Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2008 (IV.29..)

az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek bérletéről

Hatályos: 2008. 04. 29- 2017. 10. 09

Háromfa Község Önkormányzata a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:



Általános rendelkezések


A rendelet célja


1.§.


A rendelet célja, hogy a Ltv. keretei között meghatározza az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérbeadásának feltételeit a bérlők méltányos érdekeinek figyelembevételével és a lakbér mértékét.


A rendelet hatálya


2.§.


A rendelet hatálya kiterjed Háromfa Község Önkormányzata tulajdonában álló lakásokra (a továbbiakban: lakás)és helyiségekre.



Fogalmak:


3. §


(1) E rendelet rendelkezéseiben alkalmazott fogalmakra a Ltv-ben, illetve a Ptk-ban meghatározott értelmező rendelkezések és meghatározások az irányadóak.


A lakások hasznosításának módjai és általános feltételei


4. §.


(1) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakásokat szolgálati lakásként lehet hasznosítani.


(2) Az önkormányzati tulajdonú lakások jogcím szerinti bérbeadásáról a Képviselő-testület dönt. A bérleti szerződés aláírására a polgármester jogosult.




Szolgálati lakások


5. §.


(1) Szolgálati lakás az önkormányzat tulajdonában álló, feladatainak ellátásához biztosított, a helyi önkormányzati költségvetési szerv (intézmény) kezelésében lévő, ilyen célra épített lakás.

   

(2)4 Az önkormányzat feladatainak ellátása érdekében e rendeletben meghatározott munkakörökre tekintettel a szervnél fennálló munkaviszony idejére lakást biztosíthat a szervhez kinevezett, illetve alkalmazott


            a) jegyző, és a közös önkormányzati hivatal dolgozója

            b) orvos, védőnő,

            c) oktatási, kulturális intézmény dolgozója részére.

  

(3) A szolgálati lakás a közszolgálati, közalkalmazotti, illetőleg a megbízási jogviszony fennállásának időtartamára adható bérbe.


(4) A (2) bekezdésben felsorolt munkaviszonyok megszűnését követő 60 napon belül a bérlő köteles a szolgálati lakást üres, rendeltetésszerű állapotban a bérbeadásra jogosult rendelkezésére bocsátani. Elhelyezésre, térítésre nem jogosult.


(5) Ha a közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszony azért szűnik meg, mert a bérlő nyugdíjra vált jogosulttá, a bérlő 6 hónapon belül köteles a szolgálati lakást üres, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadásra jogosult rendelkezésére bocsátani.

   




(6) A bérlő halálát követő legfeljebb hat hónapig a szolgálati lakást változatlan feltéttelekkel használhatja az a közeli hozzátartozó, aki a bérlővel haláláig együtt élt.


Az (5) és (6) bekezdésben foglaltak alapján a szolgálati lakásra jogosulatlanná váló bérlő esetében a határidő lejártát követően indokolt esetben az elhelyezésről a képviselő-testület dönt.


(7)[1] A szolgálati lakás albérletbe kiadható, melyről külön albérleti szerződést kell kötni. Az albérletbe adást az albérleti szerződés szabályozza.











A lakbér mértéke


6[2]. §.


(1) a.)5 A szolgálati lakás havi lakbér mértéke:


              a) összkomfortos lakás:                                           250 Ft/m2,

              b) komfortos lakás:                                                  160 Ft/m2,


b.)          a nem lakás céljára szolgáló helységek üzleti célú felhasználásának bérleti díja 1000.- Ft/m2


(2) A szolgálati lakások lakbérét minden hónap 5. napjáig a bérlőnek Háromfa Község Önkormányzat költségvetési számlájára kell befizetni.


(3) A szolgálati lakások címjegyzékét, a lakások területét, komfortfokozatát és a havonta fizetendő díj mértékét e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.


(4) A nem lakás céljára szolgáló helységek bérletére az Ltv. rendelkezési, és e rendelet 2. számú mellékletében foglaltak az irányadók.


