Háromfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (IX.6.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 4/2021. (II. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2021. 09. 09- 2021. 09. 10

Háromfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (IX. 6.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 4/2021. (II. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Háromfa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 23. §. (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény előírásaira, illetve azok végrehajtására vonatkozó rendeletekre figyelemmel, a szükséges egyeztetések lefolytatását követően az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről és végrehajtási feladatairól az alábbiakat rendeli el:

1. § A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) (1) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A Képviselő-testület)

  • „a) az önkormányzat 2021. évi költségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét 172.885.230 Ft-ban állapítja meg, amelyből a működési célú bevétel 128.048.928 Ft, felhalmozási célú bevétel 3.200.000 Ft, finanszírozási bevétel 41.636.302 Ft.
  • b) az önkormányzat összes kiadását 172.885.230 Ft-ban, ezen belül költségvetési kiadását 172.885.230 Ft-ban hagyja jóvá, amelyből a felhalmozási célú kiadás35.826.150 Ft, a működési célú kiadás összege 133.738.261 Ft, finanszzírozási kiadás 3.320.819 Ft.”

2. § (1) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(4) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

(5) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.

(6) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.

(7) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 7. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.

(8) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 9. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.

(9) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 10. melléklete helyébe a 9. melléklet lép.

(10) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 14. melléklete helyébe a 10. melléklet lép.

(11) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 15. melléklete helyébe a 11. melléklet lép.

(12) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 16. melléklete helyébe a 12. melléklet lép.

(13) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 18. melléklete helyébe a 13. melléklet lép.

(14) A Háromfa Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről szóló Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021 (II.22.) 22. melléklete helyébe a 14. melléklet lép.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1. melléklet

1. melléklet

Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Ft-ban

Önkormányzat és Intézményei összesen

K1. Személyi juttatások

50 603 369

K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

6 754 865

K3. Dologi kiadások

44 911 155

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

29 673 000

K5. Egyéb működési célú kiadások

1 795 872

K6. Beruházási kiadások

2 747 598

K7. Felújítások

33 078 552

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

K1-8. Költségvetési kiadások

169 564 411

K9. Finanszírozási kiadások

3 320 819

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

172 885 230

B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

103 180 820

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

3 200 000

B3. Közhatalmi bevételek

6 157 563

B4. Működési bevételek

18 365 145

B5. Felhalmozási bevételek

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

345 400

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B1-7. Költségvetési bevételek

131 248 928

B8. Finanszírozási bevételek

41 636 302

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

172 885 230

2. melléklet

2. melléklet

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Kiadások

kép: /download/2521/resources/EJR_6998830-base64img.png

3. melléklet

3. melléklet

Háromfai Tarkarét Óvoda és Konyha

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

Háromfai Tarkarét Óvoda és Konyha

Rovat megnevezése

Rovat-szám

eredeti ei.

