5 472 555

146.

066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

147.

Megbízási díj - traktoros

34 600

0

148.

Megbízási díj - közterület karbantartás

523 400

0

149.

Mvégzésre irányuló egyéb jogv-ban nem saját foglalk-nak fizetett juttatás összesen

558 000

0

150.

Alkalmi munka díjazása (traktoros)

0

111 000

151.

Alkalmi munka díjazása (hólapátolás)

0

72 000

152.

Alkalmi munka közterhe

0

52 800

153.

Egyéb külső személyi juttatás összesen:

0

235 800

154.

Személyi juttatások összesen:

558 000

235 800

155.

Szocho

65 286

0

156.

Járulékok összesen:

65 286

0

157.

Vegyszer (gyomirtó)

0

10 000

158.

Szakmai anyagok beszerzése összesen:

0

10 000

159.

Irodaszer, nyomtatvány

0

0

160.

Hajtó- és kenőanyag

11 849

25 000

161.

Egyéb készletbeszerzés

66 386

25 000

162.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

78 235

50 000

163.

Gázdíj - orvosi rendelő

112 214

134 650

164.

Közüzemi díjak összesen:

112 214

134 650

165.

Karbantartás, kisjavítás

71 615

71 615

166.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

71 615

71 615

167.

Biztosítás - traktor, kis traktor

39 515

39 515

168.

Más egyéb szolgáltatások

122 640

400 000

169.

Egyéb szolgáltatások összesen:

162 155

439 515

170.

ÁFA

100 132

210 506

171.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

100 132

210 506

172.

Virág közterületre

8 008

85 000

173.

Más egyéb dologi kiadás

49 761

50 000

174.

Egyéb dologi kiadások összesen:

57 769

135 000

175.

Dologi kiadások összesen:

582 120

1 051 286

176.

Kormányzati funkció összesen:

1 205 406

1 287 086

177.

081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése

178.

Áramdíj

39 643

47 570

179.

Vízdíj, csatornadíj

33 181

39 820

180.

Közüzemi díjak összesen:

72 824

87 390

181.

3 f.ideiglenes bekapcsolása

21 048

0

182.

Egyéb szolgáltatások összesen:

21 048

0

183.

ÁFA

25 700

23 595

184.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

25 700

23 595

185.

Dologi kiadás összesen:

119 572

110 985

186.

Kormányzati funkció összesen:

119 572

110 985

187.

082091 Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

188.

Kulturális szakember bére

4 436 880

5 072 886

189.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen:

4 436 880

5 072 886

190.

Jutalom

76 000

40 000

191.

Céljuttatás, projektprémium összesen:

76 000

40 000

192.

Cafeteria

156 250

156 250

193.

Béren kívüli juttatás összesen:

156 250

156 250

194.

Lakossági folyószámla költségtérítése

12 000

12 000

195.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

12 000

12 000

196.

Személyi juttatások összesen:

4 681 130

5 281 136

197.

Szocho

608 545

686 548

198.

Kifizetői adó

23 438

23 438

199.

Járulékok összesen:

631 983

709 986

200.

Irodaszer, nyomtatvány

0

10 000

201.

Tisztítószer

0

20 000

202.

Egyéb készletbeszerzés

45 236

0

203.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

45 236

30 000

204.

Áramdíj

0

0

205.

Gázdíj

561 066

673 280

206.

Víz- és csatornadíj

87 975

105 570

207.

Közüzemi díjak összesen:

649 041

778 850

208.

Karbantartás, kisjavítás

490 500

0

209.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

490 500

0

210.

Foglalkozás egészségügyi ellátás

12 500

13 000

211.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

12 500

13 000

212.

Rendezvények szolgáltatásai

440 000

800 000

213.

Kéményviszgálat

10 800

10 800

214.

Más egyéb szolgáltatások

1 575

0

215.

Egyéb szolgáltatások összesen:

452 375

810 800

216.

ÁFA

378 505

680 306

217.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

378 505

680 306

218.

Más egyéb dologi kiadás - rendezvények

901 530

900 000

219.

Egyéb dologi kiadások összesen:

901 530

900 000

220.

Dologi kiadás összesen:

2 929 687

3 212 956

221.

Kormányzati funkció összesen:

8 242 800

9 204 078

222.

084060 Érdekképviseleti, szakszervezeti tevékenységek támogatása

223.

TÖOSZ tagdíj

13 650

13 650

224.