(5) A lakbér és a nem lakás céljára szolgáló helységek bérleti díját mértékét minden év június 30-ig felül kell vizsgálni.



Külön szolgáltatások díja


7. §.



(1) A bérbeadó külön szolgáltatásokért külön díjat nem állapít meg.


(2) A bérlő a külön szolgáltatásokért a szolgáltatóval kötött szerződés, megállapodás alapján köteles fizetni. (víz, villany, gáz, telefon, csatornadíj, kéményseprési díj stb.)












A lakáshasználati díj jogcím nélküli használat esetén


8. §.


(1) Az a személy, aki a lakást jogcím nélkül használja, a jogcím nélküli használat kezdetétől számított 6 hónapig a lakásra megállapított lakbérrel azonos összegű használati díjat köteles fizetni.


(2) A jogcím nélküli lakáshasználó - az ilyen használat kezdetétől számított 6 hónap elteltét követő naptól – a lakásból való kiköltözésig emelt használati díjat köteles fizetni. Elhelyezésre nem tarthat igényt.


(3) Az emelt lakáshasználati díj mértéke a jogcím nélküli lakáshasználat kezdetétől számított

  1. 7-12 hónap közötti időtartamra a lakás lakbérének kétszerese,
  2. 13-18 hónap közötti időtartamra háromszorosa,
  3. 19 hónaptól kezdve, ötszöröse.


(4) A bérbeadó a jogcím nélküli lakáshasználat kezdetétől számított 60 napon belül köteles a lakás kiürítése iránt a peres eljárást megindítani.



A bérleti szerződés tartalma, a bérbeadó és a bérlő jogai és kötelezettségei


9. §.


(1) Az e rendeletben szabályozott feltételekkel bérbe adott lakás esetében a lakásbérleti szerződésnek tartalmaznia kell:


  1. a bérbe adó, bérlő nevét, címét, személyi azonosító adatait, a bérlővel együtt költöző személyek számát, személyi azonosító adatait, a bérbe adás jogcímét, időtartamát,
  2. a lakás azonosító adatait (címe, helyiségek, alapterület, komfortfokozat, hozzá tartozó ingatlanrész, a lakás helyiségeinek felszereltségét, stb.)
  3. a bérleti díjat, a fizetés módját és határidejét,
  4. a bérbe adó és bérlő kötelezettségeit,
  5. ha a lakás rendeltetésszerű használatához szükséges berendezések helyreállítását a bérlő vállalja, a bérbeadó azt milyen módon számítja be,
  6. a birtokba adás időpontját.


(2) A lakás szükséges helyreállításának megkezdése előtt bérlő köteles a bérbe adó hozzájárulását megkérni.


(3)A (2) bekezdésben foglalt munkák számlákkal igazolt ellenértéke a lakás műszaki átvételét követően a bérbe adó és a bérlő megállapodása szerint kifizetéssel vagy lakbérbe történő beszámítással egyenlíthető ki.


(4) Ha a bérlő a szükséges karbantartási munkálatokat saját hibájából a lakásbérleti szerződésben foglaltak alapján a megadott határidőn belül nem végzi el, a bérbeadó a szerződést a Ltv. 24.§ (1) bekezdésének b) pontja alapján felmondhatja.


(5) Ha a bérlő a szerződésben vállalt, vagy jogszabályban előírt egyéb lényeges kötelezettségét nem teljesíti, a bérbeadó a szerződést írásban felmondhatja.


(6) Az önkormányzati tulajdonú lakásba a bérlő alanyi jogon a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét, (örökbefogadott mostoha és nevelt gyermekét), jogszerűen befogadott gyermekétől született unokáját, valamint szülőjét (örökbefogadó, mostoha és nevelőszülőjét).


(7) A bérlő a bérbeadó hozzájárulásával fogadhatja be élettársát, amennyiben az a településen önálló lakás bérletével, tulajdonával nem rendelkezik.