módosított ei

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

21 721 240

21 221 240

Normatív jutalmak

K1102

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

Végkielégítés

K1105

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

Béren kívüli juttatások

K1107

0

Ruházati költségtérítés

K1108

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

60 000

110 000

Egyéb költségtérítések

K1110

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

Szociális támogatások

K1112

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

0

500 000

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

21 781 240

21 831 240

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

1 660 000

1 660 000

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

Külső személyi juttatások

K12

1 660 000

1 660 000

Személyi juttatások

K1

23 441 240

23 491 240

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

3 624 092

3 624 092

Szakmai anyagok beszerzése

K311

50 000

50 000

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

9 996 800

9 923 138

Árubeszerzés

K313

0

Készletbeszerzés

K31

10 046 800

9 973 138

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

90 000

90 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

35 000

35 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

125 000

125 000

Közüzemi díjak

K331

3 900 000

3 900 000

Vásárolt élelmezés

K332

0

Bérleti és lízing díjak

K333

24 000

24 000

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

53 000

53 000

Közvetített szolgáltatások

K335

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

0

Egyéb szolgáltatások

K337

480 000

430 000

Szolgáltatási kiadások

K33

4 457 000

4 407 000

Kiküldetések kiadásai

K341

110 000

110 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

110 000

110 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

3 852 576

3 852 576

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

1 500 000

1 500 000

Kamatkiadások

K353

1 000

1 000

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

Egyéb dologi kiadások

K355

5 000

5 000

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

5 358 576

5 358 576

Dologi kiadások

K3

20 097 376

19 973 714

Társadalombiztosítási ellátások

K41

Családi támogatások

K42

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

Nemzetközi kötelezettségek

K501

Elvonások és befizetések

K502

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

Kamattámogatások

K510

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

Tartalékok

K513

Egyéb működési célú kiadások

K5

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

440 800

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

157 400

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

595 010

Részesedések beszerzése

K65

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

322 166

Beruházások

K6

1 515 376

Ingatlanok felújítása

K71

Informatikai eszközök felújítása

K72

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

Felújítások

K7

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

Lakástámogatás

K87

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

47 162 708

48 604 422

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

Kincstárjegyek beváltása

K9123

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

Belföldi kötvények beváltása

K9125

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

Váltókiadások

K94

Finanszírozási kiadások

K9

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

47 162 708

48 604 422”

4. melléklet

4. melléklet

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-szám

Önkormányzat

Óvoda

ÖSSZESEN

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

16 338 396

21 221 240

37 559 636

Normatív jutalmak

K1102

0

0

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

0

0

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

0

0

Végkielégítés

K1105

0

0

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

0

0

Béren kívüli juttatások

K1107

0

0

0

Ruházati költségtérítés

K1108

0

0

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

0

110 000

110 000

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

0

Szociális támogatások

K1112

0

0

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

100 000

500 000

600 000

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

16 438 396

21 831 240

38 269 636

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

7 252 361

0

7 252 361

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

3 405 000

1 660 000

5 065 000

Egyéb külső személyi juttatások

K123

16 372

0

16 372

Külső személyi juttatások

K12

10 673 733

1 660 000

12 333 733

Személyi juttatások

K1

27 112 129

23 491 240

50 603 369

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

3 130 773

3 624 092

6 754 865

Szakmai anyagok beszerzése

K311

160 000

50 000

210 000

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

4 002 602

9 923 138

13 925 740

Árubeszerzés

K313

0

0

0

Készletbeszerzés

K31

4 162 602

9 973 138

14 135 740

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

174 000

90 000

264 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

150 000

35 000

185 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

324 000

125 000

449 000

Közüzemi díjak

K331

2 769 964

3 900 000

6 669 964

Vásárolt élelmezés

K332

1 534 961

0

1 534 961

Bérleti és lízing díjak

K333

170 000

24 000

194 000

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

695 430

53 000

748 430

Közvetített szolgáltatások

K335

0

0

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

738 500

0

738 500

Egyéb szolgáltatások

K337

9 481 293

430 000

9 911 293

Szolgáltatási kiadások

K33

15 390 148

4 407 000

19 797 148

Kiküldetések kiadásai

K341

200 000

110 000

310 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

200 000

110 000

310 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

4 439 683

3 852 576

8 292 259

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

210 000

1 500 000

1 710 000

Kamatkiadások

K353

10 000

1 000

11 000

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

0

0

Egyéb dologi kiadások

K355

201 008

5 000

206 008

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

4 860 691

5 358 576

10 219 267

Dologi kiadások

K3

24 937 441

19 973 714

44 911 155

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

0

Családi támogatások

K42

0

0

0

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

0

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

0

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

0

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

0

0

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

0

0

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

29 673 000

0

29 673 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

29 673 000

0

29 673 000

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

0

Elvonások és befizetések

K502

41 026

0

41 026

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

1 408 767

0

1 408 767

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

0

0

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

0

0

Kamattámogatások

K510

0

0

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

0

0

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

268 325

0

268 325

Tartalékok

K513

77 754

0

77 754

Egyéb működési célú kiadások

K5

1 795 872

0

1 795 872

Működési költségvetés előirányzat csoport

0

0

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

440 800

440 800

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

157 400

157 400

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

970 254

595 010

1 565 264

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

261 968

322 166

584 134

Beruházások

K6

1 232 222

1 515 376

2 747 598

Ingatlanok felújítása

K71

25 982 325

0

25 982 325

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

7 096 227

0

7 096 227

Felújítások

K7

33 078 552

0

33 078 552

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

0

Lakástámogatás

K87

0

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

0

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

0

0

Költségvetési kiadások

K1-K8

120 959 989

48 604 422

169 564 411

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

0

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

0

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

0

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

0

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

3 320 819

0

3 320 819

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

0

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

0

0

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

0

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

0

0

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

3 320 819

0

3 320 819

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

0

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

0

0

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

0

Váltókiadások

K94

0

0

Finanszírozási kiadások

K9

3 320 819

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

124 280 808

48 604 422

172 885 230”