Észak-Kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület tagdíj

52 000

52 000

225.

Egyéb műk.célú tám.áht-n kívülre (egyéb civil szerv.nek)

65 650

65 650

226.

Kormányzati funkció összesen:

65 650

65 650

227.

086020 Helyi, térségi közösségi tér biztosítása, működtetése

228.

Egyéb készletbeszerzés

11 480

30 000

229.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

11 480

30 000

230.

Áramdíj

205 216

246 300

231.

Gázdíj

1 034 296

1 241 155

232.

Víz- és csatornadíj

79 301

95 200

233.

Internetdíj

73 359

67 716

234.

Közvetített szolgáltatások összesen:

1 392 172

1 650 371

235.

Karbantartás, kisjavítás

304 000

200 000

236.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

304 000

200 000

237.

Kéményviszgálat

10 800

10 800

238.

Egyéb szolgáltatások összesen:

10 800

10 800

239.

Áfa

6 016

65 016

240.

Közvetített szolgáltatások áfa-ja

366 838

438 082

241.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

372 854

503 098

242.

Dologi kiadás összesen:

2 091 306

2 394 269

243.

Kormányzati funkció összesen:

2 091 306

2 394 269

244.

104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés

245.

Szünidei gyermekétkeztetés

10 079

180 276

246.

Vásárolt élelmezés összesen:

10 079

180 276

247.

Áfa

2 721

48 674

248.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

2 721

48 674

249.

Dologi kiadás összesen:

12 800

228 950

250.

Kormányzati funkció összesen:

12 800

228 950

251.

107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás

252.

Falugondnok bér

5 170 800

5 462 000

253.

Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen:

5 170 800

5 462 000

254.

Jutalom

76 000

85 000

255.

Céljuttatás, projektprémium összesen:

76 000

85 000

256.

Cafeteria

156 250

156 250

257.

Béren kívüli juttatások összesen:

156 250

156 250

258.

Lakossági folyószámla költségtérítése

12 000

12 000

259.

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai összesen:

12 000

12 000

260.

Személyi juttatások összesen:

5 415 050

5 715 250

261.

Szociális hj. adó

706 689

745 461

262.

Kifizetői adó

26 587

26 297

263.

Járulékok összesen:

733 276

771 758

264.

Irodaszer, nyomtatvány

3 612

5 000

265.

Hajtó-, és kenőanyag

845 138

995 000

266.

Munka- és védőruha

39 638

39 370

267.

Egyéb készletbeszerzés

55 906

60 000

268.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

944 294

1 099 370

269.

Telefondíj

83 960

84 960

270.

Egyéb kommunikációs szolgáltatás összesen:

83 960

84 960

271.

Foglalkozás egészségügyi ellátás

12 500

13 000

272.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

12 500

13 000

273.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás

815 844

500 000

274.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások összesen:

815 844

500 000

275.

Biztosítási díjak

160 511

160 511

276.

Takarítás, mosás, vegytisztítás

11 024

15 000

277.

Egyéb szolgáltatások összesen:

171 535

175 511

278.

Áfa

490 436

448 926

279.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

490 436

448 926

280.

Kötelező jellegű díjak - parkolás, útdíj

7 394

10 000

281.

Egyéb dologi kiadás összesen:

7 394

10 000

282.

Dologi kiadások összesen:

2 525 963

2 331 767

283.

Kormányzati funkció összesen:

8 674 289

8 818 775

284.

107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások

285.

Szociális célú tüzifa 2025

0

552 000

286.

Üzemeltetési anyagok beszerzése összesen:

0

552 000

287.

Tüzifa szállítási költsége

0

300 000

288.

Egyéb szolgáltatások összesen:

0

300 000

289.

Áfa

0

32 400

290.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

0

32 400

291.

Dologi kiadások összesen:

0

884 400

292.

Önkormányzati segélyek

4 068 932

5 269 000

293.

Egyéb nem intézményi ellátások összesen:

4 068 932

5 269 000

294.

Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen:

4 068 932

5 269 000

295.

Kormányzati funkció összesen:

4 068 932

6 153 400

296.

900020 Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei áht-n kívülről

297.

Adótúlfizetések elszámolása

442 207

0

298.

Egyéb dologi kiadások összesen:

442 207

0

299.

Dologi kiadások összesen:

442 207

0

300.

Kormányzati funkció összesen:

442 207

0

301.