(8) A befogadni kívánt bérlőnek igazolnia kell, hogy a Lt. 21.§ (3)-(4) bekezdésében említettek a befogadásához hozzájárultak.


(9) A bérbeadónak a hozzájárulásában ki kell kötnie, hogy a lakásbérleti szerződés megszűnésekor jogcím nélkül visszamaradó személyek a lakásból kötelesek kiköltözni.


10. §.


(1) A bérbeadó és a bérlő a határozatlan időre kötött lakásbérleti szerződést közös megegyezéssel megszüntetheti, azonban a bérlő másik lakásra nem tarthat igényt.


(2) Pénzbeli térítés csak akkor illeti meg, ha az általa lakott lakás felújítási munkálatait a bérbeadó előzetes hozzájárulásával végezte el és ennek összege meghaladja az addig esedékes bérleti díj mértékét, vagy az részére nem került kifizetésre.



11. §.


(1) A lakásbérleti szerződés megszűnése után az önkormányzat másik lakásba való elhelyezési kötelezettséget nem vállal.


(2) A bérlő részére bérbe adott lakás albérletbe adásához az önkormányzat nem járul hozzá.


Záró rendelkezések


12. §.


(1) A bérbeadó a helyszínen ellenőrizheti a bérlemény rendeltetésszerű használatát, a lakásban lakók jogcímét és a bérlő önként vállalt, vagy szerződésben,  jogszabályban előírt kötelezettségének teljesítését.


(2) Ezen rendeletben nem szabályozott kérdésekre vonatkozóan a Ltv. rendelkezéseit kell alkalmazni.


(4) A Képviselőtestület felhatalmazza a jegyzőt, hogy a jelen     rendeletben nem  szabályozott  – a felek jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos – egyéb részletkérdéseket a bérlővel kötendő szerződésben illetve megállapodásban meghatározza.


(5) E rendelet 2008. július 1. napján lép hatályba. E rendelet hatályba lépésével Háromfa Közég Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről szóló 5/2004. (IV. 20.) számú rendelete hatályát veszti.


H á r o m f a, 2008. április 28.


            Brantmüller Zoltán sk.                                                       Bencsik Balázs sk.

              polgármester                                                                            körjegyző



A rendelet egységes szerkezetbe foglalva.


Háromfa, 2017. június 7.


                                                                                                      Nagy Balázs

                                                                                                            Jegyző


































  1. melléklet a 7/2017. (VI.6.) önkormányzati rendelethez


Cím

Komfort fokozat

Szoba szám

Terület

Lakbér mértéke/m2

Lakbér összege Ft/hó

Kossuth  u. 62.

Összkomfortos

3

90

250.- FT

22.500.- FT

Kossuth u. 187/A

Komfortos

2

50

160.- FT

8000.- FT

Kossuth u. 187/B

Komfortos

2

50

160.- Ft

8000.- Ft

Kossuth u. 105/a

Összkomfortos

2

60

250.- FT

15.000.- FT

Kossuth u. 105

Összkomfortos

2

60

250.- Ft

15.000.- FT



  1. melléklet a 7/2017. (VI.6.) önkormányzati rendelethez


A nem lakás céljára szolgáló helységek bérleti díja




Cím

Megnevezés

Terület

Bérleti díj/m2

Fizetendő bérleti díj Ft/hó

Kossuth u. 62

Üzlet

15

1000.- FT

15.000.- FT

Kossuth u. 62

Üzlet

10

1000.- FT

10.000.- FT

Kossuth u. 62

Üzlet

20

1000.- FT

20.000.- FT




[1]

Módosította a 8/2011./IV.27. rendelet hatályos 2011. április 28.

4 Módosította a 7/2017 (VI.6..) önkormányzati rendelet. Hatályos 2017.06.07.

[2]

Módosította a 8/2011./IV.27./ rendelet hatályos 2011. április 28.

5 Módosította a 7/2017. (VI.6.) önk. rendelet. Hatályos: 2017.06.07.