5. melléklet

5. melléklet

Önkormányzati előirányzatok

Bevételek

kép: /download/2521/resources/EJR_6998840-base64img.png

6. melléklet

6. melléklet

Háromfai Tarkarét Óvoda és Konyha

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Bevételek (Ft)

Háromfai Tarkarét Óvoda és Konyha

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

eredeti ei

módosított ei

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

Elszámolásból származó bevételek

B116

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

Elvonások és befizetések bevételei

B12

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

Társaságok jövedelemadói

B312

Jövedelemadók

B31

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

Vagyoni tipusú adók

B34

Értékesítési és forgalmi adók

B351

Fogyasztási adók

B352

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

Gépjárműadók

B354

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

Termékek és szolgáltatások adói

B35

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

Közhatalmi bevételek

B3

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

Szolgáltatások ellenértéke

B402

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

3 674 523

3 674 523

Tulajdonosi bevételek

B404

Ellátási díjak

B405

8 368 660

8 368 660

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

2 258 752

2 258 752

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

Kamatbevételek

B408

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

Egyéb működési bevétel

B411

5 000

5 000

Működési bevételek

B4

14 306 935

14 306 935

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

Működési költségvetés előirányzat csoport

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

Immateriális javak értékesítése

B51

Ingatlanok értékesítése

B52

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

Részesedések értékesítése

B54

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

Felhalmozási bevételek

B5

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési bevételek

B1-B7

14 306 935

14 306 935

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

1 916 237

1 916 237

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

Maradvány igénybevétele

B813

1 916 237

1 916 237

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

Központi, irányító szervi támogatás

B816

30 939 536

32 381 250

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

32 855 773

34 297 487

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

Váltóbevételek

B84

Finanszírozási bevételek

B8

32 855 773

34 297 487

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

47 162 708

48 604 422”

7. melléklet

7. melléklet

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Bevételek (Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

Önkormányzat

Óvoda

ÖSSZESEN

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

19 367 758

0

19 367 758

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

18 176 950

0

18 176 950

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

43 205 776

0

43 205 776

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

2 270 000

0

2 270 000

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

1 610 679

0

1 610 679

Elszámolásból származó bevételek

B116

1 098 320

0

1 098 320

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

85 729 483

0

85 729 483

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

0

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

17 451 337

0

17 451 337

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

103 180 820

0

103 180 820

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

0

0

Társaságok jövedelemadói

B312

0

0

0

Jövedelemadók

B31

0

0

0

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

0

0

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

0

0

Vagyoni tipusú adók

B34

1 100 000

0

1 100 000

Értékesítési és forgalmi adók

B351

5 052 707

0

5 052 707

Fogyasztási adók

B352

0

0

0

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

0

0

Gépjárműadók

B354

0

0

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

0

0

Termékek és szolgáltatások adói

B35

5 052 707

0

5 052 707

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

4 856

0

4 856

Közhatalmi bevételek

B3

6 157 563

0

6 157 563

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

748 189

0

748 189

Szolgáltatások ellenértéke

B402

8 000

0

8 000

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

100 000

3 674 523

3 774 523

Tulajdonosi bevételek

B404

2 985 000

0

2 985 000

Ellátási díjak

B405

0

8 368 660

8 368 660

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

202 011

2 258 752

2 460 763

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

0

0

Kamatbevételek

B408

5 000

0

5 000

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

0

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

0

0

Egyéb működési bevétel

B411

10 010

5 000

15 010

Működési bevételek

B4

4 058 210

14 306 935

18 365 145

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

36 800

0

36 800

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

308 600

0

308 600

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

345 400

0

345 400

Működési költségvetés előirányzat csoport

0

0

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

3 200 000

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

3 200 000

0

3 200 000

Immateriális javak értékesítése

B51

0

0

Ingatlanok értékesítése

B52

0

0

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

0

Részesedések értékesítése

B54

0

0

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

0

Felhalmozási bevételek

B5

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

0

0

Költségvetési bevételek

B1-B7

116 941 993

14 306 935

131 248 928

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

0

0

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

0

0

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

0

0

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

0

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

0

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

0

0

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

39 720 065

1 916 237

41 636 302

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

0

0

Maradvány igénybevétele

B813

39 720 065

1 916 237

41 636 302

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

0

Központi, irányító szervi támogatás

B816

0

32 381 250

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

0

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

0

0

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

39 720 065

34 297 487

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

0

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

0

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

0

Váltóbevételek

B84

0

0

Finanszírozási bevételek

B8

39 720 065

34 297 487

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

156 662 058

48 604 422

172 885 230”