900070 Fejezeti és általános tartalék elszámolása

302.

Általános tartalék

500 000

500 000

303.

Céltartalék

500 000

500 000

304.

Kormányzati funkció összesen:

1 000 000

1 000 000

305.

KÖTELEZŐ FELADATOK MŰKÖDÉSI KIAD.ÖSSZ:

53 460 866

53 692 140

306.

Személyi juttatás összesen

22 138 384

23 203 667

307.

törvény szerinti illetmények

10 155 775

10 534 886

308.

céljuttatás, projektprémium

152 000

125 000

309.

béren kívüli juttatások

312 500

312 500

310.

foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

37 276

24 000

311.

egyéb külső szeményi juttatás

29 890

235 800

312.

választott tisztségviselők juttatásai

7 855 379

7 968 516

313.

mvégzésre irányuló további jogv. nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

3 595 564

4 002 965

314.

összesen:

22 138 384

23 203 667

315.

Munkaadókat terhelő járulékok összesen:

2 892 480

2 991 930

316.

szociális hozzájárulási adó

2 831 854

2 939 017

317.

táppénz hozzájárulás (2023.12 havi közfoglalk.)

0

0

318.

munkáltatót terhelő szja

60 626

52 913

319.

Dologi kiadások összesen

18 970 806

19 523 636

320.

szakmai anyagok beszerzése

16 961

10 000

321.

üzemeltetési anyagok beszerzése

2 090 494

2 419 750

322.

informatikai szolgáltatások igénybevétele

221 050

250 150

323.

egyéb kommunikációs szolgáltatások

167 370

168 370

324.

közüzemi díjak

3 966 604

4 759 810

325.

villamosenergia szolgáltatás

2 642 058

3 170 360

326.

gázenenergia szolgáltatás

1 122 130

1 346 550

327.

víz- és csatornaszolgáltatás

202 416

242 900

328.

vásárolt élelmezés

10 079

180 276

329.

bérleti és lízing díjak

105 881

114 616

330.

karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

3 821 442

2 071 875

331.

közvetített szolgáltatások

1 392 172

1 650 371

332.

szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

304 350

226 500

333.

egyéb szolgáltatások

1 716 729

2 654 626

334.

Reklám- és propagandakiadások összesen:

8 000

0

335.

működési célú előzetesen felszámított áfa

3 047 439

3 772 292

336.

egyéb dologi kiadások

2 102 235

1 245 000

337.

összesen:

18 970 806

19 523 636

338.

Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen:

4 068 932

5 269 000

339.

egyéb nem intézményi ellátások

4 068 932

5 269 000

340.

Elvonások és befizetések

31 436

0

341.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak

166 066

0

342.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre társulásnak

618 154

496 524

343.

Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre helyi önk-nak

3 508 958

1 141 733

344.

Egybé működési célú támogatások áht-n kívülre egyéb nonprofit szervnek

65 650

65 650

345.

Általános tartalék

500 000

500 000

346.

Céltartalék

500 000

500 000

347.

Mindösszesen:

53 460 866

53 692 140

348.

TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

349.

KÖTELEZŐ FELADATOK BEVÉTELEI

350.

Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása

3 796 294

3 802 939

351.

Településüzemeltetés - közvilágítás támogatása

2 910 000

3 205 000

352.

Településüzemeltetés - köztemető támogatása

732 812

734 095

353.

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

8 286 111

8 300 615

354.

Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás

5 867 876

0

355.

A települési önkormányzatok működésének általános támogatása

21 593 093

16 042 649

356.

A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása

4 605 000

5 269 000

357.

Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás

6 343 500

6 759 000

358.

Szociális ágazati pótlék támogatása

528 839

0

359.

A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

11 477 339

12 028 000

360.

Szünidei étkeztetés támogatása

39 900

228 950

361.

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

39 900

228 950

362.

Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

2 270 000

363.

Kulturális feladatok bérjellegű támogatása

1 380 738

2 136 654

364.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 650 738

4 406 654

365.

Szociális célú tüzelőanyag vásárlás támogatása

640 080

0

366.

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

640 080

0

367.

Önkormányzatok működési támogatásai összesen:

37 401 150

32 706 253

368.

2. ÖNKÉNT VÁLLALT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

369.

084031 Civil szervezetek működési támogatása

370.

Civil szervezetek támogatására elkülönített keret

1 025 000

1 085 000

371.

Egyéb műk.célú tám.áht-n kívülre (egyéb civil szerv.nek)

1 025 000

1 085 000

372.

Kormányzati funkció összesen:

1 025 000

1 085 000

373.

062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk

374.

NHKV Hulladékfelszámolási pályázat

375.

Projekt adminisztráció

250 000

0

376.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

250 000

0

377.

Hulladék összegyűjtése, elszállítása

5 677 000

0

378.

Egyéb szolgáltatások összesen:

5 677 000

0

379.

Áfa

1 532 790

0

380.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

1 532 790

0

381.

Dologi kiadások összesen:

7 459 790

0

382.

Projekt összesen:

7 459 790

0

383.

MFP-ÖTIFB/2025 Zimányi falugondnoki autóbusz cseréje pályázat

384.

Projekt előkészítés

190 500

0

385.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

190 500

0

386.

Dologi kiadások összesen:

190 500

0

387.

Projekt összesen:

190 500

0

388.

Kormányzati funkció összesen:

7 650 290

0

389.

082091 Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

390.

Szülőföldem-Somogyország program

391.

Személyszállítás

195 160

0

392.

Egyéb szolgáltatások összesen:

195 160

0

393.

Étkezés, belépőjegyek

7 712

0

394.

Egyéb dologi kiadások összesen:

7 712

0

395.

Áfa

1 388

0

396.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

1 388

0

397.

Dologi kiadások összesen:

204 260

0

398.

Projekt összesen:

204 260

0

399.

LEADER - Disznóvágás - rendezvény pályázat

400.

Rendezvényszervezés

836 000

0

401.

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások összesen:

836 000

0

402.

Fellépők díjazása

105 000

0

403.

Egyéb szolgáltatások összesen:

105 000

0

404.

Áfa

68 742

0

405.

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó összesen:

68 742

0

406.

Alapanyagok, kézműves kellékek

260 394

0

407.

Egyéb dologi kiadások összesen:

260 394

0

408.

Dologi kiadások összesen:

1 270 136

0

409.

Projekt összesen:

1 270 136

0

410.

Kormányzati funkció összesen:

1 474 396

0

411.

ÖNKÉNT VÁLLALT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK MŰKÖDÉSI KIADÁSAI

10 149 686

1 085 000

412.

3. KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK MŰKÖDÉSI KIADÁSAI ÖSSZESEN:

63 610 552

54 777 140

8. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat beruházási előirányzatai célonként

A

B

C

S.sz.

Beruházási cél megnevezése

2026.évi eredeti előirányzat

1.

Kandeláberek, napelemes lámpák telepítése - temető

381 000

2.

Hangszórók beszerzése - kultúrház

381 000

3.

Edények beszerzése - közösségi ház

152 400

4.

Falugondnoki autóbusz cseréje - MFP-ÖTIFB/2025 pályázat

17 618 530

5.

ÖSSZESEN

18 532 930

9. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat felújítási előirányzatai célonként

A

B

C

S.sz.

Felújítási cél megnevezése

2026. évi eredeti előirányzat

1.

Zimány 083, 071/2, 068 hrsz. Külterületi utak felújítása - KAP-RD43-1-25 pályázat

95 926 735

2.

Közvilágítás korszerűsítése - 2025/KÖZVIL/01 pályázat

11 387 412

3.

Közösségi ház melléképület átalakítása mosdónak

635 000

4.

ÖSSZESEN

107 949 147

10. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat és költségvetési szervének engedélyezett létszáma

A

B

C

D

eredeti

sorszám

1.

1

Önkormányzat

2

2.

1.1

Falugondok

1

3.

1.2

Kulturális szakember

1

4.

2

Közfoglalkoztatottak

0

5.

3

Összesen:

2

11. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Előirányzat - felhasználási terv

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

Sor-szám

Megnevezés

január

február

március

április

május

június

július

augusztus

szeptember

október

november

december

összesen

1.

Önkormányzatok működési támogatása

3 214 510

3 214 510

3 214 510

3 214 511

3 214 511

3 214 511

3 214 511

3 214 511

3 214 511

3 214 511

3 214 511

3 214 511

38 574 129

2.

Működési célú támogatások áht-n belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

800 000

800 000

3.

Közhatalmi bevételek

1 896 570

1 896 570

1 896 570

1 896 570

1 896 570

1 896 570

1 896 570

1 896 570

1 896 571

1 896 571

1 896 571

1 896 571

22 758 844

4.