8. melléklet

9. melléklet

Beruházások és felújítások

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Beruházások és felújítások (Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Óvoda

MINDÖSSZESEN

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

440 800

440 800

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

157 400

157 400

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

970 254

595 010

1 565 264

Részesedések beszerzése

K65

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

261 968

322 166

584 134

Beruházások

K6

1 232 222

2 747 598

Ingatlanok felújítása

K71

25 982 325

0

25 982 325

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

7 096 227

0

7 096 227

Felújítások

K7

33 078 552

0

33 078 552

9. melléklet

10. melléklet

Általános- és céltartalékok

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Általános- és céltartalékok (Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Általános tartalékok

K513

77 754

10. melléklet

14. melléklet

Irányító szervi támogatások folyósítása

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Irányító szervi támogatások folyósítása (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

óvoda felé

ÖSSZESEN

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása működési célra

K915

32 381 250

32 381 250

ÖSSZESEN:

32 381 250

32 381 250

11. melléklet

15. melléklet

Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

Helyi megállapítású pénzben nyújtott rendkívüli gyvt

K42

0

Családi támogatások

K42

0

mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása

K44

mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása

K44

megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak keresetkiegészítése

K44

cukorbetegek támogatása

K44

helyi megállapítású ápolási díj [Szoctv. 43/B. §]

K44

helyi megállapítású közgyógyellátás [Szoctv.50. § (3) bek.]

K44

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

foglalkoztatást helyettesítő támogatás [Szoctv. 35. § (1) bek.]

K45

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez

K46

lakbértámogatás

K46

lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 38. § (1) bek. a) és b) pontok]

K46

adósságcsökkentési támogatás [Szoctv. 55/A. § 1. bek. b) pont]

K46

természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 47. § (1) bek. b) pont]

K46

adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz-vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása [Szoctv. 55/A. § (3) bek.]

K46

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

állami gondozottak pénzbeli juttatásai

K47

oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai

K47

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

rendszeres szociális segély [Szoctv. 37. § (1) bek. a) - d) pontok]

K48

önkormányzati segély [Szoctv. 45. §]

K48

Létfenntartási gondok enyhítéséhez nyújtott rendkívüli támogatás

K48

-egyedi kérelemre

K48

- tüzifa támogatás

K48

- Hulladékszállítási közszolgáltatás költségeinek támogatása (8750 Ft/háztartás= két negyedév)

K48

Elhunyt személy eltemetéséhez nyújtott települési támogatás (30000Ft/temetés)

K48

Gyermekek érdekében nyújtott települési támogatás

K48

- szülési támogatás (15000 Ft/szülés)

K48

- tankönyv támogatás (teljes ingyenesség)

K48

- gyermekétkezetetési támogatás (teljes ingyenesség)