Működési bevételek

237 559

237 560

237 560

237 560

237 560

237 560

237 560

237 560

237 560

237 560

237 560

237 560

2 850 719

5.

Működési célú átvett pénzeszközök

3 333

3 333

3 333

3 333

3 333

3 333

3 333

3 333

3 334

3 334

3 334

3 334

40 000

6.

Működési költségvetési bevételek összesen (1+2+3+4+5)

5 351 972

5 351 973

5 351 973

5 351 974

5 351 974

5 351 974

5 351 974

5 351 974

5 351 976

5 351 976

5 351 976

6 151 976

65 023 692

7.

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

0

0

0

0

0

0

11 387 412

0

0

0

0

91 130 398

102 517 810

8.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

10.

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen (7+8+9)

0

0

0

0

0

0

11 387 412

0

0

0

0

91 130 398

102 517 810

11.

Költségvetési bevételek összesen (6+10)

5 351 972

5 351 973

5 351 973

5 351 974

5 351 974

5 351 974

16 739 386

5 351 974

5 351 976

5 351 976

5 351 976

97 282 374

167 541 502

12.

Hitel-, kölcsönfelvétel áht-n kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

13.

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

23 964 267

0

0

0

0

0

23 964 267

14.

Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

15.

Államháztartáson belüli megelőlegezés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

16.

Finanszírozás bevételek összesen

0

0

0

0

0

23 964 267

0

0

0

0

0

0

23 964 267

17.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (11+14)

5 351 972

5 351 973

5 351 973

5 351 974

5 351 974

29 316 241

16 739 386

5 351 974

5 351 976

5 351 976

5 351 976

97 282 374

191 505 769

18.

Személyi juttatások

1 933 638

1 933 639

1 933 639

1 933 639

1 933 639

1 933 639

1 933 639

1 933 639

1 933 639

1 933 639

1 933 639

1 933 639

23 203 667

19.

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj.adó

249 327

249 327

249 327

249 327

249 327

249 327

249 328

249 328

249 328

249 328

249 328

249 328

2 991 930

20.

Dologi kiadások

1 626 969

1 626 969

1 626 969

1 626 969

1 626 970

1 626 970

1 626 970

1 626 970

1 626 970

1 626 970

1 626 970

1 626 970

19 523 636

21.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

439 083

439 083

439 083

439 083

439 083

439 083

439 083

439 083

439 084

439 084

439 084

439 084

5 269 000

22.

Elvonások és befizetések

0

23.

Egyéb működési célú kiadások

315 742

315 742

315 742

315 742

315 742

315 742

315 742

315 742

315 742

315 743

315 743

315 743

3 788 907

24.

Működési költségvetési kiadások összesen (16+17+18+19+20)

4 564 759

4 564 760

4 564 760

4 564 760

4 564 761

4 564 761

4 564 762

4 564 762

4 564 763

4 564 764

4 564 764

4 564 764

54 777 140

25.

Beruházások

0

0

0

0

0

17 618 530

0

0

0

0

0

914 400

18 532 930

26.

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

107 949 147

107 949 147

27.

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

28.

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen (22+23+24)

0

0

0

0

0

17 618 530

0

0

0

0

0

108 863 547

126 482 077

29.

Költségvetési kiadások összesen (20+24)

4 564 759

4 564 760

4 564 760

4 564 760

4 564 761

22 183 291

4 564 762

4 564 762

4 564 763

4 564 764

4 564 764

113 428 311

181 259 217

30.

Államháztartáson belüli megelőlegezések v.fizetése

1 206 164

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 206 164

31.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9 040 388

9 040 388

32.

Finanszírozási kiadások összesen

1 206 164

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9 040 388

10 246 552

33.

KIADÁSOK ÖSSZESEN (26+29)

5 770 923

4 564 760

4 564 760

4 564 760

4 564 761

22 183 291

4 564 762

4 564 762

4 564 763

4 564 764

4 564 764

122 468 699

191 505 769

12. melléklet az 1/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelethez

Támogatások

A

B

C

S.sz.

Közvetett támogatások

Ft

1.

Helyi adó kedvezmény (magánszemélyek kommunális adója)

1 204 000

2.

Helyiség használat mentesség (kultúrház)

55 000

3.

Közvetett támogatások összesen

1 259 000