K48

- egyedi kérelmek támogatása

K48

Lakhatáshoz kapcsolodó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás

K48

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

29 763 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

29 763 000

12. melléklet

16. melléklet

Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése

Háromfa Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

központi költségvetési szervek részére

K504

központi kezelésű előirányzatok részére

K504

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K504

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K504

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K504

elkülönített állami pénzalapok részére

K504

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

társulások és költségvetési szerveik részére

K504

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

központi költségvetési szervek részére

K505

központi kezelésű előirányzatok részére

K505

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K505

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K505

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K505

elkülönített állami pénzalapok részére

K505

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

társulások és költségvetési szerveik részére

K505

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K505

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

központi költségvetési szervek részére

K506

központi kezelésű előirányzatok részére

K506

25 000

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K506

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K506

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K506

elkülönített állami pénzalapok részére

K506

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

társulások és költségvetési szerveik részére

K506

1 383 767

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K506

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

1 408 767

egyházi jogi személyek részére

K508

egyéb civil szervezetek részére

K508

háztartások részére

K508

pénzügyi vállalkozások részére

K508

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

egyéb vállalkozások részére

K508

Európai Unió részére

K508

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K508

egyéb külföldiek részére

K508

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kivülre

K512

nonprofit gazdasági társaságok részére

K512

egyházi jogi személyek részére

K512

egyéb civil szervezetek részére

K512

268 325

háztartások részére

K512

pénzügyi vállalkozások részére

K512

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

egyéb vállalkozások részére

K512

Európai Unió részére

K512

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K512

egyéb külföldiek részére

K512

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kivülre

K89

13. melléklet

18. melléklet

Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek

Háromfa Község Önkormányzata 2021 évi költségvetése

Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek (Ft)

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

építményadó

B34

épület után fizetett idegenforgalmi adó

B34

magánszemélyek kommunális adója

B34

1 100 000

telekadó

B34

0

Vagyoni tipusú adók

B34

1 100 000

Értékesítési és forgalmi adók

B351

5 052 707

ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

5 052 707

ebből: ideiglenes jeleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

Gépjárműadók

B354

0

ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része

B354

ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része

B354

0

ebből: külföldi gépjárművek adója

B354

ebből: gépjármű túlsúlydíj

B354

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

B355

ebből: talajterhelési díj

B355

Termékek és szolgáltatások adói

B35

6 152 707

eljárási illetékek

B36

igazgatási szolgáltatási díjak

B36

felügyeleti díjak

B36

ebrendészeti hozzájárulás

B36

környezetvédelmi bírság

B36

természetvédelmi bírság

B36

műemlékvédelmi bírság

B36

építésügyi bírság

B36

szabálysértési pénz- és helyszíni mbírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része

B36

egyéb bírság

B36

4 856

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

4 856

14. melléklet

22. melléklet

Háromfa Község Önkormányzatának összevont költségvetési 2021 évi mérlege

Háromfa Község Önkormányzatának összevont költségvetési 2021 évi mérlege

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Megnevezés

Megnevezés

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

Pénzforgalmi bevételek

Pénzforgalmi kiadások

Működési célú

Működési célú

133 638 261

Működési bevételek

128 048 928

Személyi jellegű kiadások

50 603 369

Működési célú bevételek áh-n belülről

103 180 820

Munkaadót terh. jár.és szociális hozzájárulási adó

6 754 865

Közhatalmi bevételek

6 157 563

Dologi és egyéb folyó kiadások

44 911 155

Működési bevételek

18 365 145

Ellátottak személyi juttatásai

29 673 000

Működési célú átvett pénzeszköz

345 400

Egyéb működési célú kiadás

1 695 872

Felhalmozási célú

3 200 000

Felhalmozási célú

35826150

Felhalmozási bevételek

Beruházások

2 747 598

Felújítások

33 078 552

Kormányzati beruházások

Lakástámogatás

Lakásépítés

Egyéb felhalmozási kiadások kiadások

felhalmozási célu kölcsön

3 200 000

Pénzforgalmi nélküli kiadások

Működési célú tartalékok

Általános tartalék

100 000

Céltartalékok

Felhalmozási célú tartalékok

Fejlesztési céltartalék

KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY

Működési hiány

Felhalmozási hiány

FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK

3 320 819

Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése

3 320 819

BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(Pénzforgalom nélküli és finanszírozási célú bevételek nélkül)

KIADÁSOK ÖSSZESEN

172 885 230

A KÖLTSÉGVETÉS ÖSSZESÍTETT HIÁNYA

Működési hiány

Felhalmozási hiány

A HIÁNY FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

Belső forrásból

41 636 302

I. Működési célú pénzmaradvány igénybevét.

41 636 302

II. Felhalm. célú pénzmaradvány igénybevét.

Külső forrásból

Működési célú hitelfelvétel

Felhalmozási célú hitelfelvétel

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

172 885 230

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

172 885 230

Működési célú bevételek összesen

128 048 928

Működési célú kiadások összesen

133 738 261

Felhalmozási célú bevételek összesen

3 200 000

Felhalmozási célú kiadások összesen

35 826 150

Finanszírozási bevétel

41 636 302

finanszírozási kiadások

3 320 